“Bármi megtörténhet!”

Ezt üzente haza a Zorbán még nyáron, a posványosi dagonyából. Így utólag azt lehet mondani, tulajdonképpen ez volt az ő legfontosabb mondanivalója, ami sajnálatos módon elveszett az “illiberális demokrácia“-kifejezés által gerjesztett csatazajban. Borzalmas esztendők elé nézünk!

Ha az előző négy évet forradalomnak neveztük, akkor egyszerűen nincs elég erős kifejezés arra, ami most következik! – hozta nyilvánosságra még tegnap a hvg.hu “egy, a Miniszterelnökségen zajló tervezésre rálátó forrás”-tól származó értesüléseit. Az Informátor szerint a kormány “Legbelsőbb Köre” olyan átalakításokon gondolkodik, melyekkel teljesen fel akarják forgatni a komplett magyar állam- és közigazgatást úgy, hogy ne legyen egyetlen terület sem, mely fölött ne a Miniszterelnökség gyakorolna közvetlen felügyeletet. A végrehajtani kívánt intézkedések egyelőre annyira titkosak, hogy a tervezésbe még a párt elnökségét sem vonták be (morgott is érte a Kövér Házmester – lásd itt!). Senkivel nem közölnek semmit, lefagyott a teljes államapparátus, lévén nincsenek információik arról: melyek a jövendőben elérendő célok. Nehogy még az önkormányzati választások előtt bármi kiszivárogjon!

Közbevetőleg:

Van némi gondom ezzel a hvg.hu által közzé tett információval. Ha minden annyira szupertitkos, ha minden terv/értesülés annyira szűk körben mozog, hogy abból még Laci bácsit, a Hűséges Szervienst is kihagyták, akkor vajon ki lehet ez a “Bátor Informátor“, ez a “Magyar Mélytorok“, aki annak ellenére vállalta a szivárogtatást, hogy (állítólag) benne van a Szűk Körben, kilétét tehát a Titkolózó Hatalom bármikor megállapíthatja?! … Gyanúm így talán indokolt: újabb “kísérleti léggömb” felbocsájtásának voltunk tanúi.

Mélytorok szerint ugyan Orbánt már egyáltalán nem hozza “intellektuális lázba” a helyhatósági választás (tűkön ülve várja annak végét, hiszen buzog benne a tettvágy), az óvatosság egyelőre a passzivitásra inti. Lévén október 12. után három esztendőn keresztül semmiféle választás nem lesz, így az Intézkedések miatt bekövetkező népszerűségvesztést csak ebben az időszakban lehet “kezelni”. Erre pedig azért lészen szükség, mert az Átalakítások “jelentős érdeksérelmekkel” járnak majd, melyek később a fideszes szavazótáborban is éreztetik hatásukat. Hiszen itt nem másról van szó, mint az államapparátus jelentős leépítéséről (állítólag 100 ezer fő elbocsájtása várható), az oktatás és az egészségügy fizetőssé tételéről, ami semmiképpen nem úszható meg arcvesztés nélkül, lévén ezek (különösen a két utóbbi) eleddig tabutémák voltak.

Lépjünk most kicsit “hátrébb és feljebb”! Ha ez sikerült, akkor pedig vizsgáljuk már meg egy kicsit “hidegebb fejjel” ezt a Mélytorok-féle HVG-információt! Mert ebben nekem több dolog is “bűzlik” picinyt. Az egyiket már fentebb megemlítettem. A másik pedig nem más, mint hogy simán életszerűtlennek tartom ezt az elképesztő titkolózást. Ezt az egész, erről szóló infót (nevezzük csak nevén: összeesküvés-elmélet!) meg sima misztifikációnak. Minderre ugyanis a világon semmi szükség nincsen!

