2016. március 15.

Két nagyon fontos beszéd hangzott el ma, az 1848-as forradalom 168. évfordulóján. Az egyikből nincs mit idézni, lévén a szokásos volt: aljas. A másikból sem sokat, mert csupán egyetlen mondat volt a lényeg.

Kitűnő elemzés jelent meg néhány órával ezelőtt az Örökös MiniElnök március 15.-i … khm … ünnepség-féleségéről. Nem kifejezetten szokásom, de ezt most szó szerint fogom ideplagizálni:

Március 15-i ünnepségre járni általában hülyeség, főleg arra, amelyiken a miniszterelnök mondja a beszédet. Kivéve akkor, ha esik az eső. Ilyenkor ugyanis nyilván csak a miniszterelnök-osztályfőnök legesleglelkesebb rajongói, a szuperstréberek mennek el a Nemzeti Múzeumhoz meghallgatni az ofőt. Én pedig kiváncsi voltam, kik is igazából ezek a jótanulók és mit szólnak a kedvencük szövegeihez.

A rendőrségi lezárások miatt a Rákóczi úton kellett leszállnom le a motorról, amit végül nem is bántam, mert így megérthettem végre, a rendőrség miért zárta le a Rákóczit az Astoria és a Blaha között, jóllehet erre a környékre nem szerveztek semmiféle programot és egyik menet elvonulása sem volt erre várható.
Az utat azért zárták le, hogy időlegesen létrehozhassák Közép-Európa legnagyobb fideszes szabadtéri parkolóját, ami talán valami bizarr Guinness-rekordkísérlet része volt. Ide parkírozták le ugyanis az Orbán-rajongókat szervezetten szállító buszokat.
Az utat azért zárták le, hogy időlegesen létrehozhassák Közép-Európa legnagyobb fideszes szabadtéri parkolóját, ami talán valami bizarr Guinness-rekordkísérlet része volt. Ide parkírozták le ugyanis az Orbán-rajongókat szervezetten szállító buszokat.

Az Astoriánál balra fordultam, a Múzeum körúton emberfeletti erővel elszakítottam magam Kálmán Olga hirdetőszlopról rám meredő vizsla tekintetetétől, majd egy véletlenszerű ponton behatoltam az egyáltalán nem sűrű tömegbe – ilyen kevesen március 15-i Orbán beszéden még sosem voltak – előrementem egy kicsit, aztán megállapodtam az Ofő rajongóinak gyűrűjében.

Alig tudtam megállni, hogy azonnal hátba ne vágjam a tőlem eggyel balra ausztrál bőr cowboy-kalapot és álcamintás katonai gyakorlónadrágot viselő, a kezében ötméteres, zöld teleszkópos Silstar pecabotra kötött magyar zászlót lengető horgásztársamat, vele ugyanis eddig minden olyan Fidesz-megmozduláson találkoztam, amiről csak tudósítottam.

Nyilván a kegyetlen időjárásnak volt köszönhető, hogy a Nemzeti Outdoor mozgalom a valós számarányánál sokkal erősebben képviseltette magát a tömegben. Azok a tájékozatlanabb lengyel vendégdiákok, akik nagy számban jöttek el meghallgatni Orbán tanár urat, simán hihették azt, hogy a magyar szabadságharc két kulcsszereplője Bem apó és hű szárnysegédje, Helly Hansen voltak.

A polgári-szabadidős hangulatot kellemesen színezte, hogy a környékemen rövid egymásutánban feltűnt előbb egy marcona vármegyei hajdú, majd II. Miklós orosz cár teljes tengerésztitszti egyenruhában.

A tömeg várakozó volt, csendes, az eső ellenére is elszánt és látszatra totálisan gyengeelméjű. Két perc után ugyanis az a meggyőződés ébredt bennem, hogy a magyar szabadságnak a Brüsszeli Tudodkiknél is sokkal nagyobb ellenségei a Tömegben Nyitott Ernyővel Mozgó Fideszesek.

“MIÉRT?” – sikoltotta bennem a racionális én maradéka – “MIÉRT, ha egyszer minden lépésre két kiszúrt fideszes szem jut? Nem volt elég a gyurcsányi terorr-rendőrség szemkilövő osztaga?”

Hát marhára nem! Ahogy teltek a percek, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a Fidesz-szavazók kedvenc időtöltése nem a lopás, a törvények szájuk íze szerinti átirogatása vagy a szomszédos stadionépítkezés tetőfedő anyagainak a privát kúria felújítására való átszállítása, hanem a függőleges, előretartott esernyővel való tolakodás a tömeg közepén.

Herpeszállás? Bruhahahaha!

A körülöttem álló stréberek pont úgy kezdték az ünnepséget, mint annyi meg annyi magyar iskolai osztály a történelemben. Újra a Práter utcai általános első céjében éreztem magam, amikor a színpadon a díszszázadot vezénylő parancsnok azt kiáltotta, hogy

terpeszállás,

mire a hátam mögül azt hallom félhangosan, hogy

micsoda, herpeszállás?

Hátrapillantottam, hát nem egy, a mellén akkora kokárdát viselő családanya volt a tettes, mint Tarlós István feje?

