Viktor, így írtok Ti!

Régen nem írtam már levelet Unser Vezérnek, de ez meg is látszik rajta. Elképesztő az a “mentális deficit”, amit az utóbbi időkben Ő és Sleppje összekapart magának. Gondolom mindezt pedig azért, mert a Nagybüdös Rezsiharc elérte a Propagandagépezet “thinktank“-jait is, így osztán olyan, … khm … másodvonalbeli éceszgéberek is szóhoz juthatnak, akik sokkal kevesebbe(?) kerülnek, mint mondjuk Mr. Finkelstein … ippeg pont A Kampány kellős közepin! Az alábbiakban ugyan ki fogok osztani néhány jótanácsot is I. Medveseggberekedt Enyveskezű Viktor királynak, de nagyon bízom benne, hogy egyiket sem fogadja majd meg, lévén egyáltalán nem szeretnék a hasznára lenni!

Kedves Viktor!

Régen nem írtam már Neked levelet és ez egyre jobban meg is látszik úgy Rajtad, mint a Sleppeden. Egyre-másra gyártjátok az Öngólokat holott azt Te, mint gyakorlott (ámbár manapság már alaposan eltokásodott, -pocakosodott) focista, pontosan tudhatnád, hogy az kontraproduktiv (Jajj, ne haragudj! Tudom, hogy hadilábon állsz a a műveltséggel, ezért leírnám: “kontraproduktiv“= olyan tevékenység, mellyel pontosan az ellenkezőjét lehet elérni, mint az eredeti célt, azaz Öngól!). Márpedig Tik most pont ezt csináljátok!

Nemrégiben, az egyik honlapon azt olvastam Rólatok (bocsika, de már nem emlékszem rá hol), hogy egyszerűen nem tudtok kampányolni. Már háromszor is (az eddigi hatból!) gyakorlatilag “nyert helyzetből” buktátok el a választásokat. Ugye 1993-ban a népszerűségetek a Hetedik Mennyország egeit verdeste, osztán 1994 tavaszára sikerült leküzdenetek Magatokat a a kádéjenpé-szintre (azóta is ott vagytok!), azaz ippeg csak hogy bent maradtatok (főleg Te) a parlamentben … Sajnos! Történt mindez azért, mert már akkor sem voltál képes az enyves kezedet (meg a Simicskáét) a saját zsebedben tartani, s az Általad nettó lehazugozott kormány pártjával elmutyizgattatok egy komplett székházat (ld.: Fidesz-MDF székházügy). Pedig a lopással akár még ki is várhattad volna az akkor ígérkező Nagy Győzelmet! Merugye utána sokkal több ragadhatott volna az egyébként meglehetősen kacska szent jobbjaidhoz.

Négy esztendővel később már sokkal ügyesebb vótál! Annak ellenére, hogy Bossányi Kati (Isten nyugosztalja!) simán kiderítette a “Josip Tot“-nak és “Kaya Ibrahim“-nak átsimicskázott, köztartozásokkal alaposan megschlechtelt pártcégek ügyeit, ezt az ordító disznóságot a Te kampánymenedzsereid simán túl tudták üvölteni Tocsik Márta 801 milliós sikerdíjával. Ez ugyan jogos volt (de messze eltörpült a Ti adócsalásaitok mögött), így osztán meg is nyertétek az 1998-as választásokat.

Te pediglen, mint 35 esztendős ifjonc (akinek persze eladdiglan csupán egyetlen “polgári” állása volt, nevezetesen a kádárista MéM “szociológusa” – Kövér Laci barátod jóvoltából) a frakcióvezető/pártelnöki székből rögvest átülhettél a miniszterelnökibe.

Már akkor is sokan bíztak Benned (akik nem ismertek … fel! … Téged), s ezért komolyan elhitték azt a szövegedet, hogy ittentől fogva minden másképpen és sokkal normálisabban lesz. Hát nem lett, lévén a ragacsos kezedet (pontosabban: Felettes Énedet, amit hívjuk mostantól nyugodtan csak “Simicská”-nak, avagy “Pénzéhség“-nek!) továbbra sem tudtad kontrollálni és igaz, hogy “csak” könyékig, de alaposan belekotortál a Közkasszába.

Mivel akkoriban (2002) még létezett Magyarhonban olyasmi, amit “Független Sajtó“-nak szokás nevezni (Kultúrállamokban … tehát nem Itten!) annak ellenére veszítetted el (mán megint!) a választásokat, hogy az elvileg Hozzád képest sokkal alkalmatlanabbnak tűnő, Náladnál jóval idősebb és ráadásul még dadogósabb Medgyessyvel szemben, azon a bizonyos tévé-vitán (látszólag) fölényben voltál.

Hogy miért? Mert túlságosan magabiztos és főleg szemtelen voltál. Ezt pediglen a korabeli, még nem Általad uralt, honi sajtóorgánumok tökéletesen prezentálták (bocsika!: személtették, érzékeltették) az Általad (is) alaposan lenézett (többek között: “Panel-“) Proliknak, akik osztán ezt Neked meg is “háláltak”, de alaposan!

Négy évvel később (2006) avval próbáltál nyerni, hogy óriásplakátokon szeretted volna beledumálni A Népbe, hogy “Rosszabbul élünk, mint négy éve!“. Pedig ennek még annyi alapja sem volt, mint hogy Te és a Pártod csupa tisztességes demokrata gyülevénye, akik “csakisanemzet” érdekeire bámulnak. … Hát nem arra bámultatok!

Osztán történt, ami történt. Így például Agyurcsányördög Beszéde (zárt körben, de még is Hozzád jutott!), a Rendetlenség és a Gyújtogatás (“Forradalom!” – ahogyan azt a Te egyik bértévéd párás-szemű bérriportere kegyeskedett belezokogni a már legalább 24 órával korábban – “pretőzeg“! –  odaállított kamerába!), no meg a megyei és települési önkormányzatok lenyúlásának időszaka. Utóbbak hozták meg Neked a Pártkassza, no meg A Párt mögött álló Oligarchák refinanszírozási lehetőségét különböző Közbe’szerzések és a szokásos Pótmukázások útján.

