Interjú a helyettes államtitkárral

Az alábbi írást az “Örülünk, Vincent?“-en publikáló “jotunder” kolléga “követte el”  ma hajnalban. A poszt oly’ tökéletesen fintoros karikatúrája a mai magyar hétköznapoknak, melyet mindenképpen rögzíteni akartam elektronikus naplómban. Jó “szórakozást” mindenkinek!

Államosítják a színházba járást?

Több internetes portálon megjelent a hír: a kormány államosítani kívánja a színházba járást. Megkerestük a Nemzeti Fejlesztésügyi Minisztérium színház- és kohóügyi helyettes államtitkárát dr. Krepp Vazult, aki részletes választ adott kérdéseinkre.

Vincent: Valóban államosítani akarják a színházba járást? Ezentúl csak egymillió forint kaució lefizetése és a színház látogatási akkreditáció megszerzése után ülhetünk le a nézőtérre?

dr. Krepp Vazul:  A törvény szövegéből világosan következik, hogy  erről szó sincsen. Az ún. magánnézőkre nem vonatkozik a  jogszabály.

Vincent:  A 34.§ (2) d. bekezdés kimondja: “… a törvény hatálya jogi személyekre,  társasnézőkre illetve magánnézőkre terjed ki“.

dr. Krepp Vazul:  A következő bekezdés  világossá teszi, hogy a magánnéző alatt nem a magánnézőt értjük. Akkor az lenne odaírva, nem?

Vincent: A  34.§ (2) e. bekezdés:  “A Közgép mentesül az ÁFA befizetés alól, ezt majd jól betesszük a színházipari törvénybe, kutya nem veszi észre, Tóni” – erre gondolt? Bocsánat, látom, a 34.§ (2) f. bekezdés: “… magánnéző az, akit anya szült

dr. Krepp Vazul: Fenntartom a véleményem, számomra  ez nem egyértelmű, de rendben van, engedjük meg, hogy államosítják a színházba járást, miért is olyan nagy baj ez? Ausztriában is államosítva van a színházba járás.

Vincent: Dehát nincs is államosítva!!!

dr. Krepp Vazul:  De majdnem.  A színházba járás állami feladat, természetes, hogy nem engedhetünk be akárkit a salakozóba, ahol ezerkétszáz fok is lehet az öntvények hőmérséklete.

Vincent: Salakozó?

dr. Krepp Vazul:  Ne vesszünk el a részletekben. Itt van például a Nemzeti Erényszínház új előadása, a “Bajnai Gordon bliccelt a Vágy villamosán“. Gondolja, hogy a tanfolyam elvégzése nélkül is megértheti a magánnéző a mű szarkalitását?

Vincent: Szakralitását.

dr. Krepp Vazul: Azt is. Vidnyánszky úrelvtárs nem azért dolgozik éjt nappallá téve, hogy jöjjön egy felelőlen magánnéző és félreértelmezze az előadást. A színházipar nem lengyel csalamádékonzerv, elég egy apró hiba, és….

Vincent: És?

dr. Krepp Vazul: És. Egyetért ugye azzal, hogy nincsenek magánszínházak.

Vincent: Vannak.

dr. Krepp Vazul: Ernőketitkár!!!!!  (Ernőketitkár bejön, tizenhárom éves, de nagyon tehetséges)  Van magánszínház? Hmm. Iktassa kérem két példányban. Kedves nagybátyjának pedig adja át  jókívánságaim.  Tudja Vincent, szerintem elég ha egy országban két színház van, vagy esetleg csak egy, és a kerületi úrelvtársak eldönthetik, hogy melyikbe lesz a vezénylés. A magánnézőnek egységes értelmezési keretben, minisztériumi irányítás alatt kell elvégeznie a nézői feladatokat. Miért, csülkös babot lehet szakképesítés nélkül enni? Na, ugye.

Vincent: Tehát, akkor….

dr. Krepp Vazul: Tehát. Akkor. Az a fontos, hogy kérdezzenek, bátran kérdezzenek. Szélesítenünk kell a demokráciát, magasítanunk kell a demokrácia várának falait, lőrés, fal, lőrés, fal, és így tovább, nem az, hogy lőrés, lőrés, mert akkor ugye ki tetszik esni a demokrácia várából. Szabályoznunk kell a globoszférát, blofoszgérát, miegymást. Nem kell államosítani persze a magánglobokat, az egyéni globokat, mint Ausztriában, de azért határt kell szabni a felelőtlenségnek, viszontlátásra a tanfolyamon, kedves Vincent.


Dr. Diplománia

Mióta Orbán (már megint … ugyi, hüjjenép?!) hatalmon van, kis túlzással, de nem múlik el úgy egy hónap, hogy ki ne derülne valamelyik Kegyencéről: idegen sőt, lopott tollakkal ékeskedik. … Hm. Jellemző, ezekre a dzsentrista parvenükre: gerinctelen talpnyalásukat, pártkinevezettségüket és inkompetenciájukat hamisított papírok mögé igyekeznek elrejteni. De miért, amikor a hasonló Kinevezőjük még csak hasonlóra sem törekszik?

Mikszáth Kálmán valószínűleg csak vállat vonna, ha elé tennék az elmúlt néhány esztendő különböző “végzettség”-botrányairól szóló híradásait, Schmitt Páltól kezdve, Nyelvvizsga-ügyön át egészen Tolnainé Szatmári Katalinig: ugyan mi ebben a nóvum, hiszen pont ilyesmikről írt ő bő száz esztendővel ezelőtt is. Mert a Parvenü és/vagy a Dzsentri mindíg is úgy próbálta megszerezni magának azt a képességei és habitusa okán elérhetetlennek látszó Tekintélyt, hogy kutyabőrt, címeket, rangot, stallumokat igyekezet hamisítani, megvásárolni és/avagy kinyalni. De mivel Odabent, Legbelül pontosan tisztában volt a maga “személyiségének” művi voltával, hát a kisebbségi komplexusát barokkosan túlzó pöffeszkedéssel, meg a maga altestének, a hozzá hasonlók, a hasonló módon feltörekvők nyalintatásával igyekezett kompenzálni.

Igazából nem is tudnám megmondani, hogy ezeknek a Törtetőknek (mert végső soron azok!) mi is jár a fejükben. Az kétségtelen, hogy valamennyiüknek a kívánsága: vagyonban és pozícióban felemelkedni, ezzel pedig a Társadalomban Tekintélyt szerezni (mert valójában ez a Végső Cél!). Ámde a Vagyon nem föltétlenül eredményez Pozíciót, a Pozíció pedig Vagyont, e kettőből pedig nem minden esetben következik a Tekintély sem, mint ahogyan a Tekintélynek sem föltétlen vonzata a stallum és a gazdagság.

Az én családomban két, valóban tekintélyes ember volt, a két nagyapám. Az apai egy somogyi zsákfalu parasztgazdája volt, aki soha nem számított különösebben vagyonosnak még a legszűkebb környezetében sem. Ennek ellenére bölcs humánuma és maga szerezte műveltségével elérte azt, hogy ha a falujában valakik összevesztek, azok még az 1970-es években sem a tanács-, avagy a téeszelnökhöz, a pártitkárhoz, netalán a bírósághoz rohantak igazságért, hanem kikérték az Öreg véleményét, s abba általában bele is nyugodtak. Ezért pedig soha nem pénzzel, áruval, terménnyel, avagy valamiféle választott stallummal, hanem egyre növekvő tekintéllyel, Tisztelettel fizettek neki. Amit ő vagyonban az I. Világháborút követő három évtizedben elért, azt kizárólag a maga gazdálkodási tehetségének köszönhette. Ő tehát úgy szerzett magának Tiszteletet, Közösségi Elismertséget, hogy abból neki semmiféle vagyonnövekménye nem származott. Az anyai nagyapám egy, szinte a koldusbotig elszegényedett, felvidéki, nemesi családból származott. Orvosi diplomáját csak úgy tudta megszerezni, hogy tanulmányi szerződést kötött a Monarchia hadseregével. Az I. Világháborút követően átköltözött Ungvárra, ahol azonban “jöttment”-ként nem számíthatott semmiféle automatikus elismertségre. Ezt, a Tekintélyt és a Tiszteletet a gyógyító tevékenységével szerezte meg, ami pedig egyre nagyobb Jövedelmet, s ezzel Vagyont eredményezett neki. Bár a szovjet rendszer szinte mindenéből kiforgatta, társadalmi pozícióját haláláig meg tudta őrizni.

No, de mire gondolhatnak a Törtetők, hogyan képzelik elérni Céljukat? Erre okadatolt választ adni nem tudok, s az “archétípusaikat” sem tudnám alfától ómegáig felsorolni, pusztán csak néhány közismert példát.

