Ha nem törlöd ki a csipát …!

Kezd ez az ország immáron teljes mértékben olyanná válni, mint egy szürreális dráma. Egy olyan rémálommá, melyet a társadalom egy jelentős része álmodik az egész országnak, s az sem tud belőle felébredni, aki pontosan tudja, hogy ennek nagyon rossz vége lesz: a Valóság Csörgőórája be van állítva, s hamarosan lélekharang-hangon fog megszólalni!

A hétvégén három napos konferenciával ünnepelték meg Bécsben a Burgtheater fennállásának 125. évfordulóját. A vitaindító előadást a budapesti Nemzeti Színház éléről a közelmúltban kividnyánszkyzott Alföldi Róbert tartotta meg, s bizony nem tett lakatot a szájára. Az eufemizmusokat tökéletesen mellőzve, elrettentő képet festett föl a magyar kultúra, s ezen keresztül lényegében az egész magyar társadalom állapotjáról. Én most csupán néhány mondatot szeretnék kiemelni belőle, de mindenkinek melegen ajánlom, hogy legalább az erről szóló beszámolót olvassa el, de az sem bánnám, ha rászánná az időt az előadás teljes szövegére!

“Manapság Magyarországon a független értelmiségiként való létezés lassan egyet jelent a hazaárulással, más szemszögből, ami talán még rosszabb, az elkárhozással. A kritikai gondolkodás, a kérdezés, a figyelem a társadalom állapotára, a történelmünkkel való elkerülhetetlen szembenézés, vállalása önmagunknak – mindez keresztényietlen, gyáva, perverz, dekadens, provokáló művészi és értelmiségi, sőt állampolgári viselkedésnek minősül, és ezért inkább csak eltűrhető, de nem elfogadott.

Ma Magyarországon kétféle színházi szövetség van, egy liberálisnak és baloldalinak kikiáltott, és egy vállaltan konzervatív, jobboldali színházi szövetség, ami teljes körű hatalmat gyakorol a magyar színházi szakmán. Gondolkodás- és ízlésigazodást vár el a hatalom a színházi alkotóktól. Gondolkodás- és ízlésigazodást, egyféle, keresztényi világképet, a nemzet megmaradása szempontjából hasznos művészetet, a jelenleg regnáló politikai hatalomhoz való kritikátlan hűséget, a remény színházát, a csak pozitívan nyilatkozó színházi kritikát várja el a hatalom jelenleg a magyar színházművészettől. És a színházak felszentelését, ami megtörtént a Nemzeti Színház esetében.

Azok a kollégáim, akikkel együtt nőttem fel, akikkel fiatalon együtt játszottam, akik ugyanazt a színházeszményt vallották, és akik most egymás között, de nyilvánosan is, újságcikkekben buziznak, hazaárulóznak és védik a magyar nemzetet az olyan romlott és nemzetietlen alakoktól, mint én, vagy mint azok a művészek, akik nem hajlandóak beállni a sorba. Teljesen abszurd és érthetetlen, hogy ez megtörténhet. De mégis megtörtént két évtizeddel a rendszerváltás után, Európa közepén.”

Bizonyára lesznek olyanok, akik majd hangos diadalordításban törnek ki: “Most bebizonyította a kis ratyi köcsög, hogy egy nemzetellenes hazaáruló!” és azt sem kétlem, hogy erre sokan fognak egyetértően bólogatni. Bizonyára lesznek olyanok is (az elébbieknél jóval számosabban), akik viszont Alföldivel egyetértve bólogatnak majd, de nem fogják azt mondani a ratyizó, köcsögöző, hazaárulózó Ordibátoroknak, hogy “Elmentek ti a jóbüdös QA-ba! Emberi és művészi teljesítményetek még akkor sem éri el Alföldi bokáját, ha rápipiskedtek az államilag támogatott egótokra!“.

Mert bizony az a nagyon szomorú magyar valóság a kultúra területén is, hogy ha “Művészkém” nem érzi magát eléggé tehetségesnek ahhoz, hogy színigazgatói, rendezői karriert építsen ki magának, s egy nyílt, tisztességes pályázaton legyőzze riválisát, akkor fogja magát és zsidózik, cigányozik, buzizik egy alaposat, megspékeli ezt egy kis “vesszentrianonozással”, kiböfögi magából a “rohadtbaloldal”, meg a “zemútnyócév” szövegét, és talán még berúgva “fehérvárihuszározik” is egy kicsit a teljesen műveletlen és lábszagú miniszterelnökkel, osztán meg, mint aki jól végezte a dolgát, s abban a szent meggyőződésben, hogy az nekije “jár”, szépen bele ül az állami kegyből kapott direktori székébe, s miután egy hitehagyott, rendszerszolga páterrel felszenteltette (ördögűzette?) az intézményét, önmagára költi annak a költségvetési pénznek a java részét, melynek ötszörösét szokta fordítani a “Nemzeti Kormány” egyetlen stadion budijára! A művésztársadalom többsége meg némán tűri az egészet (az elvetemültebbje meg még “bokázlakalássanozik” is pár fityingért cserébe), mert nem meri vállalni annak egzisztenciális kockázatát, hogy ökölbe szorított markából kimeresztve középső ujját azt mondja: “Ezt nektek Bazkikáim! Én egy kvalitatív művész vagyok, aki még bottal sem piszkálja meg a Hozzátok hasonlóakat, nem hogy egy társulatban égesse magát Veletek!“.

