Egy “posztveszprém”-post

Se szeri, se száma” mostanság azoknak az “elemzéseknek”, melyek Kész Zoltán veszprémi győzelmét igyekeznek megmagyarázni. Például azt, hogy “ki győzött?”, illetve “ki veszített?”. Kinek/kiknek volt ez “dicsőség” és kinek/kiknek “kudarc”? … Pedig a “válasz” roppant egyszerű.

Egy bolond százat csinál! – álltja a mondás és igaza van (már megint). Előző posztomban (linket lásd az oldal tetején jobbra fent!) igyekeztem elkerülni a vasárnap Veszprémben tartott időközi, országgyűlési választás eredményének “elemezését” – ezt a csatolt “szavazásban” rábíztam Kedves Olvasóimra. Nem azért tettem ezt, mert nekem nincs véleményem, hanem azért, mert úgy éreztem: bármit írnék le, azt később az Idő (melynek “végtelensége” koránt sem annyira “bizonyított”, mint az Emberi Ostobaságé!) alaposan rám cáfol majd. Csupán “sejttettem” az álláspontomat, amit osztán a “szavazás” vissza is igazolt: az elsöprő többség szerint Veszprémben az “elégedetlenség” győzött, illetve a Maffiapárt veszített.

Ámde most, hogy sorjáznak, egymás seggébe érnek az okosabbnál okosabb “analízisek” (ez talán a legjobb közülük!). Ámde most, hogy a magukat “viktornak” tekintő baloldali pártok nem győznek hálelújázni, önfényezni. Ámde most, hogy a Maffiapárt nem győzi az egészet bagatellizálni (a 80 milliárdnyi közpénzzel kitömött pártszolgálati televízió hírműsorában tegnap csupán a 17. hír volt az ordasul nagy Bukás! – erről meg itt egy kitűnő video-meme!), nem tudtam megállni, hogy be ne álljak a “sorba”. … Mert véleményem az van. … De nagyon!

Ki győzött, kik győztek? Ez egyértelmű! Nem más, mint az “Elégedetlenség”, avagy ha tetszik, a “Csömör”. Az a levegő után kapkodás, melyet a Fuldokló csinál, ha húzza le az örvény. Minálunk ez nem más, mint a pártpropaganda. A mindenoldali “valóságtorzítás”. Az általános hazudozás, melytől öklendezünk és fuldoklunk már esztendők óta. Meg úgy általában és főleg az a … “valami”, amit idehaza “politikumnak”, vagy “közéletnek” szokás híni!

Veszített a Maffia? Igen, lényegében ez történt. Azért, mert ahogyan az előző posztomban linkelt adatok is mutatták, majdnem pont annyian maradtak otthon, tartották távol magukat az “urnáktól”, mint amennyi a tavaly áprilisi és a most vasárnapi voksoláson résztvevők közötti létszámkülönbség. Tették ezt pedig (valószínűleg) azért, mert az, amit a regnáló “kormány” képvisel, az egyszerűen vállalhatatlan, támogathatatlan, szerethetetlen. Mára egyszerűen “vérciki” lett “Ezek” mellett kiállni olyanoknak, akiknek még valamennyire ép az erkölcsi érzéke (a “maradékról” ne beszéljünk, normális embernél az ilyenek még a “térképen” sincsenek rajta!).

Mert már párt (Fidesz-Mizé) sem létezik. Csak annak ilyen-olyan tótumfaktumai (az egyik “kisizét” a minap csípték nyakon a rendőrök némi kergetőzés után a Keleti pályaudvaron mert hamis euróbankjegyeket próbált “elsütni”). Meg az erkölcstelen, közpénzeltartott, félbites biodroidok. Azaz a Frakció, amelynek tagjai minden lószart megszavaznak, amit csak eléjük tesznek (néha még enélkül is!). S bár tudják, hogy kárt okoznak, azaz ők tulajdonképpen “kártevők” (ha tetszik: élősködők), de a szaros kis egzisztenciájukat féltve ez nem érdekli őket. Nem is beszélve a “Kormányról”, ami már csakis “Suttyó, hataloméhes, harácsoló, erkölcsi gátlásoktól mentes, szakmailag és emberileg silány ‘politikusokból’” áll (idézet a fentebb linkelt, legjobbnak tekintett elemzésből!). Ahol már csakis a “hűség”, no meg főleg a lenyúlható (köz)pénz számít. Ahol már csakis amorális alakok juthatnak vezéri kegy alapján feljebb a ranglétrán … és lejjebb a morális pöcegödörben. Ezt támogatni, mellette szavazni tényleg lehetetlen. Tehát igaz a megállapítás: lényegében a kormány veszített Veszprémben!

