Gyurcsánnyal az a baj, hogy …

Gyurcsány Ferenccel az a baj, hogy: közismerten hazug politikus; lejáratódott és megosztó személyiség; neki köszönhetjük a fideszes Kétharmadot; az Ország, a Haza és a Nép érdekében sem hajlandó lemondani személyes, hatalmi ambícióiról. … Tényleg? … Igen, “tényleg” feltéve, ha a fentebbi főneveket (“ország”, “haza”, “nép”) kellő, a tájékozódottság diktálta találékonysággal behelyettesítjük: az “Orbán Viktor“, az “Oligarchák” és a “Megélhetési Politikusok” szavakkal!

Példatörténet: Boldogult Édesanyámnak volt egy kollégája, aki nem csak zsenialitásáról és megrögzött agglegénységéről (meg annak minden “küljegyét” magán hordásáról) volt híres, hanem arról is, hogy úgy undorodott minden létező növényi eredetű tápláléktól, mint Ördög a tömjénfüsttől. Számára csupán a húsok, a tészták, az alapvető pékáruk és a csokoládé létezett, minden mást – mint gusztustalanságot – megvetett. Kitűnő példája ennek az az úgy harminc esztendővel ezelőtti eset, amikor Édesanyám, szokásos névnapi buliján Jenő is megjelent. A vendégfogadást megelőző órákban, Anyám egyik tanítványával hármasban, gőzerővel gyártottuk a feltálalandó (hideg) ételeket. A rendelkezésünkre álló alapanyagok színbéli bősége olyannyira megragadta a fantáziánkat, hogy még a legegyszerűbb szendvicsből is egyedileg dekorált, “élelmiszer-szobrászati” művet alkottunk, s amikor kitettük a nagyasztalra a tálakat megállapítottuk: ha másról talán nem is, de ezekről mindenképpen emlékezetes marad az összejövetel. … Tévedtünk.

Jenőt, tekintettel a táplálkozási szokásai és a farkasétvágya okán már-már rapcsákandrási méreteket öltött termetére, a sarokba tolt, de az ételekhez közel eső “nagymama”-fotelba ültettük. Teltek-múltak a percek, mindenki jól érezte magát, kivéve őt, aki rosszkedvűen gubbasztva a sarokban, marékszám falta a tepertős pogácsát. “Nem kér egy kis kenyeret?” – kérdezte tőle Édesanyám. “És mégis mihez egyem? A pogácsához?!” – vakkantotta az. “Nézzen körül! Ott vannak a felvágottak, vagy például itt ez a finom füstölt tarja.” – kapacitálta tovább Anyám. “Nem kell, mert azon is rajta van az az izé!” – bökött Jenő a dekorációs célból a tarjákra helyezett, pálcikákra vágott sárgarépa-darabokra. “Hát akkor azt ne vegye ki és egye csak a húst!” – javasolta Anyám a kézenfekvő megoldást. “Már nincs rá gusztusom, hiszen hozzáért a répa.” – rázta busa fejét Jenő.

Ez az eset arról jutott az eszembe, amit a T. Ellenzék egyes pártjai, de főleg azok bizonyos személyiségei művelnek még mindíg, szűk négy hónappal a minden bizonnyal Országsors-döntő Választások előtt (aki vitatja ezen megállapításomat, az innentől ne is olvasson tovább!). Az, hogy bár mindenki(?) pontosan tudja(!): az Orbán-féle Diktatúrát csakis és kizárólag úgy lehet meneszteni, ha annak Valódi Oppozíciója egyetlen tömbben lép fel és nyílvánul meg, ennek ellenére továbbra is a személyes rokon- és ellenszenvek mentén “alakul” az “Összefogás”. Mindez pedig annak ellenére, hogy az ebben résztvevő személyiségek többsége egyfolytában az “Ország Érdekéről, a személyes ambícióik háttérbe szorításának szükségességéről” pofázik, közben pedig ennek ippeg és punkt az ellenkezőjét teszik! (Akinek megrögzött véleménye van az Ellenzéki Összefogás jelenlegi állapotjának tökéletességéről, az innentől ne olvasson tovább!)

