Egy kegyenc bukása

Pontosabban inkább annak anatómiája. Ezt írta le ugyanis Dr. Nagy Zoltán médiakutató (büszkén mondhatom: személyes ismerősöm!) a Népszava mai számában megjelent jegyzetében Illés Zoltánról, a közpénzellátotti körből kipottyant fidesznyikről. Esetének tanulsága: abból is lehet baj, ha valaki túlteljesíti a talp- és seggnyalási penzumot. … Hehehe!

Lojalitás vagy kilövés?

“Nagyon nagyra értékelem a politikai lojalitást, de attól, hogy valaki lojális, még nem következik, hogy buta is legyen, vagy ne értsen a dolgokhoz… A köz ügyeit azok tudják intézni, akik értenek hozzá”. Kitől származnak ezek a gondolatok? Nem, nem valamelyik ellenzéki politikustól! A “fogalmazó” neve: Illés Zoltán. Az előző Orbán kabinet környezetvédelmi államtitkára nyilatkozta ezt egy hónappal azután, hogy kiderült: a vegyész-biológus “aktivista” – aki a szervilizmus minden tünetét magán viselte évtizedeken át -, nem kap szerepet a Nagy Vezér harmadik kormányában. Sőt, egyáltalán, sehol és semmiben! Van ilyen, mindig is volt!

Pedig ő volt az, aki “nemtelenül” (sic!) kioktatta nőpolitikus parlamenti képviselőtársát, Szél Bernadettet, az LMP országgyűlési képviselőjét midőn a zöldpárttal szembeszegült, és azt találta mondani a parlamentben: “attól, hogy ön szép, még nem következik, hogy ön okos is”. Aztán nyomatékul hozzátette: “visszautasítom azt a sok butaságot és baromságot, amit ön mondott”. Mondandóját Illés Zoltán így zárta: “a miniszterelnök úr nevét pedig ne vegye a szájára!” (sic!) A képviselőasszony (egy zöldpárti politikushoz méltóan) pedig “csak” arról érdeklődött: mi várható a verespataki és a nagybányai bányák újbóli megnyitása után?

Ezzel a “Fidesz-pincsi” államtitkár (ma: “nevem senki”), a leköszönő félben levő országgyűlést megnyugtatta. Igaz, a Kövér László által “vezérelt” és a zöldpártot “fiskálisan” és “mentálisan” többször megbüntető törvényhozásnak Illés Zoltán még elmondta: “Orbán Viktor annyit tett a cianid-szennyezés kapcsán, le a kalappal előtte, ott voltam, amiket ő megtett”! (Ez a riposzt még kormányzati körökben is visszatetszést keltett, túlzónak tűnt.) A szóváltás után még a T. Ház aktuális levezető alelnöke Lezsák Sándor is helyre utasította a kormánypárti államtitkárt. Majd a “másik” oldallal abszolút nem szimpatizáló, egyenesen “ellenzékgyűlölő” Kocsis Máté is megkövette a nagyobbik kormánypárti frakció nevében Szél Bernadettet Illés Zoltán keresetlen szavaiért. Lehet, ezek az urak már akkor tudtak valamit Illés Zoltán jövőjéről, kilövési engedélyéről? Így beáldoz(hat)ták a derék környezetvédelmi frontharcost.

Illés Zoltán nem az egyetlen olyan Fideszes politikus, akinek “ha kiesik a csecs a szájából”, nem tud magával mit kezdeni, esetleg – jobb híján – 180 fokos fordulatot vesz! (Csak nehogy a jelenlegi ellenzék soraiba álljon, és ne adj’ isten befogadják, mert erre is volt már példa.) Az “ádáz” zöldharcosról most lehullott az álarc, miután “elengedték a kezét”! Pedig már az első Orbán kormány idején a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke volt. Sőt, volt a jelenlegi kormánypárt harcos alelnöke, parlamenti frakcióvezető-helyettese is, az országos választmány oszlopos tagja, a Fidesz egyéni és előkelőhelyes listás országgyűlési képviselője.

Az “ősfideszes” politikusnál azonban most úgy tűnik, betelt a pohár! Az életének felét szeretett pártjára áldozó “közmunkás” nehezen viseli a sarzsiatlanságot! (Pedig érezhette volna: csak egy “szürke egér”, akit, az általa preferált hatalom piedesztálra emel(t). (Hogy’ nem vette észre, vagy tudatosan tűrt?) Egyelőre megalkuvóan a csendben maradás látszatát igyekszik kelteni, de aki a hatalomhoz szokott? Nincs sajtónyilvánosság, nincs közszereplés! Csakúgy, mint ahogyan: a párthűség sem teremtett még zöldgazdálkodást! Ki is írták a “menetrendből”, rövidre zárva, magyarázat nélkül. Illés Zoltán talán még nem szokott hozzá: hiába a szavak szintjén hirdetett cselekvési program, ha abból semmi nem valósul meg!

A külföldi és a hazai sajtó munkatársaival szóba nem álló miniszterelnök mondta: “ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit teszek”. (Tudjuk: folytatja.) Ezzel szemben mit állított Rodolfó, a bűvész? “Figyeljék a kezemet, mert csalok!” Csakhogy Rodolfó igazi (!) csaló volt. Ő mindig “igazat” mondott. Ezzel szemben Orbán “janicsárjai” időnként a damaszkuszi útra tévednek, és “visszabeszélnek”! (Micsoda keresztény-konzervatív gondolkodás ez?!) Ugye nem szeretnénk, hogy politikusaink hazudozó embereknek bélyegeztessenek Isten és a nemzet által? A recept roppant egyszerű: azt kell mondani és cselekedni, amit tegnap és ma is tettél, sőt holnap sem csinálod másképpen. Sem szóban, sem tettben!

