Rajkin Nyula

Komoly fordulatot vett az Egyesült Államok és a magyar kormány között már régóta dúló diplomáciai háború: Washington legalább tíz, a budapesti kabinethez közel álló vezető tisztviselő és üzletember beutazását tiltotta meg az USA területére. … Rajkin híres Nyula találkozott a Tigrissel.

Régóta megy már a diplomáciai pofozkodás Budapest és Washington között. Hogy csak a közelmúlt eseményeit említsem: az Orbán-kormány egészen konkrétan megfogalmazott kritikákat kapott demokráciaromboló és a civil szervezeteket ellehetetleníteni igyekvő cselekedetei miatt elébb Bill Clinton volt, majd Barack Obama hivatalban lévő elnöktől. Mindezekre a budapesti válasz egy-egy rendkívül orcátlan nyilatkozat volt, a diplomáciai őstehetségként semmiképpen nem aposztrofálható Szíjjártó Péter “küküminiszter” gyakorlatilag lehülyézte a világ eme két, talán legbefolyásosabb emberét. Nem is maradt el a válasz.

Tegnap szinte a teljes magyar sajtón végigviharzott az értesülés: az Egyesült Államok külügyminisztériuma az ifj. George Bush által még 2004-ben kibocsátott 7750. számú elnöki proklamáció alapján, legalább tíz, a magyar kormányhoz közel álló vezető tisztviselőt, illetve üzletembert kitiltott az USA területéről, mint olyan személyeket, akik “Amerika érdekeivel ellentétes tevékenységet folytatnak, illetve abból hasznot húznak“.

Ez az értesülés természetesen nem Washington, avagy az USA budapesti nagykövetsége jóvoltából jutott a közvélemény tudomására. A vonatkozó amerikai törvények szerint ugyanis a 7750. elnöki rendelet alapján folytatott eljárás épp úgy titkos, mint az az alá vont személyek kiléte. Az indiszkréciót a magyar kormány “agytrösztjének” számító Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonában álló, (a valaha jobb napokat látott) “Napi Gazdaság” című lap követte el, mikoris csütörtöki, online-kiadásában megszellőztette a hírt: a NAV adóhatósági vizsgálatot indított bizonyos “amerikai tulajdonban álló cégek és intézmények” ellen, melyet az USA kormánya úgy próbál megakadályozni, hogy “megnehezíti a NAV egyes tisztségviselőinek amerikai beutazását“.

A hír napvilágra kerülése után rögvest beindult az információvadászat. Ennek eredménye pedig az lett, hogy az amerikai kormány nem csak “arra készül”, de már meg is tette a beutazást megtiltó intézkedéseit. Ráadásul nem csak a NAV egyes tisztviselői (pl. Vida Ildikó elnök, egy meg nem nevezett alelnök és egy szintén ismeretlen nevű főosztályvezető) ellen, hanem további, legalább hét olyan “üzletemberrel” (pl.: Heim Péter, a “Századvég” nagyfőnöke) és “egyéb személyiséggel” (pl.: a hivatalosan ismeretlen státusú Habony Árpád, miniszterelnöki főtanácsadó) kapcsolatosan is, akik “szorosan kötődnek” az  Orbán-kabinethez. (Ezt később a két nevezett hevesen és ügyvédi úton! tagadta, míg a NAV a kussolás stratégiáját választotta. Utóbbin nem köll csodálkozni, hiszen őket a kormánylap, a Napi Gazdaság hozta hírbe! Természetesen a kormánytól származó információ alapján egy szokásos, de most önmaga ellen fordult karatergyilkolászós taktika szerint. … hehehe!)

További kutakodás után kiderült az is, miért kerültek az érintettek eme tiltólistára, azaz mi volt az a “tevékenység” mely “Amerika érdekeivel ellentétes”. Az USA kormányának ugyanis “hiteles, saját forrásokból származó információi” vannak arról, hogy a magyar kormány egyes tisztviselői, illetve az adminisztrációhoz közel álló egyes személyiségek korrupcióra próbáltak rábírni amerikai tulajdonban álló magyarországi cégeket (néhány konkrét, de anonimizált esetről a 444.hu portál számolt be!), megsértve ezáltal az Egyesült Államok érdekeit, amiből pedig egyenesen következik, hogy jelenlétük az USA területén nemkívánatos.

