Jellemző!

Nem voltak különösebb várakozásaim Tóbiás Józseffel, az MSZP frissiben megválasztott elnökével kapcsolatosan (ugyanígy vagyok a pártjával is esztendők óta). Most kiderült, hogy ő is “pöttyös”, nyakoncsípése után pedig pont ugyanazokkal a kommunikációs fogásokkal élt (pártjával egyetemben), mint az ellenoldali mutyisták szoktak. … Mit mondjak, jellemző! … Mint ahogyan az is, ahogyan a kormánypárti hírorgánumok egyes ügyeket kitálalnak, másokat pedig mélyen elhallgatnak!

Tegnap este, egy kisebb társaságban ücsörögve, arról folyt a tanakodás, hogy vajon meddig tart még ez az özönvíz-szerű esős időszak, s ennek vajh’ minő következményei lesznek. Mivel aznap délután különösen vehemens vihar tört a városra, valakinek eszébe jutott, nem ártana megnézni valamelyik híradóban, hogy mi a helyzet másutt. Mivel a kérdéses időpontban (19.40) csak a “közszolgálati” érhető el, hát arra kattintottunk, s nem is köllött sokáig tudatlanságban maradnunk.

A “Királyi TV” headline-jai között természetesen szerepelt az időjárás kiváltotta országos helyzet is, de mindezt megelőzte a Hiszékeny– és a Tóbiás-ügy alapos “körüljárása”. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen ha van “ügy”, akkor a közszolgálat minimuma, hogy azt a nép elé tárják. Jogunk van tudni, mit művelnek azok a személyek, akiket mi a törvényhozásbéli képviseletünkkel bíztunk meg.

A Hiszékeny-ügy lényegét ismertetve az m1 híradója elmondta, a szocialista országgyűlési képviselőt, volt XIII. kerületi alpolgármestert az ügyészség azzal vádolja, hogy a kerületben esztendők óta üresen álló üzlethelység bérleti jogának megadásáért cserébe, közvetítő útján öt millió forint kenőpénzt kért az arra ácsingózó vállalkozótól. Bár a pénz átadása végül nem történt meg, az ügyészség szerint ennek ellenére már ez is bűncselekmény, hiszen a korrupciónak még a kísérlete is büntetendő.

No, eddig az m1 még semmiféle újdonságot nem közölt velünk, de lestük tovább a képernyőt, hátha valamilyen érdemi fejlemény történt az ügyben. Például az, hogy végre a nyilvánosság elé állt a “közvetítő”, s mindenféle bizonyítékokkal igazolta (avagy cáfolta) a vád állításait. De nem. Semmi ilyesmi nem történt. A mintegy öt perces hírblokk elkészítésére az adott okot az m1 stábjának, hogy az angyalföldi polgármesteri hivatal előtt megjelent a Fidelitas öt felháborodott tagja (élükön az elnökkel … ahogy illik!), s kezükben A/4 formátumú, színes, “Korrupció!” feliratú transzparenst lobogtatva tiltakoztak a kerületben folyó visszaélések ellen.

Olcsó poén lenne most azt mondani, hogy én bizony nem láttam egyetlen fidelitászosat sem az onnan pár kilométerrel délebbre lévő, V. kerületi hivatal előtt azért tüntetni, hogy végre a köztudomás birtokába kerüljön a “Rogán-féle Ingatlantágulási Egyenlet” megoldóképlete. Tény ami tény azonban, hogy sem ebben, sem az ötkeres alpolgármester hasonlóan “megmagyarázhatatlan” vagyongyarapodásának ügyében, a Fidesz ifjúsági szervezete nem tette szóvá azt az egyébként jogos társadalmi igényt, miszerint “Az embereknek joguk van tudni, hogy …!“. Tény továbbá az is, hogy az elvileg közszolgálati híradó sem foglalkozott ezzel legalább olyan behatóan, mint Hiszékeny Dezső egyelőre nem bizonyított tettével.

Ezt követte a Tóbiás-ügy. A Híradó, a Magyar Nemzet aznapi cikkére hivatkozva ismertette a tényeket. Eszerint az MSZP nemrég megválasztott elnöke már 2003 óta (családjával együtt) Érden lakik előbb csak mint bérlő, 2009-től pedig mint tulajdonos (Az ingatlant Hagyó Miklóstól, a Főváros volt, szocialista alpolgármesterétől vásárolta meg – egy kis szar Tóbiásra kenve a Hagyó-ügyből!). Ennek ellenére a képviselő úr, a változatlanul nyíregyházi állandó lakcímére hivatkozva, a mai napig felveszi az ez után járó költségtérítést. A képernyők előtt ülők számára az m1 alaposan kidomborította Tóbiás kínos magyarázkodását, melyben a pártelnök az ilyesmin nyakon csípett politikusok szokásos, “kommunikációs paneljeivel” operálva, a “nem is tudom pontosan“-szöveget vette elő, alaposan körberöhögtetve magát, kik között magam is ott vihogtam. A blokk végén persze ott volt a szokásos “vörös farok”: “A Fidesz felszólítja Tóbiás Józsefet, hogy számoljon el a költségtérítéseivel, s amit törvénytelenül vett fel, azt fizesse vissza!“.

