Hatvankét perc

Hatvankét perc – ennyi időt szánt tegnap az Európai Parlament (EP) brüsszeli ülése arra, hogy megvitassa az orbáni Tákolmány komoly botrányokat kiváltó “Negyedik Módosításá“-t. Egeret szültek a hegyek? Meglehet.

Ahhoz képest, hogy magyar részről már szinte az anyázásig menő levél- és nyilatkozat váltás zajlott le az elmúlt hetekben az Európai Bizottság (EB) és az Orbán-kormány között, az EP tegnapi ülésén tulajdonképpen nem történt semmi. Ahhoz képest, hogy az Európai Néppárt (EPP) egyes vezetőinek (hivatalosan többször cáfolt, offrecord nyilatkozatokban pedig ugyanannyiszor megerősített) “Dubrovniki Vacsorá“-ján már a Fidesz kizárása is komolyan felmerült (ha “egy héten belül” nem hajlandó retirálni a tákolmánymódosítás ügyében); és ahhoz képest, hogy az EPP képviselői állítólag még kedden “komoly bírálatokat” intéztek Orbánhoz, ezen szándékok, kifogások és averziók a legkevésbé a néppárti frakción látszottak meg tegnap. Igaz, a többiekről sem mondható el, hogy különösebben jeleskedtek volna.

Az eseményekből véleményem szerint az alábbi következtetések és tanulságok vonhatóak le:

  1. Orbán a hangulatot ugyan jól, de a várható történéseket rosszul mérte fel.
  2. Minden EP-képviselőcsoport “hozta a formáját” – különösen a néppártiak.
  3. Igazaknak tűnnek az európai képviselőkkel kapcsolatban már régóta hangoztatott bírálatok – különösen a néppártiak esetében.
  4. Az EU vezető politikusai “ejtették” (jobb esetben csak) Orbánt.
  5. Az Orbán-probléma csakis belföldi “erőforrásokkal” oldható meg.

1.)  Nem kétséges, hogy Orbán, illetve brüsszeli helytartója (Szájer) jól mérték fel azt az undorral vegyes hangulatot, mely általánosságban úgy őt, mint kormányát és pártját övezi az EU-ban. Ehhöz nem köllött komolyabb elemző tehetség, lévén ez a helyzet már esztendők óta fenn áll, s az utóbbi hetek magyar nyilatkozatai (különösen az egészen elképesztő Navracsics-félék) csak tovább élezték ezt. Ám abban már tévedtek, hogy milyen “hőmérsékletű” bírálatözön várható majd az EP plenáris ülésén, különösen a többséget adó Néppárt részéről. Ippeg ezért hiba volt úgy dönteni, hogy a miniszterelnök maradjon csak távol ezen vitától, mert a “Magyar Szabadságharc Bátor Tábornoka” mondvacsinált propaganda-nimbuszát sikerült így azzal a képpel alaposan lerontani, hogy Orbán – a várható bírálatok elől – gyáván a halott Mrs. Tatcher koporsója mögé bújt. Igaz azonban az is, hogy ez a nyílvánvaló megfutamodása már semmit nem rontott külföldi megítélésén, a számára egyedül fontos belföldin pedig pláne nem. Az előbbi rosszabb talán már nem is lehetne (bár Orbán – a közismert bunkósága, szocio- és pszichopátiája okán – ebben még nem meríthette ki teljes kreativitását), az utóbbin pedig szinte semmiféle kopás nem látható. Az igaz ugyan, hogy egy legutóbbi felmérés szerint a magyar népvélekedés jobbnak ítéli meg Bajnai kormányzását, mint az övét, de a pártnépszerűség legutóbbi listáját még annak ellenére is a Fidesz vezeti, hogy az általa hírdetett, “Centrális Erőtér“-en (tehát a kizárólagos vezéri akaraton) alapuló kormányzati metodikája már nem egyszer mondott szinte minden területen és látványosan csődöt – legutóbb a márciusiHóshowalkalmából! Az oroszlánordításokat mímelő “Viki Mouse” Brüsszelből történt megfutamodása tehát a szokásos módszerekkel idehaza simán kimagyarázható – pláne a történtek fényében.

2.) Mert mi is történ tegnap Brüsszelben? Semmi! A baloldali, liberális és zöld frakciók hozták a szokásos formájukat, s nem fukarkodtak kritiáikkal, melyek valószínűleg élesebbek lettek volna, ha Orbán személyesen is jelen van az ülésteremben. Ámde ezeket (idehaza) simán ki lehetett volna magyarázni a már hetek óta melegen és talonban tartott “Rezsicsökkentés“-kártya előhúzásával mondván: “a ballibzöldek szokásukhoz híven a zembereket kizsigerelő és most sértett multik pártjára álltak“. Ráadásul ezek a frakciók “ellenzékben” vannak az EP-ben, s akarják bármiféleképp is elítélteni az Orbán-kormányt a maga jogtipró magatartása miatt, az lehetetlen a Néppárt nélékül. Márpedig az EPP is hozta a maga formáját, s ha nem is túl nagy vehemenciával, de igyekezte védeni az Orbán által már többször is leturházott “mundér” becsületét. Az ugyan valószínűleg igaz, hogy a “Fidesz” nevű Orbánbandát Európa vezető, jobboldali politikusai “70-30” arányban tekintik “persona nongrata“-nak (Viktor régóta már csak olyan eseményekre kap meghívást, melyekről funkciójánál fogva kihagyhatatlan!), de valószínűleg az is igaz, hogy Vityu kán EPP-beli “támogatói” és ellenzői már csak az “50-50” százalékot teszik ki, azért osztán a frakció képtelen eldönteni, hogy az “enfante terribile“-nek bizonyult Orbán (& Tsai.) nyílvános megszégyenítésével (kizárásával) a maguk tekintélyét és hitelességét, avagy a takargatással/mentegetéssel a parlamenti többségüket őrízzék-e meg. Az előbbit az ellenzők, az utóbbit a támogatók képviselik.