Ekkor olyan jelenet következett, aminél fideszesebbet én még életemben nem láttam.

Műsorvezető: Kérem, énekeljük el együtt a Himnuszt!
Előttem Álló Orbánista Muki: (az esernyőjét a “Himnusz” szó hallatán úgy csukja össze lendületből, hogy egyszerre szúrja tarkón az előtte álló és karmolja halántékon a mellette toporgó fideszest.)
Tarkón Szúrt Fideszes: (Hátrafordul, hogy mondjon valamit, levegőt vesz és nagyra tátja a száját.)
Előttem Álló Orbánista Muki: ISTEN.

Egy igazi iskolai ünnepséghez mindig is hozzátartozott, hogy az ember az elején vidáman dúdolgassa, hogy

Vakpali, vakpali mindent lát, szemüvegen át, kutya valagát.

Itt a tömeg a következő műsorszámot, a Tavaszi szél vizet áraszt-ot dúdolgathatta volna az előénekessel, csakhogy a dalt az eredeti, kicsit megcifrázott népi dallammal adták elő, így pár próbálkozás után seki sem tudta követni.

Ezen a ponton vettem észre a Végtelenül Derűs Nagyapót, aki az unokáját hozta el magával, aki viszont nem a csajával vagy egy haverjával, hanem egy doboz Kőbányai Világossal érkezett az ünnepségre.

“Táncolnak?” – kérdezte a Végtelenül Derűs Nagyapó.
“Állítólag” – felelte a Kőbányais Kisunoka.

Erre a bácsi megkért, hogy nézzem meg, táncolnak-e. Lábujjhegyen kilestem az esernyők között. Igen, egy tucatnyi, a távolból Tiborcz Istvánra hajazó öltönyös fiatalember “tendert nyertem, nem is volt más ajánlattevő”-arccal ugrándozott éppen a Múzeum lépcsőin.

Ekkor szólalt meg mögöttem egy Citromba Harapott Arcú Úriasszony, miszerint

Szerintem a lengyelek miatt nincs hely!

Végre jött az első beszéd Tarlós István tanár úrtól, a városi közlekedés ismert oktatójától. Tarlós azt a jellegzetes pedagógustípust személyesítette meg, aki a beszédében végig az Igazgatónak nyal és az ember nem tudja eldönteni, hogy azért mond-e olyanokat, hogy a hely és az iram olyanok, mint a nehéz kő a sodrásban, mert becsípett a tanáriban, vagy mert izgul, ha harmincnál több ember előtt kell beszélnie.

Tarlós tanár úr a végén bebizonyította, hogy az alternatív történelem oktatásában is nagy jövője lenne, vésztjóslóan megjegyezte ugyanis, hogy egyes március 15-éken itt a Múzeumnál előfordult már fegyverropogás is, például 1956-ban, amikor a forradalmárok megostromolták a Magyar Rádiót. Mit tesz isten, egyetlen körülöttem álló stréber sem vette észre Tarlós fantasztikus történelmi felfedezését 1956 eddig elhallgatott forradalmi tavaszáról.

Azt annál inkább észrevették, hogy a hivatalos program szervezője ezután minden dal közül éppen a Varga Miklós-féle Európát adatta elő. Nem lehettt hirtelen érteni, hogy ez szabotázs-e vagy valami duplafenekű fideszese vicc. A hithű közönség mindenestre néma döbbenettel hallgatta a dalt az Új Hivatalos Gyűlölt Ellenségről, szegények láthatólag nem értették, hogy itt énekelni kéne vagy gúnyosan fütyülni, így inkább megkukultak. Szegény Silstar botos nemzeti pecás barátom szabályosan lefagyott a túlzott és tök eredménytelen agyfacsarástól.

A tömeg ezután olyan lelkesedéssel zúgta a Nemzeti dal refrénjét, hogy attól féltem, menten megrohamozzák a színpadot , míg le nem esett, hogy ők ugyan tényleg nem lesznek rabok, de aki mégis rabbá akarná tenni őket, az maga Brüsszel, az Antikrisztus.

Sztálinról itt senki sem hallott

És akkor végre színpadra lépett az Ofő. Világosan érződött, hogy a Hű Stéberek mély lelki szükséglete időről időre hallani Őt és megnyugodni a Tanár úr biztonságot nyújtó ölében. Az is kiderült viszont egész hamar, hogy az Osztály minden rajongása ellenére hanyagolja a kötelező olvasmányokat, ezért nem érti az Ofő célzásait. Amikor Orbán egy 56-os párhuzam kifejtése közben megdicsérte a budapestieket, hogy annak idején milyen ügyesen kirántották a csizmájából a nagy szovjet generalisszimuszt a körülöttem állók egyike sem értette, miről beszél, sőt el is kezdték pusmogva kérdezgetni egymást, hogy ezt hogy értette.

