Álom az államban

Tisztességes polgárok azért “üzemeltetik” az államot, hogy az szolgálja őket, a közösség céljait, intézze ügyeiket, tartassa be a szabályokat. Cserébe ezért adót fizetnek, … lényegében egymásnak. Mi jobbágyok vagyunk, akik azért rójuk le a sarcot, hogy szolgálhassuk az államot. Hogy “az” elérje céljait, hogy engedelmeskedhessünk neki. … Tisztességes polgárok jómódúak. A jobbágyok szegények.

Sok évvel ezelőtt olvastam egy értekezést az egyik klasszikus “tyúk, vagy tojás”-dilemmáról. A szerző azon morfondírozott, hogy vajon a Jólét teremti-e meg a Demokráciát, avagy inkább fordítva. Egyes arab olajsejkségek példáját nézve szerinte kimondható: demokrácia nélkül is létezhet jólét, hiszen az uralkodó a saját tulajdonában álló ország bevételeiből gondoskodik az alattvalókról. Ugyanakkor fordított példát nem találni. Olyat, hogy valahol ugyan nagy a szegénység, de demokrácia van. Le is vonta hát a következtetést, hogy a kettő nem jár kéz a kézben, egyik sem feltétele (és létrehozója) a másiknak. A jólét inkább egy gazdasági fogalom (ráadásul relatív, hiszen ez nem ugyanazt jelenti mondjuk az Egyesült Államokban, mint Burkina Fasóban!), a demokrácia pedig egy, a társadalom “érettségi fokából” eredő, ennek megfelelő mértékű “szükséglet”.

Első olvasatra elfogadhatónak tűnik az érvelés és a konklúzió is. Ámde valahol valami erősen “sántít” benne. Valóban nem tudnék mondani olyan államot, amely demokratikus ugyan, de szegénységben élnek a polgárai. Azért nem, mert a “szegénység” egyrészt valóban relatív fogalom, másrészt ilyen országok tényleg nem léteznek. Ugyanakkor rossz az arab példa is, mert az állami/uralkodói “gondoskodás” csak a kiválasztott kevesek, az “alattvalói” státussal rendelkezők osztályrésze. A többieknek ott a rabszolgaság, amint azt kitűnően szemléltetik azok a körülmények, amelyek között Katarban dolgoznak a foci VB stadionjait építő vendégmunkások.

Miért nincs “szegény demokrácia”? Azért nem, mert a demokráciához szükséges egy általánosan elfogadott szemlélet, viselkedési mód, amit nevezhetünk akár “tisztességnek” is. Egy tisztességes társadalom nem csak szorgalmasan dolgozik, becsületesen fizet adót, de szolidáris is. Azért szolidáris, mert ismerve saját történelmét, múltját pontosan tudja, ha megengedi, hogy egy bármiféle kritériumok (aktuális politikai mániák) alapján “kiválasztott” rétegétől az állama, a választott képviselőiből álló törvényhozása megtagadja a legalapvetőbb jogokat (hogy melyek ezek, azok csak “mennyiségben” változóak), akkor előbb-utóbb mindenki sorra kerül, s az “állam” a fejükre nő (lásd még Niemöller tiszteletes híres önvallomását!).

A Demokrácia tehát nem tűri a Szegénységet! Azért nem, mert az Alapvető Tisztesség szabályai szerint mindenkinek “jár” az emberhez méltó életkörülmény, megélhetés, az a bizonyos “társadalmi minimum” (ami szintén országonként változó). Azoknak is, akik valamilyen oknál fogva nem képesek ezt önmaguknak megteremteni, “előállítani”. Mivel pedig bárki bármikor kerülhet ilyen helyzetbe, a tisztességes társadalom szolidáris polgára a választott képviselőiből álló törvényhozása útján egyszerűen kiköveteli a saját államától, hogy a tisztesen befizetett adójából támogassa, karolja fel a szükséget szenvedőeket. A tisztességes munkabérekhez/jövedelmekhez pedig néhány országban még törvények sem köllenek. Kikényszeríti azt maga az Általános Tisztesség is, a jól érzékelhető, még csak írásba sem foglalt Társadalmi Elvárás.

Valódi és általános Jólét tehát nincs Demokrácia nélkül. Az meg nem létezik Általános Tisztesség hiányában. Ez meg csak akkor lehetséges, ha van Szolidaritás, avagy ha tetszik: a Polgári Öntudat.

