Kampányegyveleg

Most, hogy immáron csak négy nap választ el minket attól, hogy kiderüljön: szárba, avagy (szokás szerint) szarba szökkenünk-e, egyre több Nagy Leleplezéssel, “érdekes” hírekkel és (sírva)kacagtató, internetes képviccekkel (“meme“) találhatjuk szembe magunkat, valahányszor rákattintunk a különböző portálokra, blogoldalakra. Ezekből állítottam most ismét össze egy Kampányegyveleget. Jó szórakozást mindenkinek!

Simonkodás

Kezdjük azonnal a “kötelező kűrrel”, azaz a Simon-milliók gumicsontjával! A “Magyar Nemzet” címmel naponta a standokra kerülő sajtótermék legújabb “Nagy Leleplezése” szerint az előzetesben ücsörgő ex-alelnök óvatlanul elpofázta magát. A nevezett “hírorgánum” ugyanis egy “zárkaügynök” értesüléseire hivatkozva még tegnap közzé tette: Simon szerint az a bizonyos “osztrák százmillák” egy, még 2001-ben történt, XVIII. kerületi ingatlanmutyiból származnak, amiről pedig ugyi “Mesterházy és Gyurcsány is tudott“. Annak érdekében, hogy ez az “értesülés” tökéletesen belesimuljon a Fidesz (többek között) multiellenes propagandájába, belekavarcolták ebbe a turmixba a francia Auchant is, melynek – köztudomásúan – egyik legfőbb bűne (azon kívül, hogy egy “multi”), hogy felvásárolta a brit Cora áruházait … annak ellenére, hogy arra a békemenetes nemzeti emberláncot saját melósaiból kicsit sem kötelező jelleggel verbuváló CBA vetett szemet, enyhén erőteljes kormányzati (lex)hátszéllel.

Megjegyzem: Simon ezen önsorsrontó fecsegése (“természetesen”) össze sem hasonlítható Matolcsy Gyurcy emblematikus szájjártatásával. Utóbbiról ugyanis Wiedermann Helga asszony (az MNB mindenható főszemélyzetise, Terpesz Sam közgazdasági fővarázsló állandó segédje) a beststellerré vált könyvében kijelenti: az igazából nem bennfentes infók kiadása volt, hanem egy teszt, melyből Elkúrcsy végre megbizonyosodhatott arról, hogy igaz az az elképzelése, miszerint “Magyarország ellen nemzetközi, pénzügyi összeesküvés” folyik.

Viktor avat, átad!

Miközben Simonon szörnyülködhetünk, pozitív ingerekként kaphatjuk azon aktusokat, melyek során A Szeretett Vezető minden létező, illetve csak félig- avagy nem is létező dolgokat ad át, avat fel. Volt itten már minden: Lego-gyár Nyíregyházán, hulladékhasznosító Karcagon, fékgyár Kecskeméten, sportuszoda Cegléden, Kosztolányi-szobor Szabadkán, no meg pelenkagyár Gyöngyösön. … Hm, ennyire be vagyon már szarva, avagy ez csupán a szokásos “inkontinencia” következménye? Valószínűleg az utóbbi (is), lévén nyílvánvalóan semmiféle szerzési és hatalomvágyat visszatartani nem képes, s ezért adott ő már át egy el sem készült szlovák-magyar gázvezetéket (az azóta megbukott Ficoval közösen!), meg éppen ma a még csak félig kész Várkert Bazárt is. (A bő 4 milliárdért igazából meg sem vásárolt Seuso-kincs egy részéről már nem is beszélve!)

Megjegyzem: Viktorunk lemaradt az örvendetes vagyonnövekmények egyes részeinek felavatásáról, állami elismeréséről (az “átadásáról” valószínűleg nem, hiszen a Maffia-párton belül mindenki a “Körösztapustól” kap mindent, még a maradék eszét és a gerinchúrját is!). Így például a legújabb gazdasági minisztere, Varga Mihály, illetve a mindenre kapható (kilóra felvásárolt) frakcióvezetője, Rogán Antal is néhány napon belül jelentős vagyonosodáson esett át (persze nem úgy, mint “Terike” a hírhedt “Vakkomondoron“!).

