313, avagy a Vég kezdete

A gyenge forint egyenlő a gyenge országgal!” – üvöltötte még anno, ellenzékből Az Ismert És A Még Ismeretlen Világegyetem (alcsútdobozi származású) Legtehetségesebb És Legrátermettebb Miniszterelnöke, mikor a forint, a pénzpiaci pánik következtében és ideiglenesen 330/€ szintre emelkedett. Azóta sok minden történt, például megint elszállt a forint árfolyama, de immáron szó sincs arról, hogy ippeg emiatt “bukott” volna meg “a kormány politikája”!

Ma délelőtt, a Nemzeti Együttműködés Rendszere által meghirdetetten, legalább tizenöt esztendőn át nemzeti fizetőeszköznek szánt forint az eurohoz viszonyítva 313-as árfolyamon nyitott a budapesti tőzsdén. Ennek voltak már előjátékai is, hiszen múlt csütörtökön az euro árfolyama időnként már a 309 forintos szintet is meghaladta, de akkor még azt hittük: mindez a Teljesen Idióta AmCham-beszédének volt a következménye.

Gondolhattuk ezt azért is, mert a Pleschinger nevezetű fidesznyik, a Monetáris Tanács, Gyurcynál némileg hozzáértőbb  tagjaként, néhány órán belül kiadott egy nyilatkozatot, hogy a Magyar Nemzeti Banknak igenis van bizonyos árfolyamcélja, s így igenis odafigyel a tőzsdei folyamatokra is.

No ehhöz képest a MiniElnök, aki ugye minden létező közgazdasági, pénzpolitikai és országérdeki szempontok ellenére, tavaly nem csak kinevezte Gyurcyt az MNB élére (arról most ne is essék szó, hogyan és miért lehetett “gazdasági miniszter” ebből a narcisztikus elmebetegből!), de azóta is eltűri ottan sőt, még úgy is csinál, mintha erre az Idiótára neki semmiféle befolyásolási lehetősége sem lenne!

No, most azt persze még az Alapértelmezett, Egybites Fidesznyik is pontosan “tuggya”, hogy ez egyáltalán nem igaz, …

… de mivel Moszko Viktor eztetet mondotta volt, hát ugyanezt szajkózza bele minden Meggyőzendő Nemfidesznyik kagylófülibe … nem kellő önfeladás esetén harminc centiről és ordítva!

Hasonló a dolog a Pak(s)tum esetében is! Egy elhivatott moszkoviktor igazából erre sem tud érdemi magyarázatot adni, csak azt a borzalmasan hülye szöveget, amit a Nemzeti Köz(g)ép Kormánya adott ki: “ez az Évszázad Üzlete” (kinek?) és “ez fogja biztosítani” a Zembereknek a Rezsicsökkentést (majd tizenhat-huszonhat esztendő múlva … amikor talán kifizettük a mi, magyarok a Roszatom és a Közgép közös bulijának kamatait és tőkéjét?!), meg Azingyenenergiát (JobbSzéles Gábor gravitációfelfüggesztő Tesla-Generátora már el vagyon feledve?) és aki mostan ez ellen merészel szót emelni, az “hiteltelen és komolytalan“, (mondotta volt Kiflicsücski Szenátorasszony a maga gereblyével igazított szájacskájából!) lévén 2009-ben már az megszavazta Paks Felújítását (igaz, de csak a vizsgálatát!), így osztán “érthetetlen”, hogy miért kiabál a Bővítés ellen!

Azt pediglen, hogy ez az Évszázad Üzlete (ismételten: kinek?!), nem más bizonyítja, hogy Varga(lázatos) miniszter nevében a Közgép mánis benyújtotta “parlamenti vitára” a Moszko Viktor által már aláírt Putyinista Paks(t)umot, melyet a fideszes “képviselők”, a Balog&Co.(mondor), … ez a “terminus technikus” már “csupán” a szokásosan megfontolt, törvényhozói metodust hivatott jellemezni! … a megtárgyalásra kitűzött KÉT, azaz KETTŐ NAP alatt kábé ugyanakkora megfontolással fogják megszavazni, mint mondjuk a 2011.-es Húsvéti Tákolmányt . Azzal a különbséggel, hogy ÁderKáder valószínűleg képes lesz két “l”-lel írni az “államelnököt“, a sokszáz oldalas, szájerjózsis íromány helyett pedig sokkal könnyebb lesz országgyűlésileg felülvizsgálni ezt:

No, hogy ezek után ki és hogyan tudja annak látszatát kelteni, hogy ebben az Turuluruszágban  megfontolt kormányzás és törvénykezés folyik, azt nem tudom (csak sejtegetem!), de hogy a forint árfolyamának már nem egyszeri gyengülése egy pontosan várt és előre elhatározott folyamat végeredménye, az tuti! Lévén a vargányi, az idénre vonatkozó kőtségvetés már eleve 310Ft/€ árfolyammal számolt!

Ezt pediglen valakinek meg köllene magyaráznia és nem csak azzal, hogy Gyurcy egy narcisztikus idióta, Aki pediglen őt kinevezte és meg is tűri a posztján, az meg egy szocio- és pszichopata, cezaro- és megolamániás őrült (bár mindez igaz is!).

Tegnap délután erre meg is kaptam a magyarázatot! Egyik családi barátnénk negyven…khm…-ik szülnapjára rendezett “bulin” az egyik vendég fejtette ki erről veretes és persze “okadatolt” véleményét:

Magyarország egy olyan kicsi állam, hogy azzal az EU azt tehet, amit akar! – mondta a Vendég. – Ezért nekünk nincs más választásunk, mint kikényszeríteni a magunk szabadságjogainkat!
– Tényleg? – kérdeztem én. – És mi a helyzet a nálunknál népességben és területileg is kisebb Ausztriával? Az osztrákokat miért nem pécézte ki ez a Rabló EU??
Mert az már egy régi tagállam.
– No és mi a helyzet a balti köztársaságokkal? Kisebbek, mint Magyarország, ugyanúgy EU-tagállamok, ennek ellenére mégsem lettek “kipécézettek”?!
Hát, az más. Ott már nincsenek zsidók!

Nos, mit is válaszolhattam erre? Blogom mottóját nem óhajtottam idézni ennek a Nemzethűnek, lévén nem azt értette volna ki belőle, amire A Nagy Albert (meg én is) szántam. Ezért osztán csupán annyi gyött ki a szájamból, hogy:

– Lehet, hogy igazad van, de ezt majd … úgy tizen-huszon év múlva … meg köll majd magyaráznod az Utódaidnak is!

… és ezt …

szendamondta!

Advertisements


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s