Gyeplő a lovak között

Tegnap délután egyik barátom, az idei három választás, de különösen a múlt vasárnapi eredményeit kommentálva érdekes következtetésre jutott. Szerinte az eddig történtek azt bizonyítják, hogy a magyar társadalom teljesen kifáradt, s egyfajta passzív, de tömeges öngyilkosságra szánta el magát. … Van benne valami.

Nézzük csak meg, milyen kép tárul elénk! – kezdte elemzését ez a középkorú tanárember. “A társadalom épelméjűnek nevezhető többsége egyszerűen bedobta a törölközőt. Nem bírván tovább a rikácsoló ostobák hülye ‘érveinek’ kakofóniáját, behátrált a saját házába/lakásába, magára zárta az ajtót (kettőre!), s a behúzott függönyű ablakon át, végzetébe beletörődő nyugalommal szemléli, mint vezeti végig az utcán (fel a vágóhíd rámpájára) a semmit nem értő, de csodára váró emberek birkanyáját néhány főkolompos, akik közül egyesek a legsúlyosabb elmebaj nyilvánvaló tüneteit produkálják, mások pedig egyszerűen csak gerinctelen karrieristák. Hát nem olyan ez, mint egy tömeges és passzív öngyilkosság?! Nézz csak utána, egyes helyeken miféle alakokból csinált polgármestert az úgynevezett jogosultaknak alig harmada-negyede!

Utánanéztem, s valóban találtam néhány tényleg elképesztő esetet. Olyan településeket, ahol a helyi lakosok egy csekélyke, de roppant aktív kisebbsége, ilyen vagy olyan okoknál fogva, de teljesen alkalmatlan, és/vagy méltatlan jelöltek kezébe adta a polgármesteri pecsétet. Most csak három példát fogok kiemelni, de aki szorgalmas és van kedve hozzá, százszám bukkanhat hasonlóakra.

Érpatak az ország egyik legelképesztőbb települése. Ha csak átutazunk rajta, avagy megállunk ott egy rövid időre, valószínűleg semmi különöset nem fogunk tapasztalni. Kivéve, ha a véletlen összehoz minket Orosz Mihály Zoltánnal, a község polgármesterével. Az átlagember szeme legelébb is azon kerekedhet ki, hogy ez a községmajor időnként a legelképesztőbb gúnyákat képes magára ölteni. Hol amerikai tengerészgyalogosnak (terepfoltos gyakorló, rohamsisak), hol pedig hímzett, operett-Ludas Matyinak “álcázza” önmagát, ami már csak azért is nevetséges, mert valójában utálja a jenkiket (is), polgármesterként pedig igazából Döbrögiként viselkedik.

A pasas egy 2006 előtt rendezett időközi választások eredményként ülhetett be először a község polgármesteri székébe. Ezt az általa “kidolgozott”, majd programként meghirdetett “Érpataki Modell“-lel nyerte el, melynek lényege: a rászorultsági alapon járó segélyeket csakis olyanok kaphatják meg, akik a törvényben meghatározottakon kívül, bizonyos helyi, természetesen Orosz által előírt követelményeknek is megfelelnek. Ezen kritériumok maximálisan találkoztak a község (nemcigány!) lakosainak egyetértésével, ugyanakkor teljes antagóniában álltak az akkori állam (A “Zemútnyócév”) általános jogszabályaival.

Utóbbi, valamilyen furcsa oknál fogva, egyáltalán nem zavarta az önkormányzat törvényes működését felügyelni hivatott megyei államhivatalt. Így Orosz Érpatakból egy magánkirályságot csinálhatott, egy olyan enklávét(!), amelynek területén belül csak korlátozott mértékben (a polgármester éppen aktuális mennyiségű józan esze, belátása szerint) érvényesülhettek a Köztársaság törvényei.

