A “Káeurópa-kór”

Esetünkben ez a bizonyos “Káeurópa” nem egy kontinens része, hanem fertőző betegség. Különlegessége, hogy nem csak személyeket, hanem cégeket is megtámad, s kizárólag az erkölcsi érzéket, a morális tartást rombolja le.

Még tavaly mondta nekem egy kedves ismerősöm, hogy néhány nappal korábban nem csak az édesanyját, de a saját múltját is eltemette. Másfél évtizede élt akkor már Európa egyik “hanyatló”, tehát “jóléti” és nem “munkaalapú” országában/társadalmában, s lehet, hogy ezért néhányan elítélik, de baromi jól érzi ott magát. Nem azért, mert az a társadalom őt teljes mértékben befogadta (az “aboriginek” szemében ő mindig is “auslander” marad), hanem mert elismerik a teljesítményét, hagyják élni úgy, ahogy ő akar … emberhez méltóan. Nem követeli meg senki tőle, hogy vallja magát “igazi hazafinak”, ehhöz vagy ahhoz az egyházhoz tartozónak, ilyen vagy olyan “oldalinak”. Csak azt, hogy legyen tisztességes. És ez nagyon jó érzés.

Ismerősöm minden esztendőben három havi rendszerességgel járt “haza”. Kezdetben azért is, mert volt benne honvágy. Újra és újra látni a megszokott környezetet, találkozni a régi barátokkal, ismerősökkel. Később, úgy két-három esztendő után pedig már csak azért, hogy látogassa, segítse az idehagyott édesanyját. Ahogy mondta is: “Kezdtem magam kívülállónak érezni. Egy szimpla látogatónak, aki idegenvezető és szervezett kirándulás nélkül, tehát csak úgy, önállóan szemlélgeti a magyar tájat és az embereket. Az utolsó öt esztendőben pedig már sokkal inkább voltam ‘katasztrófaturista’, mint hazatérő, külhoni magyar“.

Az “elidegenedés” folyamata 2009 telén zárult le benne. Azt vette észre magán, hogy immáron teljes mértékben érti, de semmiféleképpen meg nem érti azt, ami Magyarországon történik. Azt, amit a társadalmunk művel önmagával. Azt, hogy itt minden és mindenki alulteljesít. Azért, mert minden és mindenki megköti a maga kis hétköznapi alkuját. Félelemből, irigységből, a könnyen megszerezhető pénzért, bizonyos (többek között a hatalom által biztosított) “előnyökért” cserébe. Ezért van az, hogy mindent áthat a korrupció, a tisztességtelenség, no meg az embertelenség is. Ennek egyenes következményei pedig az emberhez méltatlan körülmények létrejötte, a csak papíron (és “politikusi” beszédekben) létező “nemzeti büszkeség”, a “polgári öntudat” teljes feladása, az erkölcs feledése, a morális tartás totális elvesztése. (“Itt már 1990 óta olyan pártokra szavaz a ‘polgár’, amelyik a legszebb képet adó görbetükröt tartja elé. Ennek pedig egyenes következménye, hogy most Európa egyik legkorruptabb, legaljasabb, legembertelenebb társasága gyakorolhat egy szinte korlátlan hatalmat az alaposan elbutult/lebutított társadalom fölött!“)

Milyen igaza volt, s erre egyre több a bizonyíték is! Hiszen nézzük csak meg, hogy egyes, a saját hazájukban (többé-kevésbé) becsületesen és tisztességesen működő vállalkozások miket képesek művelni Magyarországon! Az osztrák Swietelsky odahaza (talán) soha nem merne kartellezni, no meg “összebútorozni” egy nyilvánvalóan maffiacéggel (a “gespiclizés” miatt manapság idehaza szinte “nemzeti hősnek” számító Simicska tulajdonolta Közgéppel). De itt ezt megteszi, mert itt “így működnek a dolgok”, s a profit érdekében még azt is “elnézi”, hogy a magyarországi “leány” ügyvezető igazgatója öt mutyitrafikot kapjon a maffiakormánytól.

