Amikor a Büró “működni” kezd …

Döntés nincs, de végrehajtják. Felelős van, de nem tudni kicsoda. … Így “működik” az Orbánmaffia frankenstein-állama!

Amikor a 444.hu tudósítását olvastam, a szememnek nem akartam hinni. A portál újságírója pedig a fülének nem, bár jelen volt azon a bizonyos Eseményen és végigszenvedte ugyanazt, amit az Érintettek voltak kénytelenek a Büró egyik Bürokratája jóvoltából.

Idén, egy nem túl szép tavaszi napon, pontosabban március 18.-án dicsőséges qrmányzatunk úgy döntött: a fővárosi középfokú egészségügyi képzés bázisműhelye, a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola “jogutóddal megszűnik”. Az úgynevezett “Nemzeti Közszolgálati Egyetem” tőszomszédságában lévő intézményt a XIX. kerületi Semmelweis Ignác Humán Szakképző Iskola veszi át, a mintegy 1.100 (azaz: ezeregyszáz!) diákot pedig hat különböző képzőhelyre szórják szét. A néhány esztendeje 3 milliárd forintos EU-támogatásból gyönyörűen felújított, speciális demonstrációs termekkel, valamint egy 40.000 (tehát: negyvenezer!) kötetes könyvtárral felszerelt épület további sorsa egyelőre ismeretlen. Esztendők óta terjengő pletykák szerint azt az “Orbánegyetem” nézte ki magának és fogja megkapni.

Az erről szóló értesítést a “Wallenberg” április 13.-án kapta meg a Maffiaállam szörnyszülöttjeinek egyikétől, a “Klebersberg Intézményfenntartó Központ“-tól. Azzal az utasítással, hogy az üggyel kapcsolatosan “nyilatkozattételi tilalom” lép életbe, melyben benne foglaltatik (ez már csak szóbeli ukáz volt!), hogy ha az érintettek (diákok, szülők, tanárok) az okokat firtatnák, akkor “nem kell indokolni, lévén a fenntartónak sem kötelessége megindokolni a döntést“.

Ugye milyen “aranyos”? Több, mint ezer diák, majd’ nyolcvan tanár mehet a “levesbe”! Mert a Főméltóságú Főméltóságos Főméltóság így döntött, a Naccságos Hivatal meg nem meri vállalni sem a dolgot, sem a pofáját, sem pedig a felelősséget. Mindenkinek kuss! Hajtsák végre az ukázt, a többi meg az ő dolguk.

Hát nem! A még mindig hatályos törvény szerint ugyanis ilyen döntést csakis a “szakminiszter” hozhat, nem pedig a Qrmány. Azt is csak úgy, ha előzetesen értesíti szándékáról az érintetteket, s kikérte a véleményüket is (igaz: utóbbiak őt semmire nem kötelezik). No ez az, ami elmaradt – szokás szerint – és ez az, amibe a nyájként kezelt Kipicsázottak belekapaszkodtak. Nem is tettek lakatot a szájukra, tiltakozni kezdtek (ölég hangosan), hivatkoztak a Törvényre, melynek még a betartásának látszatát is alaposan elkerülte a Büró. Így meg a Botrány vált elkerülhetetlenné. … No meg a szintén szokásos, utólagos “legalizálás”, amely kimerült egy olyasmiben, melyet a KLIK “egyeztető fórumnak” becézgetett. (Ahogyan azt A Géza mondotta volt: “Poszt tőzeg. … Illetve … poszthumusz!“)

Ez történt meg tegnap, melyen ugyan a KLIK meghívott vezetője ugyan nem, de a 444.hu újságírója részt vett – no meg néhány száz “Érintett” is. Az, hogy a Büró Főbürokratája ippeg pont akkor minő okból is nem ért rá, azt nem tudni (nem a fenét nem!), de maga helyett kegyeskedett elküldeni egy Albürokratát (rögzítsük a nevét és titulusát: Halász József, szakképzési osztályvezető) aki osztán – izzadtság- és kozmaszagot árasztva – megpróbálta “elmagyarázni” a Történteket, meg az azokból fakadó Jövendőt.

