Kész! Kész?

Várakozáson felüli, “könnyednek” is tekinthető győzelmet aratott tegnap Kész Zoltán, baloldali pártok által támogatott független jelölt a veszprémi, időközi országgyűlési választásokon. “Győztünk! A kétharmadnak annyi! Kész!” – ünnepelnek most sokan. De valóban így van-e?

Az eleddig “Szerencse Fiának” számító Orbánt mostanság az ág is húzza. Nem elég, hogy az úgynevezett “külpolitikájában” hibát hibára halmoz (Merkel elküldte a sunyiba, Putyin nyilvánosan demonstrálta, hogy Viktor Győzövics nem más, mint az ő lábtörlője, Eva Kopacz, a lengyel miniszterelnök asszony a lenyálazott kezével hozzá vágta a virágcsokrot, az eddig Legfőbb Imádónak számító Kaczinsky pedig “bemutatott” neki). Nem elég, hogy a kasszafeltöltő nagy igyekezetben egyre blődebb adónemeket találtat ki. Nem elég, hogy nyakra-főre derülnek ki a minimum gyanús meggazdagodások. Nem elég, hogy eddigi Barátja, A Párt “legokosabb” embere szanzsén legecizi, de már hónapok óta meredeken zuhan a Maffia népszerűsége.

Kopik az imázs, a nimbusszal együtt foszladozik a szavazóbázis, nincsenek “sikerek”: ősz óta mindössze egy nyamvadt helyi mandátumot sikerült megszerezni (tegnap Szatymazon). Ami “van”, az pedig a pökhendi, de kínosan átlátszó magyarázkodás, a nem megfelelő pozíciókba rakott alkalmatlan emberek “ötletelős” ostobaságai (pl.: vasárnapi zárva tartás). No meg az immáron kényszeressé vált zsarolás, korrupció, lopás (lásd még: “Folytatjuk!“).

Ilyen körülmények között a fuldoklónak szánt “oxigénsegéllyel” ért volna fel az, ha a Maffiának sikerül megőriznie a Navracsicska által “szabadon hagyott” veszprémi mandátumot egy meglehetősen tökölődve kiválasztott és nem túl “vonzó” jelölt segítségével (aki egyébként azt se tudta, mit csináljon azon kívül, hogy hallgat, mint a csuka, hiszen nem is volt miről beszélnie!). Nem is szólva arról, hogy ha ez sikerül, “házon belül” marad a minden disznóság szentesítésére alkalmas Kétharmad, azaz a mindenféle alkukényszer alóli mentesség öt esztendeje megszokott kéjes érzése.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy a Veszprémben tegnap lezajlott, időközi országgyűlési választásra bevetettek apait-anyait. Bár Orbán igyekezett bagatellizálni a “Dunántúli Tétet” (“Ebben a ciklusban már nem tudok olyan törvénytervezetről, melyhez szükségünk lenne a kétharmadra.“), ennek ellent mondott az, hogy elébb 800 milliót találtak nagyhirtelenjében a “sifonérban”, osztán beígértek még 4 milliárdot. No meg az, hogy Pintér “belügyminiszter” a helyi kampánylátogatása során elszólta magát (szerinte a BM “normális” működéséhez szükség van a parlamenti kétharmadra), mások meg azt “érzékeltették” az egyébként “hagyományosan jobbosnak” számító körzet voksolóival, hogy “mindenki jobban jár”, ha a veszprémi mandátumot egy kormánypárti nyeri el.

De nem csak a “nagyágyúk“, hanem az ifjú “aktivisták” is megjelentek a Királynék Városában. Ők azok, akik megalapozott “híresztelések” szerint óránként egy ezresért végeztek “közvéleménykutatást”, névvel címmel gondosan feljegyezve, hogy ki is a fideszes és ki nem. A választás napján még Mentoruk és Főnökük, Kubatov nertárs is feltűnt a “tetthelyen”. Ő azonban nem kommunikatívnak hanem konfrontatívnak bizonyult: amikor a Népszabadság munkatársai felfedezték őt, s interjút kértek tőle, rendőröket hívott rájuk, akik a “választási rend biztosítása” érdekében “kötelességtudóan” igazoltatták is a magukról megfeledkezett firkászokat (ebben személyesen vett részt Veszprém rendőrkapitánya!). Nem is beszélve arról, hogy az egyik szavazókör fidesznyik számlálóbiztosa a hivatalos névjegyzék alapján egy “magánlajstromon” pipálgatta ki a megjelenteket mindaddig, amíg a többiek le nem tiltották róla (ekkor nem jelent meg egyetlen rendőr sem, hogy “biztosítsa a választási rendet”).

Ehhöz képest mégis győzött a baloldali támogatottságú, de független (egykori fideszes!) Kész Zoltán. Ráadásul meggyőző fölénnyel (43%) és az “időközieknél” megszokott részvételt jóval meghaladó “látogatottság” (44%) mellett. Ő nem csak a “polgárosult” Veszprémben volt “győző”, de kiegyenlített küzdelmet folytatott a Maffiával és a Neonácikkal a “mindenképpen jobbosnak” elkönyvelt, “falusias” választókörökben is. Ráadásul összességében alaposan “rávert” mindenkire. Hogy miért? Nézzük csak!

Az egyik “oldal” most csak a vállát vonogatja, s mindössze annyit mond: Veszprém azt bizonyította, hogy “nem ülhetünk a babérjainkon“. A másik “oldal” viszont diadalittasan közli: “Győztünk! A kétharmadnak annyi! Kész!“. Ami pedig a legfurcsább, hogy lényegében mindkettőjüknek igazuk van!