Schmitt Pál szerintem a “Mindenre Tehetségtelen és Nem Ravasz ” törtető típusa. Ő úgy akart magának elsősorban Tekintélyt, hogy türelmesen és kitartóan törekedett előre a Ranglétrán … gyakorta hatalmas ugrásokkal. Ám ezt nem úgy valósította meg, hogy volt ehhöz kellő tehetsége, az ilyesmit még csak fel sem tételezte magáról! Hanem úgy, hogy mindíg megtalálta az “utca napos oldalát“, amelyet nem a Nap, hanem egy-egy soron következő és éppen kinyalandó Segg “világított meg” neki, s miután végigápolta az összes Alfelet, végül már “Csak Egy Maradt” (a Felcsúti Meklód), amelyik akkor is fölötte terebélyesedett, ha ő elvileg a “Legfőbb Közjogi Méltóság” szintjére jutott. A törtetése során (és ippeg punkt ebből) szerzett Vagyon már csak a “kapcsolt”, de általa egyáltalán nem elhanyagolható és megvetendő “áru” volt, amit fényesen bizonyít az, hogy számos, jelentős értéket képviselő, fővárosi ingatlanja dacára, volt képe elfogadni a reá írt törvény alapján neki “járó” további, a Társadalomtól “kapott” vagyontárgyait. Ámde a hírhedt “doktorija” (a valószínűleg hasonszőrű “diplomájáról” eleddig még nem volt szó … minek?!), amire igazából semmi szüksége nem volt a “karrierje” szempontjából, már csak a Mohóság, az a bizonyos “No még ezt is!“-típusú, cím- és rangkórságos ostobaságának, felkapaszkodott újgazdagságának és mélységes kisebbségi komplexusának jele volt, amit ha a HVG nem derít ki, még ma is Ő lehetne az “Álamelnök”. Ugye?

Tolnainé Szatmári Katalin ezzel szemben a “Félig Tehetséges de Nem Eléggé Ravasz” törtető eklatáns példája. Mint “Tüzépes Kati” ugyan kellően invenciózusan vezette vállalkozásait, azaz … hogyan is írjam le ezt úgy, hogy kellően megsértsem? … nettó adócsalásokkal szerzett egy nem is csekély Vagyont, ámde ezzel nem sikerült magának elérnie a vágyott társadalmi pozíciót, az elismertséget, tehát a Tekintélyt. Megpróbálkozott ugyan ezzel az egykorvolt SZDSZ-en belül, de onnan gyorsan elhajtották. Ezért osztán igazi parvenüként, ebül szerzett pénzét arra fordította, hogy egy másik Parvenünél, Pénzéhes Újgazdagnál bevásárolja magát egy Stallumba (ahol aztán ebként köllött tevékenykednie), nevezetesen az Országos (miért nem “Nemzeti”?) Környzetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség főigazgatói posztjára. Nyílvánvalóan volt ehhöz elegendő Vagyona, mert ez sikerült is neki! Ámde valamilyen oknál fogva, a “sikeres vállalkozó” címe mellé hiányzott neki egy diploma sőt, egy doktori cím is. Ez előbbiért kizavarta valamelyik famulusát a Józsefvárosi Piacra (kezdem érteni, miért tartják a fidesznyikek sürgősen bezáratni valónak ezt az “Intézményt”!), ahol az ügyetlen ügyintéző csak egy, a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola (ma: “Óbudai Egyetem“) soha nem volt karának soha nem létezett szakja oklevelét tudta kiállíttatni Főnökasszonya részére. Ámde még ezzel sem lett volna baj, ha Tolnainé Nertársnő nem óhajt újabb, a vagyonából bőven finanszírozható doktori címhez is jutni, amit úgy intézett el, hogy rákattintott a netre, s egy amerikai (egy hardrock-termékeket árusító bodega címére bejegyzett) “Lovagrendtől”, azt átutalásos módon megvásárolta. No ezen bukott le a Hülyéje, ami osztán a “Dominó-effektus” alapján elvezetett a schmittpálos diplomáig! … Ha a “dr.” elöljárót soha nem akarta volna a nevéhez biggyeszteni, még ma is Főigazgató lehetne (akárcsak a Mi Plagink, mint köztelnök!), adhatná ki az Orbánsimicskás Vállalkozásoknak az engedélyeket számolatlanul és kaphatná az állami fizetést, jutalmat és prémiumot … meg az “egyéb juttatásokat” … ugyancsak számolatlanul!

De ha már Orbánnál tartunk, ő a “Félig Tehetséges de Teljesen Ravasz” törtető példája! Ő ugyan teljesen tehetségtelen az önálló, tehát a piaci alapon (akár adócsalásokkal is tarkított) vagyonszerzéshez, de rendkívül invenciózusan tudta kihasználni a Parvenü Oligarchákat (legyenek ezek akár felkent Egyházfiak is!), a Stallumokra Ácsingózó Dzsentriket (legyenek ezek akár papok is), meg a csodákra váró, szájtáti, egy Mindent Megmagyarázó és Elintéző Vezérre áhítozó, (elvileg) tekintélytisztelő társadalom-rész vágyakozásait. Viktor úgy lett a Szeretett Vezető, hogy simán átvert mindenkit, azaz úgy, mint az “Egy magyar nábob” című Jókai-regényben szereplő Kis Mihály:

Kárpáthy János úr birtokán épp a hagyományos pünkösdi király választás folyik. Hat évig Márton volt a cím birtokosa és élvezte az ezzel járó kiváltságokat, de osztán egy új csikós tűnik fel a pusztán Nádudvarról és elragadja tőle a győzelmet. János úr titokban megegyezik az új győztessel: Kis Miskával, hogy adja ki magát tehetős földesúrnak, járjon vele mindenűvé, ad neki pénzt, kártyázzon, verekedjen, csábítsa el a nőket, ha hagyják magukat. Majd egy év múlva, mikor lejár a pünkösdi királyság leveti a szép ruhát, beáll hozzá egyszerű hajdúnak, hogy szégyenkezzen a sok nép aki addig igyekezett minél közelebb kerülni hozzá és akiket János úr mélyen lenéz. Miska kezet ad rá, de végül ő szedi rá a nagyurat. A csikósból lett kalandor egy év alatt annyi pénzt tesz félre (amit kártyán nyer), hogy nemesi címet vásárol gyűrűvel, birtokkal, címerrel, és az év végén egyenrangú felekként állnak szemben.

Hogy ebben a huszonnegyedik esztendeje tartó Újmagyar Rémregényben ki is a “Kis Miska”, azt már leírtam. Hogy kik a “kárpáthyjánosok”, akiknek a fejére nőtt ez a Lócsiszár, az meg kitalálható: a “Kerjobbkonz” Úri Réteg, meg a mindenkori Állam által alaposan felhízlalt Oligarchák. Az előbbiek a pajzsukra emelték Őt, akit meg az utóbbiak finanszíroztak az előbbiek eluralása érdekében. A vége meg az lett, hogy Viktor ma A Führer, a Legkerjobbkonzabb Politikus és a Leggazdagabb, Legbefolyásosabb Oligarcha ezen a 93 ezer négyzetkilométernyi Latifundumon, ami meg ugyi a Sajátja! Nem is csoda, hogy mélységesen lenézi a diplomásokat, a különböző tudományos fokozatokat megszerző “doktorokat” (hiszen egy átabotában elvégzett jogi tanulmányokkal ő is az lett … gyakorlatilag nem is használja a “dr.” címét!), s ezt az úgynevezett “oktatási” és “kultúr”-politikájával rendszeresen ki is nyílvánítja!

Ámde ha a Főnök ennyire utálja a diplomásokat és a doktorokat, akkor A Slepp, akik szintén mélyen lenézik az Értelmiséget, ugyan miért akarnak annak címeire szert tenni és annak társadalmi rétegébe olyannyira betörleszkedni, hogy akár még a legnyílvánvalóbb csalásokat is megkockáztatják? Miért van bennük ez az ellenállhatatlan “Dr. Diplománia“? … Mert Tekintélyt és Tiszteletet akarnak maguknak annak ellenére, hogy sem a habitusuk, sem a tehetségük erre nem predesztinálja őket, s minél inkább törtetnek a Végső Cél felé, annál kevésbé van rá esélyük! … No de ennek felismeréséhez legelébb is alapvető Tisztességre, mélyen gyökeredző Humanizmusra és Intelligenciára lenne szükségük, amiket meg ugyi sem vagyonnal, sem stallummal megszerezni nem lehet!

