Mögöttük a Rubicon

Hatalmas a forgalom manapság a Rubicon folyócska két partja között. Tért ölelő léptekkel igyekszik át rajta a magát magyarnak nevező kormány, az önmagukat demokratikusnak és baloldaliaknak nevező ellenzéki pártok, no meg Legújabb Régi Jóbarátunk, Vologya cár is. Mi meg csak pislogunk, s szaporán igyekezzük visszanyelni a szájunkba tóduló gyomortartalmat.

Alig több, mint hat héttel a választásoknak hazudott önkormányzati bohózat előtt a települési és kerületi stallumokban megkapaszkodni akaró, azok bázisán magát újjáépíteni szándékozó Baloldal még  mindig önmagával van elfoglalva. Pedig a hirdetettek szerint itten az a tét, hogy a kisebb-nagyobb győzelmekkel egyfajta hatalmi ellenpólust képezvén, legkésőbb 2018-ban kimenteni az országot az orbáni Maffiapártállam karmai közül.

Ámde ehhöz némi kampányolásra is szükség lenne, melynek két, de egymással összefonódó célja lehetne csak: folyamatosan (napi negyvennyolc órában!) leleplezni a habonyista propagandagépezet hazugságait, nyilvánvalóvá tenni a Fasiszta Állam valódi céljait, illetve egy vállalható/választható alternatívát nyújtani a nyomorgó, mindenben és mindenkiben csalódott Zembereknek.

Nem akarom ismét felemlegetni, hogy álláspontom szerint az utóbbit legegyszerűbben úgy lehetett volna elérni, ha a T. Ellenzék azzal bizonyítja a demokratikus, alkotmányos, jogállami köztársaság, a nyugatos, liberális állam iránti elkötelezettségét, hogy simán bojkottálja az önkormányzati (legelső sorban a budapesti!) választásokat. Hivatkozván (és be is mutatván!) a legalizált csalásokra, a választói akaratot korlátlanul eltorzító “szabályokra”, majd ujjal mutogatva az ezeket kiötlőkre (kormány és Kétharmad), meg az azokat szentesítő Kesztyűbábokra (tákolmánybírák).

Ámde ez a “vonat” már elment (igaz, még most is fel lehetne rá szállni, hiszen ölég lenne hozzá egyetlen nyilatkozat!), az Ellenzék meg sajnos hagyta magát áttuszkolni az Orbán által neki odacsatornázott Rubiconon. Így osztán marad(na) a fentebb ismertetett módszerekkel való kampányolás, amihez pedig még csak különösebb szellemi erőfeszítésre sem lenne szükség (csak fizikai – szó szerint – állóképességre). Hiszen ehhöz az “anyagot” oly’ bőséggel szállítja az önmagával manapság belháborút is vívó (lásd itt és itt!), biberachi elveken alapuló kül- és belpolitikát követő, elképesztően urizáló kormány(párt), hogy csupán győzni kéne a röpködő “magaslabdák” lecsapkodását. … No meg akarni is!

Ne beszéljünk most a Posványosi Fertelemről, meg a Sopronpusztai Onániáról sem! Maradjunk csak a legutóbbinál! Annál, hogy miféle útravalót dugdosott be a Vezér a külképviseletek vezetői pozícióit elfoglaló magyar nagykövetek tarsolyába. Mint ismert (lásd itt!), Viktor Győzövics nyíltan kijelentette: felejtsék el az értékelvű politizálást, hiszen azt csak az “okos államok” találták ki a “félnótásoknak, innentől semmi más nem számít, mint az ország érdeke (lásd még: Biberach!).