Unásig ismert példa már ugyan, de mégis leírom:

  • Tavaly ősszel létre gyön a “Nagy Ellenzéki Összefogás“: megállapodik egymással az MSZP és az E14-PM, majd’ egy esztendővel azt követően, hogy Bajnai egy nyílvános rendezvényen bejelenti “ernyőnek” szánt szervezetének megalakulását, amelyre a szocik reakciója lényegében az, hogy “ernyőt adunk az ernyőnek“.
  • A megállapodás azonban felemás, lévén csak a közös, egyéni jelöltekben tudnak dűlőre jutni, a lista (s ezzel együtt annak vezetője, tehát a miniszterelnök-jelölt) kérdésében már nem. Mesterházy a pártokra vonatkozó véleménykutatás eredményeire hivatkozik, miszerint az MSZP a legerősebb ellenzéki párt, így magának követeli a listavezetést, miközben csuklás nélkül hagyja figyelmen kívül egy másik véleménykutatás adatait, amelyek szerint Bajnai a legelfogadottabb politikus, s a személyes népszerűségi listán még Gyurcsány is jobban áll!
  • Az eredmény: közös egyéni jelöltek, de külön pártlista, az Összefogásból pedig szándékközösségben kihagyják a Demokratikus Koalíciót (DK), amelynek megüzenik: jöhettek, de csak Gyurcsány nélkül! Ezen azonban nem csak a volt miniszterelnök és az ő pártja, de A NÉP is bedühödik, s tavaly október 23.-án leordítja a “szokásos szöveget” mondani akaró Mesterházyt “Összefogást!” követelve.
  • Erre a Hivatásos Ellenzék a Fidesztől eltanult karaktergyilkos ellenpropagandával válaszol: az Ellenzék 2013. október 23.-i rendezvényét kultúrálatlanul viselkedő DK-szimpatizánsok zavarták meg, nyílvánvalóan a személyes ambíciókat hajszoló pártelnökük biztatására, tehát maga Gyurcsány az Ellenzék sikerének legfőbb kerékkötője. Ezen nyilatkozatuk kiadásában még az sem zavarta őket, hogy szemtanúk beszámolói szerint (pl.: “PuPu” kolléga) a kiabálóknak csupán kisebbsége volt a DK-jelvényes!
  • Gyurcsány közben (bizonyítván hogy igenis képes annyira felfejleszteni a pártját, hogy az a népszerűség szempontjából is “koalícióképes” legyen) alaposan “beindul”, s mivel kitűnően ért a kampányoláshoz, hamarosan beéri (sőt, néhány intézetnél még meg is előzi) az E14-PM-et.
  • Erre a Hivatásos Ellenzék válasza: idén január 6.-án közleményben jelentik be az Összefogás újratárgyalását (hivatalos indok: az E14-PM párttá alakul), amelynek során már nem csak a Közös Lista, de a DK bevonása(!) is meghatározó téma!

Endlich! – mondaná a német nyelvterületen élő polgár. Mi meg Itthon, az Észak-Balkánná tett Nerabszurdisztánban pedig azt, hogy “Gratulálunk! Fel tetszettek fedezni végre a ‘melegvizet’ ?!“. Azt, hogy az Orbán-féle putyinokráciát csakis úgy lehet “ad acta” (különös tekintettel az ügyészségi aktákra!) tenni, ha abban MINDEN jószándékú mozgalom részt vesz, annak vezetői pedig valóban összefognak?! Függetlenül attól, hogy ki kit és miért utál személyesen, avagy csak pozíció-féltésből! Mert itten és most erről vagyon szó, amihez a világon semmi köze nincs Gyurcsánynak, a pártjának, avagy az az által képviselt elveknek! … Illetve, dehogyis nem! (Akinek “kialakult”, változtathatatlan véleménye van Gyurcsányról és nem hajlandó egy másik szempontból is megvizsgálni a “jelenséget”, az ne olvasson tovább!)