Rogán radíroz

Pedig a Frakcióvezető Úr “vagyonosodása” simán beleférne a “Magyarország jobban teljesít!” című kampányba. Ezzel pedig ugyi demonstrálni lehetett vóna, hogy Itthon, Nerisztánban mindenkinek adva vagyon a felemelkedéshez való lehetősége, feltéve ha a “Megfelelő Oldalon” áll, minimum az “Elvárt Szinten” teljesít és nem különösebben háklis olyan, egyébként régóta (1993?, 1998?, 2002?, 2006?, 2010?) meghaladott normák legteljesebb hiányára, mint például a “Tisztesség“. Rogánnak például “csak” annyi vót a dóga, hogy mindenféle egyéni képviselői indítványokat terjesszen be, “titokban” Moszkvában járjon (bizniszelni?), személyesen lekádereznie a Gyurcy-féle hatalomátvétel előtti MNB alkalmazottjait … ésatöbbi. Ezér’ cserébe meg tényleg csak pitiáner dolog, hogy sokkal több a vagyona, mint amennyit az eleddigi jövedelme alapján összekapirgálhatott. Ezért a “teljesítményért” cserébe tényleg csak az “irigykedő szocik” sokalhatják az összegereblézett Rogán-vagyonnal a félrevezetett (“panelproli”?) választóikat! … Há’ nem?! (Nem!)

Megjegyzem: az általam rendszeresen látogatott, mintegy tucatnyi hírportálok és blogoldalak közül mindössze kettő (ő és ő) volt hajlandó alaposan körberöhögni azt, hogy Rogán március 21. és április 2. között összesen négyszer radírozta ronggyá a 2013-as vagyonbevallását, majd pont attól a Rubovszky Györgytől kért parlamenti vizsgálatot, aki (és akinek a lánya) már esztendők óta a rogáni “Ötker” fizetett embere. Hogy a többiek miért csak a Simóniával foglalkoznak még mindig, azt … hát nem nehéz eldönteni! … Ahogy azt sem, hogy miért nem követeli most senki a “Fidesz” néven bejegyzett … na jó! … “párt” elnökétől (igen, Tőle!), hogy “számoljon má’ be arról, mit tud az eddig ismeretes jövedelemhez képest ‘létezhetetlen’ Tóningatlanok eredetéről?“. Azaz, hogy teljesítse mán’ azt a kötelezettségét, amit a Simon-esetben Mesterházynak kötelezővé tettek!

Elnökök gálaműsora

Ámde lehet azért a “nettermékek” között olyasmiket is találni, melyeken tényleg jókat lehet röhögni. Azért, mert találóak és (főleg) indokoltak. Az alábbiakban közölt mémek mindegyike az egyik kedvenc blogoldalamról, az “Örülünk, Vincent?“-ről származik, mindhármat pedig (ezt is és ezt is, meg ezt is!), “Kettes” kolléga “követte el”:

Avagy forró csókok a zártosztályon.

Et tu Brute.jpg

 fidesz_01a_2.jpg

jelölt.jpg

 

egysaller_1.jpg

 

kover_ellenor.jpg

 

kövér belépő_1.jpg

 

Kövér László kép.jpg

Nemzeti golyóstollak

aláírótoll1_1.jpg

kotmány_1.jpg

 

schmitt_doktor_1.jpg

 

áder aláírja.jpg

 

áder sorozat_1.jpg

Aki Frei Tamás-regényekből tanulja a világgazdaságtant.