Vagy mégis csak lehetséges, netán igaz, hogy a kétharmados (fülke)forradalom valóban felfalja saját kölykeit is? Mert példa azért egyre sűrűbben akad rá. Illés Zoltán is, aki csak egy a sok közül, aki elhitte: az övéi árnyékában “megváltja a világot”. Lesz még itt, Paks-2, vörös és -galvániszap, folyók áradása, pollenszórás és más környezeti -és természetvédelmi kihívás. De mindig lesz, mindig akad majd “legény a gáton” is, aki nem habozik megválaszolni a kérdést: a politika vagy a víz az úr? És biztosak lehetünk, hogy az előbbit fogják választani.

Dr. Nagy Zoltán PhD, médiakutató


Átmenet

Ma délelőtt a Vasárnapi Hírek print-kiadásában olvastam Lengyel László eme kitűnő írását. A jegyzet még nincs kint a hálón, ezért most heroikus munkával, manuálisan fogom átschmittelni az oldalamra. (Bocsika az esetleges elírásokért!)

Lengyel László:

A szabadság fantomja

Amikor 1990 júliusában, az erdélyi Bálványos hegyoldalán Litván György, Norman Stone és Schöpflin György társaságában, beszédeinkkel megalapítottuk a Bálványosi Szabadegyetemet, álmomban sem jutott eszembe, hogy 2014 júliusában itt hangzik majd el egy magyar miniszterelnök szájából a liberális demokrácia végbúcsúztatója. Felkérőnk, a liberális Fidesz nemzetpolitikai képviselője arra kért akkor minket, hogy tartanánk-e előadást az összegyűlt erdélyi fiataloknak az “Átmenet a diktatúrából a demokráciába” című nyári táborban. A mostani tábor talán az “Átmenet a demokráciából a diktatúrába” címet viselhette volna.

Nem tudom, hogy miért szegény Bálványosnak, a jobb sorsra érdemes Erdélynek jutott az a kényelmetlen megtiszteltetés, hogy Orbán Viktor itt szereti kinyilatkoztatni a világról alkotott nézeteit. E gondolatnak többnyire semmi köze Erdélyhez, nem az ott ülőkről, nem az ott ülőknek, hanem a magyarországi nagyközönségnek és a világegyetemnek szólnak.

Sajnálom e próbáért az erdélyieket. A magyar miniszterelnök kockázat nélkül beszél veszélyes ostobaságokat. Hallgatói viszont kockáztatnak. Orbán eljön. Az erdélyi magyarok maradnak. És ha a románok (kormány, helyi hatóság, titkosszolgálat, milícia, társadalom) komolyan veszik, amit Orbán mond, ne adj’ Isten a román miniszterelnök románul mondja el szó szerint Orbán beszédét a nemzetek könyörtelen versenyéről, a központostó nemzetállam igényéről, az idegen érdekeket képviselő civil szervezetekről, akkor az erdélyi magyar intézmények és a benne élők ugyancsak rosszul járnak. Paradox módon a központosító román nemzetállammal szemben az európai liberális demokrata modell az egyetlen védelmező, mert ha a románok megvalósítanák Orbán modelljét, akkor nem hogy autonómia, de kő kövön nem maradna.

Tudom én, hogy a liberális demokrácia zavart, érdekütközést jelent, a tekintélyelvű illiberális demokrácia rendet, fegyelmet, az ellenzék ellenséggé minősítését, a jogállam korlátozását, az ellensúlyok kiiktatását. Michael Ignatieff teszi föl a kérdést “Are the Authoritarians Winning?” című cikkében a New York Review of Booksban, hogy az összeálló, tekintélyelvű “szigetcsoport” a lengyel határtól a Csendes-óceánig, az Északi-sarktól Afganisztánig, a maga 1,6 milliárd lakosával nem gyakorol-e lenyűgöző hatást Afrika, Ázsia és Latin-Amerika politikusaira, ahogy az Európa-ellenes jobboldalra Magyarországtól Hollandiáig. “Növekedés demokrácia nélkül, haladás szabadság nélkül. Ez az a szirénének, amit számos afrikai, latin-amerikai és ázsiai politikai elit, különösen a kleptokraták hallani szeretnek”.

Egy saját világában élő, mániáit tökéletességre fejlesztő politikusról van szó, akihez már nyilvánvalóan nem jutnak el a racionális érvek. Hiába mondanánk neki, hogy Magyarország már régen túl van azon a fejlődési szakaszon, ami Kínának, Indiának, Oroszországnak vagy Törökországnak magas növekedést biztosít a mezőgazdaságból az iparra való hatalmas váltással, vagy a nyersanyagok rabló kitermelésével. Hiába bizonygatnánk neki, hogy már egy olyan fejlett országcsoportba tartozunk, ahol a verseny hosszútávú beruházásokon, a szolgáltatások színvonalán, az oktatáson, az egészségügyön, az innováción, a jó kormányzáson és a jogállami biztonság szintjén dől el, mert e feltételeket éppen most semmisíti meg. Nincs értelme szóba elegyedni vele arról, hogy Európa életformák és civilizációk versenyét, egymás mellett élését jelenti, olyan “soft power”-t, amelyre mindenütt vágyakoznak a világon, és hogy éppen az orosz, a kíbai vagy a török “soft power” az, amire nemhogy európai, de még az orosz, a kínai és a török fiatal se vágyik.