Kiderült ezután, hogy nemcsak Tarlós, hanem Orbán tanár úr is alternatív történelmet oktat, 1956-ot ugyanis 48-cal együtt a magyar történelemnek a Fidesz uralmát megelőlegező, jobbos vonulatához sorolta. Majd, a nemzetrontó baloldali élősködők szörnyű hagyományáról mesélve a Tudjukkik komcsi-internacionalista őseiként a magyar jakobinusokat nevezte meg. Felelős beosztású magyar osztályfőnök így még sosem látott át Gróf Sigray Jakabon és komcsi összeesküvő társain! Kár, hogy nem árulta el azt is, hogy Sigray Jakabot valójában Kornis Mihály mutatta be Martinovics Ignácnak Bitó Lászlóék szalonjában.

Végre megjöttek a férgek!

A tömeg mindaddig visszafogottan hallgatta az Ofőt, míg az végre a kedvükre nem tett és el nem kezdte a leglogikusabb március 15-i tevékenységet, vagyis elkezdett férges-élősködős hasonlatokkal kommunistázni és ellenzékezni.

Lehetett ezt fokozni? Igen, amikor felvázolta a Brüsszelből a magyarok iirtására törő Tudjukkik által irányított összeesküvést, amine az célja, hogy vagy konkrétan kipusztítsa vagy szolgává tegye a magyarokat és a helyükre burnuszosokat ültessen.

Orbán tanár urat szerette ugyan az Osztálya, de fura módon nem értették meg a vicceit. Óriási tréfát sütött el például akkor, amikor Brüsszelnek üzenve az első igazi közös örömordítást kiváltva előbb visszautasította a melegházasságot, hogy utána pár mondattal azt süvöltse, hogy

nem fogunk homofóbiát importálni

mármint azzal, hogy beengedünk szemét buziellenes muszlim menekülteket.

És erre senki sem kacagott!

De akkor sem nevettek, amikor Orbán Brüsszel terrorját és aljas cenzúráját leleplezve egy hosszú beszédszakaszt épített egy felsorolásra, aminek minden eleme azzal kezdődött, hogy

ÉS TILOS KIMONDANI AZT IS, HOGY

majd minden pontban kimondta, mit kimondta, kikiabálta, sőt kiordította azt, amit a féreg Brüsszelmoszkva állítólag kimondani sem enged.

Végre eldurrant egy szépen kidolgozott, jól felvezetett, ismétléses poén, erre ezen sem nevetett senki!

A beszéd vége már a nyílt háborús készülődés jegyében telt, miután az Ofő konrétan hadba hívott minket. Kár, hogy nem mondta meg, ki az ellenség. Bár a fene tudja, így legalább mindegyikünk mást tudott az Arctalan Világerők helyébe képzelni, akik addig tudvalevőleg nem nyugszanak, amíg nem arabok fognak kétpúpú pulin lovagolni Körmöcbányától Budapesten át a Kincses Kolozsvárig.

A beszéd után felmentem a Várba, mert állítólag ott folytatódott a Fidesz-buli. Itt bebizonyosodott, hogy még a viktorizmusnak is vannak határai csapóesőben. Miután nagy elégtétellel figyeltem, ahogyan halálra fagy egy tökipomposos, észrevettem 3 teljes díszben belovagló huszárt, akiket a huszártörténelemben először egy darab gyerek sem követett, mire megéreztem, hogy mindennek van határa, és hazamentem.

*

A másik pedig Pukli Istváné volt. Pontosabban nem is az ő sztrájkbejelentése, sokkal inkább az, ami azt követően volt hallható. Ez pediglen emígyen hangzott:

“Nincs hatalmad felettünk!”

Viktor! Neked véged.

… és ezt …

szendamondja!


A szabadsegg ünnepe

Több ezer kirendelt ifjonccal, kidobóemberekre emlékeztető “aktivistákkal”, verekedős “Sósavas Sanyibácsikkal“, illetve a “fideszes szeretetet és békességet” hirdető, zsidózó “asszonykórussal” ünnepeltette meg magát Orbán, aki tegnap szabaddá tette a seggét, s azt nyalták is páran, de serényen. Hál’ Istennek azok, akik inkább rúgosni akarták volna, sokkal többen voltak. … Csak nem ott, ahol köllött volna!

A Fideszben békesség van, szeretet van, kedvesség van, ezt nem tudják elviselni. – ezt válaszolta az “Orbánpárti Asszonykórus” egyik tagja tegnap arra a kérdésre, hogy minek köszönhető az az eldurvult politikai csatározás, amely hazánkban tapasztalható. Az érdeklődő egyébként egy olasz újságíró volt, aki más, ennél sokkal kínosabb ügyekben is faggatózott azok körében, akik önként vonultak ki a budapesti Kossuth térre, meghallgatni Orbán “Gespicli” Viktor ünnepi beszédét. … Vesztére! Ugyanis a “digó” sajtómelóst, miután felvilágosították arról, hogy Magyarországon akkora szabadság van, hogy ihaj, hogy igaz, vannak bizonyos tiltások, no de az utakon is léteznek piros lámpák, amiket akár úgy is lehet venni, hogy “korlátozzák a szabadságunkat”, gyönyörűen lezsidózták és elküldték Izraelbe. … Amúgy fideszes módra, tehát “békességet”, “kedvességet” és “szeretetet” sugározva … (narancs)piros fejjel!