Mert pontosan mi is a baj Gyurcsánnyal? E kérdés megválaszolása roppant egyszerű(nek tűnik):

  1. Gyurcsány az Őshazug, aki aljas politikai és propaganda-praktikáit maga vallotta be a hírhedt “Őszödi Beszéd”-ében!
  2. Gyurcsány miniszter- és pártelnökként nem tett semmit a közismert Mutyizgatások és Közpénzlopások megfékezése érdekében!
  3. A “Békés Tüntetőkre” uszította a rendőrséget (2006. okt. 23.), utóbbiakra pedig hagyta ráuszúlni az előbbieket (2006. szept. 18. – a TV-székház felgyújtása)!
  4. Neki köszönhető a “Kétharmad“, mivel nem volt képes idejében “elhúzni a francba“!
  5. Neki lesz köszönhető Orbán újrázása, lévén túlmozgásos elmebetegként, doktrínerként és akarnokként, képtelen a háttérbe vonulni!

Hát, mit is mondjak ezekre? Azt semmiképp, hogy teljes mértékben igazak a vádak, de azt sem, hogy Fletó soha és semmiben nem hibázott. Ámde mindezek nem indokolják azt a zsigeri gyűlöletet, amit az Ellenzék, annak egyes emblematikus személyiségei és annak holdudvarába(?) tartozó(?) “független értelmiségiek” hírdetnek nap mint nap Vele szemben. (Aki nem kíváncsi egy Gyurcsány-laudációra, az innentől ne olvasson tovább!)

Ugyanis az én személyes véleményem az (és ezt még akkor is leírom, sőt, közzé is teszem, ha sok Olvasóm, Barátom és Köztársam emiatt elfordul tőlem … lelkük rajta!), hogy ebben az országban a Gyurcsány-hazugság A Legnagyobb Hazugság!

