Biztos lett a Csicska!

Navaracsics Tibor, ex-igazságügyi, jelenleg külügyi és külkereskedelmi miniszter lesz (elvileg) az Európai Bizottság (EB) Oktatási, Kultúrális és Ifjúságügyi Biztosa (tehát az “Okultibi“). Nagyon kíváncsi vagyok, az elkövetkezendő öt esztendőben minő kezdeményezésekkel fog majd előállni e területeken. Nekem már is vannak ötleteim!

Orrriási szenzááációóó! Navracsics Tibor miniszter az Európai Bizottságban!” … “Navracsics külügyminiszter úr kapta meg az Európai Unió egyik legbefolyásosabb biztosi pozícióját!” … “Hatalmas lehetőségek a magyarság előtt! A keresztény-konzervatív Navracsics Tibor lesz öt esztendőn át Európa oktatásának, kultúrájának és ifjúságnevelésének meghatározó alakja!” – valami efféle szalagcímekre számítottam a “jobboldali sajtó” mai print- és online-kiadásainak címlapjain. Ámde ezek valahogy elmaradtak, amin nem is csodálkozom. Hiszen ha Kovács László (2004-09) adó- és vámügyi, illetve Andor László (2009-14) foglalkoztatási és szociálpolitikai “tárcája” a mai kormánypártok akkori szövegei szerint “súlytalanok” voltak, akkor vajh’ minek lehet nevezni Csicska mostani jelölését? Esetleg az “EB Vécésnénijé“-nek? … Mert egyébként az!

Pedig a “kommunikációs lehetőség” ott vagyon eme gyengécske teljesítményecskében. Hiszen az általam elképzelt szalagcímeket (lásd fentebb!) legyártani egyáltalán nem eshet (majd) nehezére a kormánypárti sajtónak, lévén annyi kudarcból faragtak már győzelmi jelentést, hogy hirtelen a számát sem tudnám megnevezni. Profik ők tehát az ilyesmiben, így nem is kétlem, hogy ez rövid időn belül meg is történik.

Ámde az a helyzet, hogy ez a “hír” ma, a mi “nemzeti konzervatív” köreinkben legfeljebb “lap alja, nonparell“, hiszen már Csicska “nemzeti jelölése” sem érdemelt meg egy hivatalos kormánykommünikét: azt maga az érintett csicseregte el diadalmasan a saját twitterén: “Ez már hivatalos!“. Ráadásul Navra elébb kénytelen majd megjelenni az Európai Parlament illetékes szakbizottsága előtt egy meghallgatáson. Ez ugyan “formális”, lévén a Jelölt alkalmasságáról nem az érintett grémium a szavazásával, hanem a frakciók befolyásos képviselői többségi alapon döntenek. Azaz nem teljesen úgy, ahogyan azt a Mi Tiborunk megszokhatta Idehaza:

Alázatos szolgája Miniszter Úr! Nagyon örülök, hogy éppen Önt jelölte a Miniszterelnök Úr erre a posztra.” – mondja az itthoni “szak”bizottság fidesznyik elnöke. “Remélem jól érzi magát majd a bársonyszékben és az Öntől elvárható mértékben működik együtt a Miniszterelnök Úrral! Köszönöm, hogy megjelent. Önt alkalmassá nyilvánítottuk! További minden jót, Isten és Viktor áldásával! … Mi?! Hogy az Ellenzék kérdezni akar?! … Lópikulát! Itten csak nekünk van felhatalmazásunk a néptől!

Odakünn ugyanis több órányi faggatózásra számíthat, ahol ugyan kesztyűs kézzel fognak vele bánni, ámde annak “tenyéroldalán” akár smirgli is lehet. Ráadásul a bizottság elnöke egy olasz szocialista-demokrata (Silvia Costa), tagjaik között pedig van néhány zöld és liberális is:

Milyen gyakorlata van Önnek az oktatás, a kultúra és az ifjúsági ügyek területén?” – kérdi majd az elnök. “Évtizedek óta vagyok az ország legelitebb egyeteme állam- és jogtudományi karának tanára. Így nem csak jelentős tapasztalataim vannak, hanem szaktudásom is.” – hangzik majd a büszke válasz. “Tehát Ön egy jogtudományi doktor és egyetemi tanár?”. “Igen!”. “Ennek ellenére igazságügyi miniszterként bevezette azokat a bizonyos törvényeket, melyek megvonták a magyaroktól a szabadságjogokat, elcsalták a választásokat, tönkretették az oktatást és a kultúrát!” – cserdít rá az elnök. “Azok kérem egyéni képviselői indítványok voltak. Miniszterként semmi közöm nem volt hozzájuk!” – magyarázkodik a Jelölt. “De Ön nem tiltakozott, hanem megszavazta mindegyiket! Nemde, jelölt úr?

