Zabszem és Virtus

Míg “Odafent“, Budapesten, az “Orbáni Bérencz-bérceken” csücsülő bürokraták annyira félnek már a Hatalomtól, hogy egyeseknek a zabszem is alig férne be az alfelükbe, “Odalent“, “Vidékmagyarország Mélyföldjén” akadnak még (már?) szép számmal olyanok, akik máig nem felejtették el, hogy mi is az a virtus!

Vasárnap történt, hogy szűk baráti körben esmét sikerült megünnepelnem éppen soros születésnapomat. Amolyan tisztes, polgári iszogatás mellett szó esett közöttünk erről is, arról is, no meg amarról is, de elég gyorsan sikerült visszatalálnunk a Szokásos Témához, azaz: “dicsértük” Viktort és szidtuk a Birkanyájat. Ennek során alkalmam nyílott meghallgatni két történetet, mely arra szolgált tanulságul, hogy bizony fordított arányosság mutatkozik a Döntéshozótól, azaz a Hatalom Birtokosától való távolság és a gyávaság között.

A Zabszem

– Mint tudjátok, a fiam nem sokkal fiatalabb, mint a mi Ünnepelt Barátunk – kezdte történetét a Tanár úr felém biccentve. – Jófejű közgazdász, a Nemzeti Bankban dolgozik. … Mielőtt azonban bármelyiktek most ferde szemmel kezdene nézni, megjegyezném: ő nem a Matolcsy import-sleppjével érkezett a Jegybankba, hanem még Simor vette fel. … Hogy ennek ellenére miért nem rúgták még mindíg ki, azt nem tudom. A Fiú szerint a “fűnyírót” osztályvezetői szintig állították “csak” be, s mivel ő ez alatt volt/van, hát elkerülte a kés. Meg valószínűleg azért is, mert ő sem egy különösebben vitatkozós fajta, de nem is nagyon nyílt alkalma rá, hogy összeakassza a bajuszt a Pártkáderekkel. Márpedig az MNB-ben mostanság ez számít a legnagyobb bűnnek. … No, de visszatérve a témára: nyár eleje óta nem láttuk már őt, de a múlt hét végén csak rászánta magát arra a két-három órás utazásra, ami elvezette hozzánk, öreg szüleihez. A Srác rettentően nézett ki. Pár hónappal korábbi önmagához képest most nyúzott, ideges, kedvetlen sőt, kifejezetten depressziós volt. Miután feloldódott kicsit a körünkben, no meg “megkóstolt” egy-két … na jó, három kupicányit a “háziból”, végre kezdte magát kipanaszkodni. … A legfőbb baja szegénynek az, hogy iszonyúan szégyelli a munkahelyét, de leginkább önmagát, s komolyan gondolkodik azon, hogy külföldre távozik még akkor is, ha az itthoni szaktudásával odakint legfeljebb csak mosogató lehet. Szerinte Matolcsy, meg a sleppje akkora sudribunkók, akiket a Föld nem hordott még a hátán. Amióta betették a lábukat a Jegybankba, ott teljesen megszűnt az a Simor idején még megszokott nyílt, szakmai és kollegiális légkör, ami lehetővé tette a normális munkavégzést. Ma már síri csend van az épületben, s semmi más nem hallatszik, mint a lapítók rettegésének fogvacogása, a Slepp seggét nyaló nyelvek sűrű csattogása, meg az agyalágyult idióta Elnök melldöngetése. … Azt mondta, nála akkor szakadt el végleg a cérna, amikor kénytelen volt végighallgatni Elkúrcsy legutóbbi sajtótájékoztatóját, amikor a Bunkó szégyenszemre nem átallotta a maga “fiskális politikáját” az EU figyelmébe ajánlani, lemondásra felszólítani a “megbukott” Olie Rehnt, a hitelmnősítőkkel meg közölni: ideje lenne már végre szakmai alapon működniük és megkezdeni a tárgyalásokat az ország felminősítéséről. “Édesapám! – mondta a Srác. – Hát mondja már meg nekem, hogy mit képzel magáról ez a Fasz?! Hát hogyan merészeli venni magának a bátorságot, hogy a saját homokozójának tekintse azt a Jegybankot, amelynek szakmai megbízhatósága az egyik legfőbb alapja annak, hogy ne omoljon össze a forint árfolyama és ezzel együtt az egész gazdaság?! … És nincs senki, aki rászólna, aki megállíthatná! Az elmebetegek konokságával megy előre, mint egy hülye tank, dűt és borít, és nem hajlandó észre venni, hogy azon a bizonyos autópályán mindenki szembe jön! … A sajtótájékoztatón meg nem volt egyetlen tökös újságíró sem, aki néhány jól elhelyezett kérdéssel alaposan körberöhögte volna Öfelkentségét, s erre még az sem magyarázat, hogy az ilyen eseményeken Matolcsytól kérdezni tilos. … Mert miért is tilos?! Mert ő aszonta? És? Ki nem szarja le?! … Elegem van ebből az egész beszari országból! … Magamból is!“. … Szegény gyereket nagyon sajnáltam, de igazából nem tudtam vigasztalni semmivel. Azért nem, mert igaza van. Ez az egész lipótmezei maffia mindaddig hatalmon fog maradni, amíg én, a fiam, meg mindenki más csakis azt méregeti, hogy vajon a zabszem belefér-e még a seggünkbe ahelyett, hogy kinyitnánk a szánkat és elküldenénk őket sunyiba!

