Ihol két “nemfecni”!

Miközben pártjuk és kormányuk semmit nem bizonyító papírfecninek nevezte az USA nagykövetsége által még a múlt héten átadott emlékeztetőt, önmaga prezentált önmaga ellen két, fejléces, pöcsétes, dátumos és aláírt dokumentumot arról: Magyarországon a Törvényhozás és a kormányzat normál üzemmódja a korrupció, annak is a leggusztustalanabb, azaz az államilag menedzselt és legalizált fajtája. Ihol a két “nemfecni”!

Még csütörtökön történt, hogy Magyar Levente, a Miniszterelnökség hálámtitkára (egyik a számtalan, semmirevaló kenyérpusztító közül), kivonult az Országgyűlés épülete elé (gondolom azért, nehogy a műemléknek számító épület plafonja reáomoljék), meglobogtatott két A/4-es lapot mondván: mindössze ennyi az Egyesült Államok úgynevezett bizonyítéka az állítólagos magyarországi korrupciókról. Se fejléc, se dátum, se pöcsét, se aláírás! “Ez csak egy fecni!“, amire fölösleges időt pazarolni! – vélekedett másnap reggel a nemzet csüngő hasú Vezénylő Tábornoka, beülvén a szokásos pénteki Szokásosba.

Pro forma, a két alaknak igaza van abban, hogy az Államok nagykövetsége által nekik átnyújtott papírokon valóban nem szerepelnek az általuk hiányolt külsőségek. Ámde az nem is egy hivatalos okirat volt, mindössze egy emlékeztető arról: az elmúlt két esztendőben(!) a Képviselet hány alkalommal fordult a tudomására jutott korrupciós és adócsalási esetek okán az illetékes magyar szervekhez – minden létező érdemi eredmény nélkül. Továbbá ebben az olvasatban e két oldal valóban nem annak bizonyítéka, hogy az Államok (illetve annak budapesti missziója) szerint melyik államhivatalnok, avagy kormányközeli “üzletember” mikor, hogyan, miként és kit akart korrumpálni, avagy adót csalni. Ámde kitűnő okadata annak például, hogy a CÖF/CÖKA avatott szóvivője, a magát alkotmányjogásznak nevezni merészelő ifj. Lomnici Zoltán – honorábilis édesapja egy kicsivel több emberséget is beleverhetett volna a kölökbe! – lényegében alaptalanul jelentette fel a “bejelentési kötelezettség elmulasztása” okán az “ismeretlen Goodfriendet

Ámde térjünk csak vissza a Lényegre! Nevezetesen arra, hogy léteznek-e bizonyítékok az államilag menedzselt és a törvényhozás szintjére emelt általános korrupcióra? E kérdésre pedig egyértelműen “Igen” a válasz, hiszen elegendő csupán végigböngészni azokat a személyekre/cégekre szabott jogszabályokat (a hírhedt “Lex“-eket), melyeket a maffiaállampárti kormány iniciatívájára a maffiaállampárti parlament Kétharmada kiprodukált magából a 2010-es, “Alkotmányos Puccs” óta. Mivel ilyeneknek se szeri, se száma, korlátozzuk a “keresést” az USA által is kifogásolt “Trafikmutyira“, azon belül is az ehhöz kapcsolódó két, e héten napvilágot látott legújabb díszpéldányra!

Az első “nemfecni”

A legújabb Zezerharmad egyik avatott parlamentere, bizonyos Szatmári Kristóf a napokban arra a következtetésre jutott, hogy a Magyarországon dohánytermékek előállításával és forgalmazásával foglalkozó cégek nem eléggé veszik ki részüket a közteherviselésből (mer’ az ugyi minálunk a Legfőbb Szempont!) annak okán, hogy egészségkárosító termékeik miatt az állam jelentős összegű költségvetési pénzeket kénytelen az ezek okán kialakult betegségek kezelésére fordítani. Az igaz ugyan, hogy ilyen címen az állam már régóta szed adót ezen cégektől, ámde ebből néhányan nem a Szatmári megfelelő mennyiséget fizetik be. Ezen súlyos hibát pedig azzal lehetne a “legigazságosabban” orvosolni, hogy az érintett vállalkozásoktól a letagadhatatlan nettó árbevételük alapján szednének be (sávosan) egy sarcot. Ennek minimum-összege 30 millió forint, egyébként pedig 30 milliárdig 0,2%, attól 60 milliárdig 2,5%, az afölöttiből pedig 4,5%.

