Az “elemző” és Az Elemző

Néha különös véletleneket generál a sajtó. Valaki ír valamit, arra pedig egy másik Valaki úgy válaszol, hogy még csak nem is olvasta az előbbit. Ennek ellenére tökéletes reflexiót, sőt, cáfolatot ír le ugyanarról!

Kétféle “elemző” létezik manapság és itten, Abszurdisztánban. Az Egyik tudományos köntösbe bújtatja az igazából nem is létező mondanivalóját. Ez az az “állatfajta”, amelyik a szokásos “egyrészt-másrészt” bölcselkedéseit adja elő csakis azért, hogy blogjának (“mindenoldalról”) nagy olvasottságot biztosítson, magának pedig így “Nimbuszt”. A Másik leszarja a lájkolását, semmit nem öltöztet tudományos gúnyába, nem operál a riszálós pávatánccal … csak a maga tapasztalatait, az azokra alapozott véleményét írja le.

Az “Egyrésztmásrészt” Pávatáncosok közül kiemelkedő figura Török Gábor, aki – mint tudjuk – “elemez“. Legutóbbi bejegyzésében (melyet azzal vezet be, hogy bocsika: “Régen nem jelentkeztem már …” – a francnak nem hiányzott!) “szakmai látleletét” írta le az Orbán-féle “politzálásnak“. Ebből pedig a következő tanulságokat vonta le:

Baromi jó Orbán, a mai baloldal sose veri meg! (…) Gondolhatunk bármit a céljairól és az eszközeiről, Orbán Viktor vitathatatlanul a rendszerváltás utáni magyar politika legjelentősebb politikusa. Lehet, hogy soha nem lesz szobra, mert a céljait és az eszközeit finoman szólva sem övezi konszenzus. Ugyanakkor vitathatatlan, hogy az elmúlt huszonnégy évben ő volt az egyetlen szereplő, aki – ismétlem: demokratikus körülmények között – képes volt tartósan megmaradni és valódi hatalmat építeni. Az egyetlen, akinek a politikai pályája nem csupán tervekről szól, de azt megvalósító gépezetet is teremtett. A kivétel, aki felülírta azt, amit tudtunk, pontosabban tudni véltünk a politika normál működéséről. (…) A Fideszt a baloldal talán akár meg is verhetné, ha nem Orbán vezetné és nem róla, rendszeréről szólna a küzdelem, de a mostani konstellációban vele szemben egyszerűen nem tudnak felállni a padlóról.”

Bár Török ezek után, a szokásos “másrészt” miatt leírja ugyan, hogy Orbán mindenképpen bukni fog, de a komplett analízise semmi másról nem szól, mint az Amoralitás, az Elvmentes Haszonlesés, az Agresszív Kismalacság, a Porcelánbolti Elefántság dícséretéről. Bár ő ugyan politkusnak (sőt, sikeres politikusnak!) nevezi a Mi Boldogságunkat, valahogy elfelejti definiálni: mit is ért ő ezen teminus technicus alatt! (Rövid, de kimerítő kritika erről itt!)

Ezzel szemben Az Elemző, aki igazából nem elemző, “csak” egy tapasztalt Újságíró, már egy kissé átgondoltabban, ráadásul történelmi párhuzamok “felfedezésével” fogalmazta meg véleményét ugyanerről. (Mivel Aczél Endre jegyzete a mai Vasárnapi Hírekben jelent meg, elektronikusan tehát még nem elérhető, ismét “frater Sendamus” segítségét kértem. Esetleges elírásokért Isten  és az Olvasók bocsánatát kérjük!)

DÉJÁ VU:

Mozdíthatatlan?

Orbán Viktor leválthatatlansága hovatovább közhely: nem csak a közbeszédben, a politológiában is. Szó, mi szó, ahhoz, hogy távozzék a miniszterelnöki székből, a Fidesz kétharmados parlamenti többségével a háttérben semmi esély nincsen. Ahhoz az kellene, hogy az első etapban a saját pártja szabaduljon meg tőle. A horizonton azonban ilyesmi ugyancsak nem sejlik fel.

Mindazonáltal megvallom, nem hiszek a leválthatatlanságban. Javaslom tehát azoknak, akik – olykor vallásos hittel – hisznek az ilyesmiben, nézzenek vissza egy kicsit a XX. század középtájának magyar történelmébe!

Ott beleütköznek Rákosi Mátyás nevébe. A Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára egy évtizeden át leválthatatlannak tűnt. Pozíciója ugyan 1953 júniusa és 1954 vége között gyöngült ugyan, de 1956 nyaráig egy percre sem merült föl, hogy kiakolbólintsák abból a tisztségből, amelyet viselt, s ahonnan minden szálat a kezében tartott.

