A száguldó miniszterelnök

Ahhoz képest, hogy a “Magyar Mélytorok“, azaz a hvg.hu “informátora” szerint Orbánt “intellektuálisan nem hozza lázba” az önkormányzati választás (lásd előző posztomat!), az Örökös MiniElnök úgy száguldozik és (bak)ugrál az ország települései között, mint egy megbokrosodott kecske. Kedden Tatabányán, tegnap pedig Szolnokon mekegett hülyeségeket  a mi Mekk mesterünk.

A “Duális Képzés”? Hát az nagyon fontos dolog ám kéremszépen tisztelthölgyeimésuraim. Konszenzus is vagyon a kormányban, hogy ezt be köll vezetni, mint inszeminátornak a pacipéniszt a kancakonnektorba, mer’ ugyi ez egy hagyományon alapszik. Mi meg az ilyesmit úgy támogatjuk, mint gyámfa a kidőlő közfalat, csak egy kicsit még várni kéne a támogatásra is, meg a kidőléssel is. De persze nem sokáig, talán csak az esztendő végéig, amíg kiderül például a derék tatabányászok földjén is, hogy ki lesz a helyi gauleiter. Ha az, akire mi gondolunk, akkor semmi gond! Az Edutus Főiskola mechatronikai képzése államilag támogatott lesz! … Talán, esetleg. … Ha majd a “konzultációk” során, azaz az éppen aktuális emésztésem szerint, végre eldől, hogy az október 12. utáni “új felállásban” ennek a fősulinak “milyen helye lesz”.

  • A Duális Képzés az orbáni narratívában azt jelenti, hogy a szakmunkásképzőkben az állam csakis a közismereti tárgyak oktatását vállalja. A gyakorlati képzést a diákok – egy tanulmányi szerződés megkötése után – a különböző iparvállalatoknál, cégeknél kapják meg. Ennek előnye elméletileg az, hogy a tanonc, megfelelő teljesítmény esetén, a képző cégnél azonnal munkát kap. Hátránya: az adott iparvállalattól speciális, jószerint csakis ott hasznosítható képzést kap, ami egy esetleges – talán kényszerű – munkahelyváltás esetén, egy másik cégnél csak részben lesz elfogadható. Ugyancsak komoly gond van a képzés “állami” részével, amelyet az Orbán által “Hoffmann Rózsa” álnéven benyújtott és elfogadtatott Köznevelési Törvény gyakorlatilag teljesen lebutított. Egy szakképzős hetente két matematikaórát kap, Természetismeretből (fizika, kémia, biológia, földrajz) mindössze egyet, informatikából pedig még ennyit sem! Ez pedig nem más, mint hogy ez a rendszer félművelteket, funkcionális analfabétákat, három esztendőn át idomított segédmunkásokat termel és nem szakembereket! Márpedig így elképzelhetetlen a magas hozzáadott érték termelése, azaz a versenyképes ipar nem hogy megteremtése, de fenntartása sem!

Körülbelül ezt mondta a Szeretett Vezető Tatabányán, a megyei napilapnak nyilatkozva. Ennek során meg is jegyezte, hogy a duális képzéshez hasonlóra már volt példa Mária (közmunkaalapú) Országában, csak bizonyos gazok (értsd: kommenisták) azt hagyták elsorvadni. No de semmi vész, mert a kormány a helyén van és tuggyaisadógát. Az meg ugyi nem más, mint hogy az iparnak szakképzett munkaerőt köll biztosítani. Ez pedig nem csak a derék tatabányászoknak, de a kabinetnek is nagyon fontos dolog ám. Előbbieknek azér’, mer’ a Kárpátok Géniusza szerint a város “tavasz óta kiemelt térség” az iparvállalatok letelepülése szempontjából és kormányzatilag, utóbbinak meg amiatt, hogy a (matolcsysta-tellérgyulaista) Nemzeti Gazdaságfejlesztési Stratégia szerint: a lehető legtöbb embert le köll szállítani a Magyarország-szekérről annak érdekében, hogy ne utazzanak csak rajta, hanem inkább tolják azt!

  • Pontosan erről szól egyébként a Vargamiska-féle, 1700 milliárdos, Nemmegszorító Csomag is, melyet tegnap óta igyekszik kibontani a “szakma”. A “Napi Gazdaság” címet viselő, századvéges “szaklap” által szervezett konferencián a Karcagi Miskakancsó ugyan körülményesen kerülte a konkrétumokat, de a Fényesrenyaltseggű Főkormányzó által meghírdetett “Szekér-program” alapján nyilvánvaló, mi lesz a következmény. Mivel eme “járművön” az elterebélyesedett seggű Maffia-adminisztráció miatt (csak a Miniszterelnökség csecsén csüng fürtökben már legalább száz helyettes államtitkár!) egyre kevesebb a hely, hát szekérvégre kell küldeni azokat a vidéki bürokratákat, akik olyan haszontalan dolgokkal foglalkoznak, mint a Zemberek közvetlen, adminisztratív kiszolgálása! Hogy így milyen módon tuggyák majd ezek a Zemberek intézni az ügyes-bajos dógaikat a Hivatalnál? Hát egyrészt ott az internet (Mari bácsi és Józsi néni klikkel!), másrészt az ilyen közhivatali feladatokat közmunkások is el tudják látni (havi 150 helyett mindössze 47 ezerért … jelentős megtakarítás!), ahogyan arra már esztendők óta számos példa is vagyon!