Győzött az “Ellenzék”? Ugyan melyik? Netalán az (Jobbik), melynek jelöltje kevesebbet kapott százalékosan, mint tavaly tavasszal? Amelyik nem “elégeli”, hanem egyenesen kevesli a qrmány elképesztően hidegszívű és szűkmarkú szociálpolitikáját? A szörnyszülött oktatási elképzeléseit? Igaz, hogy most úgy csinál, mintha ehhöz “neki” semmi köze nem lenne, ámde ha valaki veszi magának a fáradtságot és összehasonlítja a 2010-es választási “programjukat” mindazzal, amit eddig a Maffiakormány és a Maffiakétharmad megvalósított, ugyancsak “érdekes”, de legfőképpen tanulságos megállapításokra juthat. Netalán a “Senkivel-össze-nem-fogok” (kivéve időnként a Jobbikkal, meg néha-néha a Fidesszel, utóbbival csakis “fű alatt”) Lömpikék? Akik szintén “alulmúlták” tavalyi önmagukat, a “Társelnök” meg abban a veszprémi kajáldába tért be stábostul és “véletlenül”, mely a Maffiapárt helyi főhadiszállása?

Netalán az MSZP? Amelyik a saját bűzlő mocskát tologatja át egyik sarokból a másikba? Söpri alá egyik szőnyeg alól a másik alá? Közben pedig a “megújulunk” és a “majd most/hamarosan” szövegével akarja “leparfűmözni” a penetráns szagot? Hallottam már tőlük egy-két gusztustalan nyilatkozatot, de az, amit Tóbi ejtett ki az orra alatt hordott ánuszrózsáján, miszerint a “veszprémi győzelem” csakis az ő pártja “szervezettsége” okán következhetett be! … Hát most mit is írjak le úgy, hogy azt elbírja az általános közízlés?

Netalán az “egyéb” Ellenzék? Annyiban tényleg tisztességesek voltak, hogy (ellentétben a szocikkal) még utólag sem próbáltak “rátelepedni” a veszprémi sikerre. Ámde ezeket a pártokat sem lehet Valódi Rezisztenciának tekinteni! Hiszen ott ücsörögnek az “Országgyűlés” nevű bábszínházban. Felveszik a “tiszteletdíjnak” nevezett, ámde a Maffiózó által kiutalt “kegydíjukat”. Bár ha pontosabb akarok lenni, akkor tekintettel a “bábszínházra” inkább a “haknipénz” megjelölését alkalmaznám! Ha lenne igazi elszántságuk, tehát “vér a pucájukban”, akkor be sem tennék a lábukat a parlamentbe, fel sem vennék a “Harminc Ezüstöt”. De bejárnak, felveszik, sőt, még fel is esküdtek arra, amire soha nem lett volna szabad (“Tákolmány”)!

A veszprémi győzelem tehát kizárólag Kész Zoltánnak, meg az őt önzetlenül támogató aktivistáinak volt köszönhető. No meg a “tömbben szavazó” dühös “balogoknak”, akik végre kaptak egy elfogadható Jelöltet. No meg a “tömbben” otthon maradó exfideszeseknek, akiknek ugyan a belük fordul már ki az Orbánlázárrogánésatöbbi bandától, de a “túloldalon” még mindig nem lát vállalható alternatívát.

Ergo igaza van Vágó Gábornak, a tavalyig lömpikés országgyűlési képviselőnek. Szerinte csakis a “civilek” lehetnek azok, akikből majd kifejlődnek azok az új mozgalmak (tudom, hogy ez most nem divatos, de “pártok”), melyek majd képesek lesznek betölteni a “Szalvátor” szerepét lerohasztott, elbutított, mocsárba süllyesztett Hazánkban.

Tapolcán, a következő “időközin” az Ellenzék közös jelöltje egy virtigli szoci. Nem jósolok neki nagy jövőt.

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Reklámok


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s