Említett két Nagyapám hasonló történelmi kor szülöttje volt, ugyanazt élték át és alig néhány esztendő különbségével, ugyanakkor haltak meg. Bár lehet, hogy volt életüknek egy-két olyan mozzanata, amikre nem voltak büszkék, mégis nyugodt lélekkel hagyták el földi porhüvelyüket! Mert ugyan törekedtek valamire, de nem voltak Törtetők!

Ha igaz a keresztény egyházak “Mennyország-Pokol”-tanítása, amúgy Dante-módra, akkor ezeknek a Törtetőknek a sírjába hárfa helyett poroltót, háromnegyedes fehér lepel helyett pedig azbesztruhát köll majd tenni! … Érti, aki érti.

… és ezt …

szendamondja!


Cöcöcöcö! Nahát-nahát! Ejnye-bejnye!

A Nagyfőnöknek milliók, a Melósnak meg jó, ha pár ezer – így osztják a jutalmakat, prémiumokat az állami cégek (is) manapság (is). Viktor meg fel vagyon háborodva … akárcsak a magánvállalatok tulajdonosai a minimálbér miatt.

Az esztendők óta megszokott “menetrend” szerint, így, az év végén “csarnok elsőre” beérkezett a szokásos állami jutalom/prémiumosztogatás, az ezzel kapcsolatos sajtóbotrány, no meg Unser Victor unásig ismert “felháborodása”. Ilyenkor a különböző orgánumok (Blikktől kezdve Népszaván át … mondjuk … Origóig) arról szoktak cikkezni, hogy az általában nem a profitabilitásukról közismert állami vállalatoknál, meg a kizárólag közpénzekből “működő” és nem a skrupulózusan körültekintően tisztességes gazdálkodásukról híres intézményeknél (a “Klik” pl. alig egy év alatt 20 milliárdos adósságot gyűjtött össze … Nekünk, meg a Kölkeinknek!), függetlenül az adott szerv és annak vezetőinek teljesítményétől, röpködnek (ki az ablakon) a súlyos milliók a Karácsonyfa alá. A “Jézuska” persze elsősorban nem a melósoknak hordja a pénzt (ők általában akkor kapnak, ha marad … a veszteségből!), hanem a “menedzsmentnek” (Költségtakarékossági okokból Melós ment, “Menedzsjött! … megfordítva A GÉZA poénját!). A soros botrány idén például arról (is) szólt, hogy míg Dávid nertársnő, a MÁV vezérigazgatója 20 milla környékén részesülhetett az “elismerésben”, a mezei “sínbohócnak” jó, ha átlag 25 ezer jutott. … De, mint már írtam volt, ez megyen itt már sok-sok esztendők óta.

A 2010-es Fülkforr előtti utolsó ilyen botrány 2009-ben robbant ki, tartalma hasonló volt. Akkor még, azokban a Daliás Időkben, nem csak a “szokásos” Szargyártó, de maga A Vezér is kiállt a kamerák és mikrofonok elé (akkoriban még odafért a hasa a szabvány méretű pulpitushoz és az orcája sem lógott ki egy normál, ötvenkét centis képernyőről), osztán zengzetesen elkezdett “Pofátlanság“-ról szónokolni és bejelenteni, a “Namajdmi“-t.

A Fülkforr után azonban beköszöntöttek a hatalomgyakorlás és a kormányzás szürke hétköznapjai, a “Namajdmi” pedig kissé átlényegült. Egymás után köllött kinevezni a Kipróbált Nertársakat a különböző, állami szinekúrákba, amelyeknél ugyan bevezették a kétmilliós jövedelem-maximumot, de mintha elfeledkeztek(?) volna ugyanezt a jutalmakra és a prémiumokra is alkalmazni. Ki is tört hát a soros botrány 2010-ben, amit azonban nem lehetett a szokásos kommunistázással, meg pofátlanságozással elintézni, hiszen addigra már az összes érintett Macskajuliskát és Macskajancsit személyesen Ő, a Szeretett Vezető kötözte fel az Uborkafára.

Ezért osztán a Führer azt a taktikát választotta, hogy ő biza’ most nagyon, de nagyon meg van lepődve és felháborodva … “Cöcöcöcö, nahát-nahát, ejnye-bejnye!” …, a felelősséget simán rátolta az ilyen cégeket közvetlenül felügyelő “szak”tárcára (NFM – miniszter: Fellegi), s míg Szóvivője (hogy melyik? … hát az Ippeg Aktuális! … kijafasz tudja megjegyezni őket?! … különben is: érdemes?) útján megizente a Zembereknek, hogy a polgárilag helyes magatartás szerint “A teljesítményt el kell ismerni!” (hiszen ezér’ lett ugyi bevezetve az Egykulcsos!), közben meg szépen, csöndben bevezette A Szabályt, miszerint minden ilyen kifizetést a Miniszterelnökségnek, tehát személyesen Neki köll engedélyeztetésre benyújtani!

Ámde O. (Nulladik) Viktor minden istenkirályi igyekezete ellenére (pl.: “Médiatörvény” és  “-hatóság“) ezek a kifizetési sajtóbotrányok csak nem akartak elmaradni. Ezért osztán 2012-ben az volt a szöveg, hogy irgum-burgum, “Veszteséges országban nem lehet prémium!“, hiszen a GDP akkor éves átlagban 1,7, az utolsó negyedévben meg 2,4 százalékos “negatív növekedést” mutatott, majd kiröffentette magából, hogy “Mindenki fizessen vissza mindent, avagy ajánlja fel jótékony célra!” (gondolom a felcsúti Puskás-akadémia az “Elfogadható”-kategóriába tartozott!), ám ha ezt nem teszi, “… a lemondás is lehet alternatíva!“.

Most meg, hogy ismét kitört az a bizonyos “prémium-buzgár” (pedig “Dunaparte Napoleon” ugyi ezt a “gátat” is személyesen igyekezet ellenőrizni!), már csak annyi a miniszterelnöki szöveg, hogy “vizsgálatot követek” és “mindenki fizesse vissza” … a kétmilliós plafon fölötti részt. … A teljes visszapengetésről ugyi azért nem lehet szó, mert a GDP első (+0,9%), illetve a második negyedéves (+1,2%) adataiból “sikerült” levezetni azt az axiómát, hogy “… a kormányzat helyes gazdaságpolitikája következtében töretlen a fejlődés“, a felelősök megnevezéséről pedig azért nem, mert ugyi már két éve a Miniszterelnök(ség) a közvetlen engedélyező! … Hehehe! … “Ügyes”, nemde?!

Miközben fecseg az Állami Felszín, hallgat a Mély, azaz az úgynevezett “VersenyszféraMélymocsara! Márpedig az igazán csimbókos premizálások (ha nem is közvetlenül, tehát cash-ben) itten is gyakoriak, arról meg nem is beszélve, hogy a “svarcosan” minimálbéres foglalkoztatás elsősorban erre a gazdasági szegmensre a rendkívül jellemző. Nem tudom, kinek milyen tapasztalatai vannak, de magam voltam tanúja annak az alig egy hónappal ezelőtti esetnek, amikor a közel hárommilliárdos cégtulajdonos a társaság pénzéből frissen megvásárolt (de nem magyar rendszámot viselő … az vót rajta, hogy “FL … számszámszám”), cirka 50 milliós luxuskocsijából (a hűtőn a “Háromágú Csillag“, hátul meg az “500SEL” felirat!) kihajolva nyálasra ordította a nyolcadik esztendeje minimálbéren tartott alkalmazottját azért, mert az gyerekszületés okán némi béremelésért volt bátor folyamodni: “Majd ha kitermeled bazdmeg! Akkor bazdmeg! Ha nincs pénzed, akkor meg ne bazdmeg! … Meg ne halljak többet tőled ilyesmit bazdmeg, mert kirúglak bazdmeg és huszat találok a helyedre bazdmeg!“.

Ez a jelenet azért jutott eszembe, mert a nemrég az egyik vidéki napilap online oldalán olvastam egy cikket (elnézést, hogy nem tudom linkelni, de a kósalandi szerver nemigazán működik, én meg nem tölteném ezzel az időmet!), amelyben a minimálbér január elseji “emeléséről” és az erről alkotott vállalkozói véleményekről volt szó. A “Helyi Diurnus” ugyanis elolvasta a Policy Agenda (“PA“) azon felmérését, miszerint 2010 óta ugyan “dinamikusan emelkedik” a minimálbér bruttója (cca. 70 ezerről a mostani 101.500-ra), de a “kézhez kapott” összeg ugyanezen időszak alatt 60.236 forintról mindössze 66.482-re, azaz a teljes “plusz” adó után alig több, mint hatezer forint, miközben az adózás előttié bő harmincezerre rúg (ötszörös a szorzó!) … megjegyzem, ezt a PA nélkül is lehet tudni! Ennek kapcsán megkérdezett néhány “Helyi Nagyvállalkozót” (“HNV“), akik “jelentős számban foglalkoztatnak minimálbéreseket” aziránt érdeklődve, hogy mi erről a véleményük.