Az Orbán-rendszer ugyan komplexnek tűnik, de valójában olyan egyszerű, mint a faék! Néhány amorális kalandor huszonsok esztendővel ezelőtt bizonyos, a Társadalom által a mai napig sem értett Üdvtan (Liberalizmus) állítólagos képviseletére, bejegyeztetett egy politikai pártnak álcázott gazdasági vállalkozást (Fidesz). Ebből elébb az Üdvtan valódi képviselőit, majd magát az Üdvtant is kipicsázták. Az előbbieket a még náluknál (az Alapítóknál) is kétesebb, amorálisabb figurákra cserélték le, az utóbbit pedig egy könnyebben és egyszerűbben képviselhető, magyarázható, kommunkálható Ideológiára (keresztény-konzervatív jobboldaliság, majd az ebből kinövesztett Klerikálfasizmus). Egy olyan álelméletre, mely mögött egyetlen “gondolatiság” áll: mindig és mindenhol pontosan azt mondani/hangoztatni, amelyet a megcélzott társadalmi csoport hallani akar, kijelölve mindenkoron azt az Ellenséget is, melyet ez a Grupp éppen akkor annak vél (elébb az oroszok, a “kommunisták”, illetve az “utódpártiak” … együtt a liberálisokkal!; később a nemzetközi tőke, az EU, Amerika; legújabban “norvégbűnöző civilek” és Simicska!).

Mikor a Grupp már elhitte, hogy a Vállalkozás igazából az ő véleményét képviseli, megfordították a dolgot: ügyes kommunikációval és médiafölénnyel elhitették “választóikkal”, hogy a Párt éppen aktuális, érdekdiktálta véleménye azonos az övékkel, sőt, az egész Társadaloméval. Ez pedig nem más, mint a Függetlenségi Háború, melyet hol a Nyugat oldalán vívunk az Oroszokkal szemben, hol meg fordítva.

Az így végtelenített Szabadságharc állandó ágyúdörgései közepette pedig a Célcsoport, tehát a Zemberek, nem hogy a csatasorban közvetlenül mellettük állók szavát nem értik, de a velük szemben (virtuálisan) felsorakozottakét sem: “Nincs értelme a küzdelemnek! Hiszen a harchoz te adod a pénzt, a paripát és a posztót, te prosztó! Akárcsak a zsákmányt és a hadisarcot! Te soha nem lehetsz győző, csakis Viktor!

Ennek lényegét ugyan sokan és sokszor leírták már, de nyilvánvaló, hogy nem elégszer! Sem az egyik, sem pedig a másik “Oldalon” nincs egy releváns csoport (hadosztály) sem, mely végre ráébredne: tükör előtt áll, s lát azáltal “homályosan”.

Látni véli az “Ellenség Seregeit“, melyek valójában önmagával azonosak. Az Ellenség Vezéreit, akik valójában a Sajátoldalival azonos Táborban uszítanak csatára. Miközben ugyanazt a luxusmenázsit fogyasztják, amint a “Szembenálló” Seregek éhező tagjai hordtak össze nekik. Azt saját és gyermekeik szájai elől megvonva, a hála és a köszönet legcsekélyebb ellentételezése nélkül! De egyikük sem veszi magának a bátorságot, hogy kilépjen a sorból és megkocogtassa a Tükröt (mert az kishitűség, gyávaság), majd szóba elegyedjen önmagával (mert az meg árulás), majd úgy rúgja seggbe a Hadvezéreket, hogy a lábuk ne érje a földet (mert az meg blaszfémia, szentséggyalázás).