Ők persze nem a “kirendeltek” voltak, hanem csupán az önkéntesek. Azok, aki a “Szabadság Ünnepén” (is!) örömmel nyalogatták a Führer szabaddá tett seggét. Persze csak távolról, némi drótakadályokkal körül véve (A marhákat is “villanypásztorral” őrzik, ugyi?! … hehehe!). No meg alulról, hogy az apró termetű Gespicli (ne csak “közjogilag”, de) fizikailag is föléjük tornyosulhasson, tehát legalább ilyenkor “fel” lehessen rá nézni … ugyancsak “fizikailag”. Bámulták is őt rendesen, időnként nagy volt a (bér)tapsorkán, zúgott a “Viktor! Viktor!“. (Isten, áldd meg a magyart! Jókedvvel, bőgéssel.) Különösen akkor, amikor valami egészen fantasztikusat mondott.

Mert a Mi Boldogságunkból ömlött ám a szó! Arról, hogy az ország “szuverenitásáért folytatott harcnak” sosincs vége. Ebben pedig “csak magunkra számíthatunk“! Arról, hogy bennünket senki ne oktasson ki szabadságból, mert ezen “Kossuth és Petőfi népe csak mosolyog” (a két nevezett pedig fogvicsorog…na, ha még élne!). Arról, hogy össze köll fogni, mert ha nem, hát az eddig elvégzett “kemény munka” hiábavaló lesz! (Oda a harácsvagyon! No meg hogyan lopjunk majd Paksból?!) Végül kijelentette: “együtt vagy sehogy, ez volt a ’48-as forradalom leckéje is”.

Részemről inkább a “vagy sehogy”, de én nem is vagyok kedves/békés/szeretetteljes fideszes, ami abból is látszik: még soha nem zsidóztam le olasz újságírót … sem. Osztán abból is, hogy még életemben nem anyáztam és ütlegeltem olyan tüntetőt, aki a Kedvenc Politikusom (van ilyen!), az én Fényességes Vezérlőcsillagom (ebből is akad, de nem politikus!) ellen demonstrálva “csúnyaságokat” mond/állít róla (“geci”). Pedig akár tehetném is, hiszen az egyik békés/kedves/szeretetteljes fideszest, az ügyeletes “Sósavas Sanyi bácsit” a rendőröknek köllött levakarniuk az egyik polgártársáról, aki nemzeti érzelmeiből kifolyó felháborodottságát “fizikai kontaktussal” fejezte ki. (Gondolom a zsaruk elő is állították … az ellentüntetőt.) Ez persze csakis azért történhetett, mert ez a “sanyibácsi” éppen akkor nem hallhatta a csüngőhasú Csúti Chavez azon mondatát, miszerint: a régi időkhöz képest ma az a helyzet, hogy “most nem betörik egymás fejét, hanem megszámolják azokat, és ez a demokrácia“.

MTI Fotó: Mohai Balázs

Mert volt ám ellentüntetés is! Az egyik szép nagy volt, a létszám állítólag még a 15 ezret is meghaladta. “Új Köztársaságot” követeltek, s joggal, mert a “régit” a jelenlegi rezsim egyszerűen ellopta … együtt a megtakarításainkkal, az élhető hétköznapjainkkal, tehát a “Jókedvvel” és a “Bőséggel”. Szónoklatok is elhangzottak. Arról például, hogy “a magyar név ismét csúf lett“, mert hitszegők, cinikus gazemberek, aljas tolvajok kezébe került a kormányrúd (igaz!). Arról, hogy nem akarnak egy olyan miniszterelnököt, “akit nem érdekel a nép sorsa, és önmagánál dilettánsabb beosztottakkal veszi körbe magát, hogy okosabbnak tűnjön“. Arról, hogy normális ember “nem akar olyan országban élni, ahol Andy Vajna dönti el, meg tud-e rendezni Mészáros Márta egy filmet, és úgy dönt, hogy nem ad pénzt, mert megteheti“. Avagy “ahol bűn cigánynak, zsidónak, liberálisnak, gondolkodó embernek lenni” (Fullajtár AndreaEdgar Swant” idézve). Arról, hogy ha majd Orbán megbukik, nem tehetünk majd úgy, mint ha nem történt volna semmi, nem felejthetjük el a múltat, mert akkor újra megtörténik velünk az a tragédia, hogy “bármikor eltitkosíthatják a hazámat, hogy szét lehet lopni törvényesen, és onnatól az a haza, amit ők összetörvénykeznek. Hogy csak az a múlt, amit ők kineveznek, hogy aki nincs velük, aki nem áll fényes nyelvvel Orbán aranyozott partvonalán, az ellenség“. (Parti Nagy Lajos)

Jó beszédek voltak ezek. Kár, hogy akadt közöttük egy-két ostobább is. A “Veszprémi Győztestől“, Kész Zoltántól például nem azt vártam volna, hogy Gespicli “tisztázatlan kommunista múltjáról” kezdjen szónokolni, vagy arról, hogy azért lett “átbuherálva” a választási törvény, mert “átmentette hatalmát az állampárt” (mármint 1990 előttről). Azért nem, mert egyrészt Orbán soha nem volt kommunista. Ahhoz ugyanis az köllene/köllött volna, hogy legyenek neki elvei, ideológiái. Ámde ennek az alaknak kizárólag kóros képzelgései vannak önmagáról (amiből az orvosai sajnos nem tudják kigyógyítani), no meg a társadalomról (amit meg a tegnap, “műfordítói munkásságáért” alaposan, de inkább csak “közepesen megérdemrenddeltTellér Gyula “szociológus” tömköd bele a beteg agyából A Beteg agyába).

