Reménytelenek és szánalmasok

Seszták Miklós miniszter és Kurucz Éva kormányszóvivő szerint az a sajtóhadjárat, mely a nemzetgazdasági tárca birtokosa ellen manapság folyik, csupán reménytelen emberek kétségbeesett és szánalmas kísérlete, hogy nyomást gyakoroljanak a kormányra. Seszták-ügyek ugyanis nem léteznek! … Hát, én most beállnék ezen reménytelenek sorába.

Itt ülök ihletett magányomban, s bár mindenem meg vagyon az íráshoz, csak témám nincsen. Előttem az öt esztendős, “Asus” márkájú netbook-om, ami kitűnően működne, ha bolond módon nem hagytam volna rábeszélni magam, hogy rátelepíttessem a Windows 7-et. Mindezt azért, mert a Microsoft a korábbi XP-m mindenféle biztonsági frissítésének leállításával fenyegetőzött. Mióta a W7 alatt “működöm”, a gépem olykor-olykor (tehát mindig) roppant furcsa dolgokat művel. Osztán a rendelkezésemre áll az aranyáron mért mobil-internet összeköttetés, mely “fejlettségét” tekintve Belső-Bantusztánban bizonnyal piacvezető lenne. Május vége óta kizárólag “2G“-ben hajlandó forgalmazni, ezért olyan lassú, hogy a havi 20 gigás keretemet akkor tudnám kimeríteni, ha napi 96 órában “ketyegtetném”. Amikor ezt szóvá tettem, a szolgáltatótól csupán egy semmitmondó választ (meg a változatlan minőséget és a pofátlanul magas összegű számlákat) kaptam. Kénytelen voltam tudomásul venni tehát, hogy az M-Telekomnak fontosabb Dzsentri Dzsoni főminiszter kedélyállapota, mint az enyém (megértem őket, tőlem csak havi hétezret kapnak a semmiért!). Kezem ügyében van továbbá egy korsó remek (osztrák) sör és egy kupica, első rangú, nagykunsági szilvórium (“valaki“-től kaptam, de nem mondom meg, ki az!), hogy a szinaptikus csatolások megerősítésével fokozza a kognitív folyamataimat (jujj, de szépen fogalmaztam meg a piálást, ugyi?!). Van továbbá egy paklinyi illatos, debreceni dohányom, amelyben olykor-olykor (tehát rendszeresen) legalább tucatnyi, kisujj hosszúságú fadarabot találok. Ámde tudomásul vettem, hogy olcsó (835 Ft./40 g. – egyelőre!) terméknek fogpiszkáló az “állományjavítója”. (Figyelem! A debreceni “Róna Dohányfeldolgozó Kft.” termékei időnként dohányt is tartalmazhatnak!)

Fotó: 444.hu

Minden a rendelkezésemre állt tehát egy poszt megírásához, csak ippeg témám, … no az nincsen énnékem! Eredetileg az volt a szándokom, hogy mint ballib blogger, a sipista Seszták Miklós (kisvárdai ügyvéd, jelenleg fejlesztési miniszter) személyén keresztül, reárontsak a Rezsicsökkentésre, azon keresztül meg (szokásomhoz híven, meg a “Nemzet“-tel karöltve!) a Nemzetemre. De a miniszter “úr” megaszonta nekem is, hogy nincsen itten semmiféle “ügy”, no meg “látni való”! Lehet oszolni emberek, s aki nem teszi, hát az majd … szóval utánanéz az ilyenekkel szembeni lehetőségeinek. Mindehhöz Kurucz Éva nertársnő, az illiberális (tehát “modern” és “versenyképes”, no meg “munkaalapú”) állam kiépítésén ügyködő kormányunk szavának avatott cipelője hozzátette, hogyaszondja:

“Jól látszik, hogy a kormány intézkedései súlyosan sértik egyes gazdasági szereplők pénzügyi érdekeit. Ilyen intézkedés a rezsicsökkentés, a reklámadó, vagy az agrártámogatás rendszer átalakítása. A Seszták Miklós személyét érő sorozatos lejárató cikkeket ennek tudjuk be. Kétségbeesett, reménytelen próbálkozásokról van szó, amelyek nem fogják eltéríteni a kormányt az említett célok megvalósításától. A kormány eddig sem engedett az üzleti és politikai nyomásgyakorlásnak és ezután sem fog”.