Magyarázhatod neki, hogy rosszul használtuk ki a 2001 és 2008 közötti világkonjunktúrát, hogy Gyurcsány is, ő is, rosszul kezelték a válságot. Hogy pótolhatatlanok a 2007 és 2014 között elmaradt beruházások. Sose fogod meggyőzni, hogy z elmúlt évek pénzügyi, energetikai, innovációs, oktatási befektetéseinek elmaradása, a szociális egyenlőtlenségek növekedése az ő magyar modelljének a következménye.

És hogyan szállj vitába egy meggyőződéses antidemokrata populistával, aki a szabadság és a jog szellemét ki akarja zárni a világunkból? Liberális demokrácia védi nemzetek, vallások szabadságát, biztosít emberi jogokat. Orbán Viktornak nem kellett mondania, amit mondott: tettei beszélnek helyette. De vajon éértett-e bármit Horthy az őt körülvevő világból az utolsó öt évében? Felfogta-e Kádár, hogy mit csinál 1982-83 után? A korlátlan hatalom, akár a szklerózis – gyors és könyörtelen. Csakhogy ez őrült beszéd volt, de volt benne rendszer. Orbán Viktor egy központosított államkapitalizmus nevében üzent Budapestre a Berezovszkíj-Simicskának, az Abramovics-Nyergesnek és a Hodorkivszkíj-Csányinak, a nagy magyar ologarcháknak, hogy vége a jóvilágnak. Nem fogja védeni őket a liberális demokrácia, hanem lesújt a putyini tipusú államhatalom, megsemmisítve pénzintézeti, reklám-, föld-, sajtó-, építő-, ingatlanbirodalmakat. Itt minden az enyém, az államé, az állam én vagyok.

Minden évvel, hónappal, nappal vesztünk. Európa és Amerika nem fog minket büntetni. Nem fognak velünk törődni, ahogy nem törődnek 2013 közepe óta. Magyarország miniszterelnöke – érdektelen. Érthetetlen dolgokat beszél és tesz. Miféle magyar érdek szavaztatta Juncker ellen? Miféle magyar érdek beszélteti a Nyugat és a liberális demokrácia ellen? Mi hiteti el vele, hogy őt követi Európa és a világ? Orvosa meg tudja magyarázni, mi nem vagyunk az orvosai.

Magyarország ki fog maradni a válság utáni nyugati, ezen belül európai újjáépítésből. Az európai választások tétje nem Orbán ostobaságai voltak, hanem hogy milyen körre és hogyan terjedjen ki a válság uráni rendezés. A brit miniszterelnök azon igyekezett, hogy a legfejlettebb és legversenyképesebb országok közösségét hozza össze, amelynek London a pénzügyi központja és a skandináv, a Benelux, német ipari-szolgáltatói tömb a hátországa. Nincsenek latin- és kelet-európaiak, nincsenek potyautas, eladósodott euroövezeti tagok, de van egy világversenyre alkalmas csapat. Ennek a körnek volt Juncker- és euróellenes csúcstalálkozója Svédországban és bizony hajszálon múlott, hogy Merkel nem e mellett döntött.

Ha nincs koalíció Németországban, és ha a szocialisták párizsi csúcstalálkozóján nem döntenek a szocialista kormányok Juncker támogatása mellett, létre hozva az Európai parlament nagykoalíciója mellett az Európa Tanács nagykoalícióját is, akkor Európa könnyen “három sebességűvé” változott volna: legfejlettebbek közössége, euroövezet maradéka, övezeten kívüliek. Juncker-vel és a néppárti-szocialista nagykoalícióval egyértelművé vált, hogy az európai rekonstrukció az euroövezet szintjén fog megvalósulni. Hogy ez végül európai szintű adósságkonszolidációval, infrastruktúrális és/vagy energetiai eurokötvényekkel, reformokhoz kötött puhább kritériumokkal vagy más módon fog megvalósulni, az a jövő titka. De azt Magyarországon kívül valamennyi, euroövezeten kívüli ország vezetője felfogta, hogy ha bármiképpen részesedni akar a rekonstrukcióból, akkor az euroövezet felé kell törekednie. Így már nem csak a baltiak értek be, de Lengyelország, Csehország és Románia is futóversenybe kezdett az övezet felé.

Az emelkedő piacok a válság időszakában élvezhették az amerikai, európai, japán, brit könnyű pénz előnyeit. Ennek vége. A pénzügyi lazítás politikája befejeződött. Másrészt a befektetők a javuló helyzetű fejlettek, Amerika és Nyugat-Európa felé fordulnak. A magyar modell (akár az orosz, vagy a török) védtelenül áll a világgazdaság új mozgásával szemben.

El vagy keseredve? Nem. 1990 óta számtalanszor jártam Erdélyben, éppen ezekben a napokban is. Bizony nem csak 1990-ben, de még 2000-ben se gondoltam volna, hogy Románia az EU tagja lesz, és azt végkép nem, hogy mára Nagyvárad és Kolozsvár éppen Debrecen és Nyíregyháza fölé érkezik, hogy Benedek Elek szülőházából, a világ legeldugottabb zugából Amerikába küldjek e-mailt. Nem gondoltam, hogy szabadon beszélhetek majd. És a román liberális demokrácia haladott voltát mutatja, hogy egy másik ország miniszterelnöke szabadon mondhatott ilyen beszédet Románia közepén. Egy Ceausescu által földig rombolt, a rendszerváltás első éveiben zsákutcába vezetett országban, néhány jó év, ésszerűbb kormányzás és a társadalom békén hagyása látható eredményekhez vezetett. Ebből az a tanulság, hogy nagyot lehet esni, de utána van mód az emelkedésre.