Egy tanulságos “vicc”:

Isten úgy dönt, hogy ideje revíziót tartania a Pokolban. Lucifer illően fogadja is az Urat a dolgozószobájában, megmutatja neki az elszámolásokat, majd körbevezeti a Purgatóriumon.
Ez első benyílóban Isten látja, hogy egy terjedelmes, fortyogó üstben, melyet magasan lobogó lángok fűtenek, lelkek tízezrei szenvednek. A kondér mellett pedig egy elegáns, csokornyakkendős úriember áll, nádpálcával a kezében.
– Itt kik szenvednek? – kérdi az Úr.
– Angolok – válaszolja a Pokol Ura.
– És ez a nádpálcás pasas?
– Ha valamelyikük ki akarna mászni az üstből, ő meglegyinti a pálcájával, majd udvariasan felkéri: “Legyen szíves visszafáradni az üstbe, lévén most az a dolga, hogy purgálódjon.”
Következő benyíló, ugyanez a helyzet, de ott egy rohamsisakos, puskás katona az őr.
– Itt kik vannak?
– Németek.
– És a katona?
– Ha valamelyik ki akarna mászni, lekapja válláról a puskát és a tusájával visszaveri.
Újabb benyíló, helyzet ugyanaz, de nincs őrség.
– Itt kik vannak? – kérdi a Teremtő.
– Magyarok – hangzik a válasz.
– De miért nincs őrség?
– Fölösleges. Ezek egymást rángatják vissza!

Nos, ezek után megkérdeném: ugyan mi szüksége van valójában Orbánnak a titkolózásra? Ugyan mi az, amit az ösmételt Kétharmad után meg ne tehetne? … Bármikor?! Van ellenzéke? Nincs! Van vele szemben bármiféle társadalmi ellenállás? Nincs! … Hát akkor?!

Hát akkor az a helyzet, hogy ez a nagy HVG-s, besszervisszeres, mélytorkos “Szivárogtatás” nem más, mint az alapvetően gyáva, mert ingatag lábakon álló Diktatúra újabb “kísérleti léggömbje”. Annak mérésére, hogyan reagál az újabb disznóságok terveire a Társadalom (meg a kilóra megvásárolt Ellenzék). Az meg a szokása szerint, tehát SEHOGY! Egyik, huszonesztendeje a Haldokló Nyugaton élő barátom szerint: “A magyar társadalom 2014. április hatodikán veszítette el végleg az ártatlanságát, s ezzel a tekintélyét is. Addig lehetett magyarázni a ‘bizonyítványt’ azzal, hogy Orbán becsapta a népet és így építette ki a diktatúráját. … Utána már ezzel sem!

Újabb “vicc”:

– Minálunk azért nem lehetséges a tisztesség, meg a demokrácia, mert olyan sok a korrupt gazember” – panaszkodik a Magyar a Nyugatinak.
– Hát miért nem dugják őket börtönbe? – kérdezi a Nyugati.
– Mert a politikusok nem engedik.
– Akkor talán kezdjék velük!

Nekünk is el köllene már kezdenünk valahol! Hacsak nem az az általános (tehát többségi), társadalmi célunk, hogy egy pocsék állam pocsék diktatúrájában éljünk, folyamatosan azon nyafogva, hogy “minket mindenki cserben hagy“. Persze a vicaverza örökösen bölcs mondás szerint: “Akinek magyar a barátja, annak nincs szüksége ellenségekre!” – Kurt Vonnegut.

Huh, de tökéletes a megfogalmazás!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!
Advertisements

One Comment on ““Bármi megtörténhet!””

  1. Retrograd Saturnus szerint:

    Léggömb-pukkasztás ide vagy oda, azért a magyarnak is szüksége lenne egy magyar barátra. mármint nem olyanra, akire a Vonnegut-idézeted utal. (Honnan ismer ilyen jól minket ez az 5. sz. vágóhidas pasas?) Szolidaritás kellene, nem csak a magány nyomasztó és fagyos lehelete. Túl józsef attilai az álmom? Nagyon aktuális ma az a bizonyos fortélyos félelem igazgat. De miért kell a többségnek félnie egy maroknyi bűnőzőtől? Miért nincs szolidaritás bennünk, hogy összefogjunk és a pokolba küldjük őket? Ha minden megtörténhet, miért nem ez utóbbi történik meg? Mi miért nem merünk nagyokat álmodni?


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s