Ezek vittek be Téged az Abszolut Hatalomba. Amelyre Te már évtizedek óta vágyakoztál! No meg azok a (fővárosi “romkocsmákban busongó“) “Független Értelmiségiek” is, akiket vagy Te vettél meg kilóra (pl.: Kumin), vagy ingyé’ kaptál (pl.: a “mutyimondó“, avagy az atlatszo.hu egyes vezető szerkesztőit … a ““-vel egyetemben!), akik voltak olyan ostobák, hogy pont a Te Mértéktelen Hatalomra Jutásodat kegyeskedtek “nem olyan veszélyes“-nek minősíteni.

Hát az lett, Te meg mosolyogtál a kopaszodó fejedet (ezzel mi a gond, Viktor?) középről zselével szétfésült frizurával leplezni igyekvő, dudoros homlokod alatt.

Most meg ott tartunk, hogy egy olyan Választási Kampány folyik, ami tulajdonképpen nincs is. Hiszen a Te “okosan” kigondolt Választási Törvényed okán ma szinte észre sem vehető, hogy 2014. április 6.-án valamiféle releváns napra fogunk virradni. A közterületek java részéről egy Általad kreált “közlekedési” törvény szerint ki vannak tiltva a pártplakátok (kivéve a CÖF-ét!). A Kertévék meg csak ingyenesen sugározhatnak párthirdetéseket, amiktől “ők” kegyeskedtek elállni. Hiszen “ők” is csak pénzből élnek, köll a műsorperc a ValóVilágra, az intimbetét, a “Magyarország jobban teljesít!“, Zuschlag körbecipelésére és hasonlók hirdetésére. Ilyesmik alól “csupán” az Általad felvásároltatott TV2, meg az eredetileg is Általad birtokolt HírTv mentesült, hiszen “ők” garmadjára kapják az I.M.G. Zrt. útján a sokmilliárdos kormányzati megrendeléseket (mottó: “Magyarország jobban teljesít!” – mindez pedig szinte ingyé’ átadva a Pártállamtól az Állampártnak “közös használatra”).

Viktorom!

Neked és a Simicskanyergesmészárosoknak áll a Világ! Most.

A jelenlegi közvéleménykutatások szerint a Te kormányod, annak ellenére kap majd a parlamentben (amelyet Te egyébként annyira lenézel, hogy azt a vakkomondoros Balogh-hoz hasonlatos “képviselőkkel” töltötted fel a híres, 2010-ben tartott “Felcsúti Casting” alkalmával!) ismét Kétharmadot, hogy Te sokkal pocsékabbul kormányoztál és Te meg a Bandád sokkal korruptabbak vagytok, mint az a bizonyos “Emútnyócév” kabinetje és országgyűlési többsége. Az Emberi Ostobaság (különösen itt, Hungaro-orbanabszurdisztánban) oly’ végtelen, amelyet még A Nagy Albert (ld.: blogom mottóját!) sem volt képes elképzelni. (Bocsika! A “Nagy Albert” az nem a “Flórián“, hanem az “Einstein“! Az a bizonyos Nobel-díjas fizikus, aki még azelőtt menekült el Németországból, hogy a “Birodalmi Turul Sas” lekarmolászta vóna a helyi Gábriel arkangyalt!)

No ehhöz képest el nem tudom képzelni, hogy mijafasz szükség volt “A Bizonyos Ügyek” felplankolására és közhírré tételére!

A Simon-ügyet látszólag okosan csináltátok. Ezen keresztül “be lehetett mutatni” azt, hogy “ilyenek a szocik“, még pontosabban azok a “Kormányváltók“, akik nem csak korrupt gazembereket pátyolgatnak a maguk kebelén, de még az alelnökük is lehet. Az pedig kijafaszt érdekel, hogy a Mesterházy miniszterelnök-jelölt valószínűleg tényleg nem tud semmit a Simin-milliókról, de legalább sokszor megkérdezheti őt a Jobbersajtó (a Te tulajdonod), meg a kádéjenpés Rubovszky bizottsági elnök (szintén a Te tulajdonod!). Utóbbi meg ugye “személyes meggyőződés” alapján nem indít vagyonosodási eljárást például Ellened, meg a Te ex-szóvivőd, Szíjjártó ellen!

Ez eleddig profi dolog, hiszen “ügy” akkor van, ha valaki (mondjuk Te, meg a saját tulajdonú minisztériumaid) arra reagálnak!

De akkor mond már meg nekem, de őszintén, hogy mijafasz szükség volt azokra az egyéb és egyébkét Vérhülye  kampányfogásokra, amiket a Te Famulusaid műveltek az elmúlt usque (Bocsika!: “körülbelül”) egy hónapban?!

Az Őszödi Beszéd kiszvárgásáról szóló, össze-vissza kitakargatott “Jelentés“-ből ugyi az derült ki, hogy Ti mindent tudtatok – már hónapokkal korábban – és Tik gründoltátok össze azt a “Forradalmat“, amit a Te saját tulajdonú bértudósítód 24 órás, monstre várakozás után végre annak minősíthetett (párás szemmel). Ez már egy akkora Öngól volt, aminek következtében a normális csapatnál azonnal kirúgják minimum a játékost (ez most és nevezetesen Pintér caporegime).

De még ez sem volt elég Neked, avagy Nekik!

A Famulusaid előkaparták a Bűnöző Zuschlagot, és egy (narancsbőrbe varrt) könnyűbulvár “újságírónő” (Szalai Vivien) személyében a szájába adattak olyan mondatokat, amelyek (bár nem azonos oldalakon, de) csakis arról szólnak, hogy Cusi egy törtető gazember, a Legfőbb Közellenség (Gyurcsány) pedig egy küldetéstudatos korrupcióírtó (ld.: itt!)! ÖNGÓL!

Osztán erre ráhajazva még Gyurcy Haverodnak a teljesen ostoba titkárnője is ír egy velejéig ostoba és szervilis könyvet, amelyből az derül ki (ld.: itt!), hogy Gyurcy nem csak egy Idióta (ezt eddig is tudtuk … így a könyv fölösleges volt!), hanem hogy könyvolvasás közben, félkézzel és öt perc alatt szerkeszti össze azokat a költségvetési törvényeket, melyek azért voltak csodál(l)atosak, mert a három közül volt olyan is, amelyik nem a hatályba lépését követő első hónapban omlott össze!

