Mocsai

Mocsai Lajos, mint kézilabdaedző, kétségtelenül kimagaslik nem csak magyarországi, de európai kollégái közül is. Vajon miért nem volt neki ez elég? Vajon miért köllött még a szokásos fideszes disznóságok, a törvényhozói jogkörrel visszaélő hatalmi gőg egyik haszonélvező, emblematikus figurájává is válnia? … Mindezt úgy, hogy közben nem csak másokra mutogat, de még hazudik is!

Ma reggel elolvastam azt az interjút, melyet a 168ora.hu készített Mocsai Lajossal, az ismét önállóvá vált Testnevelési Egyetem (TE) rektorával. Ennek lényege, hogy a (“neccesen csinált”) professzor doktor rektor úr nem csak eldicsekszik a kétségtelenül létező személyes teljesítményével, de azt alaposan túl is fényezi … ha tetszik, hát “felhazudja”. A személye körül keletkezett közéleti botrányt jelentős részben a sajtóra keni, valamint azokra, akik őt “lekicsinylik” azt mondván, hogy “most derék kézilabdatrénerek lehetnek rektorok, díszdoktorok“.

Pedig ő nagyot alkotott! Nem csak sikeres edző és szövetségi kapitány volt, de a Testnevelési Főiskola (TF) tanársegédje, adjunktusa és mestertanára is. Aki valóban “tudományos alapokra” helyezte a kézilabdaedzéseket, komolyan vette a szakmát, s mint játékos is (többszörös válogatott!) jelentős eredményeket ért el. Ennek okán egyszerűen nem érti, miért “politikai botrány” az a bizonyos és hírhedt törvény. Az a “Lex Mocsai“, amely kimondja: az olimpiai érem felér a doktori címmel, ami az egyetemi tanársághoz, azon keresztül pedig a rektorsághoz vezet(het). Még “a fogalommal” sem tud mit kezdeni, állítja ő (mondjuk egy professzor doktor rektor úrtól azér’ ennyi elvárható vóna! … Nemde?!), hiszen az oktatási törvény szerint számos docensből lett egyetemi vezető, mánpedig ő volt már a TE-n nem csak dékánhelyettesi rangú “menedzserigazgató”, de kari, sőt, egyetemi tanácsi tag is.

Ennek okán neki teljesen természetes, hogy a 14 esztendő után ismét önállóvá vált (hatalmi szóval azzá tett!) és egyetemmé átkeresztelt TF (ugyancsak hatalmi szóval odacsinált) rektora lehetett. Annak ellenére, hogy ehhöz a normál akkreditációs szabályok szerint semmi joga nem lenne. Elismeri ugyan, hogy kissé botrányosra sikeredett a debreceni díszdoktorsága. Meg azt is, hogy a “rendes egyetemi tanári pályázatát” a Balogminisztérium “megfuttatta” ugyan a normál, azaz törvényes “pályán”, de mikor ez elutasítást talált (amihöz ezeknek “minden joguk meg volt“), hát az Emberminiszter Úr, a Hitehagyott, Orbánhívő ref. lelkész, “a saját hatáskörében” intézkedve … elintézte neki ezt Káder Janó közszolgálati elnöknél, aki a papírt – mármint az egyetemi tanári kinevezést – hosszas, mint egy 1,2 másodperces, tehát megfontolt mérlegelés után alá is írta.

Mocsai szerint tehát itten minden a legnagyobb rendjén vagyon. Nem történt semmiféle törvény- és szabálysértés. Ő valóban alkalmas és méltó. Hiszen a vonatkozó törvények mindezt lehetővé teszik. Innentől kezdve aljas machináció arról dumálni/suttogni, hogy ő csakis a Miniszterelnök Úr kegyéből és egy személyesen reá szabott törvény okán lehetett a TE rektora. Különben is, ez egy “készség alapú” felsőoktatás, ugyanolyan, mint pl. a különböző művészeti intézményeké. Márpedig ahol egy Vitray Tamás, egy Kocsis Zoltán, avagy egy Huszti Péter egyetemi tanár lehet, ott neki is teremhetne hasonló babér. Különös tekintettel arra, hogy őt 2002-ben az IHF (a Nemzetközi Kézilabda-szövetség) tízéves jubileumán életműdíjjal tüntették ki, amellyel bekerült “a világ négy legjobb edzője” közé.