Kérded, hogy mikor lesz újra Bálványoson téma az “Átmenet a diktatúrából a demokráciába”? Távolabb, mint szeretnénk, de közelebb, mint hinnénk.

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Ecclestone Tusnádfürdőn

Hogy miként került Bernie Ecclestone Tusnádfürdőre? Sehogy. A Forma-1 mindenható piócája soha még a közelében sem járt a Bálványosi Szabadegyetemnek. Oda az Agyar Hírlap vezető publicistája, a látnoki képességekkel rendelkező Bayer Zsolt vizionálta. Nem kéne ezt a szósámánt rendszeresíteni a “Kurultájon”?

Hosszas tanakodás után végre Bayer Zsolt is megszülte a maga Posványosi Magyarázatát. Jobbszéles Gábor kedvenc tollnoka tegnap velős jegyzetet rittyentett az Agyar Hírlapba (mazochisták kedvéért: itt a cikk!) arról értekezvén, hogy valójában mi is hangzott el a Posványosi Beszédben.

Az agyarkodó szósámán szerint az a helyzet, hogy a Liberalizmus, pláne a Neoliberalizmus igenis meghaladható, sőt, meghaladandó. Azért az, mert gazdasági téren az nem más, mint a globális szabadversenyes kapitalizmus dogmája, amely semmi más, mint a világ népeinek halálra ítélése, kultúrális területen pedig maga a fertelem. A neoliberalizmus a hétköznapi gyakorlatában ráadásul tagadja a jogállamiságot, nem biztosítja a törvények előtti egyenlőséget, azaz elveszi az emberektől a szabadságukat. Kitűnő példa erre az, hogy a közelmúltban B. Ecclestone, akit a német hatóságok vesztegetéssel vádoltak és pereltek be, mindössze 60 millió fontért cserébe megvásárolhatta a büntetlenségét! Márpedig szabadság csakis jogállamban képzelhető el, ezt pedig Orbán egyáltalán nem támadta. Az orbáni állam (ellentétben tehát pl. Németországgal) ugyanis messzemenőkig biztosítja a szabadságot (tehát a jogállamiságot), amire fényes példa az Alaptörvény. Összefoglalva: a miniszterelnök Tusványoson lényegében az egész emberiséget, annak szabadságjogait, a jogállamiság alapeszméjét védelmezte, s aki mást állít, az hazug, randa disznó és le van szarva!

Eme dupla galimatiászoktól(*) hemzsegő szöveggyúrmány ékes példája annak, hogyan próbálja megszolgálni egy udvari bértollnok a maga baksisát. A szeszipar termékeinek mértéktelen fogyasztásától, valamint az elvakult, kritikátlan párthűség és alázat mákonyától teljesen elbódult trubadúr, költeményének alapjául azt veszi, hogy Hűbérura a legfaszább csávó, maga a Világ Megmentője. Erre a bázisra osztán felhalmoz egy zagyva, eklektikus (ecclestone-os) szópiramist, melynek csúcsán ott csillog az ő egyénisége. Azon unkilási tehetsége, hogy ő képes volt a Posványosi Fertelmet egy olyan megvilágításba helyezni, amire addig más nem is gondolt. Az nem baj, hogy tulajdonképpen ő sem érti az egész firkálmányt. Az a fontos, hogy az olvasó se, s ezt a célt el is érte (lásd: a cikk alatti kommentek egynémelyikét!).

  • (*) A “galimatiász” egy olyan értelmetlen, zagyva szógyurmány, melyben a szerző a lapos tartalmat érzelmi dagályossággal, stílusbéli nagyzolással, nagy szavak pufogtatásával igyekszik feljavítani. Ennek “dupla” változata az, amikor a szöveget már nem csak az olvasó, de maga a szerző sem érti. (forrás: Ráth-Végh István, “Az emberi butaság” – Gondolat, 1962.)

Végtelenül egyszerű lenne néhány kézenfekvő példával kikarikírozni és leleplezni Bayer firkálmányának nyáladzó szervilitását, ordító önellentmondásait. Hiszen a jegyzetbe, a koncepció okán erőszakkal belegyömöszölt Ecclestone-üggyel nyugodtan lehetne szembe állítani a Safarov-botrányt. Osztán feltenni a kérdést, hogy miért nem jogállam az a Németország, amelyik egy akkora “váltságdíj” ellenében ejtette a vádat Ecclestone-nal szemben, ami számára is komoly érvágás (háromszorosa a vesztegetési összegnek!) és miért jogállam az a Magyarország, amelyik gyakorlatilag szabadon engedett egy azeri baltásgyilkost, cserébe egy-két milliárd eurónyi kölcsönért(!) és egy, az ország tekintélyét alaposan lejárató, nemzetközi botrányért? Lehetne írni arról is, hogy a “jogállamiság biztosítékában”, az Alaptörvényben ugyan tényleg rögzítve vagyon például az általános, titkos és egyenlő(!) választójog elve, csak ezt ez a “Jogállam” egyszerűen nem tartja, a törvényesség őreként szolgáló legfőbb testület pedig nem tartatja be (lásd: a választójogi törvényt, a “Budapest-törvényt”, meg az ezekhöz kapcsolódó tákolmánybírósági határozatokat!).

Ámde nem teszem, mert a leleplező példák oly’ gazdagsággal állnak a rendelkezésemre, hogy a bőség zavarában nem tudnám eldönteni, melyikekhez nyúljak. A karikírozást azért hagyom ki, mert ezt már megtette “kettes” kolléga az “Örülünk, Vincent?“-ről (kitűnő írását lásd itt!). Nem teszem továbbá azért sem, mert azok, kiknek szemeit a leleplezéssel, a kifigurázással ki kéne nyitni, egyszerűen nem is akarnak látókká válni, a szendamondját pedig még véletlenül sem olvassák. Nekik bayerzsoltok, sspéterek, tellérgyulák, bogárlászlók köllenek és nem a tiszta ész kritikája.

