Ámokfutás: folyt. köv.

Nem volt választási sem, így kormányprogram se lesz. Nem lesz konszolidáció és kiegyezés sem. Csak totális harc! Az ellenzékből megmaradhat az LMP és a Jobbik feltéve, ha rendesen viselkednek, de a Szociknak nincs kegyelem. Folytatódik Orbán ámokfutása, amiért meg természetesen (egyéb jelentkezők híján) “Agyurcsány” a hibás!

Két nappal a “Választások” után egyik, az értelmesebb fajtából származó fideszes ismerősöm azzal nyugtatgatott, hogy meg fogom látni: a harmadik Orbán-kormány teljesen más stílusban fog politizálni. “A rendszer már kiépült, a pozíciókat elfoglalták és mindent megszereztek, amit csak lehetett. Talán túl sok és riasztó is ez az újabb kétharmad, de ezt követően csakis a konszolidáció következhet, ami egy sokkal mérsékeltebb, csillapítóbb politikát eredményez majd!“

Ez a vélekedés/várakozás, nem csak az én ismerősömre volt jellemző. Hírlik, hogy az Állampárton belül is sokan vannak/voltak, akik ugyanígy gondolkodtak. Akik szerint nem biztos, hogy a Fidesz-tábor kibír még négy esztendőnyi háborús politikát. Akik kételkednek abban, hogy sikeres lehet egy olyan kormány, amelyik káderhiánnyal küszködik. Akik szeretnék már békében élvezni a “szerzett” javakat. Akik felteszik a kérdést, vajon elhárítható-e a Jövő Nagy Fenyegetése, nevezetesen a fiatalok Jobbik felé vándorlása?

Hasonló húrokat pengetett Heim Péter, az Orbán-párthoz szorosan kötődő Századvég Gazdaságkutató elnöke is. A Heti Válasznak adott múltheti interjújában (lásd itt!) úgy vélte, az emberek nem szeretik a hosszú háborús hadviselés, egy részük már belefáradt ebbe és békére vágyik. Ha ez az igényük nem teljesül, ki fognak ábrándulni a Fideszből, s a tábor szétszéled. Ennek már vannak konkrét, mérhető jelei, s a párton belül bizony jól tennék, ha elgondolkodnának azon: hová lett az a több, mint félmilliónyi voks, melyet 2010-hez képest elveszítettek!

Viktátor azonban sem a Heti Választ nem olvasta, sem ezeket a hangokat nem hallotta meg. Ki is adta az ukázt, hogy “Folytatjuk!“, de nem úgy, ahogy eddig volt, hanem mégúgyabb. Információk szerint a Vezér, az április hatodikán “szerzett” újabb kétharmadra “történelmi esélyként” tekint, s “elszánt” az eddigi, sok konfliktust eredményező politika folytatása mellett. Úgy véli, hogy konszolidációt csak azok akarhatnak, akik gyávák és félnek a 2018-as választásoktól. Márpedig az szerinte mindenképpen megnyerhető, ha sikerül tartani az évi két százalékos gazdasági növekedést, s érvényesül a “Kötcsei Doktrína“, azaz az ellenzéki szavazatok továbbra is megoszlanak több közép- és kis-párt között. Ezért aztán nincs semmiféle kiegyezés az ellenzékkel! Az MSZP-t Orbán meg akarja semmisíteni, a többiek (LMP, Jobbik) pedig maradhatnak, ha rendesen viselkednek. Abban az esetben pedig, ha a Jobbik túlzottan megerősödne, már “be vannak készítve a dossziék“, melyek különböző, a pártra nézvést “kínos ügyeket” taglalnak (pl. a neonácik külföldi, elsősorban orosz kapcsolatait, amelyek akár még a “nemzetbiztonsági kockázatot” is felvethetik.).

Állítólag létezik ugyan két csoport is az Állampárton belül, amelyek nem értenek egyet a führeri koncepcióval, s a fentebb ismertetett okokból féltik a jövendőjüket, de igazából semmit nem tehetnek. Egyrészt a két évtized alatt kialakított belső szisztéma miatt mindenki Orbán, azaz a “központi égitest” körül kering, másrészt egymással sem tudnak megegyezni, lévén féltékenyen figyelik a “másik csoport” minden mozdulatát (“Divde et impera!“). Visszapofázni, akadékoskodni így nem csak hogy nem lehet, de nem is tanácsos, hiszen számos példa bizonyítja: “csúnya véget” ér az, aki ilyesmire vetemedik. Nem csak kipenderítik a “hűbérbirtokáról“, de még ha lenne is (általában nincs!) tehetsége az önálló karrierépítésre, “utána nyúlnak“, s jobban teszi, ha elhagyja még az országot is.

