Falkaforradalmi káderkeringő

Két hónappal a “választások”-nak nevezett kutyakomédia után végre(?) megalakult az új kormány, melyről nagyon gyorsan kiderült, hogy benne nem a harmadik Orbán-, hanem az első Lázár-kabinetet “tisztelhetjük”. Pont ugyanezt az érzést keltik azok a lavina-szerű hely- és fejcserék, melyek az utóbbi hetekben kezdődtek. Kíváncsi vagyok, mikor kezdenek majd “zemútnégyévezni“?

Négy esztendővel ezelőtt, pont ugyanebben a július-augusztusi időszakban kezdődött az az általános offenzíva, melyet a második Orbán-kormány indított a különböző állami vállalatok, minisztériumok és azok “háttérintézményei” ellen. Emlékezetes talán még, hogyan szállták meg rajtaütés-szerűen a cégeket az úgynevezett MFB-kommandók. Elvett mobiltelefonok, zárolt számítógépek. Egyeseket azonnal, másokat meg csak pár nap múlva hajítottak ki az utcára. Feltúrták az irattárat, benéztek a legeldugottabb sarokba is. Működött a “Csontvázbrigád“.

Mögöttük meg ott sorakozott már a Hatosztályos Hadosztály. Ennek minisztériumi ezredeit a Szabó Erika nacsasszony által Lakitelken kiképzett Nemzeti Törpetitánok alkották, a vállalati alakulatokat pedig a Simicska-Nyerges laktanya NER-kommandóasai. Elvileg az előbbi az állam- és közigazgatás, utóbbi pedig a vállalatirányítás “szakértői” lettek volna. Ámde hamar kiderült róluk: mindössze a daliás Rákosi-korszak NEReinkarnált “Munkásigazgatói“-val vagyon dolgunk. Ez meg ugyi azt jelenti, hogy szakértelmük a Seggnyalás, a péhádéjukat Utasítás-végrehajtásból írták, posztgraduálisan Bürokráciát és Korrupciót tanultak, becsületük meg a Hűség! … Utóbbi egyébként egészen konkrétan arról szólt, hogy belevésték a narancslángon pörkölt mogyorónyi agyacskáikba: a “megfelelő viselkedés” esetén a mellső végtagocskájuk soha nem lesz eleresztve, tököcskéjük pedig csak annyira vagyon szorongatva, hogy ezt el ne felejtsék.

Így telt el két esztendő. Az állami vállalatokban gőzerővel zakatolt a Simicska-Nyerges Tröszt nemzeti feltőkésítése (legfőbb alvállalkozók: Strabag és Swietelsky! … hehehe!), a minisztériumokban pedig ezen kívül az Ideológiagyártás köztes termékeinek fabrikálása (jogszabályokat, törvényjavaslatokat nem írtak, lévén ilyesmihöz nem értettek, no meg osztán köllött a lecsó a “közeli” ügyvédi irodáknak is). Az, hogy mindezek ellenére nem rogyott össze (teljesen) az egész kártyavár, mindössze azon néhány valódi szakembernek volt köszönhető, kiket valamilyen előre megfontolt véletlen folytán a posztjukon hagytak. Ők voltak azok, akik napi negyvennyolc órában a legalapvetőbb (pl.: “hejessírási” – lásd itt!) hibák kijavításán robotoltak úgy, hogy fölöttük meg ott lógott a Magyar Dumakész nermangalica-szőrre függesztett, pallosnak hazudott, szaros bugylibicskája.

  • Elősegítette továbbá mindezt az, hogy a Pártmunkás-igazgatók némelyike tapasztalati úton ráérzett arra, hogy tényleg nem ért semmihez, így legalább csak kis mértékben akadályozták a valódi munkavégzést. Ezeket persze gyorsan ki is rúgták, mint génhibás (tehát a “nyomokban gerinccel is” rendelkező) darabokat, az ellenzéki Sajtó pedig elsiratta őket. No meg fel is magasztalta annak ellenére, hogy az ilyenek teljesítményeire egy tanulékonyabb kutya, avagy egy közepesen intelligens csimpánz is képes lett volna. … Emblematikus alakja ezeknek Ángyán József, aki bár minden létező szarszemét törvényt megszavazott (hogy csak a legfőbb bűncselekményét! említsem: Tákolmány!), de amikor az általa eladdig híven szolgált Maffia-párt kibillentette őt a személyes vesszőparipájának nyergéből (Földmutyi), rögvest Ellenálló lett, a Zellenzék meg Asajtó szerint pedig Szent Ember, sőt, Mártír! (Na ne! – lásd itt!)