Azt meg Helga asszonynak pláne nem köllött volna közzé tennie (335 oldalon keresztül), hogy Gyurcy egy akkora narcisztikus barom, hogy még lakatot sem tud tenni a terpesztett szemű üregei alatt hordott bagólesőjére, s így pl. a Goldman Sachs dögre keresheti magát az ő ostoba locskafecskézésén! Arról meg már méginkább szó se essék, hogy a Szájjártató Gyurcy ugyanazt a könyvet, amit két napja még dokumentum-értékűnek nevezett, most egyszerűen lefikciózza (ld.: itt!). Ezt a nyilvánvaló jellemtelenséget pedig Talpnyaló Helga némán tűri!

Megjegyzem, A Nagy Bankárösszeesküvési Elmélet Makroregénye eredményezett némi pozitivumot is. Azt, hogy végre kiderült Wiedermann Asszonyság eleddig gondosan titkolt szakmai pályafutása:

A Sakk és póker című könyvet író Wiedermann Helga egyébként közgazdászként végzett 1984-ben, karrierjét a gazdasági médiában kezdte, a Duna Televízió és a Hír TV gazdasági szerkesztőségeit is vezette. Matolcsy Györggyel először 1990-ben dolgozott együtt, az első Orbán-kormány idején a miniszter személyi titkára volt, 2010-től kabinetfőnöki pozícióból követte végig Matolcsy harcait. Később Matolcsyt az MNB-be is követte.

Ezt én a Te helyedben tovább titkoltam volna!

Ahogyan azt is, hogy mibe is kerül nekünk valójában a Te Paksi Bizniszed!

Azt tudom, hogy eleddig Te erre gondosan vigyáztál (még az “ellenzéki” Jobbik is vakon szavazott! … utóbb “megmagyarázva”!), csakhogy az a nagybüdös helyzet, hogy Putyin haverod úgy gondolta: ideje “megcirógatni” Téged, cserébe azokért a szövegekért, melyeket Oroszországról (meg róla) mondottál volt hol Te, hol meg valamelyik famulusod (pl.: Lázár, Hódmezőtrafikhely ex-polgármestere)! A gondosan rejtegetett Pak(s)tum pénzügyi részét ugyanis az oroszok sajna közzé tették (linket lásd az előző bekezdésben!), amiből meg az derül ki, hogy nagyobb hülyék, hazugabbak és mégkorruptabbak vagytok, mint azt eleddig képzeltük! Órákig tartott, míg Vologyával elintéztetted  az orosz kormányhatározat levételét az internetről, de sajna addigra már minden kiszivárgott (pl. az, hogy Vlagyimír Valgyimírovcs még a “magyar önrész” ütemezését is előírta … az áram eladási áráról – melyet majd az a bizonyos “Közös Bizottság” hivatott határozni – már nem is beszélve! … Ja! és a kamat a törlesztéssel fordított arányban növekedik! … Ha egy ilyen szarződést Agyurcsány akart volna engedélyeztetni (pláne utólag) az Országgyűléssel, akkor Te mit mondtál volna? Esetleg: “HAZAÁRULÓ!”?

Viktorom!

Én nem akarok Neked tanácsokat adni, mert fölösleges, ráadásul ha véletlenül megfogadnád, az a hasznodra is válna. Ezt meg én egyáltalán nem szeretném!

Szóval: nem tudom mi van még a Kampánybugyorban, de ha még egy mutyiszoci, avagy még egy “leleplező” könyv, akkor azt csak április 6. után jelentessétek meg!

Ráértek az után is “égni”!

… és ezt …

szendamondja!


A magyar Állam-maffia jelene és jövője

Most már bizonyos, hogy kampány-üzemmódba kapcsolt az ország, ugyanis a könyvpiacon egyre szaporodnak a “felvilágosító” művek. Az előző posztomban ismertetett, “A magyar polip” című műben Magyar Bálint és szerzőtársai vették górcső alá a “Fidesz” nevű politikai és gazdasági bűnszövetkezet kialakulásának hogyanjait és mikéntjeit, most pedig Debreczen József állt elő egy olyan művel, ami ugyanezen maffia 2010 óta tartó jelenét és lehetséges jövendőjét taglalja. Érdemes beleolvasni ebbe is!

Debreczeni József új könyve: A fideszes rablógazdaság

Orbán és Simicska

November 15-én jelenik meg Debreczeni József új könyve: A fideszes rablógazdaság. A szerző nem először foglalkozik a politika fekete pénzeivel, erről szólt már A politika fertője című kötete is. Ezúttal a 2010 utáni időszakra koncentrál, ám az előzményeket is fölidézve, fejlődésében mutatja be a rablógazdaságként működő fideszes „szervezett felvilágot”. Mottóul Szent Ágoston másfél évezrede leírt igazsága szolgál: „Igazságosság hiányában mi egyebek a királyságok, mint nagy rablóbandák?” Az itt közölt részlet a könyv egyik – tömörített – fejezete.

Az első kormányzati ciklus idején az Orbán–Simicska-féle politikai-gazdasági holding nagyságrendekkel növelte részesedését az ország hatalmi és anyagi erőforrásaiból. Olyannyira, hogy törekvései mindkét téren túl mohónak tűntek, így négy év múlva el is vesztette a kormányzati pozíciót, és újra ellenzékből volt kénytelen folytatni tevékenységét. Amely viszont mind politikai, mind anyagi téren megtartotta a hatalom birtokában elért nagyságrendet. Noha az Orbán vezette politikai üzletágban négy évvel később se sikerült megismételni a sikert, a párt megőrizte hegemón pozícióját a jobboldalon, továbbra is egyedüli hatalmi aspiránsként szerepelt, és csak idő kérdése volt, mikor szerzi meg újra az államhatalom fegyvertárát. Ehhez óriási anyagi erőforrásokra volt szükség, amelyeket a Simicska vezette (fekete-)gazdasági üzletág nemcsak biztosítani tudott, de újratermelni és növelni is. A 2010-es év így meghozta az újabb – a korábbinál sokkal nagyobb – sikert, amelyért nyolc éven át vállvetve dolgoztak.

