Viktor “győztes” uruszága

Előző idézet-posztomban Mester Ákos írását utánközöltem. Mivel szerintem ennek tökéletes kiegészítője a nepszava.huVálasztás-2014” mellékletében tegnap megjelent, Kéri László által jegyzett elemzés, így most ezt is idebiggyesztem, az én kis neteldugott blogoldalamra, melyről köztudomású, hogy ahelyett, hogy a baloldal bűneivel foglalkozna, “tehetséges, rendes, magyar embereket” állít pellengérre és “ellenséges hatalmak” érdekeit szolgálja “pénzért, beosztásért”. … Pfúj! … Pfúj?

“A hatalmi visszaélés mögött”

(2013 és a magyar kormányzati gyakorlat)

(…) a Magyarországot sújtó hatalmi visszaélés mögött üzleti érdekek húzódnak meg. Magyarország csökkenti a magyar családok által felhasznált energia árát. Ez sértheti több európai nagyvállalat érdekeit, akik monopolhelyzetük révén hosszú éveken át extraprofitot termeltek Magyarországon. Elfogadhatatlan, hogy az Európai parlament ezeknek a nagyvállalatoknak az érdekében próbál nyomást gyakorolni hazánkra (…).” Ez a hosszú idézet abból a parlamenti határozatból való, amellyel a magyar Országgyűlés 2013. július 5-én elutasította a két nappal korábban – Strasbourgban – elfogadott Tavares-jelentést.

Ez a rövid – alig negyven sornyi – szöveg páratlan tömörséggel jeleníti meg a kormányzati ciklus utolsó évének valamennyi alapvető ellentmondását. Benne van a magyar politika nemzetközi elszigetelődésének lényegi oka és magyarázata. Benne van a mindent egy lapra – a rezsicsökkentésre – feltevő kampánykormányzás mondandója. Benne van az az attitűd, miszerint ez a kormány eleve sikerre ítéltetett, és nem jogosult vele szemben semmiféle kritikai megnyilvánulás. Ám az is benne van, hogy ha mégis kritika érné, akkor az nem a kormánnyal, hanem az egész nemzettel szembeni álságos támadás. Nézzük meg közelebbről az említett elemek részleteit.

A Tavares-jelentést az Európai Parlament meglehetősen egyértelmű többséggel (370 igen, 249 nem és 82 tartózkodással) fogadta el július 3-án, ami azt jelenti, hogy nem álltak ki Orbán Viktor mellett még európai pártszövetségesei sem. Ezért is roppant meglepő az a feltételezés, mintha az egész kontinens politikai képviselete egyszerű bábja lenne néhány nemzetközi nagyvállalatnak, és ezt még nyíltan be is vallanák. Az igazság az, hogy e jelentés elkészítéséről a megfelelő uniós fórumok már másfél évvel korábban határoztak – akkor, amikor a rezsicsökkentésnek még híre-hamva sem volt. Magyarán, az Orbán-kormány mind a hazai, mind a nemzetközi közvéleményt és legfőképpen saját magát csapta be azzal, hogy összekötötte az elítélő határozatot a rezsicsökkentés kedvezőtlen nemzetközi visszhangjával.

A hazai joggyakorlatot és kormányzati módszereket bíráló külső döntéseknek nagyon hosszú, viszonylag követhető és áttekinthető útja volt. A magyar kormánynak a korábbi évek során is tucatnyi alkalommal lett volna korrekciós lehetősége, de rendre nem élt ezekkel. Ehelyett fokozatosan kialakította magáról a kompromisszum-képtelen, az elemi normákat bármikor megsérteni kész, s a hagyományos demagógiát az újabb keletű populizmussal ügyesen keverni képes kormányzat képét. S ezt a több éve tartó kihívó magatartást érte 2013 koranyarán olyan védhetetlen nemzetközi bírálat, amelynek jogosságára sajnos éppen a megidézett magyar válasz tűnt leginkább érdemi bizonyítéknak.

