Ilyen nincs és mégis van!

Viktor bán szerint Habony Árpád nevű tanácsadó egyszerűen nem létezik, aki tudni akar róla valamit, az ne csinálja a “feszkót”, hanem forduljon a népesség-nyilvántartóhoz. … Szerintem meg inkább Pataky (“Zaci”) Attilához.

Ilyen nincs és mégis van! – kiabálta a kedves emlékű Knézy Jenő, amikor Egerszegi Krisztina, egyszerűen leúszva a teljes mezőnyt, hatalmas diadalt aratott. Valami ehhöz hasonlóval próbálkozott meg a Szeretett Vezető tegnap Miskolcon, amikor az index.hu újságírója (impertinens módon!) a mindenki által miniszterelnöki főtanácsadónak tudott H. Árpád hivatalos, kormányzati titulusa, pontosabban jogállása iránt érdeklődött. Ám míg Knézy arcán akkor (valószínűleg) az elismerés meghatott örömkönnyei csillogtak, Alfélcsútién most csak a cinikus vigyor.

Ki is ez a H. Árpád? Ezt a kérdést teszi fel már sok-sok esztendeje a honi sajtó nem kormánypárti része. A pasival először 2000-ben, az első Orbán-kormány által megrendezett Millenniumi Ünnepségen találkozhattunk. Akkor, mint “koronagondnok”, személyesen helyezte el a parlament Kupol(d)a termében felállított vitrinben Szent István uralkodói fejékjét. Néhány esztendővel később, azaz 2003-ban már a Népszava cikkezett róla, mint olyan személyiségről, aki a börtöntöltelék Várhegyi Attila (a Szolnokot egykor alaposan megkárosító fideszes polgármester) mellett, a Maffiapárt legfőbb kommunikációs stratégája és elnöki tanácsadója. Hasonlóról számolt be a Magyar Narancs is ugyanazon esztendő elején, de akkor még csupán a Maffiapárt Orbánilag választott “PR-felelőseként” jelölték meg.

Nem túl bőbeszédű róla a Wikipédia sem. Szülei állítólag autószerelőnek szánták (már megint egy “szerelő”!), de végül a képző- és iparművészeti szakközépben kötött ki, ahol díszítőszobrász-szakot végzett – tanköteles kora ellenére estin! – , állítólag le is érettségizett. Ezt követően próbálkozott a felsőoktatással is, de nem jött be neki, meg tanult egy olyan ausztriai intézményben, ahol azonban csakis kutatással foglalkoznak. Ami azonban tuti, hogy muzeológusként(!) a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnöki tanácsadója volt (az első szárnypróbálgatások?), részt vett (ugyancsak tanácsadóként) a Sándor-palota felújítási munkálataiban (2001), ő vezényelte le a 2006-ban befuccsolt “Rosszabbul élünk …“-kampányt. A “Wiki” szerint ugyanezen esztendőtől mégis ő lett Orbán személyes stratégiai főtanácsadója, s a ranglista alapján ő Magyarország negyedik legbefolyásosabb személyisége (2014).

De nem csak a netes Enciklopédia vélekedik így H. Árpádról, hanem néhány, ugyancsak befolyásos maffiapárti is. Tavaly decemberben, a RetektévéHázon kívül” című műsorának nyilatkozva Dzsentri Dzsoni bevallotta, hogy “Rendszeresen találkozunk, kikérem a véleményét bizonyos kérdésekben, de nekem nincs tanácsadói vagy hivatalos viszonyom vele. Ismeretségi alapon szoktam vele konzultálni“. Ugyanitt és ugyanekkor Rácsmögé Tóni, az “Ötker” ingatlanszakértője meg azt, hogy “Minden politikus számára vannak olyan emberek, akik segítik tanácsokkal. Nem titok, hogy Habony Árpád így van nemcsak a miniszterelnök úrral, hanem többünk esetében is, de formális pozíciót nem hajlandó vállalni“. Ennek ellenére a manusnak “szakértőként” állandó belépési engedélye van a parlamentbe, melyet az Országgyűlés Hivatala a Miniszterelnökség kérésére állított ki. Hogy miért? Mert a Miniszterelnökség szerint “több politikus is gyakran a Parlamentben hallgatja meg” H. Árpád tanácsait.

