Etika

Visszavonta a Sándor Mária elleni etikai eljárásra vonatkozó kezdeményezését Balog Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. Pedig szükség lenne egy ilyesmire, csak nem a “Fekete Ruhás Ápolónő” esetében!

Még tavasszal történt, hogy a Reklámadó okán hirtelenjében már nem csak bulvár híradókat készíteni képes Retektévében megjelent egy interjú a fentebb nevezett ápolónővel. Ő pedig nem tett lakatot a szájára, és bizony elmondta: miféle viszonyok uralkodnak a magyar egészségügyben. A következmény: az egymást követő két, májusi tüntetésen mind többen vettek részt (már nem csak dolgozók, hanem “betegek” és “politikusok” is), az ezzel kapcsolatos Facebook-csoport pedig jelentős létszámúvá duzzadt.

Valós problémákat nyilvánosságra hozni idehaza, Abszurdisztánban nem kifejezetten ildomos. Legújabb Puha Diktatúránk ugyanis nem szereti az ilyesmit, hiszen az általa terjesztett propaganda szerint “Magyarország jobban teljesít“, illetve “A magyar reformok működnek“. Ha valaki ezzel ellentéteset merészelne állítani, pláne nyilvánosan, az esetleg kognitív disszonanciát okozhatna a kisebbségben lévő Szájtátiak között, illetve pofakinyitásra késztetné a többségi Beletörődőket. Mindkettő következménye pedig csakis az lehet(ne), hogy összedőlne a Kleptokrácia gondosan felépített, nettó hazugságokkal összeragasztott, papírmasé kirakata; megrendülne a “stabil kormányzás”-ba vetett hit; az Állammaffia köz- és EU-pénzeket alkalmas zsebekbe juttató csatornái eldugulnának, tehát: a hatalmat békés úton, a törvényesség látszatával megőrizni tovább nem lenne lehetséges.

Ilyenkor az a szokásos eljárásmód, hogy a Hőbörgőt elébb megkísérlik téglaként beépíteni a Hallgatás Falába úgy, hogy a kollaborációért cserébe több-kevesebb “hálapénzt” juttatnak neki valamilyen valós, avagy kamufunkció létesítésével. Az esetek nagy többségében ez sikerre is vezet, hiszen nem köll másra pillantanunk, mint a “Szakszervezeti Mozgalom” egyes tagjaira, azok vezető tisztviselőire, s hogy ki ne hagyjam őket a sorból, hát az úgynevezett Politikai Ellenzék jelentős részére.

Ezt próbálták meg Sándor Máriával is. A váratlanul nagy ismertségre és népszerűségre szert tett ápolónőt “megkínálták” azzal, hogy a “problémák feltárása és kezelése érdekében” legyen oly’ kedves úgymond “együtt dolgozni” a fentebb nevezett Kamarával (MESZK). Azzal, melynek vezetői finoman szólva nem ellenségei a kormányzatnak, azt komolyan soha nem zaklatják az általuk állítólag (hivatsárendileg?) képviselt ágazat mindennapos problémáival.

Teszik mindezt azért, mert ezek a nertársak rendelkeznek “globális kitekintéssel”, illetve kellő “nemzeti elkötelezettséggel”. Pontosan tudják, hogy amíg nem enyhül az a Válság, amit a matolcsysta módszerekkel egyébként már esztendőkkel ezelőtt “leküzdöttek” (lásd: a sok-sok száz milliós óriásragaszokat, egyéb hirdetéseket!), tehát amíg a Maffia minden régi és új tagja alaposan meg nem szedte magát, amíg nem csillapszik a (köz)pénzéhségük, addig az olyan periférikus területeknek, mint mondjuk az államilag (a polgárok jobbágyok befizetéseiből!) finanszírozott egészségügynek várnia köll … a sorára. (Az ilyen nertársaknak meg a pofabeért járó havi átutalásokra.)

Sándor Mária azonban nem lett “sortárs”. Folytatta jeane-d’arc-i hadjáratát az országot belülről megszálló Idegenek, Megélhetési Bevándorlók (ld.: pl. A. J. Vajna!) ellen, s a “megtisztelő felkérés” ellenére sem átallott tüntetni, illetve sorozatban olyan interjúkat adni, melyekben újra és újra elismételte “vádjait”.

