A meleg víz felfedezése

A több, mint öt esztendeje egyre fokozódóbb központosítás több kárt okozott a magyar oktatásnak, mint amennyi hasznot hajtott. A működésképtelen, inkább a hatalomgyakorlásra, mint a szakmaiságra bandzsító, alapvetően bürokratikus és megfélemlítésre alapozott rendszer kialakulásában pedig vastagon benne van a magyar pedagógusi kar tehetetlensége, gyávasága is. Ezt állapította meg egy tegnapi konferencia. … Hurrá! Sikerült ösmét felfedezni a meleg vizet!

Mindent központosítani, mindent ellenőrizni! – a tanácskozás résztvevői szerint ez a cél vezérli az oktatásban (is) a 2010 óta regnáló, önmagát kormányzatnak nevező Kleptokráciát, amely a reá bízott közvagyont a mai napig hűtlenül kezeli, az annak működtetéséből származó jövedelmeket, valamint az “egyéb bevételeket” (pl.: EU-támogatások) pedig szimplán elsikkasztja. Azért, hogy ez az amorális, új értéket létrehozni képtelen, mindenre piócaként rátelepedő rendszer a funkcionalitás látszatát kelthesse; azért, hogy a köztulajdont magánvagyonná konvertáló szisztéma működését minél tovább finanszírozhassa, elképesztő összegeket vont ki (többek között) az oktatásból is.

Ennek érdekében elébb létre hozott egy olyan, velejéig bürokratikus intézményt, a “KLIK“-et, amely ugyan már létezésének első esztendejében is diszfunkcionálisnak bizonyult, de szinte valamennyi, eladdig “közösségi” (azaz “önkormányzati”) általános és középiskolánkat a Központi Akarat irányítása alá vont. A hivatalos indoklás – miszerint így “egységes” kritériumok alapján mindenütt “azonos feltételek” teremtődnek – azonban igazzá vált: manapság alig-alig található az országban olyan skóla, amelyben ne jelentenének napi gondokat a tanításhoz szükséges legalapvetőbb “kellékek” beszerzése, a tanárok béreinek korrekt folyósítása.

Ugyancsak ekkor a Hatalom létre hozott egy olyan hierarchiát, melyben már nem az adott intézmény (sokszor pártkinevezett) igazgatója az ott dolgozó tanárok munkáltatója, hanem a KLIK, illetve az az alá tartozó Tankerület. A “diri” minden feladata/jogköre kimerült abban, hogy összegyűjtse (alantas) kollégái “infrastruktúrális” igényeit (kréta, fénymásolópapír, festékkazetta a nyomtatóba, stb.), azokat minden hét keddjén és csütörtökjén (nem máskor!) továbbítsa a Tankerületnek (az meg péntekenként a KLIK-nek tovább), illetve minden hónap utolsó péntekjén jelentést írjon ugyancsak a Tankerületnek arról: melyik tanár és hányszor sértette meg a központilag előírt munkaügyi szabályokat.

Mert voltak Új Szabályok is! Például az, hogy napi óraszámtól függetlenül mindenki köteles fél nyolctól fél kettőig az iskolában tartózkodni. Pontosan köll vezetni a Jelenléti Ívet, de abban csakis annyi teljesített óra szerepelhet, amennyit az Új Köznevelési Törvény előír – ha valakinek netán túlórája keletkezett, azt nem hogy ki nem fizették, de még büntit is kapott érte!

Mert lett itt “Életpálya-modell” is! Aminek első lépése az volt, hogy függetlenül a végzettségtől és a szolgálati esztendőktől, mindenkit(!) a “Pedagógus I.” fizetési kategóriába soroltak. Ennek ugyan voltak haszonélvezői is, azok, akik nem különösebben törekedtek a maguk továbbképzésére, de még több kárvallottja, azok, akik sem lustáknak, sem trehányaknak nem bizonyultak, azaz maguk (és a diákjaik) érdekében hajlandóak voltak továbbtanulni.

További rendszeraljasság, hogy a “Péegyből” kizárólag úgy lehetett átlépni a jóval magasabb fizetést ígérő “Pékettőbe“, ha a törekvő tanerő hajlandó eladdigi (akár több évtizedes!) szakmai tevékenységéről egy “Portfolio” nevezetű, rendkívül terjedelmes és bonyolult “Igazoló Jelentésben” beszámolni, amit osztán a gyakorlatilag a semmiből keletkezett “Mestertanárok” bíráltak el. Ugyanakkor szabályos “iparág” keletkezett az ilyen “dolgozatok” összeállítására, lévén a “követelmények” olyannyira átláthatatlanok, hogy ehhöz egy (két, több) diploma nagyon kevés.

Közbevetőleg:

“Érdekessége” a dolognak, hogy a törvény szerint Mestertanár csak az lehet, aki már a Pékettőbe került. De mivel ez és így csakis a jelenlegi kormányzat által gyakorta használt “fluxuskondenzátorral“, tehát az “időutazással” lehetséges, nem lehetetlen a feltételezés, miszerint Orbán egyik elmebeteg kedvencének, Jobbszéles Gábor médiamogulnak és oligarchának tényleg sikerült valamelyik elképzel(g)ését megvalósítania!

*

Később jött az NPK, azaz a Nemzeti Pedagókus Kar, amelynek a valahonnan előkapart, valakik által állítólag megválasztott, (de)generált vezetői összebarkácsoltak egy Etikai Kódexet, melyhez ugyan lehet hozzászólni (ez fakultatív), de betartani meg muszáj. Igaz, hogy ez nem törvény, nem jogszabály, de aki ezt selejtes és maximálisan alattvalóvá tévő Izét megszegi, hát “…míg élek én, nem lesz tanár e Földtekén!“.

Erre halmozódott a PÖCS, a Pedagógusok Önértékelő Csoportja, amely semmi más, mint a Rákosi-féle rendszer önkriticista termelői/brigádgyűlései, ahol egymást és önmagukat jelenthetik fel a a Nemzet Szamarai Tanarai. Ráadásul örök életükre, lévén ezen “önértékelések” adatai úgy kerülnek be egy központi adatbázisba, hogy sem annak kezeléséről, sem megtekintési lehetőségéről semmiféle jogszabály nem rendelkezik!

Nos ezt a “meleg vizet” fedezték fel a tegnapi konferencia résztvevői. Továbbá azt is, hogy ez az egész fasiszta, hivatásrendi, velejéig bürokratikus, ostoba rendszer semmi máshoz nem vezetett, mint az oktatás leépüléséhez. A károk pedig legalább egy-másfél évtizeden keresztül akkor jelentkezni fognak, ha már holnap kormány- és szemléletváltás következne be.

