Egy korrupt rendszer hazugsága

Dicsőséges Kormányunk majdnem legfőbb csúcsvezetője, Dzsentri Dzsoni, ez a kedvesnek aligha nevezhető, antipatikus fiatalember megnevezte a Legújabb Célt: “Minél kevesebben éljenek az államból!“. Ezt pedig a társadalmi kiadások további mérséklésével köll elérni, hiszen a Diktatúra egyik alaphazugsága szerint az állam messze a lehetőségein túl költ szociális célokra. Pedig csak arról van szó, hogy Nekik még több köll!

Az előző rendszerben, amikor Orbán Viktort és díszes társaságát még hírből sem ismerhettük (illetve pontosabban: más néven!), az egyik alapvető hazugság a “Teljes Foglalkoztatottság” volt. Ezt a “kapun belüli munkanélküliséggel” érte el a manapság nosztalgikusan emlegetett uralmi rendszer, ami azt a tévképzetet keltette a társadalom elsöprő többségében, hogy itt “csak az nem dolgozik, aki nem akar”. (Ez pedig tökéletesen alkalmas volt arra, hogy a Hatalom a “sokat ugráló” – értsd: aktív – ellenzékieket bebörtönzés nélkül különítse el embertársaitól. Hiszen elég volt csak feltenni őket a sehol nem alkalmazhatók listájára, s rögvest ki lettek közösítve, azaz nem számíthattak semmiféle szolidaritásra.) További, praktikus rendszerhazugság volt, hogy csakis a “valódi termelőmunkát” végző “munkásokat” és “parasztokat” nevezték “osztálynak” (a munkásokon belül a szolgáltatásokat végzők voltak a “határesetek”), míg az “értelmiséget” csupán egy “rétegnek”, melyet az osztályok “tartanak el”. Utóbbiak így a perifériára szorultak, tekintélyük (ezzel pedig a társadalomra gyakorolt hatásuk) elvileg alig volt több a nullánál.

A rendszerváltás után ez az általánosan elterjedt nézet nem hogy megmaradt, de még tovább is erősödött. Az, hogy az állástalanság egyenlő a munkakerüléssel (tehát a lustasággal, a társadalmon való élősködés szándékával) megrögzött vélemény volt(?) a szerencsésebb (tehát fejlettebb infrastruktúrájú) Fővárosban, valamint az észak- és nyugat-dunántúli régiókban. Mivel ide hamarabb telepedett be a munkahelyteremtő nyugati tőke, ezen különösebben nem is csodálkoztam. Amin azonban igen, hogy ez az elmélet ugyanilyen szilárdan tartotta magát az egyre jobban lecsúszó térségekben is: a korszerűtlen, tehát fenntarthatatlan (szocialista) nehéziparral és bányászattal “sújtott” Dél-Nyugat és Észak-Kelet Magyarországon, meg a zömmel a mezőgazdaságból (meg a feldolgozóiparból) élő, de szétkárpótolt keleti és dél-keleti megyékben is! Mindez annak ellenére, hogy az ott élők öléggé tisztában voltak a valós körülményekkel (saját bőrükön tapasztalhatták!). Dühüket azonban sikerrel fordították az országot “eladósító” és “vadprivatizáló” kommunisták, a tészeket “szétrabló” úgynevezett “Zöldbárók”, no meg persze a segélyen, tehát “ingyen” élő cigányok ellen.
(Egy észak-dunántúli ismerősöm húsz esztendőn keresztül hitte csökönyösen, hogy náluk azért élnek jobban az emberek, mert “itt mindenki dolgozni akar és tud is”, míg például “Keleten” csak “gyerekpotyogtató, munkakerülő cigányok, meg lecsúszott, alkoholista magyarok” élnek, akiknek derogál ásót és kapát fogniuk a kezükbe. Osztán úgy három esztendővel ezelőtt, amikor már náluk is kezdte éreztetni hatását az “Unorthodoxia”, azaz egymás után zártak be a cégek és mind nehezebb volt munkához jutni, annyiban revideálta korábbi álláspontját, hogy az ott tapasztalhatók kizárólag Orbán hibáinak eredményei, “Keleten” azonban … és a többit már ismerjük.)

