A jövő emlékei

A hét végén az újlipótvárosi “Bolondok Klubjában” (zsebkendőnyi söröző a Pozsonyi út elején) azon tanakodott néhány tag, hogy vajon ki és mikor fogja megbuktatni Orbán rendszerét. A többségi vélemény: soha és senki. Bár talán ez túlzottan pesszimista álláspont, hiszen semmi sem örök, de annyiban igaz, hogy Viktátor bukása után is közöttünk maradnak az Orbánok. … Felködlöttek előttem a jövő emlékei.

Fogalmam nincs, ki és mikor fogja megdönteni az Orbán-rendszert, ám három dologban teljesen biztos vagyok. Az egyik az, hogy a bukás elkerülhetetlen, hiszen egyetlen olyan szisztéma sem képes a tartós működésre, mely lopásra, hazudozásra, megfélemlítésre, talpnyalatásra és bürokráciára alapul. Erre tanít minket a világtörténelem. A másik, hogy ezt nem Mi (azaz “A Nép“) fogjuk kikényszeríteni, lévén eleddig még soha nem tudtunk “alulról”, azaz “forradalmi úton” rendszert váltani. Az mindig valami ki- és megegyezéses (ha tetszik, hát “elitista”) módon történt, tehát szabadságunkat nem Mi “termeltük ki”, hanem csak úgy “kaptuk” (“felülről”). Erre tanít bennünket a magyar történelem. A harmadik pedig az, hogy ezzel soha nem tudtunk mit kezdeni. Mivel ennek sem értéke (nem dolgoztunk meg érte), sem mértéke nincs a szemünkben, néhány esztendei “játszadozás” után azt a közöttünk szép számmal császkáló orbánok valamelyikének kezébe erőltetjük. Erről tanúskodik az elmúlt negyed század eseményfolyama.

Minden megélt diktatúránknak volt egy-egy olyan “mániája”, klasszikus jellemvonása, melyet ki tudtunk nevetni. Horthy rendszerét a kacagányos (“röhögényes” – © Hofi Géza), bokacsattogtató, uram-bátyámozó, neofeudalista panoptikumáért. Rákosiét a vas(taps) és acél országáért, a magyar narancsért és gyapotért. Kádárét a suk-sükölő, primitíven joviális, műbőr kalapban urat játszó, ordítóan műveletlen pártitkárokért. Hátba röhögtük az éppen aktuálist, kitűnő vicceket gyártottunk és terjesztettünk róla (annak mértékében, hogy az mennyit tűrt el, engedett meg nekünk!), de jószerint soha nem léptünk fel ellene aktívan. Megvártuk, míg az összes megbukik magától, valamilyen külső vagy belső “elit” felszámolja azt, majd szokás szerint elszörnyülködtünk azon, amit egyfajta mementóként hátra hagyott. Mert ezt diktálja nekünk a “kollektív tudatalattink”, a történelmi “tapasztalataink”, azaz azt a megoldási módszert, amit az Antall Józsefnek tulajdonított mondat fejez ki híven: “Alámerülök és kibekkelem őket“.

Pontosan ezt tettük az 1989/90-ben, szokás szerint kiegyezéses úton létre hozott Köztársasággal és Alkotmányos Demokráciával is. Elébb felködlöttek előttünk a Kärtner– és a Mariahilferstrasse tündöklő kirakatai. Annak lehetősége, hogy a Gorenije hűtőszekrényt, meg a Grundig videót már a Váci utcáról is haza vihetjük, nem pedig csak az ötvendolláros bevásárló túra után Hegyeshalmon keresztül, a Trabant tetején libikókázva. Annak lehetősége, hogy mindezen lehetőség mellett megmarad nekünk a teljes foglalkoztatottság és a totális állami gondoskodás régi rendszere. De közben szabadon vállalkozhatunk és nem csak gebinben, meg munkaidőn kívüli “géemkában” lophatjuk a közpénzt, használhatjuk a köztulajdont. Ezt ígérte nekünk az akkor győztes hatalmi aspiráns (MDF), így osztán rá pazaroltuk a szavazati jogunkat (értékét és mértékét máig nem ismerjük!), nem pedig a Valóságot és a várható Jövendőt kendőzetlenül elénk táró Reformerekre (SZDSZ).

