A 42-es busz

Ez a poszt most nagyon rövid lesz. Megígérem! “Műfajilag” pedig abba az “Életképek“-kategóriába sorolható, amelyet “Bonhomme” Köztársunk a saját bevallása szerint “nagyon szeret”!

Tegnap délután legkisebb fiammal (a “Kilencéves Harmadikos“-sal!), egymás kezét fogva bandukoltunk hazafelé abból az “Egésznapos Iskolából“, melyet Unser Vezér, a Mi Fényességes BoldogságunkHoffmann Rózsa” álnéven reánk erőltetett. Mivel már fél öt volt és a Kölök Úr az apja kíséretében gyalogolt, nem köllött attól tartanunk, hogy valamelyik Sintérhuszár (ezeket az egyenruhás embereket néhány esztendővel ezelőtt még “rendőrök”-nek híttuk … wo sind die schönen alten Zeiten?!) “csellengésért” nyakon ragadja őt (a kurvapecérek és a drogdílerek helyett) és akár tizenkét órára is őrizetbe vegye … mert ugyi az egyik legújabb, rendkívül “okos” és pláne “megfontolt” ezerharmados törrrvény, és BéeM-rendelet szerint, a zsandárnak akár még erre is joga lenne!

Gyalogolunk tehát a Kölökkel, s mentünkben áthaladtunk (régóta fideszesek, tehát semmihez nem értő, korrupt gazemberek által irányított) városunk egyik legforgalmasabb terén. Ez a tér többek között arról híres, hogy itt akkumulálódik a városon átmenő észak-déli, illetve kelet-déli teherforgalom (meg vissza is), hogy itt szinte mindíg “dugók” vannak, hála a lezárt városközpontnak, meg a totál idióták által beprogramozott forgalomirányító lámpáknak, és hogy itt évente háromszázhatvanötször tizenkét órában egyetlen köbdeciméter nem sok, de annyi tiszta levegőt sem lehet a Zembernek a tüdejibe beleszívni!

De ez a tér arról is nevezetes, hogy a város összesen 49 buszjáratából tizenkilencnek itten vagyon a “kereszteződése”, így osztán itt mindíg nagy a tülekedés a tömegközlekedők között (is). Az említett buszok közül az egyik a “42-es”, amelyik arról híres, hogy jószerint ennek a leghosszabb a közlekedési távja, ez köti össze a város két “szakadtnegyedét” egymással és a városközponttal is, és ez az egyik, amelyik még a csúcsidőszakban (06.30-07.55, illetve 14.45-16.05) is a legritkábban, azaz 25 percenként jár, egyébként meg ötven perc a követési “távolság”.

Tegnap délután mi, az “Apus” és a “Kölök Úr” pontosan 16.26-kor értünk a Nevezetes Térre, s azon belül is a hírhedt 42-es busz megállója mellett haladtunk el. Az “öbölben” éppen bent állt ezen járat aznapi utolsó, “sűrített” járata, amelyről ha valaki lemaradt, várhatott még további (minimum) ötven percet. Tájékoztatásul megjegyezném még, hogy minden busz ebből “öbölből” csak úgy indulhat tovább, ha az onnan mindössze öt(!) méterre lévő rendőrlámpa zöldet mutat neki! Mivel ezeket a lámpákat a fentebb már említett “szakértők” a tapasztalati vélelmezés szerint direkte úgy állították be (már évek óta), hogy a téren állandósuljanak a dugók, így gondolom senki nem csodálkozik azon, hogy a buszoknak szabad jelzést adó lámpa mindössze 12 másodpercig “zöld” és közel 120 másodpercen át “piros”. Ezzel itten mindenki tisztában vagyon, s a “mindenki”-be nyugodtan bele lehet érteni a 42-es busz valamennyi sofőrjét is.

A nevezetes napon és időpontban, valamint a hírhedt téren mi, apa és fia a következő jelenetnek voltunk szemtanúi:

  • a 42-es busz beáll az “öbölbe” és nyitott ajtókkal pontosan annyi időt tölt el a megállóban, amíg a tőle öt méterre lévő lámpa pirosra nem vált (max. 12 másodperc);
  • a lámpa pirosra vált, mire a busz sofőrje azonnal bezárja az ajtókat, majd kb. két és fél méterrel előrébb gördül;
  • az ajtózárás láttán, a megállótól akkor még mintegy húsz méterre lévő két, ránézvést 10-12 esztendős (és tagadhatatlanul roma) kiskölök, a hátukon zötykölt iskolatáskával lélekszakadva rohanni kezd – érthető okokból, hiszen ha nem érik el ezt a buszt, akkor majd’ egy órát várhatnak a következőre;
  • mire a két kiskölök a buszhoz ér, addig az már a lámpa előtt rostokol és arra vár, hogy KÉT perc múlva az “zöldre” váltson;
  • a kölköcskék bátortalanul kopogtatják a busz ajtaját és mutogatva kérik a vezetőt, hogy az engedje már őket felszállni;
  • a sofőr rázza a fejét, a háta mögé mutat, ezzel jelezve, hogy csakis a megállóban lehet felszállni;
  • a két (roma) kisember mutogatja a bérletét és pantomimmal tovább kérincséli a vezetőt;
  • közben a lámpa “zöldre” vált, a sofőr beletapos a gázpedálba, s gúnyos mosollyal “bemutatva” a kicsiembereknek, elporzik az ippeg aktuális végállomása felé!

Rohadék!” – morzsoltam el halkan a fogaim között, de a Kölök Úrnak olyan jó a füle (még), hogy meghallotta. “Apa! Te most azért vagy dühös, mert a sofőr bácsi nem engedte fel a buszra azt a két gyereket?” – kérdezte tőlem. “Igen fiam, azért! Meg azért is, mert pontosan tudta, hogy ezzel kitol velük és mert akár meg is tehette volna, hiszen két percig állt a piroslámpa előtt.” – válaszoltam neki. “De apa, miért csinálta ezt az a bácsi?” – faggatott tovább a gyermekem. “Azért, mert egy rohadék!” – mondtam én.

A “Kölök Úr” ezután percekig nem szólt semmit. Némán bandukoltunk egymás mellett, egymás kezét fogva további tíz percig, s már szinte a házunk kapujánál álltunk, amikor a gyermek ismét megszólalt:

– Apa!
– Mondjad Kicsim!
– Neked igazad volt!
– Hogyhogy?
– Az a bácsi tényleg egy “rohadék” volt!
– Jajj Kicsikém! Ne mondj ilyeneket! Tudod, hogy ilyesmiket hány felnőtt ember csinál ma minden nap másik felnőtt emberekkel?
Akkor azok is rohadékok!

… és ezt …

egy “szendamfi” mondta!

Reklámok

4 hozzászólás on “A 42-es busz”

  1. leharisrael szerint:

    Osztom a FB-on is, meg a véleményedet is! Ez tényleg egy rohadék!:(

  2. chackal85 szerint:

    Király!!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s