MTI Fotó: Lakatos Péter

A népszavazási kezdeményezés pedig már szót sem érdemel igazán. Az rendben van, hogy például legyenek valódi képviselői vagyonbevallások, s az “elnézéseknek” következményei is (elnézés nélkül). Hogy legyenek átláthatóak az állami beruházások, a nyugdíjrendszer (stb.). No de tényleg az az ország legfőbb baja, hogy kötelező kamarai tagság van? És tényleg így lehet változtatni akármin? Ezek nem olvasták Orbán törvényeit? Azokat például, melyek gyakorlatilag kizárják a népszavazás lehetőségét, bár magát az “intézményt” el nem törölték? Akkor “Mire e lom“? Hol vannak az igazi ötletek, a népmegmozgató, agyserkentő kreativitás? Csakis az egyébként meglehetősen hülyőke “4K!” aktivistáitól telik erre? (ld.: a fentebbi fotót!)

Nem a megfelelő helyen és időben történt ez a tegnapi (ellen)tüntetés. A Tízezret a Kossuth térre köllött volna vinni! De ez csak az Alig Harmincnak jutott az eszébe, így osztán Gespicli (attól tartok) még jó sokáig fog a nyakunkon ülni!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


A múltformáló Jellem

Tegnap délután, ahogy várható volt, ripsz-ropsz (kormányprogram?, ellenzéki reakciók? – ausradieren!) lezavarta a Maffiapárt a Beiktatási Ceremóniát. Odabent “A Viktor” gyorsan elmotyogta az Eskü szövegét, odakint megköszönte a támogatást, néhány kanna olajat löttyintett az elvakult hülyeség magasan lobogó, no meg a harci készültség  lohadni kezdő lángjára, majd visszazavarva híveit a csatamezőre sarkon fordult és elhúzott zabálni.

Ha újságíró lennék és a szerkesztőm arra utasít, hogy mindössze pár sorban tudósítsam a T. Olvasókat Orbán harmadik hivatalba lépéséről, meg az azt “övező” eseményekről, hát a fentebbieket írtam volna le. … Ámde miket is hordok itten össze?! Hiszen “hivatalba lépés”-ről szó sem volt! Csak miniszterelnök-választásról és eskütételről. Benyújtottak ugyan egy törvényjavaslatot egyéni képviselői indítványban (nem is tehettek másként) az elkövetkezendő ciklus kormányzati struktúrájáról – kilenc minisztérium, kisebb átszabások, konkrétumokról, személyekről hatalmas kussolás! – , de azt az Országgyűlés csak később (mikor?) szavazza meg. Ergo: Magyarországnak ma még mindig nincs teljes felhatalmazással bíró, megalakult kormánya, csak “ügyvezető”!

Persze csak “elvileg”, hiszen mindenki tudja, a gyakorlatban ez egyáltalán nem így van. Csupán a “jogi aktus” maradt el, amit a Vezér immáron pont olyan, merőben formális és lényegében szükségtelen lomnak tekint, mint például a kormányprogram meghirdetését, parlamenti elfogadtatását. … S ha már itt tartunk: magát az Országgyűlést is!

Ezzel már legalább november óta tisztában lehetett mindenki, aki nem csak olvasni de értelmezni is tudta az akkor megszavazott, de csak most hatályba lépett új Házszabályt, amely gyakorlatilag kétkamarássá puccsolta a parlamentet. Igaz ugyan, hogy továbbra is “működni” fognak a szakbizottságok, de fölöttük ott trónol már az a negyven fős (a képviselők 20 százaléka!), a “Felsőház” szerepét betöltő “Szupergrémium“, mely egyedül és kizárólag jogosult eldönteni, hogy az Országgyűlés végül mit is szavazhat meg … vita nélkül! Így osztán a képviselők lényegében biodíszletek csupán!

Az olvasni és értelmezni képes “szerencsések” közé azonban nem tartozott a magát demokratikusnak nevező Ellenzék (tudhatóan) egyetlen tagja sem. Az alkotmányos, demokratikus és parlamentáris köztársaság hívei hiába kérték őket, hogy ne vegyenek részt ebben, a csupán a rendeleti kormányzást leplezni/legitimálni akaró kutyakomédiában, ők csak legyintettek, s azzal védekeztek: számukra már csakis és kizárólag az Országgyűlés az egyetlen olyan fórum, ahol nyíltan kifejthetik véleményeiket. Igen? És mégis hol pontosan? A bizottsági értekezleteken, amelyek ajtajaira majd szépen kiteszik a táblát, hogy “Zárt ülés!“? Esetleg a napirend előtti felszólalások, az azonnali kérdések, avagy az interpellációk idején? Azokat meg majd személyesen a Kövér Házmester fogja cenzúrázni, s aki ezt netalán kizártnak tartaná, annak felhívnám szíves figyelmét arra: az előző ciklusban volt már erre példa! Igaz, hogy csak kétszer, no de “evés közben jön meg az étvágy“, utóbbiról meg tudjuk, hogy ez fideszéknél csillapíthatatlan!