Öszvért akartunk magunk alá, de gyorsan ráébredtünk a ló vagy szamár dichotómiájára. Előbbire, azaz a valódi, nyugatias gazdasági és társadalmi rendszerre nem akaródzott felkapaszkodnunk, mert az nékünk túl “magas” volt (lásd még: “lovas nemzet”!). No meg fáradtságos is, hiszen azt köllött vóna csinálnunk, amit nem szoktunk meg: kikövetelni a jogainkat, gondoskodni magunkról, az államot a szolgálónknak, a közakarattal megalkotott szabályokat (már csak pucér önérdekből is) mindenki által betartandóknak, a funkciókba jutottakat pedig nem megsüvegelendő hatalmasoknak, hanem naponta elszámoltatandó közalkalmazottaknak/közcselédeknek tekinteni. Miniszterelnöktől kezdve a falusi képviselőig!

Nem jött be a dolog! Öszvér nincs, a ló nem köll, a szamár meg kihalt. Marad így a seggre/porba/mocsárba ülés, s a fekáliává vált iszapban dagonyázás közben azt hazudjuk magunknak, hogy haladunk: Magyarország jobban teljesít és működnek a reformok!; Mindenki hüjje, csak mink nem!; Mindenki szembe’ gyön, csak mink nem!; Egyedül vagyunk az Európai Unióban, a NATO-ban, pedig mindkettőt egyedül csakis Mink véggyük … ésatöbbi … ésatöbbi …

Most az a helyzet, hogy egy “állatorvosi lovon” ülünk. Amely mindazon kórtüneteket mutatja, ami mireánk jellemző. Évtizedek, talán évszázadok óta. Van a paci, az Overdose-nak hazudott Sanyi (lásd: az “Indul a bakterház” híres jelenete!) szájában zabola, s a gyeplő elvileg a mi kezünkben vagyon, de rajtunk ücsörög a Megválasztott Maffia, ami meg a mi szánkba rakta a zablát, a saját kezébe meg a gyeplőt. … Alaptörvényesen, intézményesen, jogilag “kikezdhetetlenül”, évtizedekre bebetonozott “tisztviselők” formájában (is). Ezt az egész rendszert ugyan nem lenne nehéz megbuktatni, de mivel hiányzik az ehhöz kellő Népakarat, no meg a Hivatásos Ellenzék is a “Sanyi” hátán ücsörög és a Gazdától kapja a lóvét, hát nem marad más hátra (szerintünk), mint az antalli bonmot “bölcsességét” elfogadni: alámerülünk(tünk) a pöcegödörbe, s meglássuk, hogy kinek fogy el elébb a levegője!

Orbán rendszere meg fog dögleni! Pont úgy, mint Sanyi, a ló. Kimerül, elfárad, elaggik és nem bírja tovább. Mivel már mind a négy lábát ellopták, hogy is maradhatna állva!? Értékes bőrének ára a Valahol-szigetek egyik bankszámláján pihen, húsából Mészáros Lőrinc mangalica kolbászt csinált, inaiból íjakat húroztak fel (melyekből hátra nyilazunk a történelemben visszafelé száguldva!), a csontjaiból/porcaiból kifőtt enyvet pedig a Nemzeti Együttműködés Rendszerét összetartó enyvet főztek. (Patája pedig az a hungaricumnak számító körömpörkölt, melyet az Orbánhoz hasonlók már időtlen idők óta gyömöszölnek le a torkunkon, mint “keresztény” és “nemzeti” öntudatot, egyedülvalóságot … magunkra hagyatottságot! … Csömörünk, ha van is, hát gyorsan leöblögetjük a Hazudott Történelem butítóan savanyú borával!)