Osztán jött a Második Orbán-kormány, s ezt a Jobbik által átvett Érpataki Modellt tulajdonképpen lenyúlva, törvénnyé tette a maga “Segély helyett munkát!“-jelszavú Közmunka-programját. Ám ez a “siker” végképp kiolvasztotta az Orosz agyában már eleve rosszul működő biztosítékokat. Mivel így “országos tényezőnek” kezdte vélni magát, elindította a beöltözős performanszait, ráadásul ostobaságait már nem csak Érpatak cigányaira, hanem az őt korábban támogató nemcigányokra is ráeröltette … nemritkán “szelídnek” csak eufemisztikusan nevezhető erőszakkal. Félni is kezdtek tőle, s korabeli értesülések szerint szinte mindenki szeretett volna egyszer s mindenkorra megszabadulni eme Elszabadulttól, ráadásul Érpatak, valahányszor az újságok címlapjára került, hát nem a “Modell” tökéletessége, hanem a polgármester elmebajos tökéletlenkedései miatt.

Ezek után az épelméjű ember arra gondolt volna, hogy a múlt vasárnapi választásokon még Floki kutyának is nagyobb esélye lett volna a polgármesteri poszt elnyerésére, mint Orosznak. Ámde ehelyett mi is történt? Orosz valóban meggyőző fölénnyel, a második helyezett (fideszes) riválisánál majd’ 50 százalékkal több (337) szavazatot szerezve, negyedjére is Érpatak polgármestere lehetett!

Miért? Hát ez egy jó kérdés. Lehet persze magyarázni az egészet a “megfélemlítéssel”, de én inkább Albert Einstein blogom mottójául választott bonmotjára szavaznék!

Ózd az ország egyik legreménytelenebb városa. Itt tényleg semmi nincs a bedőlt, szocialista nehézipar romjain, a nincstelenségen és a reménytelenségen kívül. Ez meg ugyi (szociálpszichológiai, általunk is megtapasztalható tény szerint) általában azt eredményezi, hogy a kevésbé nyomorgók (“nemcigányok”) gyűlölni kezdik a nagyon nyomorgókat (cigányok), lévén ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a mindenféle kormány (és pártok) által immáron esztendők óta leszart és nyomorba taszajtottak ne érezzék magukat annyira senkiknek, legyen egy réteg, amelynek tagjaihoz képest ők “még mindíg!“.

Mit lehet ilyenkor csinálni? A mobilabbak, a vállalkozóbb szelleműek összecsomagoltak és megnézték, mi a helyzet a Lajtán túl. Valószínűleg nem rosszabb, mint odahaza, lévén aki kilépett, vissza már nem akart. És a többiek? Hát ők maradtak: otthon … múlt vasárnap is! Miután kipróbálták a Szocikat (nem jöttek be), osztán meg a Maffiapártot (pláne nem jött be!), úgy döntöttek, ha már le vannak szarva, hát ők is tesznek az egészre: döntsenek helyettük a fogalmatlan csodavárók.

Azok pedig tették is a dógukat és beikszelték a mindössze huszonhét esztendős Janiczák Dávidot, a Jobbik polgármester-jelöltjét, mert úgy gondolták: csakis egy “Igazi Magyar” lehet A Probléma Megoldása.

Ha valaki alkalmatlan erre, az Ózdon nem lehet más, mint ez a Janiczák. Nem azért, mert csak 27 esztendős. Ettől még lehet egy zseni, aki tényleg tudja a Tutit. Hanem azért, mert a kishapsinak valójában fogalma nincs, mit is köllene kezdenie ezzel a borsodi várossal! Mi erre a bizonyíték? Nos nem más, mint az a harminc oldalnyi nettó idiotizmus, az a “bomlott elme háborgása”, melyet ő (vagy a Jobbik az ő nevében) választási programként meghirdetett. (kellemes szörnyülködést kívánva itt a link!)

A “Programot” persze (és valószínűleg) senki nem olvasta végig a “nemzeti radikalizmusra” és a “nemzeti megoldásokra” áhítozók közül. Mert ha megtették volna, akkor ma nem ez a lila nyakkendőt levedlett és Vona-virágot szorongató nyikhaj ipsécske lenne Ózd polgármestere, akinek agymagömléséből mindössze az derült ki, hogy bevezeti az Érpataki Modellt, tehát “jól megszopatja majd az ingyenélő redvás cigókat”.