A parlamenti határozatban indokolatlanul szóba hozott rezsicsökkentés viszont más metszetben valóban 2013 kormányzati kulcsmozzanata volt. Az év elején még csak egy olyan átfogó intézkedés-sorozatnak tetszett, amelynek igazán majd a kampányban derülhet ki a pozitív jelentősége. Az első hullámban meghozott döntések azonban hamar meghozták a várt eredményt: a hosszú ideje stagnáló párttámogatás folyamatosan és érzékelhetően javulni kezdett. Mindezt a Fidesz vezetői idejekorán észre is vették, s a májusban megindított második rezsicsökkentési hullámnak már páratlanul széles kampányt teremtettek. Közben pedig a kormányfő sikeresen kötötte össze ezt a külpolitikai kudarcokat elhárítani kívánó magyarázataival, és a nyár közepére már a nemzeti függetlenség legfontosabb zálogává stilizálódott át a rezsicsökkentés. E tekintetben a július 27-ei tusványosi beszéd a legárulkodóbb, itt már az akció világtörténelmi dimenziókban is értelmet kapott.

Az őszi szezon-nyitány során az addigi értelmezés újabb fontos elemmel bővülhetett, mert a kampányban várható küzdelmet is egyetlen üzenetté lehetett leegyszerűsíteni: aki a rezsicsökkentés ellen szólni mer, az nemzete elárulója. S aki pedig a Fidesz ellen van, az eleve a rezsicsökkentés ellensége – így lesz a 2014-es választási küzdelemből egyszerű rezsiharc. A választóból pedig – rezsiharcos.

A szédületes fogalmi karrierhez persze az is hozzá tartozik, hogy az ellenzék pártjai sem együtt, sem külön nem tudtak mit kezdeni ezzel a nagyszabású polgárvakítással. Ezekben a hónapokban el voltak foglalva a választásokon történő együttes, avagy külön történő megjelenés részletkérdéseivel. A rezsicsökkentés pedig megállíthatatlanul szárnyalt tovább, egyre újabb és újabb értelmezési tartományokat birtokba véve. Mintegy szimbólumává válva a sikert sikerre halmozó kormányzati négy év önértékelési zavarainak. Szeptember 28-án, a Fidesz kongresszusán elmondott Orbán-beszéd már teljes körű foglalata ennek a sokdimenzióssá tett értelmezésnek.

Merthogy 2013 másik fontos eredménye a sikerpropaganda korábban nem tapasztalat hatékonyságú, nagyüzemi működése lett. A propaganda-gépezet még azokban az estekben is képes volt a sokszínű valóságot, a feketét fehérré változtatni, amikor a józan ész működési szabályai szerint erre semmiféle lehetőség sem nyílott volna. A szürrealitás mindennapos uralomra jutását számos, kézenfekvő példával illusztrálhatnánk. Például Orbán Viktor október 8-án ünnepélyes külsőségek közepette vehette át a WHO főigazgatójától azt az elismerő diplomát, amelyet a “dohányzás visszaszorítása érdekében kifejtett munkájáért” kapott.

Egy olyan évben, amikor több tízezernyi ember megélhetését vették el a trafikpiac erőszakos és pártalapú újraszabásával. Amikor ez az erőszakos kormányzati beavatkozás országos és hetekig tartó felháborodás tárgyává vált. Amikor a költségvetés dohánybevételei éppen azért zuhantak vissza, mert az átgondolatlan intézkedések hatásaiként mind a feketekereskedelem, mind a csempészet, mind pedig a házilagos kivitelezésű cigaretta-előállítás soha nem tapasztalt virágába borult. Ha mindezen körülményektől hajlandó mindenki eltekinteni, akkor a trafik-botrány is méltán kerülhet a dicsőséglista élére.

E megtörhetetlen siker-üzemmódnak talán még ennél is kétségbeejtőbb példája mindaz, ami 2013-ban a magyar labdarúgás háza táján zajlott. Egyfelől ez volt az az év, amikor a hazai foci minden korábbi szégyenéhez képest is a legnagyobb nemzetközi kudarcait szenvedte el (gondoljunk a hollandiai 8:1-es vereségre). S ez lett az az év, amikor a stagnáló magyar gazdaság alig létező forrásaiból minden korábbinál nagyobb összegeket fordítottak e kudarc-ágazatra. S ezen belül még ott láthatjuk az agyrémek leghihetetlenebb példáját, a saját faluban, a saját ház tövében felépítendő stadion szürreális ötletét.

