A melegvíz felfedezése

Vasárnap három településen is lezajlott egy-egy időközi, önkormányzati választás – tulajdonképpen tétek nélkül. Fideszék most trumfálnak, szociék meg magyaráznak, a “lényeg” pedig nem változott egy kummányit sem.

Azt mondja Molnár Zsolt, az MSZP fővárosi elnöke (aki pártjában a kampányokért is felelős), hogy bár jelöltjeik elhasaltak a vasárnap megtartott mindhárom időközi, önkormányzati választáson, de ezekből (bele értve a soproni, a szolnoki és a dunaföldvári szoci győzelmeket is) “…országos tendenciákra vonatkozó következtetést nem szabad levonni“, legfeljebb tanulságokat.

Bár nem szoktam feltétlenül, s pláne szakmányban egyetérteni a szocikkal, ezúttal ki köll jelentenem: a legteljesebb mértékben egyetértek Molnár úr megállapításaival. Hiszen annak, hogy egy két-három ezer lelket számláló településnek ki a polgármestere (és mely párt jelöltjeként vált azzá), kik ücsörögnek az öt-hat fős képviselő testületekben (és mely pártok színeiben), az legfeljebb csak a helyieket érdekelheti, ám az országos erőviszonyokra semmiféle befolyást nem gyakorol. Ugyanez vonatkozik az ilyen településekből álló országgyűlési kerületekre is, ahol csupán általános választások idején van tétje a mandátum elnyerésének, míg az időközi megüresedések miatt rendezett voksolásoknak nem sok – kivéve ha a parlamentben olyan csekély a kormánypárti többség, mint pl. 2002-06 között az akkori MSZP-SZDSZ koalíciónak volt. Ippeg ezért a baloldal, a maga szoksásos, a szimbólumokra érzéketlen “gyakorlatiasságával”, ilyesmikre nem is nagyon szokott “rákészülni”: csekély jelentőséget tulajdonítva nekik, mindenkoron kevés pénzt és energiát ráfordítva kampányolt csupán.

A racionalitás szempontjából még ezzel is egyet tudnék érteni és nem csak azért, mert tudomásul veszem a “tét nélküliség” tényét. Hanem azért is, mert egyszerűen el köll fogadni azt a factumot, hogy bizony vannak országunknak olyan részei, amelyekben a választásra jogosultak talán még (ha lenne ilyen) a vécésnéni választásokon is kizárólag pártszimpátia alapján voksolnának. Ahol egyáltalán nem számít, hogy a kedvenc (mára “egyházzá” átlényegült) párt kit állít jelöltként – a narancsra mázolt Blöki kutyát, avagy akár Kubatov havi 400 ezerrel fizetett sittesgyilkosát – , némi K-listás rásegítéssel arra fognak voksolni. Ilyenre már számos példa volt eleddig, s általában csekély (30-35 százalékos) részvétellel. Majdnem hasonló a helyzet az olyan kistelepüléseken is, ahol a helyiek egyetlen megélhetési forrását az ottani Erős Ember vállalkozása, avagy a polgármesteri hivatal által fizetett közmunkák/segélyek jelentik. Ilyen helyeken még a K-listára sincs szükség: mindenki tudja, hogy “ha jót akar magának”, akkor elmegy szavazni és az “elvárt” négyzetbe skribálja az ikszét és mindenki abban a tudatban él, hogy ezt biza’ még ellenőrzik is. Utóbbira kitűnő példa a szintén hétvégi választás Tiszabőn. Természetesen a világon senkit nem akarok megvádolni törvénytelen választási befolyásolással, de a 88 százalékos részvétel, hogy finoman fogalmazzak … hm, nos … feltűnően szokatlan!

Ilyen helyeken tehát csakis szimbólikus jelentőségű a preferált párttal, illetve az Erős Emberrel szemben ellenjelöltet állítani. Győzelemre (talán) ugyan nincs esély, de vannak esetek, amikor az ilyesminek igenis van hatása a társadalomra, s ez az, amit a balodal egyszerűen képtelen megérteni. Tessék csak megnézni, hogy a múltban hány alkalommal fektetett eszméletlen energiákat úgy a Fidesz, mint a Jobbik ilyen időközi választások megnyerésébe, látszólag teljesen értelmetlenül! És tessenek csak megnézni, hogy siker esetén micsoda csinnadrattát csináltak ezekből! Lali király például tegnap nem volt rest az Országgyűlés folyósólyán kiállni a kamerák elé, s oldalán a meglehetősen hervatag győzteseivel …

