Átmenet

Ma délelőtt a Vasárnapi Hírek print-kiadásában olvastam Lengyel László eme kitűnő írását. A jegyzet még nincs kint a hálón, ezért most heroikus munkával, manuálisan fogom átschmittelni az oldalamra. (Bocsika az esetleges elírásokért!)

Lengyel László:

A szabadság fantomja

Amikor 1990 júliusában, az erdélyi Bálványos hegyoldalán Litván György, Norman Stone és Schöpflin György társaságában, beszédeinkkel megalapítottuk a Bálványosi Szabadegyetemet, álmomban sem jutott eszembe, hogy 2014 júliusában itt hangzik majd el egy magyar miniszterelnök szájából a liberális demokrácia végbúcsúztatója. Felkérőnk, a liberális Fidesz nemzetpolitikai képviselője arra kért akkor minket, hogy tartanánk-e előadást az összegyűlt erdélyi fiataloknak az “Átmenet a diktatúrából a demokráciába” című nyári táborban. A mostani tábor talán az “Átmenet a demokráciából a diktatúrába” címet viselhette volna.

Nem tudom, hogy miért szegény Bálványosnak, a jobb sorsra érdemes Erdélynek jutott az a kényelmetlen megtiszteltetés, hogy Orbán Viktor itt szereti kinyilatkoztatni a világról alkotott nézeteit. E gondolatnak többnyire semmi köze Erdélyhez, nem az ott ülőkről, nem az ott ülőknek, hanem a magyarországi nagyközönségnek és a világegyetemnek szólnak.

Sajnálom e próbáért az erdélyieket. A magyar miniszterelnök kockázat nélkül beszél veszélyes ostobaságokat. Hallgatói viszont kockáztatnak. Orbán eljön. Az erdélyi magyarok maradnak. És ha a románok (kormány, helyi hatóság, titkosszolgálat, milícia, társadalom) komolyan veszik, amit Orbán mond, ne adj’ Isten a román miniszterelnök románul mondja el szó szerint Orbán beszédét a nemzetek könyörtelen versenyéről, a központostó nemzetállam igényéről, az idegen érdekeket képviselő civil szervezetekről, akkor az erdélyi magyar intézmények és a benne élők ugyancsak rosszul járnak. Paradox módon a központosító román nemzetállammal szemben az európai liberális demokrata modell az egyetlen védelmező, mert ha a románok megvalósítanák Orbán modelljét, akkor nem hogy autonómia, de kő kövön nem maradna.

Tudom én, hogy a liberális demokrácia zavart, érdekütközést jelent, a tekintélyelvű illiberális demokrácia rendet, fegyelmet, az ellenzék ellenséggé minősítését, a jogállam korlátozását, az ellensúlyok kiiktatását. Michael Ignatieff teszi föl a kérdést “Are the Authoritarians Winning?” című cikkében a New York Review of Booksban, hogy az összeálló, tekintélyelvű “szigetcsoport” a lengyel határtól a Csendes-óceánig, az Északi-sarktól Afganisztánig, a maga 1,6 milliárd lakosával nem gyakorol-e lenyűgöző hatást Afrika, Ázsia és Latin-Amerika politikusaira, ahogy az Európa-ellenes jobboldalra Magyarországtól Hollandiáig. “Növekedés demokrácia nélkül, haladás szabadság nélkül. Ez az a szirénének, amit számos afrikai, latin-amerikai és ázsiai politikai elit, különösen a kleptokraták hallani szeretnek”.

Egy saját világában élő, mániáit tökéletességre fejlesztő politikusról van szó, akihez már nyilvánvalóan nem jutnak el a racionális érvek. Hiába mondanánk neki, hogy Magyarország már régen túl van azon a fejlődési szakaszon, ami Kínának, Indiának, Oroszországnak vagy Törökországnak magas növekedést biztosít a mezőgazdaságból az iparra való hatalmas váltással, vagy a nyersanyagok rabló kitermelésével. Hiába bizonygatnánk neki, hogy már egy olyan fejlett országcsoportba tartozunk, ahol a verseny hosszútávú beruházásokon, a szolgáltatások színvonalán, az oktatáson, az egészségügyön, az innováción, a jó kormányzáson és a jogállami biztonság szintjén dől el, mert e feltételeket éppen most semmisíti meg. Nincs értelme szóba elegyedni vele arról, hogy Európa életformák és civilizációk versenyét, egymás mellett élését jelenti, olyan “soft power”-t, amelyre mindenütt vágyakoznak a világon, és hogy éppen az orosz, a kíbai vagy a török “soft power” az, amire nemhogy európai, de még az orosz, a kínai és a török fiatal se vágyik.

Magyarázhatod neki, hogy rosszul használtuk ki a 2001 és 2008 közötti világkonjunktúrát, hogy Gyurcsány is, ő is, rosszul kezelték a válságot. Hogy pótolhatatlanok a 2007 és 2014 között elmaradt beruházások. Sose fogod meggyőzni, hogy z elmúlt évek pénzügyi, energetikai, innovációs, oktatási befektetéseinek elmaradása, a szociális egyenlőtlenségek növekedése az ő magyar modelljének a következménye.