Egy ilyen környezetbe robbant bele 2010-ben a kleptokratikus Új Diktatúra, amely a legbonyolultabb és legsúlyosabb problémákra is képes volt tőmondatos, “egybites” magyarázatokat adva, teljesen elvenni a társadalom maradék kis eszecskéjét. No meg lenullázni az egyébként is alig létező szolidaritását és a plusz végtelenig fokozva annak legrosszabb tulajdonságait/ösztöneit.

  • Magas a munkanélküliség?” – tették fel a kérdést. “Ez kérem azért van, mert a Bukott Baloldal eladósította és tönkre tette az országot!” – hangzott a válasz, majd rögvest jött az ígéret is: “Mi négy év alatt egymillió új munkahelyet teremtünk!“. “Hurrá! Tedd a dolgod Viktor és légy a mi igazságos királyunk!” – kiáltott fel akkor úgy 2,7 milliónyi Csodaváró, akik többségének osztán később már nem tűnt fel, hogy az a bizonyos “négy év” tízre növekedett, lévén megelégedtek a “magyarázattal”, miszerint a “válságot rosszul kezelő” Európa a hibás.
  • Tűrhetetlen, hogy ebben az országban százezrek élősködnek az adófizető társadalomból!” (később “a társadalom” át lett nevezve “Az Állam”-má) “Segély helyett munkát kell adni nekik, szolgálják csak meg a Zemberek (később a “Zállam”) által nekik nyújtott szolgáltatást!” – kurjantott fel ugyanezen Hatalom. “Igaza van!” – ordította vissza az egoizmusában felerősített, veszélyérzetében pedig eltompított Zemberek egy aktív kisebbsége. “Kaszát, kapát, ásót, lapátot és seprűt a kezükbe! Nekünk sem adják ingyé’ a fizetést, keményen megdolgozunk érte!“. … Közben pedig fel sem tűnt nekik, hogy az állatból emberré válás egyik legfontosabb “állomása” az volt, amikor a Közösség erősebb/potensebb tagjai gondoskodni kezdtek a gyengébbekről, a sérültekről, a magukat már önállóan létfentartani nem képes tagjairól, ennek megtagadása (pontosabban személyes teljesítményhez kötése) pedig sima visszafejlődés, antiszocializáció, az állati szintre való lesüllyedés.
De miért is tűnt volna fel nekik, amikor a maguk nyakára ültetett Hiénáknak pont ez volt a céljuk! … Hogy ők is hiénákká, pontosabban sakálokká és keselyűkké váljanak, akik a “Csúcsragadozók” maradékjaiból, a nekik felkínált “beteg állatokból” éljenek mindaddig, amíg a Csúcsragadozók azt megengedik!
(Egyik közelkörnyéki ismerősöm két esztendővel ezelőtt még hittel és meggyőződéssel verte a kocsmaasztalt a Közmunka bevezetésének helyessége mellett. Osztán egy esztendővel később, amikor már maga is “érintett” lett, s diplomásként utcát köllött sepernie, rögvest alább hagyott a vehemenciája. Amikor pedig őt is elküldték a hírhedt “napocskaszámlálós” tanfolyamra, ismét visszatért az asztalverős kedve! … Csak nem “pro”, hanem “kontra”.)

