Rezsi és Katasztrófa

Már többször szerettem volna írni egy tőlem megszokott, tehát csípősen karcos posztot a “Rezsicsökkentés“-ről, illetve a “Rezsiharc“-ról, de mindíg közbe jött valami és nem is éreztem magam alkalmasnak ahhoz, hogy az Átverést pontosan dokumentáljam is.

Ámde tegnap olvastam valamit, ami a lehető legpontosabban tárja fel azt, hogy Vityu kán kivel is fizetteti meg a saját választási kampányát (takarékosan, tehát velünk!):

A Fidesz vezetői nem tanulnak a múltból:

Rémisztő ötletelés a rezsicsökkentésről

A kormányzati nyilatkozatok szerint a jövő évi költségvetésben minden a rezsicsökkentésről szól, de jó lenne tudni, hogy ez konkrétan miben nyilvánul meg, a számokból ugyanis nem derül ki. A választási kampány jegyében újabb rezsicsökkentési hullámmal kecsegtetnek, miközben jól tudják, hogy ebben a formában hosszabb távon az eddigi lépések sem fenntarthatóak.

Már hozzászoktunk ahhoz, hogy a permanens rezsiharc időszakát éljük, a botrányok mellett leginkább erről szól a választási kampány is. A jövő évi, egyébként nagy meglepetéseket és kirívóan irreális számokat nem tartalmazó büdzséről is azt tartotta fontosnak kiemelni az illetékes miniszter, hogy abban minden a rezsicsökkentésről szól. Ez persze nem igaz, nem is lehet az, hiszen az egész rezsiharcos csodafegyver lényege, hogy a Fidesz a költségvetést látszólag kímélve a közszolgáltató cégekkel – és közvetve a lakossággal – fizetteti meg a népszerűségnövelő kampányát.

Az eddigi erőltetett árcsökkentéssel Orbánék már elérték azt, amit most az alkotmányban is rögzíteni akarnak, azaz a nonprofit közműszolgáltatást. Túl is lőttek a célon, mert a lakossági gáz- és áramszolgáltatók masszívan veszteségessé váltak, akárcsak távfűtő és vízmű cégek. Az előbbiek működésképtelenek is lennének, ha nem kapnának százmilliárdos állami támogatást, természetesen az adófizetők pénzéből. A szemétszállítás több helyen ténylegesen ellehetetlenült, mert a mesterségesen lefaragott tarifák tönkretették a helyi cégeket, hasonló helyzet állt elő egyes kéményseprő vállalatoknál is.

Nem kell ahhoz gazdasági szakértőnek lenni, hogy tudjuk: az Orbán-kormány-féle fűnyírószerű, az érintettek tényleges költségeit és működési feltételeit teljesen figyelmen kívül hagyó árcsökkentés nem tartható fenn hosszabb távon, mert tönkreteszi a közműcégeket. Az eddigi 20 százalékos bevételkiesés jóval nagyobb, mint az ezeken a területeken szokásos nyereségráta, és belső racionalizálással nem kompenzálható, azaz törvényszerű a veszteséghalmozás. Ez előbb-utóbb működési bajokhoz vezet, amit a fogyasztók éreznek meg, elsősorban a szolgáltatás minőségében. /Lehet, hogy véletlen, de ahol e sorok írója lakik, évek óta nem volt váratlan és elhúzódó áramszünet, az utóbbi három hónapban azonban legalább négy./

Az alacsonyabb közműdíjak csak akkor tarthatók fenn, ha a fogyasztói árstruktúra összetevői jelentősen csökkenthetők, és nem a minőség rovására. Az energia-szolgáltatóknál ehhez részben a beszerzési árak, részben a hálózati költségek csökkenése szükséges, az előbbi a világpiaci tényezőktől, az utóbbi viszont az állami MVM díjszabásától függ. Ott van ezeken túl persze a teljes fogyasztói ár csaknem harmadát kitevő adótartalom, amely a legnagyobb teret adná a csökkentéshez. Különösen igaz ez a többi közműcégre, ahol az egyetlen lényeges költséglefaragás a hatékonyságnövelés lenne, de ebben nincs 20 százalékos tartalék, azaz maradna az adócsökkentés. Erről azonban a kiélezett költségvetés miatt a kormány hallani sem akar.

Ilyen körülmények között józan gazdasági szempontból teljesen irracionális újabb rezsicsökkentési lépéseket ígérni, márpedig a Fidesz-propaganda ezt teszi. Vajon milyen szolgáltatásokat és mennyire akarnak tovább sarcolni? A cél vélhetően az érintett cégek teljes ellehetetlenítése, vagy legalábbis az ezzel való fenyegetés. Erre utal, hogy Orbánék már többször kifejtették, újra állami kézbe vennék a közműcégek többségét, egy-kettőt közülük már az idén. Ez persze sok százmilliárdba kerülne, és a fedezet nem látszik a büdzsében még jövőre sem. A legjobb módszer tehát lerontani a cégek értékét, kemény veszteségbe döntve őket, hogy a tulajdonos inkább olcsón megszabaduljon tőlük.

A legnagyobb szolgáltatóknál azonban ez aligha válik be, mert a többnyire multinacionális anyavállalat túl sokat fektetett be ahhoz, hogy mindent elkótyavetyélve kivonuljon. Ezekben az ágazatokban a beruházók évtizedekben gondolkodnak, és olyan háttérrel rendelkeznek, hogy nehéz őket sarokba szorítani. Illúzió tehát azt hinni, hogy olcsón meg lehet szabadulni tőlük, lásd az E.On mostani kivásárlását, amely csaknem 300 milliárd forintunkba került, szakértők szerint kétszer annyit fizettek érte Orbánék, mint amennyit ér. Ha így akarják „kiebrudalni” a többi multicéget is, ingünk-gatyánk rá fog menni.

És vajon mit érünk el vele? Ki hiszi el az elmúlt 60 év tapasztalatai alapján, hogy az állam jobb gazda lesz, mint a magáncégek? A tények ennek pont az ellenkezőjét mutatják: az állami vállalatok kevésbé hatékonyak, ráadásul a politikai jutalomosztás és a korrupció melegágyai. Ebből aligha lesz kisebb költség és fogyasztói ár, hacsak az utóbbit nem tartják mesterségesen alacsonyan. Akkor viszont visszatér az állami dotáció rendszere, a piaci viszonyoktól való teljes elszakadás, de sajnos már láttuk, ez hová vezet. A számlát persze akkor is, most is mi fizettük és fizetjük.

A közelmúlt elrettentő példái a jelek szerint a Fideszt nem zavarják. A mindenható állam erőszakos építése és ennek révén a saját holdudvar erősítése töretlenül folyik, sőt újabb és újabb rémisztő ötletek merülnek fel. Jellemző példája ennek a hatósági húsár bevezetésének eszement gondolata: elképesztő és ijesztő, hogy ez egyáltalán felmerülhet a Fidesz vezetőinek a fejében. Úgy tűnik, ők semmit sem tanultak a múltból, és a jelen realitásai sem hatnak rájuk: a hatalmi mámor tényleg teljesen elvakítja az embert.

Lengyel L. László
Reklámok