Pedig ez az egész csupán hazugság! Mocsai azért méri össze magát a fentebb nevezettekkel, azért takarózik velük, meg az orbanista Oktatási Törvénnyel, mert saját teljesítménye okán csúcsra jutott sportolóként/edzőként jól érzi: itten nem a személyes teljesítmény, hanem az összeköttetés volt a lényeg! Ugyan azt álltja, hogy semmiféle közvetlen kapcsolata nincs az Állammaffia Főnöke, az Örökös MiniElnökkel (csak “tiszteljük egymást”), de simán eltűrte, hogy Don Vittorio (“Lajos bátyám, elintézem!“) rászabasson egy olyan törvényt a félbites szavazódroidokkal, ami olyasmire ad neki lehetőséget, amire igazából nem méltó. … Lehet, hogy alkalmas rá, felkészült is, de a pozícióhoz vezető néhány lépcsőfokot csakis azér’ ugorhatta át, mert a személyére írtak egy a hóna alá nyúló törvényt! Mindezt pedig hazugságokkal, másokra mutogatásokkal akarja leplezni, csak hogy a kognitív disszonanciáját valamennyire mérsékelhesse.

Hivatalos önéletrajzát böngészve egyszerűen nem értem, miért adta el magát az Állammaffiának. Mocsainak semmi szüksége nem lett volna arra, hogy talmi/csinált címeket és rangokat hagyjon (kérjen?) magára aggatni. Ő azért mégsem egy Bukovics István, aki lélekfényképezős tűzoltásból írhatta meg az MTA-dolgozatát, s most ugyancsak “profdoktor”, de rektornak már nem merték kinevezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre (ez a pasmag ma “csak” az “Orbanika” doktori iskolájának vezetője!). Ugyanakkor azt sem értem, miért takarózik Vitrayval, Kocsissal, vagy éppen Husztival. Valóban tanítanak egyetemmé átkeresztelt főiskolákon, de egyikük sem ölthette magára a profdoktor címet, pláne nem úgy, hogy direkte rájuk szabtak ennek érdekében egy törvényt. Azt meg főleg nem értem, hogy ha valakinek tényleg van akkora szakmai teljesítménye és nagyobb mennyiségű publikációja, mint egy átlagos MTA-tagnak, akkor miért hazudja magának “a világ négy legjobb edzője”-tagságát abban a bizonyos interjúban, amikor a hivatalos (TE) önéletrajzában “mindössze” az európai szövetség (EHF) életműdíjáról beszél.

Cím- és rangkórság(?) okán Mocsai beállt a schmittpálok közé. Szorosan a Vezér végbele mellé! Így olyasmihez jutott, amihez nem méltó. Hatvan évesen nyugodtan visszavonulhatott volna a korábban már megalapozott elméleti szakember szerepébe, mint a TE egyik tanára. De neki ehhöz nem volt kedve! Neki muszáj volt részt vennie egy olyan “mérkőzésben”, melynek szabályait eleve az ő győzelmére “alkották” meg, most meg fel vagyon háborodva, hogy van aki ezt az orrára meri húzni, a szemébe mondja.

Mocsai Lajos 2011-ben “Fair Play“-díjat kapott “a sportszerűség népszerűsítéséért“. Ha akkor méltó is volt rá, ma már bizonnyal nem az. Vissza kéne vonni tőle!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

“Odaát” sem mindenki hülye!

Nem csak “Ideát“, a republikánus ballib oldalon látják azt pontosan, amit Vityu kán művel az országgal, tehát velünk, mindnyájunkkal. “Odaát” is vannak valódi “jobboldaliak”, igazi “konzervatívok”, csak őket azért nem “látjuk”, mert a Bábmester kitiltotta őket a bábszínházból. Ezek egyike az az alábbi cikk szerzője. (Az eredeti linkje a közölt cikk címe alatt vagyon!)

Solymosi Frigyes:

A konzervatív értelmiség felelősségéről

Az elmúlt hónapokban drámai eseményeknek lehettünk tanúi. A tapasztalat azt mutatja, hogy a kétharmados többség megszerzésének veszélyei is vannak. A hatalomban lévő politikusok hajlamosak arra, hogy az intézkedések garmadát hozzák létre, anélkül hogy azokat előtte megtárgyalnák az érintett társadalmi rétegekkel. Úgy tűnik, hogy Habony Árpád, aki állítólag társadalmi munkában végzi tanácsadói feladatát – aki szinte egy személyben átvette a korábbi „Vének Tanácsának”, a Szövetség a Nemzetért és a Nemzeti Kör szerepét –, nem tud megbirkózni feladatával.