Ez pedig már tényleg tűrhetetlen volt!Ha ez a nő nem ért a jószóból, hát fog majd a rosszból!” – kiáltott fel valószínűleg magában a Nagytiszteletű Kormánybarát Kamara “méltósággal” maffiailag felkent Elnöke. Pennát ragadott, s a múlt hónapban írt egy gyönyörű feljelentést a Fekete Ruhás ellen. Mondván: a különböző “kommunikációs csatornákon tett nyilatkozataival” megsértette a MESZK etikai szabályzatát, hiszen olyan kijelentéseket fogalmazott meg, melyeket e szervezet nem hagyhat szó nélkül.

Fúrta oldalamat a kíváncsiság, vajon mi is volt az a “kijelentés”, mely ennyire kiverte a biztosítékot Balog “doktor” (kormányhű) etikával telített agyacskájában. Némi kutakodás után rá is találtam egy Sándor Máriával készült interjúra, mely május végén jelent meg a hvg.hu oldalán. Ebben az általános állapotokat illetően a következőket mondta a bátor ápolónő:

Egy ápolóra ma annyi beteg jut, hogy egyiket sem tudja becsületesen ellátni. Egy felnőtt osztályon hogyan lehet tisztességgel gondozni 40-50 beteget? … az osztályunkon mi töröljük le az éjjeli szekrényeket, mi hajtogatjuk a pelenkákat, mi mossuk ki a gyerekkádat, hisz erre nincs egy utánunk futkosó szakszemélyzet. De nem a munkával van a baj, hanem a mennyiségével. … A felnőtt egészségügy sajnos kevésbé működik, mint a gyerekegészségügy: előbbiben gyakoribb, hogy a hozzátartozótól kérik a gyógyszert, hőmérőt, sőt volt, hogy a műtéthez a varrófonalat is.

Ez lett volna a baj, vagy az, amit a Maffiakormány kedvenc szakszervezetiséről, (Fel)Cser Ágnesről és “Csapatáról“, az EDDSZ-ről mondott?

Cser Ágnes önmagának mond ellent, amikor azt mondja: mi vagyunk a kerékkötők, és már rég megegyeztek volna. De miről? Az ötvenszázalékos alapbéremelés, amit mi kérünk, még csak szóba sem került. Cser csak arról akar egyezkedni, ami eleve járna nekünk, hogy emeljék a 2012-es minimálbérhez most hozzá a fizetésünket, és fizessék csak ki a ledolgozott órákat. … Most azért ült le vele a kormány, mert mi kimentünk az utcára. Ő pedig ezek után arra büszke, hogy a kormány tárgyalópartnernek tekinti. Az Emmi előtt tüntető tizenkétezer ember egyként fordított neki hátat, épp azért, mert 2004 óta nem csinált semmit. Ezért is jött létre 2011-ben a Független Egészségügyi Szakszervezet …

Lehet, hogy ez is “húsba vágó” volt, de az igazi “rúgás”, a feljelentéshez vezető vélemény inkább ez volt:

… a kórházigazgatás folyamatosan azt próbálja felfelé bizonygatni: megy ez még, ennyi nővérrel és orvossal is elműködik a rendszer. Pedig ez már rég nem igaz. Az biztos, hogy sem az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetében (EDDSZ), sem a MESZK-ben nem az ágy mellett dolgozók vannak jelen. Nem tudják, mivel jár, hogy egy nővérre egyre több beteg jut. Nem tudják, hogy itt már nem ápolás folyik, hanem tűzoltás: oda futok, ahol nagyobb a baj. A tb-t fizető, egész életüket végigdolgozó állampolgárok egyszerűen nem ezt érdemlik!

No, itt vagyon a kutya eltemetve! Ott, hogy az ilyen típusú “szakmai” szervezetek vezetői már régóta nem tekinthetők orvosoknak (ha azok voltak egyáltalán), hanem egyszerű bürokratáknak. Olyanoknak, akik a karrierjüket nem a gyógyító tevékenységüknek, hanem a törtetésüknek köszönhetik, jelenlegi pozíciójukat pedig az elvtelen és (igen!) etikátlan seggnyalásnak, kussolásnak. Hát persze, hogy fogalmuk nincs arról, mi is folyik az “ágyak mellett”, vagy ha igen, hát inkább letagadják, csak hogy a párnázott székük, meg a kiemelt fizetésük megmaradjon.

Balog “doktor” tegnap visszavonta feljelentését. Azt, amit ő “nem politikai megrendelésre” írt. Azt, amit “pártpolitikai csihi-puhi nélkül”, amúgy házon belül szerezett volna elintézni. Visszavonta, mert őt “olyan támadások” érték, melyek “komoly fenyegetettséget” jelentettek a számára.

