Hála. Istennek?!

Hálaadó mise tegnap, Orbán megszületéséért? Pedig “engesztelőre” lenne szükség mindazért, amit itt mi mindnyájan egymással és másokkal szemben elkövettünk, s teszünk ma is!

Mintegy negyven fura alak gyűlt össze tagnap a budapesti Hermina úti kápolnában meghallgatni egy hálaadó szent misét. Az apropó: ezen a napon töltötte be ötvenkettedik életévét az ő szeretett “miniszterelnökük”, Orbán Viktor. Ez az igehirdetés immáron “komoly hagyománynak” számít errefelé: az elsőt éppen tavaly(!) rendelte meg a kicsit sem náci, fantasztikus és “közíró”, Szentmihályi Szabó Péter özvegye.

A Hálás Gyülekezet ellen, de persze csak odkünn, az utcán, egy hasonló létszámú Haragos Gyülekezet vonult fel. Szerintük ugyanis megengedhetetlen, hogy Isten házát “orbanisták szállják meg”, s azt olyan alakok (szakrális) dicsőítésére használják, akik sokkal inkább azt a “nyakravalót” érdemlik, melyet Petőfi Sándor a “Dicsőséges nagyurak” című versében úgy jellemzett, hogy “… nem cifra/ De jó szoros.“.

Felteszem, e blog olvasói számára nem kétséges, hogy “haragoséknak” igazuk volt/van. Hiszen Istennek rebegni hálát egy olyan “kormányfőért”, aki az emberi jogokat megtagadó törvényeket (közöttük és legfőként a Tákolmányt) erőszakolt rá az országra; aki a törvényhozási hatalommal visszaélve, gyakorlatilag zsarolással vett el vagyonokat, megtakarításokat, üzlethelyiségeket, egzisztenciákat; aki még ma is kirabolja a koldust, megtagadja a segítséget a rászorulóktól, s ráadásul ezek ellen még animális ösztönökön alapuló hangulatot is gerjeszt, … nos az nem az nem illendő! Sem a helyhez, sem az illető vallás Alapelveihez.

Mert ez nem az “opus Dei“! Sokkal inkább a Sátáné, “akit” meg ugyi nem illik Isten házában “ünnepelni”. Mert az blaszfémia, de minimum tudatlanság.

Legyek jóindulatú és feltételezzem a Hermina úti kápolna hálaadó gyülekezetéről az utóbbit? Azt mondjuk, hogy nincsenek tisztában a manapság négy milliónyira tehető nyomorgóról (közöttük 300 ezer éhező gyerek!). Azt, hogy nem ismerik a legutóbbi “Nemzeti Konzultáció” tucatnyi kérdéseit, melyek arról szólnak: az ő Magyarországuk semmiféle menekültnek nem kíván segítséget nyújtani … legfeljebb a visszazsuppolásukhoz.

Azt esetleg, hogy nem olvasták a Bibliát, amely szerint Krisztus az örök kárhozatot ígérte azoknak, akik nem adnak enni az éhezőnek, inni a szomjazónak, ruhát a meztelennek, védelmet a menekülőknek, mert mindezt (mondjanak bármit) személyesen Vele cselekedték? Keresztényeknek nevezik magukat, vasárnaponként templomba járnak, itt élnek ebben a velük megátkozott országban és sem a saját hitükkel, sem felebarátaik mindennapi sorsával nincsenek tisztában?!

Nem Tudatlanok ezek, hanem Istenkáromlók! Olyanok, akik oltárukra a Kereszt helyett a Narancsot, Jézus arcmása helyett a Felcsúti Focipápáét helyezték. Azt imádták tegnap is, akármiféle szöveggel körítették azt!

Közbevetve:

Az egyik hálaadó, egy fiatal férfi állítólag kijött a kápolnából, majd el-elcsukló hangon, szinte már sírva kérte a tüntetőket arra, hogy csöndesedjenek le. Odabent ugyanis “el sem hangzott a miniszterelnök neve”, ugyanakkor szerinte minden embernek “meg kell hagyni a hithez való jogot“. … Mondta ezt egy olyan “hívő”, aki az özv. SSPéterné által megrendelt misére érkezett. Egy olyan szertartásra, melynek hirdetett célja Orbán dicsőítése. Azé az Orbáné, aki hatalmi szóval vette el az egyházi státust számos gyülekezettől! … Nekik nem köllött volna “meghagyni” a “hithez való jogot”? … Sajna ez a kérdés nem hangzott el.

*

Mert “szöveg”, az volt. Legelsőbb sorban Hóvári Jánosé, egykori államtitkáré, volt izraeli és törökországi nagyköveté. Mint a Jeruzsálemi Lovagrend tagja, kiállt a kápolna elé, szembe fordult a tüntetőkkel, s lángpallosával megpróbálta eloszlatni a “félreértéseket”. Azt például, hogy ami odabent folyik, az csupán “egy átlagos vasárnapi mise”. Ennek során pedig egyáltalán nem Orbán Viktorért imádkoznak (ezek szerint özv. SSné átverte őt is, Viktor meg hiába mondott köszönetet a Facebookon? – szendam), hanem “az ország vezetőiért”.

Aha! De kik is ezek pontosan? Sajnos ez a kérdés sem hangzott el senki részéről. Mindenki automatikusan úgy értelmezte a dolgot, hogy eme halmazba a “miniszterelnök” és Bandája értendő. Mivel Hóvári ezt nem cáfolta (eszébe sem jutott!), hát kapott is mindent a fejére, melyet a magyar szókincs ilyen esetekre tartogat.

