Voksár és voks-sár

Tegnap végre lezárult a szavazatok összesítése, amelyből (végre?) megtudhattuk azt, amivel már eddig is tisztában voltunk. A korabeli angol film-folyam címét plagizálva: “Folytassa, Kétharmad!“. Kiderült továbbá az is, hogy nem a külhoni, Kettős Kamuállampolgárok, hanem belhoni, sokszoros Kamupártok kavarták meg kicsit (nagyon?) a szalámit. Nem tudjuk még azonban, tulajdonképpen mennyi pénzünkbe került nekünk mindez. Ezért most egy kis (hangsúlyozottan spekulatív!) kalkulációt fogok végezni, hogy kiderüljön: mennyi volt a “Voksár“.

Tegnap, a szavazatok végleges összesítése nem hozott lényeges változást a pártok közötti mandátumarányban a hét elején tudhatóhoz képest. Az Országgyűlésbe bejutott szervezetek (Fidesz: 44,99%; Kormányváltók: 25,6%; Jobbik: 20,17%; LMP: 5,25%) közötti erőviszonyai csupán jelentéktelen mértékben módosultak.

Néhány dolog azonban immáron teljesen nyilvánvalóvá vált, s ezek tökéletesen szemlélteik: milyen ravaszul, körmönfont módon szabta önmagára ezt az egész szisztémát az Orbánpárt!

Torz arányok, kamupártok, álválasztók

Az egyik, hogy ez az orbáni rendszer milyen végletesen képes eltorzítani a Támogatottság (tehát a választói akarat) és a Mandátumok Száma közötti viszonyt. A jelenlegi felállás szerint a Maffiózók a mandátumok 66,8%-át szerezték(!) meg, míg a Kormányváltók csak 19, a Jobbik csupán 11, az LMP pedig mindössze 2,5 százalékkal volt kénytelen megelégedni! Nem akarom különösebben védeni a korábbi, szintén a “Legerősebb Kutya” minél kielégítőbb nemi életét támogatni hivatott, parlamenti “székkiosztó aritmetikát”, de azért az jóval igazságosabb volt, sokkal közelebb állt a választói akarathoz. Bizonyításként csupán emlékeztetnék rá: ahhoz, hogy a Köpcös ugyanehhez a teljhatalomhoz juthasson, 2010-ben még a szavazatok 53 százalékát köllött kiravaszkodnia a választókból, míg most meg elegendő volt ennél 8 százalékkal kevesebb is. (Jé, ez a nyolc százalék punkt annyi, ahány választót Viktorék 2010-hez képest veszítettek!)

A másik pedig az, hogy milyen “bölcs” és “hasznos” dolog volt lehetővé tenni a Kamupártok zavarórepülését. A jelöltállítás megkönnyítésével (500 szignó/aspiráns), az aláírások valódiságának ellenőrizetlenül hagyásával (lásd: “Ajánlóív-biznisz“!), valamint a nagyvonalúan felajánlott (minimum 150, maximum 600 millió forintos), szabadon, mindenféle tényleges elszámoltatás nélkül elkölthető, állami kampánytámogatásra úgy gyűltek össze a különböző “szervezetek”, mint döglegyek az oszladozó állattetemre. A Cinege utcai Maffia-központ által várt hatás nem is maradt el. Bár ezek a kamupártok nem vágtak jelentős rendet a learatható (cca. 4,8 millió) szavazatból, de megalapozott becslések szerint (lásd itt!), az általuk begyűjtött, szinte teljes bizonyossággal a Kormányváltóktól elvett, mindössze 4 százaléknyi (kb. 192 ezer) voks három-négy mandátum sorsát eldöntve, nagyban hozzájárult a Kétharmad prolongálásához.