Elképzelhetetlennek tartom azt is, hogy a renoméjára nagyon kényes Deutsche Telekom odahaza hajlandó lenne kirúgni a tulajdonában álló internetes hírportál főszerkesztőjét csak azért, mert Merkel kancellár asszony “szomorú”. Szomorú amiatt, hogy az a bizonyos redaktor (meg a csapata) az ő gyanús hotelszámlái után érdeklődött. (Egyébként azt is elképzelhetetlennek tartom, hogy Merkelnek lennének ilyen “ügyei”!) De itt ezt megtette (Origo) egy “belengetett”, 1 milliárd eurós bizniszért cserébe és csak csekélyke elégtétel, hogy a kirobbant (és nemzetközivé dagadt) botrány okán a DT végre “lapátra tette” azokat, akik Lázár János kancelláriaminiszter “hangulatfelelőseiként” ugyanezt tették Sáling Gergővel.

Nem kevésbé lehetetlen, hogy az ugyancsak német “ProSiebenSatEin” médiavállalkozás odahaza valaha is engedte volna egy nyíltan pártelkötelezett riport közzétételét. Ráadásul pont egy választási kampány kellős közepén. Valószínűleg a cég tulajdonosainak is vannak politikai vonzalmaik. Valószínűleg ezt nem is titkolják el. (Miért is tennék?) De csakis magánemberként, a szavazatokat összegyűjtő urnák mellett! Nem pedig a saját tévéjükben leközölt műsorral. De itt ezt megtették azzal az egészen gusztustalan, 2009-es “Hátizsákos riporttal”, mellyel az időközben maffiatulajdonba került TV2 “szolgált” a szájtáti Nézőknek. (Hogy miért is? “A választ csak a szél ismeri”.)

Hasonló képtelenség, hogy a nagyhatalmú Bertelsmann AG. különalkuba bocsátkozna a német kormánnyal egy egészen elképesztő, velejéig pofátlan, kizárólag a cég ottani médiavállalkozásának kinyírása érdekében hozott reklámadó-törvény okán. Nem csak azért, mert Berlinben ilyesmi senkinek eszébe nem jutna. Hanem azért sem, mert ha mégis, akkor “bertelsmannék” pontosan tudják, hogy ezt az Európai Bizottság illetékes szerve úgyis el fogja “meszelni”. De itt ezt ennek ellenére megtették! Ráadásul “kegyajándékként” átadták a Maffiakormánynak a magyar “leányt” tizennégy esztendeje igazgató, s annak érdekeiért karakánul kiálló helyi főnök “fejét” is. (Fogalmam nincs, hogy Dirk Gerkens méltatlan körülmények közötti menesztése annak köszönhető-e, hogy maga a vezérigazgató vált-e “káeurópaivá”, tehát elveszítve “neutralitását” egyszerűen “mellre szívta” a Maffiakormány pofátlankodásait, avagy az “RTL-Group” regionális főnökét, Andreas Rudast kapta-e el ez a “betegség”. Mindenesetre ha volt is “alku”, hát az teljesen fölöslegesnek, ráadásul gusztustalan is bizonyult!)

Idegenné váltam a saját hazámban, mert európai lettem!” – mondta ismerősöm tavaly. “Úgy gondolom, hogy miután néhány napja eltemettem anyámat, vele együtt a múltamat is. Nincs itt már se helyem, se keresni valóm. Csak az a bizonyos ‘Káeurópa-kór‘, amely ragályos betegségként megtöri a morális gerincet, kikezdi az erkölcsöt, megszünteti a tisztességet, büszke emberből szolgalelkű jobbágyot csinál. … Soha többé ide be nem teszem a lábam, s mindenkinek azt javaslom: vagy meneküljön innen, vagy messze kerülje el ezt a beteg országot, ezt a kóros társadalmat!

Ismerősöm azóta nem látogatott “haza”. Vele Magyarország ismét elveszített egy értékes embert, s tovább süllyedt abba a bizonyos “Káeurópa-kór“-ba!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Reklámok

Végjáték a Duna mentén

Megszűnik a gondolkodni tudó és mások nívós gondolataira vágyó emberek által kedvelt egyik magyar hírportál, a “Galamus“! Ezzel egy újabb olyan “sziget” néptelenedik el, mely kiemelkedett az alpári orbanizmus, illetve a trehány szolgalelkűség honi tengeréből. Kár értünk!