állami garancia_1.png

eltalálta.jpg

 adósságnyomásmérő.jpg

 hiány 27.jpg

 matolcsy kirúg.jpg

 

matolcsy_maze1_1.jpg

 

utolsó figyelmeztetés.jpg

 

nincs b-terv.jpg

 

nincs b-terv 2.jpg

 

no_idea.jpg

 

széchenyi facepalm.jpg

 

matolcsysta idióták.jpg

 

hasenstab_1.jpg

No erről ennyit! Aki meg ebből nem ért, NE szavazzon a “17. Listára” (is) vasárnap! Igaz, akkor nem szárba, hanem szarba fogunk szökkenni! … Már megint!

… és ezt …

… szendamondja!


Az fontosságoknak sorrendjérül …

Bár már tegnap délelőtt megjelent a 168ora.hu oldalán, én csak ma reggel tudtam elolvasni Mester Ákos alább olvasható kitűnő jegyzetét, melyet ez úton ajánlok figyelmébe minden olyan honfitársamnak, aki úgy gondolja: önmagát független értelmiséginek (horribile dictu) újságírónak nevezheti!

Tömegkommunikációs trükk

Most

Érdekes levelet kaptam egy magát „mérsékelten jobboldalinak” nevező úrtól. Azt állítja, hogy hallgatóm volt valamikor az Újságíró Iskolán, amikor „a sötét Kádár-korszakban” a szakmai elfogulatlanságról, a kiegyensúlyozottságról és a kötelező arányérzékről „bátor előadást” tartottam.

Bezzeg most: „…lapítasz, mint szar a fűben, kussolsz a Zuschlag-ügyről, Simon Gáborról, és nyilván hallgatni fogsz majd, ha Hagyó is kipakol.” A kiegyensúlyozottság szakmai követelményére figyelmeztet liberális kollégám is, aki fölidézi „harcos publicisztikámat”, amelyben azt üzentem a „kedves hatalomnak”, hogy „közlésre szakosodtunk, nem elhallgatásra!”. Kollégám azt írja: „A baloldali balf…kodások, sőt bűnök elhallgatásával lapod presztízsét kockáztatod.

Mindkettejüknek (és persze másoknak is) szól a válasz.

A most sem teljesen mellőzött témákra még lesz alkalmunk visszatérni. Ez idő szerint ugyanis Zuschlag és Simon a címlapsztori, a vezető hír szinte minden orgánumban. Róluk szólnak a vizuális ráerősítést szolgáló „lebilincselő” híradóriportok, őket mutatja valamennyi internetes portál és a minden botrányra boldogan rámozduló bulvársajtó. Ezt a történetet zengi a rádió, ettől kap mag- vagy epeömlést az interaktív műsorok közönsége – attól függően, hogy jobbról vagy balról esik önkívületbe a betelefonáló.

Zuschlag, Simon vagy a „kipakolni készülő” (?) Hagyó valóban bőven ad nekünk gondolkodni- és megbeszélnivalót. Ám szerintem legalább ilyen fontos eltűnődni azon, hogy az Orbán-kormány egypárti, álparlamenti látszatdemokrácia kiépítésén buzgólkodik, feladva régi – valaha közös! – eszményünket: a jogállamot. Egyszóval időszerűbbnek tartok most – tetszik érteni: most! – néhány más témát a lapban.

Például: miért titkosították Orbánék tíz évre az oroszokkal kötött paksi szerződést? Mit titkol a kormány, és melyik Fidesz-közeli cég húzhat hasznot az ilyen gigaberuházásból? Miért érezzük úgy, hogy a választási törvény egy rafinált csalás bájos előszobája? Melyik politikai formációnak érdeke, hogy a hirtelen létrejövő kamupártokkal szétverje a kormányváltásra készülő szövetség esélyeit?

Zuschlagnál jobban foglalkoztat bennünket, hogy Matolcsy unortodox szájjártatása felelőtlen fecsegés, vagy egy pénzügyi fenomén legendás csacskaságairól szóló regényrészlet; hogy van-e még egy ország a világon, amelyben a focirajongó miniszterelnök futballstadiont építhet a háza mellé; hogy miért képezik át spiclivé a társasházak közös képviselőit; hogy miért kell megalázni a tanárokat, és ők miért tűrnek, hallgatnak.