Nevetséges az “indoklás”? Aligha! Ez az, amit én az egész ügyből Balognak elhiszek. Azt, hogy nem “megrendelésre” jelentgetett fel, hanem “önszorgalomból”. Hiszen ez a szemétdomb reá vagyon bízva, s ha nem képes elhallgattatni a hangoskodókat, akkor ő (szerinte) nagyon megütheti a bokáját. Ámde a szorgos mameluk elszámította magát! Kezdeményezése ismét “Témává” tette (volna) az egészségügyet, pedig most, a sikeres Gyűlöletkampány végre háttérbe szorította azt (is). Hát persze, hogy “komoly fenyegetéseket” kapott … Odafentről! Olyasmit, hogy “Bazmegajóédest, te barom! Nem tudtál volna még várni? Viktor is, Árpi is szomorú.

Az eset tökéletesen megvilágítja a Rendszer működését: “személyes védettség” az államtitkártól, az izmozó/túlbuzgó fidesznyik leállítása (beszaratása), az “Etikai Kódexek” valódi értelme. … Pedagógusok, készüljetek!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

Szókereső

Szóhasználati útmutatóval” lepte meg munkatársait minap az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI). A sajtó röhög és hüledezik, pedig igazán hozzászokhattak volna, hogy ez a Qrmány mindent “átkeresztel”. Például: “szarkupac“=”rózscsokor“.

Tapasztabb Olvasóim tudják, diktatúrákban minden “politikai” kérdés, illetve ilyen színezetet kap. Kiterjed ez az élet valamennyi területére, még a legképtelenebbekre is. Balog Zoltán miniszter (EMMI) például egy korábbi konferencián arról beszélt, hogy szeretné, ha a “terhesség” helyett a “várandóság” szót használnák. Véleménye szerint ugyanis ez egyfajta “nyelvpolitikai küzdelem“, amely arról szól, hogy “nevezzük úgy a dolgokat, ahogy róluk gondolkodunk“. Meg is lett ennek az eredménye. Egy tavalyi, az egészségügyi törvényt módosító javaslat 48.§-ban kimondatik: az eredeti jogszabály “terhesség” kifejezése helyébe a “várandóság” lép. Így lett a “terhesség-gyermekágyi segélyből” a sokkal jobban hangzó “várandósági és csecsemőgondozási díj“. … Hurrá! Ismét győztünk!

Ám a kezdeti sikerek úgy látszik a miniszter fejébe szálltak. Valószínűleg e “nyelvpolitikai küzdelem” frontján elért dicsőség gőze diktáltatta le vele azt az elképesztően nevetséges “belső utasítást“, melyet a tárca és háttérintézményeinek dolgozó e-mailben kaptak meg néhány nappal ezelőtt. Ebben a miniszter, pontosabban az általa utasított famulusai oldalakon keresztül sorolják azokat a szavakat és kifejezéseket, amelyek “nem használhatók az egymás közötti, illetve a kedvezményezettekkel folytatott kommunikációban“. (“Kedvezményezettek”= az EMMI által kezel uniós pályázatok nyertesei!)

Az elektronikus körlevél szerint kerülendőek a “szegény”, “szegénység”, “mélyszegénység”, “gyermekszegénység”, illetve az “esélyegyenlőség”, az “ápoló”, a “gondozó”, valamint a “rokkant”, a “terhes” vagy éppen a “fogyatékos” szavak. De mivel a minisztériumi bölcsesség nem akarta bizonytalan helyzetbe hozni munkatársait, “nyelvi mankót” is adott alájuk. (Pl.: szegény/szegénység helyett “rászorult/rászorultság“, rokkant helyett “fogyatékkal élő“)

No, ez még úgy körülbelül érthető is, hiszen “nevezzük úgy a dolgokat, ahogyan róluk gondolkodunk”. Azt meg ugyi tudjuk, hogy az emberminiszter, meg a Qrmány is úgy kerüli a “szegénységet” (mármint nem csak magát a szót, hanem az ilyen állapot létezésének elismerését is), mint pacsirta a semjénpuskát ördög a tömjénfüstöt. Az szerintük, ha egyáltalán van is, “nem növekszik, hanem csökken” (O.V. emlékezetes parlamenti beszéde arra reagálva, hogy immáron a KSH szerint is több, mint 3 millióan élnek a “szegénységi küszöb” alatt), a rokkantak és a munkanélküliek meg ugye általában csak lusta, segélyre ácsingózó alakok. Hiszen “nevezzük úgy a dolgokat … stb.” és ezek az alakok tényleg így is “gondolkodnak”! … Tapasztalhattuk!