… országos jelentőségűvé puffasztani a dunakeszi és a szentendrei eseményeket! Csinált ilyesmit az MSZP a szolnoki, a soproni, avagy a dunaföldvári győzelme után? Nem! És miért nem? Mert egyszerűen képtelenek felfogni a jelképek jelentőségét! Azt, hogy bár az ő sajtótájékoztatójukból jó, ha tíz másodpercet adott volna le a “közszolgálati” (meg a fideszes kapcaronggyá silányúlt TV2, illetve a közügyektől magát rettegve távoltartó, kizárólag bóvlibulvárt árúsító RTL Klub), de a jónép láthatta volna, hogy az ellenzék igenis aktív és igenis van esély legyőzni a Diktatúra jelöltjeit, s ezáltal majd magát a Diktatúrát is!

Mert ez is egy tanulság drága Molnár úr! Az, hogy bizony a szimbólumoknak is van komoly jelentőségük! Pláne most, amikor a kilátástalanságot, a beletörődést köll megtörni, de minél hamarabb. A 168ora.hu a minap pl. megkérdezte Ferge Zsuzsát (érdemes a rövid interjút elolvasni!), hogy miért ment el együtt tüntetni az egyetemi hallgatókkal a kormányzat ellen. Mire ő azt válaszolta, hogy azért, mert “…úgy éreztem, mennem kell“. Nos, ez a 82 esztendős asszony, …

                    

… aki ugyan nem profi politikus, “csak” egy Széchenyi-díjas tudós, sokkal jobban érti a személyes kiállás szimbolikus jelentőségét, mint a feleannyi idős, állítólag “hivatásos” pártemberek! Azt, hogy egy Jó Ügy esetén egyáltalán nem számít, hogy az ennek érdekében indított akciónak ő fő-, avagy mellékszereplője, hanem csakis maga a Cél, vezessen az a megmozdulás akár átmeneti kudarcra is.
 
Molnár azt is mondta, hogy a hétvégi eseteknek az a tanulsága, hogy az ellenzéknek össze köll fognia! Bárvó! Sikerült ismét felfedezni a melegvizet?! Ezzel (akinek esze van … még) mindenki tisztában van. No, de ez az összefogás úgy nem megy, hogy annak hiányáért mindíg a másikat okolom! Molnár, a pártja által Dunakeszin abszolvált, megalázó negyedik helyért tulajdonképpen az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséget (melynek helyi szervezete alig pár héttel korábban jött létre!) tette felelőssé mondván: nem sikerült létre hozni a megállapodást, pedig pártja az “utolsó pillanatig nyitva hagyta” a lehetőséget (közben pedig a szentendrei második helyezésükre mutogatott), s ezért (meg ennek ellenére) az ő jelöltjüket a választók sajna “jobban büntették“, mint az E14-PM-ét. Így is lehet magyarázni a dolgot, csakhogy a bajnaista aspiráns második helyezése azt bizonyítja, hogy ő volt a szimpatikusabb, az elfogadottabb, tehát az esélyesebb és nem pedig az MSZP-é! Ezt pedig netalán előzetesen fel is lehetett volna méretni, ha lett volna rá egy kis hajlandóság, meg nem az lett volna az alap-hozzáállás, hogy “én-vagyok-a-második-legnagyobb-párt“, így osztán minden ellenzékinek az a dolga, hogy nekem pitizzen!
 
De hagyjuk ezt! Bízzunk abban, hogy ezekből a racionálisan ugyan jelentéktelen, de szimbolikusan igenis releváns esetekből mindenki tanult! Megtanulta azt, hogy itt már csakis és kizárólag az Ország számít. S ha az jövőre elbukik, akkor onnantól fogva a Molnár-féle párt csoportérdeke is csupán a kényelmesebb marhavagon megtalálására fog korlátozódni!
 
… és ezt …
 
szendamondja!

“Oh, sancta simplicitas!”, avagy a Milla tévedése

Kentaur születik!” – így kommentálta Juhász Péter, a Milla Egyesület azon vasárnapi döntését, miszerint a mozgalom ugyan elfogadja, hogy egyes tagjai aktív szerepet vállalnak a hamarosan párttá alakuló, Bajnai-féle E14-ben, de maga a szervezet megtartja önállóságát, “civil” mivoltát. Kíváncsi vagyok, vajon ki és honnan szopta ki ezt a “hibrid” ötletet? Talán csak nem a fiú kentaur hátsó lábai közül?