Osztán egy szép(?) szeptemberi napon, a Zújabb Viktor Után Kettőben (2012), a Sárvárra kihelyezett, “szezon-nyitó” frakcióértekezleten Fényességes Boldogságunk bejelentette: innentől kezdvést a “szakmairól” (mihihi?!) áttérnek a “politikai” kormányzásra (jaj ne!). Ennek előjele az volt, hogy Dzsentri Dzsoniból miniszterelnökségi államtitkár lett, de utána szinte semmit (különösebbet) nem lehetett tapasztalni. A Nádbútorosan Érett Zsuzsikáné továbbra is híven szolgálhatta a Nemzet Simicskájának miniszteriális fejlesztését (szegény Közgép még azokat a pályázatokat is megnyerte, amelyeken el sem indult!), turbo-fokozatra kapcsolt a Földmutyi, Mészáros Lőri magabiztosan araszolt a “Nyolcvannyolcadik Pozíció” felé. Tehát ugyanazok és ugyanúgy lopták továbbra is a Zemberek, meg a Zunió pénzét, mit addig.

Néhány hónappal később osztán megtapasztaltuk a “Politikai Kormányzást”. Kezdődött ugyi azzal, hogy Dzs. Dzs., a Fácánirtó kiirtotta a játékgépeket (szinte) mindenhonnan, jó alaposan alávágva a kocsmárosoknak (is). Osztán jött a Trafikmutyi, amit sikerült olyan ügyesen elintézni, hogy ha én cigicsempész lennék, hát Oszt’Kár“-díjat adnék ennek a Felkapaszkodott és Felfuvalkodott Táskacipelőnek. Később lepolipozta és leuzsorásozta a Nyolc Ínséges Esztendőt átvészelni segítő Oligarchát, mégkésőbb pedig rátette a mancsát az EU-pénzeket osztogató NFÜ-re. Ebből meg balhé lett, mert elébb csak tavaly szeptemberben és ideiglenesen, osztán meg idén áprilisban (és tartósan) befagyasztatta az Unió támogatási forrásait, s hogy az “Oszt’Kár-díjat mégjobban kiérdemelje: összeveszett a Norvég Alappal is (mínusz 40 milliárd!).

Az Április Hatodikai Sajnálatos Események után mindössze alig több, mint hatvan nappal, azaz szinte rögvest, meg is alakult az Új Kormány. Ennek meg ugyi van egy komoly betegsége, ami nem más, mint a “strukstrújája” (© A Géza), azon belül meg ugyi az, hogy itten nem egy, hanem két kormány vagyon (lásd itt!). Mindkettőnek ugyan Victor Orbanescu a miniszterelnöke, de az Egyikben vagyon egy csomó, tök fölösleges miniszter (meg egy rakás államtitkár és még több helyettes), a Másikban (ezt itten, Abszurdisztánban “Miniszterelnökségnek” híjják!) pedig ugyan csak egyetlen miniszter, de több államtitkár, mint amennyi az Elsőben csak miniszterből vagyon! … Jut eszembe: ezt minálunk “olcsó kormányzás”-nak nevezik, ami ugyan igaz is, csak nem a bekerülési költség szempontjából! …

Szóval a Tényleges Kormány élén az a bizonyos fácánirtó, táskacipelő Dzs. Dzs. áll, aki nem csak az erdei szárnyasok ipari méretű kilövöldözésében képes “nagyot alkotni”, hanem a Maffiaállam-párt úgynevezett “Gazdasági” frakciójának … khm … “háttérbe szorításában” is! No, az igaz, hogy mióta ez az Alak itten a Legfőbb Megbízott Ügyintéző, csakis az Ügyek gyűlnek, az Intézés meg legfeljebb a az Ügy-gyülesztésben (no meg a költségszámlák multiplikálásában) nyilvánul meg, ámde “nyicsevo”! Ha Az Elmeháborodott úgy döntött, akkor itten mindenki vagy Kakukk (más fészkébe beleszaró beletojó), vagy Keselyű (leváltottakból táplálkozó, újonnan kinevezett funkcionárius), vagy pediglen Zsákmányállat (a korábban kinevezettek közül kikerülő leváltottak!). Ez pediglen egyfajta “vetésforgóban”, avagy ha tetszik, Falkaforradalmi Káderkeringőben történik: néha te vagy az Egyik, néha a Másik, később meg a Harmadik (esetleg a Negyedik?), attól függően, hogy az Ápolatlan Kertitörpe ippeg mennyi “gyógyszert” kapott. … Vegyiparilag, avagy Hízelgésileg. … Előbbit a Doktoroktól, utóbbit meg Dzs. Dzs.-től.