Ámde a legfontosabb megállapítás Osztolykán Ágnes nevéhez fűződik. A szakpolitikus véleményét kissé vulgarizálva:

Ez a ‘műsor’ nem jöhetett volna létre, ha van pedagógusi öntudat, méltóság, hivatásbéli elkötelezettség, illetve ha nincs emberi gyávaság, silányság, hitványság!

… és ezt …

szendamondja!

P.S.:

  1. A konferencia egyik “felsőoktatási” résztvevője arról panaszkodott, hogy őket is üti a kormány, illetve hogy nincs szolidaritás az egyes intézmények között. Ámde az, hogy ilyen pedagógusokat termel ki magából az universitas, olyanokat, akik nem hogy egymásra, de még a gyerekekre sincsenek tekintettel (így a sajátjaikra sem!), az mindent elmond a honi Felső(?)oktatás minőségéről úgy szakmailag, mint emberileg, etikailag!
  2. Előbbiből következik, hogy amikor a Qrmány 16 esztendős korra szállította le a tankötelezettséget, számos középiskolai pedagógus ismerősöm nem győzött hová lenni a boldogságtól. Hiszen így majd nem köll bajmolódniuk az “alapfok” és a “szülők” által reájuk zúdított “selejtes”, kezelhetetlen, buta és antiszociális diákokkal (n.b.: ugyanilyen “politikusok” okozták nekik a talmi örömüket!). Még csak eszükbe sem jutott, hogy ezt a problémát az állam megfelelő szociális gondoskodásával, kiképzett iskolai pszichológusokkal, megfizetett felzárkóztató tanárokkal, no meg az (anyagi) helyzetükkel is megelégedett, társadalmilag megbecsült, hivatásuknak elkötelezett pedagógusokkal köllene megoldani … miközben ők is azt szajkózták, hogy “A Jövőbe való legprofitábilisabb befektetés az Oktatás!“. Azaz nem egy részvétlen, elvetemült, hangulatkeltő, súlyos rendszerhibákra “könnyű” válaszokat adni képes kormányzat lustasággal/gyávasággal való hatalomra emelésével, abban való megtartásával, hanem a felelős állam/politikai rendszer létrehozásával, kikényszerítésével!
  3. Éppen ezért úgy gondolom, hogy most tartsunk egy “Szendami Konzultációt“! Azaz:
Reklámok

“Hatalmas” recept balkáni diktátoroknak

Ezt az írást pedig még néhány nappal ezelőtt találtam a kitekinto.hu oldalán. Találóan tanulságos hétvégi olvasni valónak ajánlom mindenkinek, aki esetleg balkáni diktátor akar lenni, avagy egy ehhöz hasonló alak uralma alatt él!

Hasznos kisokos haladó balkánosoknak

Érdekes és egyben formabontó kísérletre vállalkozott Florian Bieber a London School of Economics and Political Science Délkelet-Európával foglalkozó blogjának hasábjain – számol be a BalkanInsight.com hírportál. A grazi politológus a történelmi fikciót is segítségül hívva Niccolo Machiavelli nevében tanácsokkal igyekszik ellátni napjaink balkáni „fejedelmeit”, meglátásai, jóslatai ugyanakkor nagyon is valóságosak, tűéles pontossággal rávilágítva ezzel a régiót mindmáig gyötrő legégetőbb problémákra.

Tíz pontból álló levelének különös aktualitást adhat a közelmúltban Macedóniában lezajlott belpolitikai botrány (bővebben itt olvashat róla), a klasszikus szempontok mellett azonban nem nélkülözi a modern hatalompolitika néhány alapvetően fontos aspektusát sem, amelyek nem csupán Európa déli és keleti végein, de a világ bármely pontján okulásként szolgálhatnak akár kormányzati pozíciókra törők, akár a mindenkori ellenzék számára egyaránt.

Urald a választásokat és tartsd féken a sajtót!

Az első két pont kiemelten fontos ugyan, de egyben a legnehezebb is elérni, mivel a külvilág felé mutatott „demokrata” és „reformer” álcának semmiképp sem szabad lehullania. A voksolásra nem mint megmérettetésre, hanem mint a további megerősödés legfőbb eszközére kell tekinteni. Habár a régi módszerek a külső legitimáció igénye miatt immáron nem minősülnek szalonképesnek, néhány kevésbé látványos, de annál hatásosabb módszer (szavazatvásárlás; ellenfelek bemocskolása) még beleférhet. A jó időzítés szintén kulcsfontosságúnak bizonyulhat, mivel egy előrehozott referendum felkészületlenül és váratlanul érheti az amúgy is alaposan meggyengített ellenzéket.

A külföldi, profitorientált médiabirodalmak, vagy kétes hírű, ezáltal könnyen zsarolható helyi üzletemberek kezében lévő sajtótermékek esetében különösen ügyelni kell a véleménypluralizmus látszatára, a különböző TV-adók és újságok úgyis egy idő után érdekes módon azonos, kormánybarát hangnemet fognak megütni, amelyre nagy hatással lehet az állami hirdetések esetleges visszavonásának meglebegtetése. A túlságosan kíváncsi zsurnaliszták esetében fokozatosan erősödő, de mindenképpen folyamatos nyomásgyakorlás kívánatos.

Európa és a reformok, de csak finoman és kételkedve!

Nem biztos, hogy mindenkit érdekel az európai integráció, csatlakozni ugyanakkor belpolitikai okokból egyszerűen szükségszerű, különben könnyen körön kívül lehet rekedni, amely az olyannyira áhított külföldi legitimáció elvesztésével is járhat. Ennek ellenére érdemes a sajtótájékoztatókon, közleményekben homályosan, kétségeket ébresztve fogalmazni, jobb tárgyalási pozíciókat kiharcolva ezáltal.

A korrupció elleni harc manapság az egyik leghálásabb, leginkább kifizetődő kampánytéma, amellyel könnyedén választást lehet nyerni, de a hatalom megtartásához kétségtelenül el kell tűrni valamennyire. A politikai ellenfelek megosztásához, bemocskolásához szintén igen kiváló fegyver lehet, a siker érdekében pedig hangsúlyozottan fontos a részeredmények (letartóztatások, perek) minél szélesebb megismertetése és jó kommunikációja, amely nem egyszer a saját sorokból is áldozatokat kíván.