Témát ad a politikai lojalitástól függő kultúrafinanszírozás. A jobboldali voksvadászat az Erdélyben élő kettős állampolgárokra. A cigányellenesség, a rasszizmus, az újjáéledő antiszemitizmus, a templomban felállított Horthy-szobor. Témát ad az a memóriazavaros „emlékezetpolitika”, amellyel a jelenkori hatalom a múltat is uralná, és emlékhellyel kedveskedne jobbszéli gyülekezésekhez, neonáci zarándoklatokhoz.

Most az foglalkoztat bennünket: miért kell munkahellyel rendelkezőnek tekinteni azokat a magyarokat, akik csak külföldön kaptak állást vagy tisztességes fizetést? Visszatérnek-e a frissen diplomázott értelmiségiek? Folytatódik-e a szegények elnyomorodása? Az egészségügy lepusztulása? Marad-e a gazdagok támogatása, az egykulcsos adó? Meddig tart a közmédia megszállása, a haverok kifizetése földdel, trafikkal, kinevezéssel, kitüntetéssel vagy éppen sötét ügyeik elsikálásával?

Csak találomra jelzem, milyen témák érdekelnek bennünket mostanában. Lehetne sok mindent sorolni még, de nincs ebben a lapban annyi újságoldal, hogy a végére érjek. Ezért a lényegre térve: szerintem a baloldallal kapcsolatos botrányos ügyek a Fidesz forgatókönyve szerint ömlenek a nyilvánosságra, elterelve a közvélemény figyelmét az igazi nagy gazemberségekről. A tömegkommunikációs trükk azért is olyan sikeres, mert az ellenzéki vagy egyszerűen csak kritikus orgánumok úgy tesznek, mintha Magyarországon normális viszonyok és normális sajtóviszonyok lennének; mintha nem kellene tartani attól, hogy akaratlanul is alájátszunk a kormánypárt betárolt és kézügyesen adagolt lejárató kampányának.

Most is azt mondom, amit egykor: közlésre szakosodtunk, nem elhallgatásra. De ne a Fidesz jelölje ki, hogy a témaválasztékból mit soroljunk előre, és mit hátra, hogy miről beszéljünk és miről ne beszéljünk. Tapasztalataim szerint minden hatalomnak van hajlama a sajtó befolyásolására, de Orbánék manipulációja a szimulált sajtószabadság körülményei között sokkal veszélyesebb, mint gondolnánk.

Való igaz: 2010 előtt kritikus jegyzeteimmel az akkori hatalmat ironikusan kedvesnek neveztem. Ez a mostani viszont nem ismer tréfát; érzéketlen, kíméletlen, bőviben van az öntudatnak, híján az öniróniának. Az persze nem igaz, hogy a „kedves vezető” kinőtt ruhaként levetett eszményeivel együtt a humorérzékét is elvesztette. Március 15-én még azt a viccet is eleresztette, hogy „mi vagyunk ma a legegységesebb ország Európában”. A szomorúan röhejes kijelentést politikailag hipnotizált népe fénylő arccal, lelkes (vagy fizetett?) tapssal fogadta – és ez a tény lehangolóbb, mint az, hogy az ország miniszterelnökének valóságérzékelése, belátóképessége olyan mélyre süllyedt, hogy már maga is elhiszi: „Magyarország jobban teljesít.” Orbánt saját önképe téveszti meg, amikor arról képzeleg, hogy a centrális politikai erőtérrel, az erőszakos központosítással, az államosítással, az ázsiai barátkozó bizniszekkel, az oroszokkal kötött energiaszövetséggel, az Európából lassan kimutatkozó keleti nyitás politikájával ő maga olyan bálvánnyá lett, aki a kereszténydemokrata, polgári konzervatív gondolkodás megtestesítője. Észre sem veszi (és talán mi sem vesszük észre), hogy szép lassan kiépül itt egy nemzeti bolsevik fejedelemség.