Szóval mostan az a helyzet, hogy hullanak a fejek. A komplett magyar sajtószerűség azon tanakodik, hogy ez az egész a Dilinyós Töpszli, avagy Legújabb Jobbkeze (Dzs. Dzs.) személyes akciója-e. A kormányból kirepült néhány emberke, de közülük csupán egyetlen volt, akit nagyon megengedően “szakembernek” lehetett nevezni. Martonyinak ugyanis volt némi érzéke (és gyakorlata) a diplomácia területén, de emberileg egy akkora nulla, hogy hozzá képest a párizsi Eiffel-torony … hát … szóval. Utódja, az a bizonyos Navracsics … khm … Csomolungma? Az ő leendő “örököse” (Szíjjártó) pedig Olympos Mons (Mars – kb. 20 ezer méter). … Bocsánat a megfordított hasonlatokért!

Ámde a “mélység magassága” (leszámítva a Kissenkit, a Klerikálist, no meg a számtalan többit!) nem csak a Táskacipelő, hanem a kisvárdai cégtemetkezési vállalkozó, Seszták “Ofsór” Miklós, akit ilyen előélet után fejlesztési miniszterré tettek. Annak ellenére, hogy a “támadási felülete” kábé a Föld bolygóéval vetekszik Bár róla a szart a közismerten hatékony Amway-mosóporral simán le lehet mosni feltéve, ha Dzs. Dzs. (O.V. jóváhagyásával) fokozza a “mosóhatást”. Nos ez a pasmag ippeg most nyírja ki a komplett, állami cégvezetést. Csakis azér’, mert az Elmebetegnek ippeg az jutott a torzult eszébe, hogy most Dzs. Dzs. legyen a Főnök. Aki mögé Ő bebújhat, majd 2017-ben beülhet Káder Janó székibe.

Közben pedig Ofsórmiki, meg a Táskacipelő szépen kiirtják az állam- és közigazgatásból, a cégirányításból még azokat az időközben betanult “szintecsmpánzokat”, kissé ostoba “farokcsóvakutyákat”, akik talán már felfogták: mijafasz is az, amihez nem értenek és amit nem csinálnak, meg amit csak tovább rontanak. Helyettük az Újéhesek és a Mégostobábbak/szervilisebbek jönnek.

  • Miskolci köztársam szerint hétfőn illusztris személyiség látogatta meg Borsod Fővárosát. Ez a VIP nem volt más, mint a frissiben kinevezett eü-államtitkár, a kecskeméti Zombor Gábor. A hapsi többek között arról híres, hogy volt ő már Kecskemét (maffiapárti) polgármestere, illetve “orvosként” az ottani kórház igazgatója. Nos a pasmag, mint emberminisztériumi á.titkár aszondta Miskolcon, hogy nekije a legfőbb feladata mostan az “ellátórendszer helyzetének stabilizálása”, majd később(!) a “fenntartható növekedés lehetőségeinek megvizsgálása/megteremtése”. Aszondta még, hogy ő “reálpolitikus”, így igérni nem hajandó, terveit pedig azér’ nem nevezné “reformoknak”, mert ez a kifejezés “az elmúlt években lejáratódott”. (A vele interjút készítő “újságíró” többek között azt is elfelejtette megkérdezni, hogy a “reform” kifejezést még is ki “járatta le” és az államtitkár által belengetett 14 milliárd “gyorssegély” (elébb-utóbb, még az őszig) miért csak a 14 százaléka a szükségesnek!)

Ofsór Miki rendelkezése okán legalább augusztus végéig leáll a túlterjeszkedett Állam vállalatainak működése. Közben meg megy a lázárkáderek újlázárokra való lecserélése. Ennek indoka pedig a “hatékonytalanság”. Amit ippeg és most köll felmérni! De csakis azért, hogy a Zemútnégyév kinevezettjei rettegjenek … a Dzs. Dzs. mögé behúzódott Főnöktől! Aki (és ez szerintem már tuti!) alkalmas időben tényleg beveteti magát egy alaposan kibővített hatáskörű és a Végtelenségnél alig valamivel rövidebb mandátumú Elnöki Székbe! Hja, hogy ez már annyira orcátlan, hogy lehetetlen is? Miért, az nem az, hogy egyesek most úgy csinálnak, mit ha a 2010-14-es kabinet “egy másik kormány” lenne?!

A Falkaforradalom ippeg most falja fel a saját (torzszülött) gyermekeit! Ámen! De csak azért, hogy a még génhibásabbakat juttassa a Csúcsra (előbbieket meg a hülye, “ellenzéki sajtó” piedesztálra fogja emelni, ahogy szokta). Kíváncsi vagyok, hogy az Új Káderek közül melyik lesz az az idióta, aki hamarosan nekiáll “Zemútnégyévezni”?! … Lesz ilyen! Le is váltják majd!

… és ezt …

szendamondja!

Advertisements


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s