Első pillantásra ezen különadóval nincs is semmi baj. A dohányzás ugyanis tényleg fokozott egészségügyi kockázatot jelent, az emiatt kialakuló (szövődményes) betegségek gyógyítása/kezelése pedig valóban jelentős összegeket emészt fel. (Pontosabban emésztene, ha a Dicső Kormányunk nem csökkentené évről-évre az egészségügy rendelkezésére bocsátott állami forrásokat, kilométeresre növelve így a várólistákat, no meg minimum csomolungmányira a kórházak adósságait!). A sarc mértéke sem tűnik igazából nagynak, hiszen mi az a pár százalék ahhoz a sok tíz-százmilliárdhoz képest, amit ezek a “Rákkereskedők” évente bezsebelnek. Ráadásul ez csupán (állítólag) egyszeri, kizárólag 2015-ben lerovandó teher, amit meg pláne ki lehetne bírniuk. (Hogy miért csak “egyszeri” a dolog, azt nem tudom. Valószínűleg az lehet a helyzet, hogy Széles Gábor, a közismert “feltaláló” terjedelmes hátsó zsebében már ott lapul az a “recept”, mellyel a dohányzás kifejezetten egészségessé válik. Hát nem?!)

Ámde a helyzet az, hogy a minimálisan befizetendő összeg legalább két kisebb céget biztosan tönkre (Pannon Tobbaco és Kretek Kft.) tesz, az “RTL Klub”-osra sikeredett “sávozás” okán pedig a két legnagyobb befizető a Philip Morris (várhatóan 6,4 milliárd az 1,2 milliárdos tavalyi nyereségéből!) és a BAT Pécsi Dohánygyár (3,4 mlrd. a tavaly elszenvedett 12,8 milliárdos vesztesége mellé). A legkevesebbet pedig a Continental fizeti majd, kalkulálhatóan 46 milliót (tavalyi nyereség 260 milla!).

Hogy az utóbbinak miért csak ennyi? Rosszindulatú feltételezések szerint azért, mert a hódmezővásárhelyi székhelyű Continental tulajdonosa, bizonyos Sánta János nem csak nertárs, de a város egykori polgármesterének (na, ki az?!) régi haverja. Olyannyira, hogy a meg nem nevezett Haver által beterjesztett “Trafiktörvény” is a cégvezető úr saját számítógépéből sántikált ki (Brüsszelbe is), majd ugyanezen illető lett annak egyik legfőbb nyertese, haszonélvezője. Ugyanakkor a két, legjobban megsarcolt vállalkozás pedig (PM és BAT), teljesen véletlenül amerikai tulajdonban van. Ha ezeket a puzzle-darabokat összerakjuk és kellően rosszindulatú, tehát “amerikás/gúdfrendes” Rágalmazók vagyunk, rögvest kikerekedik a dologból egy, a nevezett kormánypárti képviselő “úr” által aláírt, lepöcsételt, feldátumozott és fejléccel is ellátott BIZONYÍTÉK (tehát egy “Nemfecni“!) az egyébként nem is létező korrupcióra! (További csavar a dologban, hogy Kristófka ezen sarc alól csakis a trafikokat mentesíti. Márpedig az öléggé közismert dolog – erről itt egy jó infografika! – , hogy Szatmári nertárs, valamint Kedves Családja 12 “nemzeti szivoldában” érdekelt, Sánta pedig ÖTSZÁZban! … Hát “Jóbarát” az, sőt, egyenesen Cöfellenség, aki ezek után rosszra gondol!)