Az év egészét egyébiránt minden fontos metszetben végigkísérik a képtelenebbnél képtelenebb ellentmondások. Sikereket árasztó gazdaság ott, ahol alig mozdult négy év alatt bármi is. Sikeresen megvédett ország ott, ahol legfeljebb a velünk szembeni közöny, a viszolygás és a távolságtartás növekszik. És a “nemzeti együttműködésnek” éppen egy olyan az országban kreálnak nem létező ünnepnapot, ahol a kormányfő valamennyi fontos nemzeti ünnepen, kitüntetett alkalomkor a soha nem látott küzdelmeket, a szakadatlan harcot vizionálja. Lásd Orbán Viktor beszédét október 23-án, a Hősök terén.

2013 kulturális emlékei közül az utókor számára mindennél többet fog elmesélni a korszak szellemi zűrzavarairól, képmutató gyakorlatáról az a mesterségesen előállított, fölülről elképzelt boldogság, amit ennek az ünnepnek a tiszteletére állított elő a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az úgynevezett “barackfa-dal” megrendelésével. E produkcióval az új rendszernek sikerült előállítania önnön nyilvános karikatúráját is: “A kezeink összeérnek/Talpaink egymásra lépnek/Szemünkben a boldogság fénye ég” – mondja a dal. Ám a legfontosabb üzenete mégis a végén hallható:“Állj be te is a körbe” 

A bevezetőben megidézett sejtés – miszerint “a hatalmi visszaélés mögött üzleti érdekek húzódnak meg” – az év egészét tekintve további értelmezéseket is megengedhet. Azt is, hogy az üzleti érdekeken túl valóban minden tekintetben új világ is készül. Olyan új világ, amelyben a hatalmi visszaélések természetes renddé intézményesedhetnek, mert ez a rend nemcsak az üzleti, hanem minden egyéb érdekeinket is szolgálja. Ha beállunk a körbe.


Kedves T.G.M.!

Kedves Gazsi!

Elnézésedet kérem, hogy ismeretlenül letegezlek, hiszen mindössze egyszer találkoztunk, s élek a gyanúpörrel, hogy ez Benned semmiféle maradandó élményt nem hagyott.

A mi kis “találkozónk” még az 1990-es választási kampány idején történt Budapesten, mikor is az SZDSZ-es jelölteknek és azok kampánymenedzsereinek (ezek egyike voltam én!) tartott a párt egy kétnapos “felkészítést” (mi, vidékiek már akkor is körberöhögtük az amerikás elképzelésekkel elénk álló Főtudorokat!). Te akkor, a Párt fő irányvonalától némileg eltérő, tehát az SZDSZ “angolszász-típusú”, konzervatív liberálisa voltál … szerintünk/tük. Én meg (huszonévesen) egyfajta “ingadozó középparaszt”, aki egyes dolgokban a bal-, másokban meg a jobblibekkel értettem egyet.

Nos mi, ezen “Kampányfelkészítés” egyik szünetében futottunk össze. Te éppen rá akartál gyújtani szokásos szivarjaid egyikére, én meg tüzet kínáltam Neked az öngyújtómból. Ámde Te ragaszkodtál a Magad gyufájához, udvariasan elnézést kérő mosollyal. … A szokás az szokás, tegyen mindenki úgy, ahogy neki a legmegfelelőbb! Hiszen liberálisok vagyunk.

Osztán mindenki ment a maga útjára.

Én 1992-ben felfüggesztettem a párttagságomat, mert nem bírtam elviselni, hogy egy hirdetetten liberális párt helyi szervezete nettó elcsurkásodott, azaz eszement senkiháziak lettek ott a hangadók. Egy esztendővel később pedig ki is léptem, lévén (akkor még hivatásos újságíró voltam) bizonyos jelek és történések hatására kénytelen voltam utána nézni annak, hogy az SZDSZ nevét használó (koptató), megválasztott polgármester tulajdonképpen kifija-borja. Ki is derült, hogy a pasmag már esztendők óta a “Fidesz Business Club” tagja, s a pártunk nevét koptatva kizárólag a maga (és társai) érdekeit képviseli. … Azóta én maradtam, az a bizonyos “ingadozó középparaszt“.

Te pedig, a jobbkonzlib(nek akkor vélt) “oldaladról” a “Bal“-ra tértél át és eljutottál egészen Karl Marxig. Ezzel nekem a világon semmi bajom nincs, lévén kultúrállamokban Marxot nem szokás született antikrisztusnak tekinteni, hiszen tökéletes kritikáját adta a korabeli kapitalizmusnak, illetve annak társadalmi rendszerének. Ez a bírálat pedig biza’ ma is érvényes: időnként a Szovjetunió felbomlása miatt elkanászosodó Nyugati Kapitalistákra (őket, az ők elvetemültségüket azonban szinte tökéletesen fogják vissza a Polgári Demokratikus Államok) is, de legfőképpen a Kelet-Európa Újgazdag Köz(beszerzési)társaságaira, főként pedig arra, ami immáron sokesztendeje Idehaza érvényesül.