Nem igazolódtak azonban be a külhoni, tehát a Kettős Kamuállampolgárok választási részvételeihez fűzött félelmek, illetve várakozások. Annak ellenére, hogy Tömjénzsóti (két, keresztényi lövöldözés között) hatalmas energiákkal igyekezett félmillió(!) fölé tornászni ezek létszámát (sikerrel! – avagy ez csak egy ugyanolyan “gyártott statisztika” volt, mint amit a KSH szokott produkálni a foglalkoztatottság ügyében?), mindössze nyomoronc 128 ezer szavazat érkezett be e forrásból. Az igaz ugyan, hogy ezek 95 százaléka (121.600) az Állampártot “erősítette”, de lássuk be: az a mindössze 0,5 százalékos “extraprofit” legfeljebb egy rendkívül kiélezett versenyben jelentett volna meghatározó tényezőt!

A voksok ára

A véglegesített eredmények ma reggeli olvastán, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy kikalkuláljam: mennyi közpénzt szóratott ki a Köpcös az ablakon annak érdekében, hogy megtarthassa teljhatalmát?

A belföldi “viszonylat” kiszámítása viszonylag egyszerű. Itt nincs szükség semmiféle spekulációra, lévén az adatok nyilvánosak:

PÁRTLISTÁT ÁLLÍTÓ SZERVEZET TÁMOGATÁS ÖSSZEGE
FIDESZ-KDNP 597 000 000
MSZP-EGYÜTT-PM-DK-MLP 597 000 000
JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM 597 000 000
LEHET MÁS A POLITIKA 597 000 000
JÓLÉT ÉS SZABADSÁG DEMOKRATA KÖZÖSSÉG 447 750 000
SZOCIÁLDEMOKRATÁK MAGYAR POLGÁRI PÁRTJA 447 750 000
A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT 298 500 000
KÖZÖSSÉG A TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁGÉRT NÉPPÁRT 298 500 000
ÖSSZEFOGÁS PÁRT 298 500 000
SERES MÁRIA SZÖVETSÉGESEI 298 500 000
MAGYARORSZÁGI CIGÁNYPÁRT 298 500 000
MAGYAR MUNKÁSPÁRT 149 250 000
SPORTOS ÉS EGÉSZSÉGES MAGYARORSZÁGÉRT PÁRT 149 250 000
ÚJ MAGYARORSZÁG PÁRT 149 250 000
ÚJ DIMENZIÓ PÁRT 149 250 000
ZÖLDEK PÁRTJA 149 250 000
EGYÜTT 2014 PÁRT 149 250 000
FÜGGETLEN KISGAZDAPÁRT 149 250 000
ÖSSZESEN 5 820 750 000

Ezekből kiderül, hogy a zavarórepülő tizennégy (én idesorolom a “Kis Schmukk” és a “JESZ” lényegében nem is működő, tehát fantompártjait is!) szervezetecskére az Örökös MiniElnök összesen 3.402,75 millió forintot fordíttatott a Közkasszából. Ezek meg (“cuzámen alesz”) bekasszíroztak (kerekítve) 192 ezer olyan szavazatot, melyeket a Kormányváltóktól elvéve, lényegében a Kétharmad prolongálására adattak a választóikkal. Ebből pedig simán kiszámolható, hogy egyetlen ilyen, “eltérített” voks (kerekítve) 18 ezer forintjába került minden adófizető magyar honpolgárnak! A bolondnak is megéri! Nem?! Hiszen mennyi ez azokhoz a tíz-százmilliárdokhoz képest, amelyeket az Állammaffia a következő négy(?) esztendőben közbe’szerezhet?! … Az “üzlet” tehát itt egyértelműen “nyereséges”! … Nem nekünk!

Sokkal nehezebb a dolgom a “külhoni” voksvásárlások költségeinek kiszámítása esetén. Ebben az esetben ugyanis nem állnak rendelkezésemre pontos adatok, így csupán a sajtóban és az interneten kerengő, elsősorban az erdélyi ügyletekre vonatkozó mendemondákra, találgatásokra támaszkodhatok.

