Terror!

Magyarországon tombol a vörös terror! De nem köll aggódni, a derék Fidesz ott áll a vártán és védelmezi … az idegengyűlölő idiótákat.

Hihetetlenül elfajult a Baloldal idegenpárti kampánya. Már ott tartunk, hogy egyes, magukról megfeledkezett aktivisták tépik, szaggatják, festékkel olvashatatlanná teszik (tehát megrongálják!) a Jobboldal, pontosabban a néppárti, keresztény kormány plakátjait. Azokat az óriásragaszokat, melyek kizárólag azt a célt szolgálják, hogy felvilágosítsák a hazánkba illegálisan érkező megélhetési migránsokat arról: hun is lakozik a hunok-magyarok istene.

Mindezt persze magyarul, hiszen az egy világnyelv. Jószerint nincs olyan kontinens a glóbuszon, ahol ezt ne beszélnék. Ez egy tény, s aki vitatkozni mer vele, az nem csak tudatlan, de nemzetáruló is, aki a nevezett bevándorlókhoz hasonlatosan nem tiszteli a kultúránkat. Éppen ezért teljesen hibás az az érvelés, hogy ez az alig több, mint 300 millió forintba kerülő információs kampány csakis és kizárólag belföldre szól, a kormányzó párt honi népszerűségének emelésére szolgál. Ha ugyanis ez tényleg így lenne, akkor a ragaszok szövegeit nem latin betűkkel, hanem rovásírással adatták volna ki, hiszen e jeleket mindenki ösméri idehaza. Nemde?!

Visszatérve a Szaggatva Rongálókra, róluk tudni köll, hogy igazából vétlenek. Tilos ugyan más tulajdonát rongálni, pláne tudatosan, de amit most ők művelnek, azt tudatlanságból teszik. Képtelenek felfogni, hogy ezen cselekedeteikkel lényegében a saját érdekeik ellen munkálkodnak. A bevándorlók pártjára állva ugyanis veszélyeztetik a saját munkahelyeiket (úgy ki lesznek rúgva, hogy a lábuk nem éri a földet!), a kultúrájukat és a jogrendjüket.

Ezzel pedig biza’ szembe helyezkednek a Közösség érdekeivel, ami nagyon nem helyes. Hiszen a vak is láthatná, hogy a magyarok tisztában vannak a reájuk leselkedő veszéllyel, s támogatják a kabinetet abban (is!), hogy ezt (is!) elhárítsa a fejük felől (is!).

Miből lehet ezt tudni? Hát például abból, hogy kimegyünk az utcára (onnan meg be az egyik – árpádsávos/narancsos – kocsmába), s meghallgatjuk a véleményeket. Azokból meg rögvest kiderül: a Többség mélyen elítéli Bevándorlókat, retteg az általuk a példaértékű jogrendünkre, világszinten is egyedülálló kultúránkra, s a (köz)munkahelyeinkre gyakorolt hatásaiktól. Éppen ezért nem kér belőlük, ahogyan azokból sem, akik az ilyenek pártján állnak.

Ámde aki lusta kimenni az utcára, s rest meghallgatni a fentebbi véleményeket, az is megtudhatja az igazságot. Honnan? Természetesen azokból a mondvacsinált és ellenőrizhetetlen az adatokból, melyek a legújabb nemzeti konzultáció eredményei. A kiküldött nyolc milliónyi(!) kérdőívből eleddig már(!) négyszázezer (5%!) beérkezett, amiből kétszázezret (2,5%!) a szokásosan transzparens módon (azaz rögvest kidobtuk az összest, mert mi már eleve tudjuk a végeredményt!) feldolgozva kiderült: a Zemberek 90 százaléka (2,25%!) teljes mértékben egyetért a kormány törekvéseivel. Hát ezt vegyék tudomásul a Rongálók!

Természetesen ezen alakokra sem a Párt, sem a Kormány, sem pedig az ezek élén álló Szeretett Vezető nem haragszik igazán. Csak amolyan atyaian megbocsájtó módon: őrizetbe vétel után egy éccaka a dutyiban, osztán mehetnek haza, Isten és Viktor király hírivel. Ballagtukban pedig – reményink szerint – elgondolkoznak a tapasztalatokon és levonják a megfelelő tanulságot.

Azt például, hogy fogd be a pofádat, mert ráülünk máskor is nem illik ilyen módon kifejezni az egyébként sem illendő (mert a többség vélekedésével nem egyező) véleményüket! Ennek leghelyesebb módja ugyanis az, hogy a dutyi után haza érve otthon előveszik a konzultációs kérdőívüket (amire egy teljes milliárdot költött a nemzet! – így nem illendő azt összetépni, azt a kukába dobni, avagy segget törölni vele!), beikszelik a nekik felkínált és számukra legmegfelelőbb választ (“egyetértek“/”nem értek egyet azokkal, akik nem értenek egyet“), majd azt behelyezik az ingyen(!) kapott válaszborítékba és díjtalanul (mert még ezt is a Párt, a Kormány, és az azok élén álló Szeretett Vezető fizette ki helyettük!) visszaküldik a megfelelő helyre tehát a Mészáros Lőrinc által üzemeltetett Nemzeti Zúzdába., ahol osztán arra a bizonyos “kiértékelésre” kerül a sor (Lőri zsebre vág egy újabb milliárdot).