Annak ellenére, hogy bizonyos szempontból két ellentétes(?) oldalra kerültünk, mindenkoron megőriztem az Irántad való maximális tiszteletemet, soha egyetlen percig nem gondoltam, hogy írásaiddal (melyek többségével csak részben tudtam egyetérteni … kijafaszt érdekel ez, hiszen hol vagyok én Hozzád képest?!) az országot, a nép szabadságjogait akarnád aláásni. Ezért osztán minden sajtóbéli megnyilvánulásodat fokozott figyelemmel kísértem és soha, egyetlen karakterrel sem illettem bírálattal (jó, volt erre mán’ példa, de csak eccer!), hiszen az elkötelezett tisztességedet még csak a gyanú árnyéka sem érintheti!

Ámde most, ebben a kiélezett helyzetben, amikor negyvenegynehány napon belül el köll dőlnie annak, hogy hogyan tovább, már nem tudom visszatartani a kriticista énemet és kénytelen vagyok Neked ellent mondani!

Feltételezem, hogy az Te sem vitatod: április 6. egyfajta vízválasztó lesz Magyarország történelmében. Ekkor fog eldőlni, hogy a bizanikus, putyinista áldemokrácia lesz-é idehaza továbbra is, avagy újra megkíséreljük a “Haldokló Nyugaton” többé-kevésbé bevált, tisztességes és polgári demokrácia megteremtését.

Abban persze egyetértünk, hogy a mai helyzet egyáltalán nem annak köszönhető, hogy bizonyos ufonauták az “Epsilon Eridani“-ról ideszállították a jelenlegi “politikusainkat” avagy, hogy ezeket valamiféle ellenséges, földi hatalom tenyésztette volna ki génmanipulációval egy eldugott szigeten (bár ha elnézzük többségüket, akár az utóbbira is simán lehetne következtetni!). Ezeket az alakokat (a “Balogh&Co.mondor“) bizony mi juttattuk hatalomra, akár úgy, hogy aktívan reájuk szavaztunk, akár pedig úgy, hogy passzivitásunkkal hagytuk őket a székükbe telepedni.

Ezek az emberszabású, szubhumán lények úgy tudtak a nyakunkba ülni, hogy a mi – pontosabban: polgártársaink egy igencsak aktív kisebbsége által képviselt – hülyeségünk és irígységünk, általuk felgerjesztett hullámait “szörfölték meg” és teszik ezt a mai napig is.

Gondolom abban semmiféle vita nincsen közöttünk, hogy Ezeket mihamarabb el köll takarítani és pontosan oda, ahová valóak: az elmegyógy, avagy a börtön … esetleg: emigráció Belaruszba, Azerbajdzsánba, netalán a Valaholszigetekre!?

Gondolom abban sincsen közöttünk semmiféle vita, hogy ezt a Célt csakis a Környezethez Alkalmas Eszközzel lehet elérni. Ez pediglen nem más, mint ugyanaz (“politikai homeopátia“), amivel ők is hatalomra jutottak, tehát az irígység, az indulatok azaz: az alpári ösztönök felgerjesztése.

Sajnálom, de ez a helyzet! Legyen egy politikai mozgalom akármennyire is demokrata, az Országot megjobbítani akaró, akkor is csak “hozott anyagból” dolgozik, ez pediglen nem más, mint Átlag Juci és Józsi, “akik” nagyon sok esetben szubhumánként viselkednek.

Márpedig az ilyeneknek az alapvető civilizációs normákat nem lehet egyszerű példamutatással, szalonértelmiségi finnyássággal, fotelkuruc magatartással egyetlen választási kampány során megtanítani! Őket a saját(?) érdekükre(?) kizárólag a nekik alkalmas eszközökkel lehet ráterelni, ami pediglen azt jelenti, hogy alkalmazkodni köll hozzájuk!