Ezzel kell nyíltan, bátran szembeszegülni, ezt kell visszaverni április 6-án. Utána, ígérem, visszatérünk arra is, amiről most – most még – nem beszélünk.

*

Köll még ehhöz hozzáfűzni valamit is? Ha valaki úgy gondolja, szóljon! Majd a kommentoldalon pótolom!

… és ezt …

szendamondja!

 


Kábulat

Európa legmocskosabb választási kampányfinisének napjait éljük mostanság Magyarországon. A Magyar Nemzet szerkesztősége előtt hosszú, tömött sorokban ácsorognak a karaktert gyilkolászni szándékozó sértett szeretők, elhagyott feleségek; utcáinkon menetel és plakátol a Béke; hírcsatornáinkból pedig vastagon gomolyog ki a dumákony gőze: “Rezsiharc!“, “Éljen Paks (és Moszkva)!“, “Az EU kapja be!“, no és persze a maffiás “wunderwaffe”: “Államosítást!“. … Iszonyú fejfájás lesz ennek a vége!

Tegnap este egyik öreg barátom becsábított egy olyan kocsmába, ahová már legalább két esztendeje nem tettem be a lábam. “Leszokásom” oka az volt, hogy mint önálló gondolkodásra és véleményalkotásra alkalmas ember, egyszerűen nem bírtam elviselni azt az ájultan kritikátlan Orbán-imádatot, melyet az ottani törzsgárda minimum 90 százaléka “képviselt”. “Nyugodtan bejöhetsz. Itt azóta már jelentős ‘rendszerváltozás’ történt.” – mondta Sanyi bácsi, és tulajdonképpen igaza is lett. A korábban tucatnyi tagot számláló Fidesz-gyülekezet mindössze négy főre olvadt, akik ugyan továbbra is a megszokott stílusban hergelték egymást és terjesztették az Igét, de hívek híján ezt már csak az asztal fölött és a majdnem elviselhető piánóban.

A “Kocsmai Pártelit által taglalt “headline“-ok tulajdonképpen szórol-szóra megegyeztek, a köz- és egyébszolgálati hírorgánumoknál tapasztalhatókkal: A szoci Simon Gábor, aki az osztrákoknál parkoltatta a lopott milliárdjait (sic!) egy “kommunista maffiózó”, az őt megbuktató exfeleség pedig “rendes, magyar asszony” (ezzel szemben, a tokaji szőlő-mutyit anno felplankoló Mayer Aranka viszont egy “aljas némber és zsidókurva” volt)!; Putyinnál pitizni Orbánnak “államférfiúi bölcsesség”, Paks 2.-re ismeretlen kondíciójú, minimum 10 milliárd eurós gigahitelt felvenni pedig az “évszázad üzlete” (ezzel szemben Gyurcsánynak, az immáron “egyetlen lehetőségnek” tekintett “Déli Áramlat” nevű gázvezeték megvalósításáról a Cárral tárgyalni “puccsista hazaárulás”, az IMF-WB-EU trojkától pontosan meghatározott feltételekkel, alacsony kamatozással kölcsönt felvenni “az ország eladósítása”)!; Sorozatosan megsérteni az EU-val aláírt csatlakozási szerződés szinte valamennyi pontját, az  “szabadságharc”, ennek ellenére zsebre vágni (és szabálytalanul elkölteni) Brüsszel pénzét az “teljesen jogos, mer’ az nekünk jár”, ám ha ezt az Unió kifogásolja és kötelezettségszegési eljárást indít, az maga “a kettős mérce alkalmazása” (kivéve, ha az még a Zemútnyócévben indult – ld.: Túlzottdefcit-eljárás – pláne fideszes “feljelentésre” – ld.:  a Gyurcsány-kormány által “meghamisított” országjelentés ügye 2006-ban)!; Ugyancsak a legjogosabb dolog a világon a Rezsiharc, hiszen az ugyi arról szól, hogy a kormány “megvédi a magyar Zembereket az energiaszolgáltató multik profitéhségétől” és “gondoskodik” arról, hogy a fűtés és a világítás “elérhető árú” legyen (bezzeg az, hogy 2010-ig a kisfogyasztású családok jelentős, de a jövedelmükkel fordítottan arányos számlatámogatást kaptak, pl. a manapság ismét extraprofitot termelő, állami tulajdonú MVM rovására, az nem volt más, mint az “ingyenélők, főleg a cigányok pénzelése” az úgynevezett “rendes magyar emberek” rovására … arról már nem is beszélve, hogy talán nem a kiadási, hanem a bevételi oldallal vagyon itten nagyobb baj)!; A “Vívmányokat” pedig meg köll védeni, s ennek legfőbb eszköze ugyi az államosítás, mert csakis az Állam, illetve az annak élén álló Szeretett és Bölcs Vezető képes arra, hogy a Nemzet Érdekeit mindenkoron és mindenkivel szemben képviselje és érvényesítse!