Nincsen ezzel semmi gond. Az m1 híradója helyesen járt el, hogy a szintén helyesen cselekvő Magyar Nemzetre hivatkozva, közzé tette a közkasszában való etikátlan kotorászás eme tóbiási esetét. Csakhogy a hírfolyamból valahogy kifelejtődött, hogy ugyanez a Magyar Nemzet vezércikkben követelte (lásd itt!) Seszták Miklós fejlesztési miniszter azonnali távozását, lévén az elmúlt hetekben annyi, korábban elkövetett disznósága került napvilágra, ami tarthatatlanná teszi a helyzetét.

  • Aki nem ismerné a Magyar Nemzet által szóvá tett Seszták-ügyek(!) lényegét, azoknak most leírnám: az esztendőkkel korábban még Kisvárdán, ügyvédként tevékenykedő miniszterről elébb az derült ki, hogy aktívan részt vett úgynevezett fantomcégek alapításában. Ennek során mintegy hétszáz(!), zömmel orosz és ukrán magánszemélyek nevére és ugyanazon néhány kisvárdai címre bejelentett vállalkozás megalapításának jogi ügyleteit intézte, mely cégek osztán mindenféle adófizetés nélkül köddé váltak. Később az derült ki, hogy Seszták – megsértve az ügyvédi etikát – sok esetben önmaga hitelesítette azon vállalkozások okiratait, melyekben maga is tulajdonos volt, néhány ilyen cég pedig off-shore volt (ami a “Fidesz-etika” szerint ugyi maga a legteljesebb fertelem!). Legutóbb pedig az, hogy a mai miniszter, a 2011-ben még veszteséges autókereskedését úgy segítette ki a bajból, hogy három “baráti” vállalkozással (kettő ügyeit ő maga, mint ügyvéd intézte!) “megnyeretett” összesen 30 millió forintnyi uniós pályázatot. Ezek osztán e pénzt (tök’ véletlenül) egytől-egyig arra fordították, hogy tulajdonrészt szerezzenek a Seszták-féle autókereskedés birtokában lévő ingatlanban.

Teljesen egyetértek tehát az m1-gyel, hogy megszellőztette a Tóbiás- és a Hiszékeny-ügyet. Mindegyik közügy, jogunkban áll ismerni a tényeket. Ha a pártelnök etikátlanul kotorászott a közkasszában, fizesse vissza és menjen a csodába. Ha Hiszékeny korrupciós kísérletet tett, állítsák bíróság elé és menjen a rács mögé. Csakhogy baromira jellemző, hogy az m1 “szerkesztési elvei” bizonyos pártpolitikusok hasonló dolgait már nem tekintik közügyeknek, pedig ezekből már akkora rakás tornyosul kies hazánkban, hogy ahhoz képest a Csomolungma csak kisebb vakondtúrásnak látszik! Költségtérítés-ügyben elővehetnénk mondjuk a miskolci Zsiga Marcellt, vagy magát Kövér Lászlót! Utóbbi annak ellenére kap térítést, hogy nyilvánvalóan Budapesten lakik, gépjármű-használati útnyilvántartása szerint pedig évente járja meg a Föld-Hold távolságot oda és vissza. (És akkor még nem is beszéltünk a 2006-10-es ciklus “bajnokáról”, Lázár János jelenlegi Főminiszterről, aki négy év alatt közel 20 milliót markolt fel ilyen címen. Tőle a Maffiapárt soha, egyetlen szóval nem követelt visszafizetést!) Nemde lenne még hová fejlődnie az évente 70 milliárd adóforintot fölemésztő Közszolgálati Médiának?! Sőt, csakis a fejlődésre vagyon már csak lehetősége, hiszen onnan, ahová ez a Nemzeti Adó néhány esztendő alatt eljutott, már csakis felfelé vihet az út (Már megint optimista vagyok, ugyi?!)

Ugyancsak egyetértek a Magyar Nemzettel, hogy a simlizős, nyilvánvalóan “pöttyös” múltú Seszták távozását követeli. Ámde ő az egyetlen oda-nem-való funkcionárius aki 2010 óta úgy az Orbán-kormányon, mint az Orbán-párton belül zavartalanul tevékenykedett és tevékenykedik? Hogy másról ne ejtsek szót: Pintér Sándor (örökös)belügyminiszter! Az rendben van, hogy a Magyar Nemzet teszi a dolgát. Ámde ezen serénykedésének kezdete furcsán egybeesik azzal az időponttal, mióta kitört tényleges tulajdonosa, Simicska Lajos és az Örökös MiniElnök közötti hatalmi harc. Ez is jellemző és nagyon kilóg az a bizonyos “lócipő”!