Mi is az, ami ennek legfőbb kritériuma? Hát nem más, mint a már említett, alpári gerjedelmek felerősítése! Illetve mégpontosabban az, hogy a Gyurcsány-módszer szerint igenis nevezzük nevén azt a bizonyos “Gyereket“! Ha “az” egy ronda, agresszív, a saját szüleire is bármikor rátámadó kölök, akkor azt ne “SNI“-nek (azaz “Sajátos Nevelési Igényű“) nevezzük, hanem egy simán szocio- és pszichopatának, már csak azért is, hogy Átlagék is alaposan megértsék a Lényeget!

Ugyanez vonatkozik egy politikai “közösségre” is! Ha abba szocio- és pszichopaták szocio- és pszichopatákat gerebléztek össze, akkor annak valamennyi tagját annak köll tekinteni, függetlenül attól hogy ki kinek a kölke/leánya, apja avagy anyja … ésatöbbi!

Márpedig ugye a “Fidesz” nevű izé akkor is egy “politikai közösség”, ha Te is, meg én is (meg minden, az önálló véleményalkotás képességével megvert Köztársunk is) pontosan tudjuk, hogy az igazából egy Egyház, egy “Hitgyüli“, amelyet politikai/gazdasági Bűnözők hoztak össze annak érdekében, hogy a Maffia hatalomba való bejuttatását és az abban való benntartását, notorikus tolvajlását, működését vallásos hitté tegyék!

Ha ebben nincsen vita közöttünk, akkor talán azt is közösen állapíthatjuk meg: mindenki, aki ennek a velejéig romlott, Antikrisztusos Egyháznak a haszonélvezője, nem tekinthető magánszemélynek. Lévén a Köz nyakára kapaszkodva, annak vérét szívva élősködik! Ez alól nincs még abból a szempontból sem kivétel, hogy ezt a piócáskodást netalán “csak” passzívan, tehát “rokoni kapcsolatok” útján “gyakorolja”. A “bűn” ugyanis olymódon is elkövethető, hogy azt csupán “pártoljuk”, azaz: tudomásul vesszük, “hozadékát” pedig “élvezzük”!

No, ezért nincsen igazad akkor, amikor Te azt írod, hogy “Hagyjátok békén Ráhelt!“.

Ráhel ugyanis a Te véleményeddel ellentétben egyáltalán nem “magánszemély”, akinek a magánélete szent és sérthetetlen. Azért nem, mert ő nettó haszonélvezője az apja (csak?) által létre hozott rendszernek. Azért nem, mert ő – ha autonóm és rendesen nevelt, civilizált és “demokratizált” személyiség lenne – valószínűleg nem tűrné, hogy ő csupán az “apja lánya” legyen (mondjuk az állami tulajdonú Magyar Turizmus Zrt. pályázatán), aki egy feudalisztikus nász során kezét nyújtsa a “szomszéd földbirtokos” fiának (aki az Após jóvoltából nyert három év alatt 6 milliárdnyi közbe’szerzést, a Család meg szintén az Apóstól kapott rengeteg állami földet!), nem tűrné azt, hogy az állami pénzekkel alaposan kitömött Férje az állam pénzéből csináltassa meg a “szerény tanyához” vezető utat. És főleg el nem tűrné, hogy az internet népe – teljes joggal! – a férje után csak “Fatolvajné, Orbán Ráhel“-nek nevezzék! Azt meg pláne nem tűrhetné, hogy kellő anyagiak hátterében, ne vállalja az általa elkövetett “kihágást”!

Abban igazad van, hogy ez az autóban telefonálás tényleg csak egy kihágás (magam s elkövettem már párszor!), maximum szabálysértés volt, s az ilyesmikről a Népszava meg se emlékezzen … a demokratikus elegancia okán! De teljesen biztos vagy abban, hogy EZEKKEL szemben bármiféle “elegancia“, politikai “tisztesség” célravezető?! Horribile dictu: KIÉRDEMELT?!

Pont velük szemben, akik önmagukra semmiféle, akár még a Tízparancsolatban is lefektetett szabályt kötelezőnek nem tekintenek?! Akik össze-vissza írogatják át kényük-kedvük szerint úgy a “hétköznapi”, mint az Alaptörvényeket?… Mert most és ők!

Kedves Gazsi!

Lehet, hogy Neked más a véleményed, de szerintem EZEKET minden létező módszerrel és AZONNAL el köll takarítani az Ország éléről!

Osztán majd ketten együtt elmerengünk arról, hogy ennek még sem volt semmi értelme, hiszen a Zembereknek egy ilyen Idióta Vezér köll!

… és ezt …

szendamondja!