  1. Az “A Hazug“, aki egy 2006 nyarán elmondott, keresetlen szavú, káromkodásokkal is teli beszédben közli: neki már elege van az addig megszokott hazudozásokból és minden egyes, mandátumhoz/stallumhoz jutott párttársa vegye tudomásul: az a dolga, hogy a belét is kidolgozza az Országért?! Aki azt mondja anno, hogy innentől vége a szabadrablásos lébuskázásnak?! (A fideszes Pokorny pl. még 2010-ben aszonta, hogy “aki belenyúl a közkasszába, annak le lesz vágva a keze“! … És mi lett a vége? … Közkasszába belenyúlva, hónaljig … “levágva” pedig Pokorny lett!) A “Nemhazug“, az abszolajte “hiteles” pedig az, aki a.) “Én még soha nem hazudtam az embereknek!“, b.) “Ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem amit teszek!“. … Neki is estek a Köz- és Mindenpárt-kasszán felhízott, alapvetően tehetségtelen, stallumaikat kizárólag helyezkedéssel, árulással és seggnyalással szerzett Kövér Emberek!
  2. Amikor Gyurcsány miniszer- és pártelnökként javaslatot tett a Demokráciát aláásó Ősbűn, a Pártfinanszírozási Törvény megváltoztatására, hogy ne mutyizhasson együtt a Köz Kasszájának rovására Puchpithecus Simicskasaurus-szal, ugyanezen Kövér Emberek teljes egyetértésben és szándékközösséggel nyírták ki őt, lévén Fletó volt oly’ óvatlan belenyúlni a Mindenpárti Kádereket eltartó, kilóra megvásárló, a Közkasszát már kényszerbetegeként fosztogató Oligarchák bizniszébe! … A Javaslat és a Miniszterelnök hátba szúrására kialakult Egység sokkal nagyobb volt, mint amikor “Képviselőink” (oldal-, nem- és pártfüggetlenül) egyhangúlag szavazgatták meg a maguk juttatásait esztendőről esztendőre!
  3. Ámde az Egyik (jobb?) Oldal már annyira el volt szemtelenedve, hogy 2006-ban (az “Ellenoldal” Hasonszőrűjei által kiadott Őszödi Beszédre hivatkozva) két alkalommal is puccsot kísérelt meg (előtte meg telehúgyoztatta, teleszarattatta a Kossuth teret!), s bár erre Fletónak konkrét bizonyítékai voltak, a Belső Ellenzék még sem hagyta, hogy a Köztársaság, a Jogállam és az Alkotmányosság kötelező védelme okán letartóztathassa a Felbújtót, tehát Az Embert, Aki Még Soha Nem Hazudott (holott utóbbi érezte a “bajt”, ezért ugrott fejest anno a páncélozott BMW-be, majd távozott “ismeretlen helyre”!).
  4. Abban a Bírálóknak tényleg igazuk van, hogy Gyurcsány “nem húzott el idejében a francba“. Ezt akkor köllött volna megtennie, amikor a Pártfinanszírozási Törvény átírására vonatkozó javaslatát (is) Az Egymást Látszólag Utálók hátba szúrták. Mert ugyanis innentől kezdve már nyílvánvaló volt: Ferenc semmit nem tehet, akármilyen jó “szabó” is, kizárólag “hozott anyagból” dolgozhat, s ami utána következett, az nem más, mint amikor a Falanszterben Michelangeloval széklábakat faragtatnak. Ámde a Kétharmad egyáltalán nem az Ő bűne! Hanem a Mindent Megígérők és a Csodában Reménykedőké, no meg azoké, akik ezt még csak leleplezni, ráébreszteni sem voltak hajlandóak!
  5. Ha Orbán újrázhat, az nem Gyurcsány bűne lesz, hanem a T. Ellenzék “meghatározó politikusaié, meg a T. Társadalom hülyeségéé! Az utóbbiaké az, hogy tényleg elhiszik a Rezsicsökkentés tohuvabohuját és elgusztálgatják azokat a Látszatberuházásokat (pl: csatornázás és iható víz ugyan nincs, de gyönyörűen ki van térkövezve a Főtér szökőkútja körül minden – amit közmunkások sepregetnek!). Teszik pedig mindezt majd azért (mármint az utóbbiak), mert az Előbbiek egyszerűen képtelenek (? nem akarnak?!) magyarul, közérthetően fogalmazni, azaz amikor a Szeretett Vezető meg a Slapajai hazudozni kezdenek … orcátlanul! … akkó’ meg a válasz: “Há’ az a helyzet, hogy ez nem igaz, mer’ azazigaz hogy” … ahelyett, hogy aszondanák: “Elméntek ti a Jóbüdösbe, rohadt hazug banda!“. … Gyurcsány például ebből a szempontból kifejezett Őstehetség, hiszen nem csak az Oligarchák viselt dolgairól tud keresetlen szavakkal megemlékezni, de a Főtiszteletű Kormányzó Urat is simán A Nevén (“Orbán kolléga menjen a francba!“) nevezi!

Tehát Ez lenne Gyurcsány Bűne? Igen! Az, hogy ő már régen túllépet az eufemizmusokon, az oligarchát “oligarchának”, a Csúti Chaveztaz ország öt leggazdagabb … ha nem A Leggazdagabb emberé“-nek, a krumplilevest pedig “krumplilevesnek” nevezi. Ezért osztán sokan meg vagyonnak sértődve rá.

A tiszteletre méltó Ertsey Katalin például simán leírja, miért nem indul a következő választásokon. Hogy nem akar a Vakkomondorosok meg a Kisanyámozók, meg a Budaipapcsákok (akik szerinte 2014-től még nagyobb többségben lesznek) Üléstermében hallgatni a tirádákat, meg a seggnyalásokat. Ámde mi erre az ő megoldása? A távolmaradás, meg a sehová nem csatlakozás, főleg nem az E14-hez, mert akkor ő “egy platformra kerülne” Gyurcsánnyal! … Hát, gratulálok a problémamegoldó-képességéhez, Képviselő Asszony! … És nem csak az Önéhez!

Jenő végül mégis jóllakott. Édesanyám ugyanis azzal vágta ketté a Termetes Ember gordiuszi csomóját, hogy kirobogott a konyhába és a maradékokból összeállított neki egy Egyéni Hústálat, amely garantáltan zöldségmentes volt. … Mindenki jól mulatott. … Jenőn is! … Ő is.