Pedig ez egyáltalán nem egyértelmű! Nekem legalább is bizonnyal nem. Hiszen csakis az Orbán-kormány mindenféle szubhumánja lenne az “ország vezetői”-halmazba sorolható? Avagy mondjuk az Ellenzék, tehát nem csak a Nácik, hanem a Demokratikusak is?

Mert mi is a helyzet? Az, hogy a “demokratikus” kegyeskedett alaposan elbaltázni a tavalyi “választásokat”. Nem csak az áprilisit, hanem az az követő kettőt is, melyből az első és az utolsó semmi más nem volt, mint … balfaszkodás? Netalán szándékoltság?

Erre is arra is lehetne indokot találni! Tudom, hogy “lejtett a pálya” (különösen az önkormányzati esetén és nagyon főleg Budapesten), de áprilisban volt lehetőség arra, hogy aikido-harcosként a saját lendületét fordítsák a támadó ellen. Csak időben köllött volna megegyezni. Hátrébb tolni az egókat és előtérbe az Ország érdekét, melyet ők állítólag ma is képviselnek. Ámde ehelyett ment a “kinek nagyobb a fütyije”-vetélkedés, melynek tétje a talán biztosan megszerezhető listás és egyéni helyek elbirtoklása volt. Kampány? No az az, ami nem volt, pedig oly’ egyszerű lett volna a Maffia fejére borítani azt a bilit, melyet ők maguk szartak tele. Ehelyett egymást gyepálták. Nemde?

Később pedig mi is történt? Bevonultak az Orbángyűlésbe és simán letették a Nagyesküt az orbanista Tákolmányra, holott állítólag pont ez ellen (is) lázadtak, s biztattak erre minket is! Az oké, hogy Gyurcsányék ezt úgymond “kiegészítették”. Ámde ők is ott ücsörögnek még mindig a Züllésteremben, ahelyett, hogy már az első pillanatban felálltak és kivonultak volna! Nem tették, mert köll bizony az a képviselői javadalmazás, meg az állami párt- és alapítvány-támogatás. Nem tették, mert ők nem hajlandóak önkéntesen, azaz ingyé’ dolgozni érettünk (tisztelet a ritka kivételnek!). Ilyesmit csak tőlünk, meg az aktivistáiktól várnak el – akárcsak Orbán a közmunkásoktól! … Cáfoljon mán’ meg aki tud, avagy merészel!

És most? Most az van, hogy jobb híján (és Jobbikkal a nyakukon) ösmét előkapartak egy régi ötletet, az Ellenzéki Előválasztást. Eme idea eredetileg bő két esztendős és Tóth Zoltántól, a választási szakértők doyenjétől származik. A felmelegítés feladatát ezúttal a Republicon Intézet vállalta magára. Nem mondom, hogy a dolog egy nagy hülyeség. Kellő polgári öntudat esetén maximálisan kivitelezhető és eredményes is lenne.

No de Itt és Ezekkel, meg pont Velünk?! Olyanokkal, akiknek nincs 300 forintjuk egy vizitdíjra és 30 percünk egy “ikszelésre”? Majd pont mi fogunk előválasztani, fejenként 200 forintért! Mi, akik simán hagytuk lenyúlni 3000 milliárdnyi megtakarításunkat és szinte az összes, eleddig szerzett, a “kommenista” Alkotmányban rögzített jogainkat! Majd pont a Maffiapárt lesz az, amelyik nem tudja rávenni esetlegesen a saját aktivistáit eme előválasztások “meghekkelésére” (mer’ ez az Elemző szerint “életszerűtlen” – hehehe!). Majd pont a vesztésre álló egyik ellenzéki nem fogja ugyanezt megtenni (mert az Elemző szerint ezzel ” csak hitelét veszti” – hehehe!). Én nem tudom, hogy Tóth Csaba stratégiai igazgató hol élt eleddig, de jelentem neki: esztendők óta itt mindenki és mindent “meghekkel”, a hitelességre pedig oly’ magasról szarik, hogy ott már a szirti sasnak is légszomja van!

Nem hálaadó, hanem engesztelő misét köllene itt már rendelni! Bocsánatot kérve Istentől mindazért, melyet embertársainkkal művelünk mi itt már évtizedek óta: kormánypártoktól ellenzékieken át a civilekig! … Persze: tisztelet a ritka kivételnek!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!

Ötven

Szerénység! Tudja, ha van valami, amit szeretek magamban, hát akkor az a szerénység.” – mondotta volt Bástya elvtárs Virág elvtársnak az emblematikus “A tanu” című fimben. Jószerint szóról-szóra ilyesmi hangzott el tegnap, egy Orbán által celebrált, önfényező “konferencián”.

Illusztris társaság gyűlt össze az elegáns budai rendezvényteremben, ahol a “Nemzeti Köz(g)éposztályszemenszedett … gondosan kiválogatott tagjai (pl. Fekete György, Makray Katalin, Schmidt Mária, Andy Vajna, Stumpf István – utóbbi, gondolom büntiből!) a Századvég és a Széll Kálmán Alapítványok, valamint a Heti Válasz Kiadó szervezte konferencián meghallgathatták ötven esztendős Vezérüknek a három éves, második kormánya működéséről alkotott véleményét. Ami tömören kifejtve: “kitűnő“, bővebben pediglen: “egyszerűen tökéletes“.