Konkrétum, hogy a Fideszre beérkezett mintegy 121.600 külhoni voks körülbelül 80 százaléka (cca. 97 ezer) Erdélyből származott. Tudni lehet, hogy a második Orbán-kormány a Zemútnégyévben, különböző csatornákon (pl. a “Bethlen Gábor Alapítvány“) át hozzávetőlegesen 85-90 milliárd forintnyi magyar közpénzt zúdított át a magyar-román határon. Ezek az összegek, az úgynevezett “Demokrácia Központok“-on át, a két erdélyi fideszklón-“mozgalmhoz”, a Tőkés-féle “Erdélyi Magyar Néppárt“-hoz (EMNP), illetve a Szász-féle “Magyar Polgári Párt“-hoz (MPP) kerültek. Ezek legfőbb, (Budapest által meghatározott) feladatai pedig az elmúlt minimum két esztendőben azok voltak, hogy kettős állampolgárokat, illetve Fidesz-szavazókat toborozzanak Erdélyben.

Az ezen célra fordított magyar közforintokat ki köll egészítenünk még azon tranzakciók költségeivel, melyek a honi, fideszes média-oligarchia erdélyi sajtó-bevásárlásai során merültek fel. Mivel ezek a magyarországi cégek lényegében kizárólag közpénzekből élnek, az általuk Erdélyben elköltött, mintegy 10-15 milliárd forintot is a szavazatvásárlás rubrikájába köll beírnunk.

A teljes, kalkulálható összeg így kb. 100 milliárd forint, azaz ennyit költött a magyar adófizető a Maffiapárt ottani voksvásárlásaira. Mivel innen – a mértéktelen költekezés és a Tömjén-féle erőlködés ellenére – mindössze alig több, mint 97 ezer (érvényes) Fidesz-szavazat érkezett be, megállapíthatjuk: egyetlen ottani voks “bekerülési ára” (kerekítve) 1 milló közforintba került, s mindez úgy, hogy mindössze 0,4 százalékkal(!) “javított” az Állampárt pozícióin. … Ebben az esetben tehát az “üzlet” egyértelműen “deficites”! … Nekünk is!

A voksok “sara”

Mert van ám bizony ennek a voksvásárlásnak nem csak ára, hanem sara is. Ez a “produktum” pedig nem csak bel-, hanem külhonból is belefröccsen az orcánkba, ráadásul úgy, hogy még ezt is nekünk köll kifizetnünk!

A két erdélyi Ügynök közül az egyik már itt élősködik a nyakunkon, legalább egy esztendeje! Ő az a Szász Jenci, aki miután csúfosan leszerepelt az MPP nevű, ottani kamupártjával, legfőbb támogatója, a Kövér Házmester jóvoltából, ma egy olyan Kamuintézmény (“Nemzetstratégiai Intézet“) élén ücsörög, ami ugyan semmiféle kimutatható tevékenységet nem végez, alkalmazottjai gyakorlatilag nincsenek, de legalább elkölthet úgy 3 milliárd forintot! Ennyibe kerül nekünk ennek a kis Dagadéknak a talp- és seggnyaló, erdélyi janicsárkodása, mamelukoskodása, amit egyébként egy nagyon szűk, magyarországi csoport érdekében “fejtett ki”!

A másik pedig nem más, mint a Puncipüspök! Ő pedig, miután – református püspökhöz “méltóan” “erkölcsös életvitele”, illetve a “magyarságnak” (tehát Orbán Viktornak) tett szolgálatai okán – kitelt az otthoni böcsülete, hát fogta magát és a szögről leakasztott legújabb feleségével szépen átcuccolt Magyarországra. Miután pedig dolgozni nem tud, nyugdíjasként nyomorogni nem akar, a közpénzekből való lébuskázáshoz meg hozzászokott, ámde Ártándtól délre és Brassótól északra már nincs egy ember sem, aki szavazatával besegítené valamiféle szinekúrába, hát (vezéri kegyből) sürgősen beírattatta magát a Fidesz EP-listájára, annak is a stabil befutónak számító harmadik helyére!

