Falkaforradalmi káderkeringő

Két hónappal a “választások”-nak nevezett kutyakomédia után végre(?) megalakult az új kormány, melyről nagyon gyorsan kiderült, hogy benne nem a harmadik Orbán-, hanem az első Lázár-kabinetet “tisztelhetjük”. Pont ugyanezt az érzést keltik azok a lavina-szerű hely- és fejcserék, melyek az utóbbi hetekben kezdődtek. Kíváncsi vagyok, mikor kezdenek majd “zemútnégyévezni“?

Négy esztendővel ezelőtt, pont ugyanebben a július-augusztusi időszakban kezdődött az az általános offenzíva, melyet a második Orbán-kormány indított a különböző állami vállalatok, minisztériumok és azok “háttérintézményei” ellen. Emlékezetes talán még, hogyan szállták meg rajtaütés-szerűen a cégeket az úgynevezett MFB-kommandók. Elvett mobiltelefonok, zárolt számítógépek. Egyeseket azonnal, másokat meg csak pár nap múlva hajítottak ki az utcára. Feltúrták az irattárat, benéztek a legeldugottabb sarokba is. Működött a “Csontvázbrigád“.

Mögöttük meg ott sorakozott már a Hatosztályos Hadosztály. Ennek minisztériumi ezredeit a Szabó Erika nacsasszony által Lakitelken kiképzett Nemzeti Törpetitánok alkották, a vállalati alakulatokat pedig a Simicska-Nyerges laktanya NER-kommandóasai. Elvileg az előbbi az állam- és közigazgatás, utóbbi pedig a vállalatirányítás “szakértői” lettek volna. Ámde hamar kiderült róluk: mindössze a daliás Rákosi-korszak NEReinkarnált “Munkásigazgatói“-val vagyon dolgunk. Ez meg ugyi azt jelenti, hogy szakértelmük a Seggnyalás, a péhádéjukat Utasítás-végrehajtásból írták, posztgraduálisan Bürokráciát és Korrupciót tanultak, becsületük meg a Hűség! … Utóbbi egyébként egészen konkrétan arról szólt, hogy belevésték a narancslángon pörkölt mogyorónyi agyacskáikba: a “megfelelő viselkedés” esetén a mellső végtagocskájuk soha nem lesz eleresztve, tököcskéjük pedig csak annyira vagyon szorongatva, hogy ezt el ne felejtsék.

Így telt el két esztendő. Az állami vállalatokban gőzerővel zakatolt a Simicska-Nyerges Tröszt nemzeti feltőkésítése (legfőbb alvállalkozók: Strabag és Swietelsky! … hehehe!), a minisztériumokban pedig ezen kívül az Ideológiagyártás köztes termékeinek fabrikálása (jogszabályokat, törvényjavaslatokat nem írtak, lévén ilyesmihöz nem értettek, no meg osztán köllött a lecsó a “közeli” ügyvédi irodáknak is). Az, hogy mindezek ellenére nem rogyott össze (teljesen) az egész kártyavár, mindössze azon néhány valódi szakembernek volt köszönhető, kiket valamilyen előre megfontolt véletlen folytán a posztjukon hagytak. Ők voltak azok, akik napi negyvennyolc órában a legalapvetőbb (pl.: “hejessírási” – lásd itt!) hibák kijavításán robotoltak úgy, hogy fölöttük meg ott lógott a Magyar Dumakész nermangalica-szőrre függesztett, pallosnak hazudott, szaros bugylibicskája.