Kádár “apánk” rendszere ezt kiölte belőlünk. A “teljes foglalkoztatottság” hazugsága (ki is “házal” ezzel mostanság?) volt az az Alku, ami arról szólt, hogy “Ha befogod a pofád, lesz kajád és kalyibád!“. Mindenki tudta, hogy létezik a “kapun belüli munkanélküliség”. Mindenki tudta, hogy öt állásból legalább kettő arra szolgál, hogy “bér” formájában fizessék ki a segélyt. Mindenki tudta, hogy a “közveszélyes munkakerülés” btk.-paragrafusa nem csak a kurtizánokra, hanem az “izgágákra” is vonatkozik. Ennek ellenére mindenki hangoztatta: “Csak annak nincs állása, aki nem akar dolgozni!“, illetve “Aki nem dolgozik, az ne is egyék!“.

Ez a hazugság élt tovább a részvétlen társadalomban a “Rendszerváltás” után is. Azért, mert Kádár Örökösei valahogy elfelejtették megmondani a Jónépnek, hogy mi is lesz a Következmény. Hogy a sok “ál-állás” meg fog szűnni, s immáron nem “bér”, hanem “segély” lesz a kifizetett pénz “neve”. Elfelejtették megmondani a Jónépnek, hogy ami eddig volt, az nem mehet tovább. Hogy aki munka nélkül maradt az nem föltétlenül “lusta”, hanem lehet, hogy csak peches. Hogy ez bárkivel előfordulhat. Hogy ezért érdemes kissé “szolidarizálni” és nem pedig elfordulva “lenézni”.

Nem volt ez persze akkor még tudatos törekvés. Csak kényelemszeretet. Voltak ugyanis “egyéb”, megoldandó problémák (pl.: a pártok és az oligarchák “feltőkésítése”), melyek sokkal kevésbé voltak halaszthatóak, mint a társadalom “felvilágosítása”, ha tetszik “nevelése”. Most ugyan már az, tudatosan meg a “dolog”, de megint csak azért, mert vannak sokkal fontosabb elfoglaltságai a degenerálódott, általunk korrupt gazemberekkel teletömött “politikumnak”.

Mert degenerálódtunk mi is! Tétlenül néztük, ahogy elébb kizsarolják, osztán meg ellopják az összegyűjtött vagyonunkat (“Manyup”). Tétlenül néztük, ahogyan ránk erőszakolják azt a Tákolmányukat, melyben a “polgár” szó mellett a “köteles”, az “állam” után/előtt meg csak a “törekszik” kifejezések állnak. Rohadtul nem érdekelt minket, hogy kitiltják a gyerekeinket az egyetemeinkről, lassan már a gimnáziumainkból is, hogy szeretteinket egyszerűen megölik a kórházainkban (ha nincs elég pénzünk). Marhára nem izgatott senkit, hogy öt esztendő alatt harminc százalékkal emelték a közterheinket, cserébe pedig nem adnak semmit: se szolgáltatás, se ellátás, csak korrupt urizálás! Báván bámultuk, hogy rokkantjainktól elveszik a megélhetésüket, hogy a rászorulókból “közmunkásnak” nevezett rabszolgákat csinálnak, a hajléktalanokból pedig bűnözőt. Talán még egyet is értettünk mindezekkel, de persze csak addig, amíg magunk is ugyanebbe a “cipőbe” nem húztuk a lábunk fejét.

Most ugyancsak tétlenül nézzük, ahogyan a jegybankelnök a saját nemzeti valutánkkal folytatott tőzsdei spekulációiból származó, szerinte nem közpénznek számító “nyereségét” ostoba és pazarló “alapítványokra” költi – mert nincsen Felügyelőbizottsága, amely esetleg megálljt parancsolhatna neki (bő 250 milliárd forint egyelőre a “számla”!). Hogy a qrmány krőzusként szórja a pénzünket veszteséges bankok felvásárlására, csak azért, hogy aztán “ócsón” odaadja a miniszterelnök haverjainak, akik egyébként csak strómanok (már itt is több, mint 250 milliárd a szükségtelenül elköltött forintok mennyisége!). Közben pedig hevesen bólogatunk arra, hogy be ne engedjék mán hozzánk a sok szerencsétlen koszovói menekültet, mer’ csak a melót vennék el tőlünk, “tartásuk” pedig rohadtul drága.

Az persze senkit nem érdekel, hogy egyetlen koszovói sem akar itt maradni. Hogy pont ugyanannyi honfitársunk hagyja el évente ezt a “jobban teljesítő” országot, mint ahány “tranzitmenekült” és pont ugyanezért. Hogy itthon falvak tucatjai vannak, ahol már nem is koszovói, sokkal inkább bangladesi nyomor tombol. Mert itt ilyesmire nincsen pénz. Ilyesmire sem!

De semmi baj! Majd nemzetileg alaposan megkonzultáljuk ezt is. Osztán pedig meg fogunk nyugodni. … Ahogy szoktuk. … Osztán pedig minden marad a “régiben”. … Ahogy megszoktuk! … Közben meg álmodunk ebben a szar(rá tett) államban. … Ahogy mindig!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Nehéz az élet!