Ami azonban érthetetlen, az az, hogy bizonyos szavak, melyeknek szerintem közük nincs az EMMI által “felügyelt” szférához, miért tartoznak a “nem használhatók” kategóriájába. Ezek egyike a “stadion“! E helyett, a nemkötelezően kötelező javaslat szerint a “fedett sportlétesítmény” kifejezést ajánlatos alkalmazni “az egymás közötti és a kedvezményezettekkel folytatott kommunikációban”. Mire volt ez jó?

Azt mindenki tudja, hogy az oktatás, a szociális és az egészségügyi szféra a “Nemzeti Qurmány” egyik (ha nem A) mostohagyereke. Ha az elképesztő korrupció és lopások miatt újra és újra bedöglő/összeomló államkasszának/költségvetésnek pénzre van szüksége, akkor ezek azok a tételek, melyekhez legelőször hozzá szoktak nyúlni. Azt is tudja mindenki, hogy bezzeg a dicsekvés tárgyát képező (pedig szégyellni kéne!) “Stadionépítési Programra” mindig van suska.

Az a baj, hogy ezt a közismert tényt nem csak a “kedvezményezettek”, hanem még a minisztérium és háttérintézményeinek dolgozói is rendszeresen szóvá teszik? Mert pontosan látják, hogy mely esetekben “bő” az a bizonyos “kéz”, és mely esetekben “szűk” a “marok”? A “probléma” meg azzal lészen majd megoldva, hogy a miniszter egyszerűen betiltja a “stadion” szó használatát? Akkor majd jobb lesz, ha az eddigi szöveget az váltja fel, hogy “Oktatásra, egészségügyre, szociális kiadásokra soha nincs elég pénz. Ami meg lenne, hát azt is elvonják. Bezzeg a ‘fedett sportlétesítmények‘ építésére mindig pont annyi fussa, amennyi köll! … Hogyaza jóbüdös … stb.!“? Tényleg? Akkor majd a miniszter “úr”, meg a hozzá hasonló … khm … qrmánytagok majd megnyugosznak? Tényleg?! Akkor már ki tudnak egyezni a lelkiismeretükkel? Tényleg?!! Mert jé, van nekik olyanjuk is?! Tényleg?!!!

Közbevetőleg:

Valamilyen oknál fogva erről a “szóhasználati utasításról” az egyik, az 1980-as esztendők végén kirobbant botrány jutott az eszembe. Ennek lényege az volt, hogy egy bizonyos Sikula György, az állampárt akkori, hajdú-bihari atyaúristenéről kiderült: állami pénzen nevelteti a saját libáit a Hortobágyon. Ebből lett az úgynevezett “Liba-gate”, amit az akkor már/még működő sajtó alaposan a tolla hegyére tűzött. A következmény: Sikulát menesztették a megyei pártbizottság éléről, helyére pedig Postás elvtárs ült. De nem csak oda, hanem az akkori legnépszerűbb televíziós tényfeltáró műsor, a Mester Ákos által vezetett “Hírháttér” kamerái elé is. Mester alaposan kikérdezte az egyébként vétlen Utódot, aki pedig oly’ izzadtságos kínkeservvel igyekezett kikerülni az emblematikussá vált “liba” szót, hogy az egész botrányt következetesen “Lúd-ügy”-nek nevezte. Jót röhögött rajta mindenki!

Még tiszta szerencse, hogy ez az Előírás csakis az EMMI és Háttérintézményeire vonatkozik. Ellenkező esetben el tudom képzelni, miféle botrányt csinált volna Balog miniszter annak hallatán, hogy egy bizonyos Orbán Viktor a Putyin-látogatás egyik elképesztően nagy “sikerének” nevezte azt, hogy “A futball-vb egy stadionját elhozzuk!“. Talán még ki is rúgatta volna a szerencsétlent!

“Érdekes”, hogy a diktatúrák soha nem tanulnak. Még egymástól sem. Mindig ugyanolyanok, mindig ugyanazt csinálják, mindig ugyanúgy. Ezért szoktak dugába dőlni … az általuk “irányított” országgal egyetemben.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!