Természetesen azt, hogy Csicskát végül nem csak így, hanem ténylegesen is megszopatják, tehát alkalmatlannak nyilvánítva elküldik a Jóbüdösbe, azt csakis a Mi káeurópai mentalitásunk diktálja nekünk. Ezek a haldoklóeurópai jóemberek ugyanis kultúrnépek, s lehet hogy egy kicsit (néhány órán át!) megfincogtatják a Pasast, de hogy végül pecsétet nyomnak az aspirantúrájára, az tuti. Pont úgy, ahogyan azt az EB-elnök, Jean-Claude Juncker is tette vele: “érdemei” alapján ugyan akár picsán is rúghatta volna Navrát, de végül befogadta. … Az egyik kedvenc “Memegyárosom” szerint így történt a dolog (link itt!):

updatelve kerdezzfelelek posztját

Csicskából tehát biztos, hogy Biztos lesz. Bár a “vécésnéni” beosztásából következik, hogy nem kifejezetten várják el a Bizottság munkájában való rendszeres, pláne érdemi részvételét, ámde sajna nem teheti meg, hogy végre révbe (Európába) érve, “Távol Viktorkától“, hosszú évek gerinctelensége, talp- és seggnyalása után kipihenhesse magát egy alapvetően kultúrált, nyugodt, kiszámítható környezetben. Főnöke, Vityu kán ugyanis (talán) még áprilisban megaszonta, hogy a leendő magyar uniós biztostól elvárja: “Rendszeresen vegyen részt a kormány és a parlament munkájában, illetve folyamatosan tájékoztassa a választókat a Bizottságban végzett munkájáról, a magyar uniós célkitűzésekről, azok megvalósulásáról!“.

Az idézet ugyan nem pontos (bevallom, lusta voltam kikerestetni a Guglival … me a culpa!), de a lényegét érintve igen. Ez pedig azt jelenti (szendamilag lefordítva): “Nyalonckám bazzeg! Lehet, hogy a hitehagyásod, a szakmai árulásod, a fertelmes nyilatkozataid, no meg a törvényförmedvényeimben való aktív részvételed okán most kaptál tőlem egy iszonyúan jól fizetett, öt esztendőre szóló állást. Ámde még ott kint, ‘Bruksellesben’ se felejtsd el, hogy hol lakik a Jósiten (Bp. Cinege utca!), ki is a te Gazdád (Don Vittorio!) és mi is valójában a te Feladatod (engem kiszolgálni!)! Továbbra is teszed, amit mondok, s ha Alsó-Bivalybasznádon köll neked egy kampány/pártrendezvényen hazudoznod, akkor azt fogod tenni! Mer’ én aszondtam!“.

Ezért osztán Csicska kénytelen majd “kezdeményezni”. Mivel az oktatás, a kultúra és az ifjúságpolitika egyike azon sikerágazatoknak, melyekben “Magyarország jobban teljesít“, hát álljon csak elő Tibiztos azon javaslataival, melyek a honi törvények általános, Uniós bevezetését szorgalmazzák majd (így legalább és talán majd nem lógunk ki a sorból, idehaza meg “jól” meg lehet azokat magyarázni)!

Hogy melyek ezek? Hát, hosszasan tudnám sorolni eme szörnyszülött törvényeket. Kezdve mondjuk az “egésznapos” iskolával (szaktanári felügyelet nélkül), a “mindennapos” testneveléssel (tornatermek nélkül), lebutított szakképzéssel (alapvető ismeretek nélkül), folytatva a kötelezően választandó, alternatív tankönyvekkel (néhány hónap alatt “kikísérletezve” ugyanazon, Szakmai Nulla és Idióta “Szerző” önmagával való “megversenyeztetése” – lásd itt!), a “már bevált” kötelező olvasmányok ismételt bevezetésével (lásd pl. itt!), bevégezve a felsőoktatás teljes ellehetetlenítésével, a tanulási szabadság hatalmi szó által történő lenullázásával (személyesen a miniszterelnök határozza meg 2012 óta, hogy melyik a “hasznos” és melyik a “haszontalan” egyetemi szak). És ha már itt tartunk: az egész terület (oktatás, kultúra, ifjúságpolitika) teljes központosítása!

