Olvasnak a narancsnokok

Elterjedt vélekedés szerint a nertársak egytől-egyig (MiniElnöktől beosztott slapajig) műveletlenek, szakbarbároknak meg azér’ nem lehet őket nevezni, mert nem értenek semmihez. Lehet, hogy így van, de hogy olvasni tudnak, az tuti. Íme két példa!

Egy mázsányi dokumentumot, összesen kb. 16 ezer oldalnyi értékelési jegyzőkönyvet kapott Varjú László, a DK országgyűlési képviselője, miután az illetékes tárca egy jogerős bírósági határozat okán arra kényszerült, hogy kiadja a Trafikmutyi során keletkezett összes pályázatot, illetve azok bírálatát. Kézenfekvő poén lenne most azt írni, hogy a Sipisták Miklós által irányított “fejlesztési” minisztérium ezek szerint még mindig nem fejlődött odáig, hogy adatait elektronikus/digitális hordozókon tartsa. Ámde ez nem igaz, hiszen itt magától értetődően arról volt szó, hogy kibasszanak az ellenzéki párttal: “Nesze vazzeg, itt az egész! Hoztál teherautót?!” Most főhet Gyurcsányék feje, hogy ígéretükhöz híven, lehetőleg még az őszi választások előtt, kiértékeljék és nyilvánosságra is hozzák ezt az egész disznóságot!

https://i2.wp.com/www.metropol.hu/images/1406899487_varju_laszlo_atveszi_a_trafik_dokumentumokat_mti.jpg

Ez lehetetlen! – mondaná a józan ész. “Mintegy 15 ezer beadott pályázatot, 1600 települési értékelési lapot átolvasni, kielemezni mindössze két hónap (ennyi van hátra az októberi “választásokig”! – szendam) egyszerűen képtelenség!“. Hiszen egyetlen pályázat is általában 20-25 oldalt tesz ki, ami azt jelenti, hogy összesen minimum 300 ezer lapot kéne átnyálazni, értelmezni, összevetni, majd kiértékelni (digitális adathordozón ez persze könnyebb lenne, de ezért nem kaptak ilyesmit a gyurcsanyisták)! De ha csak az “üzleti terveket” nézik, hát azok is úgy 8-10 oldalt tesznek ki, azaz a teljes mennyiség kábé felét! Így vagy úgy: a melót határidőre (két hónap) elvégezni kizárt dolog!

Aki ilyesmit állít, az csakis nemzetellenes lehet! Azért minősül az ilyen ember magyargyűlölőnek, mert automatikusan feltételezi, hogy a Dicsőséges NER-kormánynak pont olyan lusta és tehetségtelen munkatársai vannak, mint a magát “Demokratikus Koalició“-nak nevező, bank- és nagytőke-imádó/kiszolgáló, őszödista, bukott baloldaliaknak (amelytől a fénymásolásra eredetileg számított, 25 millió forintos, minisztériumi költséget sem kérték el, lévén ők demokraták, még ha “illiberálisak” is!). A Nemzeti Kormány mindössze tucatnyi, rendkívül tehetséges és ifjú beosztotta ugyanis erre igenis képes volt! Igaz, ebben segítségükre volt a (hivatalosan negyven főt foglalkoztató!) Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. hatvan munkatársa is. Mivel az Értékelők gondosan akartak eljárni, hogy a bírálat “objektivitásához és szakmaiságához” még a gyanú árnyéka se férjen, minden pályázatot ketten olvastak el, majd pontoztak le. Így két hónap alatt naponta és fejenként kb. 420 oldalt tanulmányoztak át (óránként több, mint ötvenet!). Ráadásul mindezt munkaidejükön kívül, különdíjazás nélkül! (Akik most továbbra is kételkedni merészelnek, azoknak szeretném felidézni Fényességes Boldogságunk, a Szeretett Vezető posványosi szavait, miszerint: “… minden lehetséges!“. … Értettük, emberek?!)

Amit egyáltalán nem értek, hogy miért köllött eme Viktorjugend hadosztály kiemelkedő untersturmführerei neveit mindaddig titokban tartani, míg arra egy másik bírósági határozat nem kötelezte a Qrmányt?