  • Elősegítette továbbá mindezt az, hogy a Pártmunkás-igazgatók némelyike tapasztalati úton ráérzett arra, hogy tényleg nem ért semmihez, így legalább csak kis mértékben akadályozták a valódi munkavégzést. Ezeket persze gyorsan ki is rúgták, mint génhibás (tehát a “nyomokban gerinccel is” rendelkező) darabokat, az ellenzéki Sajtó pedig elsiratta őket. No meg fel is magasztalta annak ellenére, hogy az ilyenek teljesítményeire egy tanulékonyabb kutya, avagy egy közepesen intelligens csimpánz is képes lett volna. … Emblematikus alakja ezeknek Ángyán József, aki bár minden létező szarszemét törvényt megszavazott (hogy csak a legfőbb bűncselekményét! említsem: Tákolmány!), de amikor az általa eladdig híven szolgált Maffia-párt kibillentette őt a személyes vesszőparipájának nyergéből (Földmutyi), rögvest Ellenálló lett, a Zellenzék meg Asajtó szerint pedig Szent Ember, sőt, Mártír! (Na ne! – lásd itt!)

Osztán egy szép(?) szeptemberi napon, a Zújabb Viktor Után Kettőben (2012), a Sárvárra kihelyezett, “szezon-nyitó” frakcióértekezleten Fényességes Boldogságunk bejelentette: innentől kezdvést a “szakmairól” (mihihi?!) áttérnek a “politikai” kormányzásra (jaj ne!). Ennek előjele az volt, hogy Dzsentri Dzsoniból miniszterelnökségi államtitkár lett, de utána szinte semmit (különösebbet) nem lehetett tapasztalni. A Nádbútorosan Érett Zsuzsikáné továbbra is híven szolgálhatta a Nemzet Simicskájának miniszteriális fejlesztését (szegény Közgép még azokat a pályázatokat is megnyerte, amelyeken el sem indult!), turbo-fokozatra kapcsolt a Földmutyi, Mészáros Lőri magabiztosan araszolt a “Nyolcvannyolcadik Pozíció” felé. Tehát ugyanazok és ugyanúgy lopták továbbra is a Zemberek, meg a Zunió pénzét, mit addig.

Néhány hónappal később osztán megtapasztaltuk a “Politikai Kormányzást”. Kezdődött ugyi azzal, hogy Dzs. Dzs., a Fácánirtó kiirtotta a játékgépeket (szinte) mindenhonnan, jó alaposan alávágva a kocsmárosoknak (is). Osztán jött a Trafikmutyi, amit sikerült olyan ügyesen elintézni, hogy ha én cigicsempész lennék, hát Oszt’Kár“-díjat adnék ennek a Felkapaszkodott és Felfuvalkodott Táskacipelőnek. Később lepolipozta és leuzsorásozta a Nyolc Ínséges Esztendőt átvészelni segítő Oligarchát, mégkésőbb pedig rátette a mancsát az EU-pénzeket osztogató NFÜ-re. Ebből meg balhé lett, mert elébb csak tavaly szeptemberben és ideiglenesen, osztán meg idén áprilisban (és tartósan) befagyasztatta az Unió támogatási forrásait, s hogy az “Oszt’Kár-díjat mégjobban kiérdemelje: összeveszett a Norvég Alappal is (mínusz 40 milliárd!).

Az Április Hatodikai Sajnálatos Események után mindössze alig több, mint hatvan nappal, azaz szinte rögvest, meg is alakult az Új Kormány. Ennek meg ugyi van egy komoly betegsége, ami nem más, mint a “strukstrújája” (© A Géza), azon belül meg ugyi az, hogy itten nem egy, hanem két kormány vagyon (lásd itt!). Mindkettőnek ugyan Victor Orbanescu a miniszterelnöke, de az Egyikben vagyon egy csomó, tök fölösleges miniszter (meg egy rakás államtitkár és még több helyettes), a Másikban (ezt itten, Abszurdisztánban “Miniszterelnökségnek” híjják!) pedig ugyan csak egyetlen miniszter, de több államtitkár, mint amennyi az Elsőben csak miniszterből vagyon! … Jut eszembe: ezt minálunk “olcsó kormányzás”-nak nevezik, ami ugyan igaz is, csak nem a bekerülési költség szempontjából! …