3.) E döntésképtelenség azonban felveti azt a régi vádat, miszerint az EP-be a nemzeti anyapártok olyan képviselőket juttatnak be, akik odahaza már csak “leharcolt ‘bé’-kategóriások“-nak számítanak, azaz: az Európai Parlament tulajdonképpen egy kádertemető! Ha azt nézzük, hogy az EU végső soron azt is állítja magáról, hogy nem csupán egy gazdasági (és gazdaságjogi), hanem politikai és elv/értékszövetség, s mindez ráadásul az “Alapító Nyilatkozat“-ában még szerepel is, akkor különösen kirívó az az impotencia, amelyet annak “törvényhozása”, azaz az EP ezek kikényszerítése terén a tagjaival (azok mindenkori kormányaival) szemben már fennállása óta szakmányban tanúsít. Nem csak abban, hogy pl. Nagy-Britannia már a kezdetek kezdete óta mentesítve vagyon olyasmik alól, melyek egyébként mindenkire kötelezőek; nem csak abban, hogy csupán nemrég derült ki az egyik alapítójáról (Franciaország – a “Bora Bora-ügy“), hogy “elfelejtett” bizonyos uniós jogokat ratifikálni – ezek csupán államközi és politikai “környülállások”. De abban is, hogy az EP két legnagyobb képviselőcsoportja mennyire nem képes még a saját pártcsaládjában sem érvényesíttetni az “Európai Értékek“-et! A Szocialisták például nem tudták kordába szorítani Robert Fico pártját, s amikor azt ki köllött volna teljes joggal zárni a maguk EP-frakciójából, akkor inkább az aktív semmittevés hősies taktikáját választották. Most ugyanez a helyzet a Néppárt és a Fidesz esetében is, azzal a kicsny különbséggel, hogy az EPP egy meghatározó része még nem is átallja védelmezni a “Magyar Fico”-t! S mindezek miért is történtek? Mert a normális esetben bekövetkező kizárások az adott EP-frakció létszámát csökkentette volna, márpedig ezek a “Békategóriás” europolitikusok sajnos ebben mérik pártcsaládjuk európai (pontosabban: EP-béli!) tekintélyét! … Nem pedig azon elvek betartásában és betarttatásában, melyek alapján ők is megkaphatták/átvehették megbízóleveleiket! … Ja, hogy honi pártjaik vezetői esetleg rávehetnék őket a harcosabb kiállásra? Hát, talán. De egyrészt egy euroképviselő ugyanúgy visszahívhatatlan, mint a magyar parlamentben ücsörgő társa, másrészt …

4.)  Európa vezető (többségükben igenis jobboldali!) politikusai egyszerűen már megúnták az orbáni orcátlankodásokat, s a jelenlegi magyar kormány hivatali idejéből (elvileg) hátra lévő egy esztendőt már fölöslegesnek tartják az azzal való konfrontációval eltölteni, s ennek érdekében az “Európai Normák“-hoz idomítani úgy az Orbán-kabinetet, mint saját euroképviselőiket. Igaz, hogy “Túlzottdeficit-eljárás” életben tartásával, meg a “Velencei Bizottság” (előre látható) vizsgálati eredményeinek “bevárásával” azért nem teljesen engedik ki Puszta Putyin pofájából a zabolát, de ennél többre nem lehet számítani tőlük, mert ők Orbánt és Bandáját már “ejtették”. Ez pediglen még akkor is így van, ha a honi Ellenzék (és annak aktív, valamint passzív támogatói) az EU-t tekintik az orbanizmus elleni Csodafegyvernek! De nem az!

5.) Mert a tegnapi (és általában a) brüsszeli események azt üzenik Magyarországnak, hogy: “Oldjátok meg a magatok által magatoknak okozott problémát!“. Demokráciát és demokratikus gondolkodást exportálni, bármiféle diktátummal bármelyik népre rákényszeríteni ugyanis lehetetlen! Ezt tanítja a Sikeres Országoknak az a Törénelem, melyből a honi polgár egy bötűt sem tud, avagy képes felfogni(de még a magát “demokratikus”-nak nevező Ellenzék sem)! Lehetne ugyan e Magyarországhoz képest elképesztő mértékű gazdasági/politikai csoportosulástól támogatást kapni a gőzerővel kiépülő Magyar Diktatúra ellen, de ahhoz kellene valami: mondjuk egy egységesült ellenzék és egy annak üzeneteire fogadókész polgárság! Jelenleg van ilyen? … Nos? … Úgy őszintén?! … Na ugye, hogy nincs!

Hát akkor meg mi a jóbüdös pacipéniszt csodálkozunk azon, hogy itt tartunk, ahol vagyunk?!

Brüsszelben tegnap bruttó hatvankét percet érdemeltünk ki magunknak … méltatlanul! Ha kicsit még tovább megyünk az “Orbáni Út“-on, legközelebb már hatvankét másodpercet sem fognak ránk pazarolni!

… és ezt …

szendamondja!