Diplomáciai Őstehetségünk, a már említett Szíjjártó küküminiszter persze hozta a “formáját”. Felháborodott nyilatkozatban követelte az USA kormányától, hogy hozza nyilvánosságra, illetve adja át információit a magyar kormánynak, mert ha ezt nem teszi, akkor “azt a látszatot kelti”, hogy ezzel az eszközzel akar “befolyást gyakorolni” a magyar belügyekre. Mire az Államok budapesti ügyvivője, M. A. Goodfriend a sajtó elé állva (kellően maliciózus arckifejezéssel) elmondta: Washington természetesen szívesen együttműködik a világ bármely kormányával bizonyos korrupciós ügyek kivizsgálásában, de itt most olyan értesülésekről/bizonyítékokról van szó, melyeknek a budapesti adminisztráció is birtokában van. Ráadásul az indiszkréciót nem az amerikai kormányzat, avagy annak budapesti képviselete követte el, hanem maga az Orbán-kabinet!

Juhéj! Ez osztán a Tökéletes Csapda-helyzet! Amerika szépen megvárta, amíg Orbánék meglépik a szokásos dolgukat (“leleplező”, tehát karaktergyilkos újságcikk, azaz az infó egy részének torzított nyilvánosságra hozatala), aztán meg azt, hogy a honi sajtó még mindig működőképes része kiderítsen mindent. Osztán hogy az Orbán-kormány (meg annak küküminisztere és komplett propaganda-hadosztálya) szépen belebonyolódott a saját hazugságaiba (mint macska a gombolyagba), a budapesti Ügyvivőnek már semmi más dolga nem volt, mint kiállni a sajtó elé, s (nem cáfoltan) megerősítve az értesüléseket kijelenteni: Budapest ne Washingtonon kérje számon azokat a tényeket, melyeket maga is ismer, s ha nem akarja, hogy az egész kormányra(!) vetüljön a korrupció árnyéka, hát hozza nyilvánosságra mindazt, amit egyébként is tud! Ámde ezt Orbánék nem tehetik, hiszen akkor kiderülnének a féltve őrzött Nevek, no meg az Ügyek is! Márpedig ez lebőgés, orcaveszejtés nélkül lehetetlen!

Mi is ennek az egésznek a tanulsága? Legelébb is az, hogy mennyire profi az amerikai és mennyire (kiszámíthatóan) amatőr a honi “diplomácia”. Utóbbiban már annyi kreativitás sincs, mint “Mackó” sajtban a brummogás: ha bármi (általuk “csinált”) baj van, rögvest felveszik a “több tiszteletet” követelő és méltatlankodó Függetlenségi Harcos (“Csút Guevara“? … hehehe!) jelmezét és egyre nagyobb blődliségeket beszélnek, számonkérve a maguk által “generált” sajtóértesüléseket az “Ellenségen”. Osztán az is, hogy ez az “Elit” már annyira elszemtelenedett (a zújabb Kétharmad után pláne!), hogy már a saját farkát sem képes hiteles mércéhez viszonyítani. Azt hiszi (akárcsak az idióta kormány), hogy nekik már mindent szabad, például bajuszt akasztani Amerikával (annak honi cégeit megzsarolva!). Most meg csodálkozva döbbentek rá (és ez a harmadik tanulság), hogy ezt mégsem köllött vóna, pláne azok után, hogy az USA tökéletesen demonstrálta: “Mindent tudunk rólatok, bazkikáim! Mogyoróitok a kezünkben vannak!

No, innentől kezdve lesz érdekes minden, ami ezután fog történni. Pontosabban az, hogy mi is fog ezután történni! Hogyan és miként fog (mert fog, ha van egy kis esze!) retirálni az Orbán-kormány. Hogyan fog (mert fog, ha van egy kis esze!) kihátrálni ebből a fenenagy Putyin-barátságból, visszafogni uszult kutyáit a civil szervezetekről, visszavenni (visszafordítani?) a demokrácialebontó tempóból? … Mert az “Írás” most megjelent a “Falon“! Orbánék meg (ha egyáltalán még képesek rá) azt el is olvasták. … Nem tartom őket ilyen sokra. … Pláne nem az eszüket!