Mi lesz így Ózdból mondjuk négy esztendő múlva? Hát bizonnyal nem Észak-Magyarország ötletekből, állatszőrökből és miegyebekből fénylően meggazdagodott városa. Sokkal inkább egy kifizetőhely, melynek nincséből alaposan le fognak nyúlni néhány milliárdot a Nyikhaj mögött megbúvó pártemberek és -vállalkozók. Az emiatt fokozódó (lehet még?) nyomort pedig simán ráfogják majd a Maffiakormányra (némi joggal!), meg a cigányokra (abszolute légbőlkapottan!) … További plusbonus opciók: EU, USA, Izrael, ésatöbbi … ésatöbbi!

Esztergom volt az Orbáni Bosszúállás “állatorvosi lova” az elmúlt négy esztendőben. Miután 2010-re a helyieknek tele lett a hócipőjük a fideszes Meggyes Tamás, esztendők óta tartó kiskirálykodásából, kétharmados többséggel polgármesterré választották az összpárti (mínusz Fidesz) jelöltet, Tétényi Évát. Ámde a nép (a maga “bölcsességében”) úgy döntött, hogy nem szakít el minden szálat a Maffiapárttól, így – egyfajta hűségesküként – kétharmados többséget biztosított a városi közgyűlésben a meggyesistáknak. (Előtte, 2010 tavaszán Meggyesből még egyszer és utoljára országgyűlési képviselőt is “csináltak”!)

Ami ezután történt, azt nem köll különösebben részleteznem. Meglehetősen jól dokumentálta azt a sajtó, így mindenki ismerheti a tényeket. A fidesznyik helyi többség ugyanis bebizonyította, mennyire szereti Esztergomot: mindenben keresztbe tett Tétényinek, amiben csak lehetett. Csatlakozott törekvésükhöz a Maffiakormány is, nem kevés bosszúvággyal elegyített hímsovinizmusa okán. A következmény: pénztelenség okán leálltak a legalapvetőbb szolgáltatások, nem volt például közvilágítás és alaposan korlátozott lett a tömegközlekedés. Ámde Éva asszony nem hagyta magát, lassan kikaparta a várost a fideszista csődből.

Ámde jött az önkormányzati választás. Ezen pedig elindulni merészelt egy fideszes is, bizonyos Romanek Etelka, akinek volt képe azzal kampányolni, hogy a városban nincs közvilágítás és elégtelen például a tömegközlekedés, majd ezt az egészet Tétényi orrára húzta. Mintha ő és nem éppen a Maffiapárt lenne az egészért a felelős!

Mindezek után az ember azt gondolná: Esztergomban bárkinek (legfőképpen Tétényi Évának) lehet esélye a polgármesteri poszt elnyerésére, kivéve egy fideszesnek. Ámde mi is lett ennek ellenére az eredmény? Hát ez:

… Tétényi mindössze három százalékkal, de elvesztette a választást és most a maffiapártnyik veszi át a polgármesteri funkciót!

Hát érti ezt valaki, emberek? Tétényi azzal magyarázta a dolgot (lásd itt!), hogy a “mutyicsap” elzárásával magára haragította az őt eladdig támogató pártokat. Ámde ez egyetlen öntudatos esztergomit sem akadályozhatott volna meg abban, hogy ennek ellenére rá szavazzon. Elismerve az értük történt valóban hősies kiállást, az egészséget és pszichét felemésztő válságkezelést. Ennek ellenére a maffiapárti nőci lett a befutó!

Miért? A válasz roppant egyszerű! Úgy hívják a dolgot, hogy Opportunizmus, illetve Konformizmus, mégpontosabban Megalkuvás és Szolgalelkűség. Becsület és Büszkeség ide, Elvhűség és Karakánság oda, mégis jobb a kivilágított utcán közlekedő autóbuszban utazni, mint sötétben, gyalog botladozni hazáig. Persze ezért meg köllene nyalintani azt a kezet, amelyik ezt évekkel korábban jogtalanul elvette tőlünk? … Hááát … tegyük, amit tennünk köll! Ha pedig majd Éva szembe jön velünk az utcán, legfeljebb átmegyünk a Túloldalra … szemlesütve … ahogy vasárnap is!

Igaza van a barátomnak! Gyeplőt dobtunk a lovak közé, amelyek meg száguldva viszik szekerünket minimum a Semmibe. Hajtják, űzik őket a Karrieristák, az Elembetegek, no meg a Megalkuvók! … Innen is, Onnan is!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!