Szóval a Tényleges Kormány élén az a bizonyos fácánirtó, táskacipelő Dzs. Dzs. áll, aki nem csak az erdei szárnyasok ipari méretű kilövöldözésében képes “nagyot alkotni”, hanem a Maffiaállam-párt úgynevezett “Gazdasági” frakciójának … khm … “háttérbe szorításában” is! No, az igaz, hogy mióta ez az Alak itten a Legfőbb Megbízott Ügyintéző, csakis az Ügyek gyűlnek, az Intézés meg legfeljebb a az Ügy-gyülesztésben (no meg a költségszámlák multiplikálásában) nyilvánul meg, ámde “nyicsevo”! Ha Az Elmeháborodott úgy döntött, akkor itten mindenki vagy Kakukk (más fészkébe beleszaró beletojó), vagy Keselyű (leváltottakból táplálkozó, újonnan kinevezett funkcionárius), vagy pediglen Zsákmányállat (a korábban kinevezettek közül kikerülő leváltottak!). Ez pediglen egyfajta “vetésforgóban”, avagy ha tetszik, Falkaforradalmi Káderkeringőben történik: néha te vagy az Egyik, néha a Másik, később meg a Harmadik (esetleg a Negyedik?), attól függően, hogy az Ápolatlan Kertitörpe ippeg mennyi “gyógyszert” kapott. … Vegyiparilag, avagy Hízelgésileg. … Előbbit a Doktoroktól, utóbbit meg Dzs. Dzs.-től.

Szóval mostan az a helyzet, hogy hullanak a fejek. A komplett magyar sajtószerűség azon tanakodik, hogy ez az egész a Dilinyós Töpszli, avagy Legújabb Jobbkeze (Dzs. Dzs.) személyes akciója-e. A kormányból kirepült néhány emberke, de közülük csupán egyetlen volt, akit nagyon megengedően “szakembernek” lehetett nevezni. Martonyinak ugyanis volt némi érzéke (és gyakorlata) a diplomácia területén, de emberileg egy akkora nulla, hogy hozzá képest a párizsi Eiffel-torony … hát … szóval. Utódja, az a bizonyos Navracsics … khm … Csomolungma? Az ő leendő “örököse” (Szíjjártó) pedig Olympos Mons (Mars – kb. 20 ezer méter). … Bocsánat a megfordított hasonlatokért!

Ámde a “mélység magassága” (leszámítva a Kissenkit, a Klerikálist, no meg a számtalan többit!) nem csak a Táskacipelő, hanem a kisvárdai cégtemetkezési vállalkozó, Seszták “Ofsór” Miklós, akit ilyen előélet után fejlesztési miniszterré tettek. Annak ellenére, hogy a “támadási felülete” kábé a Föld bolygóéval vetekszik Bár róla a szart a közismerten hatékony Amway-mosóporral simán le lehet mosni feltéve, ha Dzs. Dzs. (O.V. jóváhagyásával) fokozza a “mosóhatást”. Nos ez a pasmag ippeg most nyírja ki a komplett, állami cégvezetést. Csakis azér’, mert az Elmebetegnek ippeg az jutott a torzult eszébe, hogy most Dzs. Dzs. legyen a Főnök. Aki mögé Ő bebújhat, majd 2017-ben beülhet Káder Janó székibe.

Közben pedig Ofsórmiki, meg a Táskacipelő szépen kiirtják az állam- és közigazgatásból, a cégirányításból még azokat az időközben betanult “szintecsmpánzokat”, kissé ostoba “farokcsóvakutyákat”, akik talán már felfogták: mijafasz is az, amihez nem értenek és amit nem csinálnak, meg amit csak tovább rontanak. Helyettük az Újéhesek és a Mégostobábbak/szervilisebbek jönnek.