A választás adatai ugyanis azt mutatják, hogy tényleg “dögleni” kezdett a Maffia. Sokkal rosszabbul áll, mint azt az országos felmérések mutatják. Nem csak a közismert mozgósítóképességével van már komoly baj, hanem az általános hangulattal, no meg a még 2012-ben “testre szabott” választási törvénnyel is. Utóbbi például most kifejezetten kontraproduktívnak bizonyult. Ha maradt volna a “régi”, most érvénytelen lenne az első forduló, s lenne egy második. Márpedig arra már bizonnyal össze lehetett volna kubatovolni annyi (Veszprémen kívüli) szavazót, hogy a tavaly áprilisihoz képest alig valamivel többen lévő, de rendkívül dühös és tömbben “fellépő” baloldaliakat le lehessen “nyomni”. Mivel ez a lehetőség már nem állt fenn, maradt az “osztozkodás”.

Veszprémben kiderült ugyanis, hogy a két “jobboldali” párt (Fidesz, Jobbik) hívei ugyan együtt többen lennének, mint a baloldaliak, de immáron egymás ellen dolgoznak. Holott a Jobbik eredetileg pont arra lett “kitalálva”, hogy a NER-be csatornázza a “radinacikat”. Ámde ez nem pont úgy sikerült, ahogy a “Giccsitáskás” elgondolta, hanem “túl jól”. Kitenyésztették a “sajátoldali ellenzéküket”, kihúzták a dugót a palackból és most nem tudják visszagyömöszölni. Mert a Jobbik néhány esztendeje “ráébredt” a saját erejére (alpári indulatok Fideszhez hasonló gerjesztése), s azóta nem csak “Jupiternek” képzeli magát a Dülledtszemű, de már Viktort is csak (a “saját gyermekeit” egyébként tényleg felfaló) “Saturnusnak“, a letűnő kor főistenének látja. Kit le akar győzni. Kinek helyét hamarost elfoglalhatná. “Saturnus” meg úgy segíti ebben “Jupitert”, hogy pánikjában és egyelőre még birtokolt hatalmával végrehajtja utóbbi szinte minden létező “Olymposi Programját“, kezdve a munkanélküliek rabszolgásításával, folytatva a szegregált oktatás bevezetésével, befejezve(?) a russzofil/xenofób dumák mérgező magjainak elhintésével!

Oka van “ünnepelni” most a Baloldalnak, de csak annyira mint a Jobboldalnak. Utóbbiak önmagukat győzték le, előbbiek pedig abban segítették “őket”, hogy végre nem csináltak semmit! A veszprémi mandátum ugyanis egyedül és kizárólag Kész Zoltán érdeme. Ő volt az, aki nem volt rest “terepen” lenni, hajlandó volt “leereszkedni” a Választóhoz, s ebben elkötelezett és önzetlen aktivisták segítették. Továbbá ő volt az, aki nem engedte, hogy a Hivatásos Ellenzék “személyiségek” és pártlogók formájában rátelepedjen. Tette a maga dolgát, köszönte szépen a segítséget, de egyébre nem tartott igényt, mert tudta: maga alatt vágná a fát. Hát nem is “vágta”, sőt, “növesztette” minden létező és szokásos karaktergyilkolászás és hatósági/bírósági “ellenszélben”. Példája azt bizonyítja, hogy ha ténylegesen lett volna nyerési szándék a tavaly áprilisi “Kormányváltókban“, akkor a célt simán elérhették vóna! De nem volt, inkább belemerültek az “én vagyok a hitelesebb/nagyobb” ostoba “fütyimutogató” játékába … talán nem véletlenül!

“Annyi” a Kétharmadnak? Igen is, meg nem is. Hiszen tényleg kevés olyan törvény van, amelyik az összes “képviselő” kétharmadával szavazható csak meg. Többségük ugyanis csak a “jelenlévők” minősített többségét követeli meg, azt meg ugyi nem nehéz elintézni, hogy az “ellenzék” egyes parlamenterei “véletlenül” pont akkor legyenek mondjuk “betegek”, amikor azt a vezéri igény megkívánja. Továbbá simán elképzelhető, hogy néhány jobbikos az elkövetkezendő hónapokban “rá fog döbbenni”, hogy pártja (jé!) bizony rasszista, amit meg ugyi ők “a továbbiakban nem vállalhatnak”. Mindez csak pénz, ígéret, tehát “meggyőzés” kérdése. Ahogyan az is, hogy egyik-másik ellenzékinek (mondjuk éppen pont Kész Zoltánnak) véletlenül “leeseik a létra az autója tetejéről” és ugyancsak véletlenül arra jár majd egy “kettős állampolgár” … avagy a mostani “kampány” szerint inkább egy “koszovói muzulmán megélhetési bevándorló”.

Nem lennék a tapolcai, ugyancsak időközi választás baloldali jelöltje. Immáron életveszélyes a dolog!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Advertisements

4 hozzászólás on “Kész! Kész?”

  1. bonhomme szerint:

    FideSS < kétharmad

    A Felcsúti Főgeci most
    romjaiban van nagyon,
    mert bandája kétharmada
    tegnaptól odavagyon.

    A tükörben szemközt köpi
    magát, s tépi a haját;
    még szerető asszonyának
    is ellátja a baját.

    "Ilyen csúfság hogy eshetett?
    Kubatovot kivégzem!
    Én kellettem volna oda,
    hogy a népet igézzem!"

    Most már késő, Geci pajtás:
    nincsen többé kétharmad,
    s ugyanigy a hatalmad is
    előbb-utóbb elporlad.

    A hatalmad masszív falán
    megjelent a repedés.
    Megmondjam, mi lesz a sorsod?
    A totális feledés.

    Nemzetközi porondon is
    önmagadat égeted,
    s bármit teszel, azzal már csak
    sietteted végzeted.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s