Barátság otthon, a szomszédban, és külföldön

Az EU és a nemzetközi szervezetek szeretik az egykor (és manapság is) problémás térségekben egymással jól kijövő határos államokat, így egy udvariassági látogatás mindenképp megér egy utazást, amelyen nagyszabású regionális együttműködés és egy boldog, közös európai jövő víziója vázolható fel. A problémás szomszédokból belpolitikai szinten viszont szintén tőke kovácsolható, a történelmi sérelmek és az elszenvedett igazságtalanságok ugyanis a mai napig kiváló hívó szavak a legtöbb demonstráción, amelyek nemcsak a kormányzati hiúságot legyezhetik, de a népszerűségi indexekre is felettébb jótékony hatással vannak.

Habár Brüsszel számít a Balkán legnagyobb befektetőjének és donorjának, természetesen nem tilos más országok és nagyhatalmak felé sem közeledni, így az önállóság iránti elementáris igény kifejezése mellett az európai döntéshozók figyelme is könnyebben felkelthető, amelyből mindenki csak profitálhat hosszabb távon.

Klientúra-építés és sajátos joguralom

A lojális választópolgárok számára számtalan lehetőség kínálkozik a munkaerőpiacon, alapvető jelentőséggel bír tehát az összetartozás minél mélyebb tudatosítása az emberekben, amely érdekében az aktivisták hatalmas szolgálatot tehetnek. Az ellenfelek, másként gondolkodók viszont egyszerűen megszabadíthatóak egzisztenciájuktól a köz-, és a versenyszférában egyaránt, a kívánt hatás pedig legtöbbször csak családtagjaik vegzálásával érhető el teljes mértékben.

A „Rule of law” nagy jelentőséggel bír a modern európai alkotmányosság kifejlődésében, a törvényi háttér azonban pókhálóként olyan sűrűre és homályosra szőhető a jogalkotó által, hogy adott esetben a kívánalmak szerint bárki beleakadhasson.

Vigyázat, ideológiát és változást tartalmazhat!

Mindenfajta ideológia és eszmerendszer veszélyesnek bizonyulhat a hatalmi elit számára, a későbbiekben ugyanis olyan kötelezettségeket szülhet, amelyek akár az egész kormányt is magukkal ránthatják. Törekedni kell viszont a tágabb keretek, célkitűzések kijelölésére (például Európa, szabadság, progresszió), amely egy nagy európai pártcsaládhoz való csatlakozásban is testet ölthet.

A térség választói lélektanának megismerése élet-halál kérdés lehet a politikai túlélés szempontjából. A helyi emberek életük jelentős részében nélkülözni kényszerültek, így egy sokkal szebb, más irányba mutató jövőképre igencsak fogékonynak bizonyulhatnak. Ígéretekkel már tele a padlás, a változás viszont mindig bizonytalanságot hordoz magában, ezért mindenképpen elsődleges a nyugodt otthoni környezet megőrzése. A „permanens kampányidőszak” fenntartása ugyanakkor jól is elsülhet, mivel a vezetőből áradó energia ugyancsak imponáló lehet a lakosság számára, amelyet a kormány összetételének módosítása, egy éles politikai fordulat, vagy egy grandiózus terv bejelentése még tovább fokozhat.

A teljes, angol nyelvű blogbejegyzést itt olvashatja.

*

Hát nem rossz, s ráadásul milyen igaz! Különösen, hogy állítólag a Balkán Hegyeshalomnál kezdődik.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Egy tanulságos beszélgetés

Tanulságos beszélgetés fültanúja voltam tegnap délután egy kocsmában. A szomszédos asztalnál három, középkorúnál idősebb úr ült és a felsőoktatási felvételikkel kapcsolatosan aznap nyilvánosságra került adatokról értekeztek.