  • Miskolci köztársam szerint hétfőn illusztris személyiség látogatta meg Borsod Fővárosát. Ez a VIP nem volt más, mint a frissiben kinevezett eü-államtitkár, a kecskeméti Zombor Gábor. A hapsi többek között arról híres, hogy volt ő már Kecskemét (maffiapárti) polgármestere, illetve “orvosként” az ottani kórház igazgatója. Nos a pasmag, mint emberminisztériumi á.titkár aszondta Miskolcon, hogy nekije a legfőbb feladata mostan az “ellátórendszer helyzetének stabilizálása”, majd később(!) a “fenntartható növekedés lehetőségeinek megvizsgálása/megteremtése”. Aszondta még, hogy ő “reálpolitikus”, így igérni nem hajandó, terveit pedig azér’ nem nevezné “reformoknak”, mert ez a kifejezés “az elmúlt években lejáratódott”. (A vele interjút készítő “újságíró” többek között azt is elfelejtette megkérdezni, hogy a “reform” kifejezést még is ki “járatta le” és az államtitkár által belengetett 14 milliárd “gyorssegély” (elébb-utóbb, még az őszig) miért csak a 14 százaléka a szükségesnek!)

Ofsór Miki rendelkezése okán legalább augusztus végéig leáll a túlterjeszkedett Állam vállalatainak működése. Közben meg megy a lázárkáderek újlázárokra való lecserélése. Ennek indoka pedig a “hatékonytalanság”. Amit ippeg és most köll felmérni! De csakis azért, hogy a Zemútnégyév kinevezettjei rettegjenek … a Dzs. Dzs. mögé behúzódott Főnöktől! Aki (és ez szerintem már tuti!) alkalmas időben tényleg beveteti magát egy alaposan kibővített hatáskörű és a Végtelenségnél alig valamivel rövidebb mandátumú Elnöki Székbe! Hja, hogy ez már annyira orcátlan, hogy lehetetlen is? Miért, az nem az, hogy egyesek most úgy csinálnak, mit ha a 2010-14-es kabinet “egy másik kormány” lenne?!

A Falkaforradalom ippeg most falja fel a saját (torzszülött) gyermekeit! Ámen! De csak azért, hogy a még génhibásabbakat juttassa a Csúcsra (előbbieket meg a hülye, “ellenzéki sajtó” piedesztálra fogja emelni, ahogy szokta). Kíváncsi vagyok, hogy az Új Káderek közül melyik lesz az az idióta, aki hamarosan nekiáll “Zemútnégyévezni”?! … Lesz ilyen! Le is váltják majd!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

Disznókkal egy gyékényen

Aki disznókkal árul egy gyékényen, az rághatja a kefét!” – jó, tudom, hogy ilyen mondás nem létezik. De aki elolvassa az alábbiakat rájön, hogy ez a szózagyválmány nem is akkora ostobaság.

Előző posztomban a Fideszen belül dúló “palotaháborúval” foglalkoztam. Azzal, hogy nyilvánvalóan hatalmi harc dúl a párt két meghatározó szárnya (“Politikaiak” és “Gazdaságiak“), illetve egyes személyek között. Akkor részletesebben csak a Lázár-Rogán ütközettel foglalkoztam, pedig megérne egy misét  a másik is. Hiszen az nem másról szól, mint hogy az Államba beköltözött Politikai Maffiózók úgy döntöttek: elegendő, ráadásul megkérdőjelezhetetlen hatalmuk van immáron ahhoz, hogy uralmuk alá hajtsák a Gazdaságiakat, akik bár megőrizhetik a “Brancsbeliség” egyes kiváltságait, de a döntéshozatalba bele nem szólhatnak.

Nem én vagyok az egyetlen, aki a kormányon belüli hatáskör-átrendeződéseket, azaz a Miniszterelnökség túlsúlyossá válását, egyes személyeknek a kabinetből való ki-, másoknak pedig az abba való bekerüléseit eme háború egyes ütközeteiként interpretálják. Mint ahogyan a “Reklámadó” bevezetésének szándékát is, mely mögött a Politikaik hármas szándéka látszik kibontakozni: az általuk birtokolt sajtóorgánumok megfincogtatásával adnak egy kokit a Gazdaságiaknak, kap egy szép nagy sallert a sajtószabadság is, no meg csak úgy, de egyáltalán nem mellékesen, elébb-utóbb bekebelezhető válik az RTL Klubot tulajdonló M-RTL Zrt.