A Milla Egyesület blogján ma megjelent poszt szerint a tagság úgy döntött, hogy

“… mint civil szervezet megőrzi önállóságát, ugyanakkor nem határolódik el, a mai helyzetben nem is határolódhat el a politikától: elfogadta, hogy az Együtt 2014 mozgalom szereplői pártot alapítanak és azt, hogy lesznek millások, akik ebben aktív szerepet vállalnak.

A Milla számára a politika továbbra is a közügyeket jelenti; a Milla elsődleges bázisa az utca, a közélet pártpolitikán kívüli valamennyi színtere, a választók és civilek tömegei.

Mert számunkra ez jelenti az igazi demokráciát: amikor a politika a közügyekről szól, és nem a pártokról; amikor a politikus maga is civil, és civilként a civil embert képviseli, nem pedig a pártját.

És azt is megtanultuk az elmúlt években, hogy van még egy járhatatlan út: az, amikor mégoly tiszta szívű, lelkű és eszű civilek elmennek politikusnak, és seperc alatt elfelejtik, hogy honnan és miért indultak el azon az úton, amin.”

Túl azon, hogy üdvözlöm azt a szándékot, hogy nem kívánják megbontani az orbáni diktatúra megdöntésére szerveződő ellenzéki egységet (manapság már kis dolgoknak is örülni köll!), szeretném megjegyezni, hogy bizony itten komoly fogalom- és szemléletbéli zavarok tapasztalhatóak. Ugyanis én úgy tudom, hogy az “E14” márkajelzéssel, többek között a Milla által is megalapított mozgalom (hamarosan párt) azért jött létre, hogy helyre állítsa az alkotmányos, jogállami köztársaságot, a parlamentáris demokráciát. Ámde ha igaz (az!) ezen meglátásom, akkor igaz az is, hogy ezt a célt pártoktól és pártpolitikusoktól mentesen, tisztán “civil” alapon elérni nem lehet – ezt a Milla is felismerte, lévén választásokon a legújabb szabály szerint csakis pártok indulhatnak! – és az sem lehetséges, hogy a Köz Ügyei, a “Res Publica” nem az ország Törvényhozásában, hanem annak utcáin intéződjenek.

Ugyanis a világ valamennyi, jólműködő köztársaságában, illetve demokráciájában (a különbségtétel annak okán szükséges, hogy vannak közöttük alkotmányos monarchiák is!) ezek a dolgok úgy működnek, hogy:

  •  A közszereplésre, a köz érdekeinek képviseletére, ügyeinek intézésére vállalkozó egyének (ha tetszik: “civilek“) bizonyos egységesen vállalt elvek és elképzelések mentén csoportokat alkotnak. Ezen csoportokat lehet ugyan akár “szakkörök“-nek, “mozgalmak“-nak is nevezni, de a történelem során a “párt” általános titulusa ragadt rájuk, s ezt már semmiféle nyelvújítás le nem vakarhatja róluk még akkor sem, ha egyesek undorodnak az ilyeténkénti meghatározástól! Ugyancsak lehetetlenség megakadályozni a csoportba tömörülést, lévén ez egy természetes, az emberi ösztön által diktált folyamat, hiszen világos, hogy minden egyén/”civil” társaságot keres magának, s olyat, ahol elvei, világlátásai meg- és egyetértésre találnak. (Hogyan és miért is jött létre a Milla Egyesület és miért pont azokból az egyénekből, akik azt megalapították? He?!)
  • Ezen csoportosulások (tehát a pártok) osztán a Társadalom általános és speciális problémáira (ezek – bár változó összetételben és minőségben – mindíg és mindenkoron létezni fognak!) a maguk közösen képviselt elvei alapján igyekeznek megoldásokat találni, s azokat felkínálni a társadalom számára. Ezt nevezzük “pártprogram“-nak, illetve “választási kampány“-nak! (Gondolom sőt, biztosan tudom, hogy ilyesmije van a Milla Egyesületnek is! Ugye?!)
  • Maga a Társadalom osztán ezen (normális esetben alaposan megismert) kínálatokból (normális esetben alapos megfontolás után) kiválasztja azt, avagy azokat, melyek a legmegfelelőbbnek tűnnek számára, s azok képviselőit az általános választói jog alapján, demokratikusan – tehát a többség/kisebbség akarata szerint – különböző létszámban a Törvényhozás tagjaivá teszi. Ezt nevezzük “választások“-nak.
  • Mivel azonban a Társadalom nem egy egységes massza, hanem olyan csoportok (ha tetszik: “osztályok” és “rétegek“) halmaza, melyek problémái/érdekei gyakorta antagonisztikus ellentétben állnak egymással (a legismertebb ezek közül a munkaadó-munkavállaló érdek-különbözősége!), így azok a számukra felkínált pártválasztékból a nekik legmegfelelőbbeket fogják kiválasztani, s szavazataikkal támogatni, ami annak köszönhető, hogy a preferált mozgalmakat is olyan egyének alkotják, akik a különböző (tehát egymással érdekellentétben álló) társadalmi csoportosulások tagjai. Ebből pediglen óhatatlanul következik, hogy az egyes pártok elsősorban a rájuk szavazó rétegek/osztályok érdekeit igyekeznek képviselni, azokat a Törvényhozásban minél hangsúlyosabban érvényre juttatni. Ezt nevezzük “pártpolitizálás“-nak!
  • A Társadalomnak azonban vannak közös érdekei is. Ilyen például a gördülékenyen, hatékonyan de takarékosan működő államigazgatás, a magas színvonalú közösségi szolgáltatások (oktatás, kultúra és egészségügy), a polgári jogokat teljes mértékben tisztelő igazságszolgáltatás és rendvédelem, a csak áttételesen megtérülő infrastruktúrális beruházások (közösségi közlekedés, autópályák, stb.) finanszírozása. (Ha valamit kihagytam volna, hát bocsánat!) Ennek anyagi forrása azonban csakis a közteherviselésből (adózás) származhat, mely kizárólag akkor lehet megfelelő, ha minden egyes társadalmi réteg/csoport hajlandó lemondani – a másik számára – bizonyos érdekeinek érvényesítéséről. Ugyanez a helyzet a szintén közös társadalmi érdek, a jólműködő nemzetgazdaság esetében is. Ez sem lehetséges úgy, hogy az abban érdekelteknek csakis egy (ráadásul kicsiny, de gazdag) része legyen a nyertes. Az eltérő érdekek egyeztetése, a “modus vivendi” újra és újra való megtalálását, s annak a különböző csoportosulásokkal való elfogadtatását nevezzük “politiká“-nak, az ilyesmire képes egyéneket pedig “politikusok“-nak!