Nyugdíjas: Szegény unokám reggel sírva hívott fel, hogy nem sikerült a felvételije, mert az Eötvösön olyan magasra rakták a mércét, ami egyszerűen teljesíthetetlen volt. Pedig nagyon szeretett volna pszichológus lenni!
Autószerelő: Miért nem tanult jobban? Akkor most nem kellene sírnia.
Ny.: Tanult ő rendesen. Úgy készült a felvételire, hogy szinte odapókhálósodott a könyveihez. Ámde a vizsgán olyan kérdésekkel is találkozott, amikről még csak nem is hallott abban a vidéki gimnáziumban, ahol eddig koptatta a padot! Hát hogy lehet ezt csinálni?
Tanár: Azért rakták olyan magasra a lécet Orbánék, hogy csak nagyon kevesek tudják átvinni. A te unokádnak az ELTE pszichológia szakához 439 pontot kellett volna teljesíteni. A szomszédom fiának azonban, aki Debrecenbe jelentkezett programtervező informatikusnak, már elég volt 292 pont is. Ez pedig azt jelenti, hogy ha valaki pszichológus akart lenni, akkor majdnem jeles szinten kellett teljesítenie, míg a programtervezőnél elegendő volt a közepesnél rosszabbra értékelhető, hozott tudás is.
Ny.: De hát ez igazságtalan! Nem lehet pszichológus egy güzü módra tanuló szorgalmas kölökből de lehet informatikus egy lábát lógató lustából? Az egyiknek lehet diplomája, mert úgy mond jól jelentkezett, a másiknak meg nem, mert rosszul?!
T.: A jelenlegi szisztéma szerint ez így van.
A.: De azért arra a pszichológia szakra is bejutott valaki. Ugye?
T.: Be. Azok a diákok, akik valamelyik, jóval magasabb hozott pontszámot adó elit-gimnáziumokban tanultak és olyan szüleik vannak, akik képesek voltak finanszírozni a méregdrága magánórákat is. Bizonyos szakoknál jövedelem kérdése volt az egész és nem a szorgalomé. Vagy nem csak azé.
Ny.: Ez így igaz! Fiamék négyen élnek havi 250 ezerből. Örülnek, hogy nem kopik fel az álluk. Hogyan telt volna nekik még különórákra is?! … Régebben azért nem volt ilyesmi. Jobb is, igazságosabb is volt.
A.: Aha! Ellébuskázot az ifjonc valamelyik egyetemen kommunikáció, vagy könyv- és ruhatár-szakosként, aztán hogy az állam milliókat költött rá, a diploma átvétele után rögtön mehetett a munkanélküli segélyért. Ez volt a helyzet a szocik idején és ezzel tényleg csinálni kellett már valamit.
T.: Csak részben van igazad. Tény, hogy úgy 2005-től kezdve emelkedni kezdett a pályakezdő diplomások munkanélküliségi rátája és az is tény, hogy sokuk esetében azért, mert “értéktelen” volt a végzettségük. Ámde ez az Orbánék által még 1999-ben bevezetett tömegképzési rendszer eredménye volt.
A.: Hogyhogy?
T.: Az első Orbán-kormány ugyanis akkor azt mondta az egyetemeknek és a főiskoláknak, hogy mostantól fogva annyi pénzt kaptok, ahány hallgatótok van. Ennek az lett a következménye, hogy már csak azt a jelöltet nem vették fel, aki még a nevét sem tudta leírni. Ezen kívül mindenféle kamu-szakokat vezettek be (a szegedi egyetemen például ezért lehetett újságíró szak, ahol meg ez a felfuvalkodott hólyag Havas Henrik volt a “Tanár úr”! – még most is röhögnöm kell!). A vidéki főiskolák meg szakmányban kezdtek egyetemeket csinálni magukból (mert így magasabb volt a normatíva), de a “szakjaikat” csak vendégtanárok behívásával tudták elindítani. Később ezeket az oktatókat nevezték el InterCity-professzoroknak, mert egyszerre több helyen is tanítottak, s ide-oda ingáztak az országban. …
Ny.: Igen, erre én is emlékszem. Jót is nevettem a tituluson, mert annyira találó volt.
T.: … Ámde ezeken a “szakokon” így valódi tudást adó képzés nem folyhatott, s amikor a frissdiplomás kikerült a munkaerőpiacra, rögtön kiderült, hogy használhatatlan. Egy-két éven belül a munkáltatóknál már meg is volt az ilyen intézmények fekete-listája. Ha ezekről jelentkezett náluk valaki, még a pályázatát sem olvasták el.
A.: Akkor te is elismered, hogy az államnak lépnie kellett valami.
T.: Persze, csak nem így. Orbánék ma azt csinálják, hogy ráböknek egyes szakokra és kijelentik: ez “nemzetgazdaságilag hasznos”, az meg “haszontalan”. Honnan tudják? Honnan tudják, hogy öt év múlva hány villamos-, vagy gépészmérnökre van szükség, amikor éppen most hullámzik végig az országon egy általános gyárbezárás? Honnan tudnák pont ők, akik még két hónapra sem látnak előre, s ezért még nem volt olyan költségvetési törvényük, amelyet ne kellett volna évente legalább hatszor átírni? Netalán belekből jósolják meg? Vagy megkérdezik a Felsőoktatási Tanácsba beerőltetett Parragh elvtársat? Aki csak egy ócska bürokrata, akinek a seggéhez annak ellenére nőtt hozzá a kamarai elnöki szék, hogy még a saját vállalkozását sem volt képes menedzselni? Nohiszen!
A.: De valamit akkor is tenni kéne!
T.: Igen. Azt a rendszert bevezetni, amit még Gyurcsányék találtak ki. Mindenki fel van véve, aki képes teljesíteni egy előre (és nem utólag, önkényesen) meghatározott szintet és az első két félév ingyenes. Aztán pedig aki jól tanul, az továbbra sem fizet (mindaddig, amíg jól tanul!), a lustábbja meg perkálja le a díjat (mindaddig, amíg lusta!). A kamuflázsos InterCity-szakokat meg bezárni!
Ny.: És ebből miért nem lett semmi?
T.: Mert Orbánék, a hírhedt cociális népszavazgatáson levoksoltatták a sok hülye bunkót, akik egyetemet még fényképről sem láttak soha, hogy ez tilos és pfuj! Most meg pont ők vezetik be a tandíjas rendszert de úgy, hogy ez már nem elit-, hanem dzsentriképzés csupán!
A.: Én is megszavaztam …
T.: Gratulálok!
A.: … de csak azért, mert …
T.: Mert halvány fogalmad sem volt a dologról.
A.: … mert ha most, így utólag belegondolok, az rohadt sok pénzbe került volna! Hát nincs ennyi lóvénk!
Ny.: De a botlábú focistáinknak stadionokra van?! Közműcégek meg bankok vásárlására van?! Csak az én Valikám pszichológussá való kiképzésére nincs?! Hogy az a jóbüdös … !
T.: A világ legostobább országa, amelyik az oktatáson spórol, hiszen ezzel a saját jövőjét teszi tönkre! Inkább az iskolák, gimnáziumok, egyetemek ablakain dobáljuk ki azokat a milliárdokat, amikkel most vidéki gázszerelők, meg majd Putyin cár zsebeit tömködjük! Lehet, hogy száz felvett közül húsz kutyaütő lesz (őket ki kell rúgni!), hetvennyolc meg átlagos. De talán lesz közöttük kettő, akik az évszázad legnagyobb elméi, akik kazalnyi pénzt kereshetnek majd nekünk nem csak azzal, hogy kutatnak és feltalálnak, hanem azzal is, hogy újabb zseniket nevelnek ki. Nekünk!
A.: De akkor is kell valamiféle kontroll! Nem?
T.: Dehogynem. Ámde úgy, ahogyan ezt anno Hiller elképzelte. Az intézményen belül, hozzáértő oktatók által, a tudás, a szorgalom, a tehetség és a fejlődőképesség alapján. Nem pedig egy elhízott focista, aki az eléje tolt papírra kriksz-krakszol aszerint, hogy éppen mennyire van begyógyszerezve!

A beszélgetés további részeit már nem hallottam, lévén a távozás hímes mezejére köllött lépnem. Baktatás közben azonban megállapítottam: tökéletesen egyetértek a “Tanár” minden szavával. Különösen az utolsó néhány mondatával.

… és ezt …

szendamondja!


“H”, mint Hitványság

Néhány esztendővel (bő négy!) ezelőtt a kék mezőben, csillag-koszorúba fogott “H” jelzés Európa államvezetői számára (is) azt jelentette, hogy “Hát igen! Így köllene nekünk is csinálni!“. Osztán eltellt az a bizonyos “bő(ven szűk) négy” esztendő, és manapság a rendszámtábláinkon az a bizonyos “H” azt jelenti, hogy “Hitványság“! … Köszönjük Viktor!

A hitványságnak számos változatát különböztethetjük meg: van politikai és van polgári, van ünnepi és van hétköznapi, van egyházi és van világi, van egyéni és van csoportos is. Mindegyikre számos példát találhatunk kies Hazánkban, de valamennyi egylényegű: az Aljasság és a Silányság, a Részvétlenség és a Jóra Való Restség édestestvérei, illetve a Nyomor és a Szenvedés, a Kirekesztettség és a Kifosztottság, a Depresszív Reménytelenség és a Már Csak Az Elmúlást Váró Beletörődés nemzői. Mindezek azok, melyekkel köznapi létezésünk során egyre tömegesebben találkozhatunk a média-közvetítette politikai “Reality Show“-ban, utcáinkon és köztereinken, a hivatalokban, a munkahelyeinken, családi és baráti köreinkben.

