Összeomlás

Már indulásának napján összeomlott a hírtelevíziónak átbuherált “m1” csatorna. Az ok: gyakorlatlan gyakornokok, hozzá nem értő “profik”, kapkodás, időhiány. De nem csak a “köztévé” működik így. Jellemző ez az egész Orbán-rendszerre. … Egyre inkább!

Szabályos “bakiparádét” produkált március 15.-én a “hírtelevízióvá” nagyhirtelenjében átalakított “m1”-csatorna. Dadogó bemondók, a szavakkal küszködő, friss híreket “előállítani” képtelen riporterek, állandó ismétlések, s ha már végképp nem jutott eszükbe semmi, akkor pedig időjárás-jelentés. Az egész “csúcsa” pedig tényleg az volt, amikor a “stáb” már a “köztársasági elnök” nevét sem volt képes helyesen beírni az inzertbe.

Másnap délutánra fel is adták az erőlködést. Mivel a “megújult” személyzet nem volt képes összekalapálni a 14 órai Híradót, állandóan időjárást pedig jelenteni nem lehet, az “új rendszer” összeállításáról szóló “werkfilmet” is ezerszer elsütötték már, hát visszatértek a “kályhához” és monstre közvetítést adtak az “Országgyűlésnek” nevezett bábszínház aznapi üléséről. A hivatalos indoklás szerint azért, mert “a napirend nagyon érdekes volt”, no meg “teret akartak adni az ellenzéknek” is. … Hát persze!

Hazugság nincs, mert az csak úgy ki van találva! – állítja egy mondás, amivel részben egyet is lehetne érteni, bár aki a “közszolgálati” adón nonstop áramló maffiapárti “kommunikációt” figyeli, annak bizonnyal más a véleménye. Esetünkre inkább a “sánta kutyával” kapcsolatos hasonlat illik. Hiszen nem tartott sokáig, hogy kiderüljön: a parlamenti közvetítés azért lett hirtelen oly’ “érdekes”, mert az “m1” komplett adásszerkesztő gépezete egyszerűen összeomlott.

Történt mindez azért, mert a Nagy Átszervezés, azaz pontosabban a “Maffiapártra-deformálás” során kirugdosták a gyakorlott szakembereket, s akik megmaradhattak, azok vagy “alfőnökök” lettek, vagy kénytelenek voltak elvégezni az “újak” munkáját is. Így nem maradt idejük arra, hogy egyrészt alaposan megismerjék az új szerkesztőprogramot, majd arra betanítsák a “gyakornokokat”. Azokat, akiknek többségét a havi mindössze 100 ezer forintot(!) jelentő, úgynevezett “szociális ösztöndíjjal” honorálja (“Médiaközmunkás“? – hehehe!) az idén több, mint 80 milliárd forintból garázdálkodó gazdálkodó MTVA, s akik között nem csak olyanok vannak, akik alig egy hónappal ezelőtt még tévéstúdiót sem láttak belülről, de a vadiúj vágóprogramhoz is mindössze az indulási napot megelőző pénteken nyúlhattak. (Egyéb “érdekes” momentumok a bekezdés elején található link alatt!)

Ezek után nem csoda, hogy az Induló Nap nézettsége katasztrofális “eredményeket” produkált. Az általában hat százalék körüli, vasárnapi átlag 4,7%-ra olvadt, de aznap délután volt olyan időszak, amikor ez – a “Nielsen” szerint – pontosan 0,0% (mondd: nulla százalék!) volt.

Természetesen ezt Szabó László Zsolt MTVA-elnök alaposan “megmagyarázta”. Szerinte a mindössze alig több, mint (és legfeljebb!) 108 ezer néző által tapasztalt bakiparádét a “kezdeti nehézségek” okozták. Ez tényleg így is van, hiszen a Nagy Átalakítás ötlete csupán idén januárra datálódik, tehát tényleg nem volt elegendő idő egy legalább minimálisan működőképes stáb összebarmolására. Ami azonban magyarázhatatlan, az az hogy:

  • Egy olyan “cégnek”, amelyik idén bő nyolcvanmilliárdból gazdálkodhat, hogy az ördögbe nincs elegendő pénze a szerkesztési rendszer betaníttatására (a “werkfilmben” megszólaló Will Smith szerint februárban kapták a megbízást és alig egy hónap múlva már távoztak is!)?
  • Miért “foglalkoztat” százezerrel fizetett szociális gyakornokokat, amikor bőven lenne “zsé” arra, hogy igazi profikat vegyen fel?
  • S végül mire volt jó ez a nagy kapkodás? Miért nem hagytak elegendő időt a felkészülésre, a betanulásra?
Szabó szerintnincsenek nézettségi elvárások“. De ez nem igaz! Hiszen alig több mint hete lehetett olvasni a hírt: Orbán fejét veszi az MTVA elnökének, ha nem tudja produkálni az általa elvárt nézőszámot (mennyit?). Teljesítené is a parancsot ez a szerencsétlen (már bocsánat, hogy igazából nem tudom sajnálni őt!), hiszen tudja, hogy az eleddig államilag pénzelt Simicska-média “kiesésével” egy új propagandacsatornát akar beüzemeltetni Darth Vittorius, de ízibe! No de ezzel a “felhozatallal”? Ezzel a “stábbal”? Ráadásul ennyi idő alatt? Egyszerűen lehetetlen! És ezt ő is tudja. És ezt ő is tudta akkor, amikor a Vezér kiadta az Ukázt. Csak nem mert szólni, mert …

Mert a Főnökkel ellenkezni nem szabad! Mert ha a Führer kitalál valamit, legyen az akár milyen bolondság is, azt teljesíteni köll. Mert a csüngőhasú Csúti Chavez szent meggyőződése, hogy soha nem a Tervei és az Utasításai hibásak, hanem azok, akik azt nem kellő “elkötelezettséggel” hajtják végre! Az ilyenek a “káderkukába” kerülnek a tapasztalat szerint. Ámde azok is – ugyancsak tapasztalat! -, akik ugyan híven teljesítenek mindent, de valamilyen okból később “haszontalanná” válnak. Kitűnő példája ennek Illés Zoltán nertárs, aki az előző ciklusban (mint államtitkár) az elvárhatónál messze túlabb teljesítette a seggnyalást (meg alulabb a “szakmaiságot”), mégis lapátra került. … Osztán meg “megvilágosult”, de még (szégyen szemre) meg is dicsőült!

Szóval az a helyzet, hogy itt már tényleg elszabadult az Őrület. Maffiapárti propaganda-adót csinálni egy legfeljebb hat százalékos nézettségű tévéből? Ostobaság! Kitömve ezt olyan bakimajom “médiaközmunkásokkal”, akiknek többsége alig pár hete látott először tévéstúdiót belüről? Hülyeség! Elvárni ettől, hogy a “széles tömegek” számára terjesszék a Maffia-egyház igéit? Baromság!

Ámde nincs min csodálkozni! Így működik ez az egész rendszer már esztendők óta. Sőt, “ígyebb”! Minél messzebb gurul az a bizonyos “gyógyszer” a Főkormányzótól; minél több korabeli “profi” kerül a kegyvesztettek listájára; minél több harmadvonalbeli, “zs”-kategóriás “újéhes” jelöltetik a helyükre (akik nem győzik “körbehalelujázni” a Nettó Idiotizmust), annál több és ostobább intézkedések látnak napvilágot.

Vasárnapi zárva tartás? Igaz, hogy semmi értelme, de legalább be lehet bizonyítani, hogy az a bizonyos “Polgár” igazából Alattvaló, aki minden szempontból ki van szolgáltatva néhány száz szubhumán ektoparazita akaratának (élükön a Legfőbbel!). Ha meg esetleg baj lesz belőle (lesz!), hát legfeljebb megemelik az adókat.

Elcsesztük a “Pakstumot“? Mert a Brancson belül már nincs senki, aki behatóan ismerné az EU szabályait? Semmi baj! Putyin barátunk megkapja a pénzét (a Zemberektől), mi ellopjuk a magunkét (a Zemberektől), a torzó meg ottmarad a Duna partján (a Zembereknek). Ha pedig köll, hát találunk Felelőst is (Gyurcsány, Bajnai, a Zellenzék, stb.). Például Brüsszel “személyében”, “akinek” megengedtük ugyan, hogy a Jelentést nyilvánosságra hozza, de bogarássza ki majd ő, hogy szerinte mi is minősül “minősített adatnak”!

Összeomlik ez az egész Rendszer, akár csak az “m1” hírtelevíziója. Ez tagadhatatlan tény. Most már csak az a kérdés, hogy mennyi lesz a “rom” és mennyiünket, no meg főleg mennyi időre temet maga alá. Nagy kár, hogy ezt a rendszerszolga Hivatásos Ellenzék is asszisztálja!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Advertisements

2 hozzászólás on “Összeomlás”


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s