Ahogyan a Harci Kedv is! Igaz ugyan, hogy hallhatóak voltak olyan híresztelések az Állampárt belberkeiből, miszerint többen konszolidációt, tehát békésebb, nyugodtabb kormányzási stílust várnak, hiszen egyrészt szeretnék már élvezni is a “szerzett javakat”, másrészt a “Tábor” előbb-utóbb bele fog fásulni a valójában már 2002 óta fenntartott háborús hangulatba (jól mutatta ezt a tegnap délutáni Beiktatási Ünnepség is: a Kossuth teret nagyon “szellősen” töltötték csak meg a “Viktor!“-ozók), de a Führer nem engedett (“Aki konszolidációt emleget az gyenge és gyáva!“). A hatalmának megszerzését és megtartását eredményező, bevált módszertől jottányit sem hajlandó eltérni! Hiszen a hazugság-golyóbisokat magukból kilövellő propagandaágyúk dörgése, az újabb és újabb “Ellenség” legyőzésére felhívó harci kürtök rivalgása közben, az elkötelezett talpas katona még a saját szavát is alig érti, nem hogy a Túloldalról neki odakiabált, a Béke mellett értelmesen érvelő felhívásokat. No meg azt, hogy legyen szíves csak egyszer forduljon már meg és vegye szemügyre: igazából kik is küldik őt immáron tucatnyi éve egy véget érni soha nem akaró háborúba?!

A Kossuth téri Triumfálás is ezt a célt szolgálta. A győzelemittas Csútiusz Cézár, miután megköszönte a Talpasoknak az újabb harci dicsőséget, a törpeségét államfő nagysággá transzformáló pulpitus magasából pedig megsimogatta katonái (ostoba szólamokkal ismét megtöltött) fejeit, rögvest ki is jelölte az újabb Célt, az ismételten legyőzendő Ellenséget (szinte mindenkit – mínusz Putyin!), visszazavarta az egész Hadat a csatamezőre (“Fájdalom, de ismét csatába kell mennünk, az ünneplés napjai itt és most ebben a percben véget érnek. Ébresztőt kell fújnom! Két hét múlva választás!“), majd sarkon fordult és elment zabálni a Gundelbe (ahol meg nem azt a két-három csirke-farhátat tömte bele terjedelmes hasába, amit az őt imádó Mari néni vesz meg a rezsicsökkentés okán felszabadult havi kétszáz forintjából! … íme a gondosan titkolni akart Menü!).

Nem tudom, hogy hívei közül ez kinek tűnt fel. Kinek szúrt szemet ez a Vezérre oly’ jellemző magatartás? Az, hogy szokása szerint elordítja magát: “Előre!” (mert “az ördög nem alszik!“), osztán meg szépen a háttérbe vonul, letelepszik a “gulyáságyú” és a “hadi kassza” mellé, majd a szokásos falatozás-fosztogatás közepette megvárja a Csata végét. Ha pediglen valami netán balul sülne el (pl. 2002, 2006), hát azért nem ő a hibás, hanem az alvezérek, meg a katonák. De az sem tűnt fel valószínűleg senkinek, hogy már nem érvényes az “Ez a harc lesz a végső!” korabeli jelmondata sem (“Csak egyszer kell győznünk, de akkor nagyon!“).

Az “Ellenzék”-nek bizonnyal nem, hiszen ők még a Házszabály értelmezésével is hadilábon állnak! Az persze kétségtelen, hogy amikor majd szembesülnek a következményekkel, lészen ottan fogaknak csikorgatása, de ez is inkább a nagyszájú és akcionyer Gyurcsanyistákra, illetve a politizálás parlamenten kívüliségének egyedüli lehetőségét felismerő Bajnai-társulatra lesz jellemző. Ők azonban csak nyolcan vannak (a “képviselők” mindössze 4 százaléka!), velük pedig a Házmester könnyen fog boldogulni, hiszen a “szokásos véletlen”-nek köszönhetően még önálló frakciójuk sincs, amit meg alaposan elősegítettek a Szocik is.

Azok a Szocik, akiktől az elkövetkezendő négy évben pontosan ugyanazt várhatjuk, mint a megelőzőben. Azt, hogy már megint “lemerülnek” és a “kibekkelés“-re játszanak. Tehát arra, hogy sajtótájékoztatókon és közleményekben fejtik ki csupán elítélő véleményeiket (ezeket maximum a budapesti Népszava fogja csak teljes terjedelemben közölni!), megvárják, amíg az Orbán-rendszer összedől (maga alá temetve az országot!), közben pedig a Hatalommal folytatott háttéralkudozásokkal próbálják megőrizni a puszta létüket (nem fog sikerülni, mert már nincs mit felajánlaniuk!). … Sajna tudomásul köll vennünk: ettől a társaságtól ennyire fussa, s ha lesz erre egyáltalán még lehetőségünk (2018?), majd “honorálhatjuk” az “erőfeszítéseiket”!