Leginkább ez az utóbbi kijelentés volt az, ami megrezgette a dobhártyámat olyannyira, hogy e poszt megírására késztessen. A “Kocsmai Pártelit” valamennyi tagja ugyanis bőven elmúlt már ötven esztendős, így elméletileg bőséges tapasztalatokkal köllene rendelkeznie azokról az időkről, mikor hazánkban szinte csakis és kizárólag állami tulajdonú vállalatok generálták a nemzeti összjövedelmet. Tapasztalatokkal például arról az “AFIT”-ról, melynél évekig kellett sorba állni egy aranyáron mért, de “utószerelés” nélkül alig használható autóért. Tapasztalatokkal például azokról a daliás időkről, amikor az állami vízmű – az elmaradt beruházások és a pocsék karbantartás okán – a legnagyobb kánikula idején csak a negyedik emeletig tudta felnyomni az ivóvizet, vagy amikor ugyancsak a hőség kellős közepin olvadt le a hűtő, mert az állami tulajdonú áramszolgáltató aktuális, ötéves tervébe újfent nem fért be a hetente kigyulladó trafóház felújítása. Vagy például arról, hogy az állami Posta oly’ tökéletes munkát végezve “fejlesztette” a telefonhálózatot, hogy pártösszeköttetés és/vagy jattolás, tehát netto korrupció nélkül elébb évekig várt arra, hogy egyáltalán “jogosult” legyen egy vonalra, aztán további esztendőket arra, hogy azt be is szereljék neki … meg az “ikrének”!

Jó, rendben van! A mai ötvenesek, kellő pártelkötelezettség esetén simán hajlandóak elfeledni az 1970-80-as években tapasztaltakat sőt, azokat a mindent megszépítő nosztalgia ködébe burkolni. Ámde mi a helyzet a mai harmincasokkal? Ők miért veszik be ezt a borzalmasan együgyű ostobaságot és alpári kampánykamudumát?! Hiszen tapasztalataik már nekik is lehetnének! De ha ezeket nem is veszik figyelembe: ott van nekik a net, ahonnan különösebb erőfeszítés nélkül elérhetnék azokat az információkat, melyek az állami cégek, különösen a monopol helyzetben lévőek működéséről szólnak! Néhány kattintással megtudhatnák, hogy az állami MVM egykori vezérigazgatója, Kocsis nertárs hány milliárdot síbolt ki a horvátországi szálloda-bizniszével egy a neje tulajdonában álló offshore-cégnek. Avagy azt, hogy – ha már az offsórnál tartunk – hogyan tömött ki netto 55 milliárd forinttal egy ciprusi vállalkozást az Orbán-kormány azzal, hogy az állami vésztartalékból, hivatalosan a válságba került távfűtőművek megsegítésére, mélyen a piaci ár alatt adott el földgázt neki, melyet az osztán – köztes kereskedőként – tovább adott a bajba jutottaknak. Vagy mondjuk arról, hogy az évről-évre ordas veszteségeket felhalmozó, még mindig állami tulajdonú és többé-kevésbé még mindig monopol helyzetű Posta miket is művel immáron esztendők óta?