Nem is késett sokat az ellenzéki reakció. Ámde hogyan is? Egyszerű, mindenki által megérthető parabola helyett, lagymatagon ökölrázó, elvont értelmű értékekre hivatkozó nyilatkozatok … megerősítvén ezzel Victor von Biberach “elveit”. Az egyik ilyen “kedvencem” Szalay-Berzeviczy Attila (Együtt-PM), aki az ATV “Egyenes Beszéd” című műsorában a rendelkezésére álló kb. öt perc jelentős részét arra használta fel, hogy megmagyarázza a neki tulajdonképpen alákérdező Kálmán Olgának, hogy bizonyos esetekben miért nem “érték” az “érdek”. Ha én lettem volna Attila helyében, arra a műsorvezetői kérdésre, miszerint “Magyarország érdeke számomra egy érték. Akkor miért mondja azt, hogy az érdekek képviselete nem jelent értékelvű politizálást?“, a következőt válaszoltam volna:

“Kedves Olga! Bizonyára nincs vita közöttünk abban, hogy ép erkölcsű ember számára a saját családja a legfőbb érték, annak érdekeit pedig igyekszik a legmesszebbmenőkig képviselni, szolgálni. Nos, tegyük fel, hogy az Ön családja anyagilag megszorul, hirtelen nagyobb összeget kellene kiadnia. Ebben az esetben Ön hajlandó lenne a gyors pénzszerzés érdekében kiállítani a serdülő lányát az utcasarokra? … No, ugye hogy nem, lévén egy ép erkölcsű ember bizonyos értékeket, erkölcsi parancsolatokat nem szeg meg még akkor sem, ha a Szükség ezt a lehetőséget is felkínálja neki. … Az, amit Orbán Viktor a nagyköveteinek mondott, lényegében arról szólt, hogy ha neki pénzre van szüksége (lévén a propagandája rendszeresen azonosítja a Maffiapártállamot Magyarországgal!), akkor az országnak az a kötelessége, hogy kiálljon az utcasarokra. … Minden diktátor repedtsarkú kurvájaként!”

Mindez alig harminc másodperc, kalap-kabát, közérthető parabola, “oszt’ jónapot“. Ha pedig erre Szalay-Berzeviczy képtelen ott és helyben, akkor vagy ne küldjék a kamerák elé, vagy legyen már egy éceszgéber, aki erre őt felkészíti: szájába rágva ezt a roppant egyszerű hasonlatot. Igen! Úgy, ahogyan a Don Vittorio Habonyárpija szokta a csereszabatos szócipelőknek! Nem szégyen ám tanulni az ellenségtől. Az ókori Rómát is ezt tette naggyá. … Persze azért, mert az akarta is!

Ugyanezt az “élethelyzetet” lehetne bemutatni akkor, amikor a T. Ellenzék a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium bársonyszékének leendő tulajdonosa, Szíjjártó Péternek a különböző közleményeit/nyilatkozatait kommentálja. A Posványosi Doktrína, meg a Nagyköveti Útravaló okán komoly kritikákat kap … nem Magyarország! … a kormányzat elébb a svéd, osztán a német EU-ügyi, legutóbb pedig a norvég külügyminisztertől? Alig egyetlen órán belül kint van a “KüKüM” szargyártói nyilatkozata, melyben a “tények”, no meg a magyar zemberek és a zország tiszteletét követeli meg (azon “európai elvek” alapján, melyeket ugyi az “okos” államok találtak ki a “félnótások” számára!). Ezzel szemben Moszkva egy általa finanszírozott magyar, széljobbi hírportálra hivatkozva fegyvereladással (azaz a nemzetközi egyezmények megszegésével) vádolja meg Orbanisztánt? Alázatosan nyüszítő farokcsóválás a válasz. Putyinisztán átlépi a Rubicont és a NATO műholdas felvételei szerint is harckocsikat és önjáró lövegeket küld Ukrajnába a szeparatisták támogatása érdekében? Mi is erre a “magyar” válasz: “Hát-hát! Ha emígyen történt az nagy baj. De csakis diplomáciai úton oldható meg a probléma!“. És mi erre az Ellenzék reakciója? Hát nem ez:

“Putyin Oroszországa nyilvánvalóan úgy döntött, hogy erőszakkal is újraalapítja az egykori Szovjetuniót, azaz az Orosz Gyarmatbirodalmat. Ennek legnyugatibb tagállamának ajánlkozott fel az Orbán-féle magyar kormány azzal, hogy szövetségeseink (az USA és az EU-n kívül a balti államok és Lengyelország) félelmeit és érdekeit figyelmen kívül hagyva, minden létező módon akadályozni igyekszik törekvéseiket a Moszkva által (Budapesten!) is aláírt nemzetközi szerződések betartatására, illetve a kelet-európai béke helyreállításával kapcsolatos törekvéseiket. Teszi mindezt azért, hogy a matolcsysta, unorthodox gazdaságpolitikába belerokkant, jelenleg több, mint négymillió, nyomorszinten élő polgárt eredményező, gazdaságilag csődöt eredményező fasiszta rendszerét a putyinista Birodalom átmenetileg finanszírozza. Például azzal a Paks-II Szerződéssel, melyből a Moszkvával szemben egyre fokozódóbb mértékben bevezetendő USA/EU-szankciók okán úgysem lesz semmi (lásd itt!), csak a Nyomor és az Erkölcstelen Latorállam ‘megtisztelő’ titulusa!”

De nem! A T. Ellenzék ilyesmivel nem foglalkozik. Akárcsak a saját, önkormányzati “kampányával” sem. Nekik az a legfontosabb, hogy Gyurcsányahibás legutóbbi dolgozatával (lásd előző posztomat!) törődjenek és választ adjanak egy ugyan időszerűtlen, de nem ostoba ajánlatra. Mindezt a lehető legszemélyeskedőbb módon (lásd itt!), kijelentvén hogy Gyurcsány nem hiteles személyiség, alkalmatlan a “megújult” és a “Baloldal valódi értékei mentén végre újjászerveződő” Ellenzék összefogására, illetve “nem illetékes” már ebben az ügyben.

Nem kommentálnám ezeket a véleményeket. Helyettem ezt már megtette Mihancsik Zsófia a Galamuson. Sokkal jobban annál, amit én leírni lennék képes! … Egyetértek a Szerkesztő Asszonnyal!

… és ezt …

szendamondja!


Anziksz a “Maci” popsijából

Tyűha! Egyre érdekesebb dolgok derülnek ki a magyar “Nemzeti Jobboldal” egyes pártjairól. Az például, hogy míg elől, a “kirakatban” habzó szájjal kommunistáznak hátul, a “raktárban” ők nyalják fényesre a “Vörös Csillagot”. Most Vona Nemzetvezető Tesó egyik untersturmführeréről derült ki, hogy minimum bensőséges viszonyban áll “A Ruszkikkal”, s már sokkal régebben kandikál ki a széllkálmángrádi Maci popsijából, mint Szeretett Vezetőnk, azaz Viktor Győzövics!

Nagyon, de nagyon rosszkor jött ez az Ukrán Válság a magyar “Nemzeti Jobboldal“-nak! Most háromforntos harcot köll vívniuk: egyet Idehaza a Kampány okán; egyet Brüsszelben, hogy ki ne picsázza az EU az őket, mint honi oligarchákat eltartó a Mézesbödön mellől; egyet meg Széllkálmángrád … izé … Moszkvával, hogy fel ne mondja a Pakstumot, melyet az előbbi okokból akasztottak a nyakunkba.

Pedig milyen szépen ki volt ez találva! Még a Választások előtt – amely minden csalás és annak lehetősége ellenére sem teljesen tuti! – nyélbe ütjük azt a kontraktust, mely hosszú időkre biztosítja a Közgép (no meg a Roszatom) hazai árbevételeit. A tíz esztendőre titkosított, már előre aláírt Szerződést utólag szentesíttetjük a Kétharmaddal, meg a Kisegítő Csapatokkal, osztán meg szépen bele ülünk a készbe és várjuk a Moszkvából érkező lovettát! … Picsi-pacsi, mindenki verihepi, a számlát meg fizessék azok, akik szokták: a Zemberek! … Hisz’ az a dóguk immáron évszázadok óta, hogy etarccsák a Zuraikat, akik meg mostan Mink vagyunk, hiszen mink monggyuk magunkról, hogy Mink Vagyunk Azok! … Ezek meg elhiszik! … hihihi!