Nem annyira rossz a helyzet, mint ahogyan azt Te látod! – mondta tegnap egyik ismerősöm, aki a majd’ hat évtizednyi nagykorúsága során megszerzett tapasztalatai ellenére is javíthatatlanul optimista. “Minden tiszteletem a Tiéd, drága Barátom és irígylem is Tőled az optimizmusodat, de ha Te komolyan gondolod amit mondtál, akkor vakon jársz a világban!” – válaszoltam neki keserűen és kezdtem sorolni csak a közelmúlt példáit.

Kizuhan egy meztelen férfi az egyik budapesti szálloda erkélyéről. A Balha Lujza tér aszfaltján pillanatokon belül százak gyűlnek össze, de nem azért, hogy segítséget nyújtsanak (erre mindössze egyetlen ember volt hajlandó), hanem hogy szemtanúi legyenek az “eseménynek”. Rögvest elő is kerülnek a mobiltelefonok, de nem azért, hogy hívják a mentőket, hanem hogy a beépített kamerákkal hitvány módon megörökítsék azokat a perceket, amelyek során az áldozat lassan elveszíti kűzdelmét a Halállal. Osztán amikor az utóbbi lett a “győztes”, néhány hitvány ember még arra is vetemedett, hogy kiröhögje az egyetlen segítségnyújtót, mondván: “Minek erőlködtél, hiszen úgy is kiszenvedett a csóka?!“. … Hát köll ezen csodálkozni egy olyan országban, ahol egy hitvány kormányzat, több mint negyedezernyi képviselő igenlő szavazatával képes meghozatni egy olyan hitvány törvényt, amelyik köztörvényes bűncselekménynek nyílvánítja az utcákon megnyílvánuló nyomort, nincstelenséget, elesettséget, hajláktalanságot? Ahol hitvány önkormányzatok százai használják ki hitványul ezt a “lehetőséget”, helyi rendeleteket hitványul “megalkotva”?

A Hitványpárt ügyvezető alelnöke által polgármesterkedett Debrecenben ugyan ilyen rendeletet még nem szavaztattak meg, de mindez csak idő kérdése, hiszen a Cívisváros “vezetőségétől” sem idegen a hitványkodás. Ha a hitvány módon Közellenségnek kikiáltott Európai Unió adott rá hitványul elkölthető pénzt, akkor fel is újítottak néhány közoktatási intézményt. Ezek udvarán ugyan ma ott virít a műfű, várva az ifjú labdarúgókat, de ahová nem sikerült a Gyarmatosítóktól pénzt szerezni, ott meg omlik a vakolat, dőlnek ki az ablakok, a kezekben maradnak a harminc éves pozdorja-ajtók kilincsei, a szétnyűtt padokra csorog a felsőbb szintek karbantartás híján eltömődött-eltört vezetékeiből a szennylevek, termenként hat, őskövület armatúrából négy-öt neoncső igyekszik bepislákolni a 18°C-ra leszabályozott fűtésű helységekben fagyoskodók mindennapjait. … “Hja, kérem! Takarékoskodni köll!” – vonták meg hitvány módon vállukat a helyi Döntéshozók, majd sürgősen felszálltak arra a gépre, amelyik a novemberi, hideg hétköznapok, szürke debreceni valóságából átröpítette őket a napfényesen trópusi Floridába, persze hitvány módon, közpénzen! … Arra a hitványkodó magyarázkodásukra, miszerint … az aligátornézős, pecázós, koktélozós weekendjükre csakis “költségmegtakarítási” okokoból volt szükség (így? lett olcsóbb a repjegy!), meg hogy ez egy távfűtéses (Floridában szerintem éghajlati okokból sem fűtenek gyakrabban, mint évszázadonként egy-két alkalommal, akkor sem “táv”!), szakmai kiküldetés volt, a maszek hétvége meg azért szerepelt egyetlen számlán, mert a szegedi utazásszervező faszkalap módon nem volt képes megosztott számlát kiállítani, de mi majd ezt külön befizetjük, … nem vesztegetnék bővebben szót. Abban azonban bizonyos vagyok, hogy a “zsé” befizetése és az ennek alapján történő bizonylat kiállítása nem sajtó jelenlétében fog megtörténni (meg fog történni?), s azon nem lesz jelen a HírTV sem.

Mert ez a HitványTV úgyanúgy “kényes” a sajtóetikára, mint a tájékoztatási kötelezettségére is. Ha köll, akkor nyíltan, közvetítőkocsikkal felvonulva, hitvány módon forradalmi eseményeknek kommentálja azt, hogy egy hitvány emberek által felbérelt, hitvány csőcselék 2006. szeptemberében lerohanja a hitványul felszerelt rendőröket és elfoglalva felgyújtja a ma már csakis hitvány műsorokat gyártó MTV (akkori) épületét. Ámde, ha az köll, akkor meg rejtett(!) kamerával svenkeli végig egy nyílvános rendezvény, a Hét Olajfa Egyesület egyik minapi pódiumbeszélgetésén megjelenteket. … Azt a hitvány magyarázkodást, miszerint ők azért folyamodtak ehhöz a módszerhez, mert “nem akarták zavarni” a rendezvényt, simán elengedhetjük a fülünk mellett, hiszen ott rajtuk kívül számos stáb forgatott még (nyíltan)! Ezért én inkább azon vélemény mellett tenném le a voksomat, miszerint a közönségről ezen hitvány módon elkészített videófelvételek pusztán annak a hitvány Listának kiegészítésére, avagy frissítésére szolgáltak, amelynek hitvány névadója (a Hitványpárt és a Hitványfocicsapat igazgatója) a minap azzal a hitvány magyarázattal tagadta meg a hitvány módon megszerzett bajai győzelemmel kapcsolatos költségelszámolás közzétételét, hogy “Megkeresésük kapcsán tájékoztatom, hogy a joggyakorlatnak megfelelően a pártok (…) nem minősülnek sem állami feladatot, sem pedig közfeladatot ellátó szervnek, és ebből kifolyólag esetükben nem alkalmazandóak a közérdekű adatok igénylésére vonatkozó szabályok sem.