Ámde ez a Kegyenc, ahelyett, hogy fülét-farkát alaposan behúzva, csöndesen örülne az újabb, méltatlanul megszerzett, öt esztendőn át havi sok-sok ezer eurós (magyar állampolgárok által fizetendő!) jövedelmet jelentő EP-mandátumnak, még van pofája sarat fröccsenteni a mi orcánkba, illetve ugyanezen lendülettel a “melegig” benyalintani a Töpszlinek! A “közszolgálati” rádió “Határok nélkül” című műsorának egy olyan nyálasan szemforgató, gusztustalanul önfényező, velejéig hazug interjút adott, ami jól jellemzi: mennyire el tud szemtelenedni egy parazita Udvaronc, ha maga mögött érzi a korlátlannak hitt Hatalmat! (Nem idézgetnék eme “beszélgetésből”, az írott változatát wordpress-es bloggerkollégám, “Valaki” már közzé tette. Akit érdekel – tanulságos! – kattintson a linkre!)

Hát ennyi lenne a Voksár, meg a Voks-sár! Az egyiket fizethetjük, a másikat meg törölgethetjük!

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

5 hozzászólás on “Voksár és voks-sár”

  1. öregszeder szerint:

    Az AN”Ismét kétharmada van a fidesznek ” cikkéhez írt észrevételeim ide is passzolnak, úgy érzem.
    “A fidesznek nem arra kellett törekednie, hogy meglegyen a 2/3-a, hanem arra kellett vigyáznia, hogy ne 110% vagy mégtöbb jöjjön ki. Ebben a hírben az a poén, hogy sikerült úgy intézmiük, ahogy eredetileg akarták, igaz egy kicsit döcögősen, de összejött. Bár egy kicsit így is büdös a dolog, de ez már kezelhető. Ezek után relativizálni a csalás előre meghatározottságát olyan dolog, mint a feketéről azt állítani, hogy fehér. Most kiderült, hogy bizony a határon kívül élő magyaroknak is csakazért akartak állapolgárságot adni, hogy rájuk szavazzanak. Egyébként éppúgy nem érdekli a fideszt a ő sorsuk, mint a belföldi polgároké. Ki a magyar? Csak a fidesz! Színjáték volt az egész szavazás, amit jól bekajált az ország. Eméssze mindenki, egészségére! De mégse… Inkább ahogy a nóta mondja “igyál egy kis ecetet! Hadd jöjjön meg az eszed!””
    Nos, hogy ennek az eszement színjátéknak még jó ára is volt, az hab a tortán. Így mulat a kopaszseggű, esztelen magyar plebsz. Mint az egyszeri szőke nő, aki beiratkozott egy reinkarnációs tanfolyamra, mondván, igaz, hogy drága volt, de egyszer élünk! Nem ?

    • valaki szerint:

      Azt meg “olvastam valahol”, hogy az erdélyi “voksok” java részét Pesten borítékolták egy bezárt klimóban és csak átvitték feladni Romániába.Ehhez természetesen a honosítottak névjegyzékét használták fel. Hál Istennek a székelyeknek több eszük van annál mint sem ezt a csuti prófétát támogassák.

  2. emigrant szerint:

    Akkor mi lett volna a helyes magatartás az ún. Zellenzék részéről? Na mi? És most mi lenne? Felesküdni a Szánalmányra? Azért ez annyira kezd vicces lenni, hogy a zemeszpé évtizedek óta nem képes egy jó döntést hozni. Én javaslok egyet, azzal se tesznek jóvá semmit, de legalább elejét veszik a többinek. Oszoljanak végre fel!

    • valaki szerint:

      Emigrant!

      Ott a pont.

      • szendam szerint:

        Tőlem is! … Lásd a következő (mai) posztomat!
        Kíváncsi vagyok rá, hányan osztják meg majd ezt? Pláne, hogy hányan fogadják meg a (quasi) intelmemet?

        No persze: ki vagyok én, hogy a “profiknak” osszam azt az észt, ami nekik is alig-alig vagyon?! 😉

        Üdv!
        szendam


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s