Feltételezve, hogy a fentebbi, roppant egyszerű logikai levezetést még a legvadabb “antipárti civil” is elfogadja, kézenfekvő a megállapítás: alkotmányos jogállam, parlamentáris – tehát népképviseleti! – demokrácia már csak az alapvető emberi természet okán sem létezhet csoportérdekeket képviselő pártok és pártpolitikusok, az általános társadalmi jólétet szemük előtt tartó Politikusok, s az érdekegyeztetést napi aprómunkával folyamatosan végző Politika nélkül! Hiszen éppen ez, illetve az utóbbiaknak a Törvényhozáson belüli szinte teljes hiánya az oka annak, hogy MAGYARORSZÁG NEM MŰKÖDIK!

Még tavalyelőtt decemberben, a három részből álló “Úton a szakadékba” című posztsorozatomban (akit érdekel katt ide, a többi rész pedig onnan elérhető!) leírtam azt a máig tartó folyamatot, amely meglátásom szerint teljesen eliminálta a “politikus” s a “politika” becsületét, s a Köz Ügyeinek intézését, a Magyar Törvényhozást egy rendkívül szűk, tájékozott emberek számára akár név szerint is felsorolható csoport érdekképviseletévé silányította. Ezen esetleírás lényege az volt, hogy bár Magyarország előtt még 1990-ben meg volt a lehetőség arra, hogy a Köz Javáért valóban tenni akaró, jólfelkészült és ráadásul még idealista szakemberek kezébe tegye a sorsát (a korabeli SZDSZ), de már akkor is lépést tévesztett, s a “fontolva haladás” teszefoszaságára, a múltba bámulás folyamatos hasraesésére (az antalli MDF) szavazott. Igaz, ezt 1994-ben megpróbálta korrigálni, no de már megint a nosztalgia alapján, s bár az akkori, a Horn-féle MSZP ugyan nekilátott a már ötödik esztendeje szükséges (s anno még talán össznépi felhatalmazást és támogatást élvező) bokrosi reformoknak, de elkéstek vele, s ez alapozta meg Orbán első és a mostani uralmát. Közben pedig a Köz Javát szolgálni akaró (a Milla meghatározása szerint: “civil”) képviselőket, tehát a Politikusokat lassan felváltották a klasszikus kapitalizmus piaci versenyétől írtózó, és éppen ezért valójában tehetségtelen “üzletemberek” alkotta Nemzeti Oligarchia által finanszírozott pártok és pártpolitikusok, a különböző és állami megrendelésekből élő “vállalkozók” (pl.: Demján) kijáróemberei, amely folyamat mára odáig fajult, hogy az Országgyűlésben talán ha 40 nő és férfi van, akik ténylegesen a választóik képviseletét látják el, s nincsenek “bedrótozva”, illetve “távvezérelve”. Ma  már az a helyzet, hogy politikusnak lenni nem csak élet- és megélhetési forma, hanem maga a teljes gyalázat, lévén jelenleg ez egyet jelent a totális korrumpáltsággal, illetve a jogkövetkezmények nélküli, netto bűncselekmények folytatólagosan és szervezetten való elkövetéseivel.