(Itt egy érdekes antagónia fog? majd felmerülni. Orbánék szerint a totális központosítás minden gond megoldása, például az oktatásé is. Ugyanakkor utóbbit is, kizárólag “nemzeti hatáskörben” képzelik el. Ámde mi lenne a Legtökéletesebb Centralizáció, ha nem az, hogy mind a 27 tagállamra ugyanazon elvek és gyakorlat vonatkozzon? Kíváncsi vagyok, hogyan oldják majd fel ezt az ellentmondást! … Persze dehogy fognak majd ezzel foglalkozni. De azér’ egy gondolatkísérletet megért a dolog. Nem?)

És micsoda tökéletes szakembergárda áll majd Csicska rendelkezésére! Vegyük csak Hoffmann Rózsát, avagy Marekné Pintér Arankát! Mindketten nagyon ráérnek mostanában, s mivel a “piacon” gyakorlatilag nulla az értékük, valószínűleg szívesen vennének egy-egy biztosi (biztos) állást. Nem is beszélve Fekete Gyuri bácsiról, aki a kultúra (és a művészet) területén tudna segíteni (kizárólag mellékállásban!), ifjúsági szakpolitikusként pedig rögvest kéznél lesz a már évtizedes EU-tapasztalatokkal rendelkező Deutsch Tamás (volt ifjúsági és sportminiszter)!

Hát így lészen majd Csicskából Biztos, Tibiből “Tibiztos”, illetve “nemzeti küldetését” teljesítve “Okultibi”! … Belőlünk, magyarokból meg mégnagyobb büdösbogár! … Mer’ tűrjük! … Őt is.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!
Reklámok

Ha nem törlöd ki a csipát …!

Kezd ez az ország immáron teljes mértékben olyanná válni, mint egy szürreális dráma. Egy olyan rémálommá, melyet a társadalom egy jelentős része álmodik az egész országnak, s az sem tud belőle felébredni, aki pontosan tudja, hogy ennek nagyon rossz vége lesz: a Valóság Csörgőórája be van állítva, s hamarosan lélekharang-hangon fog megszólalni!

A hétvégén három napos konferenciával ünnepelték meg Bécsben a Burgtheater fennállásának 125. évfordulóját. A vitaindító előadást a budapesti Nemzeti Színház éléről a közelmúltban kividnyánszkyzott Alföldi Róbert tartotta meg, s bizony nem tett lakatot a szájára. Az eufemizmusokat tökéletesen mellőzve, elrettentő képet festett föl a magyar kultúra, s ezen keresztül lényegében az egész magyar társadalom állapotjáról. Én most csupán néhány mondatot szeretnék kiemelni belőle, de mindenkinek melegen ajánlom, hogy legalább az erről szóló beszámolót olvassa el, de az sem bánnám, ha rászánná az időt az előadás teljes szövegére!

“Manapság Magyarországon a független értelmiségiként való létezés lassan egyet jelent a hazaárulással, más szemszögből, ami talán még rosszabb, az elkárhozással. A kritikai gondolkodás, a kérdezés, a figyelem a társadalom állapotára, a történelmünkkel való elkerülhetetlen szembenézés, vállalása önmagunknak – mindez keresztényietlen, gyáva, perverz, dekadens, provokáló művészi és értelmiségi, sőt állampolgári viselkedésnek minősül, és ezért inkább csak eltűrhető, de nem elfogadott.

Ma Magyarországon kétféle színházi szövetség van, egy liberálisnak és baloldalinak kikiáltott, és egy vállaltan konzervatív, jobboldali színházi szövetség, ami teljes körű hatalmat gyakorol a magyar színházi szakmán. Gondolkodás- és ízlésigazodást vár el a hatalom a színházi alkotóktól. Gondolkodás- és ízlésigazodást, egyféle, keresztényi világképet, a nemzet megmaradása szempontjából hasznos művészetet, a jelenleg regnáló politikai hatalomhoz való kritikátlan hűséget, a remény színházát, a csak pozitívan nyilatkozó színházi kritikát várja el a hatalom jelenleg a magyar színházművészettől. És a színházak felszentelését, ami megtörtént a Nemzeti Színház esetében.

Azok a kollégáim, akikkel együtt nőttem fel, akikkel fiatalon együtt játszottam, akik ugyanazt a színházeszményt vallották, és akik most egymás között, de nyilvánosan is, újságcikkekben buziznak, hazaárulóznak és védik a magyar nemzetet az olyan romlott és nemzetietlen alakoktól, mint én, vagy mint azok a művészek, akik nem hajlandóak beállni a sorba. Teljesen abszurd és érthetetlen, hogy ez megtörténhet. De mégis megtörtént két évtizeddel a rendszerváltás után, Európa közepén.”