1. A kormány közelmúltban hozott sajátságos, át nem gondolt intézkedései hatalmas társadalmi felzúdulást váltottak ki. Mindezt „színesítették” az adóhivatallal és vezetőjével kapcsolatos jelenségek és néhány kormánypolitikus szemet szúró költekezése. Örülhetünk annak, ha kivételes helyzetben lévő politikusaink és tehetséges vállalkozó barátaik gyarapodnak. Alapvető és megbocsáthatatlan hiba viszont, ha képtelenek számot adni hirtelen gazdagodásuk rejtelmeiről, ha teljesen hülyének tekintik a társadalmat. A hatalomban lévőknek még a látszatát is el kell kerülniük, hogy visszaélnének lehetőségeikkel. Nálunk összehasonlíthatatlanul fejlettebb országok társadalma sem tolerálja a politikusok túlzó, fényűző életvitelét.

2. Tudomásul kell vennünk azt is, hogy az események egyelőre nem igazolják a kormányfő tusnádfürdői beszédének elemeit a hanyatló Nyugatról és a gazdasági fejlődést mutató keleti példaképeinkről. Néhány új történés: Törökországban a különleges demokrácia keretében harminc újságírót tartóztattak le és elfogatási parancsot adtak ki az államfő riválisa ellen; drámai gazdasági visszaesést vizionálnak Kínában; régi-új barátunk, Oroszország, a paksi erőmű fejlesztője pedig a gazdasági összeomlás szélén áll. Szakmájából kifolyólag a „hanyatló” nyugati és az „erőtől duzzadó” keleti országokban sokat járt kutatóként egyelőre nem ajánlom a fiataloknak, hogy ezekben az országokban keressék boldogulásukat.

Tagadhatatlan, hogy az Orbán Viktor vezette Fidesz a hazai pártcsatározásokban kiemelkedő sikereket ért el. Az „egy a zászló, egy a tábor” program keretében beolvasztotta vagy eltüntette a rendszerváltozás után alakult és a politikában jelentős szerepet játszó jobboldali pártokat, és – különböző tényezőknek köszönhetően – már másodízben kétharmados többséggel alakított kormányt. A sikeres politizálás azonban nem csak a belső ellenfelek legyőzéséből, a kormányrúd megszerzéséből, megtartásából áll. Ami számomra rendkívül aggasztó, az a külpolitika, pontosabban a demokratikus országok véleménye hazánk kormányzásáról. Kevés ország dicsekedhet azzal, hogy az Egyesült Államok régi és új elnöke, a Republikánus Párt vezető szenátora, korábban pedig az EU-bizottság számos vezető politikusa kemény bírálatot fogalmazott meg a kormány politikájával kapcsolatban, nem beszélve az amerikai és európai sajtónak politikánkat elmarasztaló töméntelen írásáról. Be kell vallanunk, hogy hazánk, pontosabban a kormányunk nemzetközi reputációja olyan szintre süllyedt, amivel a kelet-európai országok egyike sem büszkélkedhet. Nyugaton már alig állnak velünk szóba, kénytelenek vagyunk Kelet felé kapcsolatot keresni. Az ember csak abban bízik, hogy ennek a programnak a keretében nem vonulunk vissza az őshazába.

Sajnos egyelőre semmi jel nem mutat arra, hogy a kormány meg kívánná vagy meg tudná állítani ezt a trendet, nem beszélve a megfordításáról. Azt aligha tekintjük elégségesnek, hogy a kormányfő megbízta a külügyek kezelésével a labdarúgójátékokat szintén kedvelő, de külügyekben tapasztalatlan fiatal párttársát, aki első lépésként drámai személyi változásokat hajtott végre minisztériumában, és menesztette csaknem hetven százalékát a külképviseletek vezetőinek. Mintha ők lennének a felelősök a jelenlegi helyzetért. Annak sincs és nem lesz pozitív hozadéka, ha maradék erőnket és a kormányközeli médiát bevetve próbáljuk a hazai közvéleményt meggyőzni, milyen borzasztó ország is az Egyesült Államok, élén a mindenkori elnökkel. McCain szenátorról, a miniszterelnökről tagadhatatlanul szörnyű kijelentést tevő republikánus politikusról pedig – többek között –„kiderítjük”, hogy ’45-ben „ott somolygott az Enola Gray fedélzetén Hirosima felett, amikor kioltották az atombombát”. Az teljesen lényegtelen momentum, hogy McCain 1936-ban született.