Ipar, ipar és ipar! – ez a legújabb orbanista elmebaj, s ezt a Koronátlan Fő egyáltalán nem is rejtette véka alá egy nappal később Szolnokon. A helyi televíziónak adott interjújában azon véleményének adott hangot, miszerint másfél évtizeddel ezelőtt még az számított trendinek, hogy a gazdaságot elsősorban a szolgáltatásokra köll helyezni. Ámde gyütt a Válság, s kiderült (szerinte), hogy a lópikulának nem kell az ilyesmi akkor, amikor a Zembereknek nincsen pénzük. Ezzel szemben az ipari termékek mindenkoron kelendőek, azt a jónép akkor is megveszi, ha egyébként kivan a segge a gatyájából. Különösen igaz ez a gyógyszeriparra (a Vezér a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki gyártósorának felavatására tolakodott be!), s bár ezt nem mondta ki, de ő bizonnyal az egyik olyan ember Magyarországon, aki ezzel tökéletesen tisztában van … tapasztalati alapon!

  • Nem tudom, mostanában hol és milyen “anyagokkal” kezelik a Nemzet Ápoltját, de tény, hogy alaposabban. Az igaz, hogy továbbra is püffed a pasas – nem csak pocakra, hanem tokára is! – , de a szeme már közel sem annyira véreres, mint tavaly és úgy tűnik, még a nyelvét is egyre hosszabb időn keresztül képes a szájüregében tartani. Ez pedig nem más, mint a gyógyszeripar diadala! … Az egy másik kérdés, hogy ilyen vegyületek kikísérletezéséhez és előállításához baromira elégtelen lesz a hazai Új Rendszerben kitenyészteni/beidomítani szándékolt, gyakorlatilag funkcionális analfabétákból, agyatlan rendszerszolgákból álló “szakemberek” Ifjú Gárdája. No de ez nem az ő gondja, hiszen időszakos(?) problémáival nem a zembereket szolgáló hazai, hanem a Haldokló Nyugat intézményeit szokta rendszeresen felkeresni.

Szóval az Ipar! Ennek mindenek feletti fejlesztése jelenti szerinte A Megoldást. Azt, amire csakis Ő (meg Elkúrcsy?) gyött rá egyedül az egész világon. Azt,amit csakis az Ő Legtökéletesebb Kormánya képvisel, ráadásul akkora sikerrel, hogy még! Meg is aszonta a szolnoki mikrofonállványnak, hogy (konkrét idézet következik!): Erről ritkán szoktunk beszélni, de (…) Európa második legiparosodottabb országa éppen Magyarország, és nagyon jó esélyünk van arra, hogy ennek a választási ciklusnak a végére, tehát 2018-ra az első helyet is megszerezhetjük, ha ilyen ütemben fejlődik a magyar ipar“.

Két régi vicc:

1.) A Néphadsereg egyik századánál politikai oktatást tart az őrmester:
Elvtársak! Jelenleg a Világ egyhatodán uralkodik a Szocializmus! Fejlődésünk azonban megállíthatatlan, így hamarosan már a tizedén, huszadán, sőt, a századán is a Mi Eszméink fognak érvényesülni!
2.) Szabad Nép-félórán felteszi a kérdést az alapszervezeti párttitkár:
Elvtársak! Hol áll a Kapitalizmus?!
A szakadék szélén – hangzik a válasz kórusban.
És hol áll a Szocializmus?!
Egy lépéssel előtte!

Halvány sejtelmem nincs, hogy Béresék mit gyártanak Szolnokon. De légyen az akármi is, azt a Főnök bizonnyal “megkóstolta” és “alapos hatást” gyakorolt rá. Nem csak a nagyzási hóbortját, de a nagylelkűségi rohamát is alaposan felerősíthette. Ugyanis az, hogy ezt a “ritkán emlegetett”, tehát valamiért szupertitkos információt pont az alig nézett szolnoki tévé és nem pedig (az ennél alig népszerűbb) “Közszolgálati” nézőivel osztotta meg, … hát az ölég sok dolgot elárul! … Nemde? (hehehe!)

Bármennyire is szórakoztató, én azt a régi, az eredeti “Mekk mestert” sokkal jobban szerettem. Kevesebbe is került, no meg csak báboknak okozott kárt!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!
Reklámok


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s