Ha alaposan meggondolom a dolgot, rá köll jönnöm, hogy Miki bá’-nak tényleg igaza lehet! Hiszen nézzük csak meg, hogy (többek között) melyek azok a dolgok, amelyek valójában nem is léteznek (forrás és linkek itt!):

  • A miniszter egyedüli tulajdonosa a Ramiris Autó Kft.-nek, amelynek korábban másik tulajdonosa az a Ramiris Rubin Zrt. volt, amely egy ciprusi – feltételezhetően offshore – cég, a Ramiris Holdings Ltd. tulajdonában állt. A cégbejegyzéskor az offshore cég jogi képviselője Seszták volt. A cégcsoport azért került a figyelem középpontjába, mert offshore-üzleteivel 17 milliárdos kárt okozhatott a költségvetésnek, a bírósági eljárás pénzmosás vádjával indult meg még 2007-ben.
  • 2013 februárjában robbant a hír, hogy Seszták egyidejűleg volt tagja az informatikai és a közbeszerzési parlamenti albizottságoknak és az Enternet Invest Zrt. felügyelőbizottságának 2012-ben. Éppen akkor, amikor egy uniós támogatású pályázatból 12,5 milliárd forintot ítéltek meg annak az öt vállalatnak a javára, amelyek részben az Enternet Invest tulajdonában vannak.
  • Az Index idén júniusban számolt be arról, hogy a 2000-es évek elején Seszták – még kisvárdai ügyvédként – mintegy 700 orosz és ukrán tulajdonú cég létrehozásában segédkezett. A politikus által alapított kft.-k többségét néhány év múlva a cégbíróságnak kellett megszüntetnie behajthatatlan köztartozásaik és törvénytelen működésük miatt.
  • Ugyancsak az Index derítette ki, hogy Seszták kisvárdai autószalonjától vásárolt – vissza nem térítendő uniós támogatásból – három olyan cég ingatlant, amelyekből kettő a tárcavezető személyéhez köthető.
  • A Népszabadság a héten írt arról, hogy ügyvédként Seszták megszeghette az ügyvédi etikai szabályzatot. A napilap szerint a tárcavezető 1998-ban lett kültagja a Kisvárdán bejegyzett Nagy és Társa Bt.-nek, ahol státusza 2001-ig fennmaradt. Ezalatt ügyvédként hitelesített több olyan iratot – például társasági szerződés-módosításokat –, amelyen kültagként is aláíróként szerepel. A Haváz Bt. esetében pedig a kültagi viszonyának megszüntetéséről szóló papírt jegyezte ellen saját ügyvédi pecsétjével és aláírásával 2003-ban. Ezzel lényegében saját maga igazolta az általa aláírt iratok hitelességét.
  • Seszták cége Kisvárda központjában vásárolt egy háromszintes irodaházat. Az ingatlanvásárlás tényét nem tették közzé, pedig az épületben az újonnan létrehozott Járási Hivatal nyitotta meg irodáit. A hivatalos közlés szerint a több tízmillió forintot érő irodaház ügyével a politikus érintettsége ellenére is minden rendben van, az új állami szervnek ugyanis semmilyen bérleti díjat nem kell fizetnie a tulajdonosnak. Seszták Miklós kijelentette, hogy elég gazdag ahhoz, hogy ingyen adjon bérbe egy ingatlant.
  • Vagyonbevallása szerint havi jövedelme 3,883 millió forint, kisvárdai és budapesti ingatlanjainak értéke több, mint százmillió, illetve összesen 194 millió forint megtakarítása is van! … Tényleg van mit a tejbe aprítania, megengedheti magának az állammal szembeni “nagyvonalúságot”!

Hát, úgy mutatóban csak ennyi a miniszter “úr” nacionáléjából, a nemlétező nemügyeiből! Ebből meg az avatatlan (és megtévesztett és nemzetellenes és rezsicsökkentést támadó) alak szeme előtt egy simlis vidéki ügyvéd képe bontakozik ki, akit a kisvárdaiak nem azér’ választottak meg három ízben (1998, 2002, 2006) is önkormányzati, osztán meg kétszer (2010, 2014) országgyűlési képviselőjüknek, mert ne tudtak vóna a dógairól (egy 17 ezres településen még a macskák is tegeződnek!), hanem azér’, mert az ő neve után állt a szavazólapon a “Fidesz-KDNP” felirat. Igaz, hogy valószínűleg irigyek rá, utálják mint a szart, a kocsmák mélyén rendszeresen felemlegetik a simlis ügyleteit, de azér’ beikszelték. Mert ők ugyi “elkötelezett jobboldaliak”, akiknek elegük volt a “tolvaj kommenistákból”. (Gratulálok kisvárdai “polgártársaimnak”!)

