Kampányegyveleg

Most, hogy immáron csak négy nap választ el minket attól, hogy kiderüljön: szárba, avagy (szokás szerint) szarba szökkenünk-e, egyre több Nagy Leleplezéssel, “érdekes” hírekkel és (sírva)kacagtató, internetes képviccekkel (“meme“) találhatjuk szembe magunkat, valahányszor rákattintunk a különböző portálokra, blogoldalakra. Ezekből állítottam most ismét össze egy Kampányegyveleget. Jó szórakozást mindenkinek!

Simonkodás

Kezdjük azonnal a “kötelező kűrrel”, azaz a Simon-milliók gumicsontjával! A “Magyar Nemzet” címmel naponta a standokra kerülő sajtótermék legújabb “Nagy Leleplezése” szerint az előzetesben ücsörgő ex-alelnök óvatlanul elpofázta magát. A nevezett “hírorgánum” ugyanis egy “zárkaügynök” értesüléseire hivatkozva még tegnap közzé tette: Simon szerint az a bizonyos “osztrák százmillák” egy, még 2001-ben történt, XVIII. kerületi ingatlanmutyiból származnak, amiről pedig ugyi “Mesterházy és Gyurcsány is tudott“. Annak érdekében, hogy ez az “értesülés” tökéletesen belesimuljon a Fidesz (többek között) multiellenes propagandájába, belekavarcolták ebbe a turmixba a francia Auchant is, melynek – köztudomásúan – egyik legfőbb bűne (azon kívül, hogy egy “multi”), hogy felvásárolta a brit Cora áruházait … annak ellenére, hogy arra a békemenetes nemzeti emberláncot saját melósaiból kicsit sem kötelező jelleggel verbuváló CBA vetett szemet, enyhén erőteljes kormányzati (lex)hátszéllel.

Megjegyzem: Simon ezen önsorsrontó fecsegése (“természetesen”) össze sem hasonlítható Matolcsy Gyurcy emblematikus szájjártatásával. Utóbbiról ugyanis Wiedermann Helga asszony (az MNB mindenható főszemélyzetise, Terpesz Sam közgazdasági fővarázsló állandó segédje) a beststellerré vált könyvében kijelenti: az igazából nem bennfentes infók kiadása volt, hanem egy teszt, melyből Elkúrcsy végre megbizonyosodhatott arról, hogy igaz az az elképzelése, miszerint “Magyarország ellen nemzetközi, pénzügyi összeesküvés” folyik.

Viktor avat, átad!

Miközben Simonon szörnyülködhetünk, pozitív ingerekként kaphatjuk azon aktusokat, melyek során A Szeretett Vezető minden létező, illetve csak félig- avagy nem is létező dolgokat ad át, avat fel. Volt itten már minden: Lego-gyár Nyíregyházán, hulladékhasznosító Karcagon, fékgyár Kecskeméten, sportuszoda Cegléden, Kosztolányi-szobor Szabadkán, no meg pelenkagyár Gyöngyösön. … Hm, ennyire be vagyon már szarva, avagy ez csupán a szokásos “inkontinencia” következménye? Valószínűleg az utóbbi (is), lévén nyílvánvalóan semmiféle szerzési és hatalomvágyat visszatartani nem képes, s ezért adott ő már át egy el sem készült szlovák-magyar gázvezetéket (az azóta megbukott Ficoval közösen!), meg éppen ma a még csak félig kész Várkert Bazárt is. (A bő 4 milliárdért igazából meg sem vásárolt Seuso-kincs egy részéről már nem is beszélve!)

Megjegyzem: Viktorunk lemaradt az örvendetes vagyonnövekmények egyes részeinek felavatásáról, állami elismeréséről (az “átadásáról” valószínűleg nem, hiszen a Maffia-párton belül mindenki a “Körösztapustól” kap mindent, még a maradék eszét és a gerinchúrját is!). Így például a legújabb gazdasági minisztere, Varga Mihály, illetve a mindenre kapható (kilóra felvásárolt) frakcióvezetője, Rogán Antal is néhány napon belül jelentős vagyonosodáson esett át (persze nem úgy, mint “Terike” a hírhedt “Vakkomondoron“!).