Fenntartva korábbi véleményemet, tehát hogy a Sarc ötletének bedobása és erőltetése egyfajta figyelemelterelő kommunikációs trükk, kétségtelen hogy a fentebbi magyarázat is létjogosult. Az a tény, hogy az adó elleni, illetve az azzal legfőként megtámadott RTL Klub melletti tiltakozásba teljes mellszélességgel szállt be az Agyar Nemzet és a Hörrtévé is, erősíti ezt a véleményt. Az említett két orgánum ugyanis a Gazdaságiak irányítása alatt áll (a kizárólag politikai felügyelet alatt álló “közszolgálatiak” meg se mukkantak!), s eleddig sem arról voltak híresek, hogy bármikor is féltették volna a kormánytól a Sajtószabadságot, avagy bírálni merészelték volna a Führert!.

Hiszen nem szóltak semmit a Médiatörvény ellen, a “Ne zavarj! Lopok!” nicknevű jogszabály (az úgynevezett “visszaélés-szerű adatigénylések” korlátozása) meghozatalakor sem, ezért aztán most kifejezetten orrfacsaró odőrje van a felhorgadt “szakmaiságuknak”. Ezt pedig valóban nem lehet másként magyarázni, mint hogy a Gazdaságiak saját érdekeik védelmezésére használják fel a mára túlnyomóvá vált média-fennhatóságukat. Teszik pediglen mindezt úgy, hogy valószínűleg kezdenek már elgondolkodni azon: érdemes volt-e kitenyészteniük és a saját fejükre növeszteniük a Politikaiak Klánját, akik most pont úgy bánnak el velük, mint az addigi “nemszeretem” csoportokkal, cégekkel.

Talán elgondolkodnak azon, hogy úgy három esztendővel ezelőtt köllött volna csinálniuk valamit. Akkor, amikor elkezdődött a leszalámizásuk. Amikor például mindenféle adókkal és végtörlesztésekkel tönkre vágták az OTP-t. Nem szóltak, mert Csányi is csak vállat vont: vagyonát átmentette a mezőgazdaságba és az élelmiszeriparba, a bankigazgatóságért is szép pénz jár, s mindezért csekély(?) ár, hogy időnként mosolyogva köll tűrnie, hogy a Csúti Gnóm nyálas szotyihéjjal köpködje tele a drága cipőjét. Nem szóltak akkor sem, amikor Demján került a puskacső végére. Építkezési vállalkozásainak tönkretétele jó volt Simicskának (Közgép), a “takszövök” feletti uralmának eliminálása pedig Spédernek (FHB) kedvezett. No de most, hogy már “meg van minden” élvezni is kéne a harácsolt vagyont, az pedig nem megy “Béke” nélkül. Az meg azért nem lehetséges, mert a Vezér (a Politikaiak) minden rimánkodás ellenére kijelentette: “Folytatjuk!“. Csak azt már nem tette hozzá nyíltan, hogy “Veletek!“. Most persze “rághatják a kefét“, s nem csak azon tanakodhatnak, hogy hol rontották el, hanem azon is, mennyivel elégíthető ki a Hatalmi Étvágy. … Megsúgom: Semennyivel! Orbánnál nincs mérték!

Ahogy tanakodhat most az RTL is. Azon, hogy holt tévesztett utat, mivel és hogyan hívta ki maga ellen a Feneséges Haragot. Hiszen az első pillanattól kezdve “semleges” magatartást tanúsított. Hírműsorai a végletekig neutralizáltak voltak, még csak kísérletet sem tettek arra, hogy egy-egy, a Maffia-pártnak kínos ügy napirendre tűzésével (oknyomozás) keresztezzék Don Vittorio útját. Igaz, nem süllyedtek olyan mélyre, mint a TV2 (lásd a hírhedt “hátizsákos riportot” a 2010-es kampány idején!). Ők csak a maguk bizniszével törődtek, nem ártottak senkinek(?). Hát akkor most miért köll a “Csigatévé” sorsára jutniuk?!

