Az Orbán-beszéd (eredeti változat)

Orbánnak igaza van! Most már nem a Külső, hanem a Belső Ellenség a “HazaLegfőbb Kártevője. Olyannyira igaza van, hogy a saját belberkeiben is akadnak árulók, szabotőrök. Közülük az egyik tegnap már arra vetemedett, hogy a szendamondjának kiszivárogtassa az október 23.-i, miniszterelnöki beszéd azon, eredeti vázlatát, melyet személyesen a Kedves Vezető a saját kacsóival vetett papírra!

Hát, szevasztok Nép!

Örömmel látom, hogy a legutóbbi vonulgatás óta fikarcnyit sem javult a felhozatal: ugyanazok a csökött arcok, mint legutóbb. Bár mintha most kevesebben lennétek és nem látom a lengyel vendégmunkásokat sem. Na mijafasz vagyon? Elfogyott a narancs-segély, vagy ellustult a Szervező Gárda? Netán a lengyelek nem értek rá? … Na mindegy, de jobb, ha tudják az Illetékesek: ennyivel még nincs elintézve a dolog! Nyílvános kivégzések lesznek a nem közpénzekből épülő stadionom kellős közepén!

De térjünk vissza a Lényegre!

Tudom, hogy most itten nékem valamiféle ötvenhatos dumát kéne levágnom, amiből aztán szépen ki lehet kerekíteni a rezsi- és szabadságharc fontosságát, de bevallom nektek őszintén (most, először és utóljára!), hogy kurvára leszarom a történelmet! Engem ez az egész historizálás csak annyira érdekel, hogy abból mennyi hasznot tudok magamnak kihajtani most, meg a közeljövőben. Pont úgy, ahogy az első sorban menetelő Szervezőket is. Őket ugyanis csak az érdekli, hogy mennyi hasznot húzhatnak a hátsóbb sorok hülyéiből, meg a tőlem kapott baksisokból. Az előbbiek azok, akik már “jól jártak”, az utóbbiak pedig azok az agyalágyult idióták, akik felülvén úgy az általam fizetett ingyenbuszokra, mint az egyébként vérhülye propagandámnak is, itten vánszorognak.

De hát mindenki azt kapja, ami neki jár, s ahogyan azt az én miniszterelnökségi államtitkárom is oly’ találóan mondotta volt: mindenki annyit ér, amennyije van. A Szervezőknek például azért van csilivili jövedelmük, mert zokszó nélkül nyalják ki a seggemet, a résztvevőknek meg azér’ nincsen semmijök, mert mindent elhisznek a Szervezőknek, meg nekem is. Például azt, hogy: az én seggemből süt a Nap, és én fingom a (keleti) passzát-szeleket; hogy szinte vagyontalan vagyok és amim van, azt az emúthuszonhárom év politikusi fizetéséből takarékoskodtam össze (plusz a háztartásbeli feleségem által kapott családi pótlékból és az adókedvezményből); hogy minden politikus tolvaj, hazug és csaló, kivéve engemet; hogy ha bárki engem bírálni merészel, az az egész országot becsteleníti meg.

Na, ezért örülök annak, hogy a legutóbbi menetelgetés óta nem változtak az arcok. Ilyen birkanyája egyetlen, országvezető politikustársamnak sincs az egész világon bár, ha pontos akarok lenni (akarok a fenéket!), Észak-Koreát talán megemlíthetném, mely már a demokráciában és polgárosodottságban el tudta érni azt a szintet, amit Magyarország. … Igaz, nekik ehhez évtizedek kellettek, én meg az egészet megcsináltam néhány esztendő alatt. … Ebből is látszik, hogy milyen zseniális vagyok, ti meg mennyire hülyék!