Olyasmiket mondott a Szerencsétlen, hogy például “én egy tisztviselő vagyok“, tehát csak “a munkámat végzem“. Meg hogy “Központi döntés volt, hogy az iskolát áthelyezik, de még nincs semmiféle döntés“, ugyanis a “szagminiszternek” május végéig köll eztetet csak megtennie. Mivel Balog emberkereskedő páter ilyesmit eleddig nem követett el, az azt jelenti, hogy “… végleges döntés még nincsen. Tényleg nincsen. Semmire nincsen döntés“. Tehát a szülők, a diákok, meg a “tanarak” csak mondják el nyugodtan a véleményüket (hiszen azér’ gyütt ide, hogy ezeket meghallgassa), de a lényeg az, hogy a “Nemdöntés” következtében szeptembertől a “Wallenberg” akkor sem működhet tovább úgy és ott, ahol eddig, ha a fejük tetejére állnak. Ezt tessenek tudomású’ venni, s ennek keretében folyjék tovább a vita!

Az Albürokrata tehát “emberileg” talán nagyon sajnálja a dolgot. Azt, hogy törvénysértő módon a qrmány, meg annak erősen szagos szakminisztere olyan döntés “nem hozott”, melynek következtében szélnek eresztettek több, mint ezer diákot, meg majd’ nyolcvan pedagógust. Azt, hogy ezzel szétvertek egy jól működő intézményt, s mindezt csak azért, hogy egy Idióta Karrierista által irányított, elmebetegek oktatói stallumával felszerelt Hülyeegyetem megszerezhessen egy olyan épületet, melyet az “Ellenséges Brüsszel” jóvoltából csodálatosan felújítottak. Ámde ő “csak egy tisztviselő”, aki ugyi kizárólag a munkáját végzi.

Az ember ilyenkor hajlamos megszánni a Beosztottat. Azt, aki tényleg csak a munkáját végzi. Végrehajtja azt a Feladatot, melyet a Felelősség, pontosabban a Felelősségrevonás elől bujkáló Főnöke rábízott. Mégpontosabban azt, amit ez a főnök az ugyancsak a Felelősség elől (mindenkoron!) kitérni igyekvő “A Főnöktől” kapott, tehát mindössze “lepasszolta” azt neki. Az meg ennek a szerencsétlen Nyúlbélának.

Érthető tehát a dolog és talán még megérthető is.

Ámde az a nagybüdös helyzet, hogy ez a szörnyszülött Maffiaállam pont az ilyen fő- és alnyúlbélák miatt “működhet”. Döcögve ugyan, de zavartalanul. Zavartalanul abból a szempontból, hogy ez a “működés” tulajdonképpen semmi mást nem jelent, mint az Önkényeskedést és a Lenyúlást. Ezeket meg pont az ilyen fő- és alnyúlbélák teszik lehetővé, akik a kisebb-nagyobb (átmeneti!) egzisztenciájukba kapaszkodva működtetik az olyan frankenstein-hivatalokat, mint például maga a KLIK. Ahol, amelyen belül (és alatt) ugyan semmi nem funkcionál, de legalább elvész a felelősség … ellentétben az ösztövéren ostoba Utasítással.

Gusztos István írta még tegnap a gepnarancs.hu oldalán:

“Ha az orbániai maffiaállam egyetlen szervezetét kellene megneveznem, azt, amelyben az önkény minden akarnoksága, aljassága és ostobasága koncentrálódik, azt mondanám: KLIK. A feladat, amelyre létrehozták, maga a képtelenség. Talán vannak alkalmazottai, akik elhitették magukkal: minden körülmények között csinálni kell valamit; még mindig jobb, ha a rendszer működik úgy-ahogy, mintha bekövetkeznék a csőd. … Hát nem jobb. … De komolyan azt sem gondolhatjuk, hogy sok önámító dolgozója volna ennek a szörnyszervezetnek. Tevékenysége nem egyszerűen ártalmas, hanem bűnös: a kárt, amelyet okoz, hosszú idő alatt és nagyon sok pénzért lehet majd helyrehozni. Mert nem csupán holmi intézményi képtelenségről van szó: az önállóság teljes elvételéről, „rendszerellenesnek” nyilvánításáról; a szolgává idomításról, a némaságra szoktatásról: a jobbágylét „igazgatókra” és beosztott pedagógusokra – közvetve gyerekekre és szülőkre – kényszerítéséről. … Milyen rendszer az, ahol az oktatásban is meghonosítják a parlamenti maffia péntekista (pénteken éjjel benyújtják az izét, s kedden, olykor már hétfőn éjjel meg is izélik) üzemmódját? Ahol egy iskolával egy csütörtökön közölni lehet: megszületett a döntés megszüntetéséről? Egyeztetések, előzetes fölmérések stb. nélkül – ahogy ez már nálunk szokás… Milyen rendszer? Olyan, amelyben a pedagógusokat mint a birkákat terelheti a maffia a maga „nemzetinek” nevezett ocsmány karámjába. S e karámnak is akadtak „jószándékú” vezetői… És a pedagógusok közül is túl sokan vannak, akik önként, örömmel mondanak le a nemrég megszerzett-megkapott, teljesnek nem mondható szabadságukról – valamiért, amit biztonságnak vélnek, pedig csak kiszolgáltatottság. Szervezetlenségünkből, a szolidaritás hiányából mint napra éj következik, hogy prédája lehetünk mindenféle aljas uralomnak. Márpedig a mai ocsmány körülmények között kellene megszerveződnünk, hogy kijussunk végre e veremből!”