Ám kapcsolatukban 2010 után új korszak vette kezdetét: a gazdasági üzletág vezetője kormányszinten is jelentős területeket vont az irányítása alá. Immár két minisztérium is a Simicska-klán uralma alatt működik: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium. Továbbá csatolt részeik: a pénzelosztásokban kulcsszerepet játszó állami hivatalok, bankok, gazdasági társaságok. Orbán és Simicska viszonyáról ezt írta a Magyar Narancs újságírója, Rényi Pál Dániel: „Nehéz megítélni, hogy a miniszterelnöknek kapacitása nincs rá, esetleg csak ráhagyja a háttéremberekre, vagy nem is fér hozzá bizonyos források elosztásához. De számos olyan terület akad, amit láthatóan átengedett az érdekszférának. Nemcsak a földbérletek, az uniós pénzek és a közbeszerzések ügyei tartoznak ide; a gazdasági holdudvarnak nagy befolyása van például a közmédiumok számára elkülönített évi több tízmilliárd forint és a frekvenciák elosztása felett is.”

Szintén Rényi idézi a fentieket tovább árnyaló, fideszes körből származó jellemzést: „A kormány fontos pozícióinak leosztása alapvetően két emberen áll: Orbán Viktoron és Simicska Lajoson. Szándékaik, érdekeik azonban egyre kevésbé találkoznak. Beosztásából adódóan a személyzeti politika egyedül a miniszterelnök kompetenciája, és a kormányfő – mivel mozgástere megőrzése végett fontos szempont, hogy ne engedjen át minden pozíciót a gazdasági érdekcsoportnak – a lapokat nemcsak a kinevezésre ácsingózó káderek elől titkolja az utolsó pillanatig, de azok elől is, akikkel szemben maga is szabadságharcra van kárhoztatva. Ebben a küzdelemben a személyzeti politika Orbán legfőbb ütőkártyája.”

A kormányfő Matolcsyhoz is azért ragaszkodott oly sokáig, mert Matolcsy nem volt bekötve Simicskáékhoz, akik se rá, se a minisztériumára nem tudtak nyomást gyakorolni. Amikor tehát Orbán kijelentette, hogy Matolcsytól nem hajlandó megválni, ahogyan a jobb kezét se vágatná le, akkor nem a publikumnak, hanem Simicskának üzent komolyan. Azon az áron is, hogy nevetségessé válik – aminél nagyobb veszély nem fenyegethet egy autokratát.

Az Orbán–Simicska-viszony megítélése szempontjából nagy jelentőségű a Fellegi–Némethné-csere. Felleginek Viktor is, Lajos is a tanítványa volt a szakkollégiumban. Az előbbinek a kilencvenes évek elején a politikai tanácsadója lett, az utóbbinak később (legalább közvetve) az üzlettársa. Miután az Infocenter tulajdonosaként (Heti Válasz, Lánchíd Rádió, Class FM) a politika és a gazdaság metszéspontjában lévő médiabirodalom fontos helytartója lett, végképp beágyazódott mindkét oldalba.

„Egy barátjának már 2009 nyarán beszélt a lehetőségről, láthatóan izgalomba hozta a kormányzati munka. Mondta, hogy van benne jó értelemben vett küldetéstudat, hogy akar tenni az országért” – idézi Pethő András. Az új miniszter tehát azzal a hittel vágott bele a munkába, hogy össze tudja hangolni egyrészt a Fidesz politikai és anyagi érdekeinek, másrészt a Fidesz és az ország érdekeinek szolgálatát. Személyes kapcsolatban állt Orbánnal, de rendszeresen egyeztetett Nyergessel, olykor Simicskával is. „Fellegi környezetében ugyanakkor észlelték, hogy a minisztert nyomasztja a gazdasági háttéremberekkel való kapcsolat… »elkezdte őt fojtogatni ez a rendszer«. Egy Fellegihez közel álló forrás szerint »nem értették meg a Lajosék, hogy az nem fog működni, hogy odarendelik, és azt mondják neki, hogy akkor most ez így vagy úgy lesz«.”

Szerintem Fellegi nem értette meg: fel is őrölte őt a gazdasági érdekkörök nyomása. Naivitás volt azt hinnie, hogy egyszerre lehet szolgálni a Fidesz meg az ország érdekét. Hogy lehet valaki hazafi is, meg a hazát fosztogató szervezett felvilág tagja is… Mintha róla írta volna József Attila: „…ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret.”

Fellegi kezének elengedése és a Simicskáék bábjának tűnő Némethné kinevezése a minisztérium élére Orbán veresége is volt. Ekkortájt arról szóltak a hírek, hogy már az Orbán belső politikai köréhez tartozó embereket is elérték a Simicska-féle polip csápjai: „Orbán az elmúlt másfél év alatt számos kormányzati ember »exkluzív bizalmát« volt kénytelen feladni: a közvetlen környezetéből is mind többen ágyazódtak be a gazdasági érdekszférába. Ma már nemcsak az érdekcsoport számára fontos egyéni képviselői indítványok benyújtásában jeleskedő Rogán Antal–Lázár János-kettős kötődik szorosan Simicska köreihez… egyre több államtitkár áll »személyes összeköttetésben« velük, s még a miniszterelnök szóvivője, Szijjártó Péter is folytat »meglehetősen kriptaszagú« megbeszéléseket Simicska Radóc utcai irodájában.”

Rényi szerint: „Orbán Viktor és a Fidesz gazdasági holdudvaraként ismert pénzügyi hátország viszonya az elmúlt másfél év alatt kiegyensúlyozott volt, de ez most megbillenni látszik.” Fél évvel később, a földpályázatok és a Közgépes osztalékok botrányai idején még messzebb megy a következtetések levonásában: „Az oligarcházás azért lett országos politikai téma, mert ez az egyetlen problémakör, ami a jelek szerint túlnőtt a kormány vezetőjén, aki… maga se tudja befolyásolni az eseményeket… Hiába van terítéken a kérdés hónapok óta, a Közgép rendületlenül söpri be a sokmilliárdos megrendeléseket. A kormányfő a parlamentben annyira kínosan mellébeszélt, amikor erről kérdezték, hogy még fideszes képviselők is lesütötték a szemüket… Orbán pedig kénytelen elviselni ennek a politikai következményeit, mert nem tehet mást… Mert ha egyszer elfajulna a helyzet… jelentősége lehet akár annak is, hogy a Magyar Nemzet és a Hír TV nem Orbán Viktor, hanem Simicska Lajos érdekeltségébe tartozik.