És amit nem mer vállalni a “Szellemi Elit” többsége, azt nem meri vállalni a társadalom hétköznapi tagja sem a maga kicsiny “környülállásaiban”. Azért nem, mert nem mutatnak nekik tömegesen jó példát gerincességből, civil kurázsiból azok sem, akikre felnéznek. Tegnap Baján például mindössze 69 ember gondolta úgy, hogy megálljt mond a Lenyúlásos-Stadionos Kurzusnak, 243 pedig úgy, hogy szarik ő az egészre, csináljanak vele a Hatalmasok azt, amit csak akarnak! (A “maradék” 138-ról inkább nem beszélnék, mert jelentős részük nyílvánvalóan nem meggyőződésből, hanem az egzisztenciális presszió, no meg a szoros ellenőrzés hatására húzta be az “ikszet” egy ócska kis biztonsági őröcske neve mellé.)

Ez a Bajai Kétszáznegyvenhárom pont ugyanazért szarik bele az egészbe, mint amiért az Országos Négymillió. Nekik ugyan eszük ágában sincs elkölteni akár egyetlen fillért is egy focimeccs-jegyre –  mert köll a pénz a megélhetésre, a gyógyszerre, a kölök iskoláztatására; mert nem kíváncsi arra a mozgássérültes csetlés-botlásra, amit a pályán a “profi” futballisták “labdarúgás” címén művelnek, arra meg pláne nem, amit bizonyos “drukkerek” a lelátókon adnak elő “szurkolás” néven – , de némán eltűri, hogy az Ezerharmad százmilliárdokat dobjon ki az ablakon az Amszterdamban “nyócegyre” leszerepelt “Magyar Labdarúgásra”, meg olyan stadionokra, melyek nem a “Sport Szentélyei”, hanem garázda fenevadak dühöngő- és gyülekező-helyei, avagy egy kivagyiságban, hatalmi gőgben, szociopátiában és egyéb, csimbókosan súlyos elmebetegségekben szenvedő Miniszterelnök emlékműve. Tűri, hogy például kórházai, iskolái, közútjai helyett a Semmire, a Személyes Dilire, meg a százötvenedeik milliárdot is zsebre vágni akaró, gátlást nem ismerő Pénzéhségre röpüljenek ki azok a pénzek, melyeket ő nagyon nehezen keres meg, s amelyeket belőle százféle címen présel ki az Adócsökkentés Kormánya; ha pedig leesik a lábáról (mert szétverte az egészségét a stressz, mert aláásta szervezete állóképességét az állandó túlórázás, a luxusáfával sújtott, de állatoknak sem való alapanyagokból összetákolt “élelmiszerek”), vagy pedig elveszíti állását (mert a szintén agyonadóztatott vállalkozó talált nála olcsóbb melóst, vagy a Rezsicsökkentés miatt elbocsájtásokra kényszerült), akkor jut neki a málló vakolatú Közkórház (benne az alulfizetett, trehány és a markát tartó orvossal), a kifizethetetlenül “olcsóvá” tett gyógyszerek, vagy a három havi segély után a 36 ezerrel “fizetett” közmunka (már amikor van és amiből ugye a súlyos állami milliókat, a trafikokat, a szintén állami földbérleti jogokat és egyéb “mutyizsetonokat” zsebre vágó “politikus” szerint “meg lehet élni”!).

De nem csak mint magánszemély, hanem mint vállalkozó, cégtulajdonos is tűr, sőt egyes esetekben még támogat is. Egyszerűen természetesnek veszi, hogy neki korrupciós pénzekkel köll kitömnie a Döntéshozó zsebeit ahhoz, hogy munkához, megrendeléshez jusson, amiket osztán gyakorta még ki sem fizetnek neki (mert még azt is ellopták!). Az a bizonyos zuglói vállalkozó bár baromira sokallta a visszacsengetendő 20 százalékot (100 millió forint!), de kifizette, mert ő “azt hitte”, hogy az a pénz a “Pártkasszába megy”. Amikor meg kiderült, hogy még sem, hová ment panaszkodni? A rendőrségre, netán az ügyészségre? Ugyan dehogy! Ugyanannak a pártnak egy másik, de “sértett” mutyistájához, mert hátha ő ki tudja neki bulizni valahonnan azt az elmaradt 50(!) millát, amivel megmenthetné a csődbe dőlt cégét. … És miért nem a bűnüldöző szervekhez fordult? Mert pontosan tudja, hogy “felfelé nem lehet vizet önteni”, mert tisztában van azzal, hogy itten soha és semminek, egyetlen lopkodásnak, egyetlen, szakmányban és notórikusan elkövetett hazudozásnak, szélhámoskodásnak, hivatali hatalommal való visszaélésnek sem volt még igazából Következménye, s ha meg netán igen, hát akkor az is csupán politikai leszámolás volt! (Javítson ki bárki, ha tévednék, de én még nem hallottam/olvastam arról, hogy a zuglói százmillát lenyúló Mazsu Gergelyt felkereste volna a rendőrség, avagy arról, hogy a poltpettinges Ügyészség kikérte volna az Országgyűléstől Papcsák Ferenc mentelmi jogát!)