Vityka (immáron) bá’, bár általában hadilábon szokott állni a számokkal (akárcsak diszkalkuliás, egykori gazdasági minisztere), ezúttal nem csak a szerény öndícsérettel, de az adatokkal sem fukarkodott (érdemes a leadben megadott linkre kattintva elolvasni a teljes beszámolót!). Közhírré tette, hogy az elmúlt három esztendő alatt a teljes kormányprogram(?) teljesülése 69 százalékon áll. Ezen belül a közrenddel kapcsolatos vállalások 86, a “demokratikus normák“(!!!???) esetén 75 százalékos (ezek szerint lesz még Tákolmány-módosítás!) a teljesülési szint. Ugyanezek az egészségügy, a szociális “biztonság“(!!!???) és a gazdasági célkitűzéseknél sorrendben 68, 67 és 66 százalék. “Nem tudom, hogy jöttek ki ezek a számok…” – mondotta a KANcellár, amin nem csak én, de valószínűleg a jelenlévők egy része is alaposan meglepődött. Hiszen ha a Szeretett Vezető rápillant az adatlapra, akkor rögtön láthatta volna, hogy annak összeállítója a GutengeciFaszaspermaVakfolt … szóval a Nézőpont Intézet volt. Ez pediglen ugye az a “tudományos műhely”, ahol “tudós elmék”, a tőlük elvárható legszigorúbb objektivitással szokták felmérni úgy a kormány politikájának milyenségét, mint annak össznépi fogadtatását is, s mindezt rongyos pár közpénzmilliárdért. Ennek alapján tehát teljesen kizárt, hogy Orbán tényleg ne tudná, “hogyan” is “jöttek ki” ezek az adatok. Azzal azonban a legteljesebb mértékben egyet köll értenünk vele, hogy “…a számok a valóságról viszonylag keveset mondanak“, hiszen csak ha azt nézzük, hogy a Kegyencek eme Intézete egy nemlétező dolgot (“kormányprogram”, illetve “kormányzati vállalás”) méricskélt, hát akkor … no, de az ilyesmit már tényleg megszokhattuk tőlük!

Vitéz Alcsúti Homályos mindezeken kívül persze még összehordott hetet is, havat is (nem a március közepit!), de a lényeg, hogy önnön vállának sajgósra veregetésén kívül még ígért is! Például azt, hogy mivel a Xanaxpálesz-koktéltól egyre jobban dúzzad a májaaz orvosi aktája … a “bicepsze”, ezért tovább fogja csökkenteni a rezsit, s ha jövőre mindenki jól viselkedik (azaz ő újrázhat), akkor a gerinchúros sleppje jutalmul megkapja még az egyszámjegyű szja.-t is.

Igazi, bástyaelvtársi szerénységet tanusítva ugyan megjegyezte, hogy bár azemútháromévben voltak azért itten kudarcok is, de mivel ezekről az intézeti adatlapon nem szerepeltek utalások, hát ő sem óhajtotta azokat különösebben részletezni. Pedig talán köllött volna.

A közelmúlt lebőgéseiből csokrot kötve elébb egy kisebb jelentőségűt említenék meg. Nevezetesen a “Nemzeti Töcskölde” (© Veress Jenő, nepszava.hu – szösszenetét érdemes elolvasni a szerdai, nyomtatott számban! – elektronikusan nem található!), azaz a “Pár(t)választó” táncházaknak a legteljesebb érdektelenségbe fulladását. Soltész, az emberkereskedelmi államtitkár eme (hím)vesszőparipája alig tíz közpénzmillánkba került (ebből jutott Simicska nertársnak is! – ha már arra járt és eléje esett, hát miért ne hajolt volna le érte?! … “Kleine Fische gute Fische!“) annak ellenére, hogy első menetben kongott a ház az ürességtől. Soltész  ál.titkár azonban, mivel egy humánus ember, mindezt azzal próbálta ellensúlyozni, hogy rögvest meg is találta ennek felelősét (naná, hogy Abajnai!), súlyos igénybevételnek kitéve ezzel a rekeszizmokat és a könnyzacskókat.

Ennél azonban sokkal súlyosabb, de a kormányzati “Nézőpont”-ból egyelőre nem látható probléma a gerinchiányos köz(g)éposztálynak osztogatott trafik-koncessziók ügye (íme a legújabban kiderült eset!). Az Orbánnak készült intézeti kimutatásban ezek ugyan nem szerepeltek, de a legfrisebb közvéleménykutatások szerint az egyébként birkatürelmű (és -agyú) Zemberek körében már érezteti a hatását. Nem csak abban, hogy csökkenni kezdett az Állampárt népszerűsége (nyicsevo! … jönnek az újabb rezsicsökkentések!), de abban is, hogy a hasonló koreográfiával rendelkező, betervezett szeszmutyira már olyanok is azonnal és roppant érzékenyen reagálnak, akik korábban még csupán már attól is heves magömlést produkáltak, hogy a Vezérre gondoltak.