Mert itten az a “közérdekű”, amit a Nemzeti Köz(g)ép Kormánya a maga hitvány módján annak minősít. Az nem közérdekű, hogy a Mi Fényességes Boldogságunk, ugyan mijafaszér’ lett mán’ megint díszdoktor (most éppen) a japán “Jóskaegyetemen“, csak az, hogy eztetet megkapta. Az sem közérdekű, hogy ezt ki és miért cserébe gründolta ki nekije, csak az, hogy az egyébként még magyarul is alig tudó, Hitvány Pacák a pálcikabetűs oklevelét kibiggyesztheti a hitvány módon szerzett egyik ingatlanja falára. Azt persze (most már) mindenki tudhatja, hogy ez a felkapaszkodott, Hitvány Parvenü, aki hitvány módon szerezte meg egy, az általa létrehozottnál valószínűleg kevésbé hitvány rendszertől a hitvány, az “Oszt’ jónapot!“-ig terjedő jogtudományi ismereteit, egyszerűen képtelen végig”szolgálni” egyetlen olyan miniszterelnöki ciklusát sem, amelyben nem kap valahonnan egy, maximum a makulatúrával megegyező értékű “diplomát” (2002-ben például egy kisrepcsit köllöt bérelnünk nekije azért, hogy a sehol nem jegyzett, amerikai Tufts Egyetem hasonlóan “dörzsölős” papírját a szalonnazsíros kezei közé kaparinthassa!). … És Ő, ez a Hitványul Kétszeres Díszdoktor az, aki a tavalyi 7,2 milliárdos elvonás után, újabb négymilliárdos “zárolással” kényszeríti ismételt “szénszünetre” az egyetemeinket! Azt a hitvány magyarázatot pediglen, melyet a hitvány miniszter hitvány tárcája hitvány módon közzé mert tenni, engedjük csak el nyugodtan a füleink mellett, hiszen az uniós túlzottdeficit-eljárásnak már régen vége(?), így ez a kasszírozás semmi másról nem szól, miszerint a Hitvány Rendszernek nem köllenek az értelmiségiek!

Mert ebben a Hitvány Rendszerben hitványságnak számít értelmiséginek lenni! Pontosan erről értekezett egy tegnapi interjújában G. Fodor Gábor, a sok-sok állami milliárddal kitömött “Századvég” nevű “kutatóközpont” igazgatója, aki nem volt rest kifejteni azt a hitvány véleményét (érdemes a linkelt cikket elolvasni!), miszerint a liberálisok igazából kirekesztők, független szakértők nem léteznek (ő sem az!), az “értelmiségi” (ő nem az!) csupán egy csalás és itten csak a “politikához értők” léteznek (mint ő, meg azok a “politikusok”, akinek a seggeit ő hitványul kinyalja), az elemzőknek (mint ő) pedig az a kötelezettségük, hogy hitvány módon a kormány szempontjából világítsák meg a kormány tevékenységét úgy a kormánynak, mint az alattvalóknak … a polgároknak! … Lehet, hogy hitványság a részemről, hogy a Hitványpista korabeli kiszólására (“A szakértelem bolsevista trükk!“) kezdtem rögtön asszociálni, de a helyzet az, hogy az Értelmiséget hitvány módon Nemlétezőnek sőt, Ellenségnek (a liberálisokat meg kirekesztőknek) kikiáltani egy bizonyos, nem ippeg és punkt “polgári-keresztényi-jobboldali” éra sajátossága volt, amivel ez a 2003-ban doktorált, osztán éveken át havi 700 ezerért a Hitványpártnak szakértő “nemértelmiségi, elkötelezetten jobboldali politikatudós”, aki manapság egy olyan cég igazgatója (meg a lerohasztott ELTE oktatója!), aki a mi milliárdjainkból nézi hitványul a saját (zsebét), meg a kormányzat (zsebe) szempontjából a szerinte/ük Létező Valóságot, az valószínűleg nincsen tisztában … Hiszen nem értelmiségi, így történelem-(pláne felelősség-)tudata nem is létezhet! Ámde, hogy a Hitványságot, mint Alapvető Erkölcsi Normát beállítani, erre még büszkének is lenni, az ezt tagadókat pedig gyakorlatilag hitványaknak nevezni … hát az HITVÁNYSÁG!

“No látod, kedves Barátom! Itten a Morál az Amoralitás, megkövetelt Norma a Hitványság! Lehet ezen ugyan vitatkozni, csak nem érdemes!” – …

… és ezt …

szendamondta!


Új magyar dzsentri-világ

Az alábbi jegyzetet még tegnap olvastam a nepszava.hu-n, de különböző okoknál fogva csak most tudtam ideschmittelni. A pénteki dátum azonban semmit nem von le az értékéből, mert – attól tartok – tartalma még hosszú ideig meg fogja őrizni a “szavatosságát”.

Új nemesség, új jobbágyság?

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc idején nagyon sok magyar nemes megváltoztatta a nevét, eltüntették a nevükből is azokat a jelképeket, szimbólumokat, amelyek az ő kiváltságos helyzetükre utaltak, ugyanis ezek az emberek valóban demokraták voltak. Lemondtak előjogaikról, beálltak harcolni Kossuth zászlaja alá és jelképeikben is ki akarták fejezni, hogy szakítottak a feudális értékrenddel. Elhagyták a nemesi előneveket és letették az ipszilont. Így lett Görgeyből csak Görgei, Jókayból Jókai.

Még néhány éve is joggal hihettük, hogy a dzsentri osztályt, szokásaival, értékrendjével, elfogultságaival és kapcsolati hálójával együtt örökre a történelem lomtárába száműzte a fejlődés. Talán volt itt értékveszteség is, hiszen a dzsentrit jellemezte némi idealizmus is, és ha nem is voltak túlzottan műveltek, de legalábbis a férfiak iskolázott emberek voltak. Ha mérleget akarnánk készíteni, mégis azt látnánk, hogy jogosan tűnt el a nemesi osztály, ez a rendies képződmény a süllyesztőben. Volt egy nagy korszaka – a reformkor -, amikor legjobbjai valóban a demokráciáért, a polgári átalakulásért, hazánk függetlenségéért küzdöttek, de legkésőbb a kiegyezéstől kezdve a nemesi osztály egyre inkább önmaga karikatúrájává vált. Voltak olyan nemesi családok, amelyek fel tudtak zárkózni a modern korhoz, a jogállamhoz, a piacgazdasághoz, túlléptek előítéleteiken szociológiai és vallási téren is, polgári származásúakkal kötöttek barátságot és sokan házasságot is.