Négy és fél esztendőn át működött a Galamus-csoport, melynek honlapján nem csak a közélet, a kultúra, a tudomány és a sport bel- és külföldi híreit olvashattuk napi frissüléssel, hanem színvonalas társadalmi, politikai és jogi elemzéseket is. Magam is sokszor vettem át onnan különböző írásokat, s számos esetben fordult elő, hogy valamelyik ott megjelent cikk késztetett egy-egy posztom közzétételére. A Csoport tagjainak többsége nem volt hivatásos újságíró, “csak” a maga szakterületének olyan kiemelkedő képviselője, akit az Úr még kitűnő íráskészséggel is megáldott.

Ez a honlap szűnik meg, illetve alakul át hamarosan úgy, hogy pusztán “véleményoldallá” csonkul, az aktuális hírek elmaradnak belőle, s a frissülés is csupán néhány naponta, avagy hetente fog megtörténni. Ennek oka nem nem a látogatottság hiánya és nem elsősorban a pénztelenség. Bár utóbbi kétségtelenül hozzájárult a dologhoz, hiszen a Galamust, a tartalmi nívójához képest egészen méltatlan egzisztenciális körülmények között szerkesztette (pl.) Mihancsik Zsófia. A legfőbb indok az, hogy a gárda tagjainak többsége (pl. Lendvai L. Ferenc, Fleck Zoltán, Fazekas Csaba, avagy Krémer Ferenc), különös tekintettel az Április Hatodikán történtekre, egyszerűen nem látják értelmét annak, hogy egy “jobb Magyarországot” felvázoló, gondolatébresztő írásaikat jószerint napi rendszerességgel tegyék közzé, lévén ezekre nyilvánvalóan nincs társadalmi igény (Krémer: “Minden gondolat megértésre, minden mű befogadóra vágyik, de most az az érzésem, mintha önmagammal beszélgetnék, annak pedig nem sok értelme van.”), nap-nap után érintkezni pedig azzal a szennyel, amelyet Orbán, az ő pártja és az ő országa jelent – ráadásul a változás alapos reménye nélkül – , nem csak fárasztó de méltatlan is (Mihancsik: “Négy és fél év után újra és újra összefoglalni Orbán és a társai napi hazugságait, kiemelni belőlük ugyanazokat az emberhez méltatlan beszédfordulatokat, összegyűjteni a hatalmi visszaéléseknek, az ország lerablásának újabb és újabb bizonyítékait, nincs értelme.).

Az, hogy a Galamus hamarost (félig) lehúzza a rolót, csak egy újabb, de tartok tőle, hogy nem az utolsó állomása egy nagyon-nagyon régen, körülbelül 1991-ben kezdődött folyamatnak. A valóban a Köz tájékoztatását ellátni akaró(!) orgánumok elkurvulásainak, romlásainak “virágjait”, azok “magjait” ekkor vetette el a magyar politikai “elit”. Mindössze három esztendei “aranykor” után, ekkor kerültek ismét mind szorosabb állami felügyelet alá a közszolgálati médiumok, s határozták meg szerkesztési elveiket egyre jobban a (nem is annyira) háttérben megkötött pártalkuk. Az első csapás rájuk a hírhedt “Egyenleg-per” (az a bizonyos “Muster-master”-ügy – Bánó András manapság a Hír24 műsorát szerkeszti, de már nem sokáig. A finn Sanoma magyarországi portfólióját nemrég vásárolta fel egy fidesznyik stróman, némi szokásos, maffiás kényszerítés után!) volt, amelyet osztán követett elébb az elnökök (Hankiss és Gombár) kirúgdalása, a “Teljes Elnöki Jogkörrel Felhatalmazott Alelnökök”, a “Tejfák” törvénytelen kinevezései és alpárian pártszolgálatos viselkedései, végül pedig a parírozni nem akaró, magasan kvalifikált újságírók tömeges kiakólbólintása (ebből ez a szakma, mármint az “elektronikus és közszolgálati”, tulajdonképpen soha nem is tudott többé felgyógyulni!).