A második “nemfecni”

E hét keddjén Dicsőséges Kormányunk úgy döntött, hogy egy kicsit átbuherálja a már eleve és általa átbuherált dohánypiacot. A rendkívül “ötletes” elképzelés szerint, miután a dohányos cégeket jövőre megvágják úgy jó 10 milliárddal (lásd fentebb!), még egy púpot raknak a hátukra azzal, hogy a piacra beállítanak egy új szereplőt. Ez pedig nem más, mint a minden megyébe letelepítendő “Dohánykiskereskedelmi-ellátó“, amely a saját területén kizárólagos joggal rendelkezne a dohánygyárak és a -nagykereskedők, valamint a kiskereskedők (trafikok) közötti, megrendelői kapcsolat létrehozására. Természetesen egy országos és kizárólagos cég égisze alatt. Hogy erre miért van szükség, azt a törvényjavaslat csak szűkszavúan (egészen pontosan semmivel sem) indokolja. Csupán a címéből lehet következtetni arra, hogy valamilyen oknál fogva a kormányzat további “integráció” alá akarja vonni a dohánykiskereskedelmet. … Mijafaszér? … Hát ez sem derül ki. … Szokás szerint: “CSAK”!

Ámde az már kiderül, hogy a javaslat szerint ez a (megyei kirendeltségekkel rendelkező) jövendőbeli vállalkozás alacsony költségű, csekély kockázatú, de magas profitot termelő cég(hálózat?) lesz. Hiszen “neki”, a területileg érintett trafikoktól “hozzá” kizárólagosan (lokális monopólium!) befutó megrendelések után a kiskereskedőnek 15 napon belül köll fizetnie. Ugyanakkor a megyei ellátó akár három hónapig is ülhet a dohánygyár/nagykereskedő számláján, amivel évente cca. 4 milliárd forintnyi tiszta haszonra tehet szert. Ehhöz járul még a zárjegyen szereplő eladási ár 3 százaléka, ami további 12 milliárdot jelent (évente 400 milliárdos, általános forgalommal számolva)! Az így összegrundolt, országosan és évente kb. 16 milliárdból ha kifizeti a raktárát, az alkalmazottjait, minimum 6, de inkább 8 milliárd bruttó, tehát adózás előtti haszon marad a markában. … Minimális befektetéssel, törvényben rögzített, területi (de valójában országos) monopóliummal és ugyancsak a “de lege lata” teljes mértékben kiküszöbölt kockázattal.

Vajon melyik vállalkozás ülhet majd be ebbe a tutiba? A javaslat szerint (feltéve, ha az Állam nem él az “első éjszaka” jogával), akkor bárki, akit az illetékes szakminiszter hajlandó meghívni a hirdetés nélküli pályázatra. Ámde ezen államhivatalnok kezét is megköti az a szigorú szabályozás, miszerint a pályázó magáncég:

  1. legalább 15 esztendeje foglalkozik dohány-nagykereskedelemmel;
  2. soha nem volt 500 ezer forintnál nagyobb köztartozása;
  3. 2005 óta soha nem büntették meg 20 millió forintnál nagyobb összegre!

Ezen szigorú paramétereket figyelembe véve, az ezt teljesíteni képes egyetlen, magyarországi cég neve máris kihullik a “gép” nyílásán, s a cetlin az szerepel, hogy “Continental“! Az első két követelményt a BAT és a Philip Morris is teljesíteni tudná, ámde a harmadikat már egyikük sem. Az előbbi 2009-ben, az utóbbi pedig 2007-ben kapott a limitnél jóval magasabb GVH-bírságot bizonyos, “tiltott promóciós tevékenységért”. Ugyanakkor a Continental (melynek tulajdonosáról és “kapcsolatáról” már az előző alcím alatt is “értekeztem”) ilyen ügyekben olyan tiszta és hófehér, mint a frissen hullott hó!