   

Mert biza az a helyzet, hogy a Nemzeti Szivoldák után, hamarost meg fognak jelenni a piacon a Nemzeti Vedeldék is! Ámde mielőtt a kocsmárosok menekülőre fognák a dolgot megjegyezném: ez a legújabb lenyúlási tervezet “csak” az italnagykereskedőket óhajtja üzletileg és megélhetésileg jobblétre szenderíteni. Az egyik érintett már régi ismerősöm. Telephelye alig ötven méternyire van házunktól, így reggelente, valahányszor srácaimat az iskolába kísérem, rendszeresen összefutunk egymással. Így történt ma is, s rögvest megragadtam az alkalmat, hogy a Piamutyiról kikérjem a véleményét. … Nos, hogy mit is mondott pontosan, azt inkább nem részletezném. Elég legyen annyi, hogy ez az egyébként mackósan békés ember, aki korábban fülig bele volt pistulva az Állampártba, most kisméretű Krakatauként köpködte magából a szavakat, s az általa használt két legenyhébb kifejezés a “szarházi” és a “tróger” volt. … Ja, és ezeket nem rám értette!

Ajajj és ajvéh! Ha már az én Tibi barátomnál is elszakadt a cérna, akkor itten jövőre lesheti ám a Felkapaszkodott Köz(g)éposztály a maga jutiból kapandó egyszámjegyes szja.-ját! Mert így nem lészen ám “újrázás“, csak dühödt “ujjrázás“, s bár én nem tartom Orbánékat annyira ostobáknak, hogy ezzel ne lennének tisztában, no de az egyre “hevenyebb” tüneteket produkáló, kóros lopási kényszer, meg a hatalommámor tuti, hogy ebbe is bele fogja vinni őket. Persze két mikromásodpercig sem fogok könnyeket ejteni értük (max. az önfeledt röhögés okán), de azt azért nem szeretném végig nézni, hogy a kétgyerekes, mindenféle szempontból szerethető (mert nagyvonalú és jólelkű – munkaadóként is!!!) Tibi tönkre menjen. Ippeg elég ilyen esetet láttam már környezetemben és azemútháromévben, magam is a létminimum határán billegek, nem hiányzik egy újabb szívfájdalom!

Tyűha! Miközben én itten és lassan elmerülök a Köz életében, majdnem megfeledkeztem a mai napról, illetve annak Ünnepeltjéről! Nehogy bunkónak nevezzenek, ezért az alábbiakban azon jókívánságokat szeretném leírni, melyeket Orbán Viktornak szánok ötvenedik születésnapja alkalmából:

👿

mivel erkölcsi hullákról is csak “…vagy semmit“!

… és ezt …

szendamondja!


A Vezér válaszol…

Ovis korba lépett az OVi-kormány! Ippeg ma három esztendeje, hogy a Führer&KANcellár beiktatta önmagát és Díszes Társaságát a Köztársaságírtók, Demokráciarombolók és Közpénztolvajok azon hosszú sorába, melyek a magyar történelem távolba vesző korszakaiból egymás sarkára taposva tolakodnak elénk. Ahogy Németh Péter írta a nepszava.hu mai kiadásában: nem ismer olyan embert, aki azemútháromévben tökéletesen megtanult volna “orbánul“, s ezért valószínűleg újabb négy esztendei kurzusra kényszerül majd az ország.

A Népszava főszerkesztője azonban nem ismeri emigrant Köztársunkat. Ő ugyanis egészen pontosan érti a lingua orbanicust (gyakorlatialg anyanyelvi szinten “beszéli”!), s ippeg ennek köszönhető, hogy a Vezér rendszeresen rá bízza azon tollbamondásait, melyekkel reflektálni óhajt az általam Neki írt leveleimre! Így történt most is.

Kedves Szendam!

Mostanában elég levelezős kedvedben talállak, csak így tovább, ki a gőzzel, no meg fizesd csak szorgalmasan a rezsidet és a dohányneműk jövedéki adóját, hiszen attól gazdagszom Én, meg a Családom … és egyéb  állatfajták. (Olvaslak ám én Téged, és nemcsak a leveleidet! Egyetlen szerencséd, hogy olyan megveszekedett demokrata vagyok!)

Szomorúan tapasztalom, hogy megint aggódsz érettem és attól tartasz, hogy esetleges váratlan elhalálozásom esetén népes Családomnak a nélkülözés és számkivetettség keserű kenyerét kell majdan fogyasztania. Szeretnélek megnyugtatn: bármi is történik, svájci (? … hehehe!)  bankszámláink kamataiból és a nemzetközi gazdaságban befektetett tőkénk jövedelméből tisztes megélhetésre számíthatunk egy olyan országban, ahol az éghajlat is kedvező, no meg a kiadatásra, avagy a vagyonelkobzásra sem kell számítanunk.

Kedves Szendamom!

Neked nem tűnt fel, hogy Családom közvetlen tagjai sem a földszerzésekben sem a trafikolásban nem jeleskedtek? Az Öregemet (tudod: a súlyoskezű kőbányász!) nem számítva, aki régimódi párttitkár … izé … hazafi módjára nem tud elszakadni a honi, államtól harácsolásos vagyongyűjtés szép tradíciójától? A mi otthonunk már felépült innen nagyon messze, és abban a pillanatban, amikor az államkincstárban nem maradt elég pénz a havi fizetésemre, hát bizony fájó szívvel, de úgy itthagyom ezt a tejjel-mézzel folyó kis országot, mint tót az oláhot (… vagy valami hasonlót). Ha egy egytől ötig terjedő skálán kellene jellemeznem, hogy mennyire nem érdekel az ország sorsa, akkor azt mondom: “négyszázhuszonhét“. Ezt vésd jól az eszedbe, nehogy később meglepetés érjen!