Nos, a helyzet az, hogy nem csak aktívan, de passzívan is lehet kollaborálni, azaz “egy gyékényen árulni a Disznókkal“. A Retektévé azzal, hogy soha senkit semmiről nem informált és kizárólag szemetet árult, hozzájárult a Maffia néphülyítési szándékainak megvalósításához. Az meg elvezetett a Kétharmadhoz, amely pedig korlátlan hatalmat adott egy mértéktelen, fékezhetetlen, pszicho- és szociopatának. … Megérte, kedves Retektévé? No ugyi, hogy nem!

Vakarhatja majd a fejét az M-Telekom, meg rajta keresztül a Deutsche Telekom is. Amiatt, hogy vajon érdemes volt-e kormányzati megrendelésre végrehajtani az “Origo“-n belüli vérengzést. A DT ugyan azzal védekezik, hogy neki semmi köze a dologhoz, az MT önálló menedzsmenttel működik (az MT meg az Origo Zrt.-re tolta az ügyet). Csakhát van egy kis “bibi”! Az, hogy a DT volt az, amelyik a Leányka nyakába ültette az Elintéző Asszonyságot. Azt a Kerstin Günthert, akinek feladata az MT és a kabinet közötti ellentétek “elsimítása” volt, s aki ebben már 1997-2001 között szerzett nagy tapasztalatot (no, kik is voltak akkor kormányon?!). Az Origo kizárólagos tulajdonosa pedig ugyi az MT, s innentől ez a magyarázkodás röhejesen átlátszó.

Most ugyan felháborodott kommentesek gyakorlatilag széttrollkodták a két cég honlapját (jutott belőlük Merkel kancellár Facebook-oldalára is!), de láthatóan ez nem zavarja őket. Vélem úgy gondolják, “Minden csoda három napig tart“, ráadásul ez és pár internetes sajtóskríbler legyilkolása csekély(?) ár azért a 300 milliárdos megrendelésért, melyet Lázár főminiszter, közvetlenül a “Hosszú kések reggele” után oly’ indiszkréten nyilvánosságra is hozott (megjegyzem: jó nagy adag mutyiszart kenve az egyébként is kínos helyzetben lévő cégekre!).

De van ám itten is némi bibi! Legfőként az, hogy sem Lázárnak, sem a mögötte vigyorgó Orbánnak nem köllött soha a szomszédba mennie egy-egy ígérgetős hazudozásért. Én nem tudhatom, hogy ez a biznisz egyelőre csak ígéret-e, avagy aláírt szerződés. Bármelyik legyen is, Orbánék nem arról híresek, hogy ha érdekeik úgy diktálják, hát le ne szarnák az ilyesmiket. Akkor meg ott áll a DT és az MT, mint szamár a hegyen, s hiába fognak majd jogszerűség után iázni, egyrészt kenhetik a hajukra az egészet, másrészt mindig lesz valaki, aki ujjal fog mutogatni az Origo újságíróinak rajtuk száradt vérére, meg a “szívesség” mutyiszaros bűzlő foltjára! … Kedves DT és MT! Komolyan megérte foltot ejteni a mundéron azzal, hogy közismerten megbízhatatlan alakokkal, hazug disznókkal egy gyékényen árultak(nak), (a német cégnek) rongyos egy milliárd euróért, pontosabban annak ígéretéért cserébe?! … Majd látni fogják, hogy nem!

Kedves Olvasó! Most már tetszen érteni a poszt elején közölt közmondás-zagyválmányomat? Aki bármi módon eleddig még összeszűrte a levet Orbánnal és bandájával (“Disznókat engedni a házba”), az abból “jól” még soha nem “jött ki”. Sorsa mindig az lett, hogy elébb ígérgetéssel és pár garassal kiszúrták a szemét, osztán vastagon bekenték szarral, végül kidobták a szemétbe! Utána meg csak dühönghetett, azaz “rághatta a kefét”. Ez pedig ugyanúgy vonatkozik a cégekre, mint az “üzletemberekre”, no meg a választópolgárokra is. És ez nem a Zemútnégyév, hanem a Zemúthuszonnégy tanulsága!