A tegnapi “események” kapcsán persze írhatnék még az Ünnepség “előzenekarának” két “prímásáról” is. Arról mondjuk, hogy a Pacsirtavadász milyen sajátságosan értelmezi azt az “Európai Unió“-nak nevezett közösséget, melyhez Magyarország 2004-ben önként csatlakozott. Avagy arról, hogy a Vezérpárt tákolmányskribáló euroképviselője, Szájer Jocó miféle torz relációba helyezte az Unió és a Maffiakormány gazdasági, foglalkoztatási és szociálpolitikáját. Akiket érdekel, a fentebbi linkek bármelyikén elolvashatja! Engem ugyanis igazából az egyik orbáni mondat fogott meg.

A Kedves Vezető szerint ugyanis az Ellenségeink “Megpróbáltak minket lebeszélni arról, hogy a saját kezünkbe vegyük a sorsunkat és a saját történelmünket magunk irányítsuk. Azt akarták, hogy a történelem irányítsa a jellemünket és ne a jellemünk a történelmet“. Én ugyan sem “jobb híján jogász”, sem pedig harmadjára miniszterelnök nem vagyok, de gimnáziumi történelemtanáromtól, az emlékeimben örökké megőrzött “Bözsi néni“-től azt tanultam, hogy: “Egy nép jellemét a Történelem formálja. A jellemtelen nép pedig a Történelmet!

Fényes Múlt és sötét Jövendő vár ránk Köztársaim!

… és ezt …

szendamondja!


Az az Egy, az fáj nekem, de nagyon!

Böjte Csaba, ferences szerzetes tegnap ünnepélyes keretek között, az Országgyűlés épületében, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kezéből vehette át magyar (kettős)állampolgársági dokumentumát. Az állami népünnepély oka állítólag az, hogy e franciszkánus fráter volt az a szerencsés, aki ippeg és punkt ötszázezredikként részesülhetett eme … miben is?

Úgy gondolom, hogy mindazok, akik képesek az önálló véleményalkotásra, s ennek érdekében hajlandóak a patyomkinos színfalak mögé is benézni, tisztában vannak azzal, hogy az állampolgárság-osztogatással mi is a valódi célja az Orbánbandának. Lehántva erről a “Nemzeti-keresztényjobboldali” mázat, kibűzlik alóla a szavazatvásárlás (és a Közkassza-fosztogatás lehetőségének prolongálása) szőrösen mutyi-szaros lócipője. A Nép és a Nemzet érdekeit soha és semmikor figyelembe nem vevő, a Kereszténységgel és a Jobboldalisággal még köszönőviszonyban sem lévő, a Zemberek egy aktív kisebbsége által bő három esztendeje az Államhatalom sáncai mögé bejuttatott Szervezett Bűnözők annyira be vagyonnak szarva, hogy a 2014 tavasza utáni sorsukat nem merik a Népre bízni, hanem inkább a Nemzet-re.

A “Nép” és a “Nemzet” ugyanis (szerintük) nem azonos! Az előbbi az, akire ez a Gyalázatos Társaság állandóan hivatkozik, és akit lelkiismeretlenül kiszipolyoz … jogokból, vagyonból és lehetőségből! Az előbbi tagjai azok, akik ha nem akarják magukra süttetni a “Haza- és Nemzetáruló” billogját … az Ország- és Népárulók által … , akkor kötelesek némán eltűrni a “Valódi Hazafiak” basáskodásait, valamint egekig ugrándozó örömmel eltartani őket. Az utóbbiak pedig azok, akik ezt 2010 óta a mai napig is az Ország boldogulásának legfőbb kritériumának tekintik, s ezért vagy ideológiai (ez a többség), vagy anyagi (ez meg az elenyésző kisebbség) baksisokat kapnak cserébe.

Ezen Nemzeti-keresztényjobboldal szerint azonban a Nép teljes mértékben megbízhatatlan, hiszen az elmúlt alig száz esztendő alatt tanúbizonyságát adta a Nemzettel és a Hazával szembeni állhatatlanságának. Tette mindezt úgy, hogy a Nemzet és a Haza által elkezdett két háborút is volt pofája elveszíteni, majd mindezek után, tetézve ezen bűneit (ha a történelmi korszakok és a Nemzeturalom éveit tekintjük) bár csekély időre is, de annak a a Baloldalnak adni az államhatalmat, amely … mint a jelenleg másodjára regnáló Miniszterelnök Urunk tökéletesen megállapította … “… ha alkalma nyílt rá, rögtön rárontott a Nemzetére!“. Osztán erre pediglen még azután is képes volt (mármint a Nép) … ráadásul többször is(!), hogy a Nemzeti-keresztényjobboldal 1990-ben elébb megdöntötte a Baloldali-liberálkommunista Diktatúrát, majd még ki is űzte innen az azt támogató, Megszálló Hadsereget. Bizonyíték erre az, hogy a “Zemúthuszonháromév”-ből tucatnyiban, a Nép butasága okán, ez a Nemzetre Rárontó, A Hazát ellenzékbe szorítani (átmenetileg, de sikertelenül) próbáló Balliberális-kommunista Banda kaphatta kezébe a hatalmat … ami pedig ugyi (a bemondásos Istenbizony és az arra adott papi áldás alapján) a Nemzet Jussa! … a Népre reábízott szabad választások útján!