Ezen az áprilisi, “Magyarország-party”-n ki és hogyan fog mulatni? Kik lesznek majd a “Jenők”, akik inkább éheznek, de nem vennék a szájukba a “szennyezett” (tehát “gyurcsányos”) ételt, helyette ennék (és etetnék velünk is) a már ismert és garantáltan romlott Orbán-ragut? Ki lesz, kik lesznek azok, akik majd kiszaladnak a “konyhába” és ripsz-ropsz összeütnek egy speciális igénynek “elfogadható menüt”?

Édesanyám majd kilenc esztendővel ezelőtt, 2005. március-április fordulóján halt meg! … A Problémát Nélküle, de Szerinte köllene megoldanunk!

… és ezt …

szendamondja!

Advertisements

4 hozzászólás on “Gyurcsánnyal az a baj, hogy …”

  1. nyunyus szerint:

    Teljesen egyetértek minden mondatával, megosztom a barátaimmal,hogy minél szélesebb körben olvassák és terjesszék ez a jó kis írást. Sajnos én sem vagyok biztos a 2014-es győzelmében az un. demokratikus ellenzéknek, mert a Gyurcsány fóbiájuk, félelmük miatt valószínűleg még most sem fogják fel, hogy végveszély van.Minden magát demokratikusnak valló szerveződéssel az MSZDP, a liberálisok különböző egyesüléseit is beleértve és magától értetődően elsősorban a DK-t bevonva, egy kerekasztal tárgyaláson kell dönteni. Az MSZP Mesterházyval együtt megy a süllyesztőbe, ha ezt nem értik meg, a Bajnairól már ne is beszéljünk, azért tőle többet vártam!

  2. skulo szerint:

    Attól hogy a régi mszp-szdsz apránként kilenc felé oszlott és most látványosan összeállnak még nem lehet sem demokratikusnak sem számottevő ellenzéknek nevezni. Eljátszották a bizalmat. A fidesztől meg mindenki megkapta a magáét négy év alatt.
    Egy valódi program, egy valódi kihívó van. A Jobbik!
    Szebb jövőt

    • szendam szerint:

      Kedves “skulo”!
      Nem tudom, észre vetted-e már itten, a szendamondján, hogy egyáltalán nem vagyunk vevők Vona-zazrivecz minimum három részre szakadt pártjának “Valódi Program”-jára!
      Hogy a Fidesztől mindenki megkapta a magáét, az igaz. Szegeden pl. az egyetlen jobbikos (ügyvéd) képviselő már csak a kutyáját nem neveztette ki valamelyik önkormányzati cég élére/mellé, lévén ez a pasas “a mérleg nyelve”, akinek a segítségével a szegedi Fidesz bármit meg tud szavaztatni a közgyűlésben!
      Egyébként tényleg “Szebb Jövőt!” … csak MÁSKÉNT és MÁSOKNAK!
      Üdv: szendam!

  3. skulo szerint:

    Kedves “Szendam”
    Pártszakadásról korántsem beszélhetünk tízezres tagságunkból kivált 3;4 ember által alapított gittegylet esetében.
    Ha törvénytelenséget tapasztaltál egy Jobbikos képviselő részéről akkor tegyél feljelentést, esetleg keresd a Botkát, talán ő ellát infóval -mert így fals.
    Ha csak “másoknak” akarsz szebb jövőt akkor antidemokratikusnak fognak tartani, mi Jobbikosok az egész országot akarjuk talpra állítani onnan ahová juttatták “rendszerváltás” óta.
    Amennyiben nem tetszik hogy a “hallgattassék meg a másik fél is” elvet követem akkor tilts le (ezzel mondjuk felszínre kerülne az általad képviselt oldal valódi antidemokratikus mivolta).
    A népszabadság és a Magyar Nemzet oldalain sem mindenki vevő ezekre de azért igen sűrűn felbukkannak hasonló vélemények, cenzúra nélkül. Nekem nem okoz problémát ha szembesítenek pártom tevékenységével, vállaltam a belépéskor és tisztában voltam vele, a sárdobálást nem szeretem.
    Üdv :skulo (szebb jövőt)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s