Nem akarnék ugyan történelmietlen párhuzamokba bocsátkozni, de e tekintetben – mármint a “minden szál egy kézben” – nagyfokú rokonság az egykori kommunista vezető (inkább diktátor) és a mai miniszterelnök között.

De van más is. A káderpolitika.

A mából visszanézve kifejezetten érdekesnek találom, hogy ha a “helyzet” úgy kívánta, Rákosi épp olyan szenvtelenül szabadult meg a régi harcostársaitól, ahogyan Orbán tette. Magában a Fideszben (hatalmon kívül és azon belül) legalább annyi tisztogatás és lefokozás volt, mint amennyi az MDP-ben. (Azzal a nem jelentéktelen különbséggel, hogy a Rákosi-diktatúra 1951-ig legszívesebben a börtönt és a bitót választotta “megoldás” gyanánt, míg Orbán a politikai száműzetés módszerével élt, élhetett csak.)

Rákosi előbb a régi szocdem bajtársaktól, aztán a Kádár-féle honi kommunistáktól szabadult meg, majd 1953, de különösen Nagy Imre kiszorítása után már a hajdani bizalmi körből is csak Gerő Ernő maradt meg mellette. A régiek helyett jöttek az addig alig ismert, de már egy ideje funkcióban lévő újak: Ács, Vég, Kristóf, Hidas, Kovács István, Földvári, Szalai Béla és különösen Hegedüs András, akiből a főtitkár Nagy után miniszterelnökt csinált. Bár ezek közül senki se maradt sokáig a Politikai Bizottságban vagy a Titkárságban, mert Rákosi szeszélye ide-oda tologatta őket.

1953 júniusáig a magyar nép csak azt tudta, hogy létezik egy “négyesfogat” – Rákosi, Gerő, Farkas, Révai – s rajtuk kívül senki más. Aztán új neveket tanult, ha tanult.

Ezt a “tanfolyamot” végeztük el mi is Orbánnál.

Volt ugyebár rajta kívül (ha a húsz éve kivált “fodoristákat” nem számoljuk) Kövér, Áder, Deutsch, Pokorni, majd Navracsics, de Orbán idővel másokba szeretett bele. Felbukkant Kósa, Rogán, Lázár, Szíjjártó, Budai, Papcsák, de olyan nevek is, mint Schmitt Pál, vagy Pelczné Gáll Ildikó.

Ha ma végignézünk a terepen, a “nehézsúlyú”(-nak hitt), olykor morgolódó figurák, mint Kövér, Áder, Pokorni, Navracsics – ellentétben Lázárral, Rogánnal, Szíjjártóval és néhány más, új kedvenccel – nincsenek döntési helyzetben. A parlamenti elnöki, az államfői, a polgármesteri, a brüsszeli biztosi szék nem olyan, ahonnan Orbán ügyeibe bele lehetne szólni.

Minthogy a Fideszben az Orbán Viktor iránti lojalitás az utóbbi pár évben minden más szabályt felülírt, a “fiatal farkasok” azzal tündökölnek, hogy ha kell, keményebbnek, eltökéltebbnek, szúrósabbnak látszanak, mint maga a főnök. Ezrével vannak ma Magyarországon olyanok, akik “kisakkozták”, hogy ha már egyszer Orbán túlhatalmi helyzetben van, akkor a hozzá való feltétlen alkalmazkodás, kiszolgálás nélkül egy lépéssel sem lehet előrébb jutni a karrier lépcsőfokain. Legfeljebb hátra.

A magyar funkcionáriusokat 1954 vége és 1956 nyara között ugyanez az érzület vezérelte. Fájdalom, de közéjük tartozott az épp hogy rehabilitált Kádár János is. Ma is létező híveinek, csodálóinak nem ajánlom olvasásra Rákosihoz intézett 1954. novemberi levelét, mely egy hűségnyilatkozattal ért fel. A már akkor is “sakkmester” Kádár, körülnézve a formailag még részben Nagy Imre által uralt magyar politikai tájképen, vissza akart emelkedni a politika csúcsaira, s ráérzett – helyesen – , hogy ez Rákosi nélkül nem fog menni.

Ebben a levélben úgy tett, mint ha fogalma se lett volna róla, hogy őt nem az ÁVH, nem farkas dugta börtönbe három éve, hanem épp maga Rákosi. Azzal “nyalt be” a főtitkárnak, hogy önnön hányattatásaiért a felelősséget teljes egészében az ÁVH-ra, az ügyészekre, a bírákra tolta, ráadásul egy jó szava nem volt Nagy Imréről. Legfeljebb egy-két sunyi módon kételkedő.