No, álljon csak elém (akár “elektronikusan” is) az, aki szerint a fentebbi tényekkel és megállapításokkal vitatkozni lehet … Avagy merészel!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Reklámok

Orbán-Pürrhosz ünnepel

Amint az az előzetes híradások alapján várható volt tegnap, a Európai Bizottság (EB) bejelentette: az uniós pénzügyminiszterek következő tanácskozásán javasolni fogja a Magyarország ellen már kilencedik esztendeje folyó túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. Orbán-Pürrhosz és Siserehada ünnepel, s tort ül … a romok felett!

Házunk közelében van egy négysávos felüljáró, melynek talapzatait városunk graffitisei napi rendszerességgel hasznánlnak “megjelenési felület”-ként. A pocsékabbnál pocsékabb “alkotások” között időnként fel-fel tűnik egy-egy valóban jól kivitelezett, rendkívül ötletes és mélyebb értelmű üzenettel rendelkező rajz is. Utóbbiak közül az egyik, mely 2008 nyarán keletkezett, különösen megragadt emlékezetemben, lévén egyszerű és célratörő kivitelezésével mélyenszántó mondani valót ábrázolt. A “spray-föstészet” eme “opuszán” a következő volt látható: egy kissé pókhasú, alsógatyás és fejetlen! figura jobbjával diadalittasan emeli fel a vérétől csöpögő konyhakését, s közben a győztesek mozdulatával bal lábát saját, levágot koponyájára helyezi.

Amikor tegnap délután hírét vettem az EB fentebb már ismertetett (és linkelt) határozatának, illetve elolvastam az ehhöz fűzött állampárti kommentárokat, önkéntelenül is és azonnal ez a graffiti ugrott be lelki szemeim elé. Hiszen a 2004-ben indított eljárás alól való kiszabadulást valóban lehet győzelemként kommunikálni (így is történt!), de csakis akkor, ha nem nézzük ennek árát! Mert ugyanis ha összevetjük a “befektetés” és a “haszon” rubrikáit, rögtön kiderül: pürrhoszi győzelem volt ez csupán!

Az i.e. III. században, a makedoniai Alexandrosz (“Nagy Sándor“) családjához tartozó, de száműzött I. Pürrhosznak, Épeirosz (és rövid ideig Makedónia) királyának megadatni látszott a lehetőség, hogy a Római Köztársaság legyőzésével uralma alá vonja az itáliai és szicíliai görög városállamokat, meg az ezen területen tanyázó latin és egyéb népeket. Számítása nem volt teljesen megalapozatlan, de (mint kiderült) megalapozott sem. A Rómától rettegő szövetségesei segítségével Pürrhosz (aki tehetséges király és kitűnő hadvezér volt) hatalmas sereget gyűjtött össze, majd i.e. 279-ben Asculumnál megütközött Publius Decius Mus és Publius Mucius Saverrio konzulok hadaival. A csata Pürrhosz számára taktikai szempontból jól alakult, hiszen sikerült a rómaiakat a “phalanx“-ok által jobban uralható sík terepre csalni, de az ütközet során a király hadai akkora veszteséget szenvedtek (Pürrhosz legjobban kiképzett tisztjei és csapatai holtan a csatatéren maradtak), hogy az felért egy stratégiai vereséggel. Innen származik a híres mondás: “Még egy ilyen győzelem és végképp elveszünk!“.