3. A jelenlegi elszomorító helyzet létrejöttében azonban nemcsak a kormánypártoknak, hanem a konzervatív értelmiségnek is felelőssége van. A pártok holdvarától ugyanis joggal elvárható, hogy ne csak tapsoljon, dicsérje támogatott politikai mozgalmát, hanem amikor észleli a rendellenességeket, adjon hangot véleményének. Ehelyett az elmúlt öt évben a kényelmesebb és számára biztonságosabb utat, a hallgatást választotta.

(…)

*

A teljes írás ugyan a 168 Óra hetilap legfrissebb számában olvasható, de szerintem már ennyi is bőven elég!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Fideszhit

Közismert tény, hogy fideszesnek lenni vallási meggyőződés kérdése, tehát irracionális – különösen mostanság. Magam is többször próbáltam már ezt megfogalmazni, de soha nem sikeredett olyan tökéletesre, mint ahogyan az alább olvasható írás. Jó “szórakozást” kívánok! (Eredeti link: itt!)

Ceglédi Zoltán:

Te fideszes vagy…

…tehát abban bízol, hogy ha a Tescóban drágább is lesz minden, esetleg bezár, hát majd a CBA biztosan olcsóbban adja. Te fideszes vagy, tehát abban bízol, hogy ha hét helyett csak hat napra kell eladó meg pénztáros meg biztonsági őr, akkor is mindenkinek megmarad a munkahelye, és ugyanannyi lesz a bére.

Te fideszes vagy, tehát abban bízol, hogy kiderül, minden csak hazugság, amit a korrupt fideszesekről hallani, legyen az a legkisebb önkormányzati tűzőgépbeszerzés vagy az amerikai hírek. Te fideszes vagy, tehát abban bízol, hogy egyszerre győzzük le Amerikát és Európa nyugati felét.

Te abban bízol, hogy Putyin nem kér semmit cserébe. Te abban bízol, hogy pont a te gyereked még bejut a középiskolába, megtanul angolul, felveszik az egyetemre, és ki tudod fizetni a tandíját. Te abban bízol, hogy nem a te gyerekednek ajánlgatják a közmunkát, az másnak szól. Te abban bízol, hogy nem omlik a fejünkre a szociális katasztrófa, nem lesznek éhséglázadások. Te abban bízol, hogy ha megszüntetjük a munkanélküli-segélyt, azzal megszűnik a munkanélküliség is.

Abban bízol, hogy ha nem veszünk tudomást a magyar cigányságról, majd ők se vesznek tudomást rólunk, megoldják valahogy nélkülünk. Abban bízol, hogy a te nagymamádnak még pont jut CT, csípőprotézis, kedves szó, mosléknál ehetőbb étel a kórházban, egyáltalán orvos. Abban bízol, hogy örökre letettek az internetadóról. Abban bízol, hogy a kultúra és a művészet számodra fontos szelete azért megmarad, nem jön egy fideszesre kimosakodott exkomcsi propagandista, hogy mostantól ez az ő lapjuk, az ő csatornájuk, az ő múzeumuk, az ő rádiójuk. Abban bízol, hogy pont előtted nem vágják ki a fákat; a te gyerekedet, a te kutyádat mindig le tudod vinni majd a közeli zöldbe. Abban bízol, hogy a valódi döntéshozók nem csak egy szülőgépet látnak a lányodban és nem csak egy ingyenélőt a rokkantnyugdíjas apádban. Abban bízol, hogy a szappanadó, az irodaipapír-adó meg a már az alkoholos italokra is kiterjesztett csipszadó volt az utolsó „átmeneti egyenlegjavító intézkedés”.