Nos, ezek a “HNV“-k azon véleményüknek adtak hangot, hogy “…a minimálbér emelésének együtt kellene járnia az elvárások növekedésével, hiszen itt munkabérről és nem pedig valamiféle szociális juttatásról van szó” (miközben ugyanezen HNV-k csuklás nélkül vesznek “kölcsön” alkalmazottakat a helyi, valójában Kósa-tulajdonú közmunkás-foglalkozatótól, ahol meg ugyi szociális segélyért cserébe munkát köll végezniük a rászorultaknak!). Mánpedig ez a legkisebb garantált bér sokkal inkább az utóbbit, mint az előbbit szolgálja, ráadásul még “bérfeszültséget is okoz“, hiszen míg a teljesítménybéreseknek senki és semmiféle garanciát nem nyújt (?! … ez nem a Munkaadó dóga lenne?), addig a “minimálosok” pusztán kormánydöntéssel juthatnak “évről évre magasabb jövedelmekhez” (a PA-felmérésből láthatjuk, hogy mennyi is ez a “növekmény”)! Az igaz ugyan, hogy a minimálbér intézményére valamilyen formában szükség van, hiszen “az embereknek élniük kell valamiből“, de ezt nem a “valódi munkát végzők terhére és felbosszantásával” kéne megoldani. … És mi ebből a “legaranyosabb”? Hogy ezeket a nyilatkozatokat a HNV egyike sem merte névvel vállalni! No nem azért, mert a cikket olvasván az így lepiszkolt alkalmazottjaik talán rájuk borítanák a cégszékházat. Ugyan, dehogy! … Hanem hogy meg ne sértsék a Méltóságos Hatalmat, aminek mindenféle teljesítmény-elvárás és annak növekménye nélkül fizetik be az időnként bejelentett melósaik után járó egyre magasabb sarcot, meg a “Demokratikus Járulékot“! … Ugyi?!

Egy minapi hír szerint a “Gyarmatosítótól” (EU) lenyúlt újabb 24 milliárd forintból az “Ellátásból” már kiesett, tartósan (tehát több, mint három hónapja) munka nélkül lévő közmunkások mintegy százezrének az óvodások szintjére “belőtt”, többhónapos “kompetencia-fejlesztő” tanfolyamokat szerveztek. Nincs is ezzel semmi baj, hiszen közmelós és közmelós között számos különbség akadhat, s elképzelhető, hogy bizonyos minimális tudás híján azért nem jutnak ahhoz a beígért Egymillió Munkahely részarányos valamelyikéhez, mert mondjuk nem tudnak köszönni, avagy fényképről felismerni a különböző betegségeket.

Ámde mi lenne, ha egy újabb 24 milliárdból a Munkáltatóknak is meghírdetnének egy Kompetenciafejlesztő Tanfolyamot, amit legelőször személyesen A Mi Boldogságos Fényességünk próbálna ki ippeg punkt a Választásokig terjedően  (ha mulaszt, ki van rúgva!)? … Há’ miér’ ne?

Kőtöttünk Mi, meg az EU ennél sokkal nagyobb (magyarországi) hülyeségekre sokkal többet is! Ennek meg talán még haszna is lenne! Bár ahogy ezt a honi társaságot ismerem: pénz a Zsebben, tudás meg az Agyon kívül! … Ahogy szokás.

… és ezt …

szendamondja!


A “korrekt ajánlat”

Az atompisztoly hasznos dolog, csakhogy mindkét oldalra lehet célozni vele!” – mondta Salvor Hardin, Terminus polgármestere Asimov híres, “Alapítvány” című regényében. Ez az idézet jutott eszembe arról a “korrekt ajánlat“-ról, melyet a jövőre bevezetendő új Házszabály formájában tett a mai Ezerharmada politikai élet minden szereplőjének“.

Korrekt ajánlat“-nak nevezte a fideszes Gulyás Gergely azt a még a mostani parlament által megtárgyalandó és elfogadandó, de csak a következő választások után felálló Országgyűlésre vonatkozó Házszabály-tervezetet, amelyre az Ezerharmad, azaz a Balogh & Co(mondor) hamarosan rá fogja nyomni az “igen“-gombot. A mostani elképzelések szerint jövő tavasztól már nem lesz kötelező minden parlamenti pártnak helyet biztosítani a különböző bizottságokban, a törvényjavaslatok végleges formájáról, elfogadhatóságáról pedig egy Szupergrémium, az úgynevezett “Törvényelőkészítő Bizottság” lesz jogosult dönteni, akár a szakbizottságokban kialakult vélemények ellenében is. Maguk a képviselők, az Ülésteremben már csupán annyit tehetnek, hogy a plenáris ülésen kizárólag a szavazatukat adják le, a vitát a Nyílvánosság elől a különböző komiték zárt világába száműzik. Ugyancsak tilos lészen a plenáris ülésen bármiféle “szemléltető eszközt” (molinók, kisebb-nagyobb transzparensek, stb.) használni, nem lesznek napirend előtti felszólalások, a képviselők pedig nem tiltakozhatnak majd úgy, hogy esetleg testületileg vonulnak ki a teremből. S ha már a “vonulás”-nál tartunk: honanyáink és -atyáink kötelesek lesznek felállva tisztelegni az ülést levezető Elnök előtt akkor, amikor az bevonul a terembe, hogy elfoglalja helyét a Pulpituson.

Gulyás, ez a jólfésült politikai pubi arról híres, hogy bármikor képes “megmagyarázni” bármiféle olyan törvényförmedvényt, amit a Miniszterelnöki Akarat a túlsúlyban lévő kormánypárti szavazatokkal rá szokott erőszakolni az Országra. A mostaniról például aszonta, hogy az tulajdonképpen az Országgyűlés tekintélyét és működőképességét hivatott biztosítani, lévén ez a legfontosabb közfeladatot ellátó intézmény nem végezheti olyan körülmények között a munkáját (ráadásul az elvárható minőségben), ha egyes képviselők, bizonyos pártok a saját politikai érdekeik mentén, kizárólag a nyílvánosságnak szóló, demonstratív akciókkal “bolhacirkusszá” silányítják azt.

Csatlakozott hozzá a kipróbált szavahihetőségű Kósa Lajos is, aki szerint az új Házszabály csakis olyan dolgokat fog majdan megtiltani, amit “kultúrált politikus” egyébként sem tenne meg. Szerinte ilyen magától értetődő dolog az, hogy a képviselő köteles ellátni munkakörét, azaz részt venni a törvényhozás valamennyi ülésén. A testületi kivonulások ugyanis azt jelzik a polgárok felé, hogy az illető párt parlamenterei erre nem hajlandóak, tehát rossz példát mutatnak. Meg is említette, hogy ők – mármint a Fidesz – ezzel az eszközzel csak a legritkább alkalmakkor éltek, s akkor is kizárólag nyomós indokkal.

Nos, kezdjük rögtön azzal, hogy ez a két Izéke egyszerűen hazudik! Tudom, hogy ez nálunk a “normál üzemmód“, s talán fölösleges sorra cáfolni a kijelentéseiket, ámde én ezt most még is megteszem:

  1. Ez nem “Ajánlat”, hanem Diktátum!  A Gulyás-féle nyilatkozat ugyanis de facto azt tartalmazza, hogy az új szabályokba az ellenzéknek semmiféle beleszólást nem fognak engedni, hiszen a kormánypártok  által meghatározott Alapelvektől eltérni nem hajlandóak. Ezeket az Alapelveket (a parlament “tekintélye” és “működőképessége”) pedig ugye pontosan az ellenzék “sérti meg” sorozatosan a maga “demonstratív megnyílvánulásaival”.
  2. Ez a tervezet nem “korrekt”, lévén a jelenlegi Többség időben is messze túlterjeszkedik azon a mandátumon, melyet 2010-ben, az akkori választók akaratából kapott (ez nem szokatlan, hiszen a Tákolmánnyal és a Sarokreszelős Törvényekkel is ezt tette) és igyekszik csorbítani azon jogköröket, melyet a 2014-ben delegált képviselők kapnak majd az akkori voksolásokon ugyanezen polgároktól. Ez a korlátozás azonban nem csak a mindenkori ellenzékre, de a mindenkori kormánypártokra is vonatkozni fog, azaz: “bolhacirkusszá”, egyszerű “színpaddá” silányítja az Országgyűlést, amelyet ezek után a kormány fog ellenőrizni az ippeg aktuális majoritása útján! Ez pedig tulajdonképpen nem más, mint a “Kövér-projekt“, azaz az az elképelés, melyet a Házelnök idén nyáron ismételten felemlegetett, miszerint át fognak térni a rendeleti kormányzásra, s az Országgyűlésnek csupán utólagos jóváhagyási joga lenne (ez nem a Horthy-korszak, hanem a nettó Kádár-parlament!).
  3. Kósa kijelentésével (hazudozásával) ellentétben a 2006 ősze és 2009 vége közötti időszakban az volt a “ritka” (mindössze háromszor!), amikor a fideszes ellenzék nem élt a tiltakozás kivonulásos eszközével. Akkor ugye nem érezték úgy, hogy ilyesmit “kultúrált politikus” nem csinál (vagy magukat nem érezték annak?), nem gondolták, hogy ezzel “rossz példát” mutatnak a Zembereknek – pont úgy, ahogy Orbán Viktor sem érezte munkaköri kötelességének a parlamenti ülések rendszeres látogatását 2002 és 2006 között! Ez a “multátírás” azonban jól illeszkedik abba a folyamatba, ami a Tákolmány preambulumával kezdődött és átmenetileg Orbán azon kijelentésével végződött, hogy ők ugye soha nem nevezték “forradalomnak” a 2010-es választásokat, illetve azok eredményeit.

Asimov Alapítvány-sorozatának ötödik részében (“Az Alapítvány pereme“) a főhős, Golan Trevize tanácsos úgy dönt, hogy a Galaxis további sorsát ne a “Seldon-terv” alakítsa, mert abban létezik egy Alapvető Tévedés. Érzi hogy igaza van, de nem tudja, miért, ezért az Igazság megkeresésére hosszú utazásra indul (“Alapítvány és Föld“), melynek során azt sikerül is megtalálnia. Ez az Alaphiba pedig az, hogy a Terv feltételezi: “Az ember az egyetlen értelmes lény a Galaktikában“.

Nos, ezen Orbán-tervnek is létezik egy ugyanilyen Alaphibája. Nevezetesen az, hogy axiomatikusan feltételezi, hogy a 2014-es országgyűlési választások után továbbra is a Fidesz-KDNP adja majd a törvényhozási többséget, így a parlamentet immáron jogilag is teljes mértékben ellenőrző kormány fejét változatlanul “Orbán Viktor“-nak fogják hívni. Ámde mi van akkor, ha ez a kritérium nem teljesül? Nos, akkor lép be a Hardin-féle “Atompisztoly-probléma“! Az ellenzékbe szorult Fidesz-KDNP-nek még ahhoz sem lesz joga, hogy a seggét kitörölje, Orbán Viktor és Kövér László képviselők pedig nem csak a súlyos büntetés elkerülése végett lesznek kénytelenek folyamatosan az Ülésteremben tartózkodni, de még felállva köszönteniük is a Pulpitusra fellépő (mondjuk … hehehe!) Gyurcsány Ferenc házelnököt!

Akkor pedig lészennek itten fogaknak nagy csikorgatásai!

… és ezt …

szendamondja!

(P.S.: Ez pont az az eset, ami kitűnően mutat rá arra: miért is választottam blogom mottójául Albert Einstein híres mondattöredékét!)

 


Zabszem és Virtus

Míg “Odafent“, Budapesten, az “Orbáni Bérencz-bérceken” csücsülő bürokraták annyira félnek már a Hatalomtól, hogy egyeseknek a zabszem is alig férne be az alfelükbe, “Odalent“, “Vidékmagyarország Mélyföldjén” akadnak még (már?) szép számmal olyanok, akik máig nem felejtették el, hogy mi is az a virtus!

Vasárnap történt, hogy szűk baráti körben esmét sikerült megünnepelnem éppen soros születésnapomat. Amolyan tisztes, polgári iszogatás mellett szó esett közöttünk erről is, arról is, no meg amarról is, de elég gyorsan sikerült visszatalálnunk a Szokásos Témához, azaz: “dicsértük” Viktort és szidtuk a Birkanyájat. Ennek során alkalmam nyílott meghallgatni két történetet, mely arra szolgált tanulságul, hogy bizony fordított arányosság mutatkozik a Döntéshozótól, azaz a Hatalom Birtokosától való távolság és a gyávaság között.

A Zabszem

– Mint tudjátok, a fiam nem sokkal fiatalabb, mint a mi Ünnepelt Barátunk – kezdte történetét a Tanár úr felém biccentve. – Jófejű közgazdász, a Nemzeti Bankban dolgozik. … Mielőtt azonban bármelyiktek most ferde szemmel kezdene nézni, megjegyezném: ő nem a Matolcsy import-sleppjével érkezett a Jegybankba, hanem még Simor vette fel. … Hogy ennek ellenére miért nem rúgták még mindíg ki, azt nem tudom. A Fiú szerint a “fűnyírót” osztályvezetői szintig állították “csak” be, s mivel ő ez alatt volt/van, hát elkerülte a kés. Meg valószínűleg azért is, mert ő sem egy különösebben vitatkozós fajta, de nem is nagyon nyílt alkalma rá, hogy összeakassza a bajuszt a Pártkáderekkel. Márpedig az MNB-ben mostanság ez számít a legnagyobb bűnnek. … No, de visszatérve a témára: nyár eleje óta nem láttuk már őt, de a múlt hét végén csak rászánta magát arra a két-három órás utazásra, ami elvezette hozzánk, öreg szüleihez. A Srác rettentően nézett ki. Pár hónappal korábbi önmagához képest most nyúzott, ideges, kedvetlen sőt, kifejezetten depressziós volt. Miután feloldódott kicsit a körünkben, no meg “megkóstolt” egy-két … na jó, három kupicányit a “háziból”, végre kezdte magát kipanaszkodni. … A legfőbb baja szegénynek az, hogy iszonyúan szégyelli a munkahelyét, de leginkább önmagát, s komolyan gondolkodik azon, hogy külföldre távozik még akkor is, ha az itthoni szaktudásával odakint legfeljebb csak mosogató lehet. Szerinte Matolcsy, meg a sleppje akkora sudribunkók, akiket a Föld nem hordott még a hátán. Amióta betették a lábukat a Jegybankba, ott teljesen megszűnt az a Simor idején még megszokott nyílt, szakmai és kollegiális légkör, ami lehetővé tette a normális munkavégzést. Ma már síri csend van az épületben, s semmi más nem hallatszik, mint a lapítók rettegésének fogvacogása, a Slepp seggét nyaló nyelvek sűrű csattogása, meg az agyalágyult idióta Elnök melldöngetése. … Azt mondta, nála akkor szakadt el végleg a cérna, amikor kénytelen volt végighallgatni Elkúrcsy legutóbbi sajtótájékoztatóját, amikor a Bunkó szégyenszemre nem átallotta a maga “fiskális politikáját” az EU figyelmébe ajánlani, lemondásra felszólítani a “megbukott” Olie Rehnt, a hitelmnősítőkkel meg közölni: ideje lenne már végre szakmai alapon működniük és megkezdeni a tárgyalásokat az ország felminősítéséről. “Édesapám! – mondta a Srác. – Hát mondja már meg nekem, hogy mit képzel magáról ez a Fasz?! Hát hogyan merészeli venni magának a bátorságot, hogy a saját homokozójának tekintse azt a Jegybankot, amelynek szakmai megbízhatósága az egyik legfőbb alapja annak, hogy ne omoljon össze a forint árfolyama és ezzel együtt az egész gazdaság?! … És nincs senki, aki rászólna, aki megállíthatná! Az elmebetegek konokságával megy előre, mint egy hülye tank, dűt és borít, és nem hajlandó észre venni, hogy azon a bizonyos autópályán mindenki szembe jön! … A sajtótájékoztatón meg nem volt egyetlen tökös újságíró sem, aki néhány jól elhelyezett kérdéssel alaposan körberöhögte volna Öfelkentségét, s erre még az sem magyarázat, hogy az ilyen eseményeken Matolcsytól kérdezni tilos. … Mert miért is tilos?! Mert ő aszonta? És? Ki nem szarja le?! … Elegem van ebből az egész beszari országból! … Magamból is!“. … Szegény gyereket nagyon sajnáltam, de igazából nem tudtam vigasztalni semmivel. Azért nem, mert igaza van. Ez az egész lipótmezei maffia mindaddig hatalmon fog maradni, amíg én, a fiam, meg mindenki más csakis azt méregeti, hogy vajon a zabszem belefér-e még a seggünkbe ahelyett, hogy kinyitnánk a szánkat és elküldenénk őket sunyiba!