Ami a Mi Zsótinkat illeti, javasolnám, hogy a következő esztendőtől rendszeresítsék őt a “Kurultáj“-on, mert ott nagy a kereslet az ilyen szósámánok és textustáltosok iránt. Ez a rendezvény ugyanis az önámító emberi butaság egyik legszebb példája.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Viktor “győztes” uruszága

Előző idézet-posztomban Mester Ákos írását utánközöltem. Mivel szerintem ennek tökéletes kiegészítője a nepszava.huVálasztás-2014” mellékletében tegnap megjelent, Kéri László által jegyzett elemzés, így most ezt is idebiggyesztem, az én kis neteldugott blogoldalamra, melyről köztudomású, hogy ahelyett, hogy a baloldal bűneivel foglalkozna, “tehetséges, rendes, magyar embereket” állít pellengérre és “ellenséges hatalmak” érdekeit szolgálja “pénzért, beosztásért”. … Pfúj! … Pfúj?

“A hatalmi visszaélés mögött”

(2013 és a magyar kormányzati gyakorlat)

(…) a Magyarországot sújtó hatalmi visszaélés mögött üzleti érdekek húzódnak meg. Magyarország csökkenti a magyar családok által felhasznált energia árát. Ez sértheti több európai nagyvállalat érdekeit, akik monopolhelyzetük révén hosszú éveken át extraprofitot termeltek Magyarországon. Elfogadhatatlan, hogy az Európai parlament ezeknek a nagyvállalatoknak az érdekében próbál nyomást gyakorolni hazánkra (…).” Ez a hosszú idézet abból a parlamenti határozatból való, amellyel a magyar Országgyűlés 2013. július 5-én elutasította a két nappal korábban – Strasbourgban – elfogadott Tavares-jelentést.

Ez a rövid – alig negyven sornyi – szöveg páratlan tömörséggel jeleníti meg a kormányzati ciklus utolsó évének valamennyi alapvető ellentmondását. Benne van a magyar politika nemzetközi elszigetelődésének lényegi oka és magyarázata. Benne van a mindent egy lapra – a rezsicsökkentésre – feltevő kampánykormányzás mondandója. Benne van az az attitűd, miszerint ez a kormány eleve sikerre ítéltetett, és nem jogosult vele szemben semmiféle kritikai megnyilvánulás. Ám az is benne van, hogy ha mégis kritika érné, akkor az nem a kormánnyal, hanem az egész nemzettel szembeni álságos támadás. Nézzük meg közelebbről az említett elemek részleteit.

A Tavares-jelentést az Európai Parlament meglehetősen egyértelmű többséggel (370 igen, 249 nem és 82 tartózkodással) fogadta el július 3-án, ami azt jelenti, hogy nem álltak ki Orbán Viktor mellett még európai pártszövetségesei sem. Ezért is roppant meglepő az a feltételezés, mintha az egész kontinens politikai képviselete egyszerű bábja lenne néhány nemzetközi nagyvállalatnak, és ezt még nyíltan be is vallanák. Az igazság az, hogy e jelentés elkészítéséről a megfelelő uniós fórumok már másfél évvel korábban határoztak – akkor, amikor a rezsicsökkentésnek még híre-hamva sem volt. Magyarán, az Orbán-kormány mind a hazai, mind a nemzetközi közvéleményt és legfőképpen saját magát csapta be azzal, hogy összekötötte az elítélő határozatot a rezsicsökkentés kedvezőtlen nemzetközi visszhangjával.

A hazai joggyakorlatot és kormányzati módszereket bíráló külső döntéseknek nagyon hosszú, viszonylag követhető és áttekinthető útja volt. A magyar kormánynak a korábbi évek során is tucatnyi alkalommal lett volna korrekciós lehetősége, de rendre nem élt ezekkel. Ehelyett fokozatosan kialakította magáról a kompromisszum-képtelen, az elemi normákat bármikor megsérteni kész, s a hagyományos demagógiát az újabb keletű populizmussal ügyesen keverni képes kormányzat képét. S ezt a több éve tartó kihívó magatartást érte 2013 koranyarán olyan védhetetlen nemzetközi bírálat, amelynek jogosságára sajnos éppen a megidézett magyar válasz tűnt leginkább érdemi bizonyítéknak.

A parlamenti határozatban indokolatlanul szóba hozott rezsicsökkentés viszont más metszetben valóban 2013 kormányzati kulcsmozzanata volt. Az év elején még csak egy olyan átfogó intézkedés-sorozatnak tetszett, amelynek igazán majd a kampányban derülhet ki a pozitív jelentősége. Az első hullámban meghozott döntések azonban hamar meghozták a várt eredményt: a hosszú ideje stagnáló párttámogatás folyamatosan és érzékelhetően javulni kezdett. Mindezt a Fidesz vezetői idejekorán észre is vették, s a májusban megindított második rezsicsökkentési hullámnak már páratlanul széles kampányt teremtettek. Közben pedig a kormányfő sikeresen kötötte össze ezt a külpolitikai kudarcokat elhárítani kívánó magyarázataival, és a nyár közepére már a nemzeti függetlenség legfontosabb zálogává stilizálódott át a rezsicsökkentés. E tekintetben a július 27-ei tusványosi beszéd a legárulkodóbb, itt már az akció világtörténelmi dimenziókban is értelmet kapott.