  1. Bagoly Andrea, az NGM gazdaságszabályozásért felelős államtitkárságának munkatársa
  2. Bitay Márton Örs, a VM (jelenleg FM) állami földprogramokért felelős államtitkára
  3. Gulyás Andrea, az FM kabinetvezetője
  4. Hernádi Ádám, a Miniszterelnökség osztályvezetője
  5. Kohut Balázs, a KIM gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára
  6. László András (?)
  7. Lenner Áron Márk, az NGM belgazdaságért felelős helyettes államtitkára
  8. Mészáros Karina, NFM-főosztályvezető, az állami vagyonkezelő igazgatósági tagja
  9. Mihalovics Péter, a KIM kabinetvezetője, a Fidelitas alelnöke
  10. Orbán Krisztina, az NFM főosztályvezetője
  11. Pindroch Szilárd, a Miniszterelnökség tanácsadója, a Fidelitas nógrádi elnöke
  12. Czipai Balázs Manó, a KIM társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságának főosztályvezetője

Nem tudom, mi volt ezen a szégyellni való?! Az talán, hogy van közöttük egy “Manó“? Hát az mégsem “troll“, avagy “ork“! Nemde?! Hja, hogy nincs közöttük egy sem, aki csak nyomokban is értene a dohányiparhoz és a -kereskedelemhez? Talán, de akik képesek két hónap alatt, munkaidőn kívül (pluszdíjazás nélkül! – munkaalapú a modern társadalom, ugyi?!), óránkét ötven oldalt elolvasni és felelősen kiértékelni (pontozni) is, azok a nap további 48 órájában igenis meg tudják tanulni az “ágazat” minden csínyját és bínyját is! Hát nem?!

“Mindig van egy Gonosz Manó. A kormány mellett Tanácsadó.”

Ha már manóknál tartunk, ez a Sass József-féle, 1993-as kabarénóta jutott az eszembe. Jutott eszembe annak okán, hogy miután a Nemzet Ápoltja kiböfögte magából a Posványosi Őszintét, (igazán nem értem, mi volt ezzel a baj, hiszen évente egyszer neki is szabad nemhazudnia!) magam is azon gondolkodtam, hogy vajon ki adja a szájába ezeket a mondatokat, ki plántálja bele a beteg agyába ezeket a … khm … egészségtelen gondolatokat. Néhány napnyi agytörés után feladtam a tanakodást, bízva abban, hogy a nálamnál szélesebb infókörhöz hozzájutó sajtó kinyomozza a dolgot. Hát így is lett!

Rövid időn belül a Népszabadság ki is derítette, hogy ki is a “MoMaFasz” (Modern Magyar Fasiszta Zállam) legfőbb ideológusa, illetve a Csúti Duce “éceszgébere”! Nem más ő, mint Tellér Gyula, szociológus és műfordító, aki már 2006 óta bírja a Zörökös MiniElnök legnagyobb megbecsülését és leginkább befolyásolja őt a qrmányzati politika “elveiben”.

Ez a ma már nyolcvan esztendős vén fasz, írt egy tanulmányt még márciusban a “Nagyvilág” című lapban. A “Született-e ‘Orbán-rendszer’ 2010 és 2014 között?“-ben kifejti véleményét a demográfiai hanyatlásról, a cigányok lakosságon belüli arányának növekedéséről, az önkormányzatok társadalomszervező impotenciájáról, a kulturális identitás és a közmorál hanyatlásáról, a neoliberális alkotmányfelfogásról, a frankfurti filozófiáról, a washingtoni konszenzusról. Majd megállapítja, hogy az “Orbán-korszak” megteremtette a rendszer új “összerakásának” peremfeltételeit. Ebben az Új Rendben pedig a közösségelvű nemzetiesség, a teljesítmény és a morál mércéje, a helyes történelem-értelmezés, a másik emberhez való viszony a meghatározó … ellentétben a liberális demokráciákkal!

A Betegnek ez a cikk annyira megtetszett, hogy elébb kötelező olvasmánynak rendelte előző kormánya valamennyi tagjának, osztán meg Posványoson részletesen ki is fejtette. Mint a saját, kormányzati ideológiáját, meglocsolva az önnön (lába között hordott) kútfejéből származó, elmés gondolatokkal!

Megdőlt tehát a feltételezés, miszerint a Legfőbb Narancsnok kizárólag szotyiköpködéssel, xanaxrágcsálással, pálinkaszürcsöléssel és zabálással tölti az idejét. Olvas ő szorgalmasan, pláne ha olyasmi vagyon leírva, ami a szívének kedves, tehát vagyon értelme. Olvasnak a Narancsnokok is, pláne ha reájuk parancsolnak … Odafentről.

De leginkább az ifjonc Narancsnyikok olvasgatnak. Szorgalmasan. Óránként ötvenkét oldalt! Munkaidőn kívül! … No, ezt múlja felül a Bukott Baloldal, ha tudja!

… és ezt …

szendamondja!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!
Reklámok

3 hozzászólás on “Olvasnak a narancsnokok”

  1. valaki szerint:

    Ebben az Új Rendben pedig a közösségelvű nemzetiesség, a teljesítmény és a morál mércéje, a helyes történelem-értelmezés, a másik emberhez való viszony a meghatározó … ellentétben a liberális demokráciákkal!” -akkor mi a lóf@szt keres még Ornán a miniszterelnöki székben?


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s