Hát ezért vagyunk alattvalók!

Éjfélkor rendőri erőszakkal lebontották a budapesti Kossuth téren nyár óta engedéllyel tüntető Ország Gyűlése Mozgalom két sátrát! Senki nem védte meg őket a magukat “demokratáknak” nevezők közül, mert senkinek nem jut eszébe Niemöller tiszteletes híres önkritikája. … Hát ezért vagyunk mi alattvalók!

Két magyar az legalább három párt – hangzik a talán sommás, de mindenképpen találó megállapítás. Hogy ki is ennek a szerzői jogtulajdonosa, azt sajnos nem tudom, de hogy nemzetgyalázásért feljelenteni “őt” nem lehet, az biztos. Nem köll ugyanis ahhoz történelemtudósnak lenni, hogy belássuk ennek igazságát. Ölég csak végig nézni a közelmúltunkat, abból is a Zemútötévet.

Most mindenért a Zorbán Ahibás. Az ő “bűne” az, hogy ebből az országból egy kicsiny, de annál bűzösebb nyomortanya, “pál(putyin)pusztai” demokrácia, “gumicsizmás” diktatúra lett. Ő volt az, aki néhány hónap alatt felszámolta a polgárjogokat, ellopta a manyup-pénzeket, a nyakunkba vágta a Tákolmányt, törvényesen elcsalta a választásokat. Ő a “felelős” azért, hogy idehaza már a koldusokat is kizsebelik a pártbárók, ő az oka annak, hogy se működőképes politikai ellenzék, se valóban független, a hatalmat ellenőrizni képes sajtó nem létezik.

Ez az általánosan hirdetett álláspont. Mármint a magukat bal/lib demokratáknak, független értelmiségieknek, civileknek hazudó tekintő, véleményformálgató megmondóemberek részéről. Pedig a helyzet az, hogy Orbán és “izmusa“, maga az egész Rendszer csupán végterméke annak, amit mi magunk (és őseink) itt, a Kárpát-medencében már időtlen idők óta művelünk. … Önmagunkkal! Leszármazottjainkkal! Ennek lényege: valahányszor csak esélyt kapunk a Világtól arra, hogy egy normális országban normális, polgári viszonyok és viszonylagos jólétben éljünk, néhány esztendei köldöknézés és sült galambra várás után el is vesztegetjük, a tényleges hatalmat a saját kezünkből egy ostoba diktátorra erőltetjük.

Létezik egy gyilkos hormon, melyet tartós és komoly stressz esetén a mellékvese kérge kezd termelni. A “kortizol” hatására gyakorlatilag felborul a szervezet teljes működése, a viselkedésünk szélsőségek (letargia, nagylelkűség, kicsinyesség, dührohamok) között kezd akár egyetlen órán belül is ingadozni, leáll az immunrendszerünk, a kisagy mozgásvezérlő funkciói károsodnak, izomremegések és az ezzel együtt járó “támolygások” jelentkeznek. Ha ez tartósan jelen van a vérünkben, akkor már csak az a kérdés, hogy egy gyors infarktus, vagy egy bármiféle rák végez velünk lassan és kínosan, avagy jön az Alzheimer-kór, s várhatjuk a Nagy Kaszást, a Megváltót éveken át.

Valami ilyesmi munkál a “magyarság” társadalmi “testében”, kollektív tudatában hosszú idők óta. Időnként képesek vagyunk a Nagy Cél érdekében összefogni, osztán ismét hatni kezd ez a “szociokortizol”, s a “tömbök”, a “sziklák” kavicsokká, porrá omlanak (lásd még: “Maroknyi székely, sziklik mint a porla…” – hehehe! … bocsánat!). Már az orbanizmus kezdetén is voltak nagyobb tüntetések, jöttek létre komolyabb mozgalmak (pl.: “Milla“). Osztán mi is lett a vége? Darabokra hullottak, mert a Szervezők nem a Közös Célt, hanem az Önmegvalósítást, a saját, szerintük nagyszerű és megcáfolhatatlan Igazságukat hajkurászták (Erről itt egy kitűnő interjú, mely a 168 Órában jelent meg! Sokat mondó, bár nem erre szánták.). Ugyanez vonatkozik a magukat “demokratáknak” tekintő hivatásos ellenzékiekre, pontosabban az ilyen pártokra (és sajtómunkásokra) is: látszólag kőkeményen harcolnak az orbanista rendszer ellen, miközben ennek kegyéből létezhetnek, ettől kapják a Köz pénzét, ennek a “bábszínháznak” a haknizó szereplői. Amikor pedig valaki(k) ténylegesen kezed(enek) csinálni is valamit, rögvest jön a fumigálás, a lenézés … persze csakis azután, hogy már megpróbálták alaposan agyonhallgatni az egészet (sikertelenül!). A következmény pedig az, hogy “Itt ül az (orbán)idő a nyakamon, kifogy az út a lábam alól. Akkor is megyek, ha nem akarok, …“!

