A Bazári Pasa, a Káosz és a Nagy Semmi

Hát elmondta. Mármint Orbán a beszédét, ami még kongresszusi felszólalásnak is kevés lett volna, nem hogy “évértékelésnek”. Ki is adta az Ukázokat: nincs gondolkodás, nincs kritika, nincs béke, nincs henyélés … nincs semmiféle változás! Minden marad a régiben (csak mégúgyabb), mert Káosz vagyon körülöttünk, így a “keményen dolgozóknak” csak két választásuk lehet: Ő, a Bazári Pasa, vagy a Nagy Semmi!

Sokan és sokkal többet vártak Orbántól tegnap. Azt, hogy tesz valamilyen Nagy Bejelentést. Meghirdet valamit, ami mögé a foszladozó, fogyatkozó, hitehagyó szavazótábor végre beállhat, s így visszaszerzi a Navracsics szerint “elvesztett” Magyarországot. Talán arra, hogy egyfajta “Bástya elvtársként” az urizáló pártfőmuftikat “több szerénységre” utasítja. Avagy valami ehhöz hasonlót. Valami “Valamit”!

De nem. Nem és nem! Orbán tovább tolta a Maffiapárt szekerét bele a Nagy Semmibe, ahová az már esztendők óta tart – együtt az országgal. Pedig amikor a veszprémi Bukást “elemezte” még olyasmiket mondott, hogy talán “túl kevés” volt a vita, az egyezkedés és “túl sok” volt a cselekvés, az akciózgatás. Ezért pedig a választók “elbizonytalanodtak”, sőt, “elégedetlenek” lettek a párttal.

Feltételezem, ha a Bazárban nem csak a maffiapárt-arisztrokrácia ücsöröghetett volna, hanem néhány “közhívő” is, akkor e mondatok hallatán ők sűrűn bólogattak volna. Mert tényleg túl sok volt a cselekvés, az akciózás. Nem lehet éveken át fújni a harci kürtöket. Nem lehet esztendőkön keresztül mindenkit riadókészültségben tartani. Nem lehet huzamosabb ideig háborús pszichózist kelteni, “körkörös védelemre/támadásra” berendezkedni azzal, hogy a Vezérkar szerint hol elöl, hol hátul, hol balra, hol meg jobbra van az Ellenség. Ebbe előbb-utóbb mindenki belefárad, belefásul és akkor sem “ugrik” majd, amikor tényleg nagy a baj. Mert az ép pszichével rendelkező emberek alapvetően békére, nyugalomra, biztonságra vágynak, nem pedig a sáros lövészárkok mélyében eltöltendő nonstop őrszolgálatra.

Osztán azt se lehet sokáig csinálni, hogy egybites biodroidoknak tekintik a vidéki “közhívőket”. Azt, hogy ha a Maffiapártközpont, avagy ha tetszik, az Egyháztanács (Habony, Lázár, Rogán és az “evangéliumokat” megfogalmazó Tellér nertárs) kitalál valami Új Ideológiát, felleli az Új Ellenséget, a “Pápa” pedig rábólint, akkor is azt köteles hirdetni mindenki, ha a dolog antagonisztikus ellentétben áll a Tegnapi Igazsággal. Ugyanez a helyzet a “taktikával” is. “Odafent” kiötlik, de “odalent” már nem működik? Ennek ellenére követni köll?!

Amíg jönnek az eredmények, a sikerek. Amíg “működik” a szájába rágott “érvrendszer”. Amíg fölényesen nyerni tud egy “vitában”, addig a pártközmunkás még végrehajtja az utasításokat, mert látja, tapasztalja, hogy érdemes. Ámde amint kezdik körberöhögni őt, amit kezdenek elmaradni a sikerek, s jőnek a kudarcok, rögvest vakarni kezdi a fejét, s végső esetben a vidéki “talpas” otthon marad. … Hát valami ez történt Veszprémben is, s ha a “közhívő” ott lehetett vóna a Bazárban, hát megnyugodva helyesel a Főnöknek: “Lám, végre már Ő is belátja!“.

Ámde Orbán rögvest fordított a már-már “ön”-nek tetsző kritikán. Vissza azokra, akik a világon semmiről nem tehetnek. Azokra, akik csak az Utasításokat hajtották végre. Mert szerinte nem az ő “pápai enciklikái”, nem a klérus “előírásai” voltak a hibásak, hanem a “közép- és alsópapság” lustasága. Akik csak ültek a foteljükben, seggük alatt a babérral és nem mozgósították a híveket. Nem rágták bele a szájukba, hogy egy “kommunista milliárdos” nem emlegethet “urizálást”. Hogy nem kiálthat korrupciót az aki “2010 előtt szétlopta az országot”. Hogy senki nem veheti szájára az “arrogancia” kifejezését, aki “hazudott éjjel-nappal”. Hogy nem szólhat a szegénységről az, aki “elvette a 13. havi nyugdíjat”. Hogy nem pofázhat hibás gazdaságpolitikáról egy olyan alak aki “az országra engedte a devizahiteleket”. (Az persze nem zavarta, hogy ilyesmiket már nem csak a “kommunista, hazug milliárdosok”, hanem az egykorvolt szavazóik is mondják, s nem csak olykor-olykor, hanem nap nap után!)