Amikor a Rendszer megbukik, néhány esztendőn át örülni fogunk a hiányának. Kezdetben pancsikolni fogunk a Szabadságban. Azt fogjuk hinni (már megint!), hogy ezzel eljött a Kánaán. De mivel kezdeni mit ezzel sem fogunk tudni, hát hamar megunjuk a dolgot. Gondolkodni? Ellenőrizni? Cselekedni? Felelősen, tehát polgárként viselkedni? Na ne! Hiszen “megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt”. Védte a török ellen a keresztény Európát (Thököly erdélyi “kuruc” hadai együtt ostromolták “Bécsnek büszke várát” a támadó török hadsereggel, az alkoholista Kara Mustafa nagyvezír parancsnoklása alatt!). Most meg kínai pengedróttal (“gyoda”), rátolva a megélhetési muzulmán (és terrorista-gyanús) migránsokat déli szomszédainkon át Európa működőképes államaira (kínos, balkáni precizitással betartván a schengeni egyezményt … ugyi?!).

A NER bukni fog, ez nem kétséges. Az sem, hogy ez nem “népi”, hanem kiegyezéses lesz. Az sem vitatandó (szerintem), hogy lesz egy idősebb nemzedék, amelyik a “kibekkelés”-sel fogja magyarázni a követőek jövőjének tönkretételét, felélését. Az sem kétséges, hogy az a követő első szent borzadállyal fog tekinteni mondjuk a kihalt, enyészettől sújtott felcsúti Arénára, a lerobbant és nem működő Makovecz-kazánra (“Azám, kazán!” … két és negyed milliárd “eltérített” adóforintért, meg a 800 milliónyi “reszt”! … hehehe!), illetve a mellette húzódó kisvasútra. A második pedig gyönyörűen visszaválasztja az újabb orbánt, lévén az orbánok okozta problémák megoldására egyszerűen semmiféle ötletük nincs, ráadásul a felmenő másodiktól azt hallja, hogy “Bezzeg Orbán alatt! … Amikor még …“.

Történelmi tanulságok levonása? Hibáinkkal való őszinte szembesülés? Következtetések levonása? A legnyilvánvalóbb módon a mohácsi csatatéren megdöglött dakota ló, a hibás nemzeti paradigma lecserélése? Szó sem lehet róla! Minékünk (alaposan összehazudozott) ezeregyszáz esztendős államiságunk/hagyományunk vagyon! Meg (rendszeresen feladott) nemzeti büszkeségünk! No meg (elüldözött) Nobel-díjas tudósaink, (országszerte) világhírű szakértőink! Utóbbiakból is kimagaslik Nógrádi nertárs, Papp Lajos nertárs, valamint Makovecz nertárs (utóbbi emléke felcsútba öntve, kazánházzal megörökítve – simítatlan betonból kinövő “organikusság” mindössze pimf 9-10 milliárd “nemközpénzből”! … a Hülyének megéri!).

A Pozsonyi úti “klubba” betévedt egy pasi, aki ugyan nem tag, de időszakosan megtűrt. Szinte rögtön neki is állt magyarkodni, valamint Kádárt és Orbánt dicsérni. Öt percig sem tartott, hogy mi (“Bolondok”) kitegyük a szűrét, de ennyi is ölég volt nekem ahhoz, hogy felködöljenek előttem a Jövő Emlékei!

… és ezt …

szendamondja!

Advertisements

2 hozzászólás on “A jövő emlékei”

  1. Kedves szendam!

    Qrvául pesszimista a hangvétel.
    Okkal, joggal.
    Én idealista vagyok (ez a hülye cizellált megfogalmazása) és bízom abban, hogy megjön a zemberek (józan) esze.
    Most, hogy már ölég sokat köll fizetni a házilag főzött páleszért, még több az esély.

    • szendam szerint:

      Kedves Köztàrsam!
      Többször leírtam màr, hogy nem optimista/peszimista, hanem realista, tehàt murphysta vagyok.
      Innentől kezdve csak abban lehet bízni, hogy néhányunk felhagy a masszív (propaganda) piàlással, ràjön, hogy az ELLENSÉG nem màs, mint A MEGVÉDŐ HATALOM, meg mindenki màs, aki olyan ‘ellenzéki’, aki nem óhajtja valójàban az újabb rendszervàltàst. … lehet, nekik van igazuk!
      Köztàrsi üdvözletem!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s