Hogyan lehetne kimászni a pöcegödörből? Nos a Züzletembereknek úgy, hogy felmondják az egyébként is felmondott Együttműködést (lásd: “NER“!) és csatába indulnak. Van pénzük a “hadfelszerelésre”, hiszen kerestek már rajtunk ippeg eleget. A Retektévé befejezi a szar(és haza)árulást, feladja a csakis a szakadékba vezető neutralitását, s nekiáll keményen ellenzéki, jól szerkesztett műsorokat készíteni (azaz végre teszi a szakmai kötelességét!). Elég csak kettőt: egyiket a “Barátok közt” elé, a másikat meg utána tenni! Elveszítik a hirdetőik jelentős részét? Egyrészt ha a züzletemberek is harcolnak, akkor nem nagyon, ha meg még sem, hát kerestek annyit 17 esztendő alatt ők is, hogy kibírják. Ordítani fog Lázár és Orbán?! Leszarni! A legnézettebb adóként jóval messzebb hangzik a hangjuk, mint a “Közönségtelen Közszolgálatin” dühösen röfögő, hájas disznóké. A DT “szóljon rá” az MT-re, állítsák helyre az Origonál az “eredeti állapotot”, majd adjanak ki egy közös nyilatkozatot, hogy “Bocsika, hibáztunk! Felmondjuk az alkut és a jövőben sem fogunk mutyizgatni egy ilyen, Európában egyébként közmegvetett társasággal!” (Kerstint pedig dugják el valahová! Mondjuk az “Albán Telekom” élére, ahol tovább kamatoztathatja balkáni ismereteit.) Mi meg, választók, némi “tienanmenezés“, avagy “majdanozás” után szépen elzavarjuk ezt a díszes társaságot valamelyik Legújabb Barátunkhoz (Moszkva, Baku, Aszmara?)!

Már megint hülyeségeket írok? Nem köllene “annyit” innom? Lehet, de a helyzet az, hogy a Maffia-pártállam minden hatalma a vele barátságos, semleges, vagy csak enyhén ellenzéki sajtón keresztül terjesztett néphülyítő, hazug propagandán (“kommunikáció”), illetve a lekenyerezett (korrupció) és/vagy a megfélemlített (legalizált zsarolás), ezért pedig parírozó üzletembereken/cégeken alapszik. Bármelyik gólyaláb ha kitörik alóla, dűl-borul az egész!

Most úgy tűnik, a Mértéktelenség, a Mohóság, az elhatalmasodó Elmebaj okán mindkettő recsegni kezdett! Csak meg ne támassza valaki, mert bár békés ember vagyok, de személyesen pofozom fel! Persze csak az után, hogy kiástuk a romok alól … pár esztendő múlva!

… és ezt …

szendamondja!


Csányi és a csihipuhi

Igaza van “FSP“-nek: végtelenül hálásak lehetünk a hollandoknak, hogy ennyire verték el a magyar “válogatottat”. Így végre kezdhet nyílvánosan is elválni a szar a májtól!

Ütik egymást a nertársak, de szorgalmasan. Olyan boxmeccsnek lehettünk tanúi, aminek talán még soha. A jobb sarokban: “Csááányi Sáááándooor!“. Ugyanabban a sarokban: … és most itt egy felsorolás következik Twitterhuszár Tompykától kezdve, Télikabát Zsótin át egészen Szócipelő Miépmátéig. Az ökölvívókat úgy lehet a legkönnyebben megkülönböztetni egymástól, hogy mindegyikükön narancssárga mez van, a füleik mögött meg vaj, … különböző mennyiségben, de tonnaszám. Közös jellemzőjük meg, hogy nem azt gyepálják, akit kéne.