Amit azonban nem értek, hogy a pártszolgálati sajtó miért üti változatlanul és gőzerővel azt a Cocipártot, melyet a Vezér már esztendőkkel ezelőtt kilóra felvásárolt. Azokat a szocikat, akik a világon semmiféle veszélyt nem jelentenek a Maffia-állampárt hatalmára? Hiszen az országgyűlési “kampány” idején mindent elkövettek, hogy még csak véletlenül se essék szó az Orbanisták számára kínos ügyekről (pl.: Paks-II)! A Vasárnapi Hírek hónapokkal ezelőtti értesülése szerint Mesterházy rendszeresen találkozott és egyeztetett Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadóval … persze titokban. A volt budapesti elnök, Szkinhed Zsóti pedig személyesen állította le az “Egyenlítőblog“-nál a Rogán-ügy tálalását, majd ugyanebben a kérdésben szinte az anyázásig menő vitába keveredett Szigetvári Viktorral, az elvileg szövetséges E-PM kampánymenedzserével. Akkor mire ez a vehemencia? Automatizmus? Megszokás?

Hogy mi folyik itt tulajdonképpen, azt soha(?) nem fogjuk megtudni! … De jellemző!

… és ezt …

szendamondja!

 
A Mozgalom legújabb híreit Tuaregtől, lásd itt!
Reklámok

4 hozzászólás on “Jellemző!”

  1. bonhomme szerint:

    Kedves szendam,
    ha van további ingerenciád a fideSS szennyesében turkálni, itt egy kincsesbánya: http://egyenesen.hu
    A részletek további kutakodást igényelnek, de nagy vonalakban ott van mindegyik tróger sara.

  2. bonhomme szerint:

    Egy rövid kiis szösszenet a mai kánikulában:

    Süsü, a seszták

    Üdvözöllek, offshore lovag!
    Viktor soron kívül fogad!
    Mi szél hozott monddsza, erre?
    Mutyipénz van a közelbe’?.

    Jól megy sorod, offshore lovag:
    van sok számlád, sok aranyad!
    Mi vajon a szíved terve?
    Állam bácsi át lesz verve?

    Közpénzből lopni rém egyszerű.
    Ezért vagyok én oly nagyzsebű.
    Mégis szeretnek az emberek;
    képükbe hazudni élvezet.

    Viktor az én jó Keresztapám,
    Így gazdagodtam meg, úgy biz’ám!
    Ilyen egyszerű ez, emberek:
    fidesznyiknek lenni oly remek!

    Lehetne tovább ragozni, csak zavar a kötött versforma: ez az átiratok átka, ha nem klasszikus, 12 szótagos Petőfit vagy Aranyt használ fel az ember. 🙂

    • nyizo szerint:

      csasztuska ez a javából 🙂

    • bonhomme szerint:

      Újra elolvasva az eredetit, megint csak megindult az agyam. Íme a Seszták 2.0:

      Süsü, a seszták 2.0

      Én vagyok a pénzéhes Seszták,
      enyém itt a sok-sok jó biznyák.
      Ettől van tele a pénzesszákom,
      és nábobként élem a világom

      Honnan a lé, a NAV se érti,
      és még az ügyészség se kérdi.
      Senki-senki itt a világon!
      Teljesült hát az én nagy álmom,
      jajjj!

      Hogyhogy így feltörtem?
      Mivel tudok egy csomó aranyszabályt!
      Bizony!

      Üdvözöllek, offshore lovag!
      Viktor soron kívül fogad!
      Mi szél hozott monddsza, erre?
      Mutyipénz van a közelbe’?

      Jól megy sorod, offshore lovag:
      van sok számlád, sok aranyad!
      Mi vajon a szíved terve?
      Állam bácsi át lesz verve?

      Közpénzből lopni rém egyszerű.
      Ezért vagyok én oly nagyzsebű.
      Mégis szeretnek az emberek;
      képükbe hazudni élvezet.

      Legszentebb dolog az omerta;
      aki betartotta, nyert rajta.
      Nekem is van egy jó barátom:
      az én élő istenkirályom.

      Viktor az én jó Keresztapám,
      Így gazdagodtam meg, úgy biz’ám!
      Ilyen egyszerű ez, emberek:
      fidesznyiknek lenni oly remek!

      Ó, ha Rózsadombon élhetnék…
      Hoznak ám szépen a cégecskék!
      Mohó markom mindent lenyúlna-aaa,
      nagy kár, hogy itt állok lebukva-aaa.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s