A politikai aktorok mindig behelyettesíthetőek lesznek, a gazdasági hátország nem… Az látszik körvonalazódni, hogy… inkább Viktor a befőtt, és Lajos a nagymama…

Nem tudni, Orbán látja-e a végzetes politikai következményeit a… folyamatoknak. Lassan ráég a korrupció vádja, és… egyszerűen nem tud tenni ellene semmit. Nem hinném, hogy a politika legfelső szintjén bekötött üzletembereket különösebben foglalkoztatná az ország sorsa – különben nem lenne ilyen látványos a tarolás, és nem kerülnének felszínre a helyi szinten csalódott, kifizetetlen alvállalkozók ügyei… Ellenzékben nem sajnálták a pénzt a médiabirodalom és a párt intézményrendszerének… felbikázására. Viszont míg ellenzékben a gazdasági és politikai elit közös céljaként jelent meg a politikai hatalom megszerzése, addig a kormányrúd mellett a szereplőket eltérő érdekek vezethetik. A hátország számára kielégítő forgatókönyvnek tűnhet, ha rövid távban gondolkodik, és a választásokig hátralévő idő alatt szerez forrásokat, amivel a következő ciklusok alatt is tud gazdálkodni…

Orbán jelenleg – míg politikai vereséget nem szenved – biztos nem helyettesíthető, a politikai struktúra ugyanis az ő hierarchizált kapcsolatain (és persze renoméján) nyugszik… Ugyanakkor a politika és a gazdasági elit kapcsolatának logikájából következik, hogy a párt hátországa még akkor is stabil lesz, mikorra Orbán politikusként végképp leamortizálódik.”

Való igaz: jelenleg egy választási vereség nyomán se várható olyan politikai vagy gazdasági fordulat, ami veszélyeztetné Simicskáék gigantikus anyagi erőforrásait – mi több: azok birtokában hosszabb távon is determinálhatók lesznek a politikai folyamatok. Kérdéses viszont, hogy Orbán – vereség esetén – valóban leváltható-e a politikai üzletág éléről. Nem tudjuk, mennyire van maga is beágyazódva a gazdasági üzletágba: mennyire az övéi is azok az instrumentumok (például a médiabirodalom), amelyek szerepe egy válságban perdöntő lehet. Számos jele van, hogy ő nemcsak a vezére, de a tulajdonosa is a Fidesznek – minimum a társtulajdonosa.

Az azóta bekövetkezett fejlemények ráadásul azt jelzik, hogy sikerült visszaszorítania Simicskáék térnyerését. Először is rendet vágott a politikai fertályon. Lázárt maga mellé rendelte a kancelláriára, Rogánt a frakció élére: mindkét poszt kizárja a gazdasági körökkel való komolyabb flörtölést, szem előtt vannak, folyvást igazolniuk kell lojalitásukat. Az NFÜ hatáskörét Orbán megnyirbálta, a kancelláriához rendelte az uniós pénzeket, le is mondott az ügynökség elnöke, a Simicska emberének számító Petykó Zoltán. De mentek mások is…

Ám Rényi tévedése nem itt van. Hanem ott, hogy az újraválasztás politikai érdekét szem előtt tartó Orbán alapvetően szemben állna az anyagi javakat hajszoló Simicskával. Hogy az előbbire az utóbbi féktelensége okán „ég rá a korrupció vádja”. Orbán kielégítené a gazdák igényét, ha Simicska nem lopná el a földeket? Ugyan! Hisz Felcsút, az ő szűkebb pátriája lett a földszerzés országos bajnoka, azon belül is a hozzá ezer szállal kötődő stróman-szerű polgármester! A trafikokból is jócskán részesültek az illető „ismerősei”, sőt az újdonsült vőé is. Aki maga is a milliárdos közbeszerzéseket elnyerő, az alvállalkozóinak nem fizető gazdasági brigantik sorát szaporítja.

Felcsúton közpénzből épül egy magánbirodalom!

Orbán nemcsak küzd a „rablókkal”: maga is belül van a körön.

Hogy mennyire, az a következő fejezetből kiderül.


A Magyar (Politikai) Maffia pontos leírása

Abszurdisztán (leánykori nevén: Magyarország) könyvpiacán megjelent egy abszolút hiánypótló tanulmány-kötet! A rendkívül jó minőségű “Galamus“-on erről egy terjedelmes recenzió jelent meg ma reggel, melyet feltétlenül szükségesnek tartok utánközölni! … Csak hogy tudjuk: kikkel és hogyan vagyunk mi itt körülvéve! (Az írás ugyan terjedelmes, de minden erre fordított perc megéri!)

Andor Mihály:

Könyv a maffiáról

Megjelent az elmúlt két évtized legfontosabb társadalomtudományi kötete. Nehéz helyzetben vagyok, mert sokat akarnék, de nem biztos, hogy bírom. Szeretnék úgy írni erről a könyvről, hogy minél több embernek kedvet csináljak az elolvasásához. Ehhez nagyjából ismertetnem kellene, hogy az ínycsiklandó tanulmányok micsoda gazdag választéka található a kötetben, de huszonegy kiváló szerző tanulmányát egy újságcikkben képtelenség ismertetni. Szeretnék a tanulmányokra reflektálni, de – a műfaj korlátai miatt – ez még nagyobb képtelenség. Szeretném bemutatni a kötet szellemes megfogalmazásait, nyelvi leleményeit – de hát ez nem helyettesíti a végigolvasását. Ilyenkor rángatja elő az ember az öszvért. Ez az öszvér olyan lesz, hogy keveredik benne a saját gondolat, a rövid ismertetés, egy kis kritika és sok idézet.

Magyar Polip

A Noran kiadónál Magyar Bálint szerkesztésében megjelent könyvről van szó, amelynek címe Magyar polip, alcíme pedig „A posztkommunista maffiaállam”. Nem Magyar Bálint az egyetlen, aki a székházpénz családi kőbányává lényegülése, a Kaya Ibrahim-ügy, valamint az első Orbán-kormány alatt tapasztalt furcsa esetek nyomán a maffia működésmódjára asszociált. Gondoljunk csak a HVG emlékezetes 1999-es címlapjára, amelyen középen ül a keresztapa Orbán Viktor, és mögötte állnak alvezérei, mindegyikükön a gengszterfilmekből ismert kalap. De Magyar Bálint az egyetlen, aki – nyilván húszéves politikusi pályafutása során szerzett ismereteit is segítségül hívva – fölfedezte, hogy a maffia működési módjának leírása adja azt a fogalmi keretet, amely a legtöbb, látszólag irracionális Fidesz-jelenséget meg tudja magyarázni. Sokkal többet, mint a Horthy-rendszerhez vagy a Kádár-rendszerhez való hasonlítgatások, vagy a kettő összegyúrásából kifaragott magyarázatok. Sokkal többet – ha nem mindent!