Tavaly nyár óta tüntet folyamatosan az Országház előtt az Ország Gyűlése Mozgalom. Ez a “maroknyi székely” két sátorban ücsörögve éjjel-nappal “porlik, mint a szikla”, közben pedig “Arcom mossa eső és szárítja a szél…“, mert a “Novaja Kossuth Plosagy“-ról kivágták az összes fát. Engedéllyel teszik mindezt, hiszen a Mozgalom vezetője, Szabó “Tuareg” Gábor gondoskodott róla, hogy a “Demokrácia tere” legyen az a néhány négyzetméter, mely a parlament mögötti területen, sötétszürke gránitlapokból (made in Gánti Kőbánya?) kirakott részen található.

A Maffiahatalom kénytelen volt így őket elviselni, a honi sajtó pedig agyonhallgatni. Osztán, hogy már a német ARD-től kezdve a horvát állami televízió forgatóstábjáig szinte már mindenki foglalkozott velük, hát a honi sajtó is úgy gondolta: ideje ejteni erről is néhány keresetlen szót. Meg is történt január 26.-án, egy a hvg.hu oldalán megjelent rendkívül jól megírt, de gennyes kis lejárató cikkel, amely elsősorban “Tuareget” akarta karakter-gyilkolászni. Hogy ebből mi, mennyi és hogyan volt az igazság, azt nem vagyok hivatva megítélni. Ámde ha az újságíró ennyi mindent tud az OGYM vezetőjéről, akkor miért pont most, a sátoros tüntetés kezdete után hónapokkal tartotta szükségesnek közzé tenni az információit? … De nem is ez a lényeg.

A lényeg az, hogy tegnap éjfélkor, a Merkel-látogatás “biztonsági intézkedéseire” hivatkozva, egy rakás rendőr nekiállt elbontani az egyébként engedélyes tüntetés két sátrát. Mindezt Hajdú tektábornok, Orbán Viktor elő- és utánfutója, belberki testőrzője parancsára. Ez ugyan törvénytelen, lévén az OGYM-mel már korábban is meg lehetett beszélni az “okkal” történő “költözést” (ráadásul a “bontási határozat” életbe lépése pillanatában Tuareg mobilját is blokkolták “valakik”!), de ez nem érdekelt senkit!

Senki nem ment oda megvédeni egy törvényesen engedményes tüntetés törvénytelen felszámolását (erőszakkal történt “ideiglenes felfüggesztését”), mert itt mindenki csakis a maga elméleteivel, a saját pecsenyéje sütögetésével van elfoglalva, de közben tátott szájjal várja a “sült galambot”!

Azért, mert se a Hivatásos Ellenzéknek, se a tüntetéseket szervező, ilyen-olyan Civileknek nem jut eszükbe Emil Gustav Friedrich Martin Niemöller tiszteletes, az NSDAP korábban elkötelezett szavazójának híresen önkritikus mondatai:

Als die Nazis die Kommunisten holten,
habe ich geschwiegen,
ich war ja kein Kommunist.
Mikor a nácik elvitték a kommunistákat,
csendben maradtam,
hisz nem voltam kommunista.
Als sie die Gewerkschafter holten,
habe ich geschwiegen,
ich war ja kein Gewerkschafter.
Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szakszervezeti tag.
Als sie die Sozialisten einsperrten,
habe ich geschwiegen,
ich war ja kein Sozialist.
Amikor a szocialistákat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam szocialista.
Als sie die Juden einsperrten,
habe ich geschwiegen,
ich war ja kein Jude.
Amikor a zsidókat bezárták,
csendben maradtam,
hisz nem voltam zsidó.
Als sie mich holten,
gab es keinen mehr,
der protestieren konnte.
Amikorra engem vittek el,
nem maradt senki,
aki tiltakozhatott volna.

Hát ezért vagyunk mi, mindahányan Alattvalók, egy ócska bábszínház koszlott, nyomorgó “szereplői”! … Egyeseknek a Harminc Ezüstért!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Reklámok

4 hozzászólás on “Hát ezért vagyunk alattvalók!”

  1. […] Hát ezért vagyunk alattvalók! → […]

  2. […] Miért nincs “szegény demokrácia”? Azért nem, mert a demokráciához szükséges egy általánosan elfogadott szemlélet, viselkedési mód, amit nevezhetünk akár “tisztességnek” is. Egy tisztességes társadalom nem csak szorgalmasan dolgozik, becsületesen fizet adót, de szolidáris is. Azért szolidáris, mert ismerve saját történelmét, múltját pontosan tudja, ha megengedi, hogy egy bármiféle kritériumok (aktuális politikai mániák) alapján “kiválasztott” rétegétől az állama, a választott képviselőiből álló törvényhozása megtagadja a legalapvetőbb jogokat (hogy melyek ezek, azok csak “mennyiségben” változóak), akkor előbb-utóbb mindenki sorra kerül, s az “állam” a fejükre nő (lásd még Niemöller tiszteletes híres önvallomását!). […]


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s