Most ott tartunk, hogy a Dicsőséges Hiénakormányzat (Alcsúti alatti) Alcsúcsragadozója, az a bizonyos “Ántipatikus Fiatalember” ugyi bejelentette, hogy még mindig túl sokan élnek az Államból, s ezek létszámát csökkentendő úgy 100 milliárddal köllene megkurtítani jövőre a szociális (no meg az egészségügyi és az oktatási) kiadásokat. Ezért osztán lecsippentünk úgy 13 milliárdot az egyébként majd’ tíz esztendeje “helyben topizó” családi pótlékból, bő hatot a gyesből (nehogy mán túlszaporodjon a magyar! … jut eszembe: a szülesztőgörcsben szenvedő KDNP véleménye?!), lenullázzuk a munkanélküli segélyt, de 2018-ra bevezetjük a teljes foglalkoztatottságot, hiszen több pénzt adunk a Közmunka-programra. Kevesebbet azonban a “csak érettségit adó” gimnáziumoknak, valamivel többet a szakképzőknek (ahol nem azzal köll foglalkozni, hogy bepótolják azt az alapismeretet, melyet az általános iskolákban nem vertek bele a hülye kölkökbe!). A felsőoktatásról pedig ne is beszéljünk! Ott is bevezetik a “piaci igények” szerinti képzést (Parragh nertárs fogja ezt évente meghatározni), a pazarlást pedig megszüntetik az Állam által kinevezett kancellárok (kik közül legalább az egyik anno, még polgármesterként, simán tönkre vágta az általa mesterkedett település komplett pénzügyeit és vagyoni alapjait!)

Az eddig megszokott viharos tapséljenzés azonban mintha elmaradni látszana. Mert ölég nehézkes dolog megmagyarázni, hogy ha “Magyarország jobban teljesít!” és itt minden annyira “csudijó”, akkor mi az ördögért szükséges újabb adókat kivetni és csökkenteni a szociális kiadásokat (közben pedig az éves költségvetés 44 százaléka köré növelni az állami működés fedezetét)? Arról meg mán’ nem is beszélve, hogy ha ennyire takarékoskodni kell, akkor mijafaszér‘ nyüzsög annyi államtitkár, helyettes államtitkár, meg miniszteri/miniszterelnöki biztos a kormányzat háza táján, mint amennyi? Miért telik a “jobban teljesítő”, de mégis szűkölködő kasszából milliós fizetésekre és miért nem mondjuk a szociális dolgozók, meg a bölcsődei gondozók átlagos nettó bérének minimum havi 100 ezer forintra növelésére? Miért köll az adófizetőknek bő 200 milliárddal finanszírozniuk a matocsysta MNB Hülyealapítványait és miért csak 136 milliárd jut idén az egyetemi hallgató kölkeink képzésére? Miért van az, hogy a Nemzeti Kormány szerint bár fussa 160 milliárd az újabb stadionokra, de sokallja a segélyekre idén fordított usque 70 milliárdot? És miért van az, hogy miközben 10 milliárdot akar beszedni a dohánygyáraktól, további 2-3 milliárdot a reklámoztató médiáktól, 6-7 milliárdot az “élelmiszerláncos” multiktól, simán lemond a kaszinók (és az elektronikus szerencsejátékok) 8-10 milliárdos áfájáról, nem szedeti be az élelmiszeripari áfacsalások évi 900-1000 milliárdját, az ebben tehetlenkedő(?) adóhivatali Nertársnőt pedig simán a posztján hagyja? Nem köllene esetleg a Korrupción megtakarítani legalább annyit, hogy ne zuhanjon immáron a “középosztály” is a létminimum, sőt, a nyomorszint alá?