Szóval a Tíz Esztendőre Titkostott Szerződés alapján a Zezerharmad, amelyik magát “keresztény-konzervatívnak” nevezi annak ellenére, hogy fogalma nincs arról, mit is jelent ez (de megnézték az OrbánVikiPédián és abból kiderült, hogy Pont Ők Azok!), alapos megfontolás után meg is szavazta az Zegészet, bár csupán hallomásból (Lázárállamtitkár: “A Zemút Negyven Év Legnagyobb Üzlete!“) szerezhettek tudomást arról, hogy miről is vagyon itten nagyba’ szó! No, de mindegy is: ha mán’ egyszer Felcsúton, még 2010-ben aszontuk, hogy mindent vállalunk a stallumért cserébe, akkó’ ahhoz tartyuk is magunkat, … mer’ ha nem, hát könnyen áteshetünk mink is a Főnök vak komondorán!

Ámde sajna Legújabb Barátunk, Vologya Cár, aki egy olyan országot irányít bölcsen, mely “a demokrácia és a tolerancia” őshazája (a demokrata Főszerkesztő és Békemenetelő … valamint Gárdaegyenruha-árus szerint!) sajna úgy döntött, hogy neki esik Ukrajnának és kiszakítja belőle minimum a Krím félszigetet, pedig ugye az érintett állam területi sérthetetlenségét egy ippeg és punkt Budapesten aláírt Szerződés biztosítaná. Ezt meg ugyi illene betartatni mondjuk pont a budapesti kormánynak.

Csakhogy nem teheti, mert a Pakstum le sem írt “záradéka” szerint Vlagyimír Vlagyimírovics Virágelvtárs esetleg kérhet időnként “valamitViktor Győzövics Pelikánnertárstól a 10 milliárd eurós biznisz közgépileg ellopható részéért cserébe. Ez pediglen most és ippeg az lett, hogy a Kedves Vezető, mint Oroszország Rendkívüli Nagykövete, képviselje Moszkva érdekeit Brüsszelben. Hogy pediglen ezt el ne feledje, március 13.-án “véletlenül” közzé tették az orosz kormány honlapján a Pakstum mindeddig idehaza Hétpecsétes Titokként őrizgetett pénzügyi részét, melyből schwarz-um-weiss kiderül: a Viktoriánusok csakis náluknál gyengébbekkel képesek (számukra) előnyös üzletet kötni!
(Pedig hogyan is mondotta volt a Mi Viktorunk március 15.-én: “…olyan időket élünk, amikor a gyengéknek és gyáváknak nem osztanak lapot.” … Hát, neki osztottak: “Jolly Joker“, avagy a “Fekete Péter“? … Ezt még ugyan értem, hiszen Őtörpesége egy “Kis Izé“, akivel minden erősebb bármikor kitörölheti a valagát némi baksisért cserébe. Ámde azt, hogy a kőgazdag ügyvéd Martonyi ugyan mijafaszér’ játsza el már “külügyminiszterként” immáron másodjára a Nullakarcsi Jogász mellett a vécépapír szerepét, már nem!)

No, most következik az a rész, amiért ezt a posztot egyáltalán megírni akartam!

Az nevezetesen, hogy a magát “nemzeti radikális“-nak becézgető társaság (no, vajh’ melyik az?!) Moszkvához fűződő viszonya kezd erősen hasonlítani egy Alistair Maclean-regényre, melynek emlékezetes opuszát úgy magyaríthatnánk át a jelenlegi helyzetre, hogy “Kém a Sasfészekben“!