De hogy kerül ide “Rajkin híres Nyula“? A velem egykorúaknak, meg a nálamnál idősebbeknek nem köll magyaráznom a dolgot. Az Ifjabbak kedvéért azonban leírnám, hogy ez a bizonyos Arkagyíj Rajkin az 1960/70-es esztendők egyik legnépszerűbb orosz (ha tetszik: “szovjet”) humoristája volt, aki néhányszor megfordult Budapesten is. Emlékezetünkbe az ő sajátos akcentusával előadott produkcióival véste be magát, amit úgy adott elő magyar nyelven, hogy lényegében egy kukkot sem beszélt magyarul (szövegeit hallás után tanulta be, hibátlanul!). Egyik ilyen fellépésén mondta el azt a bizonyos Nyúl-mesét!

Az Erdő Lakói egyik reggel úgy döntenek, hogy a Nyulat választják meg a Legerősebb Állatnak. Ez a “siker” annyira felbátorítja őt, hogy délelőtt a Rókába, délben a Farkasba, délután pedig már a Medvébe is bele mer kötni. Ámde egyikük sem merészel aktívan fellépni a Nyúl egyre agresszívabb szemtelenkedései ellen, lévén köti őket a még reggel hozott Közös Határozat. Este azonban a Nyulat összehozza végzete a Tigrissel. Ez a “randi” pedig Rajkin szerint úgy zajlott le, hogy “Á Nyul elszemtelenedett es belehárápott a Tigris fenekebe!“. Ámde Tigris nem úgy reagált erre, ahogyan azt a “Legerősebb Állat” egész nap megszokta: erős mancsával odacsapott, s a magáról megfeledkezett Tapsifülest simán agyonütötte. Miért történhetett ez meg? Rajkin szerin azért, “… mert á Tigris nem volt ott a Gyulesen!“.

Aki érti a párhuzamot, annak nem magyarázok már semmit. Aki meg nem, annak pedig pláne. Hiszen van az úgy, hogy egyesek homlokcsontja mögött (minden orbáni erőfeszítés ellenére) még mindig agyvelő és nem narancsgáz vagyon. Az előbbieknél a Kogníció, az utóbbiaknál pedig legfeljebb a Kinetikus Gáz-elmélet Törvényei (Gay-Lussac) érvényesülhetnek.

Orbán(Szíjjártó)nyuszi összetalálkozott Amerikatigrissel. Utóbbi az előbbit agyon még nem csapta, de oda ütött, ahol már nagyon fáj! … Szeretném megnézni a végkifejletet is, ami kezd hasonlítani ehhöz, csak egy kicsit másként!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Az orbáni Állatfarm és a Szent Antiokhiai Kézigránát

Az emberi kultúrtörténelemben se szeri, se száma azoknak a fabuláknak, melyek bizonyos humán magatartásformákat, habitusokat úgy próbálnak meg jellemezni, hogy azokat állatokkal “személyesítik” meg. Most valami hasonlót fogok megkísérelni, s ha bizonyos szakmai dolgokban tévednék, akkor előre is elnézést kérek emigrant Köztársunktól … lévén ő a biológus!

Mielőtt még bárki visítva “kiikszelné” gépén ezt a posztomat, szeretném leszögezni: egyáltalán nem áll szándékomban sem Esopus sem pedig La Fontaine babérjaival ékesíteni magamat. Arra sem akarok vetemedni, hogy linkek ezerjeivel mutassam be: bloggerkollégáim már hány állathoz hasonlították a Mi Fényességes Boldogságunkat – okkal, joggal és nagyon találóan. Én most csakis a saját gondolataim szegényes kincstárában szeretnék kotorászni, a magam és mások okulására. Felsorolásomban sem logikai, sem rendszertani sorrendet nem ajánlatos keresni (lévén nincs), közéleti összefüggéseket viszont annál inkább (lévén van)!

Disznó

Sokan hasonlították már Nemzetünk Kistermetű Nagyját hozzá, de szerintem jogtalanul. A disznó ugyan tényleg bármit és mohón megeszik, gyakorta dagonyázik és rendkívül büdös is, de ez csakis a tartás módjától függ. Ha mi anno a Mi Dagadttunkat nem az Országház óljába tereljük be hízlalás céljából, hanem mondjuk kicsapjuk egy falusi legelőre, hogy ott nótáriusként tyúk- és egyéb pörökkel, meg adásvételi szerződések skribálgatásával töltse el élete hátralévő részét, akkor most nem hasonlítana Országunk egy disznótelepre úgy a szem, mint az orr számára, s nem köllene folyvást a visításait hallgatnunk. Ráadásul a disznó egy kifejezetten intelligens állat, felismeri (az őt dugig) tápláló gazdáját, azt hálás röfögéssel üdvözli, s esze ágában sincs neki tudatosan kárt okoznia.