A Virtus

– Én egy picivel idősebb vagyok, mint a Te fiad, kedves Tanár úr, bőven elmúltam már ötven – kezdte a mondókáját az Erdész. – Jó három évtizede járom már az erdőt, s ezalatt megtapasztaltam két rendszert és sok főnököt. Utóbbiak közül persze a legelsőre emlékszem igen élénken. A pasi amolyan igazi, régi vágású MSZMP-káder volt, akiről senki még csak fel sem foghatta, hogyan kerülhetett az erdészet élére. Ő is közgazda volt, de akárhány tantárgyból is vizsgázhatott le a Közgázon, igazából csak három dologhoz értett, de azokhoz kitűnően. … Hogy mik voltak azok? Hát a marxizmus, a bürokrácia, meg a korrupció! … Ne röhögjetek, ez tényleg így volt! … Megjegyzem, a manus, bár az IQ-bajnokságon soha nem indulhatott volna még az utolsó helyezés esélyével sem, azért némileg fejlődőképes volt, hiszen öt esztendei igazgatóság után már ölég jó közelítéssel meg tudta különböztetni a fenyőt a tölgytől, … persze csak “lábon”. De ez az én volt főnököm még így is messze jobb és szakértőbb volt, mint az a garnitúra, amit a mostani Hatalom ültetett a nyakunkba. Ezek egyszerűen pocsékok sőt, rongy emberek. Az egójuk olyan magasan van, hogy addig a sas sem tud felszállni, a szaktudásuk, a humánusságuk, az intelligenciájuk pedig olyan mélyen, hogy odáig a legjobban kiképzett vakondok sem tudna leásni. … No, de térjek csak vissza a történetre! … Néhány nappal ezelőtt kénytelen voltam részt venni egy az erdővédelmi szakhatósági tevékenységgel kapcsolatos konferencián. Voltunk a teremben vagy negyvenen, többségükben a magamfajta, tapasztalt, öreg szaki. Az előadás-sorozatot természetesen a Karcagi Korleóne egyik kinevezett nyikhaja kezdte meg. … Hogy ki az a “Karcagi Korleóne”? Hát a mi szeretve tisztelt “szakminiszter” urunk, aki míg a bársonyszékbe nem tehette a valagát, karcagi polgármester volt, a minisztériumban pedig mást sem csinál, mint a Nyerges-féle Szolnoki Agrár-maffia szekerét tolja, de ezerrel … és persze nem ingyé’! … Szóval nekiáll lökni a rizsát ez a nyikhaj, s közben dagadtra püföli a maga, meg a kormányzata nyiszlett mellkasát az “elért eredmények” okán. Aszondta, hogy ők milyen tyühdefaszák, hiszen az erdővédelmi szakhatóság eljárásaival kapcsolatban sikerült kivenniük az országot az uniós kötelezettségszegési eljárás alól, meg hogy milyen jól el tudták intézni a falopások visszaszorítását. No erre még talán oda sem figyelt volna különösebben senki, ámde amikor a Natura 2000-es programban, a közösségi szempontból kiemelten fontos természeti élőhelyek védelmében elért óriási eredményeikről kezdett szónokolni, hát kitört a gyalázat! … Aki volt már konferencián, az tudja, a teremnek mindíg van egy alapzaja: köhécselés, harákolás, papírzörgés, sutyorgó magánbeszélgetések diszkrét zsongása tölti be ilyenkor a teret. Ámde amikor a faszikám kiejtette a száján a “Natura 2000”-et, még az az egy-két, a hideget valahogyan túlélő légy is abbahagyta a zümmögést! Olyan csönd lett, hogy azt még a szónok is észre vette, s tanácstalanul felfüggesztette a hurrájelentés felolvasását. A széksorokban a többség elébb üvegesen gúvadt szemmel meredt a nyikhajra, aztán egyre többen hajtották le a fejüket, s látszott rajtuk, hogy veresedő füllel igyekeznek elfojtani a nevetésüket. Ámde volt közöttünk néhány fegyelmezetlenebb alak is, akik az előadás előtt bizony alaposan felderítették a környék kocsma-felhozatalát (“minőségi vizsgálattal” egyetemben), s bennük biza’ már nem volt meg a kellő önfegyelem, ezért ki is böffent belőlük a röhögés. Nem telt bele öt másodperc és a teremben harsogott a hahota. … Hogy miért? Talán még mindenki emlékszik arra az esetre, amikor az év elején az Orbán lányát feleségül vevő Tiborcz gyerkőc, meg annak egész díszes famíliája, a papa és a leányka államtól bérelt “parcellácskája” közé beékelődött, alig hektáros erdőt, a tulajdonosok tudta nélkül egyszerűen letaroltatták, a kitermelt fát meg simán ellopták. Lett ugyan belőle feljelentés, de tisztelt Hatóság (az összes!) úgy tologatták egymás felé a vizsgálati aktát, mint kezdő apák a szarospelenkát asszonykáiknak szokták, lévén a tett ugyan tagadhatatlan volt, de eljárni, azaz a dógukat végezni meg nem merték. Így osztán az egésznek az lett a vége, hogy a lopás ügyében ugyan megszüntették az eljárást (bezzeg, ha egy fagyoskodó cigány kitol az ócska biciklijén három vastag ágat az erdőből, azt rögtön sittre vágják!), de a tulajdonosokat … tehát a károsultakat! … rögvest kötelezték az újratelepítésre, lévén az az akácos “Natura 2000”-es védelem alá esett! … Hogy mi történt ezután? A röhögés ugyan egy-két perc alatt elcsitult, de a szónokló nyikhaj (akinek végre “leesett”) úgy megsértődött, hogy dühödten kivonult a teremből. Mi meg egy pár másodpercig ezt bár riadtan néztük, de a “kocsmafelderítők” ezt sem bírták csöndben tudomásul venni, s az újabb vihogás megint szétáradt közöttünk. … De amiért ezt a sztorit elmeséltem, az az, hogy ebből nekem az “jött le”: idelent “Vidékmagyarország Mélyföldjén” valami megváltozott. Két esztendővel ezelőtt egy hasonló konferencián, egy ugyanilyen ostoba és hazug szónoklatot még a legrészegebbünk is csöndben hallgatott volna végig. Az akkor folyó tisztogatások miatt akkora volt a “beszarábia”, hogy senki nem mert volna nyíltan beleröhögni az illetékes nertárs pofájába. De most? Nyílvánvalóan mindenki megunta már ezeket és egyre kevesebben félnek tőlük.

Az “Erdész”-nek legyen igaza!

… és ezt …

szendamondja!


Krisztus Közgépe

Ahogy az elmebaj egyre jobban elhatalmasodik az ország fölött, úgy szaporodnak az abszurdabbnál abszurdabb ötletekről, a mind pofátlanabb közpénzlenyúlásokról szóló értesülések. Nemrég például az derült ki, hogy bizony már a római katolikus egyháznak is van saját “Közgépe“, amelyik “beruházni” szeretne. … Természetesen a Közkassza költségére és – ugyancsak természetesen – focistadionba!

Az Első Orbán-ciklusban a “Hasznosítandó Nemzeti Vagyon” (“HNV“) a termálvíz volt. Ekkor dívott az a mánia, hogy az ország összes lukát teletömködték gyógyfürdőkkel (a meglévőek kapacitásait pedig agyonbővítették), függetlenül attól, hogy volt-e/lesz-e rájuk igény, azaz hogy miből, miféle bevételekből fognak majd azok üzemelni. A szegény “Stefi grófról méltatlanul elnevezett állami fejlesztési alapból 1998-2002 között számolatlanul röpködtek ki a közmilliárdok olyan beruházásokra, melyekből nem elsősorban az érintett önkormányzatok húztak busás hasznot, hanem a “közeli” kivitelezők. A létesülések után ezek az “Élményfürdők” osztán sok szempontból azonos “karriert” futottak be. Voltak ugyan olyanok, amelyek képesek voltak az enyhe profitabilitásra (pl.: Hajdúszoboszló, a köztudatba való beágyazódottsága okán), de a többség ordas veszteségeket “termelt”, amelyeket aztán vagy finanszírozott a tulajdonos (pl.: Debrecen), vagy pár havi/évi működés után bezárta kapuit (pl.: Esztergom).