Az őszi szezon-nyitány során az addigi értelmezés újabb fontos elemmel bővülhetett, mert a kampányban várható küzdelmet is egyetlen üzenetté lehetett leegyszerűsíteni: aki a rezsicsökkentés ellen szólni mer, az nemzete elárulója. S aki pedig a Fidesz ellen van, az eleve a rezsicsökkentés ellensége – így lesz a 2014-es választási küzdelemből egyszerű rezsiharc. A választóból pedig – rezsiharcos.

A szédületes fogalmi karrierhez persze az is hozzá tartozik, hogy az ellenzék pártjai sem együtt, sem külön nem tudtak mit kezdeni ezzel a nagyszabású polgárvakítással. Ezekben a hónapokban el voltak foglalva a választásokon történő együttes, avagy külön történő megjelenés részletkérdéseivel. A rezsicsökkentés pedig megállíthatatlanul szárnyalt tovább, egyre újabb és újabb értelmezési tartományokat birtokba véve. Mintegy szimbólumává válva a sikert sikerre halmozó kormányzati négy év önértékelési zavarainak. Szeptember 28-án, a Fidesz kongresszusán elmondott Orbán-beszéd már teljes körű foglalata ennek a sokdimenzióssá tett értelmezésnek.

Merthogy 2013 másik fontos eredménye a sikerpropaganda korábban nem tapasztalat hatékonyságú, nagyüzemi működése lett. A propaganda-gépezet még azokban az estekben is képes volt a sokszínű valóságot, a feketét fehérré változtatni, amikor a józan ész működési szabályai szerint erre semmiféle lehetőség sem nyílott volna. A szürrealitás mindennapos uralomra jutását számos, kézenfekvő példával illusztrálhatnánk. Például Orbán Viktor október 8-án ünnepélyes külsőségek közepette vehette át a WHO főigazgatójától azt az elismerő diplomát, amelyet a “dohányzás visszaszorítása érdekében kifejtett munkájáért” kapott.

Egy olyan évben, amikor több tízezernyi ember megélhetését vették el a trafikpiac erőszakos és pártalapú újraszabásával. Amikor ez az erőszakos kormányzati beavatkozás országos és hetekig tartó felháborodás tárgyává vált. Amikor a költségvetés dohánybevételei éppen azért zuhantak vissza, mert az átgondolatlan intézkedések hatásaiként mind a feketekereskedelem, mind a csempészet, mind pedig a házilagos kivitelezésű cigaretta-előállítás soha nem tapasztalt virágába borult. Ha mindezen körülményektől hajlandó mindenki eltekinteni, akkor a trafik-botrány is méltán kerülhet a dicsőséglista élére.

E megtörhetetlen siker-üzemmódnak talán még ennél is kétségbeejtőbb példája mindaz, ami 2013-ban a magyar labdarúgás háza táján zajlott. Egyfelől ez volt az az év, amikor a hazai foci minden korábbi szégyenéhez képest is a legnagyobb nemzetközi kudarcait szenvedte el (gondoljunk a hollandiai 8:1-es vereségre). S ez lett az az év, amikor a stagnáló magyar gazdaság alig létező forrásaiból minden korábbinál nagyobb összegeket fordítottak e kudarc-ágazatra. S ezen belül még ott láthatjuk az agyrémek leghihetetlenebb példáját, a saját faluban, a saját ház tövében felépítendő stadion szürreális ötletét.

Az év egészét egyébiránt minden fontos metszetben végigkísérik a képtelenebbnél képtelenebb ellentmondások. Sikereket árasztó gazdaság ott, ahol alig mozdult négy év alatt bármi is. Sikeresen megvédett ország ott, ahol legfeljebb a velünk szembeni közöny, a viszolygás és a távolságtartás növekszik. És a “nemzeti együttműködésnek” éppen egy olyan az országban kreálnak nem létező ünnepnapot, ahol a kormányfő valamennyi fontos nemzeti ünnepen, kitüntetett alkalomkor a soha nem látott küzdelmeket, a szakadatlan harcot vizionálja. Lásd Orbán Viktor beszédét október 23-án, a Hősök terén.

2013 kulturális emlékei közül az utókor számára mindennél többet fog elmesélni a korszak szellemi zűrzavarairól, képmutató gyakorlatáról az a mesterségesen előállított, fölülről elképzelt boldogság, amit ennek az ünnepnek a tiszteletére állított elő a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az úgynevezett “barackfa-dal” megrendelésével. E produkcióval az új rendszernek sikerült előállítania önnön nyilvános karikatúráját is: “A kezeink összeérnek/Talpaink egymásra lépnek/Szemünkben a boldogság fénye ég” – mondja a dal. Ám a legfontosabb üzenete mégis a végén hallható:“Állj be te is a körbe” 

A bevezetőben megidézett sejtés – miszerint “a hatalmi visszaélés mögött üzleti érdekek húzódnak meg” – az év egészét tekintve további értelmezéseket is megengedhet. Azt is, hogy az üzleti érdekeken túl valóban minden tekintetben új világ is készül. Olyan új világ, amelyben a hatalmi visszaélések természetes renddé intézményesedhetnek, mert ez a rend nemcsak az üzleti, hanem minden egyéb érdekeinket is szolgálja. Ha beállunk a körbe.


Kedves T.G.M.!

Kedves Gazsi!

Elnézésedet kérem, hogy ismeretlenül letegezlek, hiszen mindössze egyszer találkoztunk, s élek a gyanúpörrel, hogy ez Benned semmiféle maradandó élményt nem hagyott.