Kádár is leválthatatlannak gondolta akkor Rákosit, s lám, a “Borzalmasnak” becézett főember karrierje kevesebb, mint két év múltán véget is ért. Nem tudta, hogyan számoljon el a múltjával; hibát hibára halmozott. Miként 1954 vége felé Nagy Imrétől, ’56 tavaszán-nyarán tőle is elfordult a saját – opportunista – központi vezetősége.

Történnek előre nem látható csodák, föltéve ha van “külső nyomás”

Aczél Endre

*

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!
P.S.: Ez volt a hétszázadik posztom itt, a WordPress-en! … Csaxólok! 😉 Szendam
Reklámok

5 hozzászólás on “Az “elemző” és Az Elemző”

  1. anonymand szerint:

    Az “elemző”, az Elemző, s a véleményező…

    A kor, a nyelvújítás kora. Lassan húsz éve.
    A “nyelvmestereké”.
    “Nyelvészeké”.
    Én legalábbis így tudom a legjobban jellemezni.
    Török Gábor nem akkora kapacitás, hogy érdemes lenne vele hosszan foglalkozni.
    Egy a sok közül.
    A végtelen soknak tűnő közül.
    Írástudó az “írástudók” felelőssége nélkül. Mint G. Fodor Gábor, mint Gíró-Szász András, hogy “nagy” neveket említsek, de a sor folytatható egészen jelentéktelen bloggerekig, mint pl. ccactus.
    Már régen nem aktuális a “Nyelvében él a nemzet” (Széchenyi István) szólás.
    A mai magyar való indokolttá teszi átfogalmazását: Nyelvéből él a nemzet (egy része).
    Na, ezért mondom én, hogy e kor a “nyelvmestereké”.
    Török “510. Mindenki lehet kőműves” posztjában a maga igényes nyelvmesteri módján tulajdonképpen felmagasztalja Bonsai Duce-t.
    Na és?
    Megszokhattuk már. Tőle is, a többitől is.
    Gondolatban köp egyet az ember és tovább megy.
    Ennyit az “elemző” szégyenletes figurájáról.

    Az Elemző fent említett írásával semmi gondom, kiállása politikai hovatartozásáról senki előtt nem lehet kétséges, aki akarja elolvassa, akinek nem szimpatikus átlép rajta. Az összevetését a politikai vezetők között korrektnek lehet tekinteni, aki éltesebb az maga is tudja, amit írt az volt maga a való világ.

    És akkor jönnék én, aki mindezekhez megjegyzést fűzök.
    Én, aki egyedül érzem magam (persze ez így nem igaz), aki hiába támadok, ostorozok, próbálok gondolkozásra késztetni egyeseket, firtatom az “írástudók” felelősségét.
    Mit tudnék még tenni?
    Mit ér ha szólok?
    Tudok-e szemernyit is változtatni ezen az abszurd világon?
    Ahol tombol a középszer, ahol nem számít a józan ész, ahol a “nyelvészeké” a világ.

    Már nem először írom le, gyalázat amit Bonsai Duce s kormánya művel, de még nagyobb gyalázat, hogy tűrjük.

    • szendam szerint:

      Kedves anonymand!
      Ha lenne is kedvem hozzá (nincs), akkor sem tudnék Veled vitatkozni!
      Szóval ott a “pont”!
      Köztársasági üdvözlettel: szendam!

      • anonymand szerint:

        Tisztelt szendam!

        Élvezettel, rendszeresen olvasom (mióta “felfedeztelek”) írásaidat.
        A legnagyobb bajom velük az, hogy általában nincs mit hozzáfűzni.
        Nem vagyok híve az olyan hozzászólásoknak, bejegyzéseknek, ahol nagy egyetértésben lapogatják egymás vállát a hasonlóvéleményen levő “hozzászólók”.
        Jelen esetben tulajdonképpen indulatból írtam (bár mindig azt tanácsolom ellenfeleimnek, hogy indulatból soha!), annyira elegem van az értelmiség, az “írástudók” prostituálódott részéből.

        Tisztelettel:
        anonymand

      • szendam szerint:

        Kedves anonymand!
        Megértettelek!
        Ennek ellenére “meglapogattalak” 😉
        Üdv!
        Szendam

      • anonymand szerint:

        Ösmerkedés volt! 🙂
        A magam részéről a továbbiakban nyilvánvaló, hogy kerülni fogom a “jól megmondtad”, “milyen igazad van”, “még adjál nekik” típusú, jellegű bejegyzéseket.
        Elég az, hogy tudod: vagyok.
        Ha hozzáfűzni valóm lesz (még ha az esetleg kellemetlen is) megírom.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s