A Moszkva által Ukrajnától gyakorlatilag már lenyúlt Krímben mindenféle, hivatalos jelzés nélkül mozgó, fegyveres csapatok vették át az ellenőrzést. Ugyan nem bizonyítható, de tudható, hogy ezek a reguláris orosz hadsereg alakulatai. A bizalom- és biztonságépítő intézkedésekről szóló, jelenlegi formájában 2011-ben elfogadott EBESZ-egyezmény, az úgynevezett Bécsi Dokumentum III. fejezete rendelkezik arról, hogy a szervezet szakértői bármely tagországban látogatást tehetnek, ha onnan szokatlan katonai tevékenységről kapnak információt. No ez az EBESZ-inspiciatúra egy Ács nevű magyar alezredes vezetésével, ukrán kérésre, többször is be akart jutni a Krím félszigetre, ámde oda őket ezek a “jelzés nélküli alakulatok” nem engedték be sőt, utóljára még figyelmeztető lövéseket is leadtak, csakhogy elzavarják a  hivatalos missziót. (a cikket lásd itt!)

Ámde ehhöz képest egy magyarnak, ráadásul az Európai Parlament egyik képviselőjének mégis sikerült bejutnia az inkriminált peninszulára! Ráadásul hivatalos orosz meghívással és azzal a megbízással, hogy Ő (és CSAKIS Ő!) legyen oly’ kedves megfigyelni az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló népszavazást!

Ez a szerencsés magyar politikus pedig nem más, mint Kovács Béla! Nacionáléja szerint (lásd itt! – és érdemes ám elolvasni!) a pasas kalandos, nemzetközi életet élt, ugrált ide-oda és sokáig volt a Szovjetunió lakója is. Itten végezte el 1986-ban a moszkvai Nemzetközi Kapcsolatok Intézetének (MGIMO) “közgazdasági” szakát, osztán két esztendei magyarországi tartózkodás után (lévén itt “nem érezte jól magát”) ismét visszaköltözött a SZU-ba. Ő az, aki – miután 2003-ban az orosz “Gaszisz” Akadémián befektetési jogász diplomát szerzett, ösmételten letelepedett Magyarországon, s bár az üzleti életben sikertelennek bizonyult, a politikaiban annál inkább triumfált!

Kovács úr salátabárja ugyan becsődölt (2010), de miután 2005-ben belépett a Jobbikba, 2006-ban megalapította a párt XIII. kerületi szervezetét, 2008-ban a párt fővárosi alelnöke, 2009-ben a jobbikos EP-képviselők tanácsadója, 2010-től (Balczó Zoltán jelenlegi Házalelnök hazai mandátumszerzése okán) a Jobbik EP-képviselője, jelenleg pedig pártalelnök, Vona Gábor elnök külügyi kabinetvezetője, illetve az Országgyűlés Ipari, Kutatási és Energiaügyi Bizottságának tagja.

Nos, miután ez az Egyszem Magyar, ráadásul EP-képviselő, kegyeskedtetett beeresztetni (sőt, meghivattatni) a krími választások megszemlélésére, mindenféle EU-s és hivatalos magyar vélemény ellenére kijelentette: szerinte mindaz ami most a félszigeten zajlik, az teljesen törvényes és jogszerű! … Aha! Az Ukrajna területi épségét garantáló és Oroszország által is aláírt “Budapesti Egyezmény” meg ugyi le vagyon szarva!

Azzal most nem(?) nagyon szeretnék foglalkozni, hogy ezt a híres MGIMO nevű intézményt a hozzáértők csak “KGB-kiképző“-nek nevezik (ez persze nem azt jelenti, hogy minden ott végzett ember egyúttal orosz kém is!). Azzal sem, hogy a fentebb már linkelt életrajz szerint a Jobbik Moszkva-politikája ippeg és punkt Kovács úr csatlakozása után vált “barátivá”.

Ámde azzal már igen, hogy feltűnő párhuzam vagyon azon tények között, hogy az MGIMO-s Kovács, jobbikosként bent ül a parlament energetikai bizottságában, s hogy a Jobbik a Pakstumot ugyanolyan vakon szavazta meg (ínhüvelygyulladásig nyomva az “igen” gombot”), mint a teljesen agyament és szervilis Ezerharmad!

Joggal merül fel tehát a kérdés: Kovácson keresztül megvásárolta-e Moszkva a Jobbikot, s ha igen, mennyiért? … Netalán Gábor-áron?