Bizonyára lesznek olyanok, akik majd hangos diadalordításban törnek ki: “Most bebizonyította a kis ratyi köcsög, hogy egy nemzetellenes hazaáruló!” és azt sem kétlem, hogy erre sokan fognak egyetértően bólogatni. Bizonyára lesznek olyanok is (az elébbieknél jóval számosabban), akik viszont Alföldivel egyetértve bólogatnak majd, de nem fogják azt mondani a ratyizó, köcsögöző, hazaárulózó Ordibátoroknak, hogy “Elmentek ti a jóbüdös QA-ba! Emberi és művészi teljesítményetek még akkor sem éri el Alföldi bokáját, ha rápipiskedtek az államilag támogatott egótokra!“.

Mert bizony az a nagyon szomorú magyar valóság a kultúra területén is, hogy ha “Művészkém” nem érzi magát eléggé tehetségesnek ahhoz, hogy színigazgatói, rendezői karriert építsen ki magának, s egy nyílt, tisztességes pályázaton legyőzze riválisát, akkor fogja magát és zsidózik, cigányozik, buzizik egy alaposat, megspékeli ezt egy kis “vesszentrianonozással”, kiböfögi magából a “rohadtbaloldal”, meg a “zemútnyócév” szövegét, és talán még berúgva “fehérvárihuszározik” is egy kicsit a teljesen műveletlen és lábszagú miniszterelnökkel, osztán meg, mint aki jól végezte a dolgát, s abban a szent meggyőződésben, hogy az nekije “jár”, szépen bele ül az állami kegyből kapott direktori székébe, s miután egy hitehagyott, rendszerszolga páterrel felszenteltette (ördögűzette?) az intézményét, önmagára költi annak a költségvetési pénznek a java részét, melynek ötszörösét szokta fordítani a “Nemzeti Kormány” egyetlen stadion budijára! A művésztársadalom többsége meg némán tűri az egészet (az elvetemültebbje meg még “bokázlakalássanozik” is pár fityingért cserébe), mert nem meri vállalni annak egzisztenciális kockázatát, hogy ökölbe szorított markából kimeresztve középső ujját azt mondja: “Ezt nektek Bazkikáim! Én egy kvalitatív művész vagyok, aki még bottal sem piszkálja meg a Hozzátok hasonlóakat, nem hogy egy társulatban égesse magát Veletek!“.

És amit nem mer vállalni a “Szellemi Elit” többsége, azt nem meri vállalni a társadalom hétköznapi tagja sem a maga kicsiny “környülállásaiban”. Azért nem, mert nem mutatnak nekik tömegesen jó példát gerincességből, civil kurázsiból azok sem, akikre felnéznek. Tegnap Baján például mindössze 69 ember gondolta úgy, hogy megálljt mond a Lenyúlásos-Stadionos Kurzusnak, 243 pedig úgy, hogy szarik ő az egészre, csináljanak vele a Hatalmasok azt, amit csak akarnak! (A “maradék” 138-ról inkább nem beszélnék, mert jelentős részük nyílvánvalóan nem meggyőződésből, hanem az egzisztenciális presszió, no meg a szoros ellenőrzés hatására húzta be az “ikszet” egy ócska kis biztonsági őröcske neve mellé.)