Hiszen egyrészt nem Polipuzsorás dóga lenne rendesen edzésekre járni, a mérkőzéseken gólt lőni, illetve megvédeni a saját kaput, hanem az Egerváry Huszároknak. A full-licenszes Edző Uraknak meg az, hogy erre a Falábúakat rászorítsák, s ha nem megy, hát úgy rúgják picsán a renitenskedő Lógósokat, hogy meg se álljanak az egyik közmunka-programig. A nyomoronc Politikusnak meg az, hogy vagy ne pofázzon bele a dologba, vagy ha már korábban odaállt süttetni magát a nemlétező sikerek fényében, akkor most vállalja a közös felelősséget!

Ámde ippeg punkt ez az, ami sem nekik, sem pedig az Agyrázkódott Főnöküknek nem ment soha, de soha ebben a büdös életben! Ha szokás szerint elbaltáztak valamit (mindent!), rögtön előhúztak egy bűnbakot, amire osztán ráönthették a saját szarukat: IMF, EU, a “Zemútnyócév” … most meg Csányi.

Tulajdonképpen akár még csatlakozhatnék is “szempontpuska” kollégához, aki szerint nekünk, külső(?) szemlélőknek nincs már más dolgunk, mint hátra dőlni és kérni egy kávét, …

KV.gif

… de azért nekem lenne még egy megjegyzésem Twittertompy egyik “megállapításához”.

Nem, én most nem azt akarom az orrára húzni, hogy sportminiszterként annó vett 5 milliárdért 10 mázsa acéllemezt és rájuk íratta, hogy “Stadion-beléptetőrendszer” – ezt megtette már Csányi. Én most inkább az MLSZ “felelőtlen gazdálkodásá”-ról szóló vádaskodását tűzném a klaviatúrám “hegyére”. Mert szerintem rohadtul fogja be ilyen témában (is) a száját egy olyan EP-képviselő, aki az előző ciklusban csak azért jelentkezett be hódmezővásárhelyi lakosnak, hogy további 10-20 eurós havi költségtérítéshez jusson (mecsoda pitiánerség!) és állatira kussoljon egy olyan párt emblematikus figurája, melynek negyedik esztendeje regnáló kormánya a legelképesztőbb hülyeségekre és a legnyílvánvalóbb, legalpáribb korrupciókra szórja milliárd számra a közpénzeket!

Hogy csak a mai hírt említsem, a Rába, a MOL, az E.ON, meg csak a Jóisten tudja micsodák után, a nertársak egy hajózási vállalattal ajándékozták meg magukat. Azt, hogy mégis mi a lópikulát lehet majd kezdeni a Mahart PassNave céggel, még nem tudom, de ha pár hét múlva azt fogom olvasni, hogy a Szeretett Vezető a költségvetési tartalékból kiutaltatott pár milliárdot, a Duna-Felcsút Hajózási Csatorna létrehozására, hát nem fogok nagyon csodálkozni! … A Kisvasút után? Ugyan dehogy! … Annyit azonban megjegyeznék, hogy Unser Führernek volt egy hírhedt Kollégája, aki néhány évtizeddel ezelőtt valami hasonlóval próbálkozott Bukarestben. Osztán láthatta mindenki, hogy mi lett a sorsa! … Nem a Csatornának!

A poszt elején azt írtam, hogy ebben a nagy Nerbelharcban senki nem azt üti, akit kéne. Most jöttem rá, hogy nincs igazam. Csányi ugyanis megemlítette, hogy az MLSZ a jövőben több figyelmet fog fordítani az utánpótlás-nevelésre, s csak olyan “akadémiákat” fog anyagilag támogatni, melyek valódi teljesítményre képesek! … Ajjajjaj! Ez volt osztán az elegáns odaszúrás! … Mert a “Felcsút Akadémia” csapata hanyadik helyen is áll a “Bajnoki” tabellán?

Na, most kérek egy kávét!

… és ezt …

szendamondja!