A Virtus

– Én egy picivel idősebb vagyok, mint a Te fiad, kedves Tanár úr, bőven elmúltam már ötven – kezdte a mondókáját az Erdész. – Jó három évtizede járom már az erdőt, s ezalatt megtapasztaltam két rendszert és sok főnököt. Utóbbiak közül persze a legelsőre emlékszem igen élénken. A pasi amolyan igazi, régi vágású MSZMP-káder volt, akiről senki még csak fel sem foghatta, hogyan kerülhetett az erdészet élére. Ő is közgazda volt, de akárhány tantárgyból is vizsgázhatott le a Közgázon, igazából csak három dologhoz értett, de azokhoz kitűnően. … Hogy mik voltak azok? Hát a marxizmus, a bürokrácia, meg a korrupció! … Ne röhögjetek, ez tényleg így volt! … Megjegyzem, a manus, bár az IQ-bajnokságon soha nem indulhatott volna még az utolsó helyezés esélyével sem, azért némileg fejlődőképes volt, hiszen öt esztendei igazgatóság után már ölég jó közelítéssel meg tudta különböztetni a fenyőt a tölgytől, … persze csak “lábon”. De ez az én volt főnököm még így is messze jobb és szakértőbb volt, mint az a garnitúra, amit a mostani Hatalom ültetett a nyakunkba. Ezek egyszerűen pocsékok sőt, rongy emberek. Az egójuk olyan magasan van, hogy addig a sas sem tud felszállni, a szaktudásuk, a humánusságuk, az intelligenciájuk pedig olyan mélyen, hogy odáig a legjobban kiképzett vakondok sem tudna leásni. … No, de térjek csak vissza a történetre! … Néhány nappal ezelőtt kénytelen voltam részt venni egy az erdővédelmi szakhatósági tevékenységgel kapcsolatos konferencián. Voltunk a teremben vagy negyvenen, többségükben a magamfajta, tapasztalt, öreg szaki. Az előadás-sorozatot természetesen a Karcagi Korleóne egyik kinevezett nyikhaja kezdte meg. … Hogy ki az a “Karcagi Korleóne”? Hát a mi szeretve tisztelt “szakminiszter” urunk, aki míg a bársonyszékbe nem tehette a valagát, karcagi polgármester volt, a minisztériumban pedig mást sem csinál, mint a Nyerges-féle Szolnoki Agrár-maffia szekerét tolja, de ezerrel … és persze nem ingyé’! … Szóval nekiáll lökni a rizsát ez a nyikhaj, s közben dagadtra püföli a maga, meg a kormányzata nyiszlett mellkasát az “elért eredmények” okán. Aszondta, hogy ők milyen tyühdefaszák, hiszen az erdővédelmi szakhatóság eljárásaival kapcsolatban sikerült kivenniük az országot az uniós kötelezettségszegési eljárás alól, meg hogy milyen jól el tudták intézni a falopások visszaszorítását. No erre még talán oda sem figyelt volna különösebben senki, ámde amikor a Natura 2000-es programban, a közösségi szempontból kiemelten fontos természeti élőhelyek védelmében elért óriási eredményeikről kezdett szónokolni, hát kitört a gyalázat! … Aki volt már konferencián, az tudja, a teremnek mindíg van egy alapzaja: köhécselés, harákolás, papírzörgés, sutyorgó magánbeszélgetések diszkrét zsongása tölti be ilyenkor a teret. Ámde amikor a faszikám kiejtette a száján a “Natura 2000”-et, még az az egy-két, a hideget valahogyan túlélő légy is abbahagyta a zümmögést! Olyan csönd lett, hogy azt még a szónok is észre vette, s tanácstalanul felfüggesztette a hurrájelentés felolvasását. A széksorokban a többség elébb üvegesen gúvadt szemmel meredt