Ismered azt a viccet, amikor a pilóta szól az utasaihoz? „Nézzenek ki a jobb oldali ablakon, láthatják, hogy a motorok égnek. Most nézzenek ki a bal oldali ablakon! Láthatják, a motorok ott is lángokban állnak. Most nézzenek le az óceánra! Látják ott lenn azt a kis narancssárga csónakot? Na, onnan beszélek én!” Nos, tehát mielőtt még nagyon a szívedre vennéd az aggódást, esetleg valami neurofiziológiai természetű problémád származna belőle (én ebben szakértő vagyok!), hát megnyugtatlak: már régen abban a kis sárga csónakban ülök. Ahogy jó kapitányhoz illik!

De tényleg, én már csak kizárólag passzióból vagyok még jelen, a parlamentbe meg kimondottan csak szórakozni járok. Mert hol máshol találsz ennyi hülyét egy rakáson? Itt van mindjárt a kedvencem, a Zángyánjóska. Ez annyira agyalágyult, hogy azt képzeli, a fideSS belülről bomlasztható. Hát először is, ami nincs, mert születésével egyidejűleg megbízhatóan lebomlott (szerves anyagot ezért már régen nem tartalmaz!) azon nincs ami elrohadjon! De azért szórakoztató, ahogy ez a figura világgá kürtöli azt, amit úgyis mindenki tud, engem meg baromira nem érdekel sem a magyar vidék, sem a magyar parasztság, sem a magyar föld jövője (micsoda giccs, még jó, hogy véletlenül nem írtam nagy betűkkel, most lehánynám a klaviatúrát) és pláne az nem, hogy mi volt a kormányprogramban. Úgyse olvasta el senki, Zángyán is csak azért, mert ő írta. … Végül is üres lapot csak nem adhattunk be … azaz ki. No de erre hivatkozni? … Hát komolyan mondom, még akkor is röhöghetnékem lenne, ha nem ülnék régen a mentőcsónakban!

Hogy akkor miért csinálom még az egészet? Egyetlen drága Szendamom, nem fogod elhinni: pénzért! Mert még jövedelmez és persze szórakoztat is. Ha már nem fog, akkor eladom az egészet Kaya Ibrahimnak. Esetleg Josip Totnak. Avagy egyszerűen csak lelépek, mint Marci Hevesről (vagy valami hasonló!).  Esetleg mint Deákné a vásznáról. … Még nem döntöttem el, mindenesetre oilra enterelek, azaz angolosan távozok.

De addig is: Igori! Nézd, megteremtettem itt a hülyék paprikáját, vagy paradicsomát (…mindegy, valami zöldség). És itten már régen Winter tanár operál!

Azt mondják, a multik szeretik az árulást, de nem szeretik az árulókat. Nálam ez fordítva van. Én csak az árulókat szeretem, maga az árulás tárgya hidegen hagy. Mert ezek a régi kommunisták ugyan mit tudtak volna elárulni? … Ippeg nekem, a régi kommunistának?! … Na ugye! Én mégis szeretem őket. Nálam a hűség persze kevés, kell mellé önfeledt és bornírt ostobaság is, mert engem csak ez szórakoztat. Zűrösmatyi (náprimér), Isten nyugosztalja! Nálam mindegyik azt kapja, amit szeretne, és biztosan nem érdemli meg.

Itt van például a Zeltolcsygyuri. Kettőig nem tud számolni, az iskolában fel volt mentve számtanból, mert diszkalkuliás. Viszont ragyogóan és szórakoztatóan beszél hülyeségeket bármilyen témáról és akármeddig. Egyszer, amikor már fájt az oldalam a röhögéstől, könyörgőre fogtam a dolgot: “Gyurikám ha most azonnal abbahagyod, kinevezlek bárhová, bárminek, amit csak akarsz! Mondd, mi szeretnél lenni? Villamoskalauz, vagy matektanár?“. Gyuri forgatott kettőt a szemén – már ettől megint a padlón kellett fetrengenem, mondtam is neki: “Gyuri ne forgasd olyan mókásan a szemedet, mert egyszer úgy maradsz!“. Gyuri úgy tett, mint aki gondolkodik (most már komolyan veszélybe került a rekeszizmom integritása), majd kibökte: “Egy darabig pénzügyminiszter szeretnék lenni, aztán a nemzeti bank elnöke, aztán meg…” … “Neee, ne folytasd!” – visítottam, de már inkább csak vinnyogásnak nevezném – “Ne folytasd, végem van! Nem, ezt nem bírom tovább! Gyorsan valami szomorút, mert itt pusztulok el! “…

Ebben a pillanatban szerencsére belépett a Záderjancsi  a szobából meg azonmód távozott az Életöröm, eltűntek a Színek, és az Illatok, az ételek megpenészedtek, a virágok elhervadtak, a kályhában megfagyott a tűz, nekem pedig sikerült végre abbahagynom a röhögést. A hála töltötte volna el a szívemet, ha lenne nekem olyan. Meg is kérdeztem rögtön ezt a Savanyú Embert, akihez képest II. RumszeszRamszesz (avagy a Dajcstomit levizsgázató, s ezért köztársasági elnökké emelt Mádlferenc) maga a kicsattanó életöröm és a megtestesült optimizmus. “Jánoskám!” – mondtam neki. “Most benne vagyok! Gyuri pénzügyminiszter lesz, hát te mi szeretnél lenni? Meteorológus? Esetleg a Vidám Színpad igazgatója?“. Jancsi se hazudtolta meg önmagát, megcsóválta a fejét (aztán a farkát is, amitől rögtön Fülesre emlékeztetett a Micimackóból) és szomorúan válaszolta: “Úgysem tudod teljesíteni!” – ezzel persze felélesztette bennem a krakélert. “Ha nem tudnád Jánoskám, nekem Kétharmadom van! Az jobb, mint a hússzáz piros ulti terített redurchmars!“. “Nem tudok sakkozni.” – mondta szomorúan János, miközben az aranyhalaink elhunytanak, és a kertben kiszáradtanak az összes gyümölcsfákok. … Aggódni kezdtem a betevő pálinkám végett, de ő csak folytatta: “Én egy olyan országban szeretnék köztársasági elnök lenni, amelyik nem is köztársaság, csak úgy van, … bele a világba…!” E szavaknál a galambok lehullottak a tetőpárkányról, majd hangos koppanások hallatszottak, mert kopogósra fagytak, mire elérték a flasztert. Tudtam, ha most nem teljesítem a kívánságát, semmi nem akadályozhatja meg, hogy leálljanak az atomreaktorok, a föld megszűnjön forogni, és a magyarok ne vásároljanak több lottószelvényt. Teljesítenem kellett a kívánságát!