És hogyan szállj vitába egy meggyőződéses antidemokrata populistával, aki a szabadság és a jog szellemét ki akarja zárni a világunkból? Liberális demokrácia védi nemzetek, vallások szabadságát, biztosít emberi jogokat. Orbán Viktornak nem kellett mondania, amit mondott: tettei beszélnek helyette. De vajon éértett-e bármit Horthy az őt körülvevő világból az utolsó öt évében? Felfogta-e Kádár, hogy mit csinál 1982-83 után? A korlátlan hatalom, akár a szklerózis – gyors és könyörtelen. Csakhogy ez őrült beszéd volt, de volt benne rendszer. Orbán Viktor egy központosított államkapitalizmus nevében üzent Budapestre a Berezovszkíj-Simicskának, az Abramovics-Nyergesnek és a Hodorkivszkíj-Csányinak, a nagy magyar ologarcháknak, hogy vége a jóvilágnak. Nem fogja védeni őket a liberális demokrácia, hanem lesújt a putyini tipusú államhatalom, megsemmisítve pénzintézeti, reklám-, föld-, sajtó-, építő-, ingatlanbirodalmakat. Itt minden az enyém, az államé, az állam én vagyok.

Minden évvel, hónappal, nappal vesztünk. Európa és Amerika nem fog minket büntetni. Nem fognak velünk törődni, ahogy nem törődnek 2013 közepe óta. Magyarország miniszterelnöke – érdektelen. Érthetetlen dolgokat beszél és tesz. Miféle magyar érdek szavaztatta Juncker ellen? Miféle magyar érdek beszélteti a Nyugat és a liberális demokrácia ellen? Mi hiteti el vele, hogy őt követi Európa és a világ? Orvosa meg tudja magyarázni, mi nem vagyunk az orvosai.

Magyarország ki fog maradni a válság utáni nyugati, ezen belül európai újjáépítésből. Az európai választások tétje nem Orbán ostobaságai voltak, hanem hogy milyen körre és hogyan terjedjen ki a válság uráni rendezés. A brit miniszterelnök azon igyekezett, hogy a legfejlettebb és legversenyképesebb országok közösségét hozza össze, amelynek London a pénzügyi központja és a skandináv, a Benelux, német ipari-szolgáltatói tömb a hátországa. Nincsenek latin- és kelet-európaiak, nincsenek potyautas, eladósodott euroövezeti tagok, de van egy világversenyre alkalmas csapat. Ennek a körnek volt Juncker- és euróellenes csúcstalálkozója Svédországban és bizony hajszálon múlott, hogy Merkel nem e mellett döntött.

Ha nincs koalíció Németországban, és ha a szocialisták párizsi csúcstalálkozóján nem döntenek a szocialista kormányok Juncker támogatása mellett, létre hozva az Európai parlament nagykoalíciója mellett az Európa Tanács nagykoalícióját is, akkor Európa könnyen “három sebességűvé” változott volna: legfejlettebbek közössége, euroövezet maradéka, övezeten kívüliek. Juncker-vel és a néppárti-szocialista nagykoalícióval egyértelművé vált, hogy az európai rekonstrukció az euroövezet szintjén fog megvalósulni. Hogy ez végül európai szintű adósságkonszolidációval, infrastruktúrális és/vagy energetiai eurokötvényekkel, reformokhoz kötött puhább kritériumokkal vagy más módon fog megvalósulni, az a jövő titka. De azt Magyarországon kívül valamennyi, euroövezeten kívüli ország vezetője felfogta, hogy ha bármiképpen részesedni akar a rekonstrukcióból, akkor az euroövezet felé kell törekednie. Így már nem csak a baltiak értek be, de Lengyelország, Csehország és Románia is futóversenybe kezdett az övezet felé.

Az emelkedő piacok a válság időszakában élvezhették az amerikai, európai, japán, brit könnyű pénz előnyeit. Ennek vége. A pénzügyi lazítás politikája befejeződött. Másrészt a befektetők a javuló helyzetű fejlettek, Amerika és Nyugat-Európa felé fordulnak. A magyar modell (akár az orosz, vagy a török) védtelenül áll a világgazdaság új mozgásával szemben.

El vagy keseredve? Nem. 1990 óta számtalanszor jártam Erdélyben, éppen ezekben a napokban is. Bizony nem csak 1990-ben, de még 2000-ben se gondoltam volna, hogy Románia az EU tagja lesz, és azt végkép nem, hogy mára Nagyvárad és Kolozsvár éppen Debrecen és Nyíregyháza fölé érkezik, hogy Benedek Elek szülőházából, a világ legeldugottabb zugából Amerikába küldjek e-mailt. Nem gondoltam, hogy szabadon beszélhetek majd. És a román liberális demokrácia haladott voltát mutatja, hogy egy másik ország miniszterelnöke szabadon mondhatott ilyen beszédet Románia közepén. Egy Ceausescu által földig rombolt, a rendszerváltás első éveiben zsákutcába vezetett országban, néhány jó év, ésszerűbb kormányzás és a társadalom békén hagyása látható eredményekhez vezetett. Ebből az a tanulság, hogy nagyot lehet esni, de utána van mód az emelkedésre.

Kérded, hogy mikor lesz újra Bálványoson téma az “Átmenet a diktatúrából a demokráciába”? Távolabb, mint szeretnénk, de közelebb, mint hinnénk.

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!
Reklámok

One Comment on “Átmenet”

  1. emigrant szerint:

    Kiváló írás, kösz, hogy közzétetted!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s