Ha holnap az jelenne meg a Magyar Hírlapban, avagy a Nemzetben, hogy én egyetlen nap alatt kétszer számoltam el végtelenig, meg vissza is, elhinnétek? Hát persze! Erre vagytok ti mindnyájan idomítva: az újságíró, hogy leírja ezt az állatságot, az olvasó-menetelő meg hogy ezt hithűen hírdesse is úton-útfélen! Ezért osztán ne csodálkozzatok azon, hogy baromira lenézlek titeket. Jobban, mint az ellenzékieket (akiket én és éppen ezért ti is le szoktatok kommunistázni, pedig igazából nem ők, akik itt állampárti diktatúrát és bolsevizmust akarnak kiépíteni, hanem én a ti segítségetekkel!), mert azoknak még van némi agyuk is és nem csak az én hazudozásaimat nem hajlandóak vakon elhinni, de még azt sem, hogy a sajátjaik szerint az “összefogás” valójában a különállásban valósulhat meg!

De most azonban már tényleg térjünk a lényegre!

Ez pedig az, hogy jövő tavasszal választások lesznek, s ha azt minden létező törvénycsalásom ellenére elbuknám, akkor ti lesztek a hibásak! Azért pont ti, mert én nem lehetek az, hiszen ez a pártnak álcázott , belülről nettó maffiaként, kívülről meg egyházként működő szervezetem alapelvei szerint lehetetlen. Én egy tévedhetetlen és tökéletesen tehetséges politikus vagyok, kinek szavára az egész világ figyel. … Szerintetek, de igazából ez úgy van, hogy ha én mondok valamit Odakint, akkor titeket meg körberöhögnek Idebent, mert ugye a szeméteu szerint egy ilyen idiótát, mint én csak nálánál nagyobb idióták lehettek képesek korlátlan hatalomra emelni!

De már megint eltértünk a lényegtől, s ezért persze csakis ti lehettek a hibásak!

Ez a lényeg pedig az, hogy kezdjetek baromi szorgalmasan kampányolgatni, mert ebből bukta lesz! Márpedig ha én bukok, akkor ti is! Nekem nem lesz több (tőletek) ellopandó pénzecském, ti meg a következő békemenetre utazhattok a saját költségeteken. Hát ezt akarjátok? Hát nem kellemesebb a Köz pénzéből utazgatni, mint a sajátotokból? Az igaz ugyan, hogy a Köz pénze tulajdonképpen a sajátotok, de ez ne érdekeljen titeket! Azért ne, mert engem se. Márpedig ami szerintem lényegtelen, az ugye szerintetek is az, hiszen milyen szépen elhittétek, hogy jobb stadionokra kőteni a lovettát, mint például a saját gyerekeitek, unokáitok oktatására!

Szóval, csak így tovább! És ha megint nyerek, megígérem nektek, hogy a Belső Ellenséggel is kíméletlenül le fogok számolni! Elébb a kommensita, ballibás Ellenzékkel, aztán meg veletek is!

Hogy veletek miért?

Hát azért, mert ha elfogyott a Párton Kívüli Ellenség, akkor a Párton Belülivel szokás leszámolni!

Ezt tanította nekem az a történelem, ami sem titeket, sem pedig engemet igazából nem is érdekel!

Na, harcra fel! Ez lesz a végső … számotokra … is!

Advertisements

2 hozzászólás on “Az Orbán-beszéd (eredeti változat)”

  1. bonhomme szerint:

    Zseniális!
    emigrant keze nyoma, aki – velem együtt – nagy rajongója Rejtő Jenőnek, azon belül a Piszkos Fred, a kapitánynak.
    A magam részéről még dolgozom egy versen, mivel a tegnapit is folyton Service Pack-olni kellett, de hát a mai rohanó világban így (is ) megyen ez…
    Majd holnap közzéteszem.
    Addig is marattam kifálló Tisztelleddel:

    a Dörrrög Szultán, te hüjje!

    • emigrant szerint:

      Kedves bonhomme!
      Köszönet az elismerő szavakért, de most vétlen vagyok. Ezt bizony maga Szendam követte el! Néki jár az elismerés, méghozzá joggal.
      Köztársasági üdvözletem: emigrant


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s