Magyar Bálint vérbeli politikusként fölfedezte, hogy ameddig nem találjuk meg a megfelelő szavakat, és ameddig nem tudjuk leírni az Orbán-rendszer lényegét, addig a politikai harcot sem lehet fölvenni ellene. Majd vérbeli szociológusként új fogalmakat alkotott, érzékletes és nagy magyarázó erejű leírást adott a kötet leghosszabb, bevezető tanulmányában. Jómagam, aki szociológus korából ismerem őt, nagy szerencsének tartom, hogy hosszú politikusi léte alatt nem száradt ki szociológusi vénája, és korszakos jelentőségű fölfedezéseket tett Orbán Viktor országlásáról.

Az Orbán-rendszert a klasszikus maffiától csak a helyzete különbözteti meg. Az alapvető cél – a család gyarapodása – érdekében itt is egy szervezetet hoztak létre, csak míg a klasszikusnak tekinthető maffia földalatti  bűnszervezet formáját ölti, a mi maffiánk nyilvános politikai pártét, amely, miután demokratikus választásokon megszerezte a hatalmat, a maffia szokásos műveleteit más eszközökkel hajtja végre.

MTI/Koszticsák Szilárd

A szervezet élén itt is a Keresztapa áll, csak a fogadott család nagyobb, és az egész országot behálózza. Ráadásul nem titokban, hanem nyíltan, a párttagság vagy a párthoz való feltétlen lojalitás alapján. Egyetlen bűn létezik, a hűtlenség, ezt a maffia megtorolja. Egyéb bűnöket a keresztapa megbocsát, a bűnösöket megvédi, mint a házvételével elszámolni nem tudó önkormányzati képviselőt, a városát tönkretevő és feleségét agyba-főbe verő bukott polgármestert, a trágyát lopó fogadott családtagot, a fát lopó igazi családtagot, vagy a nemzetközi körözés alatt álló cégvezetőt. A bandaszellem nagyon fontos, ettől működik megbízhatóan a maffia. A maffia minden tagjának tudnia kell, hogy tűzön-vízen át megvédik őket. Félniük is kell a Keresztapától, de bízniuk is kell benne. Minél több bűnüket simítja el, annál jobban függnek tőle, és annál erősebb lesz a bizalom. És minél több bűnt követnek el, annál jobban számíthat rájuk, mert tudják, hogy csak a Keresztapa védheti meg őket. A helyzet paradox: szervezetépítési szempontból a tagok túlkapásai úgy kellenek, mint egy falat kenyér, noha ezek csökkentik a Keresztapa népszerűségét is. Ezért időnként egy-egy tagot föl kell áldozni a közvélemény oltárán. De az ő kezét sem engedik el, legfeljebb a szolgálati helyét változtatják meg: a maffia politikai részlegéből áthelyezik a nyilvánosság elől rejtve maradó üzleti részlegébe. Mint a folytatólagosan elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt jogerősen elítélt Várhegyi Attilát. Így lesz igazán erős és ütőképes a szervezet. Arról nem beszélve, hogy félni is csak egy erős szervezettől fog a nép.

A további jellegzetességeket néhány, a Magyar Bálint-tanulmányból vett idézettel érzékeltetem.

„A szervezett felvilág korrupciója nem eseti, sporadikus ’mutyi’, valamifajta alkalmi elhajlás, deviancia, hanem központilag irányított és racionálisan lebonyolított rablás, a rendszer része. A szervezett felvilág lényege ugyanis az, hogy a hatalomkoncentráció és a fogadott család vagyonosodása szorosan együtt jár, egymást szolgálja.

A maffiaállam a törvényesített rablás eszközeivel osztja újra a vagyont…. Mint Las Vegasban, amikor a maffia ajánlatot tesz egy kaszinóra… Csak nálunk aki ellenáll, annak nem a revolver csövével kell szembenéznie – ez a maffiaállamnak nem stílusa. Hullákat nem látunk az utcán, a maffiaállamban a kigyúrt pénzbehajtók helyett dolgozik a meggyúrt parlament és ügyészség.

Ahhoz, hogy a maffiaállam ajánlata egy vállalkozás átvételére visszautasíthatatlan lehessen, legalább négy fenyegető potenciállal kell rendelkeznie: (1) korlátlanul uralt jogalkotói hatalommal, (2) párthű titkosszolgálattal, ügyészséggel és rendőrséggel, (3) lojális adóhatósággal és (4) az állami megrendelések és uniós pályázatok feletti teljes kontrollal.

A Család tagjai az erőszakszervezetek egész skáláját uralják: az államiba beolvadt magánszervezetektől az illegális randalírozókig.  …a közhatalmi intézmények nem a törvényesség és a polgári jogegyenlőség őrei, hanem ellenkezőleg, a magánérdekű önkény intézményesített szervei.”

A kötet további tanulmányai árnyalják és mélyítik a Magyar Bálint által felvázolt gondolati keretet vagy egy-egy részterületen aprólékos leírását adják a maffia működésének.

Szelényi Iván nemzetközi és történeti kontextusba helyezi az Orbán-maffiát. Elemzi a posztszocialista „eredeti tőkefelhalmozást” és a magyar példában ennek egy sajátos változatát látja. Álljon itt egy megvilágító idézet ebből a tanulmányból is:

„A Fidesz másodszor viszont akkor került kormányra, amikorra a közvagyon elosztása így vagy úgy már megtörtént. Ezek után ez a kormányzat ’nem tehet mást’, mint hogy eszközökben nem válogatva megkísérli a tulajdonok újraosztását, s ennek során egy új, lojális bázis kiépítését. Ez a gyakorlat „megköveteli” az elsődleges tulajdonelosztás kriminalizálását, s egyben azt is, hogy felszámolják az igazságszolgáltatás függetlenségét, így téve a kriminalizálás engedelmes eszközévé. Az új fejlemény 2010 óta nem a korrupció mennyiségével írható le, hiszen amit korrupciónak tekintenénk, azt jórészt ’törvényesítették’, hanem a rendszerszerűségében, a tulajdonviszonyok elbizonytalanításában, a tulajdonok radikális újraosztásában keresendő. Ez a magánnyugdíjak kisajátításával kezdődött, a földbérletek és a trafikkoncessziók lojalitástesztek alapján történő kiosztásával folytatódott… Mindehhez értelemszerűen társul az igazságszolgáltatásnak – legalábbis részlegesen – a végrehajtó hatalom alá rendelése, a politikai ellenfelek elszámoltatása ’gazdasági bűntettekért’.”