Higyjen bárki bármit, kormánypárti képviselőnek sem könnyű lenni ma Magyarországon. Az alábbi poszt szó szerinti leirata egy hangfelvételnek, mely egy fideszes honatya és annak régi barátja közötti telefonbeszélgetést rögzítette. Forrásomat ugyan nem nevezem meg, de annyit elárulhatok róla, hogy megegyezik azzal a személlyel, aki a “Bilderberg-konferenciá“-ról szivárogtatott a “Magyar Nemzet” címen megjelenő sajtó- és nyomdaipari terméknek.

– Szevasz Béci, Jóska vagyok!
– Szevasz Józsikám! Megkapta a lányod a trafikot? … Jól elintéztem, mi?
– Milyen trafikot? Nem értem, miről beszélsz.
– Ah, ja! Bocsika, te nem az a Jóska vagy, hanem a másik!
– Igen, “a másik” …
– Hát, hogy ityeg?
– Köszi, semmi különös. Dolgozgatok, neveljük a kölköket … tehát a szokásos.
– Miért hívtál?
– Csak tudni akartam, hogy mi van veled, hogy érzed magad. Tudod egyre szörnyűbb híreket lehet hallani a frakciód háza tájáról. Nem lennék szívesen a bőrödben!
– Hogyhogy? Nincsen itten semmi baj. Bejárunk a Házba, ülünk a bizottságokban, jó törvényeket szavazunk meg, s ezért most Magyarország jobban teljesít! Nem?
– Nem.
– Miért nem?
– Tudod te, hogy micsoda szegénység és nyomor van ebben az országban? Legalább négymillióan élnek a hivatalos létminimum alatt!
– Ezt meg honnan veszed? Hazugság!
– Tegnap közölte a KSH!
– Hát … nézd … ő … szóval tudom, hogy vannak gondok, de hidd el, hogy az irány, amit a Miniszterelnök Úr határozott meg, alapvetően jó! Csak kell még egy kis idő, hogy ezt a zemberek is megérezhessék. Most, hogy kikerültünk a túlzottdeplicit alól, már tudunk adni pénzt a pedagóusoknak is … ahogy azt a Miniszterelnök Úr is megígérte!
– Deficit!
– Mi?
– Nem túlzott “deplicit”, hanem túlzott “deficit”! A tanárok meg egyáltalán nem kapják meg azt, amit ígértetek nekik. Csak az emelés 60 százalékát, azt is úgy, hogy közben minden pótlékot és túlóradíjat elvesztek tőlük. Így jó, ha átlagban 5-10 ezerrel lesz több a keresetük, miközben 26 helyett 32 órát kötelesek hetente a munkahelyükön eltölteni!
– Mert most csak ennyire telik, de lassan bepótoljuk!
– Ja, 2017-re! Miközben a törvény szerint idén szeptember elsejétől köllene!
– Hát majd csinálunk valamit.
– Igen, “valamit” … mondjuk módosítjátok a törvényt … persze csak a bérezési részét! … Nem gondolod, hogy ez disznóság?
– Ha egyszer muszáj módosítani, akkor muszáj!
– Ki mondja meg, hogy muszáj?
– A Frakcióvezető Úr.
– És neki ki mondja meg?
– Lázár Úr.
– És neki?
– Természetesen a Miniszterelnök Úr!
– És Orbánnak ki mondja meg, hogy mi muszáj? … A Habony Árpád?
– Hát ő meg hogyan kerül ide?
– Én is ezt kérdezem: hogyan került oda az a pasas? Kicsoda-micsoda ő tulajdonképpen? Állandóan ott lohol Orbán után … Viktor szerintem csak akkor tud fingani, ha előtte kihúzza a seggéből Árpádot … Osztán ott ül a pasi minden frakció- és kormányülésen, Viktor mindenben az ő tanácsát kéri, mikozben a hapsi hivatalosan még csak nem is létezik! Senkivel, se a frakcióval, se a Miniszterelnökséggel szerződése nincs!
– No ezt meg honnan veszed?
– Most olvastam a “168 Órá“-ban.
– Az egy ballibás, hazudozó, kommenista lap! Egy szavát se hidd el!
– A frakciótól és a Miniszterelnökségtől származó információk alapján írta ezt, azon kívül minden sajtófotón és videón látszik, hogy a háttérben ott sündörög ez a mandró.
– Persze, hogy ott van, ha egyszer a Miniszterelnök Úr főtanácsadója. Azt meg, hogy a Miniszterelnök Úr kit enged be a saját kormányának az üléseire, a saját dolgozójába, nehogy mán a “168 Óra” határozza meg! Te is bejöhettél a múltkor az irodámba, nem?!
– Ja! Miután átmentem a fémdetektoron és még meg is motoztak!