Mint említettem volt, a Szeretett Vezető igazából nem nagyon haragszik a Rongálókra. Annál inkább azokra a sötétben bujkáló ellen-fülkeforradalmárokra politikusokra, akik a háttérben rejtőzködve buzdítják, uszítják, hergelik ezeket a tudatlanokat. Mert ők a valódi Tettesek! Ők azok, akik rossz példát mutatnak a keményen dolgozó kisembereknek, akik ebből azt a tanulságot vonhatják le esetleg, hogy amit egy politikusnak szabad, azt nekik is!

Hiszen a plakátok népi tulajdont köztulajdont képeznek, melyeket a Párt (és az élén álló Szeretett Vezető) helyett a Kormány (és az élén álló Szeretett Vezető) fizetett ki a sajátjának tekintett Közkasszából. Ebből pedig következik, hogy aki ezeket letépkedi, olvashatatlanná teszi, az igazából a közvagyont rongálja, ami pedig jóval súlyosabb bűncselekmény, mint a magánkiadású ragaszok rongálása, illetve az erre való bujtogatás! (A Fidesz “aktivistáinknak” például a hajuk szála sem görbült, mikor tépkedték a Ballibek plakátjait. Ugyi?!)

Nem is beszélve arról, hogy ennek az akciónak a világon semmi értelme. Hiszen amit a Megtévesztettek nappal letépnek, azt a Párt, a Kormány, valamint az azok élén álló Szeretett Vezető éjjel újranyomatja és -ragasztatja. Sziszifuszi tehát ez a “munka”, ami ráadásul újabb milliókat tol be Rácsmögé Tóni frakcióvezető Pasa parki lakótársának feneketlen zsebébe kiadásokra kényszeríti az eleve polgári takarékosságra tervezett költségvetést. Talán ezen is érdemes lenne a delikvenseknek elgondolkodni. Ugyi?!

Tudom, most a Vétkesek azt fogják mondani, hogy a negatív példa nyújtásának ódiuma korábban is eszibe juthatott volna úgy a Pártnak, mint a Kormánynak, valamint az ezek élén álló Szeretett Vezetőnek. Akkor mondjuk, amikor korrumpálódtak, amikor nekiálltak lopni és figyelmen kívül hagyni azokat a törvényeket, melyeket ők maguk erőszakoltak rá az országra.

Ámde védekezésük elfogadhatatlan, hiszen az egyik bűn soha nem mentheti a másikat. Különben is nincs semmiféle bizonyítékuk (például sem Quaestarsolynak sem Kubatovnak nincsenek “listái” – legfeljebb Schindlernek, de azt a filmet a Megszállási Emlékmű előtt naponta ötször, leborulva imádkozó, tehát az a bizonyos “Jóérzésűmagyarember” soha meg nem tekintette!), s a Jobboldalról nézve minden Bűnös Odaát, az Igazság meg Ideát van! (Ezér’ is tűrhetetlen, hogy az Altus belepisloghat – esetleg – az “X-Aktákba“!) Talán ezt sem ártana tudomásul venni, mielőtt uszítgatni kezdenek. Ugyi?!

Reszkessen tehát mindenki, aki a konzultációs plakátok rongálgatásán törné a fejét! A törvénytelen Rend őrei ott állnak a vártán! Minden egyes ragasz közelében! S akiket tetten érnek, azoknak lesz ám nemulass! Olyan, amit egész életükben megemlegetnek majd. Pedig sem a Párt, sem a Kormány, sem az azok élén álló Szeretett Vezető nem haragszik rájuk. Csak azért kapnak (most még) mindössze 50 ezer forint bírságot (egy 30 ezres plakátért!), mert ez csupán figyelmeztetés. Intelem arra: ilyesmi nem fér össze a polgárivá átépülő Agyarország ethoszával.

De reszkess Te is! Te Szigetvári Viktor, Együtt a felbujtó társaiddal! Álcázott ügynökök (James Bolond tanítványai és megbízottjai!) figyelik már a tevékenységed. Közülük is A Három Legjobb (nevezetesen “Cserjés 23“, “Cserjés 24” és “Cserjés 27“), s ha ők elkapnak téged, hát neked “annyi, meg egy Bambi”! A Párt, a Kormány, valamint az ezek élén álló Szeretett Vezető le fog sújtani rád!

Jobb, ha tudod, Te Szigetvári, hogy a rettegett Rezsibiztos, a vidéki maffiózónak, pénzbehajtó verőlegénynek kinéző a tiszteletreméltó Németh Szilárd már fel is jelentett téged. Nem szeretnék a bőrödben lenni!

… és ezt …

szendamondja!

A NAP legújabb híreit Tuaregtől lásd itt!
Advertisements

5 hozzászólás on “Terror!”

  1. bonhomme szerint:

    A Chuck Norrisost még nem láttam. 🙂
    No de ez sem kutya:


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s