Ez a fabula-parabola tehát nem helytálló sőt, tisztességes sertés számára még sértés is! Ám ha valaki már mindenképpen le akar ragadni ezen hasonlatnál, akkor ajánlom figyelmébe a híres “Állatfarm” című regény disznaját, “Napoleon“-t! Ebből a szempontból nézvést ugyanis már szinte tökéletes a párhuzam.

Páva

Ez a hasonlat szinte magától adódik, tekintettel a Vezér&KANcellár saját, emblematikus “beszólására”, de gyébként is. A pávakakas tollazata valóban látványos, s amikor párosodási ösztöne arra sarkallja, hogy faroktájéki részét legyezőszerűen szétfeszítve lassan körbe forogja a tojót, az nem mindennapi élmény. Ámde csakis addig, amíg ki nem nyitja a csőrét, s hangot nem ad a “véleményének”. Ekkor ugyanis a dobhártyán keresztül olyan inger éri az agyat, amitől még annak is feláll a szőr a hátán, aki egyébként teljesen kopasz még azon a tájékon is. Másrészt a páva bár roppant agresszív, de ugyanakkor iszonyúan ostoba is, repülni/menekülni pedig (ippeg díszes tollruhája miatt) szinte egyáltalán nem tud.

Ez a fabula-parabola tehát csak részben helytálló. Az udvarlási tánc, az agresszivitás és a (fül)sértő hang ugyan hasonló, de a tollazat, meg a róla itt-ott lecsüngő bőrfüggelékek már inkább a pulykára jellemzők (különösen, ha azt “eredetiben” és nem a propaganda photshoppolása alapján nézzük!), arról pediglen már nem is beszélve, hogy ha (a felelősség elől) menekülnie köll, hát gyorsabb és ügyesebb, mint egy postagalamb.

Tigris

Agresszivitás, gyilkos ösztön és a ragadozó nagymacskákra jellemző “illatfelhő” okán nem indokoltalan a párhuzam eme négylábú emlős és Viki Mouse között. A tigris azonban magányos, türelmes és ravasz vadász, amely csak akkor öl, ha szükséges, mozgása elegáns és körültekintő, lehetőség szerint kerüli a konfliktusokat. A mi Tájföldi Tigrisünk azonban nem ilyen: bár ravasz, de nem türelmes, öl amikor lehetősége nyílik rá, folyton ordít és harcolni akar, mozgása pedig (különösen a “Xanax“-ból és a “Házirettenetes“-ből álló, rendszeresen elfogyasztott koktélja – keverve és nem rázva! – után) kifejezetten darabos és téveteg, ráadásul egyáltalán nem magányos, sokkal inkább “falkaállat”, hiszen VezérKan(cellár)ként nem ő, személyesen ejti el a zsákmányt, hanem azt famulusaival a táplálkozócsatornájának bemeneti nyílásához hordatja.

Ez a fabula-parabola tehát tökéletlen még abból a szempontból is, hogy Megváltónk soha nem fog csíkos ruhát hordani. Nem csak a honi igazságszolgáltatás közismert töketlenkedése és a vele szemben mindenkoron tanúsított impotenciája okán, hanem azért sem, mert a birói úton “zárthelyi tartásra” ítélt egyedek már esztendők óta nem ilyen öltözéket kapnak a nekik kijelölt “panzió” ruhatárából. Ugyanakkor a tigris-hasonlat egyetlen szempontból mégis helytálló lehet. Akkor, ha valaki ismeri az alábbi versikét (mea culpa, de a szerzőt nem tudom megnevezni!):

“A bath-i Mrs. Smith,
kinek paripája tigris,
odafelé még ő van felül,
de visszafelé már ő van belül.
És vigyorog a bathi-tigris.”

Hát, kábé így járt Orbánnal 2010 óta minimum az összes magyar jobbkonz értelmiségi, az anno rá szavazó usque 2,7 millió honfitársunk, meg az egész ország is!