Mért, te mit tettél volna a helyemben? Ha az ember mindenható, ezt folyamatosan bizonyítania kell, mert különben mért is volna mindenható? Hát nem? Aláírni ez is tud!

Aztán jöttek sorban. Az egyiknek nem volt diplomája, de igazgató  akart lenni egy állami hivatalban. Kirúgtam az előző igazgatót, aki harminc éve volt a szakmában – előtte persze hoznom kellett egy törvényt, hogy ezt jogi és anyagi következmények nélkül megtehessem – aztán kineveztem a srácot. … Mert én szeretem a hülyéket. Szórakoztatók és hűségesek. A parlamentben persze piszkálták az Ellenhülyék, de leszereltem őket, amikor kineveztem egy minisztert, majd egy országos főhatóság vezetőjét is diploma nélkül. Ehhez képest mit számít holmi kis hivatal? Kósalalinak sincs diplomája és kinek hiányzik? Azzal együtt se lopna kevesebbet! …

Aztán jöttek sorba a Winter tanárok. Lázárjani, akinek az erkölcsi érzéke valahol egy medúza és egy hiéna között félúton tanyázik. Előbb frakcióvezető akart lenni (az minek, hiszen én vagyok a Frakció, s ezért néha ezerkezű Sivának érzem magam, aki minden egyes ujját az “igen”-gombon tartja), aztán meg kancelláriaminiszter. Megkérdeztem tőle, hogy tudja-e mi az a “kancellária”. “Hát azt nem tudom …” – válaszolta a debilekre jellemző ártatlan mosollyal, – “… de biztos szép nagy autója van neki.” …

Hát most mondd meg őszintén, te itthagynád ezt a mesevilágot? Minden percét élvezem! Hiszen Igori! … Winter tanár operál. … A beteges hazudozókból szóvivőket csinálok. Már van vagy egy tucat, s az a legszórakoztatóbb, hogy mindegyik a maga módján hazudik, így néha egymásnak teljesen ellentmondó dolgokat állítanak. Kedvencem a Bajnaizós Bolond, akinek mindenről ugyanaz jut az eszébe. Ha arról kérdezik, hogy mit szól az ítéletidőhöz, vagy a legújabb influenzajárványhoz, hát azonnal kész a válasszal: “…abajnaihoz köthető melegfront okozta ítéletidő következtében felszaporodtak abajnaiékhoz köthető influenzavírusok“. Hát te nem röhögsz rajta? Na ugye, ugye…?!  Aztán itt van Anavracsics. Az meg azt se tudta, mi akar lenni! Aszongya mindíg, hogy én mondjam meg neki, hogy ő mi szeretne lenni, és akkor ő az szeretne lenni, aminek én szeretném, hogy ő akarjon lenni. Kérdem tőle: “Mihez értesz a legkevésbé?“. “Hát amihez szeretnéd, hogy ne értsek, Drága Vezérem!” – válaszolta, és úgy összecsapta a bokáját, hogy direkte nekem fájt. … És közben mosolygott, amitől megrepedtek az üvegpoharak és a tehenekben megsavanyodott a tej! Elmélázva néztem rá: “Tudod, az az igazság, hogy…” – de közbevágott: “Mindig az az Igazság Vezérem, amit éppen aznap Méltóztatol hazudni, … akarom mondani kinyilatkoztatni!“. “Hát ez az!” – csaptam a homlokomra. “Igazságügy-miniszter szeretnél lenni és veled demonstráljuk az igazságügy függetlenségét azoknak a töketlen európaiaknak!“. “Ahogy parancsolod!” – csapta össze ismét a bokáját (utána három hétig gipszben járt) – “Mindig is független szerettem volna lenni? … Most kimehetnék pisilni?

A közveszélyes hülyéket kénytelen voltam elkülöníteni, rájuk egy felfegyverzett idióta külön gondot fordít. A Tömjénzsolti. Mondom neki: “Te Zsóti! Te nemcsak egyszerűen hülye vagy, hanem feltűnően aljas is. Nem akarsz az egyházügyekkel foglalkozni?“. “De!” –  vágta rá azonnal. “És ha esztergomi érsek nem lehetek, legalább egy kereszténydemokrata pártot gründolj alám, én Mesterem!” – és közben olyan tenyérbemászó pofátlansággal mosolygott rám, mint pedofil plébános az új ministránsra. … Önkéntelenül is nadrágomra pillantottam, vajon be van-é gombolva a sliccem, aztán rábólintottam az üzletre. 

