“I”, mint Idióta

Valamilyen oknál fogva (2010-ben “elkövetett” 2,7 milliónyi szavazat) el köll viseljük, hogy egy pszicho- és szociopata Pióca (általános viselkedése szempontjából pedig Atavisztikus Véglény) uralkodjék fölöttünk és különösebb népfelháborodás nélkül kiszívja a vérünket (is) … pontosabban a pénzt a bukszáinkból. Ámde muszáj elviselnünk azt is, hogy egy Nyílvánvaló Idióta irányíthassa a Magyar Nemzeti Bankot, nyilatkozzon mindenféle ostobaságot … mert Őt Ő nevezte ki?!

Különösebben most nem szeretnék eufemizálni. Azért nem, mert már nem csak Gyurcyból

… hanem a Főnökéből is …

… ippeg úgy vagyon elegem, mint az Általuk létrehozott Országból!

A Két Pasmag között azonban van némi különbözőség is! Az igaz, hogy mindketten Elmegyógyászati Esetek, kikből számos rezidens-orvos írhatna PhD.-t, de talán ezt a doktorit még sem az egész ország rovására köllene összeskribálni, hanem valamiféle zártintézetes, EU-támogatott pályázatból, amit … ha lehetne! … ne a Közgép nyerjen meg. … Viktorunk “esete” egyébként roppant egyszerű (mint Ő is, … hasonlatosan a faékhez!), lévén tényleg azt és elhiszi, hogy Ő valamiféle Istenkirály lenne …

… aki szabadon rendelkezhet a 93 ezer négyzetkilométernyi Birtokai felett, akár még úgy is, hogy egy Nyílvánvaló Idiótát nevez ki a Jegybank élére!

Aki pedig ennek okán odáig vetemedik, hogy a teljesen nyílvánvalóan elbaszarintott, az ő nevével “fémjelzett” gazdaságpolitkát, mint “független jegybankelnök” nem csak hogy megvédje (ez még “érthető” is lenne … itten, az EU-tag Észak-Balkánon), de vagyon pofája még ahhoz is, hogy: a.) elküldje a francba a neki nem tetsző Olie Rehnt, mint az egész EU gazdaságpolitikájának abszolajte “elbaszóját” … utódjának meg a saját módszereinek eleddig “Közismert Követőjét” javasolja (gondolom, a jelölt monogramja “M. Gy.“, mint a Közgazdaságtan Eleddig Fel- és El Nem Ismert Zsenije); b.) a honi “eredmények” alapján különböző “javaslatokat” is tenni a “Rosszul Teljesítő Európának“; c.) a hitelminősítőknek pedig egy vele való konzultációt, … azzal a Pasmaggal, akivel a Világon Senki nem áll szóba, még azok a japánok sem, akiknek seggpöttyeit

… ugyan nem átallott reklámozni (mint hungaro-népnemzeti nippon-extrát), de lealázta őket (mint nem követendő példát) az évtizedes deflációjuk okán!

Gondolom ezt a “japcsik” pont olyan udvarias hallgatással vették tudomásul, mint a “Tenno” azt, hogy egy Felkapaszkodott Felcsúti Újgazdag a kigombolt (Boss-)zakója mögül kivirította a sportosan elhízott pocakját!

És mindezt csakis és kizárólag azért, hogy néhány(milliónyi) Agyalágyult Idióta, aki képes még azt is komolyan elhinni, hogy Matolcsy György nem csak nemzetgazdasági miniszternek és jegybankelnöknek alkalmas, de úgy és általában gazdasági szakértőnek is, de minden hülyeséget, győzelmi jelentést (Rezsirizsa és Tsai) is komolyan vegyen!

Ez pediglen csakis azért lesz(?) majd lehetséges, mert a Zembereknek nincsen már semmiféle hírforrásuk, avagy valamiféle clown-juk, bohócuk, mint például Hofi Géza, aki (ha élne) az ilyen “Magyarország jobban teljesít!” című, parasztvakítós, kizárólag idiótáknak kitalált, ótvarosan lábszagú kampányszöveget a következő módon kommentált volna:

Ha “A Géza” még élne, már régen nem “Orbán Viktor“-nak hívnák a miniszterelnököt, hanem úgy hogy “Takarodj!“.

… és ezt …

szendamondja!

Reklámok

3 hozzászólás on ““I”, mint Idióta”

  1. emigrant szerint:

    Ez a derék szakember (eltolcsygyurira célzok, ha esetleg nem volna egyértelmű) azt javasolja, hogy az államok vegyenek föl az EKB-től fejlesztési hitelt, amit nem számolnának bele a költségvetési hiányba. Ez a zseni feltalálta a kettős költségvetést! Én nem vagyok egy közgazda, de azt gondolom, hogy egy általános államháztartástani vizsgán most mutatnák meg az ajtó irányát Gyurcinak, sőt még egy cipőtalpat formázó piros folt is keletkezne a seggén. Az ötletet egyébként az adta neki, hogy a magyar költségvetésben nincs fejlesztési keret, pontosabban az csak egy átfutó tétel az uniós támogatások révén. Már csak egy dolgot nem értek: a tőketörlesztéseket és kamatkiadásokat melyik költségvetésben kell majd elszámolni?
    Ha azt indítványozta volna, hogy engedjék megemelkedni a költségvetési hiányt, ha a 3% fölötti részt beruházásra fordítják, akkor mások is értették volna, miről beszél. De ki biztosít minket arról, hogy a beruházások sikeresek és hatékonyak lesznek Magyarországon?

  2. bonhomme szerint:

    I, mint igen hülye.
    I, mint így jártunk.
    I, mint így nem mehet tovább!
    I, mint ingyom-bingyom táliber, az erdőben ássuk el!
    I, mint igazi pénzügyi szakértő kell!
    I, mint itt van mindjárt a Bajnai.
    I, mint ismét a baloldal hozza rendbe azt, amit a jobboldal elbaszott.
    I, mint innentől igen keményen féken kell tartani a fasiszta-náci hordákat!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s