Lassabban ugyan, de hasonlóan járt a kereskedelmi sajtó is. A nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján létre jött, avagy magántulajdonba került orgánumok többsége magas színvonalon művelte a szakmát (pláne a mostanihoz képest!). Egyáltalán nem volt jellemző az öncenzúrázás óvatoskodása, a szervilis alákérdezés. Sőt, éppen ellenkezőleg: ekkoriban tanulhattuk meg mi, olvasók azt, hogy valójában mi is az a bizonyos “tényfeltárás”, illetve a sajtó (mint “negyedik hatalmi ág”) normál-üzemmódú ellenőrző szerepe. Mivel ez nagyon nem tetszett a demokratikus reflexekkel rosszul, de a tekintélyelvű sértődékenységgel kitűnően “felszerelt” korabeli, jobboldali kormánygarnitúrának, ám közvetlen befolyást ezen orgánumokra gyakorolni nem tudott, megkezdte a Pártsajtó kiépítését. Ekkor jött létre előbb “Napi“, majd “Új Magyarország” (“Új Napi Maó“) néven (korabeli terminus technicus szerint) az “MDF Központi Bizottságának lapja“, majd bútorozott össze a “Balama Lujza tériSajtóházban például Csurkapista, a Zsírtáltos már anno is erősen náci orgánumával, a “Magyar Fórum“-mal. Előbbi lapot olyan kikopott, de jól használható, egykori elvtársak (meg az általuk beidomított újdonánszok) szerkesztették, akik ugyan a szakma (nagyon jó esetben is) középszerét képviselték, de legalább volt alapos gyakorlatuk abban, hogyan kell pártlapot írni. Belőlük nőtt ki osztán az a Liszkay-féle fideszes médiabirodalom, mely mára eluralta a teljes magyar sajtópiacot!

Az írott sajtóra mért végleges csapás azonban nem a pártlapok hálózatának kiépülése volt. Még csak az az anyagi “kiéheztetés” sem, amelyet már az első Orbán-kabinet elkezdett (amit meg a 2002 utáni ballib hatalom “elfelejtett” pótolni, illetve amiről hossszútávon rest volt gondoskodni! – ennek lett áldozata az akkori legjobb napilap, a Magyar Hírlap is, majd vált Széles Gábor martalékává! … láthattuk mi lett belőle! … Pfujj!), mert ez legfeljebb csak az óvatoskodást, az enyhe öncenzúrát váltotta ki. A valódi gond a nemzedékváltás lett, melynek során olyan “szerzők” kerültek be a print- és online-kiadások oldalaira, akik önnön nagyszerűségükkel eltelve, határozott prekoncepciókkal rendelkeztek arról, hogy a sajtó szerepe elsősorban a Baloldal rugdosása (mert attól nem kapják azt vissza!), a tudósítások és riportok véleménycikk-ként való megírása (mert összetévesztik? a pikírtséget a bátorsággal), a tényfeltárás pedig szerintük valójában archívumokban való kutakodás (mert “terepre” menni strapás és drága a benzin is; mert Bivalybasznádon lassan töltődik be a faszbúk és a kocsmában talán még energiaital sincs; mert ott valódi emberekkel is lehet találkozni, akik nem föltétlenül azt mondják az “ügyről”, amit az Ifjú Titán hallani akar!). Ha mindezt össze akarnám foglalni, azt írnám: a sajtószakma jelenlegi többségét olyanok teszik ki, akik vagy sima pártkurvák, vagy olyan szemtelen, pökhendi alakok, akik még annyival sem tisztelik meg az olvasóikat, hogy ne osztogassák lekezelő stílusban nap-nap után a nekik is kevés észt, s időnként tényeket/híreket is közöljenek, ne csak a saját, gyakorta légből kapott véleményeiket! (Ebből a szempontból egyik “kedvenceim” a hvg.hu oldalára magukat “benyüzsgők”, akik osztán … de hagyjuk!) Ez pedig ugyanaz a degenerálódás, amelyet a “politika” színvonalában, illetve a “politikusok” személyi összetételében is tapasztalhatunk immáron sok-sok esztendeje.