Utóbbiról álljon itt egy kitűnő példa, amihez még a net sem köll, csak annyi, hogy megkérdezzük a házunkhoz/lakásunkhoz elvileg naponta belátogató gyalogpostást. Néhány esztendővel ezelőtt az állami posta államilag kinevezett vezetősége kitalálta azt az okosságot, hogy a vasútról közútra telepíti át a küldemények szállítását. Szerintem azt még egy maszületett is tudja, hogy a közúti transzport drágább, mint a vasúti (lehet hogy Magyarország ebben is kivétel?). A levélelosztó központot pedig a Keleti Pályaudvar mellől áttelepítette Budaörsre. Ha ma, egy (pl.) kisvárdai illető felad egy levelet mondjuk a közvetlen szomszédjának és azt nem “elsőbbségi”-vel teszi, akkor az a küldemény elébb teherautón elutazik Budaörsre, ott szétválogatják, majd ismét teherautón visszautazik Kisvárdára. Eközben eltelik kb. három nap, elpöfög pár tízliternyi (baromi drága) gázolaj, elkopik pár milliméternyi (baromi drága) gumi, azaz keletkezik egy horribilis költség, miközben a szolgáltatás minősége (ennek egyik ismérve a gyorsaság!) meg a bányászbéka segge alá kerül. A túlköltekezős rendszer okán a Posta irgalmatlanul veszteséges, egymás után rugdossa ki az alkalmazottait, a megmaradt gyalogpostásoknak akkora a bejárásuk, hogy az már embertelen (de cserébe legalább nem kapnak tisztességes fizetést, a caffeteriát pedig megvonták!). Mert a “humán erőforrásra” nincsen pénz, de a TakarékBank állami megszerzésére (amit meg most “re”privatizálnak, de rohamtempóban!) futotta pár száz milliárdocska … a deficitből! … Tenne ilyesmit egy “szarszemét”, tehát profitorientált magántulajdonos?

Másik jó példa a tankönyvellátás államosítása. Tekintettel arra, hogy a kórismét tökéletes alapossággal Andor Mihály már leírta a “Galamus“-on (ld.: a bekezdésben megadott linket!), én csupán “schlagwort”-okra szorítkoznék. Tehát a Csodaállam úgy dönt, hogy a “tankönyvellátás biztonsága érdekében” a terjesztést egyetlen, állami tulajdonú cég kezébe adja. Ez lett a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. (“Kello“). Ennek élére olyanokat nevez ki, kiknek egyetlen közös tulajdonságuk, hogy mindnyájan az esztergomi fideszhez kötődnek, illetve soha a büdös életben nem foglalkoztak tankönyvterjesztéssel, de még könyvkiadással sem. Közülük az egyetlen kivétel Bakos Erika (Meggyes Tompy expolgármester extanácsadója), aki exférjével, Kövér SzilárddalA Házmester öcsikéje!) már jelentős tapasztalatokra tett szert különböző nyomdák és könyvkiadó cégek megalapításában, a MiniElnök opuszainak kiadásában, illetve az ippeg aktuális cégek adófizetés nélküli fantomizálásában. Nos, a Kello, mint államilag kinevezett monopolterjesztő nem azzal kezdi a tevékenységét, hogy mondjuk gépkocsiparkot, avagy alkalmas személyzetet “vásároljon”, hanem hogy megzsarolja a tankönyvkiadókat. Ezek ugyan párhavi hezitálás (és tiltakozás), meg az EMMI illetékes államtitkársága által elkövetett netto zsarolás  után beadják a derekukat. Ezt követően megindult a “terjesztés”, melynek következtében (különböző, kikényszerített túlszámlázásokkal) sikerült úgy elintézni az egészet, hogy a tényleges melót a piacról kiszorított terjesztőkkel végeztették el, a kiadókat tisztességesen ki sem fizették, a kölkök pedig meg sem kapták rendesen a könyveiket. Az én hatodik osztályos kölköm például november végén kapta meg a történelem tankönyvét! … Hogy addig miből tanultak? Nos, az egy másik poszt témája. … A lényeg: az állami diktátummal megteremtett “ellátási biztonság” pont akkora káoszt okozott, mint amit az alap- és középfokú oktatás “megszervezésében” a KLIK, amelyről mostanság már köztudomású, hogy a lehető legpocsékabb módon működik, napi gyakorlat náluk a szerződés- és számlahamisítás, illetve a beszállítói tartozások felhalmozása (tavaly december 31.-ig, azaz egy esztendei “működés” után: 20 Mlrd.!).