No ennyi lenne az én kis képeslapom innen, a “Maci” popsijából, melyet – a Fidesz és a Jobbik jóvoltából – akár még “Magyarország”-nak is nevezhetnénk! … Figyelem: nyomokban még demokráciát is tartalmazhat … még!

… és ezt …

szendamondja!


A Paksi Hapsi baksisa

Ugyan ki gondolta volna Herényi Károlyról, hogy kitűnő jegyzeteket tud írni, melyekben alaposan és élesen bírálja Orbán Viktort és kormányát/rendszerét? Pont arról az ex-politikusról, aki anno – 1998-2002 között – kormánypárti frakcióvezetőként szolgálta a Felkapaszkodott Alcsútit! … Mivel gyakorlott murphysta, azaz pesszimista vagyok, bennem még mindíg meg vagyon a képesség a “kellemes csalódás”-ra.

Herényi Károly

Herényi Károly:

Baksisország és az ő baksiskormánya

A baksis a kulcsszó. A keleti nyitás lényege. Sok pénz. Zsebbe. A bizánci lét kenőolaja. Nincs közbeszerzés. Miért is? Hát azért, mert abba nem lehet beleírni a baksist. Nem lehet pontértéket adni a zsebibabának. Szebben mondva az alkotmányos költségeknek, amelyek magánszámlákon landolnak. Persze, van ilyen az EU-ban is, de mások az arányok, ráadásul üldözik. Kelet csatlakozása ezért nehéz a Nyugathoz, mert az egyiket a baksis tartja életben, a másik meg az egyéni teljesítményekre alapozva fejlődik. Az egyik világ statikus, a másik dinamikus. Az egyikben előre eldöntött, manipulált választások léteznek, a másikban valódiak. Az egyiket a status quóhoz való ragaszkodás, a másikat a változás iránti igény jellemzi. Orbán Viktor lelkének a baksis világa kedves. Ez az orbáni keleti nyitás lényege.

De most maga alá csinált a páva, mert más lett a zene. Megállt a madár, és zavartan pislog. Táncát az EU-ban már ismerik, ha nem máshonnan, tőle magától. Keleten még nem annyira. Döntenie kellene, mert ha ott is kiismerik, csak magának táncolhat.

Rosszkor jött ez az Ukrajna. A vezér azt üzente, Ukrajna ne legyen kampánytéma. Kellemetlen egy szabadságharcosnak, amikor a saját közrádiója terroristának nevezi az ukrán szabadságharcosokat. Pedig most annak kell, mert a felsőbb érdek, a baksis úgy kívánja. Ez kedves Putyinnak. A kampány, a győzelem fontosabb, kerüljük a kényes témákat. Az ukránok meg lődözzék halomra egymást, vártak volna a forradalmakkal a választás végéig.

Itthon már minden lenyúlva. Üres minden zseb. Magánnyugdíjpénztárak, játékgépek, trafikok, állami földek, takarékpénztárak Orbán zsebében. Igaz, pálinkát annyit főz otthon a magyar, amennyit bír, mert megnyertük a szabadságharcot. Igaz, a rezsicsökkentés néhány hónapra valóban juttatott a leggazdagabbaknak is néhány ezer alamizsna forintot, de a rendkívül szimpatikus, finomlelkű és ékesszavú kormánybiztosnak most azt kéne magyaráznia, hogy a háromszáztizenhárom forintos euróval még jobban jártunk, de erre már ő sem képes. Összedőlt a szarból hosszan épített vár.

Paks ügyében Orbán feltehetőleg azért nem írt ki közbeszerzést, mert nem biztos hogy az oroszok nyerték volna, és akkor ugrik a baksis. Az elbizonytalanodása jele, hogy a választási kampány előtt belevágott. Lehet, hogy ez az utolsó esélye. Eljárta a pávatáncot Putyinnak. Abból az Orbánból, aki a 89-es mondatával – oroszok, takarodjatok haza – nyerte meg egy ország szívét, aki a ma már általa is támogatott Déli Áramlat gázvezeték-szerződést az aláírásakor hazaárulásnak minősítette, ma a legigazibb demokratának nevezi Putyint. Oroszországot meg a demokrácia bölcsőjének.