A Második Orbán-ciklusra Unser Victornak úgy tűnik sikerült végre kiáztatnia tyúkszemeit a termálvizekben, ismét fel tudta húzni a stoplis cipőt, s a HNV immáron az Élsport, azon belül is pedig legelsősorban a Labdarúgás lett. A két Mánia között azonban az a legfőbb különbség, hogy míg a hazai gyógyvizek elsöprő többsége valóban jó és hatékony, ténylegesen is képvisel több-kevesebb (piaci) értéket, addig a magyar futball … hát, hogyan is írjam, hogy meg ne sértsem nagyon? … minőség szempontjából leginkább a fekáliával kilencven százalékban telített szennyvíz ihatóságához hasonlítható. Ennek ellenére most az a “stíl”, hogy ha az ország valamelyik lukában lehet találni egy csapatra való falábút, meg a hozzájuk közel álló, őket istápolgató, a (valójában nem is létező) “dicsőségben” sütkérezni óhajtó “Közeli Személyiséget“, oda rögvest fel köll húzni egy stadiont. Amit osztán persze a kutya sem fog látogatni, mivel az ezen “Élménystadionok” pályáin csetlő-botló “hivatásosok” nyújtotta, kilencven percnyi “benyomás” értéke maximum egyetlen “Lótúró Rudi” árával ér fel, a lelátókon ügyködő “törzsszurkolók” tevékenységére pedig legfeljebb a rendőrség és az ügyészség (lehetne) kíváncsi. … A csapatokat működtető “gazdasági társaságokról” már nem is beszélve, amelyekre pedig a NAV-nak sem ártana odafigyelnie (nem teszi!).

Mindezek ellenére most erre a területre (áramlanak?) ömölnek az állami milliárdok, nagyobbrészt közvetve (az adófizetés normál sínpályáiról kisiklatott “TAO-pénzek“), kisebb részt pedig közvetlenül (a miniszterelnöki önkény által uralt “Tartalék-alap” rovására), amelyekből persze megint csak a kivitelezők, a Közgép-közeli cégek hasítják ki a legnagyobb profitot. Természetesen az igazságosság jegyében meg köll jegyeznem: ennek a Mániának azért a csapatokat “működtető”, de valójában nettó pénzmosodákként üzemelő társaságok is haszonélvezői, hiszen egy nemrégiben hozott intézkedés következtében megszabadulhatnak az évek során felhalmozódott adósságaiktól (ismét, mert ilyesmire úgy tíz évvel ezelőtt már volt egyszer példa … sajnos!).

Én különösen jókat szoktam mulatni azon, hogy amikor a Fidesz-közeli ismerőseimet arról kezdem faggatni: ugyan mondják mán’ meg, mirefel ez a nagy fociköltekezés, akkor kínosan feszengve előadják “Az él- és tömegsport, az ifjúság egészséges életmódja, állóképességének évtizedek óta elmaradt fejlesztése szükségességéről” szóló dumát, ami olyan hamisan cseng, hogy azt bizonnyal nem a Habonyárpi agyalta ki (ő három napnyi folyamatos részegség után is jobbra lenne képes!). Amikor meg említést teszek az oktatás, az egészségügy és a kultúra közismert finanszírozási “nehézségeiről” (jujj, de “finom” voltam!), arról, hogy az iskoláinkat “működtető” Klebelsberg Központ alig egy év alatt 20 milliárddal, a kórházaink meg úgy 70 milliárdal (összességében hat Fradi-stadionnal!) maradtak adósaik beszállítóiknak, akkor meg az a szöveg, hogy “Most erre van pénz!“.

És tényleg: most erre vagyon pénz és bizony megveszekedett bolond az, aki meg nem értve az “Idők Szavát” esernyővel és nem pedig lavórral, vödörrel, avagy dézsával (netalán szélesre tárt gyomrú olajtankerrel) áll az Állampárti Egekből hulló költségvetési milliárdok alá!

Számos példát lehetne felsorolni, az ilyen “innovátorokról“, de közülük is messze magasan kiemelkedik a Minden Rendszert Át-, Meg- és Túlélő Magyar Katolikus Egyház, amely tökéletes tehetséggel érzett rá arra, miként is lehet elnyerni az Ippeg Aktuális Rezsim kiváltságokban és anyagi juttatásokban is alaposan lemérhető Kegyeit. Ha a pénzesőnek éppen az volt az ára, hogy a frontokra gyilkolni kivonuló katonákat, avagy a zsidókat a gázkamrákba “besegítő” csendőröket köllött “Isten Áldásában részesíteni”, akkor megtették. Ha meg az, hogy az “Imperialista Háborús Uszítók” elleni küzdelemhez “békepapokat” kinevelni, akkor meg azt tették (az olyan “renitenskedőket”, mint pl. Bulányi páter, meg … khm … “ad acta” tették). Ha meg a legújabb Rezsimváltás után az volt a Hatalom óhaja, hogy a szószékekre mellette nyíltan kampányoló “harcos papokat” állítson, akkor meg azt tették. … Mindegy is volt nekik, csak az Alkalmazkodással betölthessék Legalapvetőbb Funkciójukat: “Jézus Urunk Hitének fenntartását“, akár annak árán is, hogy a hívők száma meg úgy megfogyatkozik, mint lakótelepen ciánozás után a csótányok populációja.

A Klérus személyi összetétele természetesen nem heterogén: egyeseket több, másokat kevesebb (alkalmazkodó) tehetséggel áldott meg  az Úr. Vannak Maradiak, akiknek botfülük van és vannak Újítók is, akik egy kimagaslóan tehetséges zeneművész abszolút hallásával rendelkeznek az Idő (és a Hatalom) Szavának érzékeléséhez. Utóbbiak közül messze magasan emelkedik ki Kiss-Rigó László, a szeged-csanádi egyházmegye püspöke, aki nem csak arra volt képes, hogy a szokásos, gazdálkodási … izé … rendellenességeket a szimpla perselyfosztogatás helyett egy korlátolt felelősségű társaság megalapításával “abszolválja”, de még arra is, hogy ezzel az ippeg regnáló miniszterelnök mániájához is alkalmazkodjék. A “Szeged 2011 Kft.” ugyanis futballcsapatot működtet(ne, ha vóna), így osztán joggal aspirál már arra is, hogy Szegeden “egy ötezer főt befogadni képes, nemzetközi mérkőzések lebonyolítására is alkalmas stadion” cirka hárommilliárdosra becsült beruházását tető alá hozza! Ja, hogy Szegednek akkor volt utóljára “élvonalbéli” focicsapata, amikor a Kissrigó még a zöldellő nyárfacsemetén fütyörészett? Hát ez lényegtelen, pláne akkor, ha a belügyi államtitkár csapata kaphatott 400 millát (meg jövőre is ugyanennyit) a mezőkövesdi libalegelőre, az NB I.-ben pedig baromira gyengén muzsikáló Pécsnek is leesik egy ugyanennyibe kerülő stadion. A nemzetközi mérkőzés meg akkor lesz majd, amikor a szintén focirajongó Ferenc pápa odaküldi a Vatikán válogatottját (óriási lesz majd a nemzetközi érdeklődés, ahogyan a páterek övig felgyűrt csuhában rúgják a bőrt!). A Hit ugye csodákra képes, az Imából pedig még akár gól is születhet! Nemde?! Arról meg nem is beszélve, hogy ha az Egyház érdeke ezt kívánja, hát akkor Krisztusnak is köll egy “Közgép”! Ugyi!?

Rendicsek, a Hírös Városban is lészen stadion. No de ki az Ördög … akarom írni: az Isten fogja azt majd finanszírozni, pláne a városi Fideszesekkel kötött szerződés alapján?! Osztán meg hogyan gondolja a megyéspüspök összeszedni a 30 százalékos önrészt, pláne egy olyan kft. által, amely tavaly volt kegyes 98 milliós veszteséget összehozni. Nos, itten majd megint csak az Imádság, az így lenyúlható állami pályázatok, meg főleg a Hívek Perselypénze fog segíteni a gondon. No meg az a rendkívül “okos törvény“, amit ippeg a minap szavaztatott meg az Agyalágyult Köpcös az Idióta Ezerharmaddal, ami szerint minden cég, korlátlan összegben, adómentes juttatásként adhat dolgozóinak sporteseményekre szóló belépti jegyeket. … Remélem e téren a Szeged 2011 Kft. az élen fog járni!

Hát nem mulatságos ez az egész? … Röhögnék, ha lenne min!

… és ezt …

szendamondja!


Az az Egy, az fáj nekem, de nagyon!