Ezzel mindenki(?) tisztában van, s ezért értehető a Milla “maradok civil, s bár pfujj politika, de muszáj!” hozzáállása. No, de ippeg ezért nem is érthető! Hiszen a mai helyzet kialakulása pontosan azon folyamatnak volt köszönhető, hogy azok a bizonyos jólfelkészült és idealista szakemberek (a “civilek“?!) a pártjaikban eluralgó és egyre fertelmesebb korrupció- és idióta-bűz okán inkább kiléptek a mozgalmaikból, s a háttérbe (belső/külső emigrációba) vonulva átadták a terepet a Kitartott Senkiknek ahelyett, hogy inkább kűzdöttek volna ellenük! Magukért, a pártjukért és legfőképp az Országért!

Oh, sancta simplicitas! Hát nem pont ez ez a bizonyos Milla-határozat? Hát nem pont ez ez a bizonyos Milla-hozzáállás? Hát nem arról szól ez, hogy a “pártok” és a “pártpolitika”, de leginkább a “politika” egy az oligarchák által alaposan kidagonyázott korrupciós mocsár és csak maradjon is annak, mert “mi, civilek” tiszták és intaktak akarunk maradni, s ezért mellőzzük a részvételünket?! Hát hogy az ördögbe akarják megváltoztatni, lecsapolni ezt a Bűzlő Lápot, ha nem hajlandóak a maguk Köz-elkötelezettségükkel, akár önfeláldozva is beszállni a ringbe és kiütni, a szorítón kívülre messze kihajítani a pintéreket, lázárokat, orbánokat, simicskákat, semjéneket, demjánokat, csányikat, leisztingereket, puchokat, bajákat és a többieket? (Bocsika mindenkitől, hogy sokakat kihagytam a felsorolásból!) Hát hogy az ördögbe képzelik el a “politika” és a “politikus” országot tönkre tevő uralmának leváltását “Politika” és “Politikus” nélkül?! … A messzi távolból, orrokat befogva és fintorogva?! Már bocsánat, de olyan nincs, hogy “szűzkurva“! Olyan nincs, hogy valaki aktívan részt akar venni a közéletben, döntéseket akar hozni, de nem hajlandó a Törvényhozás tagjává válni, s ennek érdekében jelölteket indítani a választásokon! Olyan sincs, hogy a Nagy Civil Szervezet majd a háttérből, “megrendeléseket ad” a politikának úgy, hogy bár az idea tőle származik, de a Köz előtti felelősséget meg a “politikus” vállalja magára! Ugyan miben különbözik ez attól, amit ma az Államot elfoglaló és “Orbán Viktor” néven uralkodó oligarchák művelnek?! No és persze olyan sincs, mint ez a bizonyos Juhász-féle Kentaur! Elöl “civil” és hátul “politikus”? Avagy fordítva?! … És melyik az, amelyik eszik és melyik az, amelyik “ürít”? He?! 

Na ne!!! Aki az Ország ügyeit intézni óhajtja, avagy abba bele akar szólni, az bizony vállalja csak fel úgy a felelősséget, mint a megmérettetést (meg a nyakába kapandó, orbanista karaktergyilkos propagandát!) is és ne mások mögé bújva akarjon a háttérből, mint egy Népbíróság, avagy egy Utcaparlament diktálni! Azt ugyanis populista anarchiának híjják (lásd: az Orbán-féle szervezetten spontán “Flashmob“-okat és a vonagáborokat kinevelő Polgári Mételyvetés-köröket!) és nem demokratikus jogállamnak!

Normális országokban ez így működik, s ha mindnyájan (a millások) is egy Normális Országban akarunk élni, akkor alkalmazzuk csak nyugodtan a több helyen és már régóta bevállt receptet!

… és ezt …

szendamondja!