1

Megzavarodott a páva. Választania kell. Baksis vagy szabadság Ukrajnának. Izzad a páva és megint kioktatni készül az EU-t és a NATO-t, hogy csak a tárgyalásos út a járható. Mintha az EU meg a NATO háborút akarna, és ennek a veszélyét ő fogja elhárítani.

Először is egy demokratának – aminek Orbán tartja magát – el kell ítélnie a durva katonai fenyegetést és agressziót. Ha nem teszi, jogos a kérdés, hogy mikor mond igazat. Most, amikor nem mond semmit, vagy 89 június 16-án? Másodszor össze kellene hívni a parlamenti pártok vezetőit és egy mindenki által vállalt nemzeti konszenzust kialakítani az ukrajnai súlyos válság ügyében. Ahogy annak idején Antall tette, az ukrán magyar alapszerződés megkötésekor. Ez ellen akkor csak a MIÉP előképe tiltakozott. Nagyjából azok, akik ma vissza akarják csatolni Kárpátalját. Pedig Antall érvelése alapos volt. A Szovjetunió szétesése nem azt jelenti, hogy az orosz medve kimúlt, csak azt, hogy alszik. Fel fog ébredni, és birodalmi vágyait gazdasági és katonai eszközökkel akarja majd kielégíteni. Ukrajna elismerése pedig azért volt fontos, hogy az akkor még létező Magyar Köztársaság és az Orosz Birodalom határai ne essenek egybe, legyen közöttük egy puffer állam, mert ez Magyarország érdeke. És ma is ez.

Hazai pályán, meg az EU-val csak nevetséges volt a pávatánc. Most már veszélyes. Az oroszok a baksisért elvárják a támogatást. Nekik jól jön egy Orbán vezette Magyarország mint előretolt ék az EU-ban. De nekünk jól jön ez az ék-szerep? Negyven év szovjet politikai agresszió után harminc év orosz gazdasági befolyásra vágyunk? Ugyanis a paksi szerződés azt tartalmazza, hogy amíg az orosz adósságot nem fizettük vissza, addig a paksi áram árának alakításába az orosz félnek beleszólási joga van. Nagyon gyanús, mert ennyire még Rákosi se volt szovjetbarát, pedig az állítólag örök és megbonthatatlan volt. De vége lett. Mint ahogy Orbán rezsimjének is vége lesz.

Részemről “no comment“!

… és ezt …

szendamondja!


Lapít Viktor, A Gyáva!

Napok óta hegyezem a klaviatúrámat, hogy Ukrajna-ügyben kellően seggbedöfjem a Pakstum okán Hazánkat ismét lejárató, mert gyáván lapító Hős Vezírt. Tűzhányó-szerű szókészlettel írtam már meg legalább két posztot, osztán azokat mind kidobtam az elektronikus kukába. Tanakodtam és csak tanakodtam, s erre mit olvasok ma a nepszava.hu oldalán Veress Jenőtől? Hát majdnem azt, amit én is írni akartam … csak sokkal jobb kivitelezésben.

Putyin díszzsebkendője

Ott virít a cár zsebében a mi szeretett kormányfőnk. A NATO, ez Európai Unió tagja, a néhai Magyar Köztársaság miniszterelnöke lapít, mint szaharin a gyepen.

Miközben minden épeszű demokrácia hangosan tiltakozik Ukrajna orosz katonai megszállása miatt. Egyetlen ország maradt néma, ezt hívják a mi hazánknak. Orbántól végül hétfőn csak ennyi tellett: „a magyarok biztonságban vannak Magyarországon és Kárpátalján is, a kormány azon dolgozik, hogy biztonságban is maradjanak”. Nesze semmi, fog meg jól!

’89-ben épp a mi koravén civil tábornokunk zavargászta hazafelé az amúgy is épp csomagoló szovjeteket. Megpocakosodott vezérünk ekézte Gyurcsányt, mert beállt a gázvezetékbe, amit utóbb maga a Nagy Ő is jónak talált.