Advertisements

2 hozzászólás on “Gyeplő a lovak között”

  1. anonymand szerint:

    “Szerinte az eddig történtek azt bizonyítják, hogy a magyar társadalom teljesen kifáradt, s egyfajta passzív, de tömeges öngyilkosságra szánta el magát.” – így is lehet fogalmazni.
    “Van benne valami.”
    Valóban.

    Én ilyen ékesszólóan meg sem próbáltam, mindössze annyit mondtam (magamnak): a nép, azt Isten adta nép, bevette a leszarom-tablettát.
    Utána persze hosszas (usque 1-1,5 sec) gondolkodás után még hozzáfűztem, hogy ezzel teljesült is a cél.
    Bonsai Duce célja. Mert az illuzionisták versenyének győztese ezt kívánta elérni.
    Bejött.
    Neki, nekik.
    Ha nem lenne elég érthető, akkor két szót a miértről.
    Azt, hogy az ‘egyatábor’ létszáma fogyóban, hogy ott sem mindenki elégedett, azt lehetett tudni.
    Na jó, nekem kisembernek csak sejteni. De ott, a listák őrzői régen köllött észleljék a hajszálrepedéseket.
    Újramozgósítás szerintem szóba se jött.
    Mi maradt tehát? Minimalizálni a választásra hajlandó egyedek számát. Mert akkor a “körök” maradéka, a bigottok, s a rezsicsökkentés illúziójának mámorában bódultak elvégzik a mocskos munkát.
    Elvégezték.

    • OKI szerint:

      Lehet ezt a valasztasi vereseget sokfele mondvacsinalt indokkal magyarazni (elfaradtak az emberek, nincs kire szavazni, stb.,stb….), de a valosag rem egyszeru:
      Hulyeseg es lustasag ellen nincs orvossag!
      A magyar “valasztopolgarok???” nagy resze nem is akarja tudni, mi tortenik korulotte (ez a “nem politizalok”, “nem nem olvasok/nezek hireket” kategoria), sodrodik az arral, mert igy nem kell felelosseget vallalnia a donteseiert es viselni annak jo/rosz kovetkezmenyet. Viszont lehet mindig Egy dologra “kenyesen” ugyelnek: nehogy informalodjanak barmirol is, mert a valosaggal talalkozni pocsek dolog. Esetleg meg azzal is szembe kellene nezniuk, ha egyaltalan dontottek mar valaha is, hogy elozo dontesuk hibas volt. Azt meg aztan az istennek sem hajlando a 99%-uk elismerni, mert azt hiszik, attol “gyengek” lesznek.Arra sem hajlandoak, hogy a segguket felemeljek, elmenjenek egy tuntetesre, vagy szavazni 4 evente 1-szer.
      A masik nagy “reteg”, aki “nem talal maganak megfelelo partot”, azaz a “nincs kire szavazni” kategoria. Ezektol legalabb annyira kiakadok. Azt gondoljak ezek az illuziokergetok, hogy van a vilagon olyan part, amely mind a 10 millio embernek mindenben 100%-ban megfelelo programot fog adni? Hogy majd az egbol lepottyan egy uj, habfeher, vegytiszta part, akire “tiszta lelkiismerettel” szavazhatnak? Idiotak! Meg mindig nem jottek ra arra, hogy 2010-ota a demokracia es a diktatura kozott kellett volna valasztani, es eszerint elmenni es szavazni? Mire varnak ezek a “fintorgo” figurak? Ra kellett volna mar regen jonni arra, hogy az “osszd meg es uralkodj” politikajaval szemben -amit a fidesz osztalyon feluli minosegben muvel- nincs mas alternativa, mint sulyozni a dolgokat es voksolni. Ezt az utolso eselyt jatszottak most el a “tisztelt/ostoba valasztopolgarok”.
      Meg 2010-ben, amikor elhagyatam az orszagot, elt bennem egy hangyanyi remeny, hogy a kovetkezo valasztassal talan fordul a kocka. Most mar csak rosszabbra, irany a jobbik hatalomrakerulese fele. Na, majd az lesz a godor alja!
      Ez a nep konnyen, ver nelkul kapta a szabadsagot! Nem becsulte meg! Most arra iteltetett, hogy -ha valoban akar szabadsagot – megfizesse az arat!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s