– Hát, ha egyszer ez a szabály?!
– No de az is szabály, hogy kormányüléseken csak olyanok lehetnek, akik átestek a nemzetbiztonsági szűrésen. Habonynál meg ilyesmit senki nem végzett el!
– Biztos nincs rá szükség. A Miniszterelnök Úr okos ember, tudja maga is, hogy ki megbízható és ki nem.
– Jó, hagyjuk! … De akkor Orbánnak ez a Habony mondja meg, hogy milyen törvényt kell hozni és melyiket módosítani?
– Lehetséges, de vannak ott más, tanult szakemberek is, akik tudják, hogy mit és miért?!
– Ti meg csak úgy, hozomra megszavazzátok.
– Igen.
– Te melyik törvényt olvastad el utóljára, szavazás előtt?
– Már nem emlékszem, de mindről tudom, hogy miről szól?
– Honnan?
– Hát egyrészt ott a címe, másrészt a Frakcióvezető Úr mindíg megmondja, hogy mit köll szavazni.
– Az orrod alá dugnak egy törvényt, azt sem tudod, pontosan mi van benne és te csak úgy megszavazod?
– Igen, hiszen ez lenne a dolgom. Nem?
– Nem! Szerintem neked az lenne a dolgod, hogy mielőtt gombot nyomsz, legalább alapszinten tisztában légy azzal, hogy mégis mit csinálsz, mi lesz a népre a következmény!
– A Miniszterelnök Úr tudja, hogy mi köll az országnak, meg a népnek. Meg lehet benne bízni és jó szakemberei vannak. Ha ők azt mondják, hogy valamit meg kell szavazni, akkor az biztosan úgy van. Mi jó törvényeket hozunk!
– Ja! Azért kell most sebtiben módosítani a köznevelésit, meg hamarosan ötödjére az Alaptörvényt. Ugye? … Nem gondolod, hogy téged a nép a maga képviseletére tart és nem egybites biodroidnak? Nem érzed, hogy amikor vakon szavaztatnak meg valamiről, akkor a főnökeid tulajdonképpen mélyen megaláznak?
– Nézd, vannak dolgok, amiket nem köll feszegetni. Most van egy jó fizetésem, ha köll valami, csak szólok a Frakcióvezető-helyettesnek, ő meg (ha Lázár Úr, meg a Miniszterelnök Úr is úgy gondolja) elintézi a dolgot. De ha nekiállok ugrálni, meg okoskodni, hát hamar kipicsáznak innen és úgy járok, mint ez a buta Ángyán! … A marha! Miért nem a frakción belül intézte a dógait? Most mehet alapbéren függetlennek!
– Te is megtehetnéd azt, amit az Ángyán! Állj fel, mondd meg, hogy nem vagy egy hülye automata, neked nem erre szól a néptől kapott megbízásod és vagy ülj ki a bűnbandából, vagy mondjál le! …
– Ez nem ilyen egyszerű! Ott van az asszony, a nagy ház, a kocsi meg a vállalkozás. Nem is beszélve a kölkökről! … Tudod te, hogy mindez mennyibe kerül? Ha visszamennék kisvárosi, tyúkpörös ügyvédnek, hamar felkopna az állunk, nem is beszélve arról, hogy “utánam nyúlnának”!
– Nem ilyen voltál te három évvel ezelőtt!
– Az embernek alkalmazkodnia kell.
– Mivel? Azzal, hogy eldobja a gerincét?
– …
– Azt mondom én neked: szállj ki, mielőtt még nagyobb bajod esik! Hidd el, ezt nem lehet tovább bűntetlenül csinálni és nem a főnökeid, hanem te, meg a hozzád hasonlók ülnek majd a vádlottak padján! … Inkább legyél szegény, de nyugodtan aludj! Nem?
– Már késő!
– És mi lesz jövőre, ha nem kerülsz be ismét a parlamentbe? Tudod, hogy csökken a létszám, s ha még minden helyet is a Fidesz szerez meg, akkor is vagy hetvenen mentek a levesbe!
– A Lázár Úr aszonta, hogy senkinek nem lesz elengedve a keze …
– Avagy inkább a töke …
– … mindenkiről gondoskodni fognak. Lesz majd hely különböző cégeknél, meg a járásoknál is. Jó fizetéssel!
– Gratulálok! És mi van akkor, ha nem a Fidesz győz?
– Az lehetetlen! A nép tudja, hogy mi vezetjük őt a helyes úton!
– Te mikor voltál utóljára “A Nép” között? Tudod te, hogy miket beszélnek, hogyan éreznek?
– …
– Sajnállak, ember! Pénzért lettél Senki és nem csak magadat árultad el!
– …
– Többé nem kereslek és te se engem! … “Utána” se!

A tanulságos beszélgetést lejegyezte:

szendam