Rómeó nem volt szerelmesebb Júliába, mint most az Orbán az oroszokba. Hogy a végkifejlet mi lesz, ne Shakespeare-től várjuk, lehet más is.

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy amikor a mi bölcs vezetőnk lezsírozta Paks bőtermő ügyét, nem az volt feltétel, hogy Ukrajna dolgában a nagy Oroszhont fogja támogatni.

Miért is szabadulnék, hiszen naponta látom, hogy mennyire iszonyodik a mi jó atyánk a kulturált emberektől, a szakmunkásképzőtől fölfelé, a művelt emberek közösségétől, a hoffmanni gettóból kitörni akaróktól. (Eloroszosodunk, az már látszik.) Lényegében az Európai Uniótól, ahol százezrek keresnek, és találnak politikai-gazdasági menedéket Orbániából. (Akik a legnehezebben szavazhatnak majd áprilisban. De meg is érdemlik a rohadt disszidensek…!)

Orbán Viktor fogoly. Letette saját – és az ország – jövőjét Vlagyimir Putyin kezébe. Ő meg nem arról híres, hogy könnyen visszaadja a babaruhát.

És, bár a fideszes gigafonok, és a megvezetett ostobák most beleszerelmesedtek Oroszországba, a kép nem fekete és fehér. Persze hogy szükségünk volna egy ekkora piacra, de ahhoz exportképes cuccra is jó lenne szert tenni. És megmaradni annak, akik vagyunk – magyarnak!

Téved a bölcs vezető, ha abban hisz, hogy a felkínált nyalinkázásért egyetlen dollárkát is kapunk. Meglehet, hogy páran nagyon jól járnak a putyini biznisszel, de félő, hogy előbb-utóbb valakinek – ha végtére tolókocsiban is – a Hősök terérről tényleg haza kell zavarni az oroszokat.

Ukrajna szuverenitása elemi magyar érdek is, ezt talán nem kell bővebben ecsetelni, tekintettel például Kárpátaljára. (Igaz ugyan, hogy a széljobbbant Szaniszló Ferenc már az ottani területek hamari visszacsatolásáról vizionál, de legyünk legalább mi egészségesek!) Emellett kiállni államférfiúi feladat lenne, ha lenne itt államférfiú. Most látszik csak, hogy a szomorú hazában csak politikusnak látszó megélhetésiek labdáznak az ország házában, mindenféle méltóságokat birtokolva.

Ukrajnában a háború – valóságos, és, ha kitör, világméretű – küszöbén állnak. Nem tréfadolog, nem rezsicsökkentős marhaság, nem brüsszeli pávatánc.

Itt emberek vére folyhat – a külhoni magyaroké is -, rettenetes következmények várhatók, ne adja az Isten. És ilyenkor egy miniszterelnök mindössze azt mondja: államtitkára útján már tájékoztatott a múlt héten? És azóta nem történt semmi?

Orbán úr, önt tényleg kilóra megvették az oroszok? Mert itt mifelénk így látszik. Ha ön tényleg díszzsebkendő Putyin öltönyén, tudatom, hogy abba egyébként nem illendő orrot fújni, de az oroszok esetében ez is könnyen megtörténhet.

Veress Jenő, veressj@nepszava.hu

*

Csak kiegészítésül jegyezném meg, hogy a leadben már jelölt linkre érdemes rákattintani. No nem azért, mert az általam itt utánközölt írás bármiben is különbözne az eredetitől. Hanem azért, hogy el lehessen olvasni bizonyos “rendszerhű” kommentesek bejegyzéseit. Ezek nem csak azért gyomorforgatóak, mert (Vezérükhöz hasonlatosan) csuklás nélkül mentek át russzofóbból russzofilba, hanem hogy mennyire fel vagyonnak háborodva azon: sokan emlékezni merészelnek korabeli “meggyőződésükre”!
Nagy a Zorbánisten állatkertje!
… és ezt …
szendamondja!