Mert most egy Új Korszak kezdődik! Egy olyan Éra, amelyben mindent pont ugyanúgy (sőt, mégúgyabb!) köll csinálni, mint a megelőzőben. Áskálódhat az EU nyugodtan a rezsicsökkentésünk, meg az energiafüggetlenségünk (amit Putyin kezébe adtunk) ellen, aggodalmaskodjon csak a bankok elszámoltatása miatt. Mi akkor is megvédünk és elszámoltatunk! Körülöttünk, az egész világban, így Európában is ott a Káosz. Ott a szegénység. Hiszen a haldokló Nyugaton “egyre többet kell dolgozni egyre kevesebbért“. Bezzeg mi! Itt hamarosan a “keményen dolgozó” emberek is sokat fognak keresni. Mi vagyunk a nyugalom, a béke és a rendezettség, a gazdasági növekedés egyetlen szigete ebben a Zűrzavar-óceánban. Ahová nem lehet csak úgy, “megélhetésileg” bevándorolni, behozván a bűnt és elvevén a munkát. Ahol mindenki tudja, hogy a “liberális multikulturalizmus” egyszerűen nem működik, mert az csak arra jó, hogy lerombolódjék az “európai kultúra”. Akik szakítottuk a megszorításokkal, a neoliberális gazdaságpolitikával, no meg a “politikai korrektséggel” is!

Megjegyzem:

Ezt a mondatot még sokáig fogják Orbán orra alá dörgölni. Azt, hogy szerinte “a magyar ember természeténél fogva inkorrekt, politikai szempontból”. Természetesen lehet majd azt mondani, hogy ez tényleg jellemző Orbánra. Hiszen nem volt még olyan politikai és egyéb ígérete, melyet betartott volna. Hasonló a helyzet a nemzetközi szerződésekkel (pl.: EU, NATO), no meg a saját törvényeivel is. Ámde ez a kijelentés szerintem nem egy “credo”, egy önkéntelen elszólás volt, hanem a rá (és tanácsadóira, beszédíróira) olyannyira jellemző műveletlenség. A Naccságos Fjedelem ugyanis úgy folytatta: “… vagyis még nem veszítette el a józan eszét … nem a duma érdekli, hanem a tények”. Azaz: ne törődjünk mások érzékenységével, hanem mondjuk ki azt, amit gondolunk!

Ezt akarják kicsavarni a kezünkből azok a gazok, akik nemtelen vádakkal támadnak rá az országra, a nemzetre, s ezt méginkább fogják tenni az elkövetkezendő időszakban is. Rendes fideszes nem a kritikákon agyal, hanem élből visszautasítja azokat, s halad tovább azon az úton, amelyen egyelőre még mindenki szembe jön, de a “polgári Magyarországhoz” vezet, ami egy akkor is létező eszme, ha bizonyos “okoskodó elemzők” mást mondanak (Szegény Gépontfodorgábor csomagolhat és mehet Recskre?!). Ha ez a “rendes fideszes” az utóbbit teszi, akkor “pasák leszünk a saját országunkban” (kölcsönzött mondat a Török Példaképtől, dakota diktátort ugyanis még nem ismer az újfideszes történelem … hehehe!)). Ha azonban nem, akkor “mások fognak dönteni” róluk és el lehet felejteni a Szép Új Világot. Úgy járnak majd mint “Antallék 1994-ben” (meg ők 2002-ben!), azaz “visszajönnek a kommunisták”!

Közbevetve:

Ez a “polgári Magyarország”, meg annak felépülése engem élénken emlékeztet arra a bizonyos “Szocializmusra”. Azt is csak alapoztuk, építettük évtizedeken át, iszonyú pénzt és energiát ráfordítva, de a hivatalos ideológia szerint valahogy az istennek nem tudtunk a meló végére jutni. Ez meg pont olyan, mint az orbáni “évértékelő” helyszínéül szánt Várkert Bazár. Eredetileg 3 milliárdba került volna, ma 11-nél tartunk. Már kétszer átadták, de még mindig nincs kész. Sőt, egyes helyein már a vakolat is omlik!

Harcra fel! Győzni kell!” – ordította tegnap a Bazári Pasa, s meg köll állapítanom: nem az ő gyógyszere “gurult el”. Hanem azoké, akik még mindig tűrik őt, meg a beszédét a Bazárban hallgató, drága ruhákba öltözött, de olcsón megvehető, “keményen dolgozó” Bandáját! … Azaz a miénk!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Reklámok

One Comment on “A Bazári Pasa, a Káosz és a Nagy Semmi”

  1. […] Aszonta  a Zorbán az ő “bazári évértékelőjében“, hogy akármi is történt eddig, senki és semmiféle változásra ne számítson. Mindent úgy, sőt, mégúgyabb fognak csinálni mint eddig. Azér’, mer’ már a közeli jövendőben is folyamatosak lesznek az egyre durvább támadások, tehát aki “békére” számít, tulajdonképpen egy nagy marha. A “jó fideszes” most gyorsan összekapja magát, kiveszi a seggét a babéros fotőlyből és “keményen dolgozni” kezd. Úgy, hogy például agitál, mozgósít. És főleg nem gondolkodik! Nem gondolkodik például a “vádakon”, hanem azokat “élből visszautasítja” olyasmiket mondván, hogy “kommunista milliárdosok ne beszéljenek urizálásról“, vagy hogy “ne emlegessen korrupciót az, aki 2010 előtt szétlopta az országot“, avagy hogy “ne ejtsen krokodilkönnyeket a szegénység miatt az, aki elvette a 13. havi nyugdíjat“. Ám ha ezt nem teszi, akkor visszajönnek a kommenisták és lőttek a “polgári Magyarországnak”, ami egyáltalán nem egy “politikai termék”, hanem tényleges célkitűzés és kézzel fogható valóság … mármint Orbán (“G.”) Viktor és környezete számára. […]


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s