Néhány héttel ezelőtt valahol azt olvastam, hogy nagyon veszélyes dolog monopóliumokat kialakulni hagyni. Egy ilyen cég (még ha magántulajdonú is), rövid időn belül “hatóságként” kezd működni és nem az ellátás biztonságára/minőségére helyezi a hangsúlyt, hanem a bevételre, illetve a “saját kényelmére”. Az ilyen típusú magatartást azonban az Állam (már ha az normálisan működik!) képes korlátozni úgy, hogy rendeletalkotói, jogalkalmazói eszközeivel, tehát piac- és fogyasztóvédelmi hatóságain keresztül gátat szab az elkanászosodásnak. Ám ha egy ilyen vállalat még állam tulajdonú is, akkor onnantól kezdve egyrészt a teljes cég működését a “felülről lefelé szólás”, illetve a “vezetőség magánérdeke”, tehát a legteljesebb és mindenoldali korrupció határozza meg. A szolgáltatás ára a csillagos égig, minősége a bányászbéka segge alá kerül (ld.: a már említett Magyar Posta!), veszteség pedig csakis akkor nem képződik, ha az adott esztendőben éppen választások vannak. (Itt egy kitűnő példa, bár ez nem egy vállalat, “csak” pártkinevezettek által irányított állami “közintézmény”!) Ami azonban permanens, az a vállalati önkény, a “hatóságként való működés”, amellyel szemben a fogyasztó/ügyfél senkinél nem léphet fel, lévén a Tulajdonos és a Szabályozó egy és ugyanaz: az úgynevezett Állam, tehát a Bürokrata! … Innentől meg egyenes az út az eddig is túlburjánzott korrupcióig!

Bocsánat, hogy ennyire túlterjeszkedtem, de kötelességemnek éreztem valamennyire rányitni a szemét úgy a tapasztalt,  de pártelkötelezett/nosztalgiázó idősebb, mint a tapasztalatlanabb, de a többrétű információszerzés iránt semmiféle igényt nem mutató ifjabbaknak! Mert ha egy picinyt sem óhajtanak észhez térni, egy esztendőn belül lesz itten nagy siránkozás, illetve fogaknak csikorgatása!

Zrínyi (nem a “kirohanós”, hanem a költő/hadvezér) még a XVII. században megtalálta a “magyar betegség” elleni receptet, melyet le is írt “Az török áfium elleni orvosság” című opuszában. Lényege: egyéni és szűk csoportérdekek helyett az Ország legyen az első! Háromszáz évvel később, egy Igazán Bölcs Ember fel tette a kérdést: “Miből készül a kábítószer? … Mákból! … A rohadt kapitalistáknál! … Mert nálunk Dumákból!“. Később pedig ugyanez a Clown még azt is megjegyezte: “A Lét határozza meg a Tudatot. Ha megiszod a Lét, elmegy a Tudat!“.

Hát ezt szeretném mindenki figyelmébe ajánlani! Azt, hogy vagyon orvosság “Az orbáni áfium” ellen, de ha benyeljük a Dumalét, tehát bekábulunk, azaz elmén a Tudat, akkor keserves másnaposságunk lesz 2014. április 7.-én!

… és ezt …

szendamondja!