Folytatódik az is, ahogyan eleddig Darth Victorius az Országgyűléssel bánt: semmibevétel, mély megvetés, egyszerű szavazógépnek való tekintés. Hírlik, hogy erre az Örökös MinElnök még rá is akar tenni egy újabb lapáttal. Pökhendiségben már odáig menne el, hogy az ugyan merőben formális, de a szokásjog által elvárt miniszterelnöki programadó beszédet sem akarja elmondani az Országgyűlés jövő heti alakuló ülésén, de még egy néhány perces, általános blablát sem. Egyszerűen csak megválasztatja magát, oszt’ jónapot.

Ennek egyik oka állítólag az, hogy az Ápolt irtózik még a gondolatától is, hogy bármit írásba adjon, lévén az “kiszivároghat” (értesülések szerint szabályos lincshangulat uralkodott a Miniszterelnökségen amiatt, hogy a 444.hu megszerezte azt a gondosan titkolni akart levelet, melyben az Európai Bizottság bejelentette a magyar fejlesztési pénzek befagyasztását). Beszámolók szerint még a miniszterelnöki utasításait is “baráti beszélgetések, kávézgatások” közben, amolyan “elejtett megjegyzések” formájában adja ki, melyeket környezete “köteles elérteni“. Aki ezt nem teszi (mert nem akarja, vagy nem tud mindig jelen lenni), számíthat a megtorlásra. Ezért lett Navracsicsból kegyvesztett (hivatala egy másik épületben van!) és ezért lett belberki liebling Lázárból (irodája Orbán szomszédságában található!), aki minden kormányülésen ott ücsörög a Főnök mellett, ő készíti keze alá a különböző iratokat, s időnként a fülébe súg ezt-azt.

Mi lesz ennek a vége? Mindenki, aki rendelkezik kellő történelmi ismeretekkel és/vagy élettapasztalattal, pontosan tudja: egyetlen olyan szisztéma sem működőképes (még középtávon sem!), amelyben minden döntést egyetlen személy hozhat meg csupán. Azért nem, mert az a bizonyos “Valaki” legyen bármilyen zseniális is, képtelen mindent észben tartani, minden tényezőt alaposan megfontolni. Pláne, ha egy olyan személyről vagyon szó, mint Orbán, akinek zsenialitása csupán a hatalom megszerzésében és megtartásában nyilvánul meg, minden másból pedig csakis a pszichopátia! Ez az elmebaj meg csak fokozódott azáltal, hogy egyrészt sikerült megszabadulni uralma minden létező (közvetlen) korlátjától, másrészt ennek mámorító drogja pedig teljesen átformálta a már eleddig is kóros személyiségét. Újabb kanna olaj az őrület egyébként is magasan lobogó lángjára az április hatodikai “győzelem”, miáltal az ámokfutás nem csak folytatódni fog, de mégnagyobb tempóra kapcsol. Ez pedig csakis katasztrófához, majd pedig a magyar neonácik uralomra jutásához vezethet. (Koltai Tamás kitűnő írása szerint: “… a kormányzati katasztrófapolitika előbb-utóbb csődhöz fog vezetni. Előbb gazdaságilag, mert az unortodox dilettantizmus, továbbá a korrupció és a maffiafelvilág okozta károk szanálására a Putyin pénze sem lesz elég, nemhogy az unióé, utóbb – az előbbi miatt – társadalmilag is. Akkor jönnek ők (értsd: a Jobbik! – szendam). És ha addig még kő kövön volt, utána nem marad.“)

Említett fideszes ismerősöm, amikor tegnap szembesítettem őt a korabeli kijelentésével, illetve a fentebb hivatkozott cikkek tartalmával, azt írta nekem, hogy szerinte “teljesen érthető” Orbán “pillanatnyi dühe“, hiszen “a Baloldal(!) és annak sajtója agresszív és nemtelen kampányt folytatott ellene“. Sőt, ennél még tovább lépett vissza az időben: “A Miniszterelnök úr valószínűleg teljesen másként kormányzott volna az elmúlt négy évben, ha a hírhedt 2006-os tévévitában Gyurcsány nem sérti őt vérig, hanem tisztelettel és megbecsüléssel viszonyul hozzá!“.

Nem, nem dobtam el az agyam mikor ezt olvastam. Mindössze megállapítottam, hogy a honi, korrupt rendszert felszámolni nem akarók jobbról is balról is megcsókolhatják egymást (megtörtént!). Azt eddig is tudtam, hogy szerintük mindenért Agyurcsány a hibás (mer’ ugyi ők osztán soha és semmiért!), na de hogy már azt is az ő orrára húzzák, hogy Orbán megőrült és agresszív pszichopataként rárontott az országára/nemzetére, számomra is nóvum, a felelősségáthárítás egy újabb, “zseniálisan kreatív” példája.

Röhögtem is volna, ha lett volna min.

… és ezt …

… szendamondja!

---