Nem! Itt társadalmi igazságosság és általános közteherviselés van, nem pedig korrupció! – hangzik a Hiénahatalom öntudatos válasza. Szerintük az, aki mást állít, az csupán egy fecnilobogtató Gútfrend, egy Norvégbűnöző, akik a Legfőbb Közellenség “kottájából” muzsikálnak. Utóbbiról pedig immáron köztudható, hogy mint ellenzéki politikus, tudatosan és bevallottan a kormány megdöntésére szervezkedik! (Pfuj! Ahelyett, hogy együttműködne! Úgy, mint a Jobbik. Avagy a Lömpikék. … Hát nem?!)
(Aljas rágalom, hogy a Századvég csupán egy pénzmosoda, amelyik mindenféle érdemi munkavégzés nélkül kap milliárdokat a kormánytól! – körülbelül ezt állította Heim Péter, az inkriminált cég elnöke. A tehetségtelennek bizonyult devizaspekulánsból és befektetési bankárból lett Elnök szerint az, amit egykori munkatársa/beosztottja, Mellár Tamás állít, bizonyíthatóan hamis. Sem ő, sem pedig a Századvég-csoport soha nem vett részt semmiféle korrupcióban, Mellárt – aki egyébként egy rossz elemző – pedig csak azért tűrte meg évekig a munkahelyén, mert tekintettel volt a korára! … Kisebb legyecske a levesecskében, hogy a Századvég legutóbb egy olyan, az Egyesült Államokban folytatandó lobbitevékenységért nyert el 1,3 milliárd forint közpénzt, melynek pályázatát “egy bicikliző majom is megírhatta volna”, ráadásul a megrendelő-oldali elszámoltatója egy volt századvédes, jelenleg miniszterelnökségi hálámtitkár! … De hát rossz az, aki rosszra gondol! … Nemde?!)

Nem tudhatom, hogy ma este, a “Közfelháborodás Napján“, valamint azt követően, miféle kérdések fognak felmerülni. Csak bízom benne, hogy ezek is, ráadásul heteken, hónapokon át. Ha mégsem, úgy nyugodtan lehúzhatjuk magunkat a vécén! … Az utolsó ne feledje eloltani a lámpát!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Reklámok

17 hozzászólás on “Egy korrupt rendszer hazugsága”

  1. Zümm-Zümm szerint:

    “A kormány 2014. november 4-én, azonnali hatállyal elfogadta a Magyar nemzeti társadalmi felzárkózási stratégia II-t, Az egész életen át tartó tanulás szakpolitikájának keretstratégiáját, a Köznevelés-fejlesztési stratégiát, továbbá a Végzettség nélküli iskolaelhagyás elleni középtávú stratégiát. A gond csak ez, hogy senki sem tudja, mi áll bennük. Az Equity Méltányos Közoktatásért Egyesület elnöke, Vég Zoltán Ákos szerint a képviselők sem olvashatták el, úgy szavaztak, hogy nem ismerték a szöveget.”
    “Így azt sem tudni, hogy a kormány mennyire reagált a korábbi stratégiát érintő hatástanulmányokra, EU-s és egyéb nemzetközi megállapításokra, ugyanis például a korai iskolaelhagyás aránya olyan mértékben romlik, hogy Magyarország a korábbi vállalásait sem tudja tartani. Mint ahogy kérdés, hogy az ENSZ Gyerekjogi Bizottságának kormányt érintő kritikája bekerült-e – a szervezet több pontos is elítélte Magyarországot a gyerekszegénység, a minőségi ellátásokhoz való hozzáférés vagy a diszkrimináció területén.”
    http://hvg.hu/itthon/20141115_Ki_latott_engem__titkolja_a_kormany_az_e/#

    Hirdetés 10 év múlva európai újságokban:
    “Írni-olvasni alig tudó,nagy létszámú brigád jelentkezne kizárólag könnyű fizikai segédmunkára.A brigád létszáma cca.2,5 millió.Ha érdekel -Élelemért is dolgozunk- jeligére kérünk értesítést .Kizárólag videóüzenetet fogadunk ( írni-olvasni-számolni csak nehezen tudunk)”

    • szendam szerint:

      Én már semmin nem csodálkozom. … Avagy mégis?
      (“Doktor úr, én olyan bizonytalan vagyok. … Vagy mégse?”)
      Minden esetre: “ORBÁN TAKARODJ!” 👿

    • Gyula Schádi szerint:

      Én nem adom…….
      > Hazámat s hitem nem adom neked,
      otthonom elveheted,földönfutóvá
      tehetsz, eszem majd a koldusok
      kenyerét, könny nélkül sírok némán,
      hogy ne lásd a bosszúd örömét !
      A Hitem s Hazámat nem adom
      neked ..s ha kell érte imádkozni
      a templomba megyek! az ördög
      kezéből az ostyát is elveszem
      a templomot is lerombolhatod
      Ám a Hitem s Hazámat azt nem
      adom, értük ha kell ,hát harcolok
      zsarnok én véled NEM Alkuszom,
      hitemért s hazámért ha Isten azt
      akarja hát meg is halok,…..
      NE FELEDD Zsarnok! …hogy
      HITEM S HAZÁMAT néked nem
      adom! …mert én ITT SZÜLETTEM !
      nekem ez az otthonom!
      2015 O6. 19. (sksz )

      • Gyula Schádi szerint:

        Borzalmak éjszakája
        (migráns leszek….?(I. )
        Ahonnan majd jövök , ott éjszakánként
        fegyver dörög ,társam a félelem.amíg
        Te itt békésen csendben a csillagok
        fényét élvezed !… de én alvás helyett ,
        kunyhóm mélyén a sötétben surranó
        halk, gyilkos léptek neszét lesem ,
        Úgy Rettegek !
        ***
        Az éjszaka csendjét ,hirtelen megtöri
        a gépfegyverropogás, Kalasnyikov ugat ,
        s nyomában jár a halál! Kunyhóm ajtaját
        berúgja egy sötét alak, fegyver tusával
        arcomba csap,vér fröccsen, bakancsos
        lába tapossa zsenge,.ifjú hátamat!
        Vérzek, Reszketek!
        ***
        Körülöttem sírás ,.könyörgő hangok s
        jajveszékelés, Anyám s húgom sikolya
        az agyamba mar. mozdulnék segíteni,
        jaj de nem lehet,mert bakancsos talpa,
        fegyver csöve a tarkómba nyomva a
        földhöz szegez, kínomba öklömbe harapok.
        Férgek Ezek !
        :***
        Emberi torzók által , Anyám s húgom
        meggyalázva,tört bordákkal,vérző háttal
        a sötétben kunyhóm földjén térden állva
        a Teremtőhöz imádkozom,.Uram,kérlek
        mért nem szeretsz?-mert szegény vagyok?
        de én nem vétkezem ,ezt a szörnyűséget
        Te mért engeded?
        2015 .08. 22 (sksz )

  2. bonhomme szerint:

    Schádi Gyulának a facebook-ra, sok szeretettel:
    az alapanyag jó volt – én csak helyrepofoztam kissé a sorokat-rímeket.

    Ó, mondd…..

    Mondd, akarsz-e az én harcostársam lenni?
    Tömegtüntetésen Himnuszt énekelni?
    Mondd, akarsz-e ismét szabad ember lenni?
    Akarod a kormányt messze elkergetni?

    Mondd, akarsz őszinte, igaz szót hallani?
    Vagy inkább szeretnél társadra vallani?
    Kínzóidnak újabb adókat fizetni?
    Nem szeretnél inkább Viktornak izenni?

    Mondd, akarsz-e rendes, biztos munkahelyet
    megalázó, kamu, fals közmunka helyett?
    S a munkádért legyen nyugati a béred?
    Vagy a fizetésed fabatkában kéred?

    Mért tűröd e mocskot, mért lapítasz otthon?
    Nem hiányzik néked, mit elvettek – otthon?
    Miből fogod majd a fiad felnevelni?
    Nem kellene már a fidesznek felelni?

    Meddig sírsz, keseregsz, nyeled a könnyeket?
    Állj fel a fotelból, s űzd el a szörnyeket! /Tettek helyett bújod inkább a könyveket?/
    Nyisd ki végre – kérlek! -, füledet, szemedet!

    • bonhomme szerint:

      Hopp, elszúrtam a kijelölést az utolsó versszaknál:

      Meddig sírsz, keseregsz, nyeled a könnyeket?
      Állj fel a fotelból, s űzd el a szörnyeket! /Tettek helyett bújod inkább a könyveket?/
      Nyisd ki végre – kérlek! -, füledet, szemedet!
      Söpörjük el együtt a mocskot-szemetet!