Az i.sz. XXI. században Viktor király, szinte napra pontosan három esztendővel ezelőtt, azt követően, hogy elfoglalta Kétharmados Trónját, felnyergeltette a választási hazugságokba belesántult csatalovát, s túlhatalmának páncéljába burkolóza elindult Bruxellinum városába, hogy ottani szövetségeseitől támogatást kapjon Frissen Szerzett Országa két Legfőbb Ellensége, a “Magasadók” és az “Alacsonynövekedés” elleni hadjáratához. Fogadta is őt a Nyugati Hadak Fővezére, a portugál nemes (báró Zójózsi), elismerve és respektálva Viktor király honi győzelmét és hatalmát. Ámde amikor meghallotta, hogy Viktor király meg akarná változtatni a korábban megkötött hitelszerződés feltételeit (a törlesztés átütemezése, illetve a megállapodott kincstári hiány duplájára emelése), buzogányával néhányszor főbekokizta a Kistermetű Óriást, majd haza zavarta azzal a szózattal: “Felség! Vegye tudomásul, hogy mostantól Ön az Ország királya, s legyen szíves így is viselkedni!“.

Szegény Viktor királynak Bruxellinumból haza térve nem elsősorban báró Zójózsi buzogányütései miatt fájt a feje (azt szinte rögtön lelohasztotta a xanaxpálesz-borogatás), hanem inkább amiatt, hogy miként fogja majd Odahaza az ő Imádóinak megmagyarázni ezt a nyílvánvaló kudarcot. Ámde volt(van) Nekije egy tökéletes, belső és (nem is annyira) titkos Tanácsadója (herceg Habonyárposz), aki rögtön szolgált a megoldással! “Királyom!” -mondta neki Habonyárposz. “Néked semmi más dolgod nincsen most, mint kihírdetni, hogy innentől kezdve az ‘Államadósság’ és a ‘Költségvetési Hiány’ a Te Országod két legfőbb ellensége, akik ellen mindenkinek harcolnia köteles … aki ezt nem fogadja el, nem teszi, az a Libsibolsi és Ballib Hazaáruló! Ezek után Te lenyúlsz minden pénzt, amit csak lehet, Zeusz fényességes olümposzi lábaiig emeled az adókat (kivéve a bizonyos szintet meghaladó jövedelmeket terhelőeket, mert azokból nem csak Te, Királyom, hanem Mi, hűséges és közpénzen tartott szolgáid is részesülni akarunk!), majd kijelented, hogy erre Téged bizony a Nyugati Hadak Vezérsége kényszerít, no meg azt, hogy egyszerűen meguntad: a Te Országodban Rajtad (és rajtunk!) kívül senki nem akar dolgozni, s ennek alapján ugyan hogyan képzeli itten bárki (Rajtad és rajtunk kívül!), hogy ‘csak úgy’, az állítólagosan ‘rászorultsága’ alapján pénzt kapjon Tőled?!“. … Viktor király ezen egy pillanatig (minimum másfél mikromásodperc!) elgondolkodott, majd ismét Tanácsadójához fordult: “Habonyárposz tanácsadóm! Eleddig még soha nem bántam meg, hogy rád hallgattam. Ámde mondd már meg nekem azt is, hogy miként és hogyan tudnám ezt kivitelezni?!“. … A Tanácsadó maga elé meredt (közben megdörzsölte felsebesedett jobb kezét – alig fél órával korábban köllött felpofoznia két “nyuggert”, akik rátámadtak a kövérgázzal robogó, kincstárilag alaposan finanszírozott kéttonnás terepjárójára … még mindíg fáj, de már be is pereltette a magukról megfeledkezett El- és Kitartottakat!), osztán ismét Királyára emelve tekintetét azt mondta: “Uralkodóm! Eleddig valóban soha nem bánhattad meg, hogy tanácsaimat meghallgattad sőt, meg is fogadtad. Mindez annak köszönhető, hogy én tökéletesen tisztában vagyok azzal, néped mennyire agyalágyult idióta. Ők mindent elhisznek Neked feltéve, ha én fogalmazom a propaganda-szövegeket és azt napi 48 órában az általam velőtlenített agyuk helyébe passzírozzuk. Ezt nyugodtan rám bízhatod. Ami pedig Kincstárad kieső bevételeit illeti: ne feledkezz meg Diszkalkulosz miniszteredről, aki nem csak bármilyen ostobaság ‘szakmai köntösbe’ bújtatására képes, de ha köll, hát hetente talál ki Neked újabb adónemeket!“.

