Papírtigris vigyorog

Rogán Antal, a budapesti “Ötker” egykori polgármestere, a Maffiaállampárt jelenlegi, országgyűlési frakcióvezetője immáron “nyugodtan alszik“. Hiszen van nekije egy senki által nem látott (és soha nem is látható) NAV-papírja arról, hogy vagyonosodásával minden a legnagyobb rendben! … Papírtigris vigyorog! … Bele a pofánkba!

Rogán Antal egy igazi “Kistigris“! A ma negyvenkét esztendős Tóni hatalmas ugrásokkal (és kimeresztett karmokkal) haladt előre a “ranglétrán” (Q.V.: lásd itt!). A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen “valakik” tehetségesnek gondolták, így diplomájának 1995-ös megszerzése után óraadóként(?!) az Alma Mater falain belül maradhatott. Közgazdászi pályafutása azonban ezzel le is zárult, lévén Tónió a közéleti érvényesülést tűzte ki az akkor még szemüveg mögé rejtett “optikai érzékelői” elé.

Ebben is sikeresnek bizonyult. Miután alapító tagja volt a leendő Maffiapárt ifjúsági szervezetének, el is nyerte annak alelnöki funkcióját (1997). Egy esztendővel később pedig be is költözhetett az Országgyűlésbe, ahol már ’99-ben (egészen 2007-ig) pártja frakcióvezető-helyettese lehetett, 2006-tól pedig Budapest V. kerületének polgármestere (valamint és ezek mellett számos egyéb, nagyon fontos funkciók betöltője).

Jelen “felállás” szerint ő a Maffiaállampárt országgyűlési frakciójának vezetője, illetve számos, eddigi jövedelmeivel egyáltalán nem indokolható ingó és ingatlan vagyontárgy büszke tulajdonosa. Megemlítendők még a “jövedelemtermelő tevékenységgel” egyáltalán nem foglalkozó neje birtokában álló “egyéb” vagyontárgyak is, de ez ebben az esetben csupán “mellékes”, hiszen ki az a hülye (a kádéjenpés Rubovszky Györgyön, no meg a fidesznyikekre bármikor szavazni hajlandó “mezeieken” kívül), aki elhiszi, hogy Toncsiné mindezeket a tűpénzből, meg a családi pótlékból takarékoskodta össze? (Kézenfekvő párhuzam: Orbánné Lévai Anikó!)

Tartom annyira Olvasóimat, hogy most ezt az egészet ne kezdjem részletesen ismertetni. Lényege mindössze annyi, hogy Tónió Pasa parki Szerény Lakja, az idén tavasszal beállt “hirtelen felmelegedés” következtében tökéletesen demonstrálta a fizikából ismert Hőtágulás Törvényét. Ahogy egyre melegebb lett (Tóni gallérja mögött is!), úgy vált mind terjedelmesebbé az a bizonyos lakóparki ingatlan: kicsinyke, alig 147 m²-es legénylakásból kissé nagyobbá – magánterasszal, asszonylakással, meg a fene tudja mivel még.

A “Sajtó” (ilyesmire még) érzékeny része persze kísérletet tett az úgynevezett “Rogán-féle Ingatlantágulási Egyenlet” levezetésére. Ezen törekvésében pedig jelentős iniciáló körülmény volt, hogy éppen akkor zajlott az a jelentős, a Maffiaállampárton belüli (nehéztüzérséget is felvonultató) háború, mellyel Tónió és Dzsentri Dzsoni akarták eldönteni azt, hogy melyikük lehet “A Főkormányzó Úr Személye Körüli Miniszter”.

A “Háború” még tavasszal véget ért. Dzsoni lett a Főalfőnök. Tóni meg most parkolópályán kering az ő Napkirálya körül és arra vár, hogy Janó-üstököst magába szippantsa a Központi Égitest, azaz a Fekete Lyuk, majd ezek után ő foglalhassa el a helyét … persze hasonló pályát befutva.

Ámde annak “Utórezgései még mindig éreztetik hatásukat. Lévén Tóni anno úgy védekezett az őt ért “nemtelen vádak” ellen, hogy kijelentette: vagyonosodási vizsgálatot kér önmaga ellen … a NAV-tól. Amelyik ilyesmit csakis akkor folytathat le (saját kérésre!), ha az érintett önmagára terhelő nyilatkozatot tesz!. Tett ilyesmit a mi Tónink? Nem! A NAV így megvizsgálhatta őt? Nem!

Ennek ellenére Tóniónak “Papírja” vagyon! Arról, hogy a Vagyon az jogosan vagyon! … Szerinte!

A bathi Mrs. Smith,
kinek paripája tigris,
Odafelé még ő van felül,
visszafelé már ő van belül.
És vigyorog a bathi tigris!

Vigyorog a Papírtigris is. Bele az orcánkba. Szemérmetlenül. Úgy, ahogyan a Többiek is!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Reklámok

4 hozzászólás on “Papírtigris vigyorog”

  1. anonymand szerint:

    Kedves szendam!

    Úgy látom, hogy te nem nagyon tartod sokra a “politikusokat”, ráadásul áldozatos munkájukkal maguknak biztosított jólét is birizgálja a csőrödet.

    “Ennek ellenére Tóniónak “Papírja” vagyon! Arról, hogy a Vagyon az jogosan vagyon!” – igaz!

    Én, lelked megnyugtatására, egy-két érvvel alátámasztom Tónió, az egyszerű, hétköznapi frakcióvezető vagyonosodásának hátterét.
    Közkedvelt frakcióvezetőnk faluban született, talán Európa leggazdagabb falujában (ebben azért nem vagyok biztos, ezt ne vedd ténynek, ez vélemény). Ez tehát jó kiindulási alap.
    Aztán ott volt az egyetem, ahol már igen fiatalon sikerült óraadóvá avanzsálnia. Azt remélem még te sem vitatod, hogy a világon párját ritkítóan magas hazai óraadói díjazás a jó indulás után milyen lendületet adott a gyarapodásnak.
    És eljöve 1998, amikortól Tónió képviselő lett. Bárhogy számolom is, ez 16 év. 16 év kőkemény munka, persze nem ingyen. Szerény havi egymillió forint fizetéssel becsülve ez (16*12=192) majd kétszázmillió forintot jelent.
    Azt is tudnod köll, ha eddig nem sejtetted volna, hogy egy Fideszes politikus (az átlag, mondjuk) a havi fizetésének nagyjából másfélszeresét tudja félretenni, megtakarítani (én a lezsírozott PPS géppisztolyomat takarítanám meg, de nem érek rá, mert neked írok).
    És akkor még szót nem ejtettünk a családról.
    Feleség: tűpénz.
    Gyermekek: az állam által nyújtott, minden magyar embert megillető támogatás.
    Szülők, akik rendkívül sikeresek voltak, vannak és lesznek a meggazdagodott politikusoknál.
    Kurz und gut!
    Te magad írod, hogy Tóniónak “Papírja” van. Nyilván állampapírra gondoltál, jó kis hozadékkal.
    Kiadásai minimálisak. Most is csak nagy nehezen szánta rá magát, hogy herdáljon.
    Az újságban olvastam, hogy “A választások után elégtételt fog venni”, addig nyilván még gyűjtenie kell rá…

  2. bonhomme szerint:

    Ez ugyan ‘Szíjj, ártó!”-ról szól, ámde bizonyos elemek – no meg a nevek – csereszabatosak:
    http://fsp.nolblog.hu/archives/2014/10/09/Peticica_hazikoja/


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s