Lótetű

No, ez teljesen az én találmányom, s ezzel a címmel már elkövettem egy posztot is. Akkor is és most is úgy véltem, a Felkapaszkodott Alcsúti jellemének bizonyos vonásait kitűnően lehet példázni eme rovar szokásaival. A lótetű elképesztően szapora, kártékony, de ugyanakkor gyönyörűen ciripel. Járataival behálózza a teljes konyhakertet, mohó táplálkozása okán mindent meg- és szétrág, peték százait rakja le, melyekből kikelő utódai folytatják nemzőjük áldásosnak nem nevezhető tevékenységét. Egy lótetű-polpuláció viszonylag rövid időn belül képes tönkre tenni esztendők gondos munkáját, pár hét-hónap után a kert úgy néz ki, mint valami katasztrófasujtotta övezet. Ugyanakkor ciripelése a legerőteljesebb, legmesszehangzóbb valamennyi, hasonló hangkiadással “foglalkozó” társa közül, ugyanis járatai bizonyos pontjain szabályos, földalatti “koncerttermeket” alakít ki, melyek akusztikailag oly’ tökéletesek, hogy alaposan felerősítik párhívó jelzéseit. A hagyományos rovarírtó szerekre nem különösebben érzékeny, szaporodását korlátozni tulajdonképpen csakis a “fullasztásos” elárasztással/kiöntéssel lehetséges, teljes kipusztulását pedig kizárólag egy több hetes és hómentes, kemény téli fagytól várhatjuk.

Ez a fabula-parabola tehát így tökéletesnek tetszik Nemzetünk Lótetvének jellemzésére. Hiszen már bő két évtizede furkálja járatait, mindent szétrág, mindenhová lepetézik, s bár a hatalomvesztés “emútnyócéve” némi kellemetlen “mínuszokat” bocsájtott rá, kipusztulása nem történt meg. Azért nem, mert a “Kert Gazdája” egyrészt lusta volt alaposan felásni a veteményest, s nyárestéken inkább hallgatta a ciripelést, mintsem vödröt fogva kiöntötte volna őt a járatából. Tette mindezt azért, mert nyílvánvalóan csak “füle” van (a hallásra), de nincs “szeme” (a látásra). Így osztán ma Magyarországkert olyan, amilyen – különösen, hogy abban már három esztendeje tökéletsen ideálisak az elszaporodáshoz szükséges feltételek.

Nyúl

Szaporasága, “bátorsága” és mohó táplálkozása okán ugyan illik e hasonlat a Csámpás Csútira, s még abból a szempontból is, hogy bár hasonló életmódot folytat, mint a hörcsög, avagy az ürge, de sokkal jobb a propagandája. Bundája rejtőszínezett, ha megriad a föld alá bújik, bakja pedig még agresszív is, de ez kimerül az úgynevezett “dobbantgatás”-ban. Márpedig a mi “Bugsy Bunny“-nk egyáltalán nem szokott dobbantgatni, sokkal inkább ordítva toporzékolni, ráadásul az igazi nyulat ellenségeitől nem védik biztonságTEKnikus farkasok, s egész évben szabad a kilövése.

Ez a fabula-parabola tehát csakis akkor lehetne tökéletes, ha a nyúl két “speciális” fajtájára gondolunk. Az egyik Arkagyij Rajkin elszemtelenedett Tapsifülese, akit az erdő állatai egy átmeneti elmezavarukban megszavaztak a “Legerősebb Állat“-nak, s pünkösdi királysága addig tartott, mígnem összetalálkozott a gyűlésről elmaradt Tigrissel, aki nem ismerve a “kollektív erdei bölcsesség” eme legújabb “termékét”, hát … szóval maradjunk annyiban, hogy jobblétre szenderítette a Felfuvalkodottat. A másik pediglen Monty Python gyaloggaloppos “Vérnyúl“-a, “akiről” a Kerekasztal Lovagjai azt hitték, hogy csupán egy ártalmatlan ugribugri mindaddig, míg át nem harapta néhányuk torkát, s ezért osztán elő nem köllött venniük a “Szent Antiokhiai Kézigránát“-ot.

Folytathatnám még a hasonlatok sorolását, hiszen gazdag a magyar nyelv és sokminden van még a Brehm-ben, de nem teszem. Inkább azt jegyezném meg nyomatékkal, hogy a történelem során már sokszor derült ki az ippeg aktuális Ezerfejű Sárkányról, hogy mindössze egy hibás nagyítólencsén keresztül szemlélt gyíkocska csupán!

Ne rémüldözzünk tehát, ne csak fintorogjunk, avagy zárjuk szorosra szemeinket, füleinket! Ha másként nem megy, találjuk meg Rajkin Tigrisét, avagy vegyük elő Monty Python Szent Kézigránátját! Kéznél van mindegyik: úgy hívják őket, hogy polgári öntudat, illetve bátorság.

… és ezt …

szendamondja!