Német, zsidó, horvát vagy román asszonyt vettek feleségük a férfiak, nem nemes férfiakhoz mentek férjhez a nők, barátaikat és üzletfeleiket már nem rendi szempontok szerint válogatták.Tehát volt ilyen is, talán kicsit fájdalmas kimondani, de a többség sajnos nem értette meg az idők szavát. És egyre hangosabban, egyre melldöngetőbb módon hirdették származási előkelőségüket, különböző kiváltságokat, előnyöket követelve maguknak. Ismerjük a történelmet, tudjuk, hová vezetett mindez, miképp vált végül Horthy országában a magyar dzsentri maradéka a legszörnyűbb bűnök társtettesévé.

Nyomatékosan hangsúlyozom: nem minden nemesi származású ember viselkedett így. Sőt, sokan beilleszkedve a polgári létbe értékteremtő, tisztelete méltó életet éltek, de sajnos, nem ők határozták meg a korban a dzsentri karakterét. Azok határozták meg, akik zsidózva, svábozva, cigányozva követelték az “ősi magyar nemzetfenntartó osztály” jogait, értsd: akik felléptek minden társadalmi reform ellen, legyen szó akár földosztásról, akár az egyenlő és titkos választójog bevezetéséről, a nők jogairól vagy a munkásság önszerveződésének engedélyezéséről.

Nem akarok ennél sokáig időzni. Ez az osztály, amely a Horthy-rendszer fő politikai bázisát képezte, szemben állt mindazzal, ami a szabad világot olyan sikeressé tette. Szemben állt az emberi jogok maradéktalan érvényesítésével, a más kultúrák tiszteletével, az együttélés igényével, és természetesen a legvadabbul szemben állt a szabad piaccal, amelyik a tehetségnek nyit utat és a teljesítményt díjazza. És minden erővel arra törekedtek, hogy kiváltságaikat törvényileg is körülbástyázzák, a reménytelen versenyképtelenségbe taszítva ezzel Magyarországot. Ha nem lett volna bűnrészes a Horthy-rendszer a holokausztban és a háborús kalandban, akkor is el kellett volna tűnnie, mert elavult rendszer volt, és kimondhatjuk: értékrendje, lényegét tekintve ezért magyarellenes volt. Most ez az értékrend kezd újraéledni?

Terjed a háromnevűség divatja. Ez teljesen egyértelműen dzsentri-nosztalgia. Ez a szemlélet összhangban áll az oktatásügy centralizálásával, az egy-tantervűség, egy-tankönyvűség bevezetésével. Ez a szemlélet összhangban áll az állami vagyon piaci szempontból irracionális, értelmetlen növelésével, azzal a gazdaságpolitikával, amelyik ahelyett, hogy hagyná a nemzeti bevételeket a nemzetet alkotó emberekhez eljutni, adócsökkentés vagy fizetésemelés formájában, állami vagyont vásárol óriási tételben, ahol az ő háromnevű garnitúrája jut vezető beosztáshoz.

Ez a szemlélet összhangban áll a politikai ellenfelek elleni karaktergyilkos, pocskondiázó, sárdobáló támadásokkal, amelyek nem a másik politikus politikájával foglalkoznak, azt bírálják vagy vitatják, hanem személyét gyanúsítgatják, egyébként a tapasztalat szerint olyan bűnökkel, amelyeket az érintettek egyáltalán nem követtek el. A háromnevűség divatja nagyon is harmonizál a bírói függetlenség elleni meg-megújuló támadásokkal, a közmédia elfoglalásával és kormánypropaganda szócsővé silányításával, a szabad sajtó törvényi szorongatásával.

Összhangban áll a Brüsszel elleni szabadságharcnak feltüntetett, az emberi jogok érvényesülésére alapozott világ elleni bizalmatlansággal és gyanakvással. Úton-útfélen, már-már nevetségesen Trianonozunk – ahelyett, hogy szembenéznénk azokkal a korabeli szűklátókörűségekkel és nemzeti elfogultságokkal, amelyek Trianonhoz vezettek. Hagyjuk a kirekesztő propagandát elszabadulni és őrültségeket művelni, legfeljebb képmutató módon arra célozgatunk, hogy ez az új nemesség mégis mennyivel konszolidáltabb, mint az útszéli jobboldal (amelyik tulajonképpen kimondja, amit a konszolidáltak csak gondolnak.)

De ugye, minden botnak két vége van. Ha létrejön az új nemesség, az új jobbágyságnak is létre kell jönnie. Kikből fog állni ez az új jobbágyság, barátaim? Másból aligha állhat, mint belőlünk, akik úgy látszik, korszerűtlen módon, ragaszkodunk a polgári nevünkhöz.

Szunyogh Szabolcs, újságíró


Párhuzam

Időnként megdöbbenek azon, hogy micsoda párhuzamosság van a Természet (pontosabban az állatvilág) és a Politikum között. Amikor ilyen esetekkel találkozom, vagy mélyen elgondolkodok, vagy a hasamat fogom a nevetéstől. Ímé egy példa, melynek elolvasása után mindenki döntse el: vajon elgondokodtam-é, avagy a hasamat fogtam?!

A szokásos reggeli “netszemle” alkalmával bukkantam az alábbi hírre (bár itt a link is, teljes terjedelmében utánközlöm – kiemelések tőlem!):

“A Tufts Egyetem kutatói megállapították, hogy a Planaria néven ismert apró, sárgás színű laposféreg, amit előszeretettel tanulmányoznak hajmeresztő regeneratív tulajdonságai miatt, egészen meglepő módon tudja visszanöveszteni a testrészeit. Miután levágták a fejét és a nyakát, a teste még az agyat is pótolni tudja, amellyel gyorsan újratanulhatja elvesztett tudását.
A kutatók kontrollált körülmények között tesztelték az állat memóriáját, azt mérve meg, hogy milyen gyorsan találnak rá a táplálékra. Ezek a kis férgek utálják a nyílt terepet és a fényt, de a kísérletben szereplő példányokat betanították, hogy a kellemetlen terepviszonyokkal dacolva is próbáljanak táplálékot keresni. A kiképzett állatok fejük levágása után is legyűrték zsigeri félelmüket, és sokkal hamarabb rátaláltak az élelemre, mint a képzetlen társaik. Régi tudásuk nem tért vissza azonnal, de elég volt egyszer megismételni a korábbi kiképzést – írja az Index.