Ara-Kovács Attila Európa autokratikus vezetőivel állítja párba Orbán Viktort, ennek keretében párhuzamos elemzéseket olvashatunk Berlusconiról és Orbánról, a két Kaczyńskiról és Orbánról, illetőleg Putyinról és Orbánról. Vannak hasonlóságok és vannak különbségek.

Pétervári Zsolt annak a helyzetnek a történelmi és szociológiai gyökereit írja le, amelyben kibontakozhatott az orbáni maffiaállam. Elemzéséből kiderül, hogy a társadalom mélyrétegeiben megvoltak a feltételei annak, hogy a maffia uralma alá hajtsa az országot.

Csepeli György kifejti, hogy az Orbán-rendszer leírási kísérletei az eddig használt fogalmakkal (tekintélyuralmi rendszer, nemzeti abszolutizmus, posztmodern korporatív állam, illiberális demokrácia, autokrácia) csődöt mondanak, mert nem veszik figyelembe új és lényegi ismérvét: a „család” generikus szerepét, amely a maffiák sajátja.

Fleck Zoltán jogszociológus abból indul ki, hogy a jogállam elvileg és az intézményi gyakorlatok szintjén is kizárja a maffiaszerű működést. Ezért Orbán Viktor kiiktatta a jogállami berendezkedést.

Krémer Ferenc részletesen leírja, hogyan változtatta Orbán Viktor a rendőrséget és a titkosszolgálatot a maffia engedelmes eszközévé.

A Bárándy Péter–Bihari István szerzőpáros tanulmánya némileg kilóg a kötetből, mert nem a „magyar polippal” foglalkozik, viszont alapos áttekintést ad arról, hogy az Európai Unió milyen jogalkotási kísérletekkel próbál fölülkerekedni a szervezett bűnözésen. Ehhez kapcsolódik Lattmann Tamás tanulmánya, amelyből kiderül, hogy a magyarhoz hasonló maffiállammal az Európai Unió egyelőre semmit nem tud kezdeni.

Laki Mihály tanulmánya elején a nagy cégek megsarcolásával kapcsolatban egy rendkívül érdekes kérdést vet föl: „Miért fogadták el szinte ellenállás nélkül a Fidesz-állam diktálta feltételeket a magyar társadalom tekintélyes alkuerővel rendelkező csoportjai, intézményei?”(A magánbiztosítók, a külföldi többségi tulajdonban lévő nagyvállalatok és a bankok.) Kár, hogy nem válaszolt rá.

Soós Károly Attila ismerteti a magyar különadó-sarcok 2004-ben induló történetét, és rávilágít, hogy ezeket csak az alacsony mobilitású ágazatokban alkalmazzák, amelyek drága hálózatokat építettek, és ezt nem tudják könnyen, nagy vesztesség nélkül felszámolni. Ezt a tanulmányt szinte kiegészíti Major Iván írása, amely részletes leírást ad a hálózatos ágazatok kiszolgáltatottságáról és zsarolhatóságáról. Az ilyen vállalatok megsarcolása a bevétel mellett egyéb haszonnal is jár. Az egyik, hogy demonstrálja a nagyvállalat-ellenes, bankellenes, idegenellenes ideológiát, vagyis azt, hogy „megvédik a magyar embereket”. A másik, hogy az emelkedő díjak vagy a szolgáltatás romló színvonala esetén a népharag nem a sarcokat kivető kormány ellen horgad föl, hanem a szolgáltatók ellen. A következmények már nem ilyen jól átláthatók, és csak áttételeken keresztül, főleg a beruházások csökkenésében jelentkeznek, aminek aztán további sanyarú következményei vannak az ország sorsára nézve.

Csillag István tanulmányát ismertetni lehetetlen, viszont elolvasni érdemes, mert vállalat-történetéből lépésről lépésre kibontakozik, hogyan született és nőtt naggyá a Fidesz nevű politikai-gazdasági vállalkozás, amelynek fő célja a pártot uraló családok gyarapodása.

A Csillag-tanulmányt követő írásban Becker András a fideszes nagy családon belüli szűkebb család, az Orbán–Lévai házaspár és közeli fogadott családjai vagyonosodás követi nyomon. A Mészáros, a Garancsi, a Tiborcz és a Flier család, valamint Orbán Győző gyarapodása szinte csodaszámba megy.

Várhegyi Évától megtudhatjuk, hogyan törekszik Orbán Viktor arra, hogy a magyar bankszektor mind nagyobb részét a maffiaállam szolgálatába állítsa.

Juhász Pál „Történelemformáló ostobaság a magyar agrárkérdésben” című tanulmánya korszakos jelentőségű. Újszerű és mélyreható leírását adja annak, hogy a rendszerváltás óta hogyan tette tönkre a politika a valamikor jól teljesítő magyar mezőgazdaságot. Kiderül az is, hogy a törvényi úton létrehozott állandó bizonytalanság, amely akadályozza a racionális mezőgazdasági termelést, olyan zavarost teremtett, amelyben már könnyű halászni és párthűség alapján földet osztogatni.

A kötet szerzői közül talán Krémer Balázs hangolódott rá legjobban a Magyar Bálint teremtette fogalmi keretre. „A maffiaállam társadalomképe és társadalompolitikája” című tanulmányából számomra egyértelműen kiderült, hogy az Orbán-rendszer kiforgatta és a maga képére alakította a szociálpolitika eredeti értelmét. Orbán Viktor maffiaállamában a szociálpolitika a gyarapodásból kimaradt többség féken tartásáról és engedelmességre kényszerítéséről szól.

„A maffiaállam kontextusában a szociálpolitika sem az, mint ami az európai alkotmányos demokráciák és jóléti államok gyakorlatában megszokott: a szociálpolitika nem a szociális biztonság történetileg kialakult intézményrendszere, nem a megélhetési gondokkal küzdők és a társadalmi hátrányokat elszenvedők segítésének eszköztára.