  3. öregszeder szerint:

    “Minél kevesebben éljenek az államból.”
    Bakker, akkor ezek éhen döglenek! Ha ez megvalósulna, akkor mégiscsak van Isten!

  4. Schádi Gyula szerint:

    …az OGYM-k ajánlom !
    Ó mond…..
    Mond, akarsz a harcostársam
    —lenni?
    Tüntetésen Hímnuszt énekelni?
    Mond, akarod a kormányt messze
    —elkergetni?
    Akarsz e ismét szabad ember lenni ?
    Mond, akarsz TE igaz szót hallani
    —net adót fizetni?
    Gyermekedet,… itthon felnevelni ?
    Mond akarsz TE, rendes Munkahelyet
    —a közmunka helyet?
    Munkádért a béred is nyugati legyen ?
    Mond, Te mért LAPÍTASZ otthon ,
    —tűröd eszt a mocskot?
    Nem hiányzik néked,mit elvettek OTTHON?
    Mond, meddig sírsz ,keseregsz.
    –nyeled a könnyeket?
    Nyisd ki végre kérlek .füledet ,szemedet
    Söpörjük el együtt a MOCSKOT és SZEMETET !
    2014 . XI.10. (s.k.sz. )

  5. Gyula Schádi szerint:

    Te mindig…..
    Te mindig csak sírsz panaszkodsz,
    és mégis a zsarnokhoz ragaszkodsz
    a méh is kidobja a kaptárból a herét
    mond Te vajon mért nem cserélsz?
    éltedet éhen a nyomorban tengeted
    félsz, hogy mégis a zsarnokot élteted
    hazáját már rég elhagyta gyermeked
    neki nem jutott munka és egyetem
    tudd a jövőd felett neked kell döntened
    hallgasd figyeld hogy miről beszélnek
    kint az utcán a változást akaró emberek
    majd dühükben mint a méhek zsonganak
    Te indulj ,ne sírj mert akkor el jött a Nap
    méhek a kaptárban szorgosan takarítanak
    kidobják a sok zsarnok élősködő herét
    el ne feledd !..ez ország–kaptárban hogy
    TE VAGY A MÉH!
    3013. X.17, (sk.sz.k.)

    • Gyula Schádi szerint:

      Viktor imádók tósztja !

      Gyula Schádi‎Demokrata Oázis
      >>> Orbánnak rendületlenül légy híve
      Szijjártó Peti ,de Vigyázz! …mert a
      Parlamentben , Kövér is az ő szavát lesi!
      Hazudni kell most,éjjel és nappal drága jó
      Harrach Peti ! Ám ha el hibázzuk a NÉP ,
      meglásd kormányunkat,most darabokra
      szedi ,nem kell nekünk majd díszes
      temetés ,csak börtön és őr lesz majd elég !
      megástuk mink a Nemzet sírját, ám lehet,
      hogy mi esünk belé! Orbánnak rendületlenül.
      légy híve , Matólcsi tesi . ki a nemzet vagyonát,
      Azeri kötvénybe teszi!<<<
      2014. XI.12 . (S:K:SZ:)

  6. Gyula Schádi szerint:

    A tüntetések margójára !
    Gyula Schádi Én harcolok…..
    TE!….csak várj,tűrj csendben de én
    majd harcolok!
    mert ereimben ősi vér bugyog!
    TE!….csak örülj,hogy van még lakásod,
    kényelmes foteled!
    helyetted is majd én a zsarnoknak megyek!
    TE!….csak örülj,hogy van egy bögre tejed,
    szelet kenyered!
    én majd az egészet elveszem, mert jár nekem!
    TE!….csak várd ki.hogy mikor lesz a harcnak vége,
    s végre béke!
    én …MOST!….mert kell!….harcolok érte!
    TE!….csak ülj a szobádban,emlékszel?….
    úgy mint régen!
    DE!….ÉN harcolok, mert vágyom a fényre,
    hogy Szabad Emberként!–
    nézhessek az égre, emlékszel még?….
    úgy….mint régen!
    2011 · február 18., (S:K:SZ: )14:24, Tatabánya közelében
    TetszikTetszik · · Megosztom