A mi kis “találkozónk” még az 1990-es választási kampány idején történt Budapesten, mikor is az SZDSZ-es jelölteknek és azok kampánymenedzsereinek (ezek egyike voltam én!) tartott a párt egy kétnapos “felkészítést” (mi, vidékiek már akkor is körberöhögtük az amerikás elképzelésekkel elénk álló Főtudorokat!). Te akkor, a Párt fő irányvonalától némileg eltérő, tehát az SZDSZ “angolszász-típusú”, konzervatív liberálisa voltál … szerintünk/tük. Én meg (huszonévesen) egyfajta “ingadozó középparaszt”, aki egyes dolgokban a bal-, másokban meg a jobblibekkel értettem egyet.

Nos mi, ezen “Kampányfelkészítés” egyik szünetében futottunk össze. Te éppen rá akartál gyújtani szokásos szivarjaid egyikére, én meg tüzet kínáltam Neked az öngyújtómból. Ámde Te ragaszkodtál a Magad gyufájához, udvariasan elnézést kérő mosollyal. … A szokás az szokás, tegyen mindenki úgy, ahogy neki a legmegfelelőbb! Hiszen liberálisok vagyunk.

Osztán mindenki ment a maga útjára.

Én 1992-ben felfüggesztettem a párttagságomat, mert nem bírtam elviselni, hogy egy hirdetetten liberális párt helyi szervezete nettó elcsurkásodott, azaz eszement senkiháziak lettek ott a hangadók. Egy esztendővel később pedig ki is léptem, lévén (akkor még hivatásos újságíró voltam) bizonyos jelek és történések hatására kénytelen voltam utána nézni annak, hogy az SZDSZ nevét használó (koptató), megválasztott polgármester tulajdonképpen kifija-borja. Ki is derült, hogy a pasmag már esztendők óta a “Fidesz Business Club” tagja, s a pártunk nevét koptatva kizárólag a maga (és társai) érdekeit képviseli. … Azóta én maradtam, az a bizonyos “ingadozó középparaszt“.

Te pedig, a jobbkonzlib(nek akkor vélt) “oldaladról” a “Bal“-ra tértél át és eljutottál egészen Karl Marxig. Ezzel nekem a világon semmi bajom nincs, lévén kultúrállamokban Marxot nem szokás született antikrisztusnak tekinteni, hiszen tökéletes kritikáját adta a korabeli kapitalizmusnak, illetve annak társadalmi rendszerének. Ez a bírálat pedig biza’ ma is érvényes: időnként a Szovjetunió felbomlása miatt elkanászosodó Nyugati Kapitalistákra (őket, az ők elvetemültségüket azonban szinte tökéletesen fogják vissza a Polgári Demokratikus Államok) is, de legfőképpen a Kelet-Európa Újgazdag Köz(beszerzési)társaságaira, főként pedig arra, ami immáron sokesztendeje Idehaza érvényesül.

Annak ellenére, hogy bizonyos szempontból két ellentétes(?) oldalra kerültünk, mindenkoron megőriztem az Irántad való maximális tiszteletemet, soha egyetlen percig nem gondoltam, hogy írásaiddal (melyek többségével csak részben tudtam egyetérteni … kijafaszt érdekel ez, hiszen hol vagyok én Hozzád képest?!) az országot, a nép szabadságjogait akarnád aláásni. Ezért osztán minden sajtóbéli megnyilvánulásodat fokozott figyelemmel kísértem és soha, egyetlen karakterrel sem illettem bírálattal (jó, volt erre mán’ példa, de csak eccer!), hiszen az elkötelezett tisztességedet még csak a gyanú árnyéka sem érintheti!

Ámde most, ebben a kiélezett helyzetben, amikor negyvenegynehány napon belül el köll dőlnie annak, hogy hogyan tovább, már nem tudom visszatartani a kriticista énemet és kénytelen vagyok Neked ellent mondani!

Feltételezem, hogy az Te sem vitatod: április 6. egyfajta vízválasztó lesz Magyarország történelmében. Ekkor fog eldőlni, hogy a bizanikus, putyinista áldemokrácia lesz-é idehaza továbbra is, avagy újra megkíséreljük a “Haldokló Nyugaton” többé-kevésbé bevált, tisztességes és polgári demokrácia megteremtését.

Abban persze egyetértünk, hogy a mai helyzet egyáltalán nem annak köszönhető, hogy bizonyos ufonauták az “Epsilon Eridani“-ról ideszállították a jelenlegi “politikusainkat” avagy, hogy ezeket valamiféle ellenséges, földi hatalom tenyésztette volna ki génmanipulációval egy eldugott szigeten (bár ha elnézzük többségüket, akár az utóbbira is simán lehetne következtetni!). Ezeket az alakokat (a “Balogh&Co.mondor“) bizony mi juttattuk hatalomra, akár úgy, hogy aktívan reájuk szavaztunk, akár pedig úgy, hogy passzivitásunkkal hagytuk őket a székükbe telepedni.

Ezek az emberszabású, szubhumán lények úgy tudtak a nyakunkba ülni, hogy a mi – pontosabban: polgártársaink egy igencsak aktív kisebbsége által képviselt – hülyeségünk és irígységünk, általuk felgerjesztett hullámait “szörfölték meg” és teszik ezt a mai napig is.

Gondolom abban semmiféle vita nincsen közöttünk, hogy Ezeket mihamarabb el köll takarítani és pontosan oda, ahová valóak: az elmegyógy, avagy a börtön … esetleg: emigráció Belaruszba, Azerbajdzsánba, netalán a Valaholszigetekre!?