Habonyárposz tanácsadó és Diszkalkulosz miniszter ezek után tették a dolgukat, s láss csodát: Viktor király Magyarországa valóban “sikert” aratott, megnyerve a Deficit mezei-csatát a bruxellinumi hadsereg ellen! De milyen áron?! Az államadósságot ugyan egy fillérrel nem csökkentette (sőt!) a kizsarolt manyup-pénzek ellenére sem, ámde a hiányt elképesztő szegénységet okozva még a saját tervei (2,7%) alá is múlta (1,9%). Mindennek ára: tönkre tett (és még több hullákat gyártó) egészségügy, az abakusz szintjére süllyesztett középfokú, max. a kőbalta használatára oktató szakképzés, ötven százalékkal túldolgoztatott, de továbbra is a 2008-as szinten (nominálisan) fizetett pedagógusok, tizenhatodik esztendejükig kötelezően oktatott diákok (utána menjenek a jóbüdösbe!), gazdag családok kölkeinek passziójává tett felsőoktatás /*/ (amely legyen “önfenntartó”, nem úgy, mint a TAO-zott foci, meg annak vezéri puskásakadémiája!), teljes mértékben recesszióba hajtott gazdaság (a tavalyi utolsó negyedév mínusz 2,7 százaléka után az idei első már “csak” mínusz 1,5 százalék volt! – fejlődünk, ugyi?!), alig 4 milliónyi szegény, úgy 600 ezernyi éhező gyerek és … majdem ugyanennyi, külföldre távozott, kvalitatív munkaerő!

I. Pürrhosz király, miután megnyerte a rómaiakkal szembeni csatáját, visszavonta hadait Épeiroszba, lévén felismerte: a csatát ugyan megnyerte, de a háborút elvesztette. A Mi Viktor-Pürrhoszunk azonban ünnepel! Siserehada meg nem győzi önmagát, meg persze a Vezérét fényezni. Szokás szerint “emútnyócévezve“. Mindezt azon az elképesztő romhalmaz fölött örömködve, mely a tevékenységük okán Magyarország (a Mi Országunk is, bazkikáim!) lett.

Tegnap este, az EB-javaslat hírével kapcsolatosan megemlítettem egyik “ballib” barátomnak a posztom elején ismertetett graffity-t. Mire ő azt válaszolta, hogy “Ez a hídpilléri ‘MS mester’ valószínűleg a Jövőbe látott!“. … “Szerintem meg ismerte a Múltunkat!” …

… és ezt …

szendamondta!

*/ És még: A Legújabbkori Legendáriumunk szerint 1956 október 23.-án a keresztény-nemzeti jobbkonz Magyarország kélt föl elnyomó, kommunista urai ellen. Ehhöz képest a kivégzettek között (létszám szerint is) messze magasan vezettek a hithű kommenisták, akik egy valódi és népi demokráciát akartak. … Amikor Ocsmány Vitéz szónokolt (1989), őket temettük újra, majd ugyanezen Ocsmány Vitéz az életben maradottakat osztotta fel két táborra: libsibolsik és egytállencsés, cipőboltfosztogató “Orális Natáliák“. Az előbbiekből lettek a Hazaárulók, az utóbbiakból pediglen a kitüntetettek és/vagy országgyűlési képviselők az Állampárt színeiben. … 1957 május elsején sokszáz ezres tömeg ünnepelte Kádár Jánost, az Új Vezért. Közöttük volt az én 1925-ben született, egy somogyi zsákfaluból származó apám is, aki (32 esztendősen!) már a gödöllői agráregyetem végzős hallgatója volt, miután az 1947-es NÉKOSZ-nak köszönhetően 1951-ben leérettségizhetett. Apám 1982-ben halt meg, s utolsó pillanatáig is hithű védelmezője volt a Kádár-rendszernek. Én ezt sokáig nem értettem (meg), hiszen az a Rendszer netto Diktatúra volt. De most már értem apám szempontjait: ha nincs az a rendszer, akkor belőle, a tehetséges parasztgyerekből soha nem lehetett volna “vörösdiplomás”  értelmiségi, egyetemi tanár – akárcsak diplomás jogász az alcsútdobozi Nyikhajból! Ha apám ma lenne fiatal felnőtt, ugyanazon körülmények között, az Alcsútdobozi Nyikhaj jóvoltából csak akkor lehetne egyetemi tanár, ha … no, inkább hagyjuk!

… és ezt is …

szendamondta!