  7. Gyula Schádi szerint:

    ISMÉT………
    (elég volt )
    Ismét utcán a NÉP, egy őszi nap
    párás ,ködös alkonyán,.miközben
    hullámzik a Tömeg.,,harsány kiáltás
    száll a fejek felett ! Vesszen a Kormány!
    közben a színpadon a szónok az Elit
    bűneit sorolja fel !…. TE akit a NÉP juttatott
    a trónra, gátlástalan turkálsz minden földi
    jóban,tiéd a szó, a hatalom ! a népnek
    maradt az éhség és fájdalom! ismerős a
    mondat mely .ismét zúg a fejek felett ,
    Vesszen a Kormány !….üvölti a tömeg.
    Én vagyok NÉP!…..a hatalmad azt
    Tőlem kaptad, most VISSZA VESZEM!
    mert kormány, te arra méltatlan vagy !
    2014.XI.28. ( S:K:SZ )

  8. Gyula Schádi szerint:

    Álmodok ,…
    Az utcákat én, ..már régóta
    nem járom,
    Szobámban ülök,..magamban ,
    magányban,
    Önmagamnak álmodok ,csendben
    egy szebb világot,
    Ahol békében nevelhetem fel,
    majd családom,
    Lesz otthonom, meleg lakásom,
    este ajtaját bezárom.
    Az asztalra sóhaj és könny helyett ,
    kenyér kerül.
    Ahol majd ha szólítanak, teszik azt,
    majd ,bizony emberül.
    Közmunka helyett,lesz munkahelyem,
    amiből megélhetek.
    Szabadon választott Iskolába járhat
    majd gyermekem.
    Az első diplomáját , az állam fizeti.
    másutt is így teszik.
    A végzős diákot munkahelyek várják,
    meg becsülik.
    Nem úgy mint mostani hazámban,
    messze elkergetik.
    Álmok és családok,egymásután sorra,
    romba dőlnek.
    Ám vannak emberek.kik mások verítékén,
    galádul dőzsölnek.
    Remélem reggelre, véget ér az álom,
    magamat megrázom.
    Az álomtól verítékes ingem, levetem,
    fogom, a sarokba vágom.
    Sokad magammal majd utamra indulok,
    a rab igát lerázom!
    2013, 04. 13. (s.k.sz.)

  9. Gyula Schádi szerint:

    Szabadnak születtem…….
    Én szabad embernek születtem,a
    szellem bennem most is szabad,
    le igázni nem hagyom magam!
    testem igába hajthatod!…ha tudod !
    Zsarnok !…előled én nem futok.
    hiszem hogy uralmad, elbukod !
    a nemzet haragja zúg–morajlik !
    dühe ,nem csillapul a Népnek addig,
    Amíg kenderkötél végét a hurokkal
    hóhér nyakadon, nem húzza szorosra!
    vesszen a zsarnok!…majd kiált a Nép,
    a Cirkusznak Vége !…neked el jött a vég!
    2012. (s.k.sz.)
    Tetszik · · Megosztom

  10. Gyula Schádi szerint:

    Meddig tűröd még ?
    >> Mond , meddig tűröd még
    nyakadban a jármot ?
    Barmokkal járod együtt
    a végzetes táncod ?
    Üvöltve sírsz, hogy nehéz
    már a teher !
    A zsarnok, törvény ostorával
    téged, mint állatot terel!
    Mond,… meddig tűröd még
    nyakadban a jármot ?
    Meddig játszod a medvét
    s járod a táncot ?
    Mikor mondod végre, már
    elég volt a táncból !
    Elég volt a járom cipelésből
    Legyen elég végre a hitegetésből !<<
    2015 01.10 . (s.k.sz )
    Tetszik ·


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s