És ezzel nem csak mindenki tisztában van, de még természetesnek is veszi. Mert (immáron!) senkinek eszébe nem jut, hogy ez az egész csupán egy Társasjáték, ami csakis addig “működik”, míg van kivel szórakozni. Csakis addig, amíg a vállalkozók tömegesen nem kezdenek korrupciós kísérletekért feljelentéseket tenni; csakis addig, amíg a presszionált pedagógusnak, avagy a közmunkásnak eszébe nem jut végre, hogy a Helyi Fideszes Lótuszkaktusz csak addig zsarolhatja őket, amíg tömegesen nem kezdik máshová húzni azokat a bizonyos “ikszeket”, s csakis addig tart ez a szürreális rémálom, amit Közéletnek, Politikának, sőt Magyarországnak neveznek, amíg végre tömegesen fel nem akarnak ébredni belőle!

Az Ébredésnek pedig már nagyon ideje lenne, hiszen fel merem tételezni polgártársaim jelentős részéről (sajnos a kisebbségéről?), hogy eddigi tapasztalataiból levonta már a tanulságot: “Ha nem törlöd ki a csipát, Veled törlik ki a picsát!

… és ezt …

szendamondja!

Advertisements

9 hozzászólás on “Ha nem törlöd ki a csipát …!”

  1. bonhomme szerint:

    A Birkamenet

    Masíroz a Birkamenet
    erdőn, réten, hegyen át,
    hogy időben kinyalhassa
    Orbán Viktor valagát.

    Nyelvezik ánuszrózsáját
    – látszik, hogy ízlik nekik -,
    azt hiszik, hogy citromtorta;
    szépen meg is köszönik.

    Iparkodj, te Csizmadia,
    lógó nyelvvel siess be,
    hiszen még alig háromszor
    léptél be a fideSS-be.

    Attól még, hogy narancsos vagy,
    lehetsz akár főcivil;
    milyen kár, hogy tisztán látszik,
    elgurult a Bilobil.

    Lehet, hogy nem lesztek gyarmat,
    vagytok viszont rabszolgák;
    fejetekbe agyhúgykövet
    Orbán Viktor abszolvált.

    Ideális jobbágyai
    vagytok mind FideSS-tánnak;
    az ilyeneket nevezik
    németül Untertannak.

    Birkák vagytok! Hátatokat
    fel is lehet szántani,
    mégsem mernétek a Führert
    egy szóval sem bántani.

    Húznátok már ki fejetek
    végre egymás seggéből;
    tán ki is ábrándulnátok
    a fideSS-es regéből.

    Ám ha mégsem, akkor sincs baj;
    gyertek ki a Szigetre!
    Szavazzatok továbbra is
    nyugodtan a fideSS-re!

    • szendam szerint:

      Egy kicsit csiszolni kéne még a ritmust, de egyébként jó!
      Szokás szerint!
      Gratula!

      • bonhomme szerint:

        szendam,
        erre gondolsz?

        Nyelvezik ánuszrózsáját
        – s mit kinyaltak, lenyelik -,
        azt hiszik, hogy citromtorta;
        szépen meg is köszönik.

        meg

        Ha fejetek’ kihúznátok
        végre egymás seggéből;
        tán ki is ábrándulnátok
        a fideSS-es regéből.

      • szendam szerint:

        Alakul, alakul!
        Még egyszer felhívnám a figyelmedet a szótagok (magán- és mássalhangzók) ritmusára. Időnként megtörik és ez nagyon zavaró!
        Szóval: 🙄 Előre a megdönthetetlen Bonhomme-vers útján! 😉 … kedves Köztársak! 🙂
        Üdv:
        szendam!

      • bonhomme szerint:

        Egyébként a Kánkán magyar paródiájának szövege lüktet benne:
        “Elég, elég, szólt a bíró,
        uram, ne vegye zokon:
        megbüntetem, mivelhogy csak
        egyszer ütötte pofon.”

    • bonhomme szerint:

      estleg még:

      …az ilyenfajtákat hívják
      németül Untertánnak.

      (kiejtés szerint á-val, hogy a Birkament is ki tudja énekelni…
      Hajrá, Birkák!
      Csattogjon a talpatok!
      Tik vagytok a
      derék fideSS-talpasok!
      Kánkán,
      a sok birka hátán
      lovagol a Sátán, stb…)

      • szendam szerint:

        Köztársam!
        Én csak egy “kritikus” vagyok, de nem “költő”.
        Ha egybe írva látom/olvasom, akkor tudok véleményt formálni!
        Bocsika és üdv:
        szendam!

  2. pannon szerint:

    ez jó volt. majd osztom


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s