No ehhöz képest Viktor tegnap Miskolcon aszondta, hogy semmilyen hivatalos természetű kapcsolatban nem áll Habony Árpáddal, és nem tud mit kezdeni azzal, ha valaki a tanácsadójának képzeli magát, vagy annak nevezik az újságok. Közölte továbbá, hogy a magyar államnak megvannak a maga szabályai, kapcsolatokat szerződés alapján lehet létrehozni, de Habony Árpáddal kapcsolatos szerződés nincs és nem is lesz. További akadékoskodásokra reagálva kijelentette: “Ezekkel a kérdésekkel nem foglalkozunk, mert ezek csak feszkókat okoznak. Ezek a kérdések a kormánynál a lerázandó kategóriába tartoznak“, ő mint miniszterelnök pedig egyáltalán nem akar foglalkozni “budapesti kávéházi pletykákkal“, majd azzal zárta le az egészet, hogy “Ilyen nevű embert a kormány nem foglalkoztat, nincs rajta a kifizetési listán, minden egyébbel forduljon a népesség-nyilvántartóhoz!“.

Ebből egyenesen következik tehát, hogy H. Árpád tulajdonképpen nem is létezik. Mindössze egy hologram csupán, egy virtuális lény, aki emígyen osztogatja nemlétező tanácsait képviselőknek, frakcióvezetőnek, miniszterelnökségi miniszternek, sőt, magának a kormányfőnek is. Nem ő vezette azt a fekete VW mikrobuszt sem, melynek anyósülésén személyesen A. Vajna terpeszkedett. Mint “tudjuk”, maga az autó sem létezik (ezek szerint Vajna Bandi sem?!). Mint egyszerű fényjáték, fata morgana, kizárólag “fényevésből” él (fizetése sehonnan nincs!). Ebből azonban képes volt annyit “megtakarítani”, hogy Győri Tiborral közösen megalapítsák a “Modern Media Group Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.“-t, mely a Napi Gazdaságra és néhány később létrehozandó orgánumra támaszkodva megteremti a simicskátlanított új, kormánypárti médiát (lásd itt!). Ő az a virtualitás, “akit” a kormánnyal ellenséges sajtó egyik elvetemült ágense egyáltalán nem fényképezett le a Kossuth téren, amint éppen női kabátban és “Gicci-táskával” a kézben átüget a tüntetők között, hanem csupán egy fotomontázst készített “róla”.

Mert H. Árpád nincs, nem is volt, nem is lesz! Aki a szemének hisz és nem az Örökös MiniElnöknek, pedig egy galád senkiházi gazember. Olyan, aki a Sötétben és Brüsszelben bujkáló Ellenséget segíti! Tessenek ezt tudomásul venni, osztán tovább haladni, hiszen nincsen itt kérem semmi látnivaló!

A Népszava megfogadta Orbán ötletét és a Tanácsadó ügyében a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalához folyamodott felvilágosításért. Szerintem rosszul tette. A Szerkesztőség ugyanis H. Árpádot illetően kizárólag Pataky (“Zaci”) Attilától kaphatna minden kétséget kizáró információkat. Ő ugyanis a maffiapárti holdudvar avatott chemtrail- és ufo-szakértője!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Advertisements

5 hozzászólás on “Ilyen nincs és mégis van!”

  1. Kohut Mihákly szerint:

    EGYÉBKÉNT KUTYÁT SEM ÉRDEKLI , HOGY….MIT UGATNAK !!
    MERT…………………………………………………………………………
    ILLEGITIM AZ ORBÁN-MAFFIA-REZSIM !
    ……………………………………………ME A BIZONYÍTÉK http://tennikell.ucoz.com/ ENNEK OKÁÉRT S E M M I S E K A TÖRVÉNYEI !! 

    • szendam szerint:

      Kedves “Mihákly”!
      Üdvözlöm a blogoldalamon és köszönöm a kommentjét.
      Azonban a jövendő hozzászólásai legyenek egy kissé összefogottabbak!
      Köszönettel: szendam

  2. bonhomme szerint:

    Cyberpunk körökben úgy fogalmaznának: Habony egy idoru (vö. William Gibson azonos című regényét.).
    De egy ismeretlen kommentelőt plagizálva azt is mondhatnám, hogy Habony Árpád nincs is; azt csak “a” Habony Árpád találta ki. 😀

  3. bonhomme szerint:

    Továbbá:

    Ha-ha-ha

    Ha Kubatov Gábor szétszereli Habonyt,
    tapsvihar veri fel a Százholdas Pagonyt.

    Ha Stróman Lőrincbe bevezetik a gázt,
    nem fog már kiadni több orbáni ukázt.

    Ha Orbán Viktorba vezetik a feszkót,
    vasárnap majd újra kinyitják a Tescót.

  4. Ferenczi István szerint:

    “Ilyen nincs és mégis van!” Ezt nem Knézy Jenő, hanem Török László mondta.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s