A jellege szerint regulázó, megalázó szociálpolitika alapvetően a többségi társadalom  felé küld fenyegető és elrettentő üzeneteket (közmunka, hajléktalanok, rokkantnyugdíjasok). A maffiaállam a szociálpolitikájával megfélemlít, elrettent és példát statuál.”

Gábor György alapos kritikai elemzését adja a Nemzeti Hitvallásnak, Orbán egyházpolitikájának, valamint célirányos eltökéltséggel átpolitizált teológiai képtelenségeinek és blaszfemikus ötleteinek. Gondolatmenetének egyetlen elemét érzem kevésbé meggyőzőnek. Gábor György szerint Orbán esetében szó sincs cinizmusról, PR-szempontoknak való megfelelési kényszerről: a többszörösen megrendült és több jellempróbáló változáson átesett személyiség nemcsak lelki egyensúlyára vél rátalálni, hanem a megrendítő kudarcokat és ’fülkeforradalmi’ sikereket követően ekképp álmodik örök politikai perspektívát önmaga, s szűnni nem akaró hitet és eltökéltséget rajongó hívei számára. A rendkívül erős személyiségjegyekkel bíró individuum egyéni harca – lelki vezetőinek  jóvoltából – a Mindenhatónak szentelt oltáron a nemzet jövőjéért bemutatott áldozattal nyeri el magasabb értelmét és jelentőségét. Cserébe mindezért a karizmatikus vezető egyszerre öltheti magára a szakrális-papi és a világi-uralkodói szerep személyre szabott jelmezét.”

Bár a látható végeredmény szempontjából mindegy, hogy a maffia főnöke miért rohangál állandóan templomokba, jómagam sokkal földhözragadtabb szemszögből látom az egészet. Orbán Viktor jó pénzért felfogadta az erkölcsileg nem túl szilárd magyar keresztény egyházakat, hogy neveljenek neki engedelmes alattvalókat, és hajtsák őket oda a szavazóurnákhoz. Erre neki se ideje, se apparátusa, se hozzáértése, megvette hát a piacon. Nem véletlen, hogy a „nemzetnevelés” másik területét, a közoktatást is az ő kezükre adta, ne kelljen már ezzel is neki bajlódnia. Ebből messziről is inkább a cinizmus bűzlik, mint a lelki egyensúlyra való rátalálás.

Bozóki András a központilag irányított elit- és kultúracsere leírásával gazdagítja a kötetet.

Vásárhelyi Mária írásából képet kaphatunk arról, hogyan ütött a Fidesz két legyet egy csapásra: a médiát „agy- és pénzmosodává, a pártpropaganda és a közpénzek magánvagyonná alakításának eszközévé” változtatta. Aki eddig nem tudta, ebből a tanulmányból megtudhatja, hogyan építette ki médiabirodalmát az Orbán-maffia, és hogyan csorgatja a közpénzt a hozzá közel álló magánzsebekbe.

Kozák Márton írása csinos bokréta a kötet kalapján. A szotyolázgató focirajongás természetrajzába ad bepillantást.

„A  piacgazdaságot működtető országokkal szemben a maffiaállam futballja nem a szórakoztatóipar része. A kollektivista magyar rezsim stadionjaiban nem szórakoztatás, hanem sportnak látszó tevékenység keretében oktató-nevelő munka folyik, ahol a nézők  a maffiaállam hierarchikus viszonyait bemutató szemináriumi képzésen vesznek részt. A gyakori tévéközvetítésekkel népszerűsített kurzuson a nézők megtudhatják, hogy az új magyar centrális erőtér besűrűsödési – a nemzetet irányító Család találkozási – pontja a csak a rezsim kiváltságosai által látogatható VIP-páholy. A tévéközvetítések nem hagynak kétséget afelől, ki az univerzum legfontosabb embere: Orbán Viktor, aki a képeken éppen olyan centrális helyet foglal el, mint Jézus Leonardo képén, az Utolsó vacsorán. Az ország apraja-nagyja láthatja, hogy a Család páholyt benépesítő tagjai úgy járulnak a színe elé, mint korábban a képviselőjelöltek Felcsútra. A társadalmi nyilvánosság szerkezetének deformálódásával a stadion e korábban érdektelen szegletében történtekre nagyobb figyelem összpontosul, mint bármire, ami egy magyar pálya 16-osán belül valaha történt. Bulvárlapok szerkesztőitől sokat látott kremlinológusokig egy egész iparág elemzi: ki, kivel, mikor, hányszor, miért és mennyiért. A páholybeli látvány dekódolása új szakmát hívott életre. Egy konfliktus után meccsen együtt nevetgélni a miniszterelnökkel: az illető nem kegyvesztett; együtt mutatkozni a miniszterelnökkel, de nem a közvetlen közelében: az illető még nem kegyvesztett; a páholyban jelen sem lenni: az illető kegyvesztett. … Csak hangsúlyosabbá teszi az üzenetet, hogy a megjelentek egy része látványosan idegenül mozog a stadion világában, magáért a fociért föltehetőleg sosem menne oda – rosszul áll a szotyolás zacskó a kezében.”

***

Hiánypótló tanulmány-kötet ez! – írtam a poszt bevezetőjében, s ezt valóban így is gondolom. Tényleg igaz az a megállapítás, hogy lehetünk mi akármilyen értelmesek és (vagy) értelmiségiek, nem vagyunk képesek felfogni az Orbanizust a maga teljes valójában és természetében, lévén egyedül ücsörgünk a “netösszekötött” masináink mögött, s ha van is valami ötletünk, azt (mint vélelmezett hülyeséget) még csak meg sem akarjuk osztani egymással. … Ha meg igen, a Bérfalka komment-özönnel árasztva el hülyéz le minket. Ámde ezen kötet szerzői kétségtelenül okos és művelt emberek, akik összedugva fejeiket kezdték látni … A LÉNYEGET! (Akit Magyar Bálint téziseinek részletesebb kifejtése is érdekel, az kattintson IDE!)

Aki teheti (fizikailag és anyagilag is) az velem együtt most és azonnal loholjon el megvenni ezt a könyvet! Az abban leírt, “sajátos működésű” Szupermaffia ugyanis (még) nem tílt be semmit, hanem anyagi (pénzügyi) fölényével visszaélve, egyszerűen felvásárolja az egészet! (Trehányságuk, amatörizmusuk bizonyítéka, hogy nem tették meg ezt még rögtön, még a nyomdánál!)

… és ezt …

szendamondja!