A múltkor meg idejött a Jani, aszongya: “Kellene egy kis dohány a híveknek, mert elégedetlenkednek, hogy a leghülyébbeknek már jutott kormányzati pozíció, de mi legyen a második vonallal? Ők is Igori polgárai szeretnének lenni. Hülyék is, árulók is, hát nem köztünk a helyük?“. “Mit szeretnétek?” – kérdeztem a rám jellemző közvetlen nagylelkűséggel. “Saját bankjegynyomdát? … A pénzverdét már elígértem a Pintérsanyának“. “Esetleg egy trafipaxot szeretnénk mindenkinek privátba, persze előzőleg betiltanád a lézerblokkolót…“. Na ezt értettem félre! Helyette adtam mindegyiknek egy trafikot … dohány-dohány, nem igaz? Persze nincs annyi hülye, mint ahány trafik kellene a sok dohányos miatt, a többiek majd megoldják másképpen.

Hallom, hogy te is dohányzol, drága Szendamom. Hát először is figyelmeztetlek, hogy a dohányzás káros szenvedély, ráadásul drága. Ha most arra gondolsz, hogy ezentúl csempészett dohányra térsz át, akkor tudok adni pár címet! … Természetesen a csempészeket is én nevezem ki! … Hát ugyan ki más?! … Na hallod! Egy olyan országban, ahol a pokolbéla meg a salamonlászló alkotmánybíró lehet? … Röhejországban?!

Csak attól félek, egyszer bezárják ezt is mint a Lipótmezőt. Osztán jön a csősz, és mindenkit kizavar az erdőből. Akkor tényleg köll majd a mentőcsónak. A hülyéket sajnos nem vihetem magammal.

Hogy veletek mi lesz? Drága Szendamom! Ha egy egytől ötig terjedő skálán kellene ábrázolnom, hogy mennyire lesza…, akarom mondani, hogy mennyire leszek elkeseredve, hát …gondolhatod!

 Szeretettel üdvözöl:

O. (Nulladik) Viktor, Köztársasági Demokratikus Diktátor és Uralkodó, Valamint És Nem Utolsósorban Apostoli Ló- és Kormányfő

(U.i.: Mostanában ne műttesd meg a sérvedet! Ne feledd, Winter tanár operál! … Tudod: Igori! … Én meg a Fleurien Főhadnagy vagyok … időnként, amikor Dr. Allesgutja, a belarusz főorvos elkésik az osztrák klinikáról!)


Jertek, imádjuk az “urat”!

Drága Barátaim, mindenkit nagy szeretettel várnak majd Orbán Viktor miniszterelnökünk jubíleumi, 50. születésnapja alkalmából megtartott hálaadó szentmisén!” – olvashatta a hírt még tegnap a net elképedt népe. Ámen! Legyen hát szentmise, adjanak hát hálát a hívek! No de kinek és miért?

Amikor ezt olvastam, első blikkre azt hittem, hogy már megint a “Hírcsárda” szerzője szórakozik velünk a maga, időnként montiphytonos abszurd humorával. De nem! Ez a hír – bár tényleg abszurd – maga az elborzasztó valóság, ahogyan arról a 168ora.hu oldalán közölt kép is tanúskodik.

Valakik tehát tényleg odáig vetemedtek, hogy Jézus Urunk nevében és Isten Házában, az Úr helyett az “urat” imádják. Egy még élő, de (földi) halandót, kinek eleddigi tevékenysége úgy a keresztényi/keresztyéni, mint a hétköznapi erkölcsösség szempontjából is minimum megkérdőjelezhető.

Vajon kik lehetnek ezek a “hívők”? A jogos kérdésre legelébb az fn.hir24.hu találta meg a választ. A portál tudósítása szerint többek között az a Szentmihályi Szabó (ismertebb nevén: “S.S.“) Péter, …

… aki néhány felejthetően selejtes sci-fi korabeli megkonstruálása után manapság arról híres, hogy (jobb)Széles Gábor nemoligarcha “Magyar Hírlap” néven megjelenő nyomdaipari termékében szakmányban gyártja a jobber konteókat, meg a nemzetellenes balliberálisokra zúdítandó dörgedelmeket. Akit még tavaly januárban, az operaházi Tákolmány Triumfálásra igyekezvén, állítólag magukból kikelt gazemberek oly’ csúnyán inzultáltak, hogy kénytelen volt ő is beállni a Békemenetbe, melyet olyan, “nemzetileg elkötelezett személyiségek” szerveztek, akikről köztudott, hogy világ életükben “jobboldali, konzervatív keresztények” voltak (egész eddigi életvitelük erről tanúskodik!) és semmiféle módon nem kedvezményezettjei az általuk vehemensen védelmezett Orbán-rezsimnek.

Felismerve az “eszeszpéteri” kezdeményezés nemes és szent mivoltát, azt atyai támogatásában részesítette a hálaadó szentmise helyszínéül választott(?) Belvárosi Pélábánia templomának plé(h)bánosa, Osztie Zoltán.