Az elektronikus sajtó kereskedelmi részéről nem sokat lehet mondani: úgy pocsék, ahogy van! Itt és most én a földi sugárzásúakról tennék említést, mert ezek azok, melyeket mindenütt nézni lehet. Az RTL Klub (a “Retektévé“), amióta létezik, csakis szart árul. Elképzelhető persze, hogy egyszer-egyszer sugárzott már valami értékeset is, de akkor az elkerülte a figyelmemet. A TV2 (a “Csigatévé“) pedig, az RTL sok esztendei másolása után, úgy szerzett magának végre(?) “önálló arculatot”, hogy minimum 2006-tól a melegig nyalt be a Maffiapártnak. Az tehát, hogy ezt az adót néhány hónapja Simicska végre megvásárolta (előtte gondoskodtak arról, hogy alapos vesztesége legyen, s így a vételár is csökkenjen!), tulajdonképpen nem volt más, mint az évekkel korábban már elhált nászéjszaka eredményeként megszületett gyerek törvényesítése. Persze ez is alakulhatott volna másként. Ha mondjuk még ’97-ben a szocik és a fideszesek a két frekvenciára pályázók közül nem golyózzák ki a “túlzottan eszdéeszesnek” tartott, Baló György nevével fémjelzett és valóban kitűnő műsorokat szerkesztő TV3-at. Ha a jónép ezt nézhette volna a Retek, avagy a Csiga helyett lehet, hogy Orbán akkor is győz 2010-ben, de hogy soha nem lett volna kétharmada, az tuti! … De ez csak magánvélemény, ráadásul spekulatív, tehát bizonyíthatatlan. Az azonban biztos, hogy a T. Baloldal magának ásta meg a média-kommunkiációs sírját, s ezt még bizonyítani is fölösleges, hiszen axióma!

Bezár tehát a Galamus, s ezzel tovább csökken azon források egyébként is kicsiny száma, ahonnan valódi hírekhez, megalapozott elemzésekhez és gondolatébresztő véleményekhez juthatunk. Mit tegyünk hát? Olvassuk a külföldi sajtót? Aki képes rá tegye, jobban jár, mint a honiakkal! Netalán bújjuk a Blogoszférát? Az nem erre való, bár vannak olyan oldalak (még), melyek tényleg képesek némi “közszolgálati” funkcióra (mielőtt még megkapnám a “magamét”: nem sorolom ide a szendamondját!) . De ez csak a szűk kisebbség. A majoritás vagy öntelt agymenésekből, vagy magamutogatásból áll, melyek legfőbb (ön)célja az olvasottság/látogatottság minél magasabbra tornászása (ezek közé sem tartozom!). Fel tudnék sorolni néhány közismert “kollégát”, akik egy-két héten belül képesek ugyanarról teljesen mást írni, csakhogy “Lájkolásisten” rájuk mosolyogjon, s a bejegyzéseik alatt minél több “hüvelykujj” mutasson felfelé. Tudnék, de nem teszem, hiszen Olvasóim talán jobban is tájékozottak ezen szempontból, mint én.

Akkor hát mi legyen? Fogalmam nincsen. Én írom a magamét amíg tudom/akarom, megörökítendő: hogyan zajlott le ez a végjáték a Duna mentén. A többi meg érdekel ugyan, de …

… és ezt …

szendamondja!

P.S.: Kelemen László a Galamuson felajánlotta, hogy az “Olvasók írásai” rovat megszűntével segít létre hozni egy olyan közösségi oldalt, ahol ezen reakciók (szerkesztett formában) továbbra is megjelenhetnének. Ámde mivel ehhöz a T. Olvasók öntevékenységére lenne szükség (ilyesmi meg ugyi nem divat Orbanisztánban), nem hiszem, hogy lesz belőle valami! … Kár értünk/értük!


Hülyék

Az Orbán-rendszer egyik legkirívóbb aljassága, hogy egy teljesen normál adásvételi ügyletet elébb a pártszolgálatos sajtójának tolla hegyibe tűzet, osztán a “megszokott minőségű” szócipelőikkel kisajtótájékoztatja, majd a szokásos módon (tehát 72 órán belül) törvénykezik is róla. … Sajna az Ellenzékben is vagyonnak eme módszer eltanult követői, bár ők még nem képesek a fentebb említett, rapidtörvénykezésre!