Egyelőre nem tisztázott, hogy a férgek hogyan képesek minderre. A kutatók felvetették, hogy az állat bizonyos emlékeket valószínűleg nem is az agyában tárol, hanem valahol máshol a testében. A másik ötletük az, hogy a kiképzés során az agy megváltoztatta az idegrendszer működését, és a regeneráció folyamata során ezek a módosítások hatással lehetnek az új agy fejlődésére.A tudósok abban bíznak, hogy a kérdés tisztázása után jobban megértik a memória működését és a tanulás folyamatát. Bár egy végtelenül egyszerű lényről van szó, ez korántsem jelenti azt, hogy a Planaria alkalmatlan lenne az emberi viselkedés tanulmányozására – a féreg most is segítséget nyújt a drogfüggőség és az elvonás kutatásában.”

Erről a különös képességekkel rendelkező sárgás laposféregről, meg a Tufts Egyetemről, vajon melyik ma élő személyiség juthatott az eszembe? … Na? … Semmi?! … Akkor segítek! … Ki volt az a közép-európai politikus, aki Első Próbálkozása idején magángéppel száguldott ki az Egyesült Államokba avégett, hogy a nevezett egyetem “rangos“-nak egyáltalán nem nevezhető díszoklevelét átvegye? Ki volt az személyiség, akinek “fejét” ezután polgártársai két egymást követő választásokon is “levágták“, ám mindezek ellenére azt “visszanövesztette” és három esztendővel ezelőtt (immáron 267 “fejjel” és legalább ugyanennyi “polipkarral”) ismét hatalomra jutott? Ki az az “államférfi“, aki azóta csupa hozzá hasonló (narancs)sárgás laposféreggel hemzsegtette tele az országát, annak összes közintézményét pincétől a padlásig?

 
A helyes megfejtők között fél esztendőre szóló, ingyenes szendamondja-előfizetést sorsolok ki!
 

***

Van egy másik találóskérdésem is: “Miért szüntetik meg még az idén a szelektív hulladékgyűjtő ‘szigetek’-et?“. A válasz: “Azért, hogy jövőre válogatás nélkül dobjuk ki a Szemetet!“.
 
… és ezt …
 
szendamondja!

Ecetfa

Az alábbi írás iskolapéldája annak, hogyan is lehet (sőt, köll!) megfogalmazni egy tárcát/glosszát:  elgondolkodtatóan komoly tartalom, szükségesen karcos (fekete)humor, jó nyelvezet. Ha ezt kinyomtatva és név nélkül az orrom alá teszik, azt gondoltam volna, hogy emigrant Köztársunk volt az “elkövető”. Ámde nem! Ez ugyanis a nepszava.hu oldalán jelent meg ma Veress Jenő tollából.

Álmodtam egy ecetfáról

Az ecetfa köztudomásúlag egy kártékonyan terjeszkedő, minden biológiai energiát kiszívó, hatalmas dudva. A kultúrnövényzet gyilkosa. Alkalmas tehát arra, hogy a kormányzat szimbóluma lehessen.

Az ecetfa gyökérzete közvetlenül a talaj felszíne alatt nagy felületet képes behálózni, így gyakran a kert távolabbi részén is megjelennek sarjai. Virágzata bugás. (A népszótár szerint a bugázás piaci lopást, csomaglopást jelent.) A növény levele és termése mérgező. Agresszív terjedése okozhat gondokat.
A minap nyilatkozott egy filmes szakember, aki arról beszélt, hogy Andy Vajna amerikai származású magyar producer, aki Hollywoodból miniszterelnöki biztosi csődvédelembe menekült, tönkrevágta a magyar filmgyártást. Vajna a magyar ecet kertvégi sarja.
A (kulturális) kormányzat pedig a buja, lombos ecetfa maga. De gyökérnek is bízvást nevezhetjük.

Sosem kérdeznék rá Orbán Viktornál egy opera harmadik felvonására, hiszen köreiben ez első szünetben szokott lenni a legnagyobb tülekedés a ruhatárban. Hogy ő – szavai szerint – Eszterházára szeretne járni jó operát nézni, azt annyira vegyük komolyan, mintha azt állítaná, hogy Abádszalókon a legjobb a vattacukor.
De sokkal aggasztóbb, hogy a kulturálatlanság (mások ezt tahóságnak neveznék) oltárán áldozva politikája fűnyíróelven tipor végig a műveltség minden letéteményesén. A filozófusokon, a pedagógusokon, a művészeken, az újságírókon – lehetőleg kijátszva őket egymás ellen is. Az iskoláskor 16 évre szorításával, a Klinghammer államtitkárral kimondatott orbáni igazsággal – ami gyönyörködtet, szép, boldogságot hoz: az haszontalan. Tandíjjal, röghöz kötéssel, megszüntetett egyetemi szakokkal, álszent hittanoktatással, satöbbivel (rabótájet, bitte!).

A filozófusok, művészek, pedagógusok ugyan – igaz, sokan éhen – jórészt túlélik a bunkóság most épülő kultuszát, de mi lesz egy emberöltőnyi gyerekkel? Ki tanítja, neveli majd az Orbánisztánt túlélő nemzedéket – ne mondjam, a jövő parlamenti képviselőit? (Ki mutat fényt az éjszakában? Ha senki, az jó?)
Az Orbán-rezsim világnagy inasiskolává kívánja tenni a boldog emlékezetű Magyar Köztársaságot.

Egy Hír tévés – más nem is fér Orbán közelébe – azért rákérdezhetne például, hogy milyen könyvet olvasott legutóbb, mi volt szép színházi élménye, melyik balett tetszett neki a legjobban… Annyira szívesen hallanám a válaszokat! Vagy látott valaki olyan filmhíradót mostanában, hogy a kultuszminiszter (nem ám a miniszterelnök!) egy komoly kulturális rendezvényen vett részt? Színházban járt, könyvhéten vásárolt, koncertet hallgatott…?
De ma ott tartunk, hogy Magyarország egyetlen kultúrnövénye a szotyola, ami a stadionokban terem, zacskóban.

Persze a kultúra megközelítés kérdése is. “Egy érdekes kulturális jelenségnek lehettünk tanúi a parlamentben”- fogalmazott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, a Jobbik pénteki performansza kapcsán. Nos, aki a szélsőjobb – amúgy ezúttal vitathatatlanul jogos – tiltakozását nevezi kultúrának, tényleg jobb, ha kerüli a valódi művészet világát. Beszennyezné.
A mérges ecetfát viszont a Jobbikkal együtt locsolgatja. Nő is szépen, lehet alatta táncolni…