                                

Nevezett pap, hivatásos hívő sem ismeretlen a jobberkeresztények táborában. Ő ugyanis a “Keresztény Értelmiségiek Szövetsége” országos elnöke, aki még 2011-ben, egy kormánypárti konferencián, az elhíresült orbáni médiatörvénnyel kapcsolatosan  kifejezte büszkeségét a jelenlegi kormány intézkedései iránt, “…amelyek képesek voltak végre  megkérdőjelezni a sokáig megkérdőjelezhetetlennek tűnő liberális hatalmi pilléreket, a pénzvilág és a tömegmédia legyőzhetetlennek tűnt hatalmi ágazatait” sőt, a Krisztusi Szeretet által átitatott retorikájával úgy vélekedett, hogy az igazságot már hosszú ideje megkérdőjelezte a “…liberalizmus posványa, mely mindent egy nagy ingoványba mos össze, amikor mindenféle Heller Ágnesek hazudják szembe Európát“. Az atya osztán (többek között ezért is?) öt hónappal később megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét … teljes joggal, hiszen “Mindenkinek meg van a maga keresztje!“. Ugye?

Lesz tehát hálaadó szentmise. Ez már faktum! Nem is kívánom megkérdőjelezni e rendezvény kezdeményezőitől azt a jogot, hogy egy ilyesmit összeorganizáljanak, s egy ilyesmin részt vegyenek, lévén én (az ők felfogásai szerint) nem vagyok, nem lehetek keresztény, csak a liberális posvány-ingovány egyik brekegő békája, aki örülhet, hogy Isten tiszta erkölcsű, lángpallosos lovagjai még nem taposták ki belőle a baloldali szabadelvűséget … hetedíziglen. Ámde mivel nem vagyok a “kereszténység” sem hivatalos, sem hivatásos követője, feltennék egy kérdést: kinek és miért ad majd hálát ez az istentisztelet?

Netalán Istennek és azért, mert elébb világra jönni, osztán hatalomra jutni engedte a maholnap ötven esztendős Orbánt? Ugyan jelentkezzen már az a keresztény, aki ebben az emberben …

Szellemileg leépült, erkölcsileg megsemmisült

… a Mindenható és nem a Sátán földi képmását látja! Nem kételkedem benne, hogy ezrével lesznek ilyenek, de ugyan biggyeszék mán az ájult tekintélytiszteletük kinyílvánítása mellé az elfogadható, tehát objektív indoklásaikat is! Avagy jelentkezzen már az az értelmiségi, aki ebben a felkapaszkodott, félcédulás, felcsúti focistában, aki az egyetemeinket gőzerővel le-, a “futballstadionok”-nak nevezett neonáci dühöngőket meg semmiféle társadalmi erőforrást nem kímélve felépíti, a hozzá hasonló kiművelt és felelősen cselekvő embert látja! Nem kétlem, hogy ezrével vannak ilyenek is, de tőlük is (pláne tőlük!) elvárnám az elfogadható indoklást! Szóval egy kereszténynek és értelmiséginek Őérte kellene térden állva hálát rebegnie Istennek?

Avagy inkább Orbánnak? Ugyan mégis miért? Mit tett ez az emberszabású az Országért valaha is, amelyet nyílvánvalóan csak egy önkiszolgáló és ingyenes “Közért“-nek tekint? Mit tett a “Köz“-ért, melynek jelentős részét csupán ostoba, terelhető, eladható, nyírható, fejhető és levágható birkáknak tekint csupán és nyílvánvalóan? Azért köllene hálát adni neki, hogy évek óta és szakmányban “hazudja szembe Európát”? Mer’ ezt nekije szabad, hiszen ő nem egy “hellerágnes”? Hogy az Országot az Európai Unió “gyennyes gócá”-vá tette? Hogy nyomorba taszajtotta négymillió honfitársát, hogy a létminimum küszöbére további hárommilliót, közöttük sokszázezernyi gyereket? Azt, hogy amihez csak nyúl, az tönkre, avagy offshore-zsebekbe megy? Azt, hogy Tákolmányával jogfosztottá, kiszolgáltatottá, lábhoz parancsolt kutyává tett mindenkit … még a “kedvezményezetteket” is (bár nekik ez a megszokott élethelyzet!)? Azt, hogy legalább évtizedig tart, míg anyagiakban valahogyan visszakapaszkodhatunk, legalább két évtizedig, míg tekintélyünket (szavahihetőségünket!) visszaszerezhetjük, s legalább négy évtizedig, míg a szellemi/erkölcsi rombolását helyre hozhatjuk?

Akik majd e tempolban összegyűlnek, azok nem keresztények. Keresztény ugyanis nem bálványimádó! Vajon mit tenne egy mai Mózes, ha lejövén a Sion hegyéről meglátná, hogy kései követői ma megint egy “Arany Borjút” istenítenek (amely ráadásul még nem is aranyból, csak piritből vagyon, s nem is borjú, csupán egy gyáva disznó!)? Ismét összetörné a Kőtáblát, melyből az Ájultak pusztán annyit vennének tudomásul, hogy egy szakállas vén hülye össze-vissza hadonászik egy olyan kőlappal, amit nem az Orbán-bányából vett, s melyen (horribile dictu!) még csak nem is rovásírás vagyon! És mit tenne ezekkel Jézus Urunk? Kiseprűzné őket a templomból, amiből ezek a “hívek” pusztán annyit lennének képesek felfogni, hogy jött egy “hahás egyetemista” és hangoskodásával beszennyezte az ő áhitatos, nemzetien vallásos elmélyedésüket! … No és persze mindkettejüket lezsidóznák (teszem hozzá: teljes joggal!).

Hát itt tartunk most. Ragadozók, dögevők prédikálnak nekünk a vegetarizmus előnyeiről, kurvák kérik rajtunk számon az erkölcsiséget, tolvajok a magántulajdon tiszteletét!

… és ezt …

szendamondja!