Böjte Csaba, ferences szerzetes tegnap ünnepélyes keretek között, az Országgyűlés épületében, személyesen Orbán Viktor miniszterelnök kezéből vehette át magyar (kettős)állampolgársági dokumentumát. Az állami népünnepély oka állítólag az, hogy e franciszkánus fráter volt az a szerencsés, aki ippeg és punkt ötszázezredikként részesülhetett eme … miben is?

Úgy gondolom, hogy mindazok, akik képesek az önálló véleményalkotásra, s ennek érdekében hajlandóak a patyomkinos színfalak mögé is benézni, tisztában vannak azzal, hogy az állampolgárság-osztogatással mi is a valódi célja az Orbánbandának. Lehántva erről a “Nemzeti-keresztényjobboldali” mázat, kibűzlik alóla a szavazatvásárlás (és a Közkassza-fosztogatás lehetőségének prolongálása) szőrösen mutyi-szaros lócipője. A Nép és a Nemzet érdekeit soha és semmikor figyelembe nem vevő, a Kereszténységgel és a Jobboldalisággal még köszönőviszonyban sem lévő, a Zemberek egy aktív kisebbsége által bő három esztendeje az Államhatalom sáncai mögé bejuttatott Szervezett Bűnözők annyira be vagyonnak szarva, hogy a 2014 tavasza utáni sorsukat nem merik a Népre bízni, hanem inkább a Nemzet-re.

A “Nép” és a “Nemzet” ugyanis (szerintük) nem azonos! Az előbbi az, akire ez a Gyalázatos Társaság állandóan hivatkozik, és akit lelkiismeretlenül kiszipolyoz … jogokból, vagyonból és lehetőségből! Az előbbi tagjai azok, akik ha nem akarják magukra süttetni a “Haza- és Nemzetáruló” billogját … az Ország- és Népárulók által … , akkor kötelesek némán eltűrni a “Valódi Hazafiak” basáskodásait, valamint egekig ugrándozó örömmel eltartani őket. Az utóbbiak pedig azok, akik ezt 2010 óta a mai napig is az Ország boldogulásának legfőbb kritériumának tekintik, s ezért vagy ideológiai (ez a többség), vagy anyagi (ez meg az elenyésző kisebbség) baksisokat kapnak cserébe.

Ezen Nemzeti-keresztényjobboldal szerint azonban a Nép teljes mértékben megbízhatatlan, hiszen az elmúlt alig száz esztendő alatt tanúbizonyságát adta a Nemzettel és a Hazával szembeni állhatatlanságának. Tette mindezt úgy, hogy a Nemzet és a Haza által elkezdett két háborút is volt pofája elveszíteni, majd mindezek után, tetézve ezen bűneit (ha a történelmi korszakok és a Nemzeturalom éveit tekintjük) bár csekély időre is, de annak a a Baloldalnak adni az államhatalmat, amely … mint a jelenleg másodjára regnáló Miniszterelnök Urunk tökéletesen megállapította … “… ha alkalma nyílt rá, rögtön rárontott a Nemzetére!“. Osztán erre pediglen még azután is képes volt (mármint a Nép) … ráadásul többször is(!), hogy a Nemzeti-keresztényjobboldal 1990-ben elébb megdöntötte a Baloldali-liberálkommunista Diktatúrát, majd még ki is űzte innen az azt támogató, Megszálló Hadsereget. Bizonyíték erre az, hogy a “Zemúthuszonháromév”-ből tucatnyiban, a Nép butasága okán, ez a Nemzetre Rárontó, A Hazát ellenzékbe szorítani (átmenetileg, de sikertelenül) próbáló Balliberális-kommunista Banda kaphatta kezébe a hatalmat … ami pedig ugyi (a bemondásos Istenbizony és az arra adott papi áldás alapján) a Nemzet Jussa! … a Népre reábízott szabad választások útján!

Mindezek után nyílvánvaló, hogy a Haza iránti Elkötelezettség okán a Nemzeti-keresztényjobboldal nem tehetett mást, mint a Nép ellenében a Nemzetet megerősítve, biztosítani A Haza Jövendőjét, mégpedig úgy, hogy a Nép (definíciót lásd fentebb!) helyett a Nemzetre (definíciót lásd fentebb!) bízza az Ország kormányzására való kijelölés jogát. Az Első próbálkozás (2005) ugyan sikertelen volt, lévén … ahogyan azt Miniszterelnök Urunk, azaz A Haza kegyeskedett tegnapi beszédében is megjegyezni: “…a szocialisták és Gyurcsány Ferenc uszítására fájdalmas eredménnyel zárult, a kettős állampolgárságról szóló népszavazás” elbukott, ámde ezt a Nép jóvoltából öt esztendővel később sikerült korrigálnia … a Nemzetnek! Ez pediglen ugyi azt jelenti, hogy a Nép ugyan továbbra is szavazhat … ha tetszik, de továbbra is fizesse az Adót, tehát azt a Sarcot, amit a Nemzet egy része ugyan nem köteles kipengetni, de simán meghatározhat a Népnek, a fölötte regnáló Hazaffyas Kormánnyal egyetemben!

Miniszterelnök Urunk ezen Nemzet- és Hazamentő Akciót az Ő Első Helyettesére bízta, aki pedig, amolyan felajánlásból (az Úrnak!) megígérte, hogy legkésőbb jövő tavaszig felesketteti az ötszázezredik Nemzetit, akik osztán sokkal könnyebben adhatják le majdan voksaikat, mint az ugyan külhonban élő, de csak Szimpla Állampolgárok. Eme nemzeti-keresztényjobboldali hevület nem is maradt eredmény nélkül: a kitűzött határidőnél sokkal hamarabb, azaz ippeg december 5.-én személyesen a Miniszterelnök Úr adhatta át a félmilliomodik Neoállapolgárnak a “kinevezési okmányát”. Ez a Szerencsés és Öntudatos Nemzethy Hazaffy pedig nem volt más, mint Böjte Csaba, az Erdélyben munkálkodó franciszkánus szerzetes.

Fájl:Csaba Böjte.jpg

Nos, az ugye mindenki számára teljesen nyílvánvaló, hogy nem Böjte testvér volt az a bizonyos Ötszázezredik! Ez mindössze csak propagandafogás, ami azt a 499.999 “egyéb eskütevőt” óhajtja hitelesíteni, akiknek eleddig már volt orcájuk elfogadni ezt a Nép által nekik igazából soha fel nem ajánlott Ajándékot. Mert abban ugyan még igazat is lehet adni Orbánnak, hogy 2005-ben az akkori kormány negatív propagandája okán bukott el a Kezdeményezés, de azt talán nem néhány későbbi kormánytag és kétszáz-egynehány pártképviselőnek köllött volna helyre igazítania! Hanem talán úgy, hogy megismétlik a népszavazást, és a szavazati joggal is járó (2005-ben, de még 2010-ben sem erről szó nem volt!) kettős állampolgárság mellett a Kormányzat kifejti a maga okadatolt, az érzelmekre is ható érvelését. Ez az aktus azonban … hogy Miniszterelnök Urunkat idézzem … “fájdalmasan” elmaradt, ámde ezen nem köll csodálkozni, hiszen tudjuk: A Nép megbízhatatlan, fogalma sincs A Nemzet és A Haza valódi érdekeiről.

Ezért osztán nem is veszem fel különösebben, hogy 499.999, a Mi Határainkon Kívül Élő úgy gondolta: nem rossz biznisz neki (anyagilag, avagy ideológiailag) a Honiak nyakára telepedni, azokon élősködni, hiszen miért fájjon nekik az a hazai 3 milliónyi nyomorgó (közöttük 800 ezernyi gyerek!), meg az a kb. kétmilliónyi Zember, akik az ők, a Hatalommal kötött adásvételi szerződésük okán a következő esztendőtől kezdődően ugyanebbe a nincstelen sorsba fognak süllyedni.

Ámde mit keres ebben a sorban pont Böjte Csaba testvér, aki évtizedek óta mást sem tesz, mint a legteljesebb nyomorba taszított gyerekekből igyekszik embereket, tisztességes és öntudatos felnőtteket nevelni? Miért süllyed le pont Ő arra a szintre, hogy egy kizárólag nyomort okozó kormányzat önfényező önünneplésének Kirakatembere legyen?! Fel sem merem tételezni, hogy Neki is “van az a pénz, amitől korpás lesz a haja“!

A “Meseautó” című filmben Gizike, a titkárnő, aki Szűcs János vezérigazgatóba reménytelenül szerelmes, a főnök legújabb barátnéjáról azt mondja Halmos Aladárnak (Kabos Gyula), hogy “Sok nem számít! EGY számít!“. … Csatlakozom Gizikéhez!

… és ezt …

szendamondja!