Gondolom abban sincsen közöttünk semmiféle vita, hogy ezt a Célt csakis a Környezethez Alkalmas Eszközzel lehet elérni. Ez pediglen nem más, mint ugyanaz (“politikai homeopátia“), amivel ők is hatalomra jutottak, tehát az irígység, az indulatok azaz: az alpári ösztönök felgerjesztése.

Sajnálom, de ez a helyzet! Legyen egy politikai mozgalom akármennyire is demokrata, az Országot megjobbítani akaró, akkor is csak “hozott anyagból” dolgozik, ez pediglen nem más, mint Átlag Juci és Józsi, “akik” nagyon sok esetben szubhumánként viselkednek.

Márpedig az ilyeneknek az alapvető civilizációs normákat nem lehet egyszerű példamutatással, szalonértelmiségi finnyássággal, fotelkuruc magatartással egyetlen választási kampány során megtanítani! Őket a saját(?) érdekükre(?) kizárólag a nekik alkalmas eszközökkel lehet ráterelni, ami pediglen azt jelenti, hogy alkalmazkodni köll hozzájuk!

Mi is az, ami ennek legfőbb kritériuma? Hát nem más, mint a már említett, alpári gerjedelmek felerősítése! Illetve mégpontosabban az, hogy a Gyurcsány-módszer szerint igenis nevezzük nevén azt a bizonyos “Gyereket“! Ha “az” egy ronda, agresszív, a saját szüleire is bármikor rátámadó kölök, akkor azt ne “SNI“-nek (azaz “Sajátos Nevelési Igényű“) nevezzük, hanem egy simán szocio- és pszichopatának, már csak azért is, hogy Átlagék is alaposan megértsék a Lényeget!

Ugyanez vonatkozik egy politikai “közösségre” is! Ha abba szocio- és pszichopaták szocio- és pszichopatákat gerebléztek össze, akkor annak valamennyi tagját annak köll tekinteni, függetlenül attól hogy ki kinek a kölke/leánya, apja avagy anyja … ésatöbbi!

Márpedig ugye a “Fidesz” nevű izé akkor is egy “politikai közösség”, ha Te is, meg én is (meg minden, az önálló véleményalkotás képességével megvert Köztársunk is) pontosan tudjuk, hogy az igazából egy Egyház, egy “Hitgyüli“, amelyet politikai/gazdasági Bűnözők hoztak össze annak érdekében, hogy a Maffia hatalomba való bejuttatását és az abban való benntartását, notorikus tolvajlását, működését vallásos hitté tegyék!

Ha ebben nincsen vita közöttünk, akkor talán azt is közösen állapíthatjuk meg: mindenki, aki ennek a velejéig romlott, Antikrisztusos Egyháznak a haszonélvezője, nem tekinthető magánszemélynek. Lévén a Köz nyakára kapaszkodva, annak vérét szívva élősködik! Ez alól nincs még abból a szempontból sem kivétel, hogy ezt a piócáskodást netalán “csak” passzívan, tehát “rokoni kapcsolatok” útján “gyakorolja”. A “bűn” ugyanis olymódon is elkövethető, hogy azt csupán “pártoljuk”, azaz: tudomásul vesszük, “hozadékát” pedig “élvezzük”!

No, ezért nincsen igazad akkor, amikor Te azt írod, hogy “Hagyjátok békén Ráhelt!“.

Ráhel ugyanis a Te véleményeddel ellentétben egyáltalán nem “magánszemély”, akinek a magánélete szent és sérthetetlen. Azért nem, mert ő nettó haszonélvezője az apja (csak?) által létre hozott rendszernek. Azért nem, mert ő – ha autonóm és rendesen nevelt, civilizált és “demokratizált” személyiség lenne – valószínűleg nem tűrné, hogy ő csupán az “apja lánya” legyen (mondjuk az állami tulajdonú Magyar Turizmus Zrt. pályázatán), aki egy feudalisztikus nász során kezét nyújtsa a “szomszéd földbirtokos” fiának (aki az Após jóvoltából nyert három év alatt 6 milliárdnyi közbe’szerzést, a Család meg szintén az Apóstól kapott rengeteg állami földet!), nem tűrné azt, hogy az állami pénzekkel alaposan kitömött Férje az állam pénzéből csináltassa meg a “szerény tanyához” vezető utat. És főleg el nem tűrné, hogy az internet népe – teljes joggal! – a férje után csak “Fatolvajné, Orbán Ráhel“-nek nevezzék! Azt meg pláne nem tűrhetné, hogy kellő anyagiak hátterében, ne vállalja az általa elkövetett “kihágást”!

Abban igazad van, hogy ez az autóban telefonálás tényleg csak egy kihágás (magam s elkövettem már párszor!), maximum szabálysértés volt, s az ilyesmikről a Népszava meg se emlékezzen … a demokratikus elegancia okán! De teljesen biztos vagy abban, hogy EZEKKEL szemben bármiféle “elegancia“, politikai “tisztesség” célravezető?! Horribile dictu: KIÉRDEMELT?!

Pont velük szemben, akik önmagukra semmiféle, akár még a Tízparancsolatban is lefektetett szabályt kötelezőnek nem tekintenek?! Akik össze-vissza írogatják át kényük-kedvük szerint úgy a “hétköznapi”, mint az Alaptörvényeket?… Mert most és ők!

Kedves Gazsi!

Lehet, hogy Neked más a véleményed, de szerintem EZEKET minden létező módszerrel és AZONNAL el köll takarítani az Ország éléről!

Osztán majd ketten együtt elmerengünk arról, hogy ennek még sem volt semmi értelme, hiszen a Zembereknek egy ilyen Idióta Vezér köll!

… és ezt …

szendamondja!