Bizakodsz, hogy a te vállalkozásodnál nem csenget majd a fideszes oligarcha szárnysegédje, hogy féláron átveszik, és maradhatsz tulajdonos helyett alkalmazott, különben hoznak egy törvényt vagy kapsz egy NAV-ellenőrzést, és tönkretesznek. Bizakodsz, hogy csak a trafik kellett nekik, meg az építőipar, meg a mezőgazdaság, meg a borászat, meg ez-az, de nem jutnak el hozzád. Bizakodsz, hogy a családban soha nem lesz meleg gyerek, aki az erkölcstanórától a semjéni napirend előtti felszólalásig azt hallgatja majd, hogy micsoda torz bűnöző. Bizakodsz, hogy most már befejezték a választási barkácsolást, és ha 2018-ban is kétharmadot szereznek, az nemcsak a Békemenet molinómarkoló első sorából jön majd, hanem valóban a szavazók többségétől. Bizakodsz, hogy kiderül, minden elégedetlen szó mögött csak a norvég mintás Soros György áll.

Te hiszel abban, hogy mindezek mögött van valami tiszta, erkölcsös, minden magyar érdekét szolgáló rendezőelv. Hogy téged nem érint a rossz, meg „tulajdonképpen jót akarnak”. De azért vagy rám dühös, mert kimondom, amit belül, mélyen magad is tudsz: a túrót.

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!


Az fontosságoknak sorrendjérül …

Bár már tegnap délelőtt megjelent a 168ora.hu oldalán, én csak ma reggel tudtam elolvasni Mester Ákos alább olvasható kitűnő jegyzetét, melyet ez úton ajánlok figyelmébe minden olyan honfitársamnak, aki úgy gondolja: önmagát független értelmiséginek (horribile dictu) újságírónak nevezheti!

Tömegkommunikációs trükk

Most

Érdekes levelet kaptam egy magát „mérsékelten jobboldalinak” nevező úrtól. Azt állítja, hogy hallgatóm volt valamikor az Újságíró Iskolán, amikor „a sötét Kádár-korszakban” a szakmai elfogulatlanságról, a kiegyensúlyozottságról és a kötelező arányérzékről „bátor előadást” tartottam.

Bezzeg most: „…lapítasz, mint szar a fűben, kussolsz a Zuschlag-ügyről, Simon Gáborról, és nyilván hallgatni fogsz majd, ha Hagyó is kipakol.” A kiegyensúlyozottság szakmai követelményére figyelmeztet liberális kollégám is, aki fölidézi „harcos publicisztikámat”, amelyben azt üzentem a „kedves hatalomnak”, hogy „közlésre szakosodtunk, nem elhallgatásra!”. Kollégám azt írja: „A baloldali balf…kodások, sőt bűnök elhallgatásával lapod presztízsét kockáztatod.

Mindkettejüknek (és persze másoknak is) szól a válasz.

A most sem teljesen mellőzött témákra még lesz alkalmunk visszatérni. Ez idő szerint ugyanis Zuschlag és Simon a címlapsztori, a vezető hír szinte minden orgánumban. Róluk szólnak a vizuális ráerősítést szolgáló „lebilincselő” híradóriportok, őket mutatja valamennyi internetes portál és a minden botrányra boldogan rámozduló bulvársajtó. Ezt a történetet zengi a rádió, ettől kap mag- vagy epeömlést az interaktív műsorok közönsége – attól függően, hogy jobbról vagy balról esik önkívületbe a betelefonáló.

Zuschlag, Simon vagy a „kipakolni készülő” (?) Hagyó valóban bőven ad nekünk gondolkodni- és megbeszélnivalót. Ám szerintem legalább ilyen fontos eltűnődni azon, hogy az Orbán-kormány egypárti, álparlamenti látszatdemokrácia kiépítésén buzgólkodik, feladva régi – valaha közös! – eszményünket: a jogállamot. Egyszóval időszerűbbnek tartok most – tetszik érteni: most! – néhány más témát a lapban.

Például: miért titkosították Orbánék tíz évre az oroszokkal kötött paksi szerződést? Mit titkol a kormány, és melyik Fidesz-közeli cég húzhat hasznot az ilyen gigaberuházásból? Miért érezzük úgy, hogy a választási törvény egy rafinált csalás bájos előszobája? Melyik politikai formációnak érdeke, hogy a hirtelen létrejövő kamupártokkal szétverje a kormányváltásra készülő szövetség esélyeit?

Zuschlagnál jobban foglalkoztat bennünket, hogy Matolcsy unortodox szájjártatása felelőtlen fecsegés, vagy egy pénzügyi fenomén legendás csacskaságairól szóló regényrészlet; hogy van-e még egy ország a világon, amelyben a focirajongó miniszterelnök futballstadiont építhet a háza mellé; hogy miért képezik át spiclivé a társasházak közös képviselőit; hogy miért kell megalázni a tanárokat, és ők miért tűrnek, hallgatnak.