Mindezek után nyílvánvaló, hogy a Haza iránti Elkötelezettség okán a Nemzeti-keresztényjobboldal nem tehetett mást, mint a Nép ellenében a Nemzetet megerősítve, biztosítani A Haza Jövendőjét, mégpedig úgy, hogy a Nép (definíciót lásd fentebb!) helyett a Nemzetre (definíciót lásd fentebb!) bízza az Ország kormányzására való kijelölés jogát. Az Első próbálkozás (2005) ugyan sikertelen volt, lévén … ahogyan azt Miniszterelnök Urunk, azaz A Haza kegyeskedett tegnapi beszédében is megjegyezni: “…a szocialisták és Gyurcsány Ferenc uszítására fájdalmas eredménnyel zárult, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás” elbukott, ámde ezt a Nép jóvoltából öt esztendővel később sikerült korrigálnia … a Nemzetnek! Ez pediglen ugyi azt jelenti, hogy a Nép ugyan továbbra is szavazhat … ha tetszik, de továbbra is fizesse az Adót, tehát azt a Sarcot, amit a Nemzet egy része ugyan nem köteles kipengetni, de simán meghatározhat a Népnek, a fölötte regnáló Hazaffyas Kormánnyal egyetemben!

Miniszterelnök Urunk ezen Nemzet- és Hazamentő Akciót az Ő Első Helyettesére bízta, aki pedig, amolyan felajánlásból (az Úrnak!) megígérte, hogy legkésőbb jövő tavaszig felesketteti az ötszázezredik Nemzetit, akik osztán sokkal könnyebben adhatják le majdan voksaikat, mint az ugyan külhonban élő, de csak Szimpla Állampolgárok. Eme nemzeti-keresztényjobboldali hevület nem is maradt eredmény nélkül: a kitűzött határidőnél sokkal hamarabb, azaz ippeg december 5.-én személyesen a Miniszterelnök Úr adhatta át a félmilliomodik Neoállapolgárnak a “kinevezési okmányát”. Ez a Szerencsés és Öntudatos Nemzethy Hazaffy pedig nem volt más, mint Böjte Csaba, az Erdélyben munkálkodó franciszkánus szerzetes.

Fájl:Csaba Böjte.jpg

Nos, az ugye mindenki számára teljesen nyílvánvaló, hogy nem Böjte testvér volt az a bizonyos Ötszázezredik! Ez mindössze csak propagandafogás, ami azt a 499.999 “egyéb eskütevőt” óhajtja hitelesíteni, akiknek eleddig már volt orcájuk elfogadni ezt a Nép által nekik igazából soha fel nem ajánlott Ajándékot. Mert abban ugyan még igazat is lehet adni Orbánnak, hogy 2005-ben az akkori kormány negatív propagandája okán bukott el a Kezdeményezés, de azt talán nem néhány későbbi kormánytag és kétszáz-egynehány pártképviselőnek köllött volna helyre igazítania! Hanem talán úgy, hogy megismétlik a népszavazást, és a szavazati joggal is járó (2005-ben, de még 2010-ben sem erről szó nem volt!) kettős állampolgárság mellett a Kormányzat kifejti a maga okadatolt, az érzelmekre is ható érvelését. Ez az aktus azonban … hogy Miniszterelnök Urunkat idézzem … “fájdalmasan” elmaradt, ámde ezen nem köll csodálkozni, hiszen tudjuk: A Nép megbízhatatlan, fogalma sincs A Nemzet és A Haza valódi érdekeiről.

Ezért osztán nem is veszem fel különösebben, hogy 499.999, a Mi Határainkon Kívül Élő úgy gondolta: nem rossz biznisz neki (anyagilag, avagy ideológiailag) a Honiak nyakára telepedni, azokon élősködni, hiszen miért fájjon nekik az a hazai 3 milliónyi nyomorgó (közöttük 800 ezernyi gyerek!), meg az a kb. kétmilliónyi Zember, akik az ők, a Hatalommal kötött adásvételi szerződésük okán a következő esztendőtől kezdődően ugyanebbe a nincstelen sorsba fognak süllyedni.

Ámde mit keres ebben a sorban pont Böjte Csaba testvér, aki évtizedek óta mást sem tesz, mint a legteljesebb nyomorba taszított gyerekekből igyekszik embereket, tisztességes és öntudatos felnőtteket nevelni? Miért süllyed le pont Ő arra a szintre, hogy egy kizárólag nyomort okozó kormányzat önfényező önünneplésének Kirakatembere legyen?! Fel sem merem tételezni, hogy Neki is “van az a pénz, amitől korpás lesz a haja“!

A “Meseautó” című filmben Gizike, a titkárnő, aki Szűcs János vezérigazgatóba reménytelenül szerelmes, a főnök legújabb barátnéjáról azt mondja Halmos Aladárnak (Kabos Gyula), hogy “Sok nem számít! EGY számít!“. … Csatlakozom Gizikéhez!

… és ezt …

szendamondja!