Tulajdonost váltott a magyarországi “TV2“. A korábbi birtokos, a “ProSiebenSat1” eleddig ismeretlen összegért a “TV-HU1 Kft.“-nek és a “TV-CEE1 Kft.“-nek értékesítette a TV2-t is üzemeltető MTM-SBS Zrt.-t. A két “vevő”: Simon Zsolt vezérigazgató, illetve Yvonne Dederick, gazdasági igazgató, kik közül az előző még csak nem is tagadta, hogy ők pusztán strómanok, a valódi vevők pediglen bizonyos “magyar magánszemélyek, illetve cégek“. Tette mindezt pediglen még jóval a Karácsony előtt (a linket ld. itt!)!

Karácsony után a Téellenzék is hajlandó volt felébredni a “Bejglikómából” és nagynehezen leesett náluk az a bizonyos “tantusz“. A magyarországi Népszava ma, 14:24-es tudósítása szerint ugyanis az EmeszpéPM két avatott szócipelője, Braun Róbert és Szigetvári Viktor urak közös közleményt intéztek az eladó német cég vezérigazgatójához, Thomas Ebelinghez azt firtatván, hogy vajon e német úr tisztában vagyon-e a valódi vevő(k) kilétével, akik a gyanújuk szerint nem mások, mint bizonyos “Fidesz-közeli gazdasági érdekcsoportok“.

No itt jön az, amit nem értek … illetve dehogynem!

  1. Ugyan mijafasz köze van Braun és Szigetvári uraknak, meg az általuk “megjelenített” pártoknak ahhoz, hogy egy német cég kiknek, mikor és hogyan adja el a magyarországi érdekeltségét? Az igaz ugyan, hogy “mindenki tudhassa” a Valódi Vevő illetőségét, no meg a Pártállam-maffiás “irányultságát”, de akkor tessenek az Illetékes Hivatalhoz fordulni és nem az Eladótól bármit is számon kérni!
  2. Ugyan mijafaszér olyan fontos (lett hírtelen) a TV2 eladása egy SimicskaNyerges érdekeltségnek, amikor ez az adó bizonyítottan sokkal kormánypártibb és fideszesebb, mint maga a Királyi Tévé? Az Orbánpárt nem csak sokkal felülreprezentáltabb mindenféle műsorban, mint az Ellenzék, de ezt már a Szoclib-kormányzás idején is lehetett tapasztalni, például a hírhedt “Orbános-Hátizsákos“, mélyen a melegig benyalós “riport”-tal! (Ennél gusztustalanabbat még a TahóTV sem csinált a Felkapaszkodott Felcsútival!) Hát tényleg olyan nagy baj, hogy a Nemzetes Nertársak immáron a saját (azaz a MI) pénzükből csinálják maguknak a saját tévéjüket és nem a német tulaj kontójára? Ráadásul ugyanazt! … Csak “jobban”!
  3. Ha Braun úrnak akkora problémája vagyon egy (nem is létező)  független kereskedelmi tévéadó hírszerkesztési metódusával (mely esetben egy a Hír TV-től “áthozott” politikai gauleiterrel lett “megerősítve”, illetve szupervizálva), akkor talán megkérdezhetné a korabeli, döntéshozói jogköröket birtokló párttársait (pl. Puchpithecust), hogy ugyan anno miért lett győztes az MTM-SBS, meg az RTL Klub, a Baló-Palmer-féle “TV3” helyett? Ha akkor nem az Oligarchák döntenek, ma is lenne(?) talán még egy Valóban Közszolgálati, de kereskedelmi csatorna! … Igaz, azt meg 2010-től az Állampárt simán megfojtotta volna! … No de legalább addig!

Összefoglalva tehát: a Két Szócipelő ne a német tulajdonoson keresse a Valódi Tulajdonosnak való eladás Felelősségét, hanem Az Alapvető Hibát sokkal korábban elkövető, korabeli párttársaikon! Meg azt, ahogyan akkor meg eddig is a Saját Sajtójukkal bántak!

Komolyan érdekelne, hogy a Ballib Oldal kormányon miért nem volt képes a maga Oligarcháival ugyanazt a Médiabirodalmat kitenyészteni, mint a Jobbkonz Oldal ellenzékből? Ennyire hülyék lennének?! … Igen!

… és ezt …

szendamondja!