Témát ad a politikai lojalitástól függő kultúrafinanszírozás. A jobboldali voksvadászat az Erdélyben élő kettős állampolgárokra. A cigányellenesség, a rasszizmus, az újjáéledő antiszemitizmus, a templomban felállított Horthy-szobor. Témát ad az a memóriazavaros „emlékezetpolitika”, amellyel a jelenkori hatalom a múltat is uralná, és emlékhellyel kedveskedne jobbszéli gyülekezésekhez, neonáci zarándoklatokhoz.

Most az foglalkoztat bennünket: miért kell munkahellyel rendelkezőnek tekinteni azokat a magyarokat, akik csak külföldön kaptak állást vagy tisztességes fizetést? Visszatérnek-e a frissen diplomázott értelmiségiek? Folytatódik-e a szegények elnyomorodása? Az egészségügy lepusztulása? Marad-e a gazdagok támogatása, az egykulcsos adó? Meddig tart a közmédia megszállása, a haverok kifizetése földdel, trafikkal, kinevezéssel, kitüntetéssel vagy éppen sötét ügyeik elsikálásával?

Csak találomra jelzem, milyen témák érdekelnek bennünket mostanában. Lehetne sok mindent sorolni még, de nincs ebben a lapban annyi újságoldal, hogy a végére érjek. Ezért a lényegre térve: szerintem a baloldallal kapcsolatos botrányos ügyek a Fidesz forgatókönyve szerint ömlenek a nyilvánosságra, elterelve a közvélemény figyelmét az igazi nagy gazemberségekről. A tömegkommunikációs trükk azért is olyan sikeres, mert az ellenzéki vagy egyszerűen csak kritikus orgánumok úgy tesznek, mintha Magyarországon normális viszonyok és normális sajtóviszonyok lennének; mintha nem kellene tartani attól, hogy akaratlanul is alájátszunk a kormánypárt betárolt és kézügyesen adagolt lejárató kampányának.

Most is azt mondom, amit egykor: közlésre szakosodtunk, nem elhallgatásra. De ne a Fidesz jelölje ki, hogy a témaválasztékból mit soroljunk előre, és mit hátra, hogy miről beszéljünk és miről ne beszéljünk. Tapasztalataim szerint minden hatalomnak van hajlama a sajtó befolyásolására, de Orbánék manipulációja a szimulált sajtószabadság körülményei között sokkal veszélyesebb, mint gondolnánk.

Való igaz: 2010 előtt kritikus jegyzeteimmel az akkori hatalmat ironikusan kedvesnek neveztem. Ez a mostani viszont nem ismer tréfát; érzéketlen, kíméletlen, bőviben van az öntudatnak, híján az öniróniának. Az persze nem igaz, hogy a „kedves vezető” kinőtt ruhaként levetett eszményeivel együtt a humorérzékét is elvesztette. Március 15-én még azt a viccet is eleresztette, hogy „mi vagyunk ma a legegységesebb ország Európában”. A szomorúan röhejes kijelentést politikailag hipnotizált népe fénylő arccal, lelkes (vagy fizetett?) tapssal fogadta – és ez a tény lehangolóbb, mint az, hogy az ország miniszterelnökének valóságérzékelése, belátóképessége olyan mélyre süllyedt, hogy már maga is elhiszi: „Magyarország jobban teljesít.” Orbánt saját önképe téveszti meg, amikor arról képzeleg, hogy a centrális politikai erőtérrel, az erőszakos központosítással, az államosítással, az ázsiai barátkozó bizniszekkel, az oroszokkal kötött energiaszövetséggel, az Európából lassan kimutatkozó keleti nyitás politikájával ő maga olyan bálvánnyá lett, aki a kereszténydemokrata, polgári konzervatív gondolkodás megtestesítője. Észre sem veszi (és talán mi sem vesszük észre), hogy szép lassan kiépül itt egy nemzeti bolsevik fejedelemség.

Ezzel kell nyíltan, bátran szembeszegülni, ezt kell visszaverni április 6-án. Utána, ígérem, visszatérünk arra is, amiről most – most még – nem beszélünk.

*

Köll még ehhöz hozzáfűzni valamit is? Ha valaki úgy gondolja, szóljon! Majd a kommentoldalon pótolom!

… és ezt …

szendamondja!