Rogán radíroz

Pedig a Frakcióvezető Úr “vagyonosodása” simán beleférne a “Magyarország jobban teljesít!” című kampányba. Ezzel pedig ugyi demonstrálni lehetett vóna, hogy Itthon, Nerisztánban mindenkinek adva vagyon a felemelkedéshez való lehetősége, feltéve ha a “Megfelelő Oldalon” áll, minimum az “Elvárt Szinten” teljesít és nem különösebben háklis olyan, egyébként régóta (1993?, 1998?, 2002?, 2006?, 2010?) meghaladott normák legteljesebb hiányára, mint például a “Tisztesség“. Rogánnak például “csak” annyi vót a dóga, hogy mindenféle egyéni képviselői indítványokat terjesszen be, “titokban” Moszkvában járjon (bizniszelni?), személyesen lekádereznie a Gyurcy-féle hatalomátvétel előtti MNB alkalmazottjait … ésatöbbi. Ezér’ cserébe meg tényleg csak pitiáner dolog, hogy sokkal több a vagyona, mint amennyit az eleddigi jövedelme alapján összekapirgálhatott. Ezért a “teljesítményért” cserébe tényleg csak az “irigykedő szocik” sokalhatják az összegereblézett Rogán-vagyonnal a félrevezetett (“panelproli”?) választóikat! … Há’ nem?! (Nem!)

Megjegyzem: az általam rendszeresen látogatott, mintegy tucatnyi hírportálok és blogoldalak közül mindössze kettő (ő és ő) volt hajlandó alaposan körberöhögni azt, hogy Rogán március 21. és április 2. között összesen négyszer radírozta ronggyá a 2013-as vagyonbevallását, majd pont attól a Rubovszky Györgytől kért parlamenti vizsgálatot, aki (és akinek a lánya) már esztendők óta a rogáni “Ötker” fizetett embere. Hogy a többiek miért csak a Simóniával foglalkoznak még mindig, azt … hát nem nehéz eldönteni! … Ahogy azt sem, hogy miért nem követeli most senki a “Fidesz” néven bejegyzett … na jó! … “párt” elnökétől (igen, Tőle!), hogy “számoljon má’ be arról, mit tud az eddig ismeretes jövedelemhez képest ‘létezhetetlen’ Tóningatlanok eredetéről?“. Azaz, hogy teljesítse mán’ azt a kötelezettségét, amit a Simon-esetben Mesterházynak kötelezővé tettek!

Elnökök gálaműsora

Ámde lehet azért a “nettermékek” között olyasmiket is találni, melyeken tényleg jókat lehet röhögni. Azért, mert találóak és (főleg) indokoltak. Az alábbiakban közölt mémek mindegyike az egyik kedvenc blogoldalamról, az “Örülünk, Vincent?“-ről származik, mindhármat pedig (ezt is és ezt is, meg ezt is!), “Kettes” kolléga “követte el”:

Avagy forró csókok a zártosztályon.

Et tu Brute.jpg

 fidesz_01a_2.jpg

jelölt.jpg

 

egysaller_1.jpg

 

kover_ellenor.jpg

 

kövér belépő_1.jpg

 

Kövér László kép.jpg

Nemzeti golyóstollak

aláírótoll1_1.jpg

kotmány_1.jpg

 

schmitt_doktor_1.jpg

 

áder aláírja.jpg

 

áder sorozat_1.jpg

Aki Frei Tamás-regényekből tanulja a világgazdaságtant.

állami garancia_1.png

eltalálta.jpg

 adósságnyomásmérő.jpg

 hiány 27.jpg

 matolcsy kirúg.jpg

 

matolcsy_maze1_1.jpg

 

utolsó figyelmeztetés.jpg

 

nincs b-terv.jpg

 

nincs b-terv 2.jpg

 

no_idea.jpg

 

széchenyi facepalm.jpg

 

matolcsysta idióták.jpg

 

hasenstab_1.jpg

No erről ennyit! Aki meg ebből nem ért, NE szavazzon a “17. Listára” (is) vasárnap! Igaz, akkor nem szárba, hanem szarba fogunk szökkenni! … Már megint!

… és ezt …

… szendamondja!

Advertisements


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s