A Javaslat megszövegezőinek figyelmét ez a körülmény minden bizonnyal elkerülte: csakis a legteljesebb cégmegbízhatóságot tartották szemük előtt! Feltételezem (hehehe!) ugyanis, hogy a kodifikálók tisztában volta azon, Magyarország által is parafált nemzetközi (uniós) szerződésekkel, miszerint az állam, mint piaci szabályozó, köteles verseny- és szektorsemlegesen működni azaz, senkinek és semmiféle módon nem biztosíthat olyan előnyt, mely a hatályos törvények szerint bárki számára el nem érhető!

Mivel Dicsőséges Kormányunk immáron ötödik esztendeje mást sem állít, mint hogy ez a Magyarország (mínusz Köztársaság) egy Virtigli Jogállam, így nem tudok mást feltételezni, mint hogy ez a körülményesen megfogalmazott (és csak a kijelölt cég nevét nem tartalmazó) jogszabálytervezet kizárólag valamiféle átmeneti, és “megfelelő körülmények” (újabb amerikai felröffenés) fennállása esetén simán módosítható tévedés csupán. Ellenkező esetben ugyanis egy “amerikás/gútfrendes” Rágalmazónak köllene lennem, aki ebben a fejléces, dátumozott, aláírt és pöcsétes Javaslatban egy újabb BIZONYÍTÉKÁT látja az egyébként nem is létező, kormányzati szintre emelt és legalizált KORRUPCIÓnak!

Ámde félre a tréfával! Ez a két, ezen a héten (orbánmetszéssel) világra segített törvényjavaslat AZ, AMI! Tökéletes beismerése, fejléces, datált, aláírt és lepecsételt BIZONYÍTÉKA annak, ami itt már legalább 2010 óta folyik, s amelyet az Orbán-féle maffiakormány mindenféle ótvaros, karaktergyilkos, mellébeszélős propagandával igyekszik leplezni! Természetesen tudom, hogy még EZT is képesek lesznek megmagyarázni és lesz néhány százezernyi Agyalágyult Idióta, aki azt el is hiszi (hiszen a Hívő számára Isten létezése nem lehet vita tárgya). Ámde mi van a Többiekkel? Velünk? A nyilvánvaló Többséggel?!

Az Egyesült Államok, akármennyire is “Goodfriend”, csak “Hálót” adhat a kezünkbe. Helyettünk azonban nem foghatja ki a “Halat” … abból a mocsárból, melyet mi csináltunk önmagunknak!

… és ezt …

szendamondja!

Advertisements

3 hozzászólás on “Ihol két “nemfecni”!”

  1. anonymand szerint:

    Kötözködős természet vagyok, ismerhetsz már kedves szendam!

    “Pro forma, a két alaknak igaza van abban, hogy az Államok nagykövetsége által nekik átnyújtott papírokon valóban nem szerepelnek az általuk hiányolt külsőségek.” – erősen megkérdőjelezném, hogy pro forma igazuk van-é?
    Pro primo: honnan tudod, hogy nem három lapot kaptak, a kísérőlevél (pöcsétes, alásírásos) melléklete volt csak a lobogtatott 2 db. A4-es?
    Pro secundo: a “non paper” eljárásban általában szokás-é a pecsét, aláírás?
    Elviekben ez egy olyan hivatalos eljárás, ami nem hivatalos, olyan jegyzék, ami nem jegyzék, stb.
    Pro tertio: ha te mondasz nekem valamit, van-é aláírás, pecsét? Ha nincs, attól a tartalma lehet-é informatív?

    És végül, csak érdekesség kedvéért jegyzem meg, egy aláírás nélküli “fecnin” kifogásolták, hogy a lobogtatott oldalaknak még a hátoldalát sem írták alá, az pedig nálunk minimumszint…

  2. emigrant szerint:

    Az új dohányelosztók valójában a virtigli sóhivatalt jelentik, azzal a különbséggel, hogy nem magát az államot, hanem egy magáncéget hoznak monopolhelyzetbe. Így kell egy adónemet közvetlenül magánzsebbe beszedni. Na ezt hívják extraprofitnak, mostanában úgyis sokan találgatják a szó jelentését. Ez az “orbánmetszés” kifejezés nekem nagyon tetszik. Az írás ettől eltekintve (is) kitűnő.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s