Itt valami bűzlik!

Aki értő szemmel figyelte az ötödik esztendeje hatalmon lévő Orbanizmust, meg annak évtizedes előkészületeit, az tudja: a Maffia-párt egyik elsőszámú “fegyvere” az a bizonyos “Kommunikáció“. Ennek eszközei pediglen nem csak a Karaktergyilkosság, a Lejáratás, az egymással köszönőviszonyban is alig álló dolgok egyetlen masszába dagasztása, de a Figyelemelterelés is!

Tudom, hogy most talán “offolok”. Hiszen elvileg azzal köllene foglalkoznom, hogy milyen átlátszó hazudozással “indokolta meg” a Deutsche Telekom tulajdonában álló Origo Zrt. Sáling Gergő főszerkesztő kirúgását. Szerintük ugyanis a “megváltozott médiafogyasztási szokások” az okok, ami egyébként igaz is lenne, ha hozzá tették volna: “… az Orbán Viktor nevével fémjelzett Maffia-kormány média-elfogyasztási szokásainak megváltozásáról” vagyon konkrétan szó!

Osztán nem hagyhatnám szó nélkül azt sem, hogy az az Orcátlan és Gátlástalan Gazember, az az Erkölcs-evolúciós Zsákutca, aki a Miniszterelnökség (jelenleg még) kijelölt minisztere odáig vetemedett, hogy az általa kinyírt Főszerkesztőt szólítja fel(!) a Tisztesség és a Becsület nevében(!) arra, hogy ha nem tudja bizonyítani, hogy személyesen Ő, ez a Szubhumán Proteinzacskó “intézte el” a kirúgását, akkor kérjen nyilvánosan tőle bocsánatot! Ezt természetesen nem lehet okadatolni, lévén ez a Morál-genetikai Csődtömeg, aki huszonmilliós fácánlövöldözéseket fizet saját(?) zsebből felkapaszkodott parvenüként az “Arisztrokráciának”, világos, hogy nem személyesen, hanem “informális úton” üzente meg igényét a gerinctelenül gyáva Origo Zrt. vezetésének (amiből György Péter esztéta ma reggel dicséretesen ki is lépett!). Ámde ezek után, ennek a … szóval Izékének, aki világ életében seggnyalásból és a Társadalom eltartottjaként élt (“épített” magának karriert!), aki még az utóbbi számára soha egyetlen másodpercnyi hasznos tevékenységet nem végzett (akár csak a Főnöke!), odáig vetemedjen, hogy Áldozatába beletörli a mutyiszaros luxus-gumicsízmáját is, az már tényleg elképesztő és felháborító! … Körülbelül olyan, mint ha az erőszakos úton Kielégült, tette után még kártérítési pert indítana a Megpocsékolt ellen azzal a hivatkozással, hogy számára a koitusz nem volt megfelelő!

Osztán meg kezdhetném dicsérgetni azt a Média-összefogást, mely “pártfüggetlenül” kezd kibontakozni a hírhedt Reklámadó-törvénnyel szemben. Azt, hogy az ezzel nyilvánvalóan kipécézett RTL Klubbal szolidaritást vállal a versenytárs, a TV2, mindketten 15 percre elsötétítik a képernyőket, s ehhöz valószínűleg még a Hír TV is csatlakozik! Mindezeken túl pedig az egymással egyébként antagóniában álló Magyar Nemzet és a Népszava is, karöltve vonulnak fel a kormányzati szándék ellen … előbbi címlapos vezércikket jelentetett meg, melyben a Reklámadót a Sajtószabadság elleni merényletnek nevezi!

És most itt álljunk mán’ meg egy picit! Ez az egész Nagy és Közös Felhorgadás innentől kezdett nekem nagyon bűzleni! Mert ugyan lehet ezt a Nagy Összefogást azzal magyarázni (lásd Sebes György jegyzete a Népszavában!), hogy itten kéremszépen a Maffia-párton belüli frakciók gazdasági érdekharca dúl. No de látott már valaki olyan “nemzetest”, “tévékettőst”, avagy “hírtévést”, aki valaha bármiben is szembe mert menetelni a Mi Führerünk szent akaratával? Mert ha ez valóban Unser Vezér valódi szándéka, akkor a jobber orgánumokban Apologetikák(!) jelennének meg és nem pedig Kritikák! Ugyanakkor, ha ez tényleg és komoly lenne, akkor nem egy Elsimonnal terjesztetik be az “egyénit“, hanem egy nálánál jóval “fajsúlyosabb” Erkölcsi Mikrogrammal, mint például Rogán, avagy Kósa, ráadásul Azonnalian és Kivételesen Sürgős Eljárással (tehát tegnapelőttre) és nem pedig úgy, hogy “őszig ennek le kell zárulnia“! Arról már nem is beszélve, hogy ez a javaslat közvetlenül az önkormányzati csalások legalizálását célzó “Budapest-törvény” után látott napvilágot, annak “szigorítása” (a “Google-YouTube-Facebook“-triumvirátusra való kiterjesztés szándéka) meg pont azon a napon, melyen tömegtüntetés volt az Origo-botrány ügyében.

Az Illuzionisták abból élnek, hogy elterelik nézőik figyelmét, elhitetik velük, hogy EZT és nem AZT látják. Esztendőkön át, napi több órás munkával gyakorolják be ezeket a trükköket/fogásokat. Ugyanezt teszi Viktor Varázsló is: egyik kezével felenged egy lufit, s miközben azt figyeljük, a másikkal könyékig kotorászik hol a pénztárcánkban, hol pedig a szabadságjogaink (mára gyakorlatilag kiürült) szelencéjében! (lásd: “Kommunikáció“!)

Köztudomású rólam (soha nem is tagadtam!), hogy a Maffia-állampártnak nincs olyan megmozdulása, amelyet én ne a minimális jóindulat legteljesebb hiányával szemlélnék. Esztendők során rászoktam arra, hogy ha ők felfelé mutatnak én azonnal lefelé nézzek. Arra is, hogy ha Ők csupán a “babfogyasztás” biokémiai parancsának engedelmeskedve elengednek egy “galambot” én a mögött is a Hátsószándékot keressem. Az esetek többségében ez be is szokott “jönni”.

Lehet, hogy sokak szerint most is csak egy konteót gyártok, de nekem akkor is az a véleményem: “Itt valami nagyon bűzlik”! Márpedig ahol Szar van, ott Szag is!

… és ezt …

szendamondja!

Advertisements

One Comment on “Itt valami bűzlik!”

  1. […] korábbi véleményemet, tehát hogy a Sarc ötletének bedobása és erőltetése egyfajta figyelemelterelő […]


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s