Szóval tényleg nincs miről írnom, ezért osztán fel is hagyok eme kétségbeesett, reménytelenül szánalmas próbálkozásommal. Már csak azér’ is, nehogy a (ugyancsak nemlétező) Kubatov-listán a nevem után odaírják még azt is, hogy “Simicska-bérenc“!

… és ezt …

szendamondja!

P.S.: Érdemes elolvasni a poszt bevezetőjében megadott linken elérhető cikket! Ebből nem csak az derül ki, hogy miért lett hirtelen oly’ “szakmai” a Magyar Nemzet (és a Hír Tv), hanem az is, hogy Lajos és Viktor egymásnak üzengetnek, Miklós pedig csak az aktuális “pingponglabda”. Meg is érdemli(k)!

A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!
Advertisements

7 hozzászólás on “Reménytelenek és szánalmasok”

  1. bonhomme szerint:

    na, akkor csak a rend kedvéért ide is felnyomom:

    Süsü, a seszták 2.0

    Én vagyok a pénzéhes Seszták,
    enyém itt a sok-sok jó biznyák.
    Ettől van tele a pénzesszákom,
    és nábobként élem a világom

    Honnan a lé, a NAV se érti,
    és még az ügyészség sem kérdi.
    Senki-senki itt a világon!
    Teljesült hát az én nagy álmom,
    jajjj!

    Hogyhogy így feltörtem?
    Mivel tudok egy csomó aranyszabályt!
    Bizony!

    Üdvözöllek, offshore lovag!
    Viktor soron kívül fogad!
    Mi szél hozott monddsza, erre?
    Mutyipénz van a közelbe’?

    Jól megy sorod, offshore lovag:
    van sok számlád, sok aranyad!
    Mi vajon a szíved terve?
    Állam bácsi át lesz verve?

    Közpénzből lopni rém egyszerű.
    Ezért vagyok én oly nagyzsebű.
    Mégis szeretnek az emberek;
    képükbe hazudni élvezet.

    Legszentebb dolog az omerta;
    aki betartotta, nyert rajta.
    Nekem is van egy jó barátom:
    az én élő istenkirályom.

    Viktor az én jó Keresztapám,
    Így gazdagodtam meg, úgy biz’ám!
    Ilyen egyszerű ez, emberek:
    fidesznyiknek lenni oly remek!

    Ó, ha Rózsadombon élhetnék…
    Hoznak ám szépen a cégecskék!
    Mohó markom mindent lenyúlna-aaa,
    Nagy kár, hogy itt állok lebukva-aaa.

  2. nyizo szerint:

    ha rám hallgatsz,visszateszed az xp-t és rögtön utána valamelyik linux MINT-et (ez gépfüggő,hogy melyik a legjobb neked) és ettől kezdve csak a linux alatt mégy a netre.
    nálam egy ilyen rendszer kb 7 éve megy csont nélkül,közben a linux újult az ubuntu 10.10-től a MINT13-ig, de az xp nem lassult,nem halt meg és jobban teljesít,mint az ország.Ennél jobb tanácsot senki nem fog neked adni,mivel én érdek nélkül teszem. Most szólok,hogy a “szakik” le akarnak majd beszélni a linuxról,mivel utána nem szorulsz a szakértelmükre,a linux képes önmagát javítani.Még annyi,hogy kérj külön “home” partíciót,akkor nem kell mindent menteni a frissítéskor.
    ami a cikket illeti,reméljük hogy tuareg eléri a célját,és akkor lehet foglalkozni az ilyen szemetekkel is. részemről támogatom ahogy csak tőlem telik

    • szendam szerint:

      Kedves nyizo!
      Köszönöm a technikai tanácsadást! Amint alkalmam nyílik rá, meg is fogadom!
      Üdv!
      szendam

    • bonhomme szerint:

      Na, nyizo megelőzött.
      én is akartam írni, hogy az XP frissítések abbahagyása meg a Microsoftos riogatás az csak egy dolog, ha a géped 32 bites, akkor hiába tesznek rá Win 7-et, mégis lassú lesz, pedig a Win 7 elvileg kisebb, egyszerűbb és gyorsabb.

  3. valaki szerint:

    Csupa jellemes atyafi a magyar “közigazgatásban”.

    • szendam szerint:

      Azok biza!
      Egyébként még Neked sem árulom el, kitől is kaptam azt a bizonyos nagykunsági szilvóriumot (az osztrák sörről nem is beszélve)! 😉
      Üdv!
      szendam


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s