a nyikhajra, aztán egyre többen hajtották le a fejüket, s látszott rajtuk, hogy veresedő füllel igyekeznek elfojtani a nevetésüket. Ámde volt közöttünk néhány fegyelmezetlenebb alak is, akik az előadás előtt bizony alaposan felderítették a környék kocsma-felhozatalát (“minőségi vizsgálattal” egyetemben), s bennük biza’ már nem volt meg a kellő önfegyelem, ezért ki is böffent belőlük a röhögés. Nem telt bele öt másodperc és a teremben harsogott a hahota. … Hogy miért? Talán még mindenki emlékszik arra az esetre, amikor az év elején az Orbán lányát feleségül vevő Tiborcz gyerkőc, meg annak egész díszes famíliája, a papa és a leányka államtól bérelt “parcellácskája” közé beékelődött, alig hektáros erdőt, a tulajdonosok tudta nélkül egyszerűen letaroltatták, a kitermelt fát meg simán ellopták. Lett ugyan belőle feljelentés, de tisztelt Hatóság (az összes!) úgy tologatták egymás felé a vizsgálati aktát, mint kezdő apák a szarospelenkát asszonykáiknak szokták, lévén a tett ugyan tagadhatatlan volt, de eljárni, azaz a dógukat végezni meg nem merték. Így osztán az egésznek az lett a vége, hogy a lopás ügyében ugyan megszüntették az eljárást (bezzeg, ha egy fagyoskodó cigány kitol az ócska biciklijén három vastag ágat az erdőből, azt rögtön sittre vágják!), de a tulajdonosokat … tehát a károsultakat! … rögvest kötelezték az újratelepítésre, lévén az az akácos “Natura 2000”-es védelem alá esett! … Hogy mi történt ezután? A röhögés ugyan egy-két perc alatt elcsitult, de a szónokló nyikhaj (akinek végre “leesett”) úgy megsértődött, hogy dühödten kivonult a teremből. Mi meg egy pár másodpercig ezt bár riadtan néztük, de a “kocsmafelderítők” ezt sem bírták csöndben tudomásul venni, s az újabb vihogás megint szétáradt közöttünk. … De amiért ezt a sztorit elmeséltem, az az, hogy ebből nekem az “jött le”: idelent “Vidékmagyarország Mélyföldjén” valami megváltozott. Két esztendővel ezelőtt egy hasonló konferencián, egy ugyanilyen ostoba és hazug szónoklatot még a legrészegebbünk is csöndben hallgatott volna végig. Az akkor folyó tisztogatások miatt akkora volt a “beszarábia”, hogy senki nem mert volna nyíltan beleröhögni az illetékes nertárs pofájába. De most? Nyílvánvalóan mindenki megunta már ezeket és egyre kevesebben félnek tőlük.

Az “Erdész”-nek legyen igaza!

… és ezt …

szendamondja!

Advertisements

2 hozzászólás on “Zabszem és Virtus”

  1. íves mondtam szerint:

    Kedves Szedam !
    Nagyon szeretem az írásaidat. Ez is megragadott, mert szinte tökéletesen egyetértünk. Azonban egyre megkérlek szépen, hogy az új bekezdés lehetőségével gyakrabban élj, tedd kissé levegősebbé a formát, hogy könnyebben olvashassuk, hogy ne egy “falat” lásson az olvasó amikor szembesül a cikkeddel formátumával…
    Köszönöm !
    Ives

    • szendam szerint:

      Kedves “íves”!
      Általában így szoktam tenni, de ebben az esetben … lévén két, többször megszakított (“…”) elbeszélésről volt szó, így éreztem helyesnek.
      Az észrevételed mindazonáltal tökéletesen megállja a helyét!
      Üdv: szendam!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s