Ez a Bajai Kétszáznegyvenhárom pont ugyanazért szarik bele az egészbe, mint amiért az Országos Négymillió. Nekik ugyan eszük ágában sincs elkölteni akár egyetlen fillért is egy focimeccs-jegyre –  mert köll a pénz a megélhetésre, a gyógyszerre, a kölök iskoláztatására; mert nem kíváncsi arra a mozgássérültes csetlés-botlásra, amit a pályán a “profi” futballisták “labdarúgás” címén művelnek, arra meg pláne nem, amit bizonyos “drukkerek” a lelátókon adnak elő “szurkolás” néven – , de némán eltűri, hogy az Ezerharmad százmilliárdokat dobjon ki az ablakon az Amszterdamban “nyócegyre” leszerepelt “Magyar Labdarúgásra”, meg olyan stadionokra, melyek nem a “Sport Szentélyei”, hanem garázda fenevadak dühöngő- és gyülekező-helyei, avagy egy kivagyiságban, hatalmi gőgben, szociopátiában és egyéb, csimbókosan súlyos elmebetegségekben szenvedő Miniszterelnök emlékműve. Tűri, hogy például kórházai, iskolái, közútjai helyett a Semmire, a Személyes Dilire, meg a százötvenedeik milliárdot is zsebre vágni akaró, gátlást nem ismerő Pénzéhségre röpüljenek ki azok a pénzek, melyeket ő nagyon nehezen keres meg, s amelyeket belőle százféle címen présel ki az Adócsökkentés Kormánya; ha pedig leesik a lábáról (mert szétverte az egészségét a stressz, mert aláásta szervezete állóképességét az állandó túlórázás, a luxusáfával sújtott, de állatoknak sem való alapanyagokból összetákolt “élelmiszerek”), vagy pedig elveszíti állását (mert a szintén agyonadóztatott vállalkozó talált nála olcsóbb melóst, vagy a Rezsicsökkentés miatt elbocsájtásokra kényszerült), akkor jut neki a málló vakolatú Közkórház (benne az alulfizetett, trehány és a markát tartó orvossal), a kifizethetetlenül “olcsóvá” tett gyógyszerek, vagy a három havi segély után a 36 ezerrel “fizetett” közmunka (már amikor van és amiből ugye a súlyos állami milliókat, a trafikokat, a szintén állami földbérleti jogokat és egyéb “mutyizsetonokat” zsebre vágó “politikus” szerint “meg lehet élni”!).

De nem csak mint magánszemély, hanem mint vállalkozó, cégtulajdonos is tűr, sőt egyes esetekben még támogat is. Egyszerűen természetesnek veszi, hogy neki korrupciós pénzekkel köll kitömnie a Döntéshozó zsebeit ahhoz, hogy munkához, megrendeléshez jusson, amiket osztán gyakorta még ki sem fizetnek neki (mert még azt is ellopták!). Az a bizonyos zuglói vállalkozó bár baromira sokallta a visszacsengetendő 20 százalékot (100 millió forint!), de kifizette, mert ő “azt hitte”, hogy az a pénz a “Pártkasszába megy”. Amikor meg kiderült, hogy még sem, hová ment panaszkodni? A rendőrségre, netán az ügyészségre? Ugyan dehogy! Ugyanannak a pártnak egy másik, de “sértett” mutyistájához, mert hátha ő ki tudja neki bulizni valahonnan azt az elmaradt 50(!) millát, amivel megmenthetné a csődbe dőlt cégét. … És miért nem a bűnüldöző szervekhez fordult? Mert pontosan tudja, hogy “felfelé nem lehet vizet önteni”, mert tisztában van azzal, hogy itten soha és semminek, egyetlen lopkodásnak, egyetlen, szakmányban és notórikusan elkövetett hazudozásnak, szélhámoskodásnak, hivatali hatalommal való visszaélésnek sem volt még igazából Következménye, s ha meg netán igen, hát akkor az is csupán politikai leszámolás volt! (Javítson ki bárki, ha tévednék, de én még nem hallottam/olvastam arról, hogy a zuglói százmillát lenyúló Mazsu Gergelyt felkereste volna a rendőrség, avagy arról, hogy a poltpettinges Ügyészség kikérte volna az Országgyűléstől Papcsák Ferenc mentelmi jogát!)

És ezzel nem csak mindenki tisztában van, de még természetesnek is veszi. Mert (immáron!) senkinek eszébe nem jut, hogy ez az egész csupán egy Társasjáték, ami csakis addig “működik”, míg van kivel szórakozni. Csakis addig, amíg a vállalkozók tömegesen nem kezdenek korrupciós kísérletekért feljelentéseket tenni; csakis addig, amíg a presszionált pedagógusnak, avagy a közmunkásnak eszébe nem jut végre, hogy a Helyi Fideszes Lótuszkaktusz csak addig zsarolhatja őket, amíg tömegesen nem kezdik máshová húzni azokat a bizonyos “ikszeket”, s csakis addig tart ez a szürreális rémálom, amit Közéletnek, Politikának, sőt Magyarországnak neveznek, amíg végre tömegesen fel nem akarnak ébredni belőle!

Az Ébredésnek pedig már nagyon ideje lenne, hiszen fel merem tételezni polgártársaim jelentős részéről (sajnos a kisebbségéről?), hogy eddigi tapasztalataiból levonta már a tanulságot: “Ha nem törlöd ki a csipát, Veled törlik ki a picsát!

… és ezt …

szendamondja!


Ecetfa

Az alábbi írás iskolapéldája annak, hogyan is lehet (sőt, köll!) megfogalmazni egy tárcát/glosszát:  elgondolkodtatóan komoly tartalom, szükségesen karcos (fekete)humor, jó nyelvezet. Ha ezt kinyomtatva és név nélkül az orrom alá teszik, azt gondoltam volna, hogy emigrant Köztársunk volt az “elkövető”. Ámde nem! Ez ugyanis a nepszava.hu oldalán jelent meg ma Veress Jenő tollából.

Álmodtam egy ecetfáról

Az ecetfa köztudomásúlag egy kártékonyan terjeszkedő, minden biológiai energiát kiszívó, hatalmas dudva. A kultúrnövényzet gyilkosa. Alkalmas tehát arra, hogy a kormányzat szimbóluma lehessen.

Az ecetfa gyökérzete közvetlenül a talaj felszíne alatt nagy felületet képes behálózni, így gyakran a kert távolabbi részén is megjelennek sarjai. Virágzata bugás. (A népszótár szerint a bugázás piaci lopást, csomaglopást jelent.) A növény levele és termése mérgező. Agresszív terjedése okozhat gondokat.
A minap nyilatkozott egy filmes szakember, aki arról beszélt, hogy Andy Vajna amerikai származású magyar producer, aki Hollywoodból miniszterelnöki biztosi csődvédelembe menekült, tönkrevágta a magyar filmgyártást. Vajna a magyar ecet kertvégi sarja.
A (kulturális) kormányzat pedig a buja, lombos ecetfa maga. De gyökérnek is bízvást nevezhetjük.

Sosem kérdeznék rá Orbán Viktornál egy opera harmadik felvonására, hiszen köreiben ez első szünetben szokott lenni a legnagyobb tülekedés a ruhatárban. Hogy ő – szavai szerint – Eszterházára szeretne járni jó operát nézni, azt annyira vegyük komolyan, mintha azt állítaná, hogy Abádszalókon a legjobb a vattacukor.
De sokkal aggasztóbb, hogy a kulturálatlanság (mások ezt tahóságnak neveznék) oltárán áldozva politikája fűnyíróelven tipor végig a műveltség minden letéteményesén. A filozófusokon, a pedagógusokon, a művészeken, az újságírókon – lehetőleg kijátszva őket egymás ellen is. Az iskoláskor 16 évre szorításával, a Klinghammer államtitkárral kimondatott orbáni igazsággal – ami gyönyörködtet, szép, boldogságot hoz: az haszontalan. Tandíjjal, röghöz kötéssel, megszüntetett egyetemi szakokkal, álszent hittanoktatással, satöbbivel (rabótájet, bitte!).

A filozófusok, művészek, pedagógusok ugyan – igaz, sokan éhen – jórészt túlélik a bunkóság most épülő kultuszát, de mi lesz egy emberöltőnyi gyerekkel? Ki tanítja, neveli majd az Orbánisztánt túlélő nemzedéket – ne mondjam, a jövő parlamenti képviselőit? (Ki mutat fényt az éjszakában? Ha senki, az jó?)
Az Orbán-rezsim világnagy inasiskolává kívánja tenni a boldog emlékezetű Magyar Köztársaságot.

Egy Hír tévés – más nem is fér Orbán közelébe – azért rákérdezhetne például, hogy milyen könyvet olvasott legutóbb, mi volt szép színházi élménye, melyik balett tetszett neki a legjobban… Annyira szívesen hallanám a válaszokat! Vagy látott valaki olyan filmhíradót mostanában, hogy a kultuszminiszter (nem ám a miniszterelnök!) egy komoly kulturális rendezvényen vett részt? Színházban járt, könyvhéten vásárolt, koncertet hallgatott…?
De ma ott tartunk, hogy Magyarország egyetlen kultúrnövénye a szotyola, ami a stadionokban terem, zacskóban.

Persze a kultúra megközelítés kérdése is. “Egy érdekes kulturális jelenségnek lehettünk tanúi a parlamentben”- fogalmazott sajtótájékoztatóján Orbán Viktor, a Jobbik pénteki performansza kapcsán. Nos, aki a szélsőjobb – amúgy ezúttal vitathatatlanul jogos – tiltakozását nevezi kultúrának, tényleg jobb, ha kerüli a valódi művészet világát. Beszennyezné.
A